disco

disco

2011. november 28., hétfő

KÉSMÁRKY MARIKA

Késmárky Marika (Budapest, 1945. február 2.) magyar táncdalénekesnő 1964-ben kezdte pályafutását. Itthoni karrierje csúcspontjaként 1969-ben megnyerte a Táncdalfesztivált az Egy fiú a házból című dallal. 1965-ben lépett fel először külföldön, majd 1971-es házasságkötését követően végleg Németországban telepedett le. A kinti közönség Edina Pop művésznéven ismeri. Az 1979-ben alakult Dschinghis Khan tagjaként nemzetközi sikereket ért el, 2005 óta részt vesz az újjáalakult együttes munkájában is.


KARRIERTÖRTÉNET
A kortalan énekesnő
Késmárky Marika születési idejével kapcsolatban ellentmondásos adatok találhatók a világhálón. Leggyakoribb az 1941. február 4-i dátum, és a  korábbi blogomban én is ezt tartottam a legvalószínűbbnek. Nemrég azonban kezembe került egy 1970-ben megjelent hazai popzenei könyv, melynek adatai szerint Marika 1945. február 2-án született. Hacsak nem valamilyen fatális nyomdahibáról van szó, ez az adat hihetőnek tűnik, hiszen akkoriban még a női hiúság sem indokolta volna az életkor kozmetikázását. (Mindazonáltal a Das Neue Blatt német magazin 2007. június 20-i száma is az 1941. február 4-i születési dátumot közölte.) A Dschinghis Khan 1979-es első nagylemezének borítóján viszont 32 évesnek tüntették fel az énekesnőt, ami 1947-es születési évnek felel meg. (Ezt az információt a német Bravo popzenei magazinban akkoriban megjelent Dschinghis Khan-sztárkártya is megerősítette.) Ez azonban szinte biztosan pontatlan adat valószínűleg annak érdekében, hogy a Késmárky és a többi előadó közötti korkülönbség ne legyen feltűnően nagy. Az életkornál is fontosabb azonban, hogy Marika mindvégig, mindenhol megőrizte természetességét, közvetlenségét, kisugárzását. 


A kezdetek
Édesapját Késmárky Kálmánnak hívták, édesanyja asszonyneve Késmárky Marika volt. Van egy Kálmán nevű fivére is. Marika hatéves korától zongorázni tanult (a már említett 1970-es könyv szerint azonban harmadik elemistaként kezdte a zongorázást), és énekleckéket vett. Budapesten járt iskolába, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, ahol előtte a Sztojanovics Adrienne vezette kórust erősítette. 1963-ban kezdett táncdaléneklést tanulni Turán Lászlónál. A következő évben csatlakozott a XII. kerületi KISZ-bizottság Dixieland zenekarához, amely megnyerte az első Ki mit tud?-ot. A Dixieland később Expressz együttes néven vált ismertté országszerte. Marika 1964-ben részt vett a Nevető vendégszolgálat elnevezésű balatoni turnén, amely első fellépése volt mint hivatásos énekesnő. Egyik műsorát egy igen érdeklődő külföldi úr is megtekintette, aki feljegyezte a nevét és a telefonszámát. Valószínűleg az ismeretlen úrnak köszönhető, hogy Marikát 1965-ben a Nemzetközi Koncertirodán keresztül Belgiumba hívták egy teljes esztendőre, ám olyan nagy sikert aratott, hogy végül három évig külföldön maradt. Fél év után viszont Belgiumból Luxemburgba szerződött. Ott Heino Gaze zeneszerző-producer figyelt fel rá, aki a nyugatnémet Electrola lemezcéghez hívta. Első három német kislemezének megjelenéséhez kapcsolódóan Marika többször fellépett az ARD tévécsatorna Talentschuppen című tehetségkutató műsorában. Az Electrola után a Philips cég szerződtette öt évre, és számos koncertet szervezett neki. Másfél évig egy berlini mulatóban láthatta a közönség. Magyarország színeiben lépett fel a Hollandiában megrendezett Sing in Europe fesztiválon. Külföldön eleinte a Marina Marcus és a Maria Marky művészneveket használta, végül a Philips javaslatára a könnyen megjegyezhető Edina Pop név mellett döntött.

Magyarországi énekesi karrierje során exkluzív helyeken lépett fel, rádió- és lemezfelvételei készültek, többször szerepelt a televízióban is. Hazai pályafutásának csúcspontja az 1969-es Táncdalfesztivál volt, amelyet Bágya András – S. Nagy István Egy fiú a házból című szerzeményének előadásával meg is nyert. Bécsben megismerkedett Günther Stoll színművésszel, akihez 1971 februárjában feleségül ment. Budapesten tartották az esküvőt, egy idő után azonban Marika végleg az NSZK-ban telepedett le. Először 1970-ben pályázott az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre a Bei jedem Kuss című szerzeménnyel, ám betegség miatt nem tudott részt venni a német selejtezőn. A dalt végül Mary Roos (Rosemarie Schwab) énekelte, aki 2. helyezést ért el vele. Marika 1972-ben a Meine Liebe will ich Dir geben című szerzeménnyel indult az Eurovíziós Dalfesztivál nyugatnémet elődöntőjén, ahol 7. lett. Második hazájában éppúgy népszerűvé vált, mint itthon, elsősorban iskolázott, szép énekhangjának, artikulált előadásmódjának, rokonszenves, természetes egyéniségének köszönhetően. A modern, de szélsőségektől mentes fiatal lány típusát képviselte, ezért dalait az idősebb korosztály is tetszéssel fogadta. Férje 1977-ben szívinfarktusban elhunyt. Később Marika egy Budapesten megismert, nálánál nyolc évvel fiatalabb magyar zenésszel került érzelmi kapcsolatba, akit a korabeli német popsajtó Attila Terl néven emlegetett. Saint-Exupéry híres meseregénye nyomán az énekesnő „kis herceg”-nek becézte kedvesét. (A világhálón nem találtam bővebb információkat Késmárky magánéletéről, az Attilával való kapcsolat azonban idővel véget ért.) 


Dschinghis Khan
Ralph Siegel nyugatnémet zeneszerző és jó barátja, Bernd Meinunger szövegíró 1978-ban Dschinghis Khan címmel írtak egy dalt a következő évi Eurovíziós Dalfesztiválra. Tisztában voltak azzal, hogy a nemzetközi közönség csak akkor fogja megszeretni közös szerzeményüket, ha már a címét is megérti, márpedig a mongol hadvezér nevét az egész világon jól ismerték. A jelmezekkel és a koreográfiával is szerették volna közelebb hozni a dalt a közönséghez, ezért olyan előadókat kerestek, akik érdekes megjelenésűek, ugyanakkor énekelni és táncolni is tudnak. Hat előadót választottak ki, majd az új zenekar felvette a Dschinghis Khan nevet. Edina Pop volt a „húzónév”, hiszen vele Siegel már korábban is dolgozott, és számított a magyar énekesnő színpadi rutinjára és (németországi) ismertségére. Marikán kívül még egy magyar előadó csatlakozott a Dschinghis Khanhoz, Mándoki László, akinek – Siegel szerint – „keletiesen vad” megjelenése színvonalas zenei előképzettséggel társult. A német selejtezőn aratott győzelmet követően a Jeruzsálemben 1979. március 31-én megtartott Eurovíziós Dalfesztiválon a Dschinghis Khan negyedik helyezést ért el. Bőséges kárpótlást jelentett viszont, hogy versenydala lett a mezőny egyetlen igazi világslágere. A sikernek köszönhetően a zenekar tagjai együtt maradtak, és a Dschinghis Khan éveken át a német könnyűzene egyik legnépszerűbb képviselőjének számított. Vendégszerepelt a Szovjetunióban és a Távol-Keleten is.

Az együttes első magyarországi koncertje a magyar szervező miatt ugyan meghiúsult, de végül – nem sokkal a feloszlás előtt – egy nemzetközi tévéshow közreműködőjeként a hazai közönség is láthatta a Dschinghis Khan műsorát Szentendrén. Noha Marikán kívül az együttesnek még egy énekesnője volt Henriette Heichel személyében, a női szólamok többségét Késmárky énekelte. Marika – a legnagyobb sikereket jelentő Dschinghis Khan és a Moskau mellett – a Rom, a Rocking Son of Dschinghis Khan, a Machu Picchu, a Komm doch heim és a Rund um die Welt című dalokat kedvelte a legjobban a Dschinghis Khan repertoárjából, a Wir sitzen alle im selben Boot és a Puszta viszont nem tartozott a kedvencei közé. (A saját rangsorom kicsit más, a Puszta például nekem sokkal jobban tetszik, mint a Rocking Son of Dschinghis Khan.) A diszkózene divatjának elmúlásával a Dschinghis Khan népszerűsége is megcsappant, és az 1981-ben öttagúra fogyatkozott együttes 1985-ben feloszlott. Ebben persze szerepet játszottak különféle belső problémák is, illetve az a tény, hogy a kezdeti óriási lelkesedés és összhang idővel kicsit alábbhagyott. A Dschinghis Khan volt a legelső olyan együttes, amelynek német nyelven előadott dalokkal sikerült betörnie a nemzetközi poppiacra, ahol mindmáig az angol nyelv az uralkodó. Bizonyos értelemben őket tekintik a Neue Deutsche Welle előfutárainak: e zenei irányzat kizárólag német nyelven éneklő előadói a 1980-as évek elején német nyelvterületen a legnagyobb nemzetközi sztároknál is népszerűbbek voltak.


A reneszánsz és a lopott gyémántok
A Dschinghis Khan megszűnése után Késmárky szólóban folytatta énekesnői pályáját. Repertoárját szvingekkel, rock and rollokkal, gospelekkel és spirituálékkal bővítette. Sikeres koncerteket adott Németország-szerte, és rendszeresen elvállalt Magyarországról érkező felkéréseket, zömmel nosztalgiázó tévéműsorok vendégeként. Az 1990-es évek végén az eurodisco iránt feltámadt nosztalgikus érdeklődés a Dschinghis Khanra is kiterjedt. 1999-ben History of Dschinghis Khan címmel az együttesnek egy új albuma is megjelent, melyen két nagy slágerének (Dschinghis Khan, Moskau) remixe mellett néhány kuriózumnak számító felvétel, valamint két modern hangszerelésű egyveleg is helyet kapott. Marika a kopasz Steve Bender és Mándoki társaságában az 1990-es évek végén a japán televízióban szerepelt. 2004-ben a rövid életű Stolen Diamonds (Lopott gyémántok) együttessel lépett fel néhány alkalommal. A kvartett tagja volt az Arabesque női trió (1977–1984) alapítója, Michaela Rose is, valamint az énekes-színész Stephen Folkers és Alessandro Uddin énekes és táncos.

A Stolen Diamonds megalapítása Folkers ötlete volt, aki egy feldolgozásokat éneklő együttesben gondolkodott. Eredetileg egy Dschinghis Khan Revival Bandet akart létrehozni, de addigra orosz részről már komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a Dschinghis Khan az eredeti tagokkal álljon össze újra. A közönséget viszont kissé megzavarta, hogy két jól ismert, klasszikus popegyüttes énekesnőjét egy harmadik formációban látja együtt. Nem volt ugyanis egyértelmű, hogy akkor most a Dschinghis Khan vagy az Arabesque utódegyütteséről van-e szó, hiszen a repertoárban mindkét együttes dalai szerepeltek, ám a műsor javát más előadók dalainak feldolgozásai alkották. A Stolen Diamonds mindazonáltal előkészítette a terepet előbb a Dschinghis Khan, majd az Arabesque újjászervezéséhez. A megújult Dschinghis Khan 2005. december 17-én Moszkvában adott nagy sikerű koncertet, ahol Késmárky oroszul üdvözölte a közönséget. Rajta kívül az alapító tagok közül Henriette Strobel, Wolfgang Heichel és Steve Bender csatlakozott az együtteshez, valamint a tehetséges fiatalokból álló The Legacy táncegyüttes is részt vesz a produkciókban, olykor énekkel is. (Louis Potgieter 1994-ben, Steve Bender 2006-ban hunyt el, Mándoki pedig a produceri munkájára koncentrál.) A megújult Dschinghis Khan 2007-ben 7 Leben címmel egy új albumot adott ki friss szerzeményekkel és a korábbi sikerszámok modernizált feldolgozásaival. Késmárky Marika a hatodik X-en túl továbbra is a popzene aktív és sikeres közreműködőjének számít.


SZEMÉLYES ÉRDEKESSÉGEK
* Szeme színe: barnás zöld, eredeti hajszíne: sötétszőke

* Nyelvtudás: folyékonyan beszél németül, angolul és persze magyarul is, ami sajnos nem minden külföldön élő magyarról mondható el

* Kedvenc hobbija: a főzés és a sakkozás

* Kedvenc írói: Balzac és Stendhal

* Kedvenc klasszikus zeneszerzői: Chopin, Bach, Csajkovszkij, Beethoven, Mahler

* Kedvenc könnyűzenei irányzatai: pop, dzsessz, rock, blues

* Kedvenc előadói: Ray Charles, Ella Fitzgerald, Aretha Franklin, Kris Kristofferson, Billy Joel, Leo Sayer, Ron Carter, Oscar Peterson

* Kedvenc ételei: egzotikus, pikáns, erős ételek, savanyúságok

* Kedvenc italai: bor és a mediterrán italkeverékek

* Kedvenc színei: az őszi árnyalatok

* Kedvenc állatai: kutyák és lovak

ISMERTEBB SZÓLÓSLÁGEREI
Magyar nyelven
* Állj meg vándor
* Az igazi nyár
* Egy fiú a házból
* Eldobott játék
* Hát így is jó
* Kedves Ficzere úr
* Kelj fel Jancsi
* Képzelet
* Kopp, kopp
* Miattad
* Mondhatnál szépeket
* Ne fesd az ördögöt falra
* Nem bánom én
* Nem bánom, hogyha szenvedek
* Nem leszek én a bohócod
* Nem szeretsz te már
* Nem vagy az, akinek hittelek
* Nem vagy te Néró
* Nyílik még virág
* Rock and roll Made in Hungary
* Romulus
* Szavak nélkül is
* Szervusz, te rég várt fiú 
* Tiroli bocik
* Törött szék
* Újra itt vagyok
* Valami elkezdődött
* Végre szabad vagyok
* Virágok a kézben

Idegen nyelven
* Alles geht vorüber
* Ay, ay, ay, oh senor
* Bleib noch
* Carneval Brasil
Casatschok
* Der Dichter und die Sängerin
* Doktor Teddy
* Es gibt nicht nur Deine Liebe
* Gefühle, die unsterblich sind
* Halt die Liebe fest
* Happy Guitar
* Heute Nacht ist er fällig
* I love you, I do
* Ich glaub Dir alles
* Komm, komm zu mir
* Küß Dich in mein Herz
* Liebe, amore, love, je t'aime
* Mein Apollo ist kein Raumschiff
* Meine Liebe will ich dir geben
* Petruschka
* Schreib es in den Wind
* Tomatenrote Lippen
* Was soll ich tun?
* Zwischen Wolga und Don

DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1966: Frühling in Luxemburg / Träume sind nicht immer Himmelblau (Maria Marky néven)
* 1966: Leere Hände (Und Nun Sind Wir am Ende) / Wann, Wann, Wann (Maria Marky néven)
* 1966: Wer kann mich schon verstehn / Was wird nun (Maria Marky néven)
* 1969: Nem leszek a bohócod / Nem vagy az, akinek hittelek (Késmárky Marika néven)
* 1969: Mein Apollo ist kein Raumschiff / Lidi – Ladi
* 1969: Zwischen Wolga und Don (Alors Je Chante) / Jambo
* 1969: Stop Amico / Holiday in Germany
* 1969: Petruschka / Eine feier mit Tokajer
* 1970: Kop-kop (Knock, Knock, Who's There) / Állj meg, vándor (Késmárky Marika néven)
* 1970: Fué un vecino (Egy fiú a házból) / Soy libre y feliz (I'm So Happy and Free)
* 1970: Halt die Liebe fest / Dreimal täglich sieben Küsse
* 1970: Tomatenrote Lippen / Alles geht vorüber
* 1970: Komm, komm zu Mir (Knock, Knock Who's There) / Alle Tränen, die ich weine
* 1971: Meine Liebe will ich Dir geben / Was wär' die Welt ohne Dich
* 1971: Carneval Brasil / Alarmstufe 1
* 1971: Was soll ich tun? (Als het om de liefde gaat) / Schreib es in den Wind! (Written on the Wind)
* 1972: Dingo Dingo / La Mamma
* 1972: Leben für die Liebe / Schenk mir einen lila Luftballon
* 1973: Mein Talisman / Ich bin verliebt
* 1974: Und was kommt dann / Jeder neue Tag
* 1990: Sommertraum / Ohne Dich
* 1990: Awake Brazil / Wach auf, Brazil
* 1997: Küß dich in mein Herz / Ein „bis(s)chen” Mann / Happy Guitar
* 1998: Ich glaub Dir alles / Ay, Ay, Ay, Oh Senor / Happy Guitar
* 1998: Ay, Ay, Ay, Oh Senor / Ay, Ay, Ay, Oh Senor (Englische Version) / Küß dich in mein Herz
* 1999: Bleib noch / Ich glaub Dir alles / All I Need Is Sunshine (Bleib noch – English Version)
* 2000: Liebe, Amore, Love, Je t'aime / Ferdinand / Bleib noch
* 2001: Heut Nacht ist er fällig / Hilfe, ich glaub ich Spinne
* 2002: Gefühle die unsterblich sind / Ich glaub Dir alles
* 2003: Der Dichter und die Sängerin / Du bist die Sonne
* 2004: Es gibt nicht nur deine Liebe
* 2004: Ich bin wie ich bin (promóciós lemez)
* 2004: Spiel Antonio, Spiel (Redemption Cut) / Spiel Antonio, Spiel (Green Pepper Cut) (promóciós lemez)

Albumok, válogatások
* 1970: Halt die Liebe fest
* 1994: Tomatenrote Lippen
* 1999: Ich wünsche dir Zeit
* 2005: Traumschlager
* 2007: Schlager Diamanten

VIDEÓK

Egy fiú a házból  (csak zene!)



Nem vagy te Néró (csak zene!)

Valami elkezdődött (csak zene!)



Komm doch heim (Előadó: Dschinghis Khan) (csak zene!)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése