disco

disco

2011. november 10., csütörtök

À LA CARTE

Az À La Carte együttes 1979-ben alakult az NSZK-ban. (Ugyanakkor egy korabeli nyugatnémet tévéműsorban skót együttesként konferálták be. A Ring Me Honey csatolt klipjének kísérő feliratában pedig nevük mellett a Nagy-Britanniát jelölő UK betűk láthatóak.) Egyike volt az eurodisco legkedveltebb női trióinak. Ellentétben a szintén három énekesnőből álló Arabesque-kel, amely főleg a Távol-Keleten és a Szovjetunióban örvendett nagy népszerűségnek, az À La Carte Európában aratta sikereit az 1980-as évek elején. Noha a trió az NSZK-ban készítette a lemezeit, az együttes énekesnői angol anyanyelvűek voltak.


TAGOK
Az eredeti felállás
* Patsy Fuller 
* Julia 
* Elaine

Később csatlakoztak
* Jenny Renshaw 
* Denise Distelle 
* Katie Humble 
* Linda Daniels 
* Joy Martin

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Az À La Carte története 1978-ban kezdődött, amikor a Hansa lemezcég (a Boney M. kiadója) alkalmazásában álló producer-házaspár, Tony Hendrik és Karin van Haaren (Karin Hartmann néven is ismert) elhatározták, hogy egy női triót szerveznek. A diszkó műfajban ugyanis akkoriban igen sikeresek voltak a női duók és triók, mint például a Silver Convention, a Belle Epoque, a Luv', az Arabesque és a Baccara, illetve ezt a trendet követte később a Babe, a Maywood, a Doris D. and the Pins és a The Flirts is. Az À La Carte három csinos, kellemes hangú angol énekesnő, Patsy, Julia és Elaine társulásával jött létre. 1979 márciusában jelent meg első kislemezük, a When the Boys Come Home. Mivel a dal meglepően jól szerepelt az eladási listákon, a triót meghívták a Musikladen című népszerű nyugatnémet könnyűzenei tévéműsorba. Fellépésük nagy sikert aratott, amelynek hatására a kislemez eladási példányszámai tovább emelkedtek. 1979 októberében került a boltokba az újabb kislemez, a Doctor, Doctor (Help Me Please). A görögös ritmusú dal hamar slágerré vált, és az À La Carte rövidesen Európa egyik legkedveltebb női poptriója lett. A két kislemez között eltelt alig féléves időszakban azonban változott a felállás: Julia és Elaine helyére Jenny Renshaw és Denise Distelle érkezett. Denise nem maradt sokáig, néhány hónap múlva Katie Humble váltotta fel. 1980 márciusában újabb À La Carte-kislemez jelent meg, a Do Wah Diddy Diddy. A Manfred Mann 1964-es slágerének diszkóváltozata nagy sikernek bizonyult, amelynek eredményeként a rajongók rövidesen kezükbe vehették a trió első nagylemezét is. (Kevésbé köztudott azonban, hogy a Manfred Mann verziója is csak feldolgozás, az eredetit 1963-ban adta elő az amerikai The Exciters együttes.)


A nagy sikerek
A Do Wah Diddy Diddy Round című LP háttérzenészei között megtalálható Michael Cretu, aki részt vett többek között a „konkurens” női trió, az Arabesque sikereinek háttérmunkájában is, sőt később feleségül vette énekesnőjüket, Sandrát. (Az új évezredben elváltak.) Az album nem okozott csalódást a dallamos diszkózene kedvelőinek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a két újabb kislemez, a Ring Me Honey és a Farewell Farewell to Carlingford sikere. A színfalak mögött azonban újabb tagcserére került sor. Távozott Katie Humble, és vele együtt az utolsó alapító tag, Patsy Fuller. Jenny mellé Joy Martin énekesnő érkezett, illetve Linda Daniels, akinek tulajdonképpen ugyanaz volt a feladata, mint korábban Denise-nek: külsejével eladni a produkciót. Az 1981 januárjában megjelent You Get Me on the Run című kislemezen Jenny és Joy énekeltek. A dal slágerré vált, akárcsak a következő három kislemez, a River Blue, a Viva Torero és a Have You Forgotten. (Ez utóbbi egy Lehár Ferenc-melódia feldolgozása.) Az À La Carte második albumán, az 1981-ben kiadott Viva című LP-n természetesen szerepeltek a kislemezen már befutott dalok, továbbá két új Michael Cretu-szerzemény is: Wanted (Jean Le Voleur); In the Summer Sun of Greece. Mire az In the Summer Sun of Greece 1982 áprilisában kislemezen is megjelent, lezajlott az utolsó tagcsere: Linda ment, és visszatért Katie.


1982 júliusában Ahé Tamouré címmel jelent meg a trió következő kislemeze, továbbá ugyanabban az évben kijött első válogatásalbuma, a The Wonderful Hits of À La Carte is. 1983 januárjában érkezett az újabb kislemez, a Radio, amely máig nagy kuriózum a rajongók körében, mivel nem került rá a trió egyik albumára sem. 1983-ban az À La Carte Rockin’ Oldies címmel egy olyan LP-t jelentetett meg, amelyen kizárólag régi slágereket énekelnek. A dalok között megtalálható a Do Wah Diddy Diddy, amely első nagylemezükön már szerepelt, illetve a Dong Dong Dikki Dikki Dong, amely a másodikon volt hallható. Az albumról 1983 szeptemberében az On Top of Old Smokie jelent meg kislemezen. (A Magyar Rádió viszont annak idején inkább a The Honeycombs Have I the Right című slágerének feldolgozását favorizálta.) 1984-ben a lányok első nagylemezük egyik szerzeménye, a Jimmy Gimme Reggae új változatával jelentkeztek, sőt néhány évig ez maradt az utolsó újdonságuk is. Producereik ugyanis követték a zenei divatok változásait, és ahogyan később Frank Farian is magára hagyta a Boney M.-et, úgy Hendrikék is „ejtették” az À La Carte-ot egy újabb trió, a csak fiúkból álló Bad Boys Blue kedvéért. Az 1980-as évek európai diszkózenéjében ugyanis „hatalomváltás” történt: a női duókat és triókat felváltották a fiúkból álló formációk, mint például a Modern Talking, a Silent Circle, a Joy vagy a London Boys. 

A retró jegyében
1989-ben az In the Summertime című örökzöld sláger révén ismert együttes, a Mungo Jerry vezetője, Ray Dorset próbálkozott az À La Carte felélesztésével. À La Carte and Mungo Jerry néven kis- és nagylemezt vett fel. Az új À La Carte-nak azonban a néven kívül semmi köze nem volt az eredeti együtteshez, mivel annak tagjai közül senki nem vett részt a Mungo Jerry-féle projektben. A Dancing in the Summertime című kislemez, illetve a Sun Sun Summertime című album nem lett igazán sikeres, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen a világ addigra már régen túl volt a Stars on 45 és a Saragossa Band nevével fémjelzett diszkóegyvelegek divatján. 1999-ben az À La Carte név újra felbukkant a poppiacon. Az eurodisco iránt feltámadt nosztalgikus érdeklődésnek köszönhetően több egykori diszkósztártól jelentek meg olyan új albumok, amelyeken javarészt régi slágereik modern hangszerelésű változatai hallhatók. Amanda Lear, a Baccara, a Boney M. és a Dschinghis Khan remix albumai mellé az À La Carte-tól is megjelent egy remix CD. Ezen a szerzeményeknek körülbelül a fele eredeti, a másik fele modernizált hangszerelésben hallható. Maga az együttes nem állt össze újra. Az eredeti À La Carte megszűnése után Jenny Ausztráliába költözött, ahol hirdetési ügynökként vállalt munkát. Patsy Berlinben, Katie pedig Londonban dolgozott háttérénekesnőként. Patsy egyébként már az À La Carte előtt ismert volt mint színésznő: 1969-1970-ben Sandra Butler szerepét játszotta a Coronation Street című sorozatban. 1972-ben a What Became of Jack and Jill című thrillerben tűnt fel. Az À La Carte-ból való távozása után Spanyolországban egy színtársulatot szervezett, ahol rendezőként is bemutatkozott. Ezután kabarékban lépett fel, illetve Eurotica néven hozott létre egy angol–spanyol csapatot. Heartless Campaign Anonymous című egyszemélyes show-jával beutazta egész Spanyolországot: a műsorban olyan sztárok alakját idézte meg, mint Marilyn Monroe, Édith Piaf, Janis Joplin, Billie Holiday és Marlene Dietrich. Később New Yorkba ment.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1979: When the Boys Come Home / Price of Love
* 1979: Doctor, Doctor (Help Me Please) / It Was a Night of Wonder
* 1980: Do Wah Diddy Diddy / Farewell Farewell to Carlingford
* 1980: Ring Me Honey / Jimmy Gimme Reggae
* 1981: You Get Me on the Run / Red Indian Drums
* 1981: Have You Forgotten (Wolga Song) / Bananas
* 1981: River Blue / Morning Songbird
* 1981: Viva Torero / Try a Little Tenderness
* 1982: In the Summer Sun of Greece / Cubatao
* 1982: Ahé Tamouré / Wanted (Jean Le Voleur)
* 1983: Radio / You're Still My Fantasy
* 1983: On Top of Old Smokie / Cotton Fields
* 1984: Jimmy Gimme Reggae / Lightyears Away from Home
* 1989: Dancing in the Summertime 
* 1998: The Hit Mix 1998
* 1999: Do Wah Diddy Diddy ’99

Albumok
* 1980: Do Wah Diddy Diddy Round
* 1981: Viva
* 1983: Rockin’ Oldies
* 1989: Sun Sun Summertime (2 CD)

Válogatások
* 1982: The Wonderful Hits of À La Carte
* 1999: The Very Best ’99
* 2001: Best of À La Carte 
* 2004: Greatest Hits – Hits Collection Vol. 1 
* 2006: Have You Forgotten 

VIDEÓK










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.