disco

disco

2011. október 31., hétfő

JOHNNY WAKELIN

Johnny Wakelin (Egyesült Királyság, Sussex megye, Brighton, 1939.) angol énekes 1975-ben vált ismertté a Muhammad Aliról szóló Black Superman című kislemezével. A következő évben még nagyobb sikert aratott az In Zaire című felvételével, amely egyike az 1970-es évek legismertebb könnyűzenei örökzöldjeinek. Mindkét sláger Johnny Wakelin & The Kinshasa Band néven jelent meg, hiszen mindkettőt Cassius Clay Kinshasában megrendezett legendás bokszmérkőzése ihlette. Noha Wakelinnek az új évezredben is jelentek meg lemezei, az In Zaire óta nem született egyetlen emlékezetes világslágere sem. 


KARRIERTÖRTÉNET
Fekete szuperember
Johnny szülei Ray és Edna Wakelin. Van két öccse, Bob és Barry, valamint egy nővére, Marion. 15 éves korában fejezte be iskolai tanulmányait. Szívesen sportolt, különösen az atlétika és a futball érdekelte. Tizenhat éves korában súlyos motorbalesetet szenvedett, lábsérülései miatt tartós kórházi kezelésre szorult. A kórházban kezdett el dalszerzéssel és énekléssel foglalkozni. Mivel több mint három évig kezelték, számos alkalma nyílt arra, hogy a különböző kórházi ünnepségeken énekesi produkciójával szórakoztassa a betegtársait. Nyilvános előadói pályafutását különféle Sussex megyei klubokban kezdte, eleinte azonban nem ért el számottevő sikereket. Valami azért mégis lehetett benne, mert felfigyelt rá a Pye Records egyik producere, Robin Blanchflower. A Pye Records szállította az 1974-es esztendő egyik legemlékezetesebb világslágerét, Carl Douglas Kung Fu Fighting című kislemezét. Blanchflower és Wakelin együttműködése szintén világslágert eredményezett, a Black Superman (Muhammad Ali) című felvételt. Az ihletet Muhammad Ali és George Foreman 1974. október 30-án a zaire-i (ma: Kongói Demokratikus Köztársaság) fővárosban, Kinshasában megrendezett ökölvívó-mérkőzése jelentette, amely egyike a boksztörténelem leghíresebb meccseinek. A küzdelem a 8. menetben Ali győzelmével ért véget, amivel világbajnoki övét is visszaszerezte. A két világklasszis összecsapását röviden csak úgy szokták emlegetni, hogy: The Rumble in the Jungle (kb. Moraj a dzsungelben). Az 1975 januárjában megjelent Black Superman jelentős nemzetközi sikert aratott: az angol toplistán a hetedik helyig jutott, az amerikai slágerlistán a tizennyolcadik lett, Ausztráliában viszont listavezető vált belőle. Nem aratott sikert azonban sem az Elvis Presley-ről írt Tennessee Hero (a Király akkor még élt), sem a Cream Puff.


Zaire-ban
1976-ban Wakelin és producerei – Steve Elson és Keith Rossiter – gondoltak egy merészet, és úgy döntöttek, még egy dalt készítenek Muhammad Ali kinshasai mérkőzéséről. Az ötlet bevált, az újabb felvétel, az In Zaire az elődjénél is nagyobb sikert aratott: az NSZK-ban, Ausztriában és Svájcban például a slágerlista második helyéig jutott, az angol toplistán pedig negyedik helyezést ért el. A szerzemény azóta bevonult a popzene örökzöldjei közé, amit a feldolgozások is bizonyítanak: 1983-ban az Ubangi, 1985-ben a Round One, 1990-ben az African Business, 1991-ben a Radiorama tűzte műsorára az In Zaire-t. Mondani sem kell, hogy később az eredeti előadó is felújította nagy slágerét, nem is eredménytelenül, ám az 1976-os sikert ő sem tudta megismételni. Az In Zaire-t követő dalai közül az Africa Man ért el még említésre méltó sikert, mivel az NSZK-ban és Ausztriában egyaránt bejutott a Top 10-be, ám az évek múlásával a közönség elfeledte. Ugyanez lett a sorsa a Dr. Frankenstein's Disco Partynak, amely a maga idejében is inkább csak a diszkókban bizonyult népszerűnek. Wakelin nyilván nem esett kétségbe attól, hogy bő 3 évtizede egyetlen nagy slágerrel sem tudott előállni, hiszen több-kevesebb rendszerességgel még az új évezredben is jelennek meg albumai. 2009. június 11-én került a könyvesboltokba önéletrajzi kötete, a Long Time Running. Wakelin elvált ember, három gyermek apja, és egyikőjük révén immár boldog nagyapa is.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1975: Black Superman (Muhammad Ali) / Bang the Drum
* 1975: Tennessee Hero (Elvis) / Say Hello to Mr. Blues (promóciós lemez)
* 1975: Cream Puff / Gotta Keep On Going
* 1975: Reggae - Soul - and Rock 'n' Roll / Sleep On Baby
* 1976: In Zaire / Black Superman (Muhammad Ali) / Reggae, Soul and Rock 'n' Roll / Tennessee Hero (Elvis)
* 1976: Reggae, Soul and Rock 'n' Roll / Sleep on Baby
* 1976: Africa Man / You Turn Me On
* 1976: In Zaire / You Got the Bug
* 1976: In Zaire / Afrika Man
* 1977: Dr. Frankenstein's Disco Party / 28 Days in Deutschland
* 1978: Lay Down and Rock Me / I Must be Loved
* 1980: In Zaire / Black Superman (Muhammad Ali)
* 1983: Where Seagulls Fly / Does Ya Good
* 1986: Bruno (Total Knockout Mix) / Sons of Hercules

Albumok, válogatások
* 1976: Reggae, Soul & Rock'n'Roll
* 1976: In Zaire
* 1977: African Man
* 1978: Double Trouble
* 1979: Golden Hour of Johnny Wakelin
* 1984: Gems from the Pen
* 1996: Rock 'n' Country Blues
* 1997: From Ali to the Naz
* 2005: Sway with Me
* 2005: In Africa
* 2006: Right Before My Eyes
* 2006: No Deeper Love Than This
* 2007: No Smoking

VIDEÓK

Black Superman (csak zene!)



CARL DOUGLAS

Carl Douglas (Jamaica, 1942. május 10.) jamaicai énekes 1964-ben kezdett el könnyűzenével foglalkozni. Egy évtizeddel később született meg pályájának legnagyobb slágere, a Kung Fu Fighting, amely ma már a könnyűzene örökzöldjei közé tartozik. Ő volt az első jamaicai énekes, aki listavezető lett az Egyesült Királyságban. 


KARRIERTÖRTÉNET
Carl Douglasnek tíz (!!) idősebb testvére van. Gyermekkorát szülőhazájában és Kaliforniában töltötte. Fiatalemberként lehetősége nyílt arra, hogy Angliába utazzon megtanulni a hangmérnöki szakma minden fogását. 1964-ben megalapította a Big Stampede nevű együttesét, amellyel néhány kislemezt is készített. Feledhetetlen élményt jelentett számára, hogy 1965-ben a londoni Bag of Nails klubban a Big Stampede Jimi Hendrixszel lépett fel. Két évvel később Spanyolországban a The Explosion nevű formációt hívta életre, amely négy évig létezett. Végül visszatért Angliába, ahol a Pye Records lemezcég háttérénekese lett, és 1971-ben csatlakozott a Gonzales együtteshez. A bandában Richard Bailey dobolt, Randy Hope Taylor játszott basszusgitáron és Bud Beadle szaxofonon, illetve fuvolán. 1972-ben az indiai származású producerrel, Bidduval közösen készítette el a Richard Roundtree főszereplésével forgatott Embassy című film zenéjét. (A film IMDB-s adatlapja viszont Jonathan Hodge nevét tünteti fel zeneszerzőként. Biddu később Tina Charles slágereinek szerzőjeként is nagy sikereket aratott, továbbá Biddu Orchestra nevű zenekarának is volt néhány népszerű felvétele.)


Két évvel később Biddunak sürgősen szüksége lett egy énekesre, hogy lemezre vegye Larry Weiss I Want to Give You My Everything című szerzeményét. A kislemez B oldalára azonban gyorsan írni kellett egy másik dalt. Biddu melódiát komponált Douglas szövegére, amelyet az akkoriban divatos kung fu-filmek (például Bruce Lee A Sárkány közbelép című sikeres mozifilmje és David Carradine Kung Fu című népszerű tévésorozata) ihlettek. Állítólag alig 10 perc alatt vették fel a Kung Fu Fighting című dalt. A Pye Records azonban azt akarta, hogy a felvétel A oldalas kislemezként jelenjen meg. A dal óriási sláger lett: előbb Angliában, utána az Egyesült Államokban is a slágerlista élére került. Más országokban is a népszerűségi listák csúcsát ostromolta, összesen több mint 9 milliót adtak el belőle. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva a Pye Records szélsebesen felvett egy teljes albumra való anyagot az énekessel, ám sem a Kung Fu Fighter LP dalai, sem a későbbi Douglas-lemezek nem arattak már akkora sikert, mint a Kung Fu Fighting. A kisebb slágerek közül a hasonló hangzású Dance the Kung Fu, a Love, Peace and Happiness és a Run Back érdemel említést. Az 1980-as években az énekes teljesen eltűnt a közönség szeme elől. Néhány éve a németországi Hamburgban telepedett le, ahol egy játék- és dokumentumfilmekkel, valamint hirdetésekkel foglalkozó céget vezet.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1966: Crazy Feeling
* 1967: Let the Birds Sing / Something for Nothing
* 1967: Nobody Cries / Serving a Sentence of Life
* 1968: Sell My Soul to the Devil / Good Hard Worker
* 1971: Do You Need My Love / Lean on Me
* 1972: Ain't No Use / Somebody Stop This Madness
* 1973: Crazy Feeling / Keep It to Myself
* 1974: Kung Fu Fighting / Gamblin’ Man
* 1974: Blue Eyed Soul (Part 1) / Blue Eyed Soul (Part 2)
* 1974: Dance the Kung Fu / Changing Times
* 1974: Love, Peace and Happiness / What’s Good for the Goose
* 1975: I Want to Give You Everything / Witchfinder General
* 1975: Girl, You’re So Fine / Too Hot to Handle
* 1975: Shanghai'd / Girl, You’re So Fine
* 1975: Don’t You Mess with a Cupid / Good Hard Worker
* 1975: Blue Eyed Soul / Dance the Kung Fu
* 1977: Run Back / Runaway Bus
* 1979: Choose Between Two Lovers / Shame
* 1981: Kung Fu Fighting / Run Back
* 1983: Stir a Little Sweetness / Hi Di Hi Lo
* 1986: Kung Fu Fighting (Grasshopper Mix) / Kung Fu Fighting (Instrumental Mix)
* 1986: Kung Fu Fighting (Grasshopper Mix) / Kung Fu Fighting (Original Version) / In Zaire (Johnny Wakelin felvétele)
* 1989: Kung Fu Fighting (12" Remixed 1989 Version) / Kung Fu Fighting (7" Remixed 1989 Version) / Kung Fu Fighting (Original Version) / Dance the Kung Fu
* 1998: Kung Fu Fighting (Radio Edit) / Throw Those Hands Up (Bus Stop featuring Carl Douglas)
* 1998: Kung Fu Fighting (Radio Edit) / Kung Fu Fighting (Extended Version) / Throw Those Hands Up / Chinese Sunset (Bus Stop featuring Carl Douglas)
* 2004: Kung Fu Fighting (Remixes 1)
* 2004: Kung Fu Fighting (Remixes 2)
* 2004: Kung Fu Fighting (Remixes 3)
* 2004: Kung Fu Fighting (Dub Drenched Soundscapes)
* 2007: Charmer 

Albumok
* 1974: Kung Fu Fighter
* 1976: Kung Fu Fighting and Other Great Love Songs (megegyezik a Kung Fu Fighter anyagával)
* 1977: Love, Peace and Happiness
* 1978: Keep Pleasing Me

Válogatások
* 1994: Kung Fu Fighting
* 1999: The Soul of the Kung Fu Fighter
* 2001: Kung Fu Fighting

VIDEÓK




Kung Fu Fighting (Bus Stop featuring Carl Douglas) 

HOT BLOOD

A Hot Blood német stúdiózenekar kizárólag lemezeket készített, élő fellépései nem voltak. Legismertebb slágere a Soul Dracula.


KÖZREMŰKÖDŐK
* Stefan Klinkhammer
* Penny Duke
* May Ambruster
* Keith Forsey
* Gary Unwin
* Pepe Solera
* Nick Woodland
* Max Gregor Jr.
* Franco Mladen
* Rudy Risavy
* The Munich Philharmonic

KARRIERTÖRTÉNET
A Hot Blood ötlete Stefan Klinkhammer nevéhez fűződik, aki később a Boney M. nagylemezeinek állandó közreműködője lett. Stúdiózenész partnerei közül Gary Unwin és Keith Forsey ugyancsak dolgozott a Boney M.-mel. Unwin olyan eurodisco-sztárok lemezein is közreműködött, mint Dee D. Jackson, az Á La Carte, Amanda Lear és a Goombay Dance Band. Keith Forsey szintén dolgozott Jacksonnal és Learrel, valamint a La Biondával és Donna Summerrel. A Hot Blood első kislemeze a diszkózene felfutásának évében, 1975-ben jelent meg Soul Dracula címmel, és nemcsak a diszkókban lett népszerű, hanem számos országban a slágerlistákra is felkerült. A következő évben a dal az Egyesült Államokba és Japánba is eljutott. A távoli szigetországban adták ki a formáció Le Chat című kislemezét, amelyfőleg azért ritkaság, mert nem szerepel a Hot Blood első és egyetlen albumán, amely Disco Dracula címmel jelent meg 1977-ben. A 7 felvételt tartalmazó lemezt egyes országokban (például Franciaországban és Olaszországban) Dracula and C° címmel dobták piacra. Az album borítóján látható csinos hölgy Lisa Taylor modell, aki később Helmut Newtonnal és Calvin Kleinnel is dolgozott, sőt a filmvásznon is megjelent a Faye Dunaway főszereplésével készült Laura Mars szeme (1978) című bűnügyi filmben. Noha a Hot Blood albuma nem volt sikertelen, a formáció mégsem adott ki újabb lemezt, a projektben részt vevő stúdiómuzsikusok más munkákra koncentráltak. A Soul Draculát 1976-ban a Praenestum, 1988-ban pedig a The Thieves Orchestra dolgozta fel.

DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1975: Soul Dracula / Dracula’s Theme
* 1975: Soul Dracula / Sans Dracula (Instrumental)
* 1976: Le Chat / Le Chat (Instrumental)
* 1977: Baby Frankie Stein / Terror on the Dancefloor
* 1977: Terror on the Dancefloor / Soul Dracula

Album
* 1977: Disco Dracula (Dracula and C° címmel is kiadták)

VIDEÓK


Soul Dracula (másik klip)

Soul Dracula (anime)


Le Chat (csak zene!)

HOT R. S.

Hot R. S. néven 1977 és 1980 között jelentek meg lemezek. A dél-afrikai Johannesburgból származó disco-rock együttes tulajdonképpen „fantomzenekar” volt, amely kizárólag stúdiófelvételeket készített, élő fellépései nem voltak. A Hot R. S. név a House of the Rising Sun rövidítéséből származik: a The Animals 1964-es örökzöldjének feldolgozása volt ugyanis az együttes első felvétele. A dal különböző hosszúságú változatokban jelent meg: a legismertebb egy bő 10 perces verzió, de a teljes változat – amely az együttes mindössze 3 számot tartalmazó debütáló albumán hallható – közel negyedóra. 1978-ban készült el a Hot R. S. második nagylemeze, a Forbidden Fruit. Ennek slágere az a megamix volt, amely az Iron Butterfly 1968-as rockklasszikusa, az In-A-Gadda-Da-Vida és Frankie Vaughan 1957-es Garden of Eden című felvétele alapján készült, természetesen diszkóritmusban. 1980-ban került az üzletekbe a harmadik, utolsó Hot R. S.-album, a Heads or Tails. Ezen szerepelt egy Quincy Jones-szerzemény, a Money Runner feldolgozása is. A Hot R. S. név ezután gyakorlatilag eltűnt a könnyűzenei életből, és csak a különböző speciális válogatásokon bukkant fel az együttes egy-egy régebbi felvétele. A nosztalgiázni vágyók kedvéért 1997-ben egyetlen CD-n jelent meg a zenekar két utolsó nagylemeze, 2003-ban pedig egy válogatást is piacra dobtak a Hot R. S. nevével. A formációban közreműködő muzsikusok közül Trevor Rabin később a Yes együttes tagja lett, Robert-John „Mutt” Lange pedig zenei producer (Def Leppard, AC/DC, The Cars, The Corrs, Bryan Adams). Duncan MacKay olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Kate Bush, az Alan Parsons Project és a 10cc, de szólólemezeket is kiadott. Cedric Samsont 1998-ban Grammy-díjra jelölték egy Nelson Mandela tiszteletére írt szerzeményéért.


KÖZREMŰKÖDŐK
* Dan Hill (billentyűs hangszerek)
* Kevin Kruger (dobok, billentyűs hangszerek)
* Mercedes Kornfield (ének)
* Penny Croft (ének)
* René Veldsman (ének)
* Robert-John „Mutt” Lange (gitár)
* Trevor Rabin (gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek)
* Cedric Samson (dobok)
* Duncan MacKay (billentyűs hangszerek)
* John Weddepohl (ének)
* Aiden „Dooley” Mason (gitár)
* Stewart Irving (ének)
* Cindy Alter (háttérvokál)

DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1977: House of the Rising Sun / Slow Blow
* 1978: House of the Rising Sun (6:45) / House of the Rising Sun (4:00)
* 1978: Delta Queen
* 1978: Temptation
* 1980: Doublecross
* 1982: House of the Rising Sun / Slow Blow

Albumok
* 1977: House of the Rising Sun
* 1978: Forbidden Fruit
* 1980: Heads or Tails
* 1997: Forbidden Fruits and Other Delights (a Forbidden Fruit és a Heads or Tails anyaga egy CD-n)
* 2003: Hot RS II – I Get So Excited (válogatás)

VIDEÓK


Delta Queen (csak zene!)

Slow Blow (csak zene!)


2011. október 29., szombat

PETER GRIFFIN

Peter Griffin (1939. december 17. – Baden-Baden, 2007. január 17.) német énekes és színész eredeti neve: Peter Kamp. Színészi karrierje már az 1960-as évek végén elkezdődött. Énekesként 1977-ben debütált. Legismertebb slágerei: Spiderman, Step by Step, Inside Out. A diszkó hanyatlását követően pályát módosított, és a vendéglátóiparban vetette meg a lábát. Házasságából öt gyermek született.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Peter Kamp Hamburg legrégibb színiiskolájában, a Fresében tanult énekelni, táncolni és zongorázni. A patinás intézmény olyan jeles diákokkal büszkélkedhet, mint például Vadim Glowna, Volker Lechtenbrink, Doris Kunstmann és Helmut Zierl. A fiatalember az iskolában ismerkedett meg későbbi feleségével, Mariettával. 1969-ben szerepelt a Husch, Husch ins Körbchen című német vígjátékban, amelyben Eva Astorral játszott együtt. Két évvel később a legendás hippimusical, a Hair főszerepében lépett a német közönség elé. Egyik partnernője a későbbi diszkókirálynő, Donna Summer volt. 1973-ban Dél-Afrikába utazott szabadságra. Eredetileg semmiféle munkával kapcsolatos terve nem volt, ám megismerkedett egy ottani zenekarral, és csatlakozott hozzájuk. A tervezett vakáció jócskán meghosszabbodott, hiszen csak 1976-ban tért haza az NSZK-ba, ahol lemezlovasként talált munkát.


Énekesi sikerek
1977-ben Peter megismerkedett Joachim Heider producerrel. Az ő támogatásával – immár Peter Griffin művésznéven – jelent meg első kislemeze, az I Hate the Music, amely felkerült a WDR rádióállomás slágerlistájára. 1978-ban két újabb barát és állandó munkatárs jelent meg Peter életében, Peter Wagner (Peter Vaylon) és Christian Bensch (Chris Byxton). Együttműködésük első állomása a Spiderman című felvétel, amely az egyik legnépszerűbb sláger lett az európai diszkókban. (Annak idején a Magyar Rádió is sokat játszotta.) 1980 júniusában megjelent első nagylemeze, a Hurricane Is Coming, amelyről a Wake Up vált még népszerűvé. (E sorok írója viszont a Devil’s Reception és a Hurricane című dalokat jobban kedvelte.) Az 1981 januárjában kislemezen megjelent Step by Step című sláger tovább öregbítette Peter hírnevét a diszkókedvelők körében, és ugyanezzel a címmel adták ki második nagylemezét is. A kislemez 14 országban került a slágerlista legjobbjai közé, sőt még az eurodisco iránt kevésbé fogékony amerikai toplistán is 12 hétig szerepelt. Az albumról az I’ve Lost My Wayt szintén kimásolták kislemezre. Peter pályafutásának egyik legnépszerűbb slágere, az Inside Out eredetileg csak kislemezen került forgalomba 1981 végén. Az 1982-es You Know What to Do viszont már nem keltett különösebb figyelmet, és a következő évben kiadott Letric Metricből sem lett igazán nagy sláger.


Túl a csúcson
Peter Griffin az eurodisco hanyatlását követően eltűnt a könnyűzenei életből. A SAT 1 német tévécsatorna 1985. január 7-én kezdte sugározni a Galerie Buecher című sorozatot. Ebben Griffin egy Kai Schellmann-Buecher nevű szereplőt játszott bő egy éven át. Idővel merőben új területen, a vendéglátóiparban szerzett nevet magának, sőt Griffin’s néven egy hamar népszerűvé vált szórakozóhelyet is nyitott Baden-Badenben. A városban övé volt az OXMOX és a La Provence étterem is. Prágában és San Diegóban szintén egy-egy éttermet üzemeltetett. Öt gyermeke született: Alexandra, Patricia, Dominic, valamint egy ikerpár, Nicolas és Robin. Az 1966-ban született Alexandrából sikeres modell és színésznő vált, a magyar nézők is láthatták például Leslie Nielsen partnereként a Csupasz pisztoly a zűrben (2000) című filmben. Peter Griffin élete utolsó szakaszában állítólag depresszióval küzdött, és egyre többet ivott. 2007 januárjában holtan találták egy baden-badeni panzióban. Halálának pontos okát akkor nem hozták nyilvánosságra. Alexandra Kamp később egy német weboldal számára rövid életrajzot írt az édesapjáról, aki állítása szerint szívrohamban vesztette életét.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1977: I Hate the Music / My Love, Your Love
* 1978: I’m in the Race / Back to the Islands
* 1979: Spiderman / Just When I Needed You Most
* 1980: Wake Up / Hurricane
* 1980: Step by Step / Devil’s Reception
* 1981: I’ve Lost My Way / Beware of Love
* 1981: Inside Out / Fly – Home Is in the Sky
* 1982: You Know What to Do / Roots
* 1983: Letric Metric / Time Machine
* 1984: I Can’t Say No / Oh Very Young

Albumok
* 1980: Hurricane Is Coming
* 1981: Step by Step

VIDEÓK



I've Lost My Way  (másik klip)

Devil's Reception (csak zene!)

Hurricane (csak zene!)

Step by Step (csak zene!)


Inside Out (csak zene!)

YELLO

A Yello együttest 1979-ben alapította két svájci zenész, Boris Blank és Carlos Perón. Hamar felismerték, hogy szükségük lenne egy énekesre is, és ekkor csatlakozott hozzájuk Dieter Meier. Perón 1983-ban kivált a trióból, mert a továbbiakban szólistaként akart érvényesülni. A Yello karrierje ezt követően kezdett igazán felfelé ívelni, és főleg az 1980-as években megjelent nagylemezeinek köszönhetően jelentős rajongótábora alakult ki. Blank komponálta a zenét, amelyhez saját, több mint százezer hangmintát tartalmazó gyűjteményét is felhasználta. Meier írta a szövegeket, énekelt, valamint ő rendezte a duó több videoklipjét is. Néhány ismertebb Yello-sláger: I Love You, Lost Again, Vicious Games, Oh Yeah, Call It Love, The Rhythm Divine, Goldrush, The Race, Rubberbandman, Jingle Bells.


TAGOK
* Boris Blank (Bern, 1952. január 15.) – zeneszerző, billentyűs és ütős hangszerek, hangminták, vokál
* Dieter Meier (Zürich, 1945. március 4.) – vokál, dalszövegek
* Carlos Perón (Zürich, 1952.) – zeneszerző, effektek. 1983-ban kivált.

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Yello egyik szülőatyja, Boris Blank gyerekként kezdett érdeklődni a zene iránt, ámbár ezen a téren soha nem részesült hivatalos képzésben. Így például nem tanult meg kottát olvasni, viszont már tizenévesként szívesen kísérletezett különféle hanghatásokkal, melyeket magnószalagra rögzített, és gyűjtött. Kíváncsisága azonban veszélyes dolgokra is kiterjedt, gyerekkorában ugyanis puskaporral és töltényhüvelyekkel játszott, és e veszélyes játék következményeként fél szemére megvakult. Az 1970-es évek közepén gitárosként csatlakozott a zürichi Urland együtteshez, amelynek tagja volt a billentyűs hangszereken játszó Carlos Perón is. Rövidesen mindketten megváltak a zenekartól, és Tranceonic néven hoztak létre egy zenei stúdiót, ahol kikísérletezték a későbbi Yello-hangzást. 1978-ban az Egyesült Államokba utaztak, hogy zenéjük iránt felkeltsék az ottani lemezcégek érdeklődését. Jártak a Los Angeles-i RCA és a San Franciscó-i Ralph Records cégnél. Hazatérésük után találkoztak Dieter Meier konceptuális művésszel. A vagyonos családból származó Meier megengedhette magának, hogy a művészeteknek és a szórakozásnak éljen. 1967-től forgatott rövidfilmeket, kiállításai voltak, sőt addigi munkásságáról az 1970-es évek közepén már könyvek is megjelentek. Mellesleg profi pókerjátékos, elismert borász és a svájci nemzeti golfcsapat tagja. A három férfi közös demót készített I. T. Splash címmel. Perónnak nagyon tetszett Dieter „sötét” hangja, Boris azonban kevésbé lelkesedett, ő inkább egy énekesnőt szeretett volna az alakuló együttesbe. Mindazonáltal nem emelt kifogást Dieter csatlakozása ellen, és a Tranceonic rövidesen áttelepült Meier Rote Fabrik nevű műtermébe. A trió felvette a Yello nevet, amely azonban nem a yellow (sárga) szóból származik, hanem az angol „yelled hello” (hellót üvölteni) kifejezésen alapuló szójáték. A fiúk még 1979-ben kiadták első kislemezüket, amelyen az I. T. Splash mellett a Glue Head című szerzemény hallható. (A borítón Perón Carlos Snyder néven szerepel.) 


Az ígéretes együttesre felfigyelt a német elektronikus zene kiemelkedő alakja, a Tangerine Dream egykori tagja, Klaus Schulze, aki szerződést ajánlott a Yellónak. A trió visszautasította az ajánlatot, és a San Franciscó-i Ralph Recordsszal kötött megállapodást. 1980-ban jelent meg első albuma, a Solid Pleasure. A kiadvány hamar népszerűvé vált, hiszen az elektronikus zene akkoriban világszerte igen kelendőnek számított, ugyanakkor a Yello új színt hozott ebbe a műfajba. Zenéje egyszerre volt modern és nosztalgikus, populáris és titokzatos. A nagylemezről a Bostich, a Bimbo és a Night Flanger című szerzemények aratták a legnagyobb sikert. 1981-ben boltokba került a Yello második albuma, a Claro Que Si, szintén a Ralph Records gondozásában. Ugyanabban az évben Carlos Perón Impersonator I címmel szólólemezt adott ki, Dieter Meier pedig elkészítette a Jetzt und alles című filmjét. Nemcsak a forgatókönyvíró és a rendező volt, hanem a betétdalok szerzője is. E dalok is megjelentek hanglemezen. Szintén 1981-ben a The Evening's Young című szerzeményhez született meg a Yello első videoklipje, amelyet természetesen Dieter rendezett. A trió a következő évben hosszú távú szerződést kötött a Phonogram Recordsszal. Ez a cég adta ki 1983-ban a You Gotta Say Yes to Another Excess című harmadik Yello-albumot, amely valóban világhírűvé tette az együttest. Az I Love You című dal nagy sláger lett, a Meier által rendezett videoklip több díjat is nyert. (E sorok írójának a Heavy Whispers az egyik kedvence erről a lemezről.) Carlós Perón ugyanabban az évben zenét komponált a Die schwarze Spinne című svájci horrorfilmhez, majd úgy döntött, hogy távozik a Yellóból, és szólóban dolgozik tovább.


Az aranykor
A kezdeti tartózkodás ellenére Boris és Dieter között rövid idő alatt szoros barátság alakult ki, ezért nem volt kétséges, hogy Perón távozása nem vet véget a Yello működésének. Carlost nem pótolták senkivel, a lemezborítók megtervezésébe azonban továbbra is bevonták Ernst Gamper grafikusművészt, aki már az 1983-as Yello-album borítóját is megtervezte, és munkája nem csak a zenészek tetszését nyerte el. A duó 1983 decemberében a New York-i Roxy színházban adott koncertet, amelynek anyagáról lemezfelvétel jelent meg. 1985 januárjában került forgalomba a negyedik album, a Stella, amelyről a Desire, a Vicious Games és az Oh Yeah aratott megérdemelt sikert, de a rádióállomások műsorán gyakran hallható volt a No Angel és a Koladi-ola is. Az Oh Yeah a Billboard Hot 100 slágerlistáján az 51. helyig jutott. Népszerűségét fokozta, hogy betétdalként használták fel előbb Az ifjú farkasember (1985), majd a Meglógtam a Ferrarival (1986) című sikeres tinifilmekben, nem is beszélve egyéb, későbbi keltezésű mozi- és tévéfilmekről. A dal Dieter által rendezett klipjét az amerikai VH1 zenecsatorna 2009-ben az 1980-as évek 100 legjobb egyslágeres előadóinak klipjeit bemutató összeállításában a 48. helyre sorolta. A helyezés ugyan tiszteletre méltó, ám a besorolás igencsak vitatható, hiszen a Yello egyáltalán nem nevezhető „egyslágeres” formációnak, ráadásul Európában például nem is az Oh Yeah volt a legnagyobb slágere. Az Egyesült Államokban viszont kétségtelenül oly nagy népszerűségre tett szert, hogy az ötödik Yello-nagylemez, a One Second amerikai kiadására is felkerült.


Az 1987-ben kiadott One Second e sorok írójának legnagyobb kedvence a Yellótól, igazi mestermunka. Megjelenését az előző év nyarán kiadott kislemez, a Goldrush harangozta be. Az LP 11 felvétele között található a The Rhythm Divine, amelynek vokálját a nagyszerű walesi énekesnő, a több klasszikus James Bond-filmdal előadójaként is ismert Shirley Bassey énekli. (Mellesleg ez volt Shirley első, CD-n is kiadott kislemeze.) A dalt Dieter, Boris és a The Associates együttes frontembere, Billy Mackenzie kifejezetten Bassey hangjára írta. (A szerzeményt egyébként Mackenzie énekével is felvették, de az a változat csak 1990-ben jelent meg a The Associates válogatáslemezén.) Shirley profizmusának köszönhetően a vokál feléneklése csupán 40 percet vett igénybe a Yello zürichi stúdiójában. A One Second dalai közül a Goldrush és a The Rhythm Divine mellett a Call It Love is felkerült a slágerlistákra.


Az 1988-as Yello-album a Flag címet kapta. Megjelenését az áprilisban kiadott The Race című kislemez előzte meg. Ez a szerzemény számít a Yello legsikeresebb felvételének, Angliában például a slágerlista 7. helyéig jutott. A német televízió Formel Eins című könnyűzenei műsorának szignáljához éppúgy felhasználták, mint a Eurosport tévécsatorna autóverseny-közvetítései alkalmával. A Magyar Televízió Família Kft. című egykori szappanoperájának főcímzenéje szintén a The Race zenei motívumaira épül. A Magyarországon is bemutatott Apócák a pácban (1990) című angol vígjáték zenei anyaga tulajdonképpen a Flag rövidített változata. (Az albumról e sorok írója különösen az A oldal szerzeményeit kedveli, élükön a Blazing Saddles című dallal.) Az Egyesült Államokban nem aratott kiemelkedő sikert, Magyarországon viszont már kultuszfilmnek számít a Ford Fairlane kalandjai (1990) című amerikai bűnügyi vígjáték, amelynek szintén a Yello komponálta a kísérőzenéjét. A betétdalokat rajtuk kívül olyan sztárok éneklik, mint például Billy Idol, Sheila E., a Mötley Crüe, Tone Loc, Richie Sambora, illetve a főszerepet játszó Andrew Dice Clay.


A kilencvenes évektől napjainkig
A Ford Fairlane kalandjaihoz komponált zene képezte a következő Yello-album, az 1991-ben kiadott Baby kiindulási alapját. A tíz felvételt tartalmazó CD-ről az Egyesült Államokban a Jungle Bill lett a legsikeresebb, a Billboard Hot Dance Music slágerlistáján a 40. helyezést érte el. Európában a Rubberbandmannek volt a legnagyobb visszhangja. Maga az album vezette az osztrák slágerlistát, Svájcban szerepelt a Top 5-ben, Svédországban a Top 20-ban, Angliában pedig a Top 40-ben. Érdekes módon a három évvel később megjelent Zebra a tengerentúlon különösen kedvező fogadtatásban részesült, három szerzemény is felkerült róla a Billboard Hot Dance Music toplistájára: a Do It a 46., a How How a 28., a Tremendous Pain pedig a 7. helyig jutott. Az európai közönség azonban már kevésbé lelkesedett ezért az albumért, mint a korábbiakért. (Mi tagadás, e szösszenet szerzője sem jelent kivételt.) Ugyanabban az évben a Télapu (1994) című családi vígjáték kedvéért a Yello feldolgozást készített a Jingle Bells című karácsonyi örökzöldből, amelynek maxilemezén további két változat is meghallgatható. 1995-ben vásárolhatta meg a közönség a Hands on Yello című albumot, amelyen a duó legismertebb dalai születtek újjá az elektronikus zene olyan sztárjai által, mint például Westbam, Moby, a Jam & Spoon, Carl Cox és a The Grid. A rajongók kedvéért korlátozott példányszámban hoztak forgalomba egy kétlemezes változatot, amely néhány hosszabb verziót és egy bónuszfelvételt tartalmaz. Az 1997-ben megjelent Pocket Universe című album egyik felvételén (To the Sea) a svéd Stina Nordenstam énekli a vokált, sőt ő a társszerző is. A 12 felvételt tartalmazó 1999-es Yello-CD címe: Motion Picture. Ugyanabban az évben egy olyan remix CD is megjelent, amelyre ezúttal maguk a Yello-tagok készítették a remixeket. 2005-ben hozták forgalomba a Remaster Series című CD-gyűjteményt, amely a Yello 1980-as években készült albumait tartalmazza technikailag korszerűsítve, mindegyiket bónuszfelvételekkel kiegészítve. Ugyanazon esztendő szeptemberében Zürichben tartották az Electro Pop made in Switzerland című dokumentumfilm premierjét, amely az együttes történetét mutatja be. 2007-ben a Yello készített zenét az Audi A5 gépkocsi reklámjához.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1979: I. T. Splash / Glue Head
* 1980: Glue Head / I. T. Splash
* 1980: Bimbo / I. T. Splash
* 1981: Night Flanger / Bostich
* 1981: Night Flanger / She's Got a Gun
* 1981: She's Got a Gun / Daily Disco
* 1981: Bostich (N'est-ce pas) / She's Got a Gun (Instrumental)
* 1981: Pinball Cha Cha / Bostich (N'est-Ce Pas)
* 1982: She's Got a Gun / Glue Head
* 1982: Pinball Cha Cha / Smile on You
* 1982: You Gotta Say Yes to Another Excess / Desire for Desire
* 1982: Zensation (No More Words) / Heavy Whispers
* 1983: Heavy Whispers / No More Words
* 1983: I Love You / Rubber West
* 1983: I Love You (Extended Dance Version) / Swing / Bostich
* 1983: Let Me Cry / Haunted House
* 1983: Lost Again / I Love You / Bostich
* 1983: I Love You (Extended Mix) / Lost Again / You Gotta Say Yes to Another Excess / No More Words (promóciós lemez)
* 1984: Bostich / Base for Alec
* 1985: Vicious Games / Blue Nabou
* 1985: Desire / Oh Yeah
* 1985: The Stella Suite (Part 1) / XS (The First Ever Version)
* 1986: Goldrush / She's Got a Gun
* 1986: Oh Yeah / La Habanera
* 1985: Oh Yeah (Dance Mix) / La Habanera / Oh Yeah (Indian Summer Version)
* 1987: Call It Love / L'Hotel / Call It Love (Trego Snare Version)
* 1987: The Rhythm Divine / Dr. Van Steiner (Instrumental) / Tool in Rose
* 1988: The Race / Another Race
* 1988: Tied Up in Life / Tied Up in Red / Wall Street Bongo
* 1988: Tied Up In Life / Oh Yeah (Indian Summer Version) / Wall Street Bongo / Tied Up (7" Version)
* 1989: Of Course I'm Lying / Oh Yeah / The Yello Metropolitan Mixdown 1989 Part I
* 1989: Of Course I'm Lying / The Yello Metropolitan Mixdown 1989 Part I / The Yello Metropolitan Mixdown 1989 Part II
* 1989: The Yello Metropolitan Mixdown 1989 Part I
* 1989: The Yello Metropolitan Mixdown 1989 Part II
* 1989: Blazing Saddles / I Love You
* 1990: Unbelievable (Theme From „Ford Fairlane”) (6-féle mix)
* 1991: Rubberbandman (Extended Version) / Rubberbandman (Single Version) / Sweet Thunder
* 1991: Who's Gone? (Extended Version) / Who's Gone? (Single Version) / Ocean Club
* 1992: Jungle Bill / Jungle Bill (Big Pig Shuffle) / Jungle Bill (Space Shuffle) / Jungle Bill (Ian Tregoning Mix) / Jungle Bill (Chicken Dive Mix)
* 1992: The Race (3:15) / The Race (The Pits Mix) / The Race (13:22) / Bostich (Reese Respect Mix)
* 1993: Drive/Driven (Edit) / Drive/Driven (Album Version)
* 1994: Do It (Boris 7") / Do It (Radio) / Do It (Boris 7" Instrumental) / Do It (Spinout & Mellow Mix) / Do It (Buddah-Pic Mix) / Do It (Flow mix)
* 1994: How How (Single Version) / How How (Fluke Radio Edit) / How How (Dee Doo Dee Mix) / How How (Papa-Who-Ma Mix) / The Premix by Yello / How How (In Silence Mix) / Breaks, Beats & Loops – The How How Samples
* 1995: Bostich (Machine Mix) / Bostich (Rush Push Mix) (Westbam’s Hands on Yello)
* 1995: Tremendous Pain (D's Club Remix) / Tremendous Pain (D's House Mix) / Tremendous Pain (Album Version) / Tremendous Pain (Tremendhouse Vocal Mix) / Suite 904 (Alternative Vocal)
* 1995: Jingle Bells (Single Version) / Jingle Bells (Movie Version) / Jingle Bells (Santa Club Mix)
* 1995: You Gotta Say Yes To Another Excess – Great Mission (Uff Die 12-Mix) / You Gotta Say Yes To Another Excess- Great Mission (Haus Mix) (Jam & Spoon's Hands On Yello)
* 1996: La Habanera (The Remixes)
* 1996: On Track (The Mixes)
* 1997: To the Sea (Radio version / Northern mix) / To the Sea (Original Version) / To the Sea (Southern Mix) (featuring Stina Nordenstam)
* 1998: Vicious Games (6-féle mix) (Yello vs. Hardfloor)
* 1999: Vicious Games (Headroom Mix) / Vicious Games (Da Bomb Remix) / Vicious Games (B. Blank @ O. Wollschlager Remix)
* 1999: Squeeze Please (Sounds of Life Radio Mix) / Squeeze Please (Sounds of Dub Radio Mix) / Squeeze Please (Original Radio Mix) / Squeeze Please (Goldkind's Different Class of Brass Mix)
* 2003: Planet Dada (Original Version) / The Race 2003 (Tomcraft on Yello)
* 2003: The Eye (promóciós lemez)
* 2009: Part Love (promóciós lemez)
* 2010: Bostich (J Martini Mashup Remix) / Bostich (Red Cotton Zidan Style Remix) / Bostich (The Cube Guys Repaint) (Mp3)
* 2010: Oh Yeah (Simone Tavazzi Remix) / Oh Yeah (Sergi Moreno, Vincent McFly & Jossy C. Remix) / Oh Yeah (Michael L Penman's Minitek Remix) (Mp3)
* 2010: Vicious Games (Koen Groeneveld Remix) / Vicious Games (Lemon Popsicle Remix) (Mp3) (Yello vs. Hardfloor)
* 2010: Vicious Games (Manuel De La Mare Remix) / Vicious Games (Markus Gardeweg Remix) (Mp3) (Yello vs. Hardfloor)
* 2011: Mean Monday

EP-k
* 1981: Bostich / She's Got A Gun / Downtown Samba / Daily Disco
* 1983: Pumping Velvet (Extended Dance Version) / No More Words (Extended Dance Version) / Lost Again (Extended Dance Version) / Bostich (Extended Dance Version)
* 1984: Yello Live at The Roxy N. Y.
* 1986: I Love You / Swing / Vicious Game / Oh Yeah
* 1986: Vicious Games (Vicious Remix) / Live at The Roxy (Highlights)
* 1987: The Rhythm Divine
* 1992: Jungle Bill (Sabres of Paradise Pt.1) / Jungle Bill (Sabres of Paradise Pt.2) / Jungle Bill (Too Tough 4 Trego Pt.1) / Jungle Bill (Too Tough 4 Trego Pt.2)
* 1994: New Work in Progress (promóciós lemez)


Albumok
* 1980: Solid Pleasure
* 1981: Claro Que Si
* 1983: You Gotta Say Yes to Another Excess (D #26, SWI #13, UK #65, US #184)
* 1985: Stella (D #6, AUT #23, SWI #1, UK #92)
* 1987: One Second (D #11, AUT #6, SWI #4, UK #48, US #92)
* 1988: Flag (D #11, AUT #12, SWI #3, UK #56, US #152)
* 1991: Baby (D #6, AUT #1, SWI #5, UK #37)
* 1994: Zebra (D #44, SWI #4)
* 1997: Pocket Universe (D #17, AUT #21, SWI #7)
* 1999: Motion Picture (D #26, SWI #13)
* 1999: Motion Picture (Rough Mixes) (promóciós lemez)
* 2001: Claro Que Si / Stella (két sorlemez egy CD-n)
* 2001: Solid Pleasure / Baby (két sorlemez egy CD-n)
* 2001: You Gotta Say Yes to Another Excess / One Second (két sorlemez egy CD-n)
* 2003: The Eye (D #98, SWI #22)
* 2005: The Remaster Series (az 1980-as években megjelent albumok remaszterizálva, bónuszfelvételekkel)
* 2007: Progress and Perfection
* 2009: Touch Yello (D #20, AUT #35, SWI #1)

Válogatások
* 1986: Yello 1980–1985: The New Mix in One Go (D #20, SWI #18)
* 1987: Snowball and The Sound of Yello (promóciós lemez)
* 1988: The 12" Collection
* 1988: A Trip Around the World in 1800 Seconds (promóciós lemez)
* 1989: The CD Single Collection (5 CD-maxi)
* 1992: Essential Yello (D #34, SWI #14)
* 1995: Hands on Yello (D #35)
* 1999: Eccentrix Remixes (SWI #30)
* 2010: Die Besten Hörtest-Aufnahmen aus 30 Jahren Yello-Geschichte (promóciós lemez)
* 2010: Yello by Yello – The Singles Collection 1980–2010 (D #24, SWI #14)
* 2010: Yello by Yello – The Anthology

VHS, DVD
* 1983: The Video Singles
* 1989: The Yello Video (promóciós VHS)

VIDEÓK







The Rhythm Divine (Közreműködik: Shirley Bassey)






BLACK BLOOD

Az afrikai Black Blood együttest Steve Banda Kalenga zaïre-i énekes és angolai zenészbarátai alapították 1975-ben. Karrierjük Belgiumban kezdődött Michel Jaspar támogatásával. Többnyire szuahéli nyelven előadott dalaik közül különösen az A. I. E. (A Mwana) lett népszerű, amelyet évekkel később az Ottawan és a Bananarama is műsorára tűzött. A siker sajnos az énekes fejébe szállt, ezért Jaspar megszakította az együttműködést a pártfogoltjaival. A Black Blood előbb átalakult, majd rövidesen végleg feloszlott.  


TAGOK
Az eredeti felállás
* Banda Kalenga Wells (Steve) – ének, maracas
* Eduardo Nicolau Dos Santos (Ringo) – basszusgitár, ének
* Ketu – dob, ütős hangszerek
* Carlos Sarayeva – gitár, ének
* ??? – billentyűs hangszerek 

Későbbi tagok és közreműködők
* Rezene Habte (Abraham) – gitár
* An’Diaye Abdoul Aziz (Aziz) – dob, ütős hangszerek
* Thembi – ének, orgona
* Francis Weyer – elektromos gitár
* Jean-Pierre Honraed – ütős hangszerek
* Koen de Bruyne – billentyűs hangszerek
* Ralph Benatar – orgona, fuvola, szaxofon

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A fiatal belga másodpilóta és amatőr dalszövegíró, Michel Jaspar 1973-ban a Zaïre állambeli Lubumbashi városában találkozott először Steve Banda Kalengával. Jaspar számára egyáltalán nem volt ismeretlen terep ez a város, hiszen gyerekkora javát ott töltötte, ugyanis Belga Kongóban született. Steve Banda Kalenga az 1973-as találkozó idején éppen egy kis klubban énekelt. Jaspar szerint jó hangja volt, ezért a műsor után átadta neki a névjegyét a brüsszeli címével. Aztán szépen el is feledkezett a dologról, mígnem két évvel később csöngött a telefon brüsszeli lakásán. Banda Kalenga hívta, aki éppen a belga fővárosban tartózkodott. Elmondta, hogy jelenleg Spanyolországban él, ahol angolai barátaival egy zenekart alapított. A két férfi találkozót beszélt meg, ahová Banda Kalenga magával hozta az együttes néhány dalát tartalmazó demót. Jasparnak megtetszett az anyag, ezért úgy döntött, hogy valóra váltja dédelgetett álmát, és egy új együttes menedzsereként betör a könnyűzene világába. Meghívta az egész zenekart Belgiumba, hogy szerződést kössenek, sőt egy teherautót is küldött a felszerelésükért. Ehhez azonban ki kellett fizetnie a banda adósságait, mivel a zenészeknek nem volt pénzük arra, hogy megvásárolják a a hangszereiket. Miután sikerült elintézni ezeket az ügyeket, Jaspar hozzálátott a zenekar népszerűsítéséhez. Ehhez először is egy jól csengő nevet kellett találni. Édesanyja javasolta a Black Bloodot (Fekete vér). 

„Impresszárió”-ként Michel feladata volt, hogy gondoskodjon a zenészekről, beleértve ebbe a lakást, az élelmet, a ruházatot, az orvosi ellátást és persze a hangszereket, valamint egy próbaterem bérlését. (Az öt zenész közül a billentyűs nevét Jaspar azóta elfelejtette, csupán arra emlékszik, hogy tehetséges és rokonszenves fickó volt. A neten található adatok alapján sajnos e sorok írója sem tudta megbízhatóan kideríteni az illető nevét.) Bár a poppiacon akkoriban nem volt hasonló stílusú afrikai együttes, a lemezcégek mégsem láttak fantáziát a Black Bloodban. Jaspar ekkor különféle éjszakai klubok tulajdonosaival kötött megállapodást az együttes fellépéseiről. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen az egzotikumnak számító afrikai zenészek ösztönös ritmusérzéküknek és hangszeres tudásuknak köszönhetően kitűnő hangulatot tudtak teremteni. Az éjszakai klubok miliőjében a Black Blood hamar ismertté és keresetté vált, a szerződésekből befolyt bevételek pedig – kiegészítve Michel pilótaként szerzett jövedelmével – elegendőek voltak ahhoz, hogy a zenekar megpróbáljon előrébb lépni. 


A siker időszaka
Jaspar még Kongóból ismerte Ralph Benatart, aki időközben stúdiózenész lett Belgiumban. Meghívta őt a Black Blood egyik műsorára. Benatar magával hozta producer barátját, Jean Klugert, aki szintén szerette volna meghallgatni az afrikai együttest. Annyira tetszett neki a program, hogy Michellel egyetértésben hajlandó volt kiadni a Black Blood első kislemezét. Ehhez Jaspar írt egy új dalt Marie-Therese címmel, illetve átdolgozta Daniel Vangarde A. I. E. (A Mwana) című szerzeményét. A kislemez első szériája piros-fehér színű egyenborítóban jelent meg, hogy a költségek minél kisebbek legyenek. A rádióállomások „ráharaptak” az új együttes lemezére, ám nem a Marie-Therese-t, hanem inkább a B oldal dalát játszották műsoraikban. A közönség is keresni kezdte a kiadványt, amelyet hamarosan újra forgalomba hoztak, immáron fényképes borítóval. A dalok sorrendjét felcserélték, a Marie-Therese került a B oldalra. Az A. I. E. (A Mwana) előbb a belga slágerlistát vezette, majd Franciaországot is meghódította. Hamarosan egész Európában slágerré vált, sőt szép sikert ért el az Egyesült Államokban, Japánban és persze Afrikában is. Népszerűségére jellemző, hogy az évek folyamán többen is feldolgozták, így például a La Compagnie Creole, az Ottawan és a Bananarama. Jaspar befektetései busásan megtérültek, ennek ellenére a férfi úgy döntött, megszakítja a kapcsolatot az együttessel. Ennek legfőbb oka az énekes, Steve Banda Kalenga volt, akinek a siker a fejébe szállt. Különleges bánásmódot igényelt, és azt állította, hogy a Black Blood elsősorban neki köszönhetően vált sikeressé. (Mellesleg az A. I. E. fő szólamát nem is ő, hanem Carlos Sarayeva énekelte.) Jaspar nem tudott megegyezni vele. A többiekkel semmilyen problémája nem volt, a másik négy zenész szerény és könnyen kezelhető maradt, jövedelmük javát Angolában élő családjuknak utalták át. Mivel Banda Kalengával a társai sem tudtak szót érteni, ezért az együttes feloszlott. A zenészek visszautaztak Spanyolországba, illetve Angolába. 


Az újjászerveződés
Egy fontos tévészereplés miatt Banda Kalenga kénytelen volt egy teljesen új együttest szervezni. Az idő azonban nem volt elegendő arra, hogy az új tagok megtanulják a repertoárt, ezért a műsorban az A. I. E. (A Mwana) playbackről hangzott el, ami egyébként a könnyűzenei tévéműsorok esetében teljesen megszokott eljárásnak számított. Ralph Benatar és Jean Kluger úgy vélték, a Black Bloodban még vannak lehetőségek, ezért nagylemezt vettek fel az új formációval. A dalok többségét Banda Kalenga írta, javarészt szuahéli nyelven. Ezek közül a Chicano, a Kirie Kirio és az Amanda keltett némi figyelmet. Az együttes iránti érdeklődés azonban hamar visszaesett, és a Black Blood rövidesen végleg feloszlott. A volt menedzser, Michel Jaspar még húsz évig dolgozott pilótaként, idővel kapitánnyá léptették elő. Később újságíróként próbált szerencsét, sőt két könyvet is írt, melyek Belgiumban tisztes sikert arattak. Az újjászerveződött Black Bloodból Thembi vitte a legtöbbre, neki szólóalbuma is megjelent, dalai közül a Take Me Back és a Love Me Forever a maguk idejében sikeresek voltak. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1975: A. I. E. (A Mwana) / Marie-Therese
* 1975: A. I. E. (A Mwana) / Rastiferia
* 1975: A. I. E. (A Mwana) / Kiswahili (African Song)
* 1975: Chicano (When Philly Goes to Barcelona) / Avenue Louise
* 1976: Ewohe Dance / Rastiferia
* 1976: Kirie Kirio / Ya Ya Ya Ya Ya Ya
* 1977: Amanda / Muko Wapi (African Chain Chang)
* 1977: Amanda / Rastiferia
* 1977: Shaba / Bwelela Kwesu
* 1978: Mandingo / Hé Nana Hé
* 1978: A. I. E. (A Mwana) – Radio Mix / A. I. E. (A Mwana) – Extended Mix
* 1987: A. I. E. (A Mwana) – Remix / Wela Wela
* 1993: A. I. E. (Black Blood Mix) / Omawana (The Place Where My Heart Longs To Be Mix) / Omawana (Instrumental)
* 1999: A. I. E. (Radio Edit) / A. I. E. (Clubbio Mix) / Omoana (Busta C. Mix) / Sweet Mama (Cocobeach Mix)
* 1999: A. I. E. (Triple S Midnight Summer Mix) / A. I. E. (Clubbio Mix) / A. I. E. (Clubbio Instrumental Mix) / Omoana (Busta C. Mix)

Albumok, válogatások
* 1975: Black Blood (Chicano és Kiswahili címmel is megjelent)
* 1976: Amanda (Happy címmel is megjelent)
* 1977: Blood Brother Blood Sister
* 1977: Mandingo

VIDEÓK


Kirie Kirio (csak zene!)

Chicano (csak zene!)

Mapendoya Faranga (csak zene!)

CHILLY

A Chilly német diszkóegyüttes 1978 és 1984 között létezett. Repertoárján ugyan több feldolgozás is szerepelt, mégis saját számaival aratta legnagyobb sikereit: Come to L. A.; Johnny Loves Jenny; Simply a Love Song. Zenéjét (főleg első albuma kapcsán) a Giorgio Moroder nevével fémjelzett Munich Machine-hez és a francia szintetizátormágus, Cerrone muzsikájához hasonlították. Az új évezredben a Chilly vadonatúj felállásban lépett fel Moszkvában egy retrógálán.


TAGOK
Az eredeti felállás 
* Andrea Linz (1978–1979)
* Sofia Ejango (1979–1984)
* Ute Weber
* Werner Sudhoff 
* Oscar Pearson

KARRIERTÖRTÉNET
A négytagú Chilly Bernt Moehrle zenei producer kezdeményezésére Frankfurtban alakult 1978-ban. A színes bőrű Oscar Pearson Brooklynból származott, diplomája volt férfi kozmetikából, továbbá énekből és táncból. Werner Sudhoff Vesztfáliából érkezett, szintén képzett énekes és táncos volt. Mivel a divatszakmában is alkalma nyílt tapasztalatokat szerezni, ő tervezte az együttes kosztümjeit. A szőke Ute Weber keresett stúdió-énekesnőnek számított az NSZK-ban. A másik énekesnő Andrea Linz volt, aki a következő évben különféle nézeteltérések miatt távozott az együttesből. Helyét a Kamerunban született Sofia Ejango foglalta el, aki a Chilly előtt szintén évekig dolgozott stúdió-énekesnőként. (Az eurodiscóval foglalkozó orosz weboldalak némelyikén az olvasható, hogy Ejango azonos Bernt Moehrle másik védencével, Cherry Laine énekesnővel, ám ez az állítás nem igaz.) Az együttes bemutatkozó kislemeze, az 1978-as For Your Love a The Yardbirds 1964-es örökzöldjének diszkózenei feldolgozása, amely meglepően sikeresnek bizonyult, még az Egyesült Államokban is felfigyeltek rá. A sláger közel 12 perces változatban hallható a Chilly azonos című bemutatkozó albumán, amely szintén 1978-ban jelent meg. A 7 dalt tartalmazó LP-ből a tengerentúlon több mint százezer példányt adtak el, a Dél-afrikai Köztársaságban pedig aranylemez lett belőle. A Chilly fellépett a legnépszerűbb nyugatnémet könnyűzenei tévéműsorokban, mint például a Musikladen vagy a ZDF Disco Disco Disco című programja. 1979-ben került forgalomba a második nagylemez, a Come to L. A. Ezen is szerepeltek feldolgozások, mint például a Creamtől a Sunshine of Your Love, Eric Claptontól a Layla és a The Easybeatstől a Friday on My Mind. (Utóbbi dalt akkoriban Gilla is feldolgozta, ugyancsak diszkóritmusban.) A legnagyobb slágerek azonban saját dalok voltak: a címadó Come to L. A. és a Get Up and Move, de érdemes említést tenni a Springtime című lírai szerzeményről is. 1980-ban Showbiz címmel került az üzletekbe a Chilly harmadik albuma. Erről a We Are the Popkings vált különösen népszerűvé a műfaj rajongói körében.


1981-ben született meg az együttes talán legsikeresebb slágere, a Johnny Loves Jenny. Az eredetileg kislemezen kiadott dal iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még ugyanabban az évben megjelent az azonos című album is. Akik viszont vadonatúj dalokra számítottak, azok nagyot csalódtak: csupán a kislemezen megjelent két felvétel volt új szerzemény, a többi track a korábbi albumokról származott, ám az LP borítóján nem tüntették fel, hogy Best of jellegű kiadványról van szó. Ugyanabban az esztendőben Werner távozott a Chillyből, nélküle vették fel a Secret Lies című nagylemezt, amely 1982-ben jelent meg. (Az egy évvel későbbi Devils Dance album borítóján azonban Werner is látható.) Az LP nagy slágere a kislemezen már korábban kiadott Simply a Love Song volt. (A dalt Gyere és álmodj címmel 2002-ben a magyar Desperado együttes tűzte műsorára.) Kissé meglepő módon a Johnny Loves Jenny kislemez „B” oldaláról a Brainstorming is felkerült a tracklistára. A magyar rádióállomások annak idején főleg a címadó Secret Lies és a Ten Million Dollar Baby című dalt játszották sokszor. Az 1983-ban kiadott Devils Dance című nagylemeznek már nem volt különösebb visszhangja, és mivel addigra az eurodisco divatja is elmúlt, 1984-ben a Chilly feloszlott. Ezt követően Sofia Ejango Frankfurtban nyitott egy fodrászszalont. 1997. augusztus 31-én elhunyt, két kislányt hagyott árván. Werner Sudhoff 2005-ben a Chilly újjáalakítását tervezgette, de nem kapott rá engedélyt. 2008. július 6-án 56 esztendős korában meghalt. Oscar Pearson visszatért a táncoláshoz, illetve szinkronfeladatokat is vállalt. Egyes források szerint a Milli Vanilli egyik igazi énekhangja volt. Ute Weber énekesnőként dolgozott tovább különféle kevésbé ismert formációkban, valamint éneket tanított. 2006-ban végleg visszavonult a szórakoztatóiparból.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1978: For Your Love / C’mon Baby
* 1979: Come to L. A. / Get Up and Move
* 1980: We Are the Popkings / Have Some Fun Tonight
* 1980: Come Let’s Go / Springtime
* 1981: Johnny Loves Jenny / Brainstorming
* 1981: Simply a Love Song / Dimension 5
* 1982: Oh, I Love You / Man from the East
* 1982: Secret Lies / Rosi Rice
* 1983: Goo Goo Eyes / Love on the Rebound
* 1985: We Are The Popkings (Jsme Králové Popu) / Come Let's Go (Pojďme Na To) (Csehszlovákia)
* 1989: For Your Love (promóciós lemez)
* 2008: For Your Love (remix)

Albumok
* 1978: For Your Love
* 1979: Come to L. A.
* 1980: Showbiz
* 1982: Secret Lies
* 1983: Devils Dance 

Válogatások
* 1981: Johnny Loves Jenny
* 2001: Stars
* 2010: Ultimate Collection: Non-Stop
* 2011: We Are the Popkings... and Other Hits

VIDEÓK 






Springtime (csak zene!)



VERONICA UNLIMITED

A Veronica Unlimited négytagú holland diszkóegyüttes 1977 és 1983 között létezett. Európában kizárólag kislemezeket adott ki, Japánban azonban egy albuma is megjelent. Legismertebb slágerei: What Kind of Dance Is This, Gimme More.


TAGOK
* Iris Wolkenstein
* Angelika (Angie) Kreutz (1958. július 4.)
* Gabriele (Gaby) Kreutz (1957. március 10.)
* Manfred Köhler (1955. január 6.)
* Edna Béjarano  

KARRIERTÖRTÉNET
Az 1970-es évek második felében Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett a diszkózene, főleg annak dallamosabb változata, az úgynevezett eurodisco. A műfaj egyik fellegvára az NSZK mellett Hollandia volt, ahonnan az 1975-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a Teach-In együttes (Ding-A-Dong) is származott. A Luv' női trió sikerei nyomán indult be igazán a holland diszkógépezet, melynek köszönhetően hamarosan a műfaj olyan rövidebb-hosszabb életű sztárjai léptek az európai diszkózene porondjára, mint a Dolly Dots, a Doris D. and the Pins, a Babe, a Champagne, a Chaplin Band, a Fantastique, az Earth & Fire, a Maywood, a Snoopy, a Spargo, a Stars on 45 vagy a Vulcano. Ebbe a sorba tartozik az 1977-ben alakult Veronica Unlimited is, mely Hans van Hemert zeneszerző és producer kezdeményezésére jött létre, akárcsak a Luv'. Hemertnek az az ötlete támadt, hogy egy egyveleget készít a legsikeresebb holland kereskedelmi rádióállomás, az 1960-ban indult Radio Veronica fennállásának jubileumára, és ehhez keresett előadókat. Meghallgatta többek között Margriet Eshuijst és Sandra Reemert is (egyes on-line források szerint valójában ők énekeltek a Veronica Unlimited első kislemezén), választása azonban végül német előadókra esett: három fotómodellre – Iris Wolkenstein, Angelika és Gabriele Kreutz (testvérek) – és közös barátjukra, Manfred Köhlerre, akinek mozgása a Boney M. örökmozgóját, Bobby Farrellt idézte. A már említett egyvelegben, a What Kind of Dance Is Thisben felcsendülő dalok közül Magyarországon a Mr. Tambourine Man (Bob Dylan szerzeménye) és a Beatles nagy slágere, az A Hard Day’s Night a legismertebb.

A kislemez borítóján az előadók egyébként még öten voltak – Manfred és négy hölgy –, ám a negyedik hölgy kilétét nem sikerült kiderítenem. Bizonyos források szerint azonban a Veronica Unlimited tagja volt a szintén német Edna Béjarano is, ám a borítófotón nem ismertem fel őt egyértelműen egyik hölgyben sem. Tudomásom szerint a What Kind of Dance Is This az egyetlen Veronica Unlimited-lemez, amelynek borítóján az előadók öten vannak. (A csatolt videoklipekben szintén öt énekes látható.) A kislemez második lett a holland kislemezlistán, a B oldalon hallható Ferme La Porte valójában nem más, mint a Für Elise diszkóváltozata. A következő évben jelent meg a Veronica Unlimited talán legnépszerűbb diszkófelvétele, a Gimme More. Bár a kvartett nem tudott a műfaj élvonalbeli sztárjai közé kerülni, egyáltalán nem volt sikertelen, éppen ezért némileg meglepő, hogy Európában kizárólag kislemezei jelentek meg. Ráadásul a Gimme More után csak két évvel később jöttek az újabb dalok, amikor az eurodisco népszerűsége már kezdett csökkenni. A Daddy-O, a New York City és a Sailing in the Sun azonban még így is bekerült a rádióállomások és a lemezklubok kedvencei közé. A nyugatnémet Arabesque-hez hasonlóan egyébként a Veronica Unlimited is jóval népszerűbb volt Japánban, mint Európában, olyannyira, hogy a távoli szigetországban viszont fantáziát láttak a Veronica Sound Shower című album megjelentetésében, amelyet 1981-ben vásárolhattak meg az érdeklődők. Az eurodisco népszerűségének jelentős visszaesése vetett véget 1983-ban a Veronica Unlimited pályafutásának. (Egyes források szerint azonban a kvartett már 1981-ben megszűnt.)


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1977: Right On / Baby Baby
* 1977: Right On / Children’s Opera
* 1977: What Kind of Dance Is This / Ferme La Porte 
* 1978: Gimme More / Jet Legs
* 1980: What a Lousy Party / Love Me, Baby!
* 1981: Daddy-O / Lost Love
* 1981: Sailing in the Sun / I Wanna Dance with You
* 1981: Disco Doona / Don’t Let Me Down
* 1982: What a Lousy Party / Sailing in the Sun
* 1982: New York City / I Feel Like Dancing
* 1982: I Wanna Dance with You / Sun, Sun Singing in the Sun
* 1992: Gimme More (remix) 

Albumok
* 1981: Veronica Sound Shower (Japán)
* 2003: The Best of Singles Collection 1977–1982 (válogatás)

VIDEÓK



Ferme La Porte (csak zene!)



Sailing in the Sun  (csak zene!)