disco

disco

2013. február 28., csütörtök

ALANNAH MYLES

Alannah Myles (Kanada, Ontario, Toronto, 1958. december 25.) kanadai énekesnő, dalszerző és színésznő születésének éve bizonytalan. Az angol Wikipédián olvasható életrajza 1959-et ír, a szöveg melletti boxban viszont 1958 szerepel, míg a Discogs weboldal 1955-ről tud. 1989-ben jelent meg debütáló albuma, amelyről a Black Velvet világsikert aratott, és az 1990-es évek elején az egyik leggyakrabban játszott dal volt a rádióállomások műsorán. Noha az énekesnő későbbi felvételei is felbukkantak a slágerlistákon, és az új évezredben különféle rangos díjakat is nyert, nemzetközi viszonylatban mégis „egyslágeres csoda”-ként (one hit wonder) jegyzik. 2008-ban jelent meg eddigi utolsó CD-je, de tervez egy blueslemezt és egy önéletrajzi könyvet is. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Alannah Myles édesapja, William Douglas Byles (1914–1988) a kanadai televíziózás egyik úttörője volt, aki tizenkilenc éves korában változtatta családnevét Mylesra. Alannah a családi legenda szerint ötéves korában már szívesen és gyakran énekelt: ilyenkor azt képzelte, produkcióját több ezres közönség hallgatja. Édesanyja gitárján autodidakta módon tanult meg játszani, és mivel nehéznek találta, hogy megtanulja mások számait, ezért saját dalokat kezdett írni. A Wikipédia szerint kilencéves korában kezdte a komponálást, ő maga egy interjúban azonban tizenegy éves korára datálja mindezt. Rengeteg előadó hatott rá: Joni Mitchell, Leonard Cohen, a korai Elton John, a Beatles, a Rolling Stones, a Lovin' Spoonful, a Creedence Clearwater Revival, Aretha Franklin, Ann Peebles, a korai Tina Turner, Sam Cooke, a Four Tops, az AC/DC, a T. Rex, Jennifer Warnes, Linda Ronstadt, a The Eagles, a Fleetwood Mac és sokan mások. Tizenkét éves korában egy dalszerző csoport tagjaként részt vett a Kiwanis zenei fesztiválon. Rövidesen önálló fellépési lehetőségekhez jutott Dél-Ontarióban. Találkozott Christopher Ward szerző-énekessel, aki segített abban, hogy Mylesnak saját együttese legyen. A formáció rock- és bluesfeldolgozásokat játszott, de természetesen megpróbált kialakítani egy saját repertoárt is. Alannah az éneklés mellett grafikusnak készült, szülővárosában ilyen irányú tanulmányokat folytatott. Szabadideje javát Buckhornban töltötte, a családi birtokon, ahol sokat lovagolt. Nem csinálta rosszul, hiszen részt vehetett például az Ontario's A-Circuit lóversenyen, sőt Kanada legrangosabb lóversenyén, a Royal Winter Fair rendezvényén is. Végül úgy döntött, hogy a lovaglás és a grafikusi pálya helyett a zenének szenteli magát. Az 1980-as években belekóstolt a filmezés világába is. 1984 és 1989 között három tévésorozat egy-egy epizódjában játszott kis szerepeket: The Kids of Degrassi Street, Adderly, War of the Worlds. Énekesnői pályáján akkor állt be jelentős fordulat, amikor ő és Ward dolgozni kezdett David Tyson szerző-producerrel. 


Fekete bársony 
1989. március 28-án jelent meg a fiatal énekesnő első albuma, az Alannah Myles, kiadó: az Atlantic Records. A tíz felvétel közül kilenc Christopher Ward nevéhez fűződik, társszerzői: David Tyson, Kit Johnson, Shirley Eikhard, Madeline Stone, Chris Waters és maga Myles. A tizedik dal, a Hurry Make Love Nancy Simmonds szerzeménye. Az album aranylemez lett Finnországban és az Egyesült Királyságban, és egymillió példányban kelt el az Egyesült Államokban és Kanadában. Ugyanaz az eladott példányszám az USA-ban egyszeres platinalemezt, Kanadában viszont tízszeres platinalemezt és egy gyémántlemezt jelentett: utóbbi eredményt Myles a kanadai előadók közül elsőként érte el. A nagy sláger, a Black Velvet (Fekete bársony) Ward és Tyson közös szerzeménye. A dalszöveg Elvis Presley élettörténetének sajátos felidézése. Az ötlet onnan származik, hogy Ward egyszer közös buszon utazott Elvis számos rajongójával, akik a Király halálának tízéves évfordulójára mentek a memphisi Gracelandbe, Presley birtokára. A Black Velvet 1989. december 17-én jelent meg kislemezen, és rövidesen világsikert aratott. Vezette a Billboard Hot 100 slágerlistáját, továbbá a svájci, a svéd és a norvég toplistát, második volt Kanadában, Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Angliában és Új-Zélandon, harmadik helyezést ért el Ausztráliában és Hollandiában. A siker betetőzéseként Alannah Myles a legjobb rockénekesnőnek járó Grammy-díjat vehette át 1991-ben a Black Velvet előadásáért. Olyan sztárokat körözött le, mint Tina Turner (Steamy Windows), Janet Jackson (Black Cat), Stevie Nicks (Whole Lotta Trouble) és Melissa Etheridge (The Angels). A Black Velvet 1989 és 1990 egyik legtöbbet játszott slágere volt, 2000-ben több mint ötmilliós lejátszási rekordjának elismeréseként ASCAP Millionaire-díjat kapott. Az albumról egyébként még három dal jelent meg kislemezen, de ezek közül csupán a Lover of Mine ért el a Black Velvethez mérhető sikert, kizárólag Kanadában. Az 1990-es kanadai Juno-díj kiosztásán tarolt az Alannah Myles: ez lett az év albuma, Myles az év ígérete, a Black Velvet az év kislemeze (az énekesnő másik dala, a Love Is szintén versenyben volt), Tyson és Ward lettek a legjobb szerzők, Kevin Doyle pedig a legjobb hangmérnök. 


A kilencvenes évek 
1992. december 19-én vehették kezükbe először a rajongók Alannah Myles második albumát, amely a Rockinghorse címet kapta. Ezen is tíz felvétel hallható, javarészt Ward és Tyson szerzeményei, a Song Instead of a Kiss, a The Last Time I Saw William és a Rockinghorse esetében azonban Myles neve is olvasható a szerzők között. Az album nem aratott olyan nagy sikert, mint az Alannah Myles: nemzetközi viszonylatban majdhogynem észrevétlen maradt, Kanadában is „csak” 200 ezer példányban kelt el. A Song Instead of a Kiss vezette a kanadai slágerlistát és az Adult Contemporary-toplistát is. Az énekesnőt a Rockinghorse-ért 1993-ban Grammyre jelölték, 1994-ben pedig esélyes volt a Juno-díjra is. 1995. augusztus 15-én került forgalomba Myles harmadik stúdióalbuma, az A-lan-nah. Ward, Tyson és Myles mellett új szerzők is közreműködtek a lemez elkészítésében, a tizenkét dal közül azonban csak a Family Secret ért el említésre méltó sikert: tizedik lett a kanadai slágerlistán, és nyolcadik az Adult Contemporary-toplistán. 1996-ban a Képtelen képrablás című filmben Alannah énekelte a You Love Who You Love című dalt. 1997-ben akkori menedzsere, Miles Copeland III segítségével sikerült felbontania az Atlantic Recordsszal kötött, eredetileg nyolc albumra szóló szerződését. Copeland rögvest szerződtette őt saját cégéhez, az Ark 21 Recordshoz. Itt készítette Arival című albumát, amelynek címe játék az A Rival (Egy rivális) és az Arrival (Megérkezés) szavakkal. A tizenegy dal közül a Bad 4 You keltette a legnagyobb figyelmet: a felvételen Eric Bazilian gitározik és harmonikázik. Ugyancsak 1997-ben Alannah duettet énekelt az olasz Zuccheróval: a What We Are Waiting For a Lovagok háborúja című filmhez készült. 


Az új évezred 
2005 februárjában Alannah alkalmilag csatlakozott a svéd Kee Marcello's K2 hard rock együtteshez, amely benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál svédországi selejtezőjére, a Melodifestivalenre. A harmadik elődöntőben léptek színpadra 2005. február 26-án. A We Got It All című versenyszámukkal nyolc induló közül a hetedik helyen végeztek, vagyis még a svéd selejtező döntőjébe sem kerültek be. Szereplésük – nyilván Myles nemzetközi hírnevének köszönhetően – mégis nagy visszhangot váltott ki a svéd médiában. 2009-ben jelent meg az énekesnő ötödik stúdióalbuma, a Black Velvet, ezúttal egy újabb kiadó, a Linus Entertainment jóvoltából. A CD-t a tengerentúlon a független kanadai True North Records forgalmazta. A címadó felvétel Alannah immár klasszikus slágerének új változata, amelyhez tíz vadonatúj dal társult. Ezek közül a Trouble-hoz forgattak videoklipet is. A 2009-ben megrendezett Nemzetközi Dalszerzői Versenyen a Trouble blues kategóriában vett részt (szerzők: Alannah Myles, Gary Nicholson és Marshall Chapman), és külön elismerésben részesült. Myles indult a 15. Jubileumi Amerikai Dalszerzői Versenyen is, ahol a Nancy Simmondsszal közösen írt Give Me Love című szerzeményével két díjat is nyert. Az énekesnő tervei között szerepel egy olyan blueslemez készítése, amelyen a műfaj klasszikusait énekelné, valamint önéletrajzi kötete, az Alannah Myles – The Black Velvet Story megjelentetése. Egyelőre mindkettőhöz kiadót keres. Nagy slágere, a Black Velvet az egyik dal, amelyet feldolgozásra választottak ki a CBC tévétársaság Cover Me Canada című valóságshow-jához. A műsor célja, hogy feltörekvő művészek értelmezzék újra a kanadai könnyűzene klasszikus előadóinak dalait. A Black Velvet mellé a kínálatba került még Bryan Adams (Run to You), Gordon Lightfoot (Sundown) és Tom Cochrane (Life is a Highway) egy-egy örökzöldje is.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1989: Love Is / Rock This Joint 
* 1989: Love Is / Rock This Joint / Hurry Make Love 
* 1989: Still Got This Thing / Kick Start My Heart 
* 1989: Lover of Mine / Just One Kiss / Black Velvet 
* 1990: Black Velvet / If You Want To 
* 1990: Black Velvet / If You Want To / Who Loves You 
* 1990: Black Velvet / Hurry Make Love 
* 1990: Lover of Mine / Just One Kiss 
* 1992: Living On a Memory (Edit) / Living On a Memory (LP Version) / Lies And Rumours (LP Version) / Tumbleweed (LP Version) 
* 1992: Song Instead of a Kiss / Rockinghorse / Love Is / Song Instead of a Kiss (Album Version) 
* 1992: Song Instead of a Kiss / Rockinghorse / Love Is / Song Instead of a Kiss (Drumless Version)
* 1992: Song Instead of a Kiss / Rockinghorse 
* 1993: Our World Our Times (Edit) / Our World Our Times (LP Version) / Lies And Rumours (LP Version) 
* 1993: Our World Our Times / Lies And Rumours 
* 1993: Our World, Our Times (Rock Dance Mix) / Our World, Our Times (Album Mix) / Our World, Our Times (Freestyle Mix) 
* 1993: Sonny Say You Will 
* 1994: I Never Loved a Man (The Way I Love You) / Burn Love / Bleeding Heart (Nine Below Zero With Alannah Myles / Nine Below Zero) 
* 1995: Family Secret (Radio Edit) / Mercy (Non-LP Bonus Track) / I Believe (Non-LP Bonus Track)
* 1996: Blow Wind Blow 
* 1996: You Love Who You Love / My Whole Life / Speechless (Alannah Myles / Bif Naked / Colin James) 
* 1997: Bad 4 You / Pearls of Wisdom / Black Velvet (Live) 
* 1997: What Are We Waiting For / Mercy (Alannah Myles and Zucchero / Alannah Myles) 
* 1998: Break the Silence / Black Velvet (promóciós lemez) 
* 2000: Like Flames (Radio Version) / Like Flames (Album Version) 
* 2000: Like Flames / Like Flames (Extended Version) 
* 2008: Comment Ca Va 


Albumok 
* 1989: Alannah Myles 
* 1992: Rockinghorse 
* 1995: A-lan-nah 
* 1997: Arival 
* 2008: Black Velvet 

Válogatások 
* 1998: The Very Best of Alannah Myles 
* 2001: Myles & More – The Very Best of 

VIDEÓK








What We Are Waiting For (Zucchero with Alannah Myles)

We Got It All (Kee Marcello's K2 & Alannah Myles)


2013. február 21., csütörtök

MO-DO

Mo-Do (Olaszország, Monfalcone, 1966. július 24. – Olaszország, Udine, 2013. február 6.) olasz énekes és modell eredeti neve: Fabio Frittelli. 1994-ben kirobbanó sikert aratott a német nyelven előadott Eins, Zwei, Polizei című eurodance slágerével. Többi felvételét is németül énekelte, ám ezek közül egyik sem vált annyira népszerűvé, mint a legelső. Noha az Eins, Zwei, Polizei időről időre megjelent újabb remixek formájában, Mo-Do neve mégis viszonylag hamar feledésbe merült. Hogy mennyire nem jegyezték már az élvonalban, annak szomorú bizonyítéka, hogy öngyilkosságának híre csak napokkal később került be a médiába.


KARRIERTÖRTÉNET
Eins, Zwei, Polizei 
Fabio Frittelli Monfalconéban született, amely Olaszország északkeleti részén található. Osztrák származású édesanyja tanár volt, édesapja fordítóként dolgozott egy export-import cégnél. Két lánytestvére született, Federica és Franca. Fabio könnyűzenei pályafutása a Blue the King hard rock együttes vezetőjeként kezdődött, majd basszusgitárosként csatlakozott a Validi Alibi együtteshez. Előnyös külsejének köszönhetően modellként kezdte foglalkoztatni a Dolce & Gabbana, az Armani és a Kenzo. Előadói karrierje akkor indult be igazán, amikor találkozott Claudio Zennaro szerző-producerrel. Felvette a Mo-Do művésznevet, amelynek első szótagja szülővárosára (MOnfalcone), második szótagja pedig születésének napjára (DOmenica, vagyis: vasárnap) utal. Első slágere, az Eins, Zwei, Polizei öt szerző – Frittelli, Zennaro, Mario Pinosa, Sergio Portaluri és Fulvio Zafret – közös munkájának eredménye. Bizonyos források szerint valójában ők öten alkották a Mo-Do-t, ám a fellépéseken és a klipeken Fabio nem velük, hanem két csinos táncosnővel lépett fel. A hölgyek neve: Barbara Cusin és Manuela Cosanza. A szerzők a Der Komissar (Falco) és a Da, Da, Da (Trio együttes) világsikeréből kiindulva úgy gondolták, a könnyűzenében megszokott angol helyett inkább német nyelven írják meg a nem túl bonyolult szöveget: „Eins, zwei, Polizei / Drei, vier, Grenadier / Fünf, sechs, alte Gags / Sieben, acht, gute Nacht. / Oh, oh, oh, oh, oh / Ja, ja, ja, was ist los? Was ist das?” (Egyes források szerint nem „gute Gags”, hanem „gute Hex” hallható a szövegben.) Számításuk bevált: az Eins, Zwei, Polizei vezette az olasz, a német és az osztrák slágerlistát, második volt Belgiumban és Hollandiában, ötödik Svájcban, nyolcadik Finnországban és Franciaországban, és kilencedik Svédországban. Ausztriában és Németországban aranylemez lett belőle: ehhez az osztrákoknál 15 ezer eladott példány is elegendő volt, a németeknél viszont 250 ezerre volt szükség. A dalt éppúgy Frittelli udinei lemezstúdiójában, a Palace-ban vették fel, mint a későbbieket. 


Super Gut 
Még 1994-ben megjelent a második kislemez is, a Super Gut, amely ugyanannak az alkotói teamnek a munkája, ám a lemezborítón nemcsak Frittelli, hanem Zennaro, Portaluri és Zafret nevét is feltüntették előadóként (Arranged & Performed). A dal Finnországban a slágerlista élére került, nemzetközi viszonylatban azonban nem vált annyira népszerűvé, mint az Eins, Zwei, Polizei, noha még feldolgozás is készült belőle: a lengyel Amadeo együttes Amadeo című 1995-ös felvétele. 1995-ben megjelent a Mo-Do első és egyetlen albuma, a 11 tracket tartalmazó Was ist das?, amelyen a két nagy sláger hosszabb változatban, sőt remixben is meghallgatható. A Gema Tanzen kislemezverziója jelentősen különbözik az albumon hallható változattól. Mindazonáltal nem aratott sikert, ahogyan az 1996-ban kiadott új dal, a Sex Bump Twist sem. Mo-Do ezt követően évekre eltűnt a könnyűzenei mezőnyből, és csak 1999-ben lehetett újra hallani róla az Eins, Zwei, Polizei vadonatúj remixeinek köszönhetően. Ezen felbuzdulva megjelent egy friss szerzemény is, a Superdisco (Cyberdisco), amelyen azonban nem Fabio hangja hallható. Mivel ez a lemez nem az udinei stúdióban készült, és a szerzők sem a korábbi komponisták voltak, feltételezhető, hogy a Mo-Do név tulajdonjogát megszerezte a kiadó, a ZYX Records, és másoknak engedte át. 2000-ben Maurizio Ferrara készített remixet az Eins, Zwei, Polizei-ból. Fabio ekkor még nem tűnt el a popbizniszből: társszerzője és producere volt például a Space 2999 Tanz mit den Roboten című 2003-as felvételének. 2010-ben a belgiumi Hasseltban lépett színpadra az I Love the 90's retrókoncerten olyan egykori sztárokkal, mint például a Rednex, MC Hammer és a Double Vision. Mo-Do rendszeresen fellépett az udinei Mr. Charlie nevű szórakozóhelyen is. 


A vég 
Adriano Cerato egyike volt azoknak, akik utoljára látták életben Fabiót. Együtt vacsoráztak jó hangulatban: semmi nem utalt arra, hogy Frittellit végzetes gondolatok foglalkoztatnák. Éppen ezért amikor Fabio a következő napokban a többszöri telefonhívásokra sem reagált, Cerato 2013. február 7-én a rendőrséghez fordult. A rendőrök holtan találták az énekest udinei otthonában: felakasztotta magát. Tettét a későbbi sajtóközlemény szerint az előző napon hajtotta végre. Állítólag hagyott hátra búcsúlevelet, de ennek tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Környezetében akadtak olyanok, akik úgy vélték, valamilyen rendezetlen adóügy állhat a tragédia hátterében, és az énekes néhány nappal a halála előtt már zavarodottan viselkedett. Fabiót 2013. február 9-én helyezték örök nyugalomra a padernói (Udine) temetőben. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Original Radio Mix) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. DJ Konzept) / Eins, Zwei, Polizei (Akkappella) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Extended Rmx) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Extended RMX) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Original Radio Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. D.J. Konzept) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Extended Rmx) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. D.J. Konzept) / Eins, Zwei, Polizei (Akkappella) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. D.J. Konzept) / Eins, Zwei, Polizei (Akkappella) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Extended Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. DJ Konzept) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (U.S. Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (U.S. Sub-Missive Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Extended Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Radio Edit) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Extended Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Original Radio Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. D.J. Konzept) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Radio Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Einstein Dr. DJ Konzept) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix-Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix-Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Club Mix) 
* 1994: Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Extended Rmx) / Eins, Zwei, Polizei (Polizei Mix) 
* 1994: Super Gut (Radio Edit) / Super Gut (Super Gut Mix) 
* 1994: Super Gut (Super Gut Mix) / Super Gut (Radio Edit) / Super Gut (Wunderschon Mix) / Super Gut (Einstein Konzept) 
* 1994: Super Gut (Super Gut Mix) / Super Gut (Radio Edit) / Super Gut (Wunderschon Mix) / Super Gut (Einstein Konzept) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) 
* 1994: Super Gut (Super Gut Mix) / Super Gut (Radio Edit) / Super Gut (Wunderschon Mix) / Super Gut (Einstein Konzept) / Eins, Zwei, Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Extended Remix) 
* 1994: Super Gut (Radio Edit RMX) / Super Gut (Verboten RMX) / Super Gut (Viva RMX) / Super Gut (Rave Nation RMX) 
* 1995: Super Gut (Viva Rmx) / Super Gut (Rave Nation Rmx) 
* 1995: Super Gut (Radio Einstein Edit) / Super Gut (Radio Edit Remix) / Super Gut (Verboten Remix) / Super Gut (Viva Remix) / Super Gut (Rave Nation Remix) 
* 1995: Gema Tanzen (Extended Mix) / Gema Tanzen (Radio Mix) / Gema Tanzen (Club Mix) / Gema Tanzen (LP Mix) 
* 1995: Gema Tanzen (Radio Mix) / Gema Tanzen (Club Mix) / Gema Tanzen (LP Mix) / Gema Tanzen (Extended Mix) / Gema Tanzen (Endless Mix) 
* 1995: Gema Tanzen (Radio Mix) / Gema Tanzen (Extended Mix) 
* 1995: Eins, Zwei, Polizei (U.S. Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (U.S. Sub-Missive Mix) 
* 1996: Sex Bump Twist (Club Mix) / Sex Bump Twist (Dub Mix) / Sex Bump Twist (Fantastic Sex Mix) / Twistappella 
* 1996: Sex Bump Twist (Video Version) / Sex Bump Twist (Club Mix) / Sex Bump Twist (Dub Mix) / Sex Bump Twist (Fantastic Mix) / Sex Bump Twist (Twistappella) 
* 1996: Sex Bump Twist (Video Version) / Sex Bump Twist (Club Mix) 
* 1999: Superdisco (Cyberdisco) (Trexx & Drexx Fm Edit) / Superdisco (Cyberdisco) (Extended Full Vocals Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Trexx & Drexx Club 137 Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Reprise Pianopella) 
* 1999: Eins, Zwei, Polizei ('99 Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Extended '99 Remix) / Eins, Zwei, Polizei (DJ Boyce Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Alma Matris Electric Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Happy Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Strike One Techno Mix) 
* 1999: Eins, Zwei, Polizei (Happy Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (DJ Company Radio Cut) / Eins, Zwei, Polizei (Happy Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Strike One Techno Mix) 
* 1999: Eins, Zwei, Polizei (Happy Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Extended '99 Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Alma Matris Electric Mix) 
* 1999: Eins, Zwei, Polizei (Happy Radio Edit) / Eins, Zwei, Polizei (Alma Matris Electric Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Strike One Techno Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Happy Club Mix) 
* 2000: Eins, Zwei, Polizei (Extended Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Tribal Gate Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Live @ Club Mix) 
* 2000: Eins, Zwei, Polizei (Extended Radio Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Live @ Club Radio Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Extended Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Tribal Gate Remix) / Eins, Zwei, Polizei (Live @ Club Mix) / Eins, Zwei, Polizei (Live @ Club Instrumental) 
* 2000: Superdisco (Cyberdisco) (Remix) 
* 2000: Superdisco (Cyberdisco) (Radio Edit) / Superdisco (Cyberdisco) (Beam Vs. Cyrus Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Extended Full Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Club 137 Power Mix) / Superdisco (Cyberdisco) [Reprise (Pianopella)] 
* 2000: Superdisco (Cyberdisco) (Beam vs. Cyrus Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (DJ Gert Trance Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Trexx & Drexx Club 137 Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Pianopella) 
* 2000: Superdisco (Cyberdisco) (Extended Full Mix) / Superdisco (Cyberdisco) (Club 137 Power Mix)
* 2000: Superdisco (Cyberdisco) (Beam vs. Cyrus Radio Edit) / Superdisco (Cyberdisco) (DJ Gert Trance Mix) 
* 2008: Eins Zwei Polizei (Blutonium Boys Remix) / Eins Zwei Polizei (Floorfilla Klassik Remix) / Eins Zwei Polizei (Gendarmerie Mix) 
* 2008: Eins Zwei Polizei (Bangbros Remix) 
* 2008: Eins Zwei Polizei (Bangbros Radio Edit) / Eins Zwei Polizei (Bangbros Remix) / Eins Zwei Polizei (Blutonium Boys Remix) / Eins Zwei Polizei (Floorfilla Klassik Remix) / Eins Zwei Polizei (Gendarmerie Mix) / Eins Zwei Polizei (Radio Edit) / Eins Zwei Polizei (Akkapella) (Mo-Do featuring Bangbros) 

Album 
* 1995: Was ist das? 

VIDEÓK


Eins, Zwei, Polizei (másik klip)




Eins Zwei Polizei (Mo-Do featuring Bangbros)

2013. február 14., csütörtök

MARKY MARK

Marky Mark (Egyesült Államok, Massachusetts, Boston, 1971. június 5.) amerikai rapper, színész és producer eredeti neve: Mark Robert Michael Wahlberg. Rapsztárként futott be az 1990-es évek legelején Marky Mark & The Funky Bunch nevű együttesével. Az első sikereket nem követték újabbak, ezért kivált a zenekarból, és a dominikai Prince Ital Joe-val társult. Két közös albumuk – a második csupán egy remixlemez – Európában, különösen Németországban aratott sikert. Mark az 1990-es évek közepén Calvin Klein alsónadrágjait reklámozta. Erről később így nyilatkozott: „Jó buli volt fehérneműreklámban mutatkozni Kate Moss-szal… Calvinre is mérges voltam, mert úgy éreztem, hogy manipulál. Úgy tett, mintha ez az egész sokkal inkább szólna a zenémről és a saját imázsomról, mint hogy csak egy legyek a sok közül, aki ott vigyorog az óriásplakátokon egy szál alsónadrágban. […] mindenkit megerősítenék, hogy harmadik világbeli gyerekek készítik azokat [a Calvin Klein fehérneműket] fillérekért.” 1993-ban kezdődött színészi karrierje, amely a Boogie Nights (1997) után indult be igazán. Főleg akciófilmekben és vígjátékokban szerepel, számos remake-ben foglalkoztatták. Nős, négy gyermek édesapja. Zűrős fiatalkorának ellenpontjaként évek óta aktív karitatív tevékenységet folytat. 


KARRIERTÖRTÉNET 
Problémás évek 
Mark Wahlberg népes család legifjabb gyermeke: nyolc testvére van. Bátyjai: Arthur, Jim, Paul, Robert és Donnie, nővérei: Tracey, Michele és Debbie. Édesapja, a félig svéd, félig ír származású Donald Edward Wahlberg, a koreai háború veteránja kézbesítőként dolgozott. Édesanyja, az ír, angol és kanadai francia származású Alma Elaine Donnelly banktisztviselő volt, és segédnővér. A szülők 1982-ben elváltak. Anyai ágon Wahlberg az ismert íróval, Nathaniel Hawthorne-nal (1804–1864) áll távoli rokonságban. Markot a római katolikus vallás szellemében nevelték. A bostoni Copley Square High Schoolra járt, de csak hosszú évek múlva, befutott sztárként diplomázott. Egyáltalán nem volt ugyanis mintagyerek, kamaszként több mint húsz alkalommal került a bostoni rendőrség látókörébe. Tizenhárom éves korában már kokainfüggőnek számított. Tizenöt éves volt, amikor egy tanulmányi kiránduláson több társával megdobálta a színes bőrű gyerekeket, és rasszista megjegyzéseket kiabáltak rájuk. Egy évvel később egy nagy fabottal felszerelkezve megtámadott egy középkorú vietnami férfit, és eszméletlenre verte, miközben ezt üvöltötte áldozata arcába: „Vietnam fucking shit”. Egy másik vietnamit úgy összevert, hogy az illető az egyik szemére megvakult.


Ezekért a bűncselekményekért Wahlberget gyilkossági kísérlettel vádolták. Bűnösnek vallotta magát bántalmazás bűncselekményében, és két év börtönre ítélték. Komolyan elhatározta, hogy megjavul, és valószínűleg ennek köszönhette, hogy 45 nap után kiszabadult. Mindig is olyan kemény fickó akart lenni, mint azok, akikkel összekerült a börtönben, de a személyes tapasztalatok rádöbbentették arra, hogy nem megfelelő példaképeket választott. Jó útra térítésében egy plébános játszott döntő szerepet. Wahlberg évekkel később azt állította, „komoly harcokat” folytatott azért, hogy otthagyhassa azt a bandát, amelynek tagja volt. Mindazonáltal soha nem mentegetőzött a neveltetésével, és nem hibáztatott másokat mindazért, amit ő követett el, hanem igyekezett vállalni a felelősséget a tetteiért. Pedig éppenséggel hivatkozhatott volna a rossz példára, hiszen három bátyja és egyik nővére szintén megjárta a börtönt. Javulási fogadalma ellenére huszonegy éves korában újabb komoly bántalmazási ügye volt: eltörte az egyik szomszédja állkapcsát. 2006-ban így emlékezett vissza fiatalkori bűnügyeire: „Elkövettem olyan dolgokat, amelyeket megbántam, de úgy érzem, már megfizettem a bűneimért.” Úgy vélte, az lenne a helyes, ha megkeresné megvakult áldozatát, hogy bocsánatot kérjen tőle, ugyanakkor elismerte, hogy ezt ugyan még nem tette meg, de már nincs bűntudata az elkövetett bűncselekmény miatt. 


New Kids on the Block
Az 1980-as évek elején nagy sikert aratott a színes bőrű srácokból álló tinibanda, a New Edition, ezért Maurice Starr producer úgy gondolta, érdemes lenne egy hasonló együttest alapítani fehér fiúkból is. Az 1984-ben tartott meghallgatásra elment Mark egyik bátyja, Donnie is. Starr és üzlettársa, Mary Alford azonnal felfigyelt rá, és a mintegy 500 jelentkező közül elsőként választották ki az új bandába, a New Kids on the Blockba. Donnie azonnal beajánlotta az együttesbe öccsét, Markot és egyik haverját, Danny Woodot. Mindketten megfeleltek. Wood is egy havert ajánlott, Jordan Knightot, akinek különösen jól ment a falzett ének, amelynek Starr nagy szerepet szánt az új együttes zenei stílusában. Mondani sem kéne, hogy Jordan is ajánlott valakit, méghozzá a bátyját, Jonathant. Miután felállt az együttes, az akkor 13 éves Mark meggondolta magát, és kiszállt. Donnie másik haverja jött a helyére, Jamie Kelly. Őt rövidesen Joey McIntyre követte, Jamie ugyanis apja halála miatt fegyelmezetlenné és dekoncentrálttá vált. A többiek nehezen fogadták be Joey-t, hiszen Jamie a haverjuk volt, McIntyre-t viszont a producer választotta.


A rapsztár 
Öt évvel a New Kids on the Block debütáló albumának megjelenése után a húszesztendős Mark színre lépett saját együttesével, amely a Marky Mark & The Funky Bunch nevet vette fel. A frontember Mark Wahlberg (alias Marky Mark) mellett a The Funky Bunch a következő előadókat tömörítette: Scott Ross (alias Scottie Gee), Hector Barros (alias Hector the Booty Inspector), Terry Yancey (alias DJ-T) és Anthony Thomas (alias Ashey Ace). 1991. július 23-án jelent meg a formáció debütáló albuma, a 11 felvételt tartalmazó Music for the People. A produceri teendőket Mark és Donnie Wahlberg, valamint Danny Wood látta el. Donnie-nak oroszlánrésze volt abban, hogy öccse karrierje beindult, noha Marky nem volt sem különösebben jó énekes, sem igazán jó rapper. Viszont egyértelműen karizmatikus figura volt, akire egy egész együttest lehetett építeni. A siker Donnie Wahlberg álláspontját igazolta. A Music for the People kritikusai dicsérték Marky fizikai adottságait és ritmusérzékét, rapperként azonban elég középszerűnek találták. Az album mindazonáltal komoly kereskedelmi sikert aratott, vezette a Billboard Top Heatseekers albumlistáját, és 21. lett a 200-as albumlistán. Az első számú sláger a Good Vibrations volt, Mark, Donnie, Spice (Amir Quadeer Shakir szerzői álneve) és Dan Hartman közös szerzeménye, amely hangmintát tartalmaz Loleatta Holloway Love Sensation című 1980-as slágeréből. Holloway látható is a Good Vibrations klipjében. Az énekesnőt mellesleg régi barátság fűzte Dan Hartmanhoz, ő énekelte a Relight My Fire (1979) női vokálját is. A Marky Mark & The Funky Bunch felvétele vezette a Billboard Hot 100 és Hot Dance Music slágerlistáit, valamint a svéd és a svájci toplistát. 


A Music for the People 11 trackjéből kislemezre másolták a Wildside, az I Need Money, az On the House Tip és a Peace című felvételeket is. A Wildside hangmintákat tartalmaz Lou Reed Walk on the Wild Side című 1972-es rock örökzöldjéből, ami annak köszönhető, hogy mindkét dal hasonló témákat érint. A Wildside eredetijét két évvel korábban maga a szerző (Spice) énekelte lemezre, és verziója el is hangzott egy bostoni rádióadó műsorán. A dal témája, hogy a kapzsiság, az erőszak és a kábítószer-függőség hogyan hat az ártatlan és gyanútlan amerikaiakra. A szöveg utalásokat tartalmazott két friss bűncselekményre is: a házuk előtt üldögélő tizenkét éves Tiffany Moore-t 1988. augusztus 19-én lőtték agyon, mert valahogy két kábítószeres utcai banda összecsapásának tűzvonalába került. Charles Stuartot és állapotos feleségét 1989. október 23-án támadták meg. Az asszony néhány órával a támadás után belehalt a fejlövésébe. Férjét a gyomrán érte a golyó. Stuart egy afroamerikai férfit vádolt meg a támadással, mígnem fivére a nyomozók tudomására hozta, hogy a bűntényt valójában a férj követte el, hogy megszerezze neje életbiztosítását. A lelepleződés másnapján, 1990. január 4-én Stuart öngyilkos lett. (Fivére – aki eredetileg bűntárs lett volna a gyilkosságban, melyet Stuart végül egyedül hajtott végre – 2011. szeptember 3-án hunyt el, alighanem kábítószer-túladagolásban.) A házaspár babáját az orvosok császármetszéssel hozták világra nem sokkal az anya halála előtt. A Christopher névre keresztelt gyermek a prenatális (születés előtti) trauma és az oxigénhiány miatt alig két héttel élte túl az édesanyját. Spice beleegyezett abba, hogy Marky Mark lemezre énekelje a Wildside-ot, ám később elhatárolódott ettől a verziótól, mert utalások kerültek bele jó barátjára, Wesley „DJ Wes” McDougaldra és annak erőszakos halálára is. A Wildside egyébként tizedik lett a Billboard Hot 100 toplistáján és nyolcadik a rap kislemezek rangsorában. Európában már szerényebb sikert aratott, a Top 20-ba csak Norvégiában jutott be (#10). 


A Music for the People népszerűségének köszönhetően a Marky Mark & The Funky Bunch együtt turnézott a New Kids on the Blockkal, amelynek szintén jól ment a szekere. A siker azonban amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is illant. A második album, az 1992. szeptember 15-én megjelent You Gotta Believe iránt már jóval csekélyebb érdeklődés mutatkozott. A Billboard 200-as toplistáján például már csak a 67. helyig jutott. A címadó dal szövegét cenzúrázták, mindazonáltal forgalomba került a cenzúrázatlan verzió is. Egyik sem aratott különösebben nagy sikert, a Billboard Hot 100-as listáján a 49. hely jutott neki. A Loungin' és az American Dream című felvételeken közreműködött Donnie Wahlberg is Donnie D művésznéven. A Marky Mark & The Funky Bunch az I Want You című dallal szerepelt a Super Mario Bros. (1993) című film soundtrackjén, majd bejelentette a feloszlását. Marky Mark ezt követően a dominikai születésű amerikai reggae énekessel, Prince Ital Joe-val (Joe Paquette) társult. A Prince Ital Joe feat. Marky Mark elnevezésű formáció eurodance zenéjével Európában, különösen Németországban tett szert jelentős népszerűségre. Első albuma, az 1994-es Life in the Streets tizenkét felvétele közül négyet másoltak ki kislemezre: a Happy People a negyedik, a United az első, a Babylon a tizenhetedik, a Life in the Streets pedig a tizenkettedik helyet érte el a hivatalos német slágerlistán. A két előadó részt vett a szövegek megírásában is, akárcsak a két zeneszerző, Alex Christensen (U 96) és Frank Peterson (Enigma). A következő évben kiadott The Remix Album – mint a címéből is sejthető – nem új anyag volt, hanem az első album nagy slágereinek remixeit tartalmazza. A kivételt a vadonatúj utolsó felvétel, a No Mercy jelentette, amely kislemezen már csak Marky Mark nevével jelent meg. Prince Ital Joe ugyanis külön szerződést írt alá a Death Row Recordsszal, ahol végül nem adtak ki tőle egyetlen albumot sem, csupán mások lemezein működött közre. 2001. május 16-án Los Angeles felé autózott Phoenixből (USA, Arizona), amikor karambolozott az országúton. Az ütközésben elszenvedett sérülései következtében életét vesztette: 38 éves volt. 


Az első filmek 
Mark először a Good Vibrations klipjében mutatta meg kidolgozott felsőtestét, és rövidesen modellként is foglalkoztatni kezdték. A fotósok előszeretettel vetkőztették: plakátokon és tévéreklámokban népszerűsítette a Calvin Klein alsónadrágokat, de Annie Leibovitz is készített egy fotósorozatot a Vanity Fair számára az alsógatyás rapsztárról. A fiatalember 1993-ban kezdett filmezni, először televíziós produkciókban. 1994-ben kisebb szerepet játszott Penny Marshall Reneszánsz ember című vígjátékában, amely egy állástalanná vált reklámszakemberről (Danny DeVito) szól, akit tanárnak szerződtetnek egy katonai bázisra. Színészként az Egy kosaras naplója (1995) című drámában nyújtott alakításával hívta fel magára a figyelmet. A forgatáson barátkozott össze a főszerepet alakító Leonardo DiCaprióval. A film Jim Carroll, az amerikai irodalom egyik jelentős alakjának önéletrajzi műve alapján készült, és heves vitákat váltott ki. Többen úgy vélték, az Egy kosaras naplója volt egynémely amerikai iskolai mészárlás közvetett oka: az egyik fantáziajelenetben ugyanis a DiCaprio játszotta főszereplő lelövi néhány osztálytársát az iskolában. Jack Thompson ügyvéd még pert is kezdeményezett az ügyben, ám 2001-ben elutasították a vádat. Magyarországon csak VHS-en és DVD-n jelent meg a film, és nem jutott el a hazai mozikba a Rettegés (1996) sem. A thriller hősnője, Nicole (Reese Witherspoon) mindig is egy álomlovagról ábrándozott, aki meg is jelenik az életében. A tökéletesnek látszó, jóképű Davidről (Mark Wahlberg) azonban kiderül, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. 


Boogie Nights 
Mark Wahlberg mint színész Paul Thomas Anderson Boogie Nights (1997) című drámájának főszereplőjeként vált világhírűvé, miután az eredetileg kiszemelt Joaquin Phoenix kockázatosnak találta egy pornósztár megformálását. Vincent Gallo szintén nemet mondott a szerepre. Leonardo DiCapriónak tetszett a forgatókönyv, igent is mondott volna rá, de már leszerződött a Titanic (1997) című szuperprodukcióhoz: maga helyett barátját, Mark Wahlberget ajánlotta. A Wahlberg által játszott Dirk Diggler valós modellje a legendás pornósztár, John Holmes (1944–1988), aki leginkább arról nevezetes, hogy állítólag az övé volt a leghosszabb, legvastagabb és legkeményebb hímvessző a pornószakmában, ámbár ezt a reklámszlogent hiteles mérések soha nem igazolták. A Boogie Nights legvégén egyébként Dirk is megmutatja a kamerának extra méretű férfiasságát, amelyről addig oly sok szó esett. A jól nevelt rajongók hajlamosak ezt a rövid képsort a színészi bátorság és feltárulkozás egyik iskolapéldájának tartani, a kevésbé jól neveltek vad szexfantáziáinak pedig azóta Wahlberg az egyik tárgya, noha a valóságban műpéniszt használtak a jelenethez, és nem Mark áldozta fel magát a filmművészet oltárán. Magyarországon az is kevésbé közismert tény, hogy Anderson valójában egy kilenc évvel korábbi rövidfilmje, a 32 perces The Dirk Diggler Story (1988) témáját hizlalta fel 155 perces játékfilmmé. 


Jelen sorok írója rosszmájúan jegyzi meg, hogy a 32 perc éppen elegendő lett volna erre a témára. A pornó műfaj fénykorának számító hetvenes évek felidézése ugyanis inkább filmszerű lett, semmint életszerű: hatásvadász, olykor szájbarágós jelenetek váltakoznak Tarantinóra hajazó erőszakos képsorokkal, drámai sorsok helyett pedig nemegyszer szenvelgés és nyavalygás uralja a filmvásznat annak ellenére, hogy a mellékszerepeket is többnyire valós személyek életútja alapján írták. A szereplők közül érdemes kiemelni a rendezőt alakító Burt Reynoldsot, aki állítólag nem jött ki túl jól Paul Thomas Andersonnal. Pedig Anderson szerződtetni akarta őt a következő filmjébe is (Magnólia, 1999), de az ingerült Reynolds lemondta az újabb szerepet. Miután megnézte a Boogie Nights első vágását, a filmsztár azt is megbánta, hogy elfogadta a pornórendező szerepét, és kirúgta az ügynökét, aki rábeszélte őt erre a filmre. Nagyot hibázott: ezért az alakításáért kapta ugyanis élete egyetlen Oscar-jelölését. Mellesleg számos más rangos szakmai díjra is jelölték ezért a szerepformálásáért, közülük többet meg is kapott, például a Golden Globe-ot. Karrierje a Boogie Nights után ismét beindult, ám a rosszul megválasztott szerepeknek köszönhetően hamar ki is siklott. A film zenéjét a hetvenes évek népszerű diszkóslágereiből válogatták, elhangzik benne például a Sunny (Boney M.), a Fly, Robin, Fly (Silver Convention), a You Sexy Thing (Hot Chocolate) és a Got to Give It Up Part 1 (Marvin Gaye) is. Ironikus, hogy épp a címadó felvétel, a Boogie Nights című 1976-os örökzöld nem csendül fel, ugyanis az eredeti előadó, a Heatwave együttes vezetője, Johnny Wilder Jr. nem járult hozzá ahhoz, hogy slágerüket bármilyen formában kapcsolatba hozzák a pornográfiával: „A Boogie Nights című dalunk a táncról szól, nem a pornóról.” 


A bűn állomásai 
A Boogie Nightsnak köszönhetően Wahlberg keresett filmsztár lett, és népszerűsége azóta is töretlennek mondható. Számos filmjének témája a bűn, ugyanakkor az akciófilmek és bűnügyi drámák mellett szívesen vállal vígjátékokat is. A Robbanófejek (1998) című akcióvígjáték főszereplői szép pénzt remélnek egy gyáros lányának elrablásából, ám kiderül, hogy főnökük keresztlányáról van szó. Mark partnerei: Lou Diamond Phillips, Bokeem Woodbine, Antonio Sabato Jr. és Christina Applegate. A Mocskos zsaruk (1999) főszereplője, Nick Chen (Chow Yun-Fat), New York-i zsaru beépül a kínai alvilágba. Amikor kitör a bandaháború, újonc kollégájával, Dannyvel (Wahlberg) próbálja felgöngyölíteni a szálakat, és véget vetni a harcnak. A Sivatagi cápák (1999) az öbölháború vége felé játszódik. Néhány amerikai katona a kuvaiti aranyrudak rejtekhelyét ábrázoló térképet talál egy menekültnél, és egy magánakció keretében megpróbálják megtalálni a kincset. A kommandó parancsnokát George Clooney alakította. Az új évezred Keresztapájaként emlegették a sajtóban A bűn állomásai (2000) című bűnügyi drámát, talán azért is, mert egyik fontos szereplője Coppola klasszikusának Sonnyja, James Caan. A Wahlberg által játszott Leo frissen szabadul a börtönből, ahová azért került, mert a haverjai helyett elvitt egy balhét. Befolyásos nagybátyjától kap munkát, ám rövidesen újra a bűn vonzásába kerül. Képes lesz-e ellenállni neki? James Gray alkotása igazi sztárparádé: a fiatal nemzedéket Wahlberg, Joaquin Phoenix és Charlize Theron képviseli, a „nagy öregek”-et James Caan, Ellen Burstyn, Faye Dunaway, Tony Musante és Tomas Milian. A sztori egyébként megtörtént eseményeken alapul: az 1980-as évek közepén lezajlott korrupciós ügybe a rendező apja is belekeveredett. A bűn állomásait 1998 tavaszán és nyarán forgatták, de különböző problémák miatt csak 2000 őszén mutatták be az Egyesült Államokban. 


Az új évezred 
A Sivatagi cápák után egy évvel Mark ismét George Clooney-val forgatott: a Viharzóna (2000) egy kilenc évvel korábbi, napokon át tomboló Atlanti-óceáni vihar története Wolfgang Petersen rendezésében. Az igazi vihar Wahlberg szülővárosától nem messze tört ki, és a színész részben ezért is vállalta a szerepet: „...mikor játszani kezdtem, megfogadtam, hogy nem fogok egy bostoni srácot játszani, inkább várok majd egy-egy szokatlanabb szerepre. De ez a történet túlságosan is közel állt hozzám, és nem is egy szokványos akció-forgatókönyvről volt szó, hanem egy igazi jellemekből felépített filmnek látszott.” A majmok bolygója (2001) az azonos című 1968-as filmklasszikus remake-je Tim Burton rendezésében. Mark Charlton Heston egykori szerepét alakította, Taylor űrhajóst, aki a távoli jövőben az űrhajójával egy olyan bolygón ér földet, amelyet a majmok uralnak, az emberek pedig rabszolgaként tengődnek. Heston egy majom szerepében jelenik meg a remake-ben, melynek látványvilága ugyan ízig-vérig modern, az eredeti mű mondanivalóját azonban sikerült teljesen kiherélni. Wahlberg egyébként saját bevallása szerint nem kedveli az eredeti filmet, amely jelen sorok írójának véleménye szerint viszont igazi klasszikus. 


A 2001-ben bemutatott Rocksztárban Mark játssza Chris Cole-t, aki esténként egy rockegyüttes frontembereként nagy kedvence, a Steel Dragon dalait énekli. Egy nap hihetetlen lehetőség adódik számára: meghívják, hogy legyen a Steel Dragon énekese. A sztárlét, amelybe belecsöppen, azonban nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Jonathan Demme Charlie kettős élete (2002) című thrillerje a Cary Grant és Audrey Hepburn nevével fémjelzett Amerikai fogócska (1963) remake-je. Wahlberg később úgy nyilatkozott, hogy ez a legrosszabb filmje. Az olasz meló (2003) szintén egy „újrafilm”, a Michael Caine nevével fémjelzett azonos című 1969-es opusz feldolgozása. A történet főszereplője, Charlie Croker zseniális elméje segítségével tökéletes rablásokat hajt végre. Egy velencei munka után azonban egyik embere meglép a zsákmánnyal. Croker egy évvel később akad a nyomára, és megpróbálja visszaszerezni azt, ami megilleti. A Négy tesó (2005) című akcióthriller arról szól, hogy négy örökbefogadott gyermek (Wahlberg, Tyrese Gibson, André Benjamin, Garrett Hedlund) hogyan próbál bosszút állni nevelőanyjukért, akit egy ékszerbolt kirablása közben gyilkoltak meg. 


A 2006-os A tégla – Martin Scorsese Oscar-díjas filmje – újfent egy remake, amely a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek (2002) három részének motívumai alapján készült igazi sztárparádéval: Leonardo DiCaprio, Jack Nicholson, Matt Damon, Martin Sheen, Alec Baldwin és persze Mark Wahlberg. A történet szerint egy fiatal rendőr (DiCaprio) beépül egy maffiaszervezetbe, ám rövidesen kiderül, hogy a bűnözőknek viszont a rendőrök között van beépített emberük. Vajon melyik tégla lepleződik le hamarabb? Az Orvlövész (2007) – Antoine Fuqua akciófilmje – egy munkájában csalódott mesterlövészről szól, aki mégis hajlandó újra szolgálatba lépni, miután arról értesül, hogy merénylet készül az elnök ellen. Hősünket valójában csapdába csalják, mert a merényletkísérletre ugyan valóban sor kerül, ám azzal őt vádolják meg, és célponttá válik. Az éjszaka uraiban (2007) Mark megint James Gray kamerája elé állt ismét Joaquin Phoenix partnereként: testvéreket játszanak, akik közül az egyik – az apa hivatását követve – rendőr lett, a másik viszont bűnöző. A konfliktusokat ezek után nyilván mindenki sejti. Két testvérről szól A harcos (2010) is, bokszolókról, akik a ringben kerülnek szembe egymással, de végül győz a családi összetartás. Noha Wahlberget Golden Globe-ra jelölték az alakításáért, számos kritikus szerint a testvérét megformáló Christian Bale – aki viszont meg is kapta a Golden Globe-ot – lejátszotta őt a vászonról. 


Mark vígjátékai közül a Ted (2012) érdemel külön említést, amely helyenként kissé alpári humora ellenére is szórakoztató alkotás. Wahlberg később bevallotta, hogy forgatás közben újra hiányozni kezdett neki a kábítószer, szóval plüssmaci partnere egyáltalán nem volt rá jó hatással. Mindazonáltal a film több mint 500 millió dollárt jövedelmezett, ezért bejelentették a folytatást is, amely az előzetes hírek szerint még durvábbnak ígérkezik. Wahlberg bemutatásra váró filmjei közül szólni kell még a megtörtént bűnügy alapján készült Izomagyakról (2013) is. Ebben ő és Dwayne „The Rock” Johnson testépítőket játszanak, akik elrabolnak, megkínoznak és megölnek egy magyar származású párt, hogy megszerezzék a pénzüket. Az áldozatok telefonszexből tettek szert hatalmas vagyonra. Wahlberg így nyilatkozott: „A film borotvaélen táncol, mert meg kellett találnunk a megfelelő egyensúlyt. A testépítők elképesztően szörnyű dolgokat művelnek, de közben megpróbáljuk mégis valahogy szerethetőnek ábrázolni őket. A színészi játék ennek érdekében finoman rétegzett.” Michael Bay rendező annyira elégedett volt Markkal, hogy szerepet ajánlott neki sikeres sorozata, a Transformers tervezett negyedik részében. Wahlberg szerint ez lesz az első filmje, amelyben végre a gyerekei is megnézhetik őt. 


Magánélet 
Mark az 1990-es évek elején eljegyezte Soleil Moon Frye-t, az egykori gyereksztárt, de a kapcsolatból nem lett házasság. 2001 óta él Rhea Durham modellel. A pár 2009. augusztus 1-jén esküdött örök hűséget egymásnak a Beverly Hills-i Good Shepherd katolikus templomban. Négy gyermekük született: Ella Rae (2003. szeptember 2.), Michael Robert (2006. március 21.), Brendan Joseph (2008. szeptember 16.) és Grace Margaret (2010. január 11.). Ella Rae pontosan azon a napon jött világra, amelyen Mark egyik nővére, Debbie elhunyt. Wahlberg fontosnak tartja, hogy gyerekei ne a sztárcsemeték elkényeztetett életét éljék, hanem tisztában legyenek azzal, hogy a sors nem mindenkihez kegyes, és az életben mindennek az alapja a munka. Mint arról korábban szó volt, Mark egy pap hatására fordult a vallás felé, és elkötelezett hívőként éli napjait a római katolikus vallás szellemének megfelelően. Aktív karitatív tevékenységet is folytat, támogatja a hajléktalan nőket és gyerekeket. Részt vett a The Second Mile gyermeksegélyező program munkájában is, még mielőtt a szervezet alapítóját letartóztatták gyermekmolesztálás vádjával. Wahlberget sokáig homofóbnak tartották a médiában, noha ő maga soha nem tett melegellenes kijelentéseket. 1992-ben viszont közös tévéműsorban vett részt Shabba Ranks jamaicai popsztárral, aki homofób kijelentéseket tett, melyektől Wahlberg – a műsorvezetővel ellentétben – akkor nem határolódott el, de a közfelháborodás miatt később mégis különvéleményt jelentett be. Valószínű, hogy nem annyira meggyőződésből tette, inkább azért, mert az incidens miatt az amerikai közönség látványosan elfordult tőle: mint arról szó volt, a Marky Mark & The Funky Bunch második albuma lényegében megbukott, a Prince Ital Joe-val közös produkciók pedig csak Európában jelentek meg. 


MARKY MARK & THE FUNKY BUNCH-DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1991: Good Vibrations (Donnie D's Boomin' Bass High Powered Club Dub) / Good Vibrations (Album Version) / Good Vibrations (Boomin' Beats For Marky's Jeep – Instrumental Dub) / So What Chu Sayin
* 1991: Good Vibrations / So What Chu Sayin 
* 1991: Wildside (Club Remix) / Wildside (Instrumental Club Remix) / Wildside (808 Mix) 
* 1991: Wildside (Club Remix) / Wildside (Instrumental Club Remix) / Wildside (Radio Mix) / Wildside (808 Mix) / On the House Tip (LP Version) 
* 1991: Wildside (Club Remix) / Wildside (Instrumental Club Remix) / Wildside (Radio Mix) / On the House Tip (LP Version) 
* 1991: Wildside (Radio Mix) / Good Vibrations 
* 1991: Wildside / On the House Tip 
* 1991: Wildside (Radio Mix) / Wildside (Club Remix) / Wildside (808 Mix) 
* 1991: Wildside (Album Version) / Wildside (Radio Mix) (promóciós lemez) 
* 1991: I Need Money (Extended Version) / I Need Money (Money Mix) / I Need Money (Club Dub) / I Need Money (Radio Mix) 
* 1992: I Need Money (Extended Mix) / I Need Money (Club Dub) / I Need Money (Instrumental Club Dub) / I Need Money (Money Mix) / I Need Money (LP Version) / I Need Money (Radio Edit) 
* 1992: I Need Money (Radio Mix) / I Need Money (Money Mix) 
* 1992: I Need Money (Radio Mix) / I Need Money (Money Mix) / I Need Money (Extended Version) / I Need Money (Club Dub) / I Need Money (Radio Edit) 
* 1992: I Need Money (Radio Mix / Stop Ending) / I Need Money (Money Mix / Club Version) / I Need Money (Faded) / I Need Money (With Scratch / Stop Ending) / I Need Money (With Scratch Solo / Faded) / I Need Money (LP Version) 
* 1992: Peace (Remix Edit) / Make Me Say Ooh (LP Version) / Peace (Remix) / Peace (Remix Instrumental) 
* 1992: Peace (Remix Edit) / Make Me Say Ooh (LP Version) / Peace (Remix) / Peace (Remix Instrumental) / Peace (LP Version) 
* 1992: On the House Tip (Extended Remix) / On the House Tip (7" Remix) / Peace (Remix) / Peace (7" Remix Edit) 
* 1992: On the House Tip (7" Remix) / Peace (7" Remix Edit) 
* 1992: You Gotta Believe (Remix) / You Gotta Believe (House Remix) / Good Vibrations (The Streaky Danish Edit) / Good Vibrations (The Rod And Wayne Remix) 
* 1992: You Gotta Believe (Remix) / You Gotta Believe (House Remix) / You Gotta Believe (Instrumental) / You Gotta Believe (House Mix) / Don't Ya Sleep (LP Version) 
* 1992: You Gotta Believe (LP Version) / You Gotte Believe (Remix) / Good Vibrations (The Rod And Wayne Remix) / Super Cool Mack Daddy (LP Version) 
* 1992: You Gotta Believe (LP Version) / Good Vibrations (The Faaabulous Remix) 
* 1992: You Gotta Believe (Censored Version) / You Gotta Believe (Uncensored Version) 
* 1992: You Gotta Believe (LP Version) / You Gotte Believe (Remix) / You Gotta Believe (House Radio Remix) / You Gotta Believe (House Mix) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Euro Mix) / Gonna Have a Good Time (Piano Mix) / Gonna Have a Good Time (Rave Mix) / Gonna Have a Good Time (Ambient Far Out Mix) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (LP-Version) / Gonna Have a Good Time (Piano Mix) / Gonna Have a Good Time (Ambient Far Out Mix) / Gonna Have a Good Time (Rave Mix) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Earley's Late Mix) / Gonna Have a Good Time (Hip Hop Club Mix) / Gonna Have a Good Time (Men's Club Mix) / Gonna Have a Good Time (Jack's Club Mix) / Gonna Have a Good Time (Earley's Late Mix Instrumental) / Gonna Have a Good Time (Jae- E's Single Remix) / Gonna Have a Good Time (LP Version Instrumental) / Gonna Have a Good Time (Euro Mix) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (Piano Mix) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (Ambient Far Out Mix) / Gonna Have a Good Time (Piano Mix) / Gonna Have a Good Time (Rave Mix) / Gonna Have a Good Time (LP-Version) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (Radio Edit With Solo) / Gonna Have a Good Time (LP Version) (promóciós lemez) 
* 1992: Gonna Have a Good Time (Earley's Late Mix-Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (Earley's Late Mix) / Gonna Have a Good Time (Earley's Late Mix Instrumental) / Gonna Have a Good Time (New Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (LP Version-Instrumental) / Gonna Have a Good Time (Euro Mix) (promóciós lemez) 
* 1992: Loungin' (LP Version) / Loungin' (G Smoov Mix) / Loungin' (Louie Louie's Lower East Lounge Mix) / Loungin' (Louie Louie's Late Nite Lounge Mix) 
* 1993: Gonna Have a Good Time (New Radio Edit) / Gonna Have a Good Time (Euro Mix) / Gonna Have a Good Time (Piano Mix) / Gonna Have a Good Time (Rave Mix) / Gonna Have a Good Time (Ambient Far Out Mix) 

Albumok 
* 1991: Music for the People 
* 1992: You Gotta Believe 


PRINCE ITAL JOE FEAT. MARKY MARK-DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1993: Happy People (Radio Edit) / Happy People (Long Version) / Happy People (Ragga Version)
* 1993: Happy People (Bass Bumpers Remix) / Happy People (Damage Control Remix) / Happy People (Long Version) / Happy People (Ragga Version) 
* 1993: Can't Stop We (Blue Radio Edit) / Can't Stop We (Extendend Yard Mix) / Can't Stop We (Extendend Blue Club) / Can't Stop We (Raw Street) 
* 1993: Can't Stop We (Extendend Blue Club) / Can't Stop We (Extendend Yard Mix) / Can't Stop We (Blue Radio Edit) 
* 1994: Happy People (Bass Bumpers Remix) / Happy People (Damage Control Remix)
* 1994: United (Radio Edit) / United (Extended Version) / United (United Mix) / In the 90's
* 1994: United (Damage Control Remix) / United (The World's Address) 
* 1994: United (Extended Version) / United (United Mix) / United (Radio Edit) 
* 1994: United (Extended Version) / United (United Mix) / United (Damage Control Mix) / United (The World`s Address)
* 1994: United (Radio Edit) / United (Extended Version) 
* 1994: Life in the Streets (Airplay Mix) / Life in the Streets (Street Mix) / Life in the Streets (Acoustic Version) / To Be Important 
* 1994: Life in the Streets (Distortion Mix) / Life in the Streets (Commercial Mix) / Life in the Streets (Life in the Street Mix) 
* 1994: Life in the Streets (G-Strings Mix) / Life in the Streets (Commercial Mix) / Life in the Streets (Distortion Mix) / Life in the Streets (Abbey Road Mix) / Life in the Streets (Life in the Street Mix)
* 1994: Life in the Streets (Street Mix) / Life in the Streets (Acoustic Version) / Life in the Streets (Airplay Mix) 
* 1994: Life in the Streets (Airplay Mix) / Life in the Streets (Acoustic Version) 
* 1995: Rastaman Vibration (Radio Edit) / Rastaman Vibration (Summer Ragga Mix) / Rastaman Vibration (La Bouche Mix) / Rastaman Vibration (S&M Mix) / Rastaman Vibration (House Groove Mix) 
* 1995: Rastaman Vibration (La Bouche Mix) / Rastaman Vibration (Summer Ragga Mix) / Rastaman Vibration (House Groove Mix) / Rastaman Vibration (S&M Mix) 
* 1995: Babylon (Radio Edit) / Babylon (Club Version) / Babylon (Extended Version) / Babylon (Album Edit) 
* 1995: Babylon (Damage Control Remix) / Babylon (Loop! Remix) / Babylon (Fun Factory Remix) 
* 1995: Babylon (Club Version) / Babylon (Extended Version) / Babylon (Radio Edit) 
* 1995: Babylon (Radio Edit) / Babylon (Club Version) 

Albumok 
* 1994: Life in the Streets 
* 1995: The Remix Album 

Válogatás 
* 1996: Happy People 


MARKY MARK-DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1995: That's The Way I Like It (Radio Edit) / That's The Way I Like It (Club Mix) / That's The Way I Like It (Hard Way Mix) / That's The Way I Like It (US Original Mix) / That's The Way I Like It (Flavour Mix) (One Love feat. Marky Mark) 
* 1995: No Mercy (The Fist of the Tiger) (Radio Version) / No Mercy (The Fist of the Tiger) (Extended Version) / No Mercy (The Fist of the Tiger) (Club Mix) / No Mercy (The Fist of the Tiger) (Hip-Hop-Mix)
* 1995: No Mercy (Club Mix) / No Mercy (Extended Mix) / No Mercy (Hip-Hop Mix) 
* 1995: No Mercy (The Fist of the Tiger) (Alternative Radio Mix) / No Mercy (The Fist of the Tiger) (La Bouche Remix) / No Mercy (The Fist of the Tiger) (Damage Control Remix) 
* 1995: No Mercy (Damage Control Remix) / No Mercy (La Bouche Remix) 
* 1996: Hey DJ (Radio Version) / Hey DJ (Extended Version) / Hey DJ (Remix) 
* 1996: Hey DJ (Extended Version) / Hey DJ (Remix) 
* 1997: Hey DJ (C.C.'s U.S. Smooth Radio Mix) / Hey DJ (Steven Kaye Multi Tap Remix) / Hey DJ (C.C.'s Dope Radio Mix) / Hey DJ (DJ's Bootie Stomp Mix) 
* 1997: Hey DJ (DJ's 70's Bootie Remix) / Hey DJ (Steven Kaye Multi Tap Remix) / Hey DJ (D.O.N.S. Dive Bomb Mix) / Hey DJ (Bootie's Happy Dub) / Hey DJ (C.C.'s Dope Club Mix) / Hey DJ (C.C.'s U.S. Smooth Club Mix) 
* 1997: Feel the Vibe (Original Radio Mix) / Feel the Vibe (Ortega & Lorenzo Radio Mix) / Feel the Vibe (Ortega & Lorenzo Club Mix) / Feel the Vibe (Marky's Vibe Mix) 
* 1997: Feel the Vibe (Ortega & Lorenzo Club Mix) / Feel the Vibe (Ortega & Lorenzo Extended Mix) / Feel the Vibe (Marky's Vibe Mix) / Feel the Vibe (Original Mix) 
* 1997: Feel the Vibe (Radio Mix) / Feel the Vibe (Marky's Vibe Mix) 
* 1997: Best of My Love (Extended Mix) / Best of My Love (Single Mix) 
* 1997: Best of My Love (Single Mix) / Best of My Love (Instrumental) / Best of My Love (Extended Mix)


FILMOGRÁFIA 
* 2013: 2 Guns 
* 2013: Izomagyak (Pain & Gain) 
* 2013: Lone Survivor 
* 2013: Megtört város (Broken City) 
* 2012: Ted 
* 2012: Csempészek (Contraband) 
* 2010: The Fighter – A harcos (The Fighter)
* 2010: Pancser police (The Other Guys)
* 2010: Párterápia (Date Night)
* 2009: Komfortos mennyország (The Lovely Bones)
* 2008: Max Payne – Egyszemélyes háború (Max Payne)
* 2008: Az esemény (The Happening)
* 2007: Az éjszaka urai (We Own the Night)
* 2007: Orvlövész (Shooter)
* 2006: A tégla (The Departed)
* 2006: Legyőzhetetlen (Invincible)
* 2005: Négy tesó (Four Brothers)
* 2004–2010: Törtetők (Entourage) (tévésorozat)
* 2004: Multik haza! (I Heart Huckabees)
* 2003: Az olasz meló (The Italian Job)
* 2002: Charlie kettős élete (The Truth About Charlie)
* 2001: Rocksztár (Rock Star)
* 2001: A majmok bolygója (Planet of the Apes)
* 2000: Viharzóna (The Perfect Storm)
* 2000: A bűn állomásai (The Yards)
* 1999: Sivatagi cápák (Three Kings)
* 1999: Mocskos zsaruk (The Corruptor) 
* 1998: Robbanófejek (The Big Hit)
* 1997: Boogie Nights 
* 1997: Az átverés mesterei (Traveller)
* 1996: Rettegés (Fear)
* 1995: Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries)
* 1994: Reneszánsz ember (Renaissance Man)
* 1993: The Substitute (tévéfilm) (Marky Mark néven szerepel a stáblistán) 
* 1993: Out All Night (tévésorozat, az Under My Thumb című epizódban) (Marky Mark néven szerepel a stáblistán) 

MARKY MARK & THE FUNKY BUNCH-VIDEÓK

Good Vibrations  

Wildside  

I Need Money  

You Gotta Believe

PRINCE ITAL JOE FEAT. MARKY MARK-VIDEÓK

Happy People  

United  

Life in the Streets  

Babylon

MARKY MARK-VIDEÓK

No Mercy  

Hey DJ