disco

disco

2011. november 25., péntek

CHRIS DENNING

Chris Denning (Ausztria, 1955.) osztrák énekes, gitáros, zeneszerző és producer eredeti neve: Helmut Rulofs. Énekes-gitáros feleségét, Gillát 1974-ben – még a Boney M. előtt – fedezte fel Frank Farian. Rulofs Gilla kísérő együttesének tagjaként került Farian lemezcégéhez. Itt 1977-től saját felvételei is megjelentek Chris Denning néven. A következő évtizedben különféle rövid életű diszkóformációk munkájában vett részt. Nem adott ki önálló nagylemezt. 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Helmut tizenhat éves korában alapította első együttesét, amely a Mysers nevet vette fel. A következő négy évben megfordult az Experience, a Big Town Brothers és a Nicki Albatros nevű bécsi együttesekben is. Megismerkedett a nálánál öt évvel idősebb Gisela Wuchinger basszusgitárossal, akit később feleségül vett. 1974-ben egy Henry keresztnevű barátjukkal Franciaország keleti részében turnéztak. Egyik műsorukat látta egy akkor még ismeretlen német lemezproducer, Frank Farian, akinek megtetszett Gisela hangszíne és különleges külseje. Szerződést ajánlott neki és kísérőinek saját lemezcégéhez, a Hansa Recordshoz. Giselával együtt Helmut 1975-ben egy újabb együttest alapított, amelynek a Seventy Five Music nevet adták. Az énekesnő első kislemeze Gilla művésznéven jelent meg 1975 januárjában. Az A oldalon hallható Mir ist kein Weg zu weit egy olasz sláger, a Nessuno mai feldolgozása. A kiadvány nem keltette fel a közönség érdeklődését. 


Annál nagyobb visszhangja támadt a két hónappal későbbi Willst du mit mir schlafen gehn című dalnak, amely a Labelle trió Lady Marmelade (Voulez-vous coucher avec moi) című világslágerének német nyelvű változata. Az érdeklődést fokozta, hogy számos német rádióállomás az „erkölcstelen” cím (Le akarsz feküdni velem?) miatt megtagadta a lemez népszerűsítését. A Willst du mit mir schlafen gehn egyébként Gilla + Seventy Five Music néven jelent meg, a kislemez B oldalán hallható Atlantica előadójaként pedig kizárólag az együttest tüntették fel. Érdemes megjegyezni, hogy Farian biztosra ment, ezért a német nyelvű verzióval egy időben angol nyelven is kiadta a kislemezt. A Gilla-verzió angol alcíme Do You Want to Sleep with Me, a B oldalé pedig My Decision lett. Még ugyanabban az évben megjelent a Gilla + Seventy Five Music első nagylemeze, természetesen Willst du mit mir schlafen gehn címmel. A 12 dal között még egy feldolgozás szerepelt, a Reach Out, I'll Be There, ám az újabb sláger a Tu' es! című felvétel lett. (Ezt később Gilla Why Don’t You Do It címmel is elénekelte.) Időközben Farian egy újabb együttes, egy bizonyos Boney M. befuttatásán is munkálkodni kezdett, nem is eredménytelenül. Valószínűleg kezdetben még nem akart konkurenciát saját magának egyszerre két együttessel, ezért a Seventy Five Music nevet ejtették, és Gisela albumai a továbbiakban Gilla néven jelentek meg. Talán nem mindenki tudja, hogy több nagy Boney M.-sláger (Take the Heat Off Me, Lovin’ or Leavin’, Sunny, Belfast, Rasputin) is megjelent Gilla énekével, sőt némelyiket előbb énekelte lemezre, mint az együttes. 


Jamaica Farewell
1976-ban a Hansa Records jelentős nemzetközi sikert könyvelhetett el a Boney M.-nek és Gillának köszönhetően. Farian ekkor újabb neveket próbált bevezetni a poppiacra. 1977-ben egy szinte ismeretlen angol együttes, az Eruption karrierjének irányítását vette kezébe, illetve elkezdte kiadni Rulofs szólófelvételeit is. Ezekhez Helmut a Chris Denning művésznevet választotta. Nem választott azonban túl szerencsésen, mivel egy Chris Denning nevű közismert brit DJ már akkoriban összetűzésbe került a törvénnyel kiskorú fiúkkal folytatott szexuális kapcsolat és gyermekpornográfia terjesztésének vádjával. A névazonosság a későbbiekben kínos félreértésekre adott alkalmat. (Az angol lemezlovas jelenleg egy szlovák börtönben ül a fentebb említett bűnök miatt.) Helmut kislemezei elsősorban a rádióállomások és a diszkóklubok zeneéhségét csökkentették, a sikerlistákat nem rendezték át. Az 1978-ban megjelent Jamaica Farewell érte el a legnagyobb sikert. Ez a dal eredetileg Harry Belafonte előadásában vált világslágerré, de rajta kívül mások is műsorukra tűzték. Az úgynevezett calypso stílusú szerzemény a Karib-szigetek szépségéről szól. Szövegét Irving Louis Burgie (Lord Burgess) írta, sőt egyes források szerint a zenét is ő komponálta különféle karibi népdalmotívumok felhasználásával. Sokan – köztük Harry Belafonte – viszont azt állították, hogy a melódia már jóval Lord Burgess előtt ismert volt a karibi térségben. A diszkókedvelők azonban valószínűleg Chris Denning verzióját ismerik a legjobban. Az énekes 1981-ben az Everly Brothers Crying in the Rain című örökzöldjét dolgozta fel. Előadói ténykedésével párhuzamosan mint szerző vett részt a Boney M. sikereiben: ő írta az I See a Boat on the River és az I’m Born Again című slágereket. 


Az 1980-as évektől napjainkig
Az 1980-as évek elején a diszkózene iránti érdeklődés jelentősen visszaesett, és válságba került a műfaj addigi sztárjainak karrierje. Akkoriban már a Boney M. szekere sem futott annyira jól, mint pár évvel korábban, Gilláról nem is szólva. Gisela és Helmut ezért „átfestették a cégért”, és 1982-ben Sweet Mix néven dobtak piacra egy közös kislemezt. A siker elmaradt, hiszen csupán a név változott, a zenei stílus viszont nem. Video című közös szerzeményük sem lett sláger, noha a kitűnő Precious Wilson, az Eruption volt énekesnője adta elő az All Coloured in Love című második szólólemezén. 1986-ban Rulofs a Casablanca együttessel kezdett dolgozni, amely addig két kislemezt jelentetett meg. A produkció elsősorban a három énekesre (Samantha Spencer Lane, Carla Donnelly, Des Dyer) épült, de ne feledkezzünk el a három zenészről sem: Tim Stone (gitár), Clive Scott (billentyűs hangszerek) és Peter Dennis (basszusgitár). A Casablanca 1986-os kislemezének A oldalára a The Girl of Lucifer című dal került, amely egy évvel korábban aratott kiemelkedő sikert a diszkókban a Monte Kristo duó előadásában. A B oldalon Rulofs és Gilla közös szerzeménye, a Scandal Eyes hallható. A kiadványt 1987-ben két újabb kislemez követte, ám a Casablanca végül úgy oszlott fel, hogy nem készített nagylemezt. 

Ez lett a sorsa a Vanilla együttesnek is. A neten található lemezborítók és klipek alapján elmondható, hogy Rulofs és Gilla a csapat tagjai voltak. Az 1984-es közös dal, a Calypso Nights még nem sok vizet zavart, a következő évben megjelent Paradise Mi Amor azonban szép sikert aratott. Igaz, ez már nem saját szerzemény volt, hanem a Lune De Miel egy évvel korábbi slágerének feldolgozása. A következő két Vanilla-kislemezre szintén feldolgozások kerültek: az In the Year 2525 eredetijét az amerikai Zager & Evans duó énekelte 1969-ben, a Bamboleo pedig akkoriban a Gypsy Kings előadásában aratott világsikert. A Vanillával egy időben a Los Reyes, a Chico Chico, a Tijeritas, Frank Zander és a Fania All Stars is piacra dobta a saját verzióját. Kevésbé köztudott, hogy a népszerű sláger egy venezuelai népdalon alapul, amelynek eredeti címe azonban nem Bamboleo, hanem Caballo Viejo. 1994-ben Németországban egy maxi-CD-n megjelentek a Paradise Mi Amor remixei, illetve egy másik Vanilla-maxi, a Sell Me Your Secrets. (E sorok írója nem tudta eldönteni, hogy ez utóbbihoz van-e valamilyen köze Rulofsnak. Producerként ugyanis nem tüntették fel a borítón, a Vanilla pedig akkoriban már nem létezett, és korábban megjelent kislemezei között sem találtam ilyen című dalt.) 

1991-ben Rulofs a Boney M. énekesnője, Liz Mitchell szóló kislemezére írt egy dalt Tropical Fever címmel. 1995-ben Gillával közös szerzeménye, a Village in Space jelent meg lányuk, Nadja előadásában, különösebb visszhang nélkül. 1998-ban hangmérnökként dolgozott Farian aktuális sikercsapatainak lemezein, így például a No Mercy fiútrió More és a La Bouche SOS című albumán, továbbá a You Won't Forget Me című maxin (szintén a La Bouche előadásában). Az új évezredben már alig lehet hallani róla, Gillával kötött házassága azonban kiállta az idő próbáját. A pár 2006 októberében együtt jelent meg a Boney M. slágerein alapuló Daddy Cool című musical londoni bemutatóján is. 


SEVENTY FIVE MUSIC-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1975: Willst du mit mir schlafen gehn / Atlantica (Gilla + Seventy Five Music)
* 1975: Do You Want to Sleep with Me / My Decision (Gilla + Seventy Five Music)

Album
* 1975: Willst du mit mir schlafen gehn (Gilla + Seventy Five Music) 

CHRIS DENNING-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1977: Hey mein Freund / Frankenstein
* 1977: Gondola d'amour / Love in Your Heart (Chris Denning & Aquarius)
* 1977: Small Town Casanova / Be My Sweet Little Girl
* 1978: Jamaica Farewell / Disco Roller
* 1980: Come to My Island in the Sea / Love Me or Leave Me
* 1981: Crying in the Rain / Don’t Stop It

SWEET MIX-DISZKOGRÁFIA
Kislemez
* 1982: Susan Don't Cry for Me / Hot Love

CASABLANCA-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1983: With Love / If I Lose Love
* 1983: Wonderful Train (Vocal – Subway Mix) / Wonderful Train (Instrumental – A Rub Dub) 
* 1985: China Wall / China Wall (Instrumental Long Version)
* 1986: The Girl of Lucifer / Scandal Eyes
* 1987: Angel of Night / Angel of Night (Instrumental Version) / Angel of Night (Dub Version)
* 1987: Hot Nights in Ibiza / Lost in Paradise / Lost in Paradise (Single Version)

VANILLA-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1984: Imagination (Calypso Nights) / Imagination (Calypso Nights) (Instrumental)
* 1985: Paradise Mi Amor / Moon Lover
* 1986: In the Year 2525 / I Look at You
* 1988: Bamboleo (Balearic Mix) / Bamboleo (US-Mix)
* 1994: Paradise Mi Amor (Dance Version) / Paradise Mi Amor (Lambada Version) / Paradise Mi Amor (Radio Version) / Paradise Mi Amor (Fox Version) / Paradise Mi Amor (Original Radio Version)
* 1994: Sell Me Your Secrets (Radio Version) / Sell Me Your Secrets (Dance Mix) / Sell Me Your Secrets (Club Mix) / Sell Me Your Secrets (Alternative Mix) / Sell Me Your Secrets (Pop-Dance Mix) / Sell Me Your Secrets (Dance-Pop Mix)

CHRIS DENNING-VIDEÓK

Jamaica Farewell (csak zene!)


SWEET MIX-VIDEÓK


Hot Love (csak zene!)

CASABLANCA-VIDEÓK



VANILLA-VIDEÓK



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.