disco

disco

2011. október 24., hétfő

TIGHT FIT

A brit Tight Fit eredetileg egy alkalmi stúdióegyüttesként alakult 1981-ben, hogy az akkori divatot meglovagolva felvegye a Back to the 60's című egyveleglemezt. A sikernek köszönhetően a formáció a következő évben arculatot kapott, és vadonatúj felállással – Denise, Julie, Steve – lépett a közönség elé. Előbb a The Lion Sleeps Tonight, majd a Fantasy Island című dallal aratott sikert. Újabb tagcsere következett, ám az újabb dalok iránt már jóval csekélyebb érdeklődés mutatkozott, ezért a Tight Fit 1983-ban feloszlott. A retródivat jegyében 2008-ban alakult újjá Denise és Julie kezdeményezésére, akikkel 2009-től kezdve olykor Steve is fellép. Az 1982-ben Fallen Angel néven alakult amerikai együttes 1987-ben felvette a Tight Fit nevet, az eredeti együttes 2008-as újjáalakulása óta azonban a tájékozatlanabb zenekedvelők olykor összekeverik a két formációt.


TAGOK
Az első felállás (1981)
* Richard Scarfe
* Martin Page
* Brian Fairweather

A második felállás
* Steve Grant [Stephen Robert Grant] (1960. február 26.) – (1982–1983)
* Denise Gyngell (1961. augusztus 30.) – (1982)
* Julie Harris (1958. augusztus 15. Egyes források szerint 1961-ben született.) – (1982)
* Vicki Pemberton – (1982–1983)
* Carol Stevens – (1982–1983)

Az új évezred felállása
* Denise Gyngell – (2008-tól)
* Julie Harris – (2008-tól)
* Silvio Gigante – (2008-tól)
* Steve Grant – (2009-től alkalmanként)

KARRIERTÖRTÉNET
Vissza a 60-as évekbe!
A Tight Fit eredetileg egy stúdiózenekar volt, melyet 1981-ben Ken Gold producer hívott életre azzal a szándékkal, hogy kihasználja a Stars on 45 és a Saragossa Band nevével fémjelzett egyvelegőrületet, amely az 1980-as évek elején az eurodisco legnépszerűbb trendje volt. Az 1960-as évek legnépszerűbb slágereit feldolgozó Back to the 60’s című LP-ről kimásolt kislemez a brit slágerlistán a 4. helyig jutott. Olyan örökzöldek csendülnek fel rajta, mint például a Dancing in the Street (Martha and the Vandellas), az (I Can't Get No) Satisfaction (The Rolling Stones), a You Really Got Me és az All Day and All of the Night (mindkettő: The Kinks), a Doo Wah Diddy Diddy (Manfred Mann) és a Black Is Black (Los Bravos). A sikernek köszönhetően még ugyanabban az évben megjelent a folytatás is, a Back to the 60’s Part II, amely szintén kelendőnek bizonyult. Úgy tűnt, a Tight Fitnek van jövője, érdemes hosszabb távra tervezni vele. Első lépéseként Ken Gold olyan fiatalokat keresett, akik arcukat adnák a sikeres egyveleg „élő” előadásához. Választása Steve Grant táncosra, illetve két énekesnőre, Julie Harrisre és Denise Gyngellre esett. Steve a kenti Howard School elvégzése után felvételt nyert a Betty Linney Stage Schoolba, és táncolni tanult a twickenhami Rambert Ballet Schoolban. 1978 és 1980 között a London Festival Ballet tagja volt. Julie az Arts Educational Stage Schoolban végzett. Előbb a Young Generation táncegyütteshez csatlakozott, majd a Lips, később az Apollo együttes tagságát erősítette, miközben modellkedésre is szakított időt. Denise a Barbara Speakes Stage School és a The Italia Conti Stage School elvégzése után modellkedett, reklámfilmekben forgatott, valamint tévés és színpadi szerepléseket vállalt. A tévénézők Benny Hill show-jában is láthatták.


Az oroszlán alszik ma éjjel
A menedzser oroszlánmintás lenge kosztümökbe öltöztette őket, mivel az új Tight Fit első kislemeze – a sikeres egyveleg nyomvonalán haladva – a The Lion Sleeps Tonight (Az oroszlán alszik ma éjjel) című 1961-es örökzöld sláger feldolgozása volt. Kevesen tudják, hogy a The Tokens dala – amelyet többek között a The Tremeloes is lemezre énekelt – valójában szintén feldolgozás, amely részben Solomon Linda dél-afrikai énekes (neve ellenére sem nő!) 1939-es felvétele, a Mbube (Oroszlán) motívumain alapul. Egyes értelmezések szerint a címbéli oroszlán valójában nem az állatot jelenti, hanem a legendás zulu harcost, Shakát jelképezi, aki hősiesen harcolt az angol gyarmatosítók ellen. A dél-afrikai zulu legenda szerint Shaka nem halt meg, csupán alszik, de egyszer visszatér, hogy népét ismét a szabadság útjára vezérelje. Kevésbé romantikus értelmezések szerint azonban Solomon Linda saját gyermekkorának egyik élményét örökítette meg a dalban, amikor megölt egy oroszlánkölyköt. Linda slágeréből 1951-ben született egy újabb verzió az amerikai The Weavers előadásában. Az eredeti dal refrénjében hallható „Uyimbube” szót a The Weavers zenészei úgy értették, hogy „Wimoweh”, és ez lett az új változat címe. 1961-ben az RCA két producere, Hugo Peretti és Luigi Creatore újította fel a slágert, amelyhez George David Weiss vadonatúj szöveget írt. Az új változat új címet kapott: The Lion Sleeps Tonight. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy Linda szerzői jogaiból sem a The Weavers, sem az RCA nem csinált túl nagy problémát. A Tight Fit 1982-es feldolgozása a brit slágerlista élére került, és a triót a popzene új sztárjaként kezdték emlegetni. Valójában egyikőjük sem énekel a felvételen (a vokál ugyanis Roy Ward nevéhez fűződik), későbbi nagylemezük dalaiban viszont tényleg az ő hangjuk hallható. A VH1 zenecsatorna illetékeseinek nincs túl jó véleményük a Tight Fit verziójáról, hiszen 2004-ben minden idők 100 legrosszabb listavezető slágere között a 77. helyre sorolták, a 100 legrosszabb videoklip 2005-ös „rangsorában” pedig az első helyre tették. (E sorok írójának véleménye szerint viszont sokkal rosszabb dalok és klipek előkelőbb helyeken végeztek, vagy fel se kerültek ezekre a toplistákra.)


A sikertől a feloszlásig
A folytatás a Fantasy Island volt, melynek dallama – e sorok írójának véleménye szerint – az ABBA slágereire emlékeztet. Eredetileg a holland The Millionaires szerzeményéről van szó, mellyel az együttes Hollandia képviseletében akart részt venni az 1982-es Eurovíziós Dalfesztiválon, de már a nemzeti selejtezőn kiesett. A Tight Fit változata viszont meghódította egész Európát: az angol slágerlistán 5. helyezést ért el, a németeknél 23. lett. A két sláger elegendő alapot jelentett ahhoz, hogy a Tight Fit megkezdje egy új album felvételeit, illetve koncertturnéra induljon. A harmadik kislemez, a Secret Heart azonban már nem keltett különösebb figyelmet, Angliában csupán a 41. helyig jutott. Nem sokkal a Tight Fit című LP megjelenése után a két énekesnő kivált az együttesből. Azt állították, hogy semmilyen számottevő hasznuk nem volt az addigi sikerekből, jelentéktelen összegért kellett koncertezniük, interjúkat adniuk, lemezfelvételt készíteniük. A producer sietve két új énekesnőt szerződtetett, és az ő énekükkel jelentette meg az I’m Undecided című kislemezt, de az sem lett sikeres. A közönségnek nem tetszett a megváltozott felállás, ráadásul Julie egy interjúban magabiztosan azt állította, hogy utódjaikkal ellentétben ő és Denise az I’m Undecidedot is sikerre tudta volna vinni. Mivel az 1983-as kislemezt, Stephen Stills Love the One You’re With című dalának feldolgozását is hűvősen fogadta a nagyérdemű, a Tight Fit befejezte jól indult, ám rövidre sikerült pályafutását. 


Újra együtt
A feloszlás után mindhárom előadó megpróbálta tovább folytatni a szakmát. Julie Harris 1983-ban két kislemezt is kiadott két különböző néven. A One Two Three (ennek eredetijét még a Tight Fit albumán énekelte) Julie and the Jems, az Escargot a la Bongo Chopper Harris névvel jelent meg. Egyikből sem lett sláger. Denise Gyngell két fivérével alapított egy új együttest: a He, She and Him mindössze egy kislemezt adott ki, a Try a Litlle Tenderness című örökzöld melódia feldolgozását. Az énekesnő később feleségül ment Pete Waterman zenei producerhez, akitől 2003-ban elvált. Steve Grant kiadott néhány kislemezt, majd csatlakozott a Splash! együtteshez, amelynek csupán egyetlen felvétele, a Que-est ce que c'est jelent meg. Később elterjedt az a hír, hogy 1990-ben elhunyt, ám ez szerencsére csak alaptalan pletykának bizonyult, hiszen a fiatalember az 1990-es években a Miss Saigon című zenés darab londoni előadásainak állandó közreműködője volt. 1985-ben Steve és Julie együtt vettek részt a Doctor in Distress című jótékonysági kislemez elkészítésében számos más brit popsztár társaságában. 2008-ban a Tight Fit Julie Harris és Denise Gyngell vezetésével újjáalakult. A hölgyek új partnere Silvio Gigante, 2009-től azonban olykor Steve Grant is fellép velük. A Tight Fit Back to the 80's című koncertturnéja Anglia-szerte nagy érdeklődés kíséretében zajlott. A műsorban saját nagy slágereik mellett az 1980-as évek olyan brit sztárjainak örökzöldjeiből szemezgetnek, mint például a Culture Club, a Wham!, a Duran Duran, a Bananarama és az ABC. 


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a slágerlistán elért legmagasabb helyezések. Jelmagyarázat: UK = Egyesült Királyság, D = NSZK, AUT = Ausztria, SWI = Svájc)

Kislemezek, maxik
* 1981: Back to the 60’s / Coco-Nite (UK #4, D #50)
* 1982: The Lion Sleeps Tonight / Rhythm, Movement and Throbbing (UK #1, D #3, AUT #8, SWI #8)
* 1982: The Lion Sleeps Tonight (Le Lion est mort ce soir) / I’m Dancing in the Street
* 1982: The Lion Sleeps Tonight / Beep-Beep
* 1982: Fantasy Island / Saturday Heartbreak (UK #5, D #23)
* 1982: Fantasy Island / Like Wild Fire
* 1982: Secret Heart / Just a Moment Away (UK #41)
* 1982: I’m Undecided / Hearts of Stone Breake Hearts of Glass
* 1983: Love the One You’re With / High Wire (Tight Fit featuring Steve Grant)
* 2010: Fantasy Island (Almighty 2010 Definitive Re-Mix)
* 2011: I'm Undecided (Matt Pop Radio Edit) / I'm Undecided (Matt Pop Club Mix) / I'm Undecided (Matt Pop Dub) / I'm Undecided (Almighty Radio Edit) / I'm Undecided (Almighty Club Mix) / I'm Undecided (Almighty Dub)

Albumok
* 1981: Back to the 60’s (UK #38)
* 1981: Back to the 60’s Part II
* 1982: Tight Fit (UK #87)

Válogatások
* 1982: The Lion Sleeps Tonight
* 1990: Greatest Hits
* 1995: Best of

VIDEÓK

Back to the 60's (csak zene!)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.