disco

disco

2012. június 27., szerda

JONA LEWIE

Jona Lewie (Egyesült Királyság, Southampton, 1947. március 14.) angol énekes, zenész és dalszerző eredeti neve: John Lewis. Édesanyja Jonának, iskolatársai többnyire Lewie-nak szólították: így született meg 1974 óta használt művészneve, a Jona Lewie. Tizenéves kora óta zenél, első jelentősebb sikereit a Brett Marvin and the Thunderbolts bluesegyüttessel aratta. A Stiff Records jóvoltából vált ismertté szólistaként olyan dalokkal, mint a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties, a Stop the Cavalry és a Louise (We Get It Right). Az 1980-as évek közepén eltűnt a nemzetközi könnyűzenei életből, a brit közönség azonban időnként láthatja és hallhatja őt.


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Jona Lewie 15 éves korában, még iskolásként csatlakozott első együtteséhez, a The Johnston City Jazz Bandhez, ahol zongorán játszott. Zenésztársai Ian Cale (klarinét), Phil Machell (trombita), Brian Holgate (dob) és Vic Steele (harsona) voltak. 1964-ben már a The Corsairs együttest erősítette (szintén zongoristaként), ahol Dave Ballam (dob), Chris Stanton (ének és ritmusgitár), Terry Reid (basszusgitár) és Paul Russell (szólógitár) társaságában zenélt. Mivel rövidesen iskolát kellett váltania, a The Corsairstől is megvált. Az iskolai együtteseknek köszönhetően 1969-ben már gyakorlott blues- és boogieénekesnek, illetve zongoristának számított. Még abban az évben John Lewis néven két saját szerzeményét (Boogie Woman, Londons Got the Blues) énekelte a Liberty Records által kiadott I Asked for Water She Gave Me… Gasoline című válogatásalbumon. Az amerikai Yazoo Records These Blues is Meant to Be Barrel Housed című válogatásalbumán már öt dallal – East Village Rag, U. S. A. Blues, I Waited, Sociology Rag, Beggin’ Woman – szerepelt, melyekből négyet saját maga írt. Szintén 1969-ben énekesként és zongoristaként csatlakozott a Brett Marvin and the Thunderbolts bluesegyütteshez, amely a londoni Studio 51 klub állandó fellépője volt. 1970-ben a zenekarvezető Brett Marvin megállapodást kötött Robert Stigwood ügynökségével. A szerződés eredményeként az együttes fellépett a svéd, a dán, a belga és a holland televízióban, 1971-ben Son House amerikai bluesénekessel adott közös koncertet, továbbá részt vett az Eric Clapton nevével fémjelzett Derek and the Dominos angliai turnéján. Lewie 1972-ben csatlakozott a Marvin együtteséből verbuválódott Terry Dactyl and The Dinosaurshoz. (Más források szerint egyszerű névcseréről volt szó: a Brett Marvin and the Thunderbolts felvette a Terry Dactyl and The Dinosaurs nevet, ámbár ez utóbbiban maga Brett Marvin nem vett részt.) Ő írta a rövid életű formáció Sea Side Shuffle című slágerét, amely második lett a brit toplistán.


Az első szólósláger 
Lewie 1973-ban végleg megvált Marvintól és a Terry Dactyl and The Dinosaurstól is. 1974-ben már szólistaként hallatott magáról, de egyik kislemeze sem keltett különösebb figyelmet. 1977-ben egy új cég, a Stiff Records szerződtette, amely elsősorban a kibontakozó new wave mozgalom leendő sztárjait vette pártfogásába. Fénykorában olyan előadók tartoztak a Stiff Records „istálló”-jába, mint például Elvis Costello, a The Belle Stars, a Devo, a The Damned, Lene Lovich, a Madness, a Plasmatics és Tracey Ullmann. Eleinte nem sok jele volt annak, hogy Lewie is a sztárok sorát fogja gyarapítani, hiszen kislemezeiért továbbra sem szedték szét a lemezboltokat. Rendszeres fellépője volt viszont a cég favoritjait felvonultató koncerteknek, és valószínűleg ez az állandó személyes jelenlét is szerepet játszott abban, hogy 1980-ban beindult a szekér. Humoros szintipop dala, a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties (társszerzője a Brett Marvin and the Thunderbolts extagja, Keef Trouble) bejutott a brit Top 20-ba. A zenei alapokat Lewie állítólag saját házi stúdiójában rögzítette, ahol magát a melódiát egy Polymoog szintetizátoron komponálta. A közhiedelemmel ellentétben a női háttérvokált nem Kirsty MacColl, a Stiff Records egyik későbbi sztárja énekelte, hanem a lemezcég tulajdonosa, Dave Robinson és az ütős hangszereken játszó Ben Andrews feleségei. (Ennek ellenére a MacCollról írt hivatalos életrajz szerzője, Karen O'Brien azt állítja, hogy a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties háttérvokálja volt MacColl első munkája a Stiff Recordsnál. Ezt az infót Lewie határozottan cáfolja, azt viszont elismeri, hogy akkoriban többször fellépett MacColl-lal.) 


Újabb sikerek 
Lewie következő kislemeze, a Big Shot – Momentarily az angol közönséget ugyan hidegen hagyta, az NSZK-ban viszont slágerré vált. Mindenhol – Angliát is beleértve – kiugró sikert aratott a Stop the Cavalry című dal, amely 1980 decemberében csak azért nem jutott feljebb az angol slágerlista harmadik helyénél, mivel az első kettőt John Lennon dalai foglalták el: az ex-Beatle meggyilkolása az egész világot sokkolta. Lewie nagy tisztelője volt Lennon munkásságának, őszinte megrendüléssel fogadta a zenész halálhírét, és már azt is megtiszteltetésnek vette, hogy „szomszédok” lehettek a toplista élmezőnyében. A Stop the Cavalryt szövegének egyik sora – „Wish I Was at Home for Christmas” – miatt mindmáig karácsonyi slágerként tartják számon, Lewie viszont úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem egy karácsonyi dalt akart írni. A háború, az értelmetlen öldöklés elleni tiltakozásnak szánta a szerzeményt, melynek hivatalos klipje az I. világháború lövészárkaiban játszódik. Noha a Stop the Cavalry hivatalosan Lewie saját szerzeménye, valójában Hugo Alfvén 1903-as keltezésű I. Svéd Rapszódiájának zenei motívumaira épül, de észrevehetően merített Mozart D-dúr koncertrondó zongorára (Köchel-jegyzékszám: 382) című művéből is, amely valójában a Zongoraverseny No. 5 1782 tavaszán újraírt zárótétele. Az 1981-es Jona Lewie-kislemez, a Louise (We Get It Right) esetében a Big Shot – Momentarily fogadtatása ismétlődött meg: a felvétel Angliában visszhangtalan maradt, több európai országban viszont népszerű slágerré vált, Ausztráliában pedig a második helyig jutott a toplistán.


Túl a csúcson 
Az 1980-as évek második felétől kezdve Jona Lewie gyakorlatilag eltűnt a nemzetközi könnyűzenei életből, és a brit közönség is csak hébe-hóba láthatta-hallhatta őt. Az 1990-es években például mint vendég lépett fel az 1979-ben alapított brit The Blues Band angliai villámturnéján, de néhány önálló koncertet is adott. Időnként rádió- és tévéreklámokban is felbukkant. 2005 decemberében a Channel 4 tévétársaság karácsonyi könnyűzenei örökzöldekkel foglalkozó műsorában láthatta a közönség David Essex és a Slade együttes társaságában. 2010-ben egy Ikea-reklámban szerepelt, melynek kísérőzenéje a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties volt.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1974: Piggy Back Sue / Papa Don’t Go 
* 1975: The Swan / Custer's Last Stand 
* 1976: Hallelujah Europa (Part 1 & 2) / Hallelujah Europa (Part 1) (promóciós lemez) 
* 1977: Cherry Ring / After We Swum 
* 1977: Cherry Ring / Rocking Yobs 
* 1978: Hallelujah Europa / Police Trap 
* 1978: The Baby, She's on the Street / Denny Laine's Valet 
* 1978: Come Away (Bate O Pe) / Custer's Last Stand (Terry Dactyl and The Dinosaurs with Jona Lewie) 
* 1978: Vous et moi / The Baby She's on the Street 
* 1979: God Bless Whoever Made You / Feeling Stupid 
* 1980: You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties / Bureaucrats 
* 1980: Big Shot – Momentarily / I'll Get By in Pittsburgh 
* 1980: Stop the Cavalry / Laughing Tonight 
* 1981: Louise (We Get It Right) / It Never Will Go Wrong / God Bless Whoever Made You 
* 1981: Louise (We Get It Right) (Extended Version) / It Never Will Go Wrong 
* 1981: Re-Arranging the Deck Chairs on the Titanic / I'll Be Here 
* 1981: Shaggy Raggy / Shaggy Raggied 
* 1982: I Think I'll Get My Hair Cut / What Have I Done 
* 1983: Love Detonator / The Baby, She's on the Street 
* 1988: You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties / Stop the Cavalry 
* 1993: Hallelujah Europa (African Mix) / Hallelujah Europa (Political Mix) / You Will Always Find Me in the Kitchen at Parties (Chill Down Mix) 


Albumok 
* 1978: On the Other Hand There's a Fist 
* 1979: Alias Jona Lewie 
* 1981: Stop the Cavalry 
* 1982: Heart Skips Beat 
* 1983: Acropolis Now 
* 1993: Optimistic 
* 2007: On the Other Hand There's a Fist (az 1978-as album digitálisan remaszterizált kiadása CD-n) 

Válogatások 
* 1980: Gatecrasher 
* 2002: The Best of Jona Lewie 

VIDEÓK






Stop the Cavalry (másik klip)

Stop the Cavalry (még egy klip)




2012. június 23., szombat

RYAN PARIS

Ryan Paris (Olaszország, Róma, 1953. március 12.) olasz énekes, szerző, zenei producer és színész eredeti neve: Fabio Roscioli. 1983-ban vált ismertté Európa-szerte a Dolce Vita című dallal. Ennek sikerét ugyan nem tudta megismételni, mindazonáltal az új évezredben is aktív a szakmában. Nagy slágere időről időre megjelenik az aktuális popzenei hangzásnak megfelelően remixelve.


KARRIERTÖRTÉNET 
A mellékszereplő 
Fabio Roscioli egy festőművész fia. Az 1970-es években építészettel foglalkozott, és megtanult gitáron játszani. Közben a zeneelméletet is tanulmányozta, és persze különféle együttesekben is kipróbálta magát. A hetvenes évek második felében kisebb filmszerepeket kapott Alfredo Brescia nem túl nagy igényű sci-fijeiben: Battaglie negli spazi stellari (1977), Anno zero – guerra nello spazio (1977), La guerra dei robot (1978). Hamar kiderült azonban, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – az előnyös külső egyáltalán nem elegendő a filmvilágban való tartós érvényesüléshez. Ehhez figyelemre méltó színészi képességekre és/vagy egy (még jobb, ha több) befolyásos pártfogóra is szükség lenne, Fabio azonban egyikkel sem rendelkezett. Ennek ellenére szerencséje volt, hiszen a filmtörténet egyik legendás alkotója, Sergio Leone is dolgozott vele. Leone elsősorban spagettiwesternjeiről nevezetes, utolsó filmje, a Volt egyszer egy Amerika (1984) azonban egy gengsztereposz olyan főszereplőkkel, mint Robert De Niro, James Woods, Joe Pesci és Treat Williams. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Leonénak eszébe sem jutott volna Fabiót foglalkoztatni, a fiatalember viszont ismerte az egyik női szereplőt, aki talán nem bírt ellenállni a jóképű srác igéző kék szemének, és beajánlotta őt a produkcióba. Fabio egy gengsztert alakított. Vesztére a producerek túl hosszúnak találták az elkészült filmet, vágásokat követeltek, és emiatt a Rosciolival felvett jelenetek nagy része a vágószoba padlóján végezte. Szerepe annyira kicsire zsugorodott, hogy nevét fel sem tüntették a stáblistán. Az IMDB csupán a fentebb említett négy filmjéről tud. Saját honlapján Ryan hallgat a Brescia-féle sci-fikről, megemlít azonban olyan produkciókat, melyek szereplői között az IMDB nem tüntette fel őt. (Nem ez lenne a filmes adatbázis egyetlen hiányossága.) Ezek egyike René Clément pszichológia thrillerje, A gyerekfelügyelő (1975), amelyben Sydne Rome és Maria Schneider játszották a főszerepeket. A legendás spanyol táncosnőről és kurtizánról, Carolina Oteróról (1868–1965) forgatott La bella Otero (1984) eredetileg a televízió számára készült, a címszerepet a kiváló spanyol színésznő, Ángela Molina alakította. Túl a legnagyobb énekesi sikereken, Ryan 2008-ban újra felbukkant a filmvilágban, mégpedig Carles Congost La mala pintura című rövidfilmjében. 


Dolce vita 
Fabio 1982-ben írt néhány dalt, melyekkel szeretett volna részt venni az első olasz rockfesztiválon. Billentyűsét azonban behívták katonának, ezért sürgősen meg kellett találnia az utódját. A szerencse összehozta őt Pierluigi Giombinival, akinek rögvest megmutatta saját szerzeményeit. Olaszul énekelte őket, Giombini azonban közölte vele, hogy ő az angol nyelvű dalokat favorizálja. Mindjárt Fabio figyelmébe is ajánlotta két szerzeményét, melyek az olasz Top 10-ben szerepeltek: a Gazebo által előadott Masterpiece a második helyezett volt, Gary Low You Are a Danger című felvétele pedig az ötödik. Fabiónak tetszett, amit hallott, ezért előállt azzal a javaslattal, hogy megpróbálkozna egy angol nyelvű dal komponálásával is. Még aznap este megírta az új dalt, amelyet három nappal később mutatott meg Giombininak. Elkezdődött a közös munka, melynek során Pierluigi kibökte, hogy volna egy szerzeménye Fabio számára, de nem rockról lenne szó. Az ajánlott dal, a Dolce vita azonnal megtetszett a fiatal énekesnek. A szöveget Gazebo írta, akivel Roscioli csupán egyszer találkozott, ugyanis változtatni szeretett volna az egyik strófán. Más források úgy tudják, Giombini valójában Gazebo debütáló albumára komponálta a Dolce vitát, amely Freddy Naggiar producernek nem igazán tetszett, ezért végül mellőzték a dalt. (Mindazonáltal 1988-ban megjelent Gazebo verziója is.) A slágert – ez nyilván a címből is sejthető – Federico Fellini emlékezetes filmje, Az édes élet (La dolce vita, 1960) ihlette. Fabio verzióján közreműködött az új sztárjelölt akkori barátnője, Fiona Chapelle is. A szerelmespár az ágyban töltött édes órák részeként hosszasan tanakodott Fabio jövendőbeli művésznevén: a fiatalember keresztnévnek mindenképpen a Ryant akarta. Fiona vezetéknévnek a Berlint javasolta, mire Fabio rávágta, hogy legyen inkább Paris. (Budapest valószínűleg szóba sem került.)


Gyors siker, gyors feledés 
Az 1983 nyarán megjelent Dolce vita nagy sikert aratott egész Európában – egyes források szerint körülbelül négymillió, mások szerint mintegy ötmillió példány fogyott a kislemezből –, és úttörő szerepet játszott az italodisco divatjának elterjedésében. Ausztriában második volt, Németországban és Svájcban a harmadik, Angliában pedig az ötödik. Spanyolországban aranylemez, Dániában platinalemez lett belőle. Főleg a brit toplistás helyezés igazán figyelemre és tiszteletre méltó, mivel az európai popzene Angliában sohasem volt annyira népszerű, mint a kontinens országaiban. Ryan Paris egy csapásra sztárrá vált, de hogy az is maradjon, ahhoz legalább olyan nagy dobásra volt szükség, mint először. Teljesen kézenfekvő ötletnek tűnt tehát, hogy a következő dalt is Giombini és Gazebo írja, ám a Fall in Love sokkal szerényebb sikert aratott, mint a Dolce vita: az NSZK-ban például csak a 67. helyig jutott a toplistán, számos országban pedig még ennyi se jött össze. Paris úgy vélte, a sikertelenség leginkább azzal magyarázható, hogy még kezdő volt a szakmában, nem állt mögötte megfelelő menedzsment, bár azt is elismerte, hogy a Fall in Love nem volt annyira „ütős” szerzemény, mint a Dolce vita. Debütáló albumáról a Paris on My Mind, a Harry’s Bar és a Bluette szintén megjelent önálló kislemezen, de egyik sem keltett igazán nagy figyelmet, annak ellenére, hogy a szerző-produceri teendőket a Ryan által nagyra becsült Giombini látta el. Ő komponálta az 1988-as Besoin d'amour zenéjét is, amelyhez ezúttal nem Gazebo, hanem Bruno Kassar írt szöveget. A szerencse azonban ezúttal sem pártolt az énekes mellé. 


A retrósztár
Újabb nagy slágerek híján Ryan Paris egyetlen igazi sikerszáma, a Dolce vita felmelegítésével próbálkozott. A remixet az ismert holland lemezlovas és producer, Ben Liebrand készítette. A taktika bevált: a Dolce vita ’90 ugyan nem vált akkora slágerré, mint az eredeti, mindazonáltal újra a toplisták élvonalába juttatta Ryant. 1994-es felvétele, a Mr. Jones Portugáliában és Spanyolországban platinalemez lett. A Dolce vita óta Ryan tevékenységi köre kiszélesedett: komponálással, szövegírással és producerkedéssel egyaránt foglalkozik. Egyáltalán nem keseredett el amiatt, hogy a világ csak „egyslágeres csoda”-ként (one hit wonder) emlékszik rá, mert ő maga szép emlékeket őriz a fellépéseiről. Különösen az olyan tévéshow-król, mint a brit Top of the Pops, a francia Champ-Élysées és a holland Radio Veronica, melyek világhírű kollégákkal való személyes találkozásokra adtak alkalmat. 2003-ban egy DJ-k számára alapított díjat kapott, 2007-ben pedig számos retrósztárral együtt végigturnézta Franciaországot az RFM Party 80 rendezvény keretében. 2009-ben a Dolce vita új változata, 2010-ben pedig az I Wanna Love You Once Again című felvétele számos internetes rádió Top 10-es listáján szerepelt. A legutolsó hírek szerint Ryan egy új albumon dolgozik, melynek megjelentetését 2013-ra ígéri. A retrósztár Németországban él, akárcsak holland származású exfelesége. Közös gyermekük – egy fiú – 1999-ben született. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1983: Dolce vita (Vocal) / Dolce vita (Instrumental) 
* 1983: Dolce vita (Part I – Vocal) (Extended Disco Mix) / Dolce vita (Part II – Instrumental) (Extended Disco Mix) 
* 1984: Fall in Love (Vocal Version) / Fall in Love (Instrumental Version) 
* 1984: Fall In Love (Vocal Version – Extended Club Mix) / Fall In Love (Instrumental Version – Extended Club Mix) 
* 1984: Paris on My Mind / Paris on My Mind (Instrumental Version) 
* 1985: Harry's Bar / Sweet Night 
* 1985: Bluette / Paris on My Mind 
* 1988: Besoin d'amour / Besoin d'amour (Instrumental Version) 
* 1990: Dolce vita (Downtown Club Mix) / Dolce vita (Uptown Sk'ouse Mix) / Dolce vita (Uptown Dolce-pella) 
* 1990: Dolce vita (Downtown Club Mix) / Dolce vita (Downtown Radio Edit) / Dolce vita (Uptown Sk'ouse Mix) / Dolce vita (Uptown Dolce-Pella) 
* 1990: Dolce vita (Downtown Club Mix) / Dolce vita (Downtown Radio Edit) / Dolce vita (Downtown Dub) / Dolce vita (Uptown Sk'ouse Mix) / Dolce vita (Uptown Dolce-Pella) 
* 1990: Dolce vita (Downtown Radio Edit) / Dolce vita (Uptown Radio Edit) 
* 1990: Dolce vita (Downtown Radio Edit) / Dolce vita (Uptown Radio Edit) / Dolce vita (Downtown Club Mix) / Dolce vita (Uptown Sk'ouse Mix) / Dolce vita (Uptown Dolce-Pella) / Dolce vita (Downtown Dub) 
* 1991: Dolce vita / Fall in Love 
* 1992: The Beat Goes On (Cappucino Version) / The Beat Goes On (Acappella) / The Beat Goes On (Love Unlimited Maxi Version) / The Beat Goes On (Radio Deva Version) 
* 1993: Don't Let Me Down (Extended Mix) / Don't Let Me Down (Euro Instrumental Mix) / Don't Let Me Down (Club Mix) / Don't Let Me Down (Euro Mix) 
* 1993: Don't Let Me Down (Extended Mix) / Don't Let Me Down (Club Mix) / Don't Let Me Down (Euro Mix) / Don't Let Me Down (Radio Mix) 
* 1993: Don't Let Me Down (Radio Version) / Don't Let Me Down (Extended Version) 
* 1994: Mr. Jones (Dance Version) / Mr. Jones (Instrumental Version) 
* 1995: Dolce vita (Cappuccino Disco Mix) / Dolce vita (Happy House) / Dolce vita (Mallorca Dance Mix) / Dolce vita (Mallorca Single Mix) 
* 1995: Dolce vita (Cappuccino Disco Mix) / Dolce vita (Happy House Mix) / Dolce vita (Mallorca Dance Mix) / Dolce vita (Mallorca Single Mix) / Dolce vita (Radio Cappuccino – Cappucci Mix) 
* 1995: Dolce vita (Mallorca Dance) / Dolce vita (Cappuccino Disco Mix) / Dolce vita (Mallorca Single Mix) 
* 1995: It’s My Life (Mix 1) / It’s My Life (Mix 2) / It’s My Life (Mix 3) (Gen 64 featuring Ryan Paris) (promóciós lemez) 
* 1997: Only for You (Alex Bresil) / Only for You (Instrumental) / Only for You (Giorgilli + Ambrosi Remix) / Only for You (Hard) (Favilli featuring Ryan Paris) 
* 1999: Dolce vita (Radio Edit) / Dolce vita (Club Mix) / Dolce vita (Happy Version) / Libertad (Live Bonus) / Dolce vita (Alternative Radio Edit) 
* 1999: Dolce vita (Extended Remix) / Dolce vita (Airplay Remix) / Sweet Life / Dolce vita (Original Mix) / Dolce vita (Original Remix) / Dolce vita (Break Construction Mix) 
* 1999: Dolce vita (Extended Remix) / Dolce vita (Airplay Remix ´99) / Sweet Life / Dolce vita (Original Mix) / Dolce vita (Original Remix) / Sweet Life (Break Construction Mix) 
* 2009: Dolce vita (TV Mix/ReMaster) / Dolce vita (Megamix/ReMaster) / Dolce vita (Radio/ReMaster) 
* 2010: I Wanna Love You Once Again (80s Dance Mix) / I Wanna Love You Once Again (Instrumental Version) / Besoin d'amour (Extended Version) / Dolce vita (Remake) 
* 2010: I Wanna Love You Once Again (Fox Mix) / I Wanna Love You Once Again (Best of Mix) 
* 2010: In Love Again (Gugge Mix) 
* 2010: In Love Again (TV Party Mix) / In Love Again (Club Party Mix) / In Love Again (Radio Party Mix) 
* 2012: Parisienne Girl (Eddy Remix) / Parisienne Girl (Original Vocal Mix) / Parisienne Girl (Eddy Remix – Instrumental) 
* 2012: Parisien Girl (Extended FIVE4IT Version) / Parisien Girl (Instrumental FIVE4IT Version) 

Album 
* 1984: Ryan Paris 

Válogatások 
* 2000: The Best of 
* 2000: I successi 
* 2002: Best of Ryan Paris 
* 2004: Don’t Let Me Down

VIDEÓK


Dolce vita (másik klip)


Fall in Love (másik klip)

Harry's Bar (csak zene!)

Besoin d'amour (csak zene!)

Dolce Vita (Downtown Club Mix)

Mr. Jones (csak zene!)

Parisienne Girl (csak zene!)

2012. június 19., kedd

MAGAZINE 60

A francia Magazine 60 1981-ben alakult Jean-Luc Drion független zenei producer kezdeményezésére. Az aktuális könnyűzenei divatnak megfelelően egyvelegeket énekelt, melyek Franciaországban nagy sikert arattak. Különféle jogi és anyagi problémák miatt a formáció 1982-ben feloszlott. Drion 1984-ben szervezte újjá az együttest, amely trióként működött. Az új Magazine 60 a Don Quichotte (No estan aqui) című felvételével aratta legnagyobb sikerét. Közben az eredeti felállás egyik énekese, Yves Delval újabb egyvelegeket készített, melyek szintén Magazine 60 néven jelentek meg. Az 1990-es években az együttes eltűnt a süllyesztőben. Az új évezredben a nosztalgiázni vágyók kedvéért válogatásalbumok kerültek forgalomba a Magazine 60 második korszakának terméséből, Yves Delval pedig az egyvelegkorszak anyagából állított össze egy show-t.


TAGOK 
Az eredeti felállás (1981–1982) 
* Jean-Luc Drion 
* Alain Dernoncourt 
* Yves Delval 
* Marc Delval 
* Danielle Delval (1981) 
* Michele Callewart (1982-től) 

A legismertebb felállás (1984–1992) 
* Jean-Luc Drion 
* Dominique Regiacorte 
* Veronique Oliver 

KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
A Magazine 60 azon előadók népes táborát gyarapítja, akikről kevés információ található a világhálón, és azok is elég zavarosak. Az együttest egy független zenei producer, Jean-Luc Drion alapította 1981-ben. Drion korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Alain Delorme (N'hésite pas, Le Père Fouettard est en vacances, Venez venez St. Nicolas), Amadeo (Moving Like a Superstar, Sex Appeal), a Chocolat’s (Kings of Clubs), Christian Adam (Tu sais si bien dire Je T'aime), a Crazy Horse (De juillet jusqu'à septembre), a Crescendo Groupe (La musique de Chopin), Jacky James (Liszt's Love Song, Non, ne pleure pas, Jeannette), Jean-Luc Maes (Tout le monde avec moi!), a Polaris (Mademoiselle Ninette, Marie-Line), a Tristar (TV’s OK) és a világhírű olasz színésznő, Claudia Cardinale (Do It Claudia), akiről nálunk kevésbé köztudott, hogy néhány kislemez erejéig énekelt is. Drionnak saját kislemeze is megjelent 1979-ben Disco Action címmel. A szövegen nem hiszem, hogy túl sokat kellett agyalnia: „Disco! / Disco! / Aaaaaaaaaaaaah! / Disco! / Disco! / Disco! / Come on and shake your body / Come on and disco… / Come on and shake your body / Come on and disco… / Ten! / Nine! / Eight! / Seven! / Six! / Five! / Four! Three! Two! One! / Disco! / Disco! / Disco! / Disco! / Come on and shake your body / Come on and disco… / Come on and shake your body / Come on and disco…”


A francia Stars on 45 
A Magazine 60 megalakulásakor a könnyűzenében tombolt az egyvelegláz, ezért az új együttes is egyvelegekre specializálta magát. Nem is tett rossz lóra, hiszen a Barclay Records által kiadott debütáló albuma bekerült a francia Top 10-be, és mellesleg több százezer példányban talált gazdára, akár csak a róla kimásolt kislemezek. Ezeken a Magazine 60 olyan 60-as, 70-es évekbeli örökzöldeket énekelt, mint például a Baby Come Back, a No Milk Today, a Mr. Tambourine Man, a Doo Wah Diddy, a California Dreamin', a Needles and Pins és a Sugar Sugar. Az előadók aranylemezt vehettek át, és egyik promóciós fellépésről siettek a másikra. Danielle Delval valamely okból kifolyólag még 1981-ben kilépett az együttesből, Michele Callewart érkezett a helyére. Vele készült el az 1982-es második album, a 60’s Slows, amelyen – a címnek megfelelően – az 1960-as évek lassú világslágerei szólalnak meg, mint például az A Whiter Shade of Pale, a Without You, a Hey Jude, a Crying in the Rain, a The Sound of Silence, a Massachussetts, a Nights in White Satin, az Unchained Melody, a When a Man Loves a Woman és a You Are My Destiny. A siker ezúttal sem maradt el: 280 ezer példány kelt el az albumból, 110 ezer példány pedig a kislemezből. A 60’s Slows az elődjéhez hasonlóan bejutott a francia Top 10-be, és aranylemez lett. A siker meglovagolására a Magazine 60 egy nagyszabású francia turnén vett részt, a nemzetközi piac meghódítása érdekében pedig két videoklipet készített. A francia Wikipédia szerint a formáció 1982-ben egy harmadik egyvelegalbumot is megjelentetett, méghozzá kifejezetten francia örökzöldekből, de az album címét hosszas kutatás után sem találtam meg a világhálón. 


Don Quichotte 
Különféle jogi és pénzügyi nehézségek miatt az együttes leállásra kényszerült, és csak 1984-ben jelentkezett ismét. A korábbi közreműködők helyett Dominique Regiacorte és Veronique Oliver csatlakozott Drionhoz. Az első közös felvétel, a Don Quichotte (No estan aqui) 1985-ben az európai diszkók egyik kedvencének számított. Franciaországban a 10. helyig jutott a slágerlistán, Ausztriában 25., Hollandiában 42. lett. Még az amerikai Billboard Hot 100 toplistáján is felbukkant, ahol az 56. helyig küzdötte fel magát. Az új slágernek természetesen már semmi köze nem volt a korábbi évek egyvelegdömpingjéhez, inkább az aktuális könnyűzenei divatok, a szintipop és az italodisco hatását tükrözte, akárcsak a következő felvételek. Ezek közül a rajongók leginkább a Pancho Villa című szerzeményre emlékezhetnek, de a Rendez-Vouz sur la Costa del Sol fogadtatása is kedvezőnek mondható. 1985-ben került a boltokba a trió albuma, a Costa del Sol, melyet számos weboldal 1987-re datál valószínűleg azért, mert az Egyesült Államokban csak akkor hozták forgalomba. Köszönhető ez az 1986-os Florida Mix sikerének is, amely felvétel valójában a Don Quichotte egyik variációja. 


Konkurencia 
Ahogy ez már lenni szokott, a sikerek láttán színre lépett a konkurencia is. Az eredeti felállásból két énekes, Yves és Marc Delval a Barclay Recordsnál újabb egyvelegeket jelentetett meg Magazine 60 néven. Drion és Regiacorte közben a Monte Kristót vette pártfogásába: a duó számára írt dalok közül az 1985-ös The Girl of Lucifer annak idején a magyar diszkókban is nagy kedvencnek számított. A világháló infóiból nem derül ki, hogy volt-e valamiféle jogi probléma a két konkurens együttes között, mindazonáltal a Magazine 60 csillaga az 1980-as évek vége felé hanyatlani kezdett. 1990-ben és 1992-ben még megjelent nagy slágere, a Don Quichotte néhány remixe, majd a formáció szinte teljesen feledésbe merült. Egyvelegeiből az 1990-es évek elején válogatásalbumokat hoztak forgalomba, a 2010-ben megjelent dupla CD pedig az egyvelegkorszak utáni termés keresztmetszetét nyújtja, így például számos olyan ritkaságot is, amelyek lézerlemezen addig még nem jelentek meg. A következő évben a francia popzene klasszikusait bemutató Référence 80 lemezsorozat a Magazine 60 karrierjének népszerű felvételeit gyűjtötte egybe: természetesen erre a kiadványra is felkerült néhány kuriózum. 2006-ban Yves Delval – ezúttal Luc nevű fivérével – élesztette újra a Magazine 60-t: feltehetően jogi problémák miatt azonban csupán az egyvelegkorszak terméséből állíthattak össze egy új show-t. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1981: Medley / Rubitello 
* 1981: Medley 1 / Medley 2 
* 1981: 60's Slows Medley One / 60's Slows Medley Two 
* 1981: Magazine 60 (Medleys) 
* 1982: Sir Walter Gimmick / Melodie du desert 
* 1982: J'fais d'la radio / Ma p'tite amie d'ete 
* 1984: Don Quichotte (No estan aqui) / Circonvolution (Instrumental) 
* 1984: Don Quichotte (No estan aqui) / Playa del amor 
* 1985: Don Quichotte (No estan aqui) (U.S./D.J. Special Remix) / Don Quichotte (No estan aqui) (Long Version) / Playa del amor (Special Remix) 
* 1985: Don Quichotte (U.S. Remix) / Don Quichotte 
* 1985: Don Quichotte / Don Quichotte (Bonus Beats) 
* 1985: Rendez-Vouz sur la Costa del Sol / Don Quichotte 
* 1985: Rendez-Vous sur la Costa del Sol (D.J./U.S. Special Remix) / Hasta Luego Trinidad (D.J./U.S. Special Remix) 
* 1985: Rendez Vous sur la Costa del Sol (Encuentro En La Costa Del Sol) (3:24) / Rendez Vous Sur La Costa Del Sol (Encuentro En La Costa Del Sol) (4:30) 
* 1986: Florida Mix (Maxi D.J. / US Special Remix) / Dance Melody (Around the World) 
* 1986: Pancho Villa (Star de cantina) / Que No Sa... (Dolores mi amor) 
* 1986: Don Quichotte (No estan aqui) / Dance Melody 
* 1986: Don Quichotte (No estan aqui) (US-Remix) / Dance Melody (Around the World) 
* 1986: Don Quichotte (Long Version) / Don Quichotte (Dub Version) 
* 1987: Pancho Villa (Star de cantina) (Version Francaise) / Pancho Villa (Star de cantina) (Version Espagnole) / Que No Sa...(Dolores mi amor) 
* 1987: Pancho Villa (Star de cantina) (Version Francaise) / Pancho Villa (Star de cantina) (Version Espagnole) 
* 1988: Tap Connection (Chant) / Tap Connection (Instrumental) 
* 1989: Seasonkonancluzo / Snow White Fantasm 
* 1990: Don Quichotte (Remix) / Don Quichotte (Dub Mix) / Pitch Change 
* 1990: Don Quichotte (Underground Mix) / Don Quichotte (Espagna Mix) / Don Quichotte (Original Mix) / Don Quichotte (Remix 90) 
* 1992: Don Quichotte (Espagna Mix) / Don Quichotte (Underground Mix) 
* 1993: Maxi Medley / 60's Slows Medley One / 60's Slows Medley Two 

Albumok 
* 1981: Magazine 60 
* 1982: 60’s Slows 
* 1985: Costa del Sol 
* 2010: Master Collection 1982/89 (Hit Singles and 12" Mixes) (2 CD) (válogatás) 
* 2011: Référence 80 (válogatás) 

VIDEÓK


60's Slow Medley (csak zene!)




Pancho Villa (csak zene!)

Seasonkonancluzo (csak zene!)

2012. június 15., péntek

PROPAGANDA

A német Propaganda szintipop együttes 1982-ben alakult. Trevor Horn azóta legendásnak számító lemezcége, a ZTT első szerződtetett előadója volt, ennek ellenére csak 1984-ben jelent meg első kislemeze. A Dr. Mabuse című felvétel nagy sikert aratott egész Európában, akárcsak az együttes debütáló albuma, az A Secret Wish. A ZTT-vel való együttműködés azonban egyáltalán nem volt zökkenőmentes, ami előbb a zenekaron belül okozott feszültségeket, később pedig pereskedéshez és szerződésbontáshoz vezetett. A Propaganda az elmúlt három évtizedben többször is feloszlott és újjáalakult, és bár a kezdeti színvonalat nagyjából sikerült megőriznie, a ZTT-vel elért eredményeket nem tudta megismételni.


TAGOK 
* Ralf Dörper (Németország, Düsseldorf, 1960. január 11.) – billentyűs hangszerek 
* Suzanne Freytag (Németország, Düsseldorf, 1957. szeptember 3.) – billentyűs hangszerek, ének 
* Andreas Thein (Németország, Köln, 1958. november 23.) – billentyűs hangszerek (1982–1984) 
* Michael Mertens (Németország, Stendal, 1953. október 23.) – ütős hangszerek (1984-től) 
* Claudia Brücken (Németország, Berching, 1963. december 7.) – ének (1983–1986, 1998–2002) 
* Betsi Miller (Egyesült Államok, Idaho, Boise, 1964. szeptember 2.) – ének (1987–1990) 
* Derek Forbes (Skócia, Glasgow, 1956. június 22.) – basszusgitár (1987–1990) 
* Brian McGee (Skócia, Glasgow, 1959. március 8.) – dob (1987–1990) 

KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
A Propaganda együttest 1982-ben Düsseldorfban alapította az indusztriális rockot és EBM (Electronic Body Music) zenét játszó Die Krupps volt tagja, Ralf Dörper, valamint Andreas Thein képzőművész és Suzanne Freytag énekesnő. Titokban talán kezdettől fogva reménykedtek a nemzetközi sikerben, és ezért választottak az együttesnek egy olyan nevet, amely gyakorlatilag minden világnyelvben ugyanazt jelenti. Készítettek néhány demót, melyek megjelentetése Angliában tűnt a legvalószínűbbnek, ugyanis Dörper néhány korábbi experimentális zenei felvétele iránt érdeklődést mutatott a független Operation Twilight kiadó. A Propaganda két demója, a Disziplin és a Sünde nemcsak az Operation Twilighthoz, hanem az NME-t (New Musical Express) képviselő Chris Bohnhoz is eljutott. Az események innentől kezdve felgyorsultak. Dörper egy eladó hangszer hirdetése kapcsán megismerkedett Michael Mertensszel. Hamar szót értettek egymással, és megállapodtak abban, hogy tartani fogják a kapcsolatot, egyszer talán még együtt is dolgozhatnak. Közben Chris Bohn sem tétlenkedett. Felhívta Dörpert, és a lelkére kötötte, hogy semmiképpen ne szerződjön az Operation Twilighttal, mert a Propaganda demóit meghallgatta Paul Morley is, aki el volt ragadtatva.


Morley éppen egy új lemezcég alapítását tervezte Trevor Hornnal, és szerette volna leszerződtetni a Propagandát a céghez. Az ötlettől a megállapodásig azonban hosszú hónapok teltek el, ráadásul a Trevor Horn által diktált feltételek sem voltak minden igényt kielégítőek. Dörper azonban mindenképpen szeretett volna megállapodni a nemzetközileg elismert szakembernek számító Hornnal, ezért a módosítás lehetősége nélkül aláírta a szerződést, amely az angol törvények szellemében készült, számos kikötést tartalmazott, és a zenészek számára anyagilag egyáltalán nem volt túl előnyös. Ők viszont az anyagi haszonnál is fontosabbnak tartották, hogy egy olyan szakember legyen a producerük, mint Trevor Horn. Pedig optimizmusra nem sok okuk volt: hiába volt a Propaganda a ZTT (Horn korábban emlegetett új lemezcége) első szerződtetett zenekara, a vállalat az Art of Noise-t részesítette előnyben, és a német formáció a fontossági sorrendben a második helyre szorult. Körülbelül egy év telt a szerződéskötés után, míg végre megkezdődhetett a tényleges stúdiómunka.


Dr. Mabuse 
A Propaganda időközben két taggal bővült: a már említett Michael Mertensszel, aki egy ideig amolyan szürke eminenciásként dolgozott a háttérben, és Claudia Brücken énekesnővel. Claudia és Suzanne jól ismerték egymást, korábban mindketten a The Tripolinas együttesben énekeltek. Suzanne javasolta a fiúknak, hogy vegyék be az együttesbe Claudiát is, mert neki karakteresebb volt a beszédhangja, amelynek fontos szerepet szántak zenei hangzásukban. A ZTT illetékesei úgy döntöttek, hogy nem a demóról jól ismert Disziplin lesz a Propaganda első megjelentetett kislemeze, hanem a Dr. Mabuse. Olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy a Disziplin eredeti előadója, a Throbbing Gristle nem engedélyezte a feldolgozást, a valóság viszont egészen más volt. A Disziplin ugyanis kizárólag Suzanne vokáljára épült, Paul Morley viszont Claudiát szerette volna középpontba állítani. Ehhez a Dr. Mabuse című szerzemény tűnt a legalkalmasabbnak. A címadó személy leginkább a klasszikus német filmrendező, Fritz Lang alkotásaiból ismert: Dr. Mabuse (1922), Dr. Mabuse végrendelete (1933), Dr. Mabuse ezer szeme (1960).


Trevor Horn irányítása mellett a zenészek többféle verzióban is felvették a dalt, melyből a harmadik változat jelent meg legelőször. A klipet a U2 és a Depeche Mode fotósa és arculatformálója, Anton Corbijn rendezte. (Ő és Peter Brown készítette a Propaganda legelső és leghíresebb promóciós fotóit is.) A kisfilmet a ZTT illetékesei nem találták elég közönségbarátnak, ezért még egy klipet rendeltek, amely viszont Ralf szerint meglehetősen pocsékra sikerült. A kislemez Angliában a huszonhetedik, az NSZK-ban a hetedik helyig jutott a slágerlistán. Mindez igazán biztató kezdetnek nevezhető, de szinte eltörpült a ZTT vadonatúj favoritja, a Frankie Goes to Hollywood Relax című felvételének óriási sikere mögött. Horn gyakorlatilag teljesen a FGTH-nak szentelte magát, és a továbbiakban csak tanácsadóként felügyelte a Propaganda újabb felvételeinek megszületését. Talán a Propaganda gyakori háttérbe szorítása miatt döntött úgy Andreas Thein, hogy kiválik az együttesből, amelynek csak ekkor lett teljes jogú tagja Michael Mertens. 


Titkos kívánság 
A Dr. Mabusét követő hosszabb alkotói szünet sajnos egy cseppet sem segítette elő a még kiforratlan együttesen belüli kohézió megerősödését, amit Thein távozása is bizonyít. Trevor Horntól Stephen Lipson vette át a Propaganda producerének szerepkörét, mindazonáltal a következő kislemez, a Duel csak egy évvel a Dr. Mabuse megjelenése után került forgalomba. A tagok igyekeztek hasznosan tölteni ezt az esztendőt, de kreatív munkát meglehetősen nehéz úgy végezni, hogy a tagok egy része Londont, másik része Düsseldorfot tekintette bázisának. Az 1985 áprilisában piacra dobott Duel mindenesetre a Dr. Mabusénél is nagyobb sikert aratott: huszonegyedik lett Angliában, harmincadik az NSZK-ban, ötödik Hollandiában és második Olaszországban. 1985 júliusában végre kijött a Propaganda debütáló albuma, az A Secret Wish (Egy titkos kívánság). Zeneesztéták mindenféle homályos célzást véltek kihallani a címből, Ralf Dörper szerint azonban semmiféle mögöttes jelentéstartalomról nem volt szó. Paul Morley ráadásul a The Devil's Advocate (Az ördög ügyvédje) címet javasolta, sőt előzetesen ezt jelentette be a sajtónak. A címet illetően végül nem az ő akarata érvényesült, sok egyéb másban viszont igen. Dörper szerint Morley számos ötletüket mellőzte vagy egyenesen lenyúlta. A Frankie Goes to Hollywood Two Tribes című klipje például a Propaganda ötletén alapul, melyet a zenészek eredetileg a Duel klipjéhez találtak ki. Arculatukra vonatkozóan az volt az elképzelésük, hogy egyfajta ABBA-imázst követnek (két zenész és két énekesnő, valamennyien egyenjogúak), de Morley ragaszkodott ahhoz, hogy Claudia központi szerephez jusson. Az A Secret Wish egyébként különféle technikai nehézségek közepette készült, ámbár a stúdiómunkába olyan vendégzenészek is besegítettek, mint például Stewart Copeland, David Sylvian és Steve Howe. 


Zene és terrorizmus 
A harmadik Propaganda-kislemez, a p: Machinery 1985 júliusában jutott el a rajongókhoz. Angliában megállt a slágerlista ötvenedik helyén, a többi európai országban viszont lényegesen jobban szerepelt. Morley úgy gondolta, remek ötlet, hogy a maxiverzió borítóján egy J. G. Ballard-idézet szerepeljen, amelyben a brit író a hírhedt német terrorista csoportot, a Vörös Hadsereg Frakciót (RAF: Rote Armee Fraktion) dicsőíti. Az ötlet magát a zenészeket is megosztotta, a Propaganda német kiadója, az Ariola pedig kerek perec visszautasította a lemez forgalmazását. Tekintettel arra, hogy a Propagandának igen fontos volt a német piac, Morley-nak engednie kellett, és a német maxiverzió borítójára egy másik J. G. Ballard-idézet került a német külvárosok esztétikai tökéletességéről. A sláger klipjét egyébként az Oscar-díjas lengyel rövidfilmes, Zbigniew Rybczyński rendezte. 1985-ben a Propaganda egy nagyszabású turnét bonyolított le: az európai és amerikai helyszíneken zajló Outside World Tour vendégzenészei között volt Derek Forbes (basszusgitár), Brian McGee (dob) és Kevin Armstrong (gitár). 1985 novemberében Wishful Thinking címmel egy remix album látott napvilágot a zenekar nevével. Eredetileg arról volt szó, hogy csupán az Egyesült Államokban hozzák forgalomba, de a zenészek kívánsága ellenére Európában is a boltokba került. A p: Machinery remixe külön kislemezen is megjelent, amely Franciaországban és az NSZK-ban keltette a legnagyobb figyelmet. A Wishful Thinking körüli forgalmazási problémák mellett egyre nagyobb feszültségeket okozott az is, hogy Morley immár nemcsak a Propaganda központi egyéniségévé akarta tenni Claudiát, hanem egyre valószínűbb volt, hogy szólókarriert szán neki. Ennek első jele egy közös duett volt a Heaven 17 tagjával, Glenn Gregoryval.


Feloszlás és újjáalakulás 
A Propaganda tagjai 1985-ben megismerkedtek Brian Carr ügyvéddel, akinek neve jól csengett a szakmában, mióta megnyerte Johnny Rotten perét, melyet a Sex Pistols híres-hírhedt énekese a menedzsmentje ellen indított. Carr elmagyarázta a Propaganda művészeinek, hogy a ZTT-vel kötött szerződésük rendkívül előnytelen a számukra, ráadásul szakmai szempontból etikátlan is. Ezen információ alapján a Propaganda kérte a ZTT-t, hogy tárgyalják újra a szerződést, kérésüket azonban az illetékesek elutasították. Több mint egy évig tartó jogi hercehurca vette kezdetét, melynek legelején Claudia kivált az együttesből, hogy a ZTT kebelén belül maradva szólistaként dolgozzon tovább. 1987 nyarán végül sikerült érvényteleníteni az együttesszerződését, ami egyúttal a Propaganda végét is jelentette. Nem valószínű, hogy az előadókat vigasztalta az a tény, hogy volt kolléganőjük, Claudia és Thomas Leer közös duója, az Act sem bizonyult hosszú életűnek, és az énekesnő 1991-ben már az Island Recordsnál adta ki a szólóalbumát. 1988-ban Ralf és Suzanne a Virgin Recordsszal szerződött. Egy új albumot terveztek, melynek elkészítése érdekében újjászervezték a Propagandát: a már bevált Michael Mertens mellett két skót zenész, Brian McGee és Derek Forbes, valamint Betsi Miller énekesnő csatlakozott a formációhoz. A közös munka végeredménye, az 1234 című album 1990-ben jutott el a közönséghez. Elkészítésében részt vett a Tears for Fears egyik tagja, Ian Stanley és szerző-producere, Chris Hughes (aki mellesleg később feleségül vette Betsi Millert), valamint a Pink Floyd gitárosa, Dave Gilmour. Bár az elsőként kimásolt kislemez, a Heaven Give Me Words a 40. helyig jutott a brit toplistán, a 1234 nem aratott igazán nagy sikert. Annál népszerűbb lett viszont a két alapító tag, Dörper és Thein Dr. Acid & Mr. House című kislemeze, amelyet Thein 1987-ben alapított duója, a Rififi adott elő. Kicsit ez is hozzájárult ahhoz, hogy az újjáalakult Propaganda nem bizonyult hosszú életűnek, noha a Rififi is szinte ugyanakkor eltűnt a süllyesztőben. Nyomósabb érv volt azonban, hogy a zenészek – különösen Ralf – úgy érezték, hogy a történelem máris megismételte önmagát, és a Virgin Records valójában ugyanolyan helytelen választás volt, mint pár évvel korábban a ZTT.


Újabb nekifutás 
1998-ban Mertens, Brücken és Freytag még egyszer nekifutottak, hogy felélesszék a Propagandát. Szerződést kötöttek az East West Recordsszal, és hozzáláttak egy új album felvételi munkáihoz. Az egyik dalban a Depeche Mode zenésze, Martin Gore gitározott. A No Return című felvételhez klipet is forgattak. 2000 elején a zenekar honlapján részlet jelent meg a klipből, és elérhetővé váltak az új promóciós fotók is. A tervezett album végül mégsem jelent meg. 2002-ben Brücken így nyilatkozott: „Az újraegyesülés csupán egy próbálkozás volt, de nem jött be”. Egy évvel később a fájlcserélőkön mégis felbukkant egy kilenc trackből álló, cím nélküli Propaganda-CD, rajta olyan felvételekkel, mint az Ignorance, a Who's the Fool, a Beast Within, a No Return, a To the Future, a Turn to the Sun, a Dream Within a Dream, a Cloud 9 és az Anonymous. 2000-ben Claudia Brücken az OMD (Orchestral Manouevres in the Dark) billentyűs-énekesével, Paul Humphreysszel társult. Duójuk csak 2004-ben vette fel az Onetwo nevet, addig név nélkül ténykedtek. Repertoárjukon a kései Propaganda-szerzemények közül a Cloud 9 és az Anonymous is szerepel. 2004 novemberében a londoni Wembley-ben egy nagyszabású koncerttel ünnepelték Trevor Horn munkásságát. A sztárok sorában a Propaganda is színpadra lépett, az eredeti felállásból csupán Ralf Dörper hiányzott. Az előadók természetesen a Dr. Mabuse című slágerüket énekelték.


2005 elején a Propaganda ismét hallatott magáról: a formációt ezúttal Suzanne és Michael kettőse jelentette. Egy független német kiadó, az Amontillado Music adta ki a Valley of the Machine Gods című kislemezüket. 2007 októberében ugyanaz a felállás jelent meg a német RTL The Ultimate Chart Show című műsorában, mint a három évvel korábbi Wembley-koncerten. Mondani sem kéne, hogy ismét a Dr. Mabuse hangzott el, ezúttal rövidített változatban. 2010 júliusában – az első megjelenés negyedszázados jubileumára – kétlemezes CD-n forgalomba került a Propaganda debütáló albuma, az A Secret Wish. A bónuszok egy részét a szintén 1985-ös remixalbum, a Wishful Thinking anyaga jelentette, illetve korábban ki nem adott remixek és demók. A kiadványhoz mellékelt bookletben megpendítették annak lehetőségét, hogy az eredeti előadók hamarosan vadonatúj felvételekkel is előállnak, ám e sorok írásáig erre nem került sor. 2011. március 2-án Claudia a londoni Scalában lépett fel, néhány dal erejéig Ralf és Suzanne is csatlakozott hozzá. (További vendégsztárok: Glenn Gregory és Martyn Ware a Heaven 17-ből, valamint Andy Bell az Erasure-ből.) Az újraegyesülésről szóló szép tervek azonban alighanem meghiúsulnak, mert Brücken egy 2011 áprilisában publikált interjúban azt állította, hogy Mertens kerek perec kijelentette, soha többé nem akar vele együtt dolgozni.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1984: Dr. Mabuse (A Paranoid Fantasy) / Dr. Mabuse der Spieler (An International Incident) 
* 1984: Das Testament des Mabuse: The Third Side / Femme Fatale (The Woman With the Orchid): The Fourth Side / (The Ninth Life of...) Dr. Mabuse 
* 1984: Dr. Mabuse (Special Instrumental Mix) / Dr. Mabuse der Spieler 
* 1984: Das Testament des Mabuse / Dr. Mabuse (A Paranoid Fantasy)
* 1985: Duel (Bittersweet) / Jewel (Rough Cut) 
* 1985: Bejewelled / Jewel (Rough Cut) / Duel (Bittersweet)
* 1985: Duel / Jewel / Lied / The Lesson
* 1985: p:Machinery / Frozen Faces 
* 1985: Introduction / p:Machinery (Connected) / Separation / Frozen Faces 
* 1985: P-Machinery (Extended) / P- Machinery / Frozen Faces 
* 1985: P. Machinery (Beta Mix) / Frozen Faces (Echo) 
* 1985: p:Machinery (Polish) / p:Machinery (Passive) / Frozen Faces 
* 1985: (The Beta Wrap Around of) p:Machinery / (The Echo of) Frozen Faces 
* 1985: p:Machinery (Beta) / Extracts from The Cassette Complete Machinery Including p:Machinery (Passive) and Frozen Faces 
* 1985: p:Machinery (Beta) / Extracts from The Cassette Complete Machinery / p: Machinery (Polish) / p:Machinery (Passive) / Frozen Faces 
* 1985: Dream Within a Dream / Duel / p:Machinery / Dr. Mabuse (First Life) (promóciós lemez) 
* 1990: Only One Word / La Carne, la Morte e il Diavolo / Only One Word (Album Version) / Open Spaces 
* 1990: Only One Word / Only One Word (Demo) / Open Spaces 
* 1990: Only One Word (Mirror Mix) / La Carne, la Morte e il Diavolo / Open Spaces 
* 1990: Only One Word / Open Spaces 
* 1990: Only One Word (Edit) / Only One Word (Full Length Version) (promóciós lemez) 
* 1990: Only One Word / Count Zero 
* 1990: Heaven Give Me Words / Count Zero 
* 1990: Heaven Give Me Words (Honey in Heaven) / Heaven Give Me Words (The Beat) / Count Zero 
* 1990: Heaven Give Me Words (7" Version) / Heaven Give Me Words (Honey in Heaven) / Heaven Give Me Words (Doppelgänger) 
* 1990: How Much Love / Heaven Give Me Words 
* 1990: How Much Love (Long Version) / How Much Love (7" Version) / Your Wildlife (promóciós lemez) 
* 1990: Your Wildlife (Wet 'N' Wildlife Mix) / Your Wildlife (Red Zone Mix) / Your Wildlife (Wonderland Mix) / Your Wildlife (Goin' Wildlife Mix) / Your Wildlife (Wilderness Mix) / Vicious Circle 
* 1995: p:Machinery (The Adventure Continues) / p:Machinery (The Adventurous Edit) / p:Machinery (Adventurous Instrumental) 
* 1995: p:Machinery (Adventurous Edit) / p:Machinery (Passive – Original 7" Mix) / p:Machinery (The Adventure Continues) / p:Machinery (Polish – Original 12" Mix) 
* 1996: p: Machinery "97" (Nicolosi Original Mix) / p: Machinery "97" (Nicolosi Club Mix) / p: Machinery "97" (T-Tempo Mix (The Adventurous Edit)
* 2000: Duel (Y2K Mix)
* 2005: Valley of the Machine Gods (Musiccargo … Remix) / Valley of the Machine Gods (Strawberries & Champagne … Remix by Adam Kroll) / Valley of the Machine Gods (… Original) / Valley of the Machine Gods (More Discipline … Mix)


Albumok 
* 1985: A Secret Wish 
* 1985: Wishful Thinking 
* 1990: 1234 

Válogatások 
* 2002: Outside World 
* 2009: A Secret Wish + Wishful Thinking  

DVD 
* 2003: The Video Collection 

2012. június 12., kedd

L-VIRA

L-Vira (Hollandia, Ouderkerk aan den IJssel, 1968. június 8.) holland énekesnő eredeti neve: Linda Snoeij. 1983-ban fedezték fel. Két évvel később említésre méltó sikert aratott az európai diszkókban a Talkin 'Bout Rambo című felvétele. Az 1980-as évek végén a Toy Toy, 1996 és 2000 között pedig a Mrs. Einstein nevű női együttes tagja volt. Az 1990-es évektől kezdve rendszeresen vokálozik népszerű holland énekesek lemezein és koncertjein.


KARRIERTÖRTÉNET 
Rambolina 
Linda Snoeij egy néhány ezer főt számláló faluban született Dél-Hollandiában. Tizenöt éves korában, 1983-ban fedezték fel az Op Volle Toeren című tehetségkutató tévéműsorban. Ugyanabban az évben három kislemeze is megjelent, de egyik sem aratott igazán átütő sikert. (Ezeket a kiadványokat a Rate Your Music zenei weboldal valamely oknál fogva 1973-ra datálja, noha a lemezborítók egyértelműen egy kamaszlányt ábrázolnak, és nem egy ötéves kislányt.) A tehetséges lányra felfigyelt Aad Klaris (Adrianus Klaris) szerző-producer is, aki a jövő egyik popsztárját látta benne. 1985-ben eljött a tettek ideje. Klaris szerette volna meglovagolni a Sylvester Stallone főszereplésével készült Rambo 2 (1985) című akciófilm sikerét. Ennek érdekében az Adams & Fleisner teammel társulva egy angol nyelvű dalt írt Talkin 'Bout Rambo címmel. Eléneklésére az akkor 17 éves Lindát kérte fel, aki felvette a jól hangzó L-Vira művésznevet. Ezt teljes joggal olvassa (és mondja) mindenki „Elvirá”-nak, a különleges írásmódnak köszönhetően azonban az „L” az énekesnő eredeti keresztnevére (Linda) utal. Linda imázsát természetesen a dalhoz igazították: „dzsungelkülső”-t terveztek számára (ámbár öltözéke szerintem inkább egy szafarira készülő, unatkozó milliomoslányét idézi, semmint egy dzsungelharcosét: lásd azokat a méretes klipszeket), nem feledkezve meg a Rambo által divatba hozott homlokpántról sem. A Talkin 'Bout Rambo az NSZK-ban aratta a legnagyobb sikert, 14 hétig szerepelt az ottani toplistán, ahol a 26. helyig jutott. Európa többi országában sem volt éppen sikertelen, mindazonáltal inkább a diszkók és a rádióállomások lemezlovasai favorizálták.


Beszéljünk Rambóról! 
Ha már a sláger címében is erre buzdítanak minket, tegyünk egy kis kitérőt, és beszéljünk Rambóról! John J. Rambo nevét 1972-ben ismerhette meg a világ. Ebben az évben jelent meg ugyanis David Morrell Első vér című regénye, amely egy vietnami veteránról szól, aki konfliktusba keveredik egy amerikai kisváros seriffjével. A kezdeti összetűzés kiterjedt hajtóvadászathoz és élethalálharchoz vezet. Morrell így írta le a hősét könyve legelején: „Rambónak hívták, és mindenkinek, aki látta, csak egy kósza madár volt, aki a Kentucky-beli Madison külvárosának benzinkútjánál ácsorog. Hosszú, sűrű szakálla volt, a haja eltakarta a fülét, a válláig lógott.” A szerző elkövette azt a hihetetlen baklövést, hogy 1947. július 6-án született hősét könyve végén megölte. (Bizony, bizony, viszonylag kevés magyar filmrajongó tudja, hogy az eredeti könyvben Rambo meghalt!) Mindazonáltal nem követett el még nagyobb hibát azzal, hogy Bobby Ewingot csináljon belőle, és feltámassza. A filmesek előrelátóbbak voltak, az 1982-ben bemutatott filmben ugyanis Rambo életben maradt, vagyis a folytatásoknak nem volt semmi akadálya. Az első rész – a későbbiekkel ellentétben – még nem afféle háborús akciófilm, hanem inkább egy pszichológiai thriller; a „Vietnam-szindróma” populáris feldolgozása. A főszerepet a Rockyként világhírűvé vált Sylvester Stallone alakította, akinek Rambo az egyik leghíresebb alakítása. (Hogy az egyik legjobb is-e, azt inkább ne feszegessük.) Az egyik producer a magyar filmgyártás jelenlegi mindenhatója, Andy Vajna (Andrew G. Vajna alias Vajna András György) volt. A Rambo nem jutott el a magyar mozikba, viszont évekig a hazai videós feketepiac egyik legnagyobb slágere volt, akárcsak az 1985-ben bemutatott folytatás. Természetesen ez az opusz is nemkívánatosnak minősült a magyar kultúrpolitikában, mint hidegháborús, szovjetellenes propagandafilm, hogy az Afganisztánban játszódó, 1988-as harmadik részről már ne is beszéljünk. (Tényleg ne beszéljünk: rettenetesen rossz film volt!) A széria negyedik része, a 2008-as John Rambo volt az egyetlen Rambo-film, amely végre moziban is látható volt nálunk, és amely mellesleg ismét megnövelte Sylvester Stallone ázsióját.


Living in the Background 
A popzenei Rambo-imázs legnagyobb problémája természetesen az volt, hogy hamar korszerűtlenné vált, hiszen a film által biztosított ingyen marketingnek gyorsan vége szakadt, miután az opusz lefutott a mozikban. A filmhősről szóló slágert nem követte folytatás, és L-Vira a süllyesztőbe került, ahonnan nem sikerült újra kiemelkednie, ámbár derekasan próbálkozott. 1989-ben már a Toy Toy nevű lányegyüttesben bukkant fel, ám a Don't Play Dummy (csípőből fordítva: Ne játszd a hülyét!) című dalból nem lett sláger. Az L-Vira helyett újabb művésznévvel is megpróbálkozott: Linda Michelle néven három kislemezét hozták forgalomba, de a szerencse ezúttal sem pártolt mellé. Pedig gyakran vendégszerepelt a holland médiában, a rádiós lemezlovasok is szorgalmasan játszották mindhárom kislemezt, de a kereskedelmi siker mégsem jött össze. Az 1990-es évek elején Linda a népszerű holland slágerénekes, Marco Borsato vokalistájaként dolgozott. Az eleinte olaszul éneklő Borsato első albumán (Emozioni, 1990) az As Love Begins például kettőjük duettje. 1995-ben Snoeij egy másik népszerű holland énekes, Wolter Kroes lemezein vokálozott. 1996 és 2000 között a Mrs. Einstein női együttes tagja volt. A formáció 1997-ben Hollandiát képviselte a Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Noha versenyszáma, a Niemand heeft nog tijd mindössze 5 pontot kapott a szavazáskor, Hollandiában mégis népszerűvé vált. 2001-ben Linda kivált a Mrs. Einsteinből, hogy ismét szólóban próbáljon érvényesülni. Ehhez élettársa, Giovanni Caminita – a már említett Marco Borsato basszusgitárosa – nyújtott segítséget, a tervezett album azonban a Dureco lemezcég csődje miatt végül nem jelent meg. (Nem kizárt, hogy Linda és Giovanni valamikor házasságot kötöttek, mivel néhány weboldalon az énekesnőt Linda Caminita néven tartják számon.) Az új évezredben rendszeresen fellép Wolter Kroes koncertjein mint háttér-énekesnő. Pályafutása során többször részt vett gyermekekhez szóló, illetve gyermekek megsegítésére készült popzenei kiadványok megszületésében. 2004-ben egy 120 tagú kórus (60 gyerek, 60 nő) számára adott énekleckéket, melyek során többek között az artikuláció, valamint a helyes testtartás és légzéstechnika fontosságára hívta fel a figyelmet. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1983: Lucky Lips / Ik hou van jou (Linda Snoeij néven) 
* 1983: Marmer breekt / Zie je niet.... (Linda Snoeij néven) 
* 1983: Bye Bye Love / Hé, Hé, Ho (Linda Snoeij néven)
* 1985: Talkin 'Bout Rambo / Don't Do It, Buddy (L-Vira néven) 
* 1989: Still Lovin' You / You're Coming Home Soon / Still Lovin' You (Extended Version) (Linda Michelle néven) 

VIDEÓK

Bye Bye Love (Előadó: Linda Snoeij) (csak zene!) 

Talkin 'Bout Rambo (Előadó: L-Vira)

Talkin' 'Bout Rambo (Előadó: L-Vira) (másik klip)

As Love Begins (Előadó: Marco Borsato és Linda Michelle) (csak zene!) 

Niemand heeft nog tijd (Előadó: Mrs. Einstein)

2012. június 9., szombat

THE OTHER ONES

A The Other Ones együttest az ausztrál Klimek testvérek alapították Berlinben három német zenész közreműködésével. Két nagylemezük jelent meg, az elsőről a Holiday jelentős nemzetközi sikert aratott. Mivel későbbi felvételeik nem keltettek igazán nagy érdeklődést, a The Other Ones feloszlott, a tagok azonban mindmáig (2012) aktívak a zenei életben. 


TAGOK 
* Alf Klimek [Alfons Joseph Klimek] (Ausztrália, Melbourne, 1956. február 3.) – ének
* Jayney Klimek (Ausztrália, Melbourne, 1962. augusztus 18.) – ének
* Johnny Klimek [John Klimek] (Ausztrália, Melbourne, 1962. augusztus 18.) – basszusgitár
* Andreas Schwarz-Ruszczynski (Németország, Berlin) – gitár
* Stephan Gottwald – billentyűs hangszerek
* Uwe Hoffmann (Németország, Berlin, 1960. szeptember 20.) – dobok 

KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Az 1970-es években az ausztrál Alf Klimek előbb bábművészként, majd énekesként végigutazta a világot. Melbourne-be való hazatérése után öccsével, Johnnyval közös zenei elképzeléseik kidolgozásán munkálkodtak. A fivérek Nyugat-Németország felé vették az irányt. 1983-ban Berlinben megalapították a The Other Onest, amelyhez három német zenész csatlakozott: Andreas Schwarz-Ruszczynski gitáros, Stephan Gottwald billentyűs és Uwe Hoffmann dobos. Közülük alighanem Schwarz-Ruszczynski volt a legismertebb, aki korábban a Neue Deutsche Welle egyik divatos együttese, a UKW tagjaként zenélt. A The Other Onest 1984-ben a Virgin Records szerződtette. Ekkor már Johnny ikertestvére, a hazájában énekesnőként jól ismert Jayney is az együttes tagja volt, aki eredetileg csupán látogatóba érkezett a fivéreihez. Ugyanaz a menedzsment foglalkozott a hat zenésszel, mint amelyik a korszak egyik legsikeresebb német együttese, az Alphaville ügyeit intézte. A The Other Ones debütáló albuma az Egyesült Királyságban, a sussexi Comfort’s Place Studiosban készült. A tíz felvételt tartalmazó korong 1986-ban került forgalomba. Több dalt is kimásoltak róla kislemezre, a legnagyobb sikert a Holiday érte el. Ez a felvétel nemcsak a negyedik helyig jutott a nyugatnémet toplistán, hanem még az Egyesült Államokban is sikert aratott: a 29. helyig küzdötte fel magát a Billboard Hot 100 slágerlistáján. Az album megjelenését egy közel egyéves világ körüli promóciós turné követte, majd a zenészek újra stúdióba vonultak. A Learning to Walk című második album természetesen ismét a Virginnél jelent meg, de már nem aratott akkora sikert, mint az előző. A kislemezre kimásolt két dal, az Emotional Baby és a Money and Gold közül az utóbbi volt a népszerűbb, de a Holidayt nem sikerült leköröznie, ámbár hasonló hangzást képviselt. 1990-ben Alf úgy döntött, hogy a jövőben másfajta zenei elképzeléseire koncentrál. Kilépésével a The Other Ones feloszlott. 1991-ben megjelentek legnagyobb slágerének remixei Another Holiday címmel. 


A feloszlás után 
Alf az 1990-es évek elejét Berlin és Melbourne között ingázva töltötte. Társult Lindsay Gravina producerrel, és közös lemezstúdiót nyitottak Birdland néven. 1998-ban a népszerű író, Klaus Baumgart felkérte, hogy segítsen zenés CD-verziót készíteni a Laura csillaga című sikeres gyerekkönyve alapján. A munkában természetesen két testvére, Johnny és Jayney is közreműködött. Alf és Johnny azóta több közös produkcióban is részt vett: különféle gyerekmusicalekhez írtak forgatókönyvet és zenét. E művek között színpadi és televíziós alkotások, illetve filmek egyaránt megtalálhatóak. Jayney már Ausztráliában is keresett énekesnőnek számított, aki a The Other Ones feloszlása után sem maradt munka nélkül. 1989-ben és 1991-ben a Genesis billentyűse, Tony Banks szólólemezeinek elkészítésében vett részt. Olyan sztárelőadókkal dolgozott még, mint a Tangerine Dream, Paul van Dyk és persze az Alphaville. 2004-ben volt zenésztársával, Andreas Schwarz-Ruszczynskival társult You Pretty Thing néven. Az új formáció háttérénekesei ki mások lehetnének, mint Alf és Johnny? A You Pretty Thing első kislemeze, a 2008-ban kiadott Push It a német Radio Eins történetének legtöbbet játszott lemeze lett. Debütáló albuma Tune In címmel került a boltokba. Az ígéretes kezdet ellenére azóta nagy a csend az együttes háza táján: az is lehet, hogy egy újabb nagy dobásra készülnek. Johnny a világhírű német filmrendezővel, Tom Tykwerrel és Reinhold Heillel (a Spliff és a Nina Hagen Band volt tagjával) közösen Tykwer Magyarországon is jól ismert filmjeihez komponált zenét: Téli alvók (1997), A lé meg a Lola (1998), Parfüm: Egy gyilkos története (2006), A bűn árfolyama (2009). Dolgozott az HBO számára is, és Heillel együtt írt zenét például a Sötétkamra (2002) című thrillerhez és a Válogatott gyilkosok (2011) című akciófilmhez. (Mindkettő amerikai produkció.) Andreas a You Pretty Thing előtt olyan sztárokkal dolgozott az 1990-es években, mint például Boy George, Trevor Horn, Klaus Schulze, a Pet Shop Boys és Jack White. Stephan 1991-ben a berlini Hansa hangstúdióban producerként kezdett dolgozni. Két állandó új munkatársával, Ben Lauberrel és Moses Schneiderrel Bauknex néven egy produkciós teamet hozott létre. Uwe szintén producerkedéssel foglalkozik leginkább, például a népszerű német punkegyüttes, a Die Ärzte több albumának elkészítését felügyelte. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1986: All the Love / Islands 
* 1986: All the Love / Islands / It Makes It Higher 
* 1987: Stranger / Stay With Me 
* 1987: Stranger (Street Version) / Islands / Stranger (Silk Version) 
* 1987: Stranger / Stay With Me / Stranger / Holiday Jingles 
* 1987: We Are What We Are / Dark Ages 
* 1987: We Are What We Are / Dark Ages / Moments 
* 1987: Holiday / Dark Ages 
* 1987: Holiday (New York Club) / Another Holiday / Holiday (Berlin Dance) / Jackson 
* 1987: Holiday (12" Remix) / Holiday (7" Remix) / Holiday (LP Version) (promóciós lemez) 
* 1987: Holiday / Jackson (promóciós lemez) 
* 1987: Holiday / Another Holiday 
* 1987: Another Holiday / Holiday (New York Club) / Holiday (Berlin Dance) / The Other Ones Introducing „Holiday” 
* 1988: Money and Gold (Jumping Out the Window Mix) / Woman In Luv / Money and Gold (Single Mix) 
* 1988: Emotional Baby (Extended 12" Mix) / Emotional Baby (7" Single Version) / I (Thought I Saw) 
* 1988: Emotional Baby / I (Thought I Saw) 
* 1988: Holiday / Stay With Me (It's Not Forever) / All the Love / Stranger 
* 1991: Another Holiday (1991 New Version) / Another Holiday (1991 Alternative Mix) / Another Holiday (1991 Instrumental) / Another Holiday (1991 Tropicana Remix Instrumental) 
* 1991: Another Holiday (1991 New Version) / Another Holiday (1991 Alternative Mix) / Another Holiday (1991 Instrumental) / Another Holiday (1991 Tropicana Remix) / Another Holiday (1991 Tropicana Remix Instrumental) / Another Holiday (1988 Single Mix) 

Albumok 
* 1986: The Other Ones 
* 1988: Learning to Walk 

VIDEÓK