disco

disco

2012. március 18., vasárnap

GIGLIOLA CINQUETTI

Gigliola Cinquetti (Olaszország, Verona, 1947. december 20.) olasz táncdalénekesnő és színésznő 1964-ben vált nemzetközi hírű előadóvá, amikor a Non ho l'età (per amarti) című dallal megnyerte előbb a San Remó-i dalfesztivált, majd ugyanabban az évben Olaszország képviseletében az Eurovíziós Dalfesztivált is. A romantikus olasz könnyűzene egyik legnagyobb sztárja volt bő egy évtizeden keresztül, néhány ismert slágere: La pioggia, Romantico Blues, Alle porte del sole, Rose nel buio. Hazájában az új évezredben is népszerű előadónak számít, az utóbbi években főleg a televízióban szerepel.


KARRIERTÖRTÉNET
A gyermekkor
Gigliola Cinquetti édesapja, Luigi, műszaki rajzoló volt, édesanyja, Sara, háztartásbeli. Egy 20 hónappal idősebb lánytestvére is van, Rosabianca, becenevén: Robbie. A családi legenda szerint Gigliola csecsemőként nappal csendes gyermek volt, éjszakánként viszont kitartóan kiabált. A Cinquetti család évről évre egy kicsiny városban, Cerróban töltötte szabadságát, de időnként a tengerpartra is ellátogattak, ahol Bellaria és Cesenatico voltak a kedvelt pihenőhelyeik. A kicsi Gigliola ötévesen szerezte első színpadi tapasztalatait: Szűz Máriát játszotta egy gyermekelőadáson. A közönség lelkesen megtapsolta a szereplőket, és ez az élmény meghatározó volt a kislány számára. A szülők hamar felfigyeltek lányuk tehetségére, és taníttatni kezdték. Gigliola és nővére, Rosabianca egy apácánál tanultak énekelni és zongorázni. Az éneklés mellett Gigliola a rajzolásban is tehetséges volt, ám a sportokban kifejezetten ügyetlennek bizonyult. Próbálkozott az úszással, a tenisszel és a görkorcsolyázással, de egyikben sem voltak sikerélményei. Az édesapa egyik barátja, Gerosa úr közbenjárására Gigliola Ravazzin mesternél kezdett tanulni. 1959-ben a veronai Ristori színházban lépett újra a közönség elé egy énekversenyen. Ő győzött, és lehetőséget kapott további fellépésekre is. A szülők – főleg az édesapa – azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy folytassa a tanulmányait.


Az első nagy siker
1963 nyarán Velencében Gigliola részt vett egy tévés válogatáson, hogy bekerüljön a Gran Premio című showműsorba. Augusztusban tartották az utolsó válogatást Milánóban. Cinquetti erről kis híján lemaradt, mert a tévétársaság értesítése nem találta őt otthon: éppen nyaralni volt a szüleivel. Mindazonáltal végül visszalépett a versenyből, mert időközben édesapja engedélyével részt vett a Castrocaróban tartott énekfesztiválon, amelyen az első lett. Hogy lemondta a tévészereplést, abban talán egy korábbi rossz élmény is szerepet játszott. Gigliola ugyanis egyszer már részt vett ugyanennek a tévécsatornának egy másik válogatásán is, ahol azonban azzal utasították el, hogy túl nagyok a fogai. A castrocarói nyertes dal címe: Le strade di notte. A győzelemmel együtt járt egy újabb lehetőség is: részvétel a következő, 1964-es San Remó-i dalfesztiválon. A rendezvény specialitásaként mindegyik olasz versenyzőnek volt egy külföldi párja, aki ugyanazt a dalt adta elő. Olyan vendégsztárok léptek fel olasz kollégáikkal, mint Paul Anka, Gene Pitney, Frankie Avalon, Frankie Laine, Peggy March és Ben E. King. Gigliola párja egy kevésbé ismert francia énekesnő, Patricia Carli volt, aki soha nem vonta kétségbe, hogy közös győzelmük valójában Cinquetti érdeme. A nyertes dal címe: Non ho l'età (per amarti). A zenei seregszemlét egyébként valószínűleg Bobby Solo nyerte volna, aki azonban egy betegség miatt nem tudott élőben fellépni a döntőben. Emiatt a zsűri végül kizárta a versenyből, ennek ellenére Solo dala, az Una lacrima sul viso később nagy slágerré vált.


Nemzetközi győzelem
1964-ben Olaszország Gigliolát nevezte az Eurovíziós Dalfesztiválra, természetesen a San Remó-i nyertes dallal. A nemzetközi döntőt Koppenhágában tartották. A versenyszámokra vonatkozó megkötések egyike az volt, hogy egyik dal sem lehet hosszabb 3 percnél. Cinquetti slágere 19 másodperccel lépte túl ezt az időkorlátot, de szerencsére az énekesnőt kísérő zenekar vezetője, Franco Monaldi némi rövidítéssel ügyesen megoldotta ezt a problémát. Gigliola nagyon izgult első külföldi fellépése előtt, ennek ellenére megnyerte a versenyt: ő volt az első olasz nyertes az eurovíziós dalfesztiválok történetében. A siker fellépések sorozatát hozta magával: hazájában például Minával és Ornella Vanonival, Franciaországban pedig Jacques Brellel és Maurice Chevalier-vel énekelt együtt. A Non ho l'età (per amarti) óriási slágernek bizonyult, több mint ötmilliót adtak el belőle világszerte, amivel a Volare után a második legsikeresebb olasz könnyűzenei felvétel lett. Természetesen az énekesnővel egy nagylemezt is felvettek, amelyre igen gondosan válogatták a dalokat, mert a menedzserek szerették volna megőrizni az új sztár „ártatlan fiatal lány” imázsát. Kissé meglepő módon az albumra nem került fel Cinquetti legelső győztes dala, a Le strade di notte, a Sull’acqua viszont – amelyet szintén ugyanazon a castrocarói fesztiválon énekelt – igen. Az új dalok közül az Il primo bacio che darò / Non è niente, lasciami stare és a Caro come te / Barbablù című kislemezek váltak kiemelkedően sikeressé. Az énekesnői sikerek mellett Gigliola a tanulmányairól sem feledkezett el, és bár művészettörténetből először megbukott, a pótvizsgát később sikeresen letette.


Újra San Remóban
1965-ben Cinquetti újra indult a San Remó-i fesztiválon. Társa ezúttal az olasz származású amerikai Connie Francis volt, versenydaluk címe: Ho bisogno di vederti. Gigliola legnagyobb riválisának ismét Bobby Solo számított, aki azonban a Se piangi, se ridi című dalával ezúttal valóban megnyerte a fesztivált, Cinquettiék a másodikok lettek. (Az olasz Wikipédia szerint azonban a dal mindössze döntős volt.) Mindazonáltal a Ho bisogno di vederti szintén slágerré vált, francia, német és spanyol nyelvű változat is készült belőle. A nemzetközi pletykasajtó a szerelemről szóló Gigliola-slágerek miatt különösen nagy érdeklődést mutatott Cinquetti magánélete iránt, hogy vajon tényleg túl fiatal-e a szerelemhez, ahogyan azt eurovíziós slágere címében énekelte. Szerelem helyett Gigliola inkább fellépéseket vállalt világszerte, például Japánban. Ezek mellett nagy izgalommal készült a vizsgáira is, mert abban sem volt biztos, hogy a karrierje miatti gyakori hiányzások következtében tanárai egyáltalán engedik-e vizsgázni. Miután teljesítette iskolai kötelezettségeit, ismét énekesnői pályájára koncentrált.


Tévé és mozi
1966 januárjában Cinquetti a televízióban lépett fel az Io, Gigliola című showműsorban, melynek január 8-án volt az első, és |január 22-én az utolsó adása. A műsorban életéről és pályafutásáról beszélt, és persze énekelt is. Ismert slágerei mellett két új dalt is bemutatott. Az egyik az I Know a Place című sláger olasz nyelvű változata volt, a másik Enzo Jannacci szerzeménye, a Sfiorisci bel fiore. Vendégei olyan hírességek voltak, mint Virna Lisi, Vittorio Gassman, Monica Vitti és Renato Rascel. A tévéműsor után a soron következő San Remó-i fesztiválra készült, amelyen új arculattal akart fellépni. Úgy gondolta, hogy szakítania kell „a lány, aki túl fiatal a szerelemre” imázzsal. Az arculatváltás eszköze a Dio come ti amo című dal volt, Domenico Modugno szerzeménye, a szerző volt a társelőadó is. A verseny nehéznek ígérkezett, ugyanis a zsűri javarészt fiatalokból állt, akik a hagyományos olasz könnyűzene helyett inkább a modern, divatos stílusokat favorizálták. Az első körben Gigliola és Domenico csak negyedikek lettek, de a finálét ők nyerték meg olyan kollégáikat megelőzve, mint Ornella Vanoni, Milva, Pino Donaggio, Adriano Celentano és Iva Zanicchi. Ezek után nagy meglepetést okozott, hogy a következő Eurovíziós Dalfesztiválon – ahová Modugno vitte a dalt – a Dio come ti amo az utolsó helyen végzett. Modugno csalást emlegetett, de vádjait nem sikerült bizonyítania. A dal nemzetközi népszerűségére jellemző, hogy francia, spanyol, német, sőt japán nyelvű változat is készült belőle. Ráadásként a slágerhez még 1966-ban elkészült az azonos című film is, amelyben Gigliola kapta a főszerepet. A produkció Dél-Amerikában kiugró sikert aratott. Cinquetti következő filmje a Testa di rapa (1966) volt, a XIX. századi történetben az énekesnő egy tanítónőt játszott. Giancarlo Zagni alkotása ellen fellépett a cenzúra, mondván, hogy a mű előnytelen képet fest az olasz igazságszolgáltatásról. A Gigliola által énekelt három betétdal – a Testa di rapa, a Cinque son le dita és a Hai imparato da me – kislemezen jelent meg.


A zápor
1967-ben az énekesnő úgy döntött, hogy nem vesz részt a San Remó-i fesztiválon. Helyette inkább világ körüli turnéra ment, amelynek egyik állomása Brazília volt. Hazájában azonban nem feledkeztek meg róla, hiszen egy népszerűségi szavazáson a negyedik legkedveltebb énekes lett Mina, Gianni Morandi és Rita Pavone után. 1968-ban Cinquetti a Sera című szerzeménnyel indult San Remóban. Noha csak nyolcadik helyezést ért el vele, nagyon jó kritikákat kapott: méltatói szerint valójában ezzel a dallal lépett ki a „naiv, ártatlan fiatal lány” szerepköréből. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a külföldi piacra a Sera is többféle változatban elkészült: franciául, görögül, spanyolul és németül. A tévében az Addio giovinezza című zenés komédia növelte Gigliola rajongóinak táborát. A filmben Ornella Vanoni és Nino Castelnuovo voltak a partnerei. 1969-ben Paolo Villagio társaságában egy 13 részes zenés rádióműsorral – La bella e la bestia – aratott újabb sikert. Ugyanabban az évben a San Remó-i dalfesztiválon a La pioggia című dallal versenyzett. Társelőadója a francia France Gall volt, aki éppen Cinquetti után, 1965-ben nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált a Poupée de cire, poupée de son című slágerrel. A végső döntőben a La pioggia csak a hatodik helyen végzett, ám sikere elképesztő volt: japán, görög, német, francia és spanyol nyelvű változatok készültek belőle. Magyarországon Harangozó Teri tűzte műsorára A zápor címmel. Újabb világ körüli turné következett, amelynek állomásai Franciaország, Spanyolország, Kanada, Latin-Amerika és Japán voltak.


Sikerek és problémák
Az 1970-es évek nem kezdődtek igazán jól az énekesnő számára. Eleinte persze minden idillinek tűnt, a sajtó legnagyobb örömére például 1970-ben végre bejelentették, hogy Gigliolának jegyese van Vittorio Selmo, 23 éves veronai joghallgató személyében. A fiatalember azonban állítólag nem nézte jó szemmel kedvese énekesnői pályafutását, ezért egy évvel később szakítottak. 1970. május 4-éről 5-ére virradó éjszaka Cannes és Antibes között Gigliola autóbalesetet szenvedett, szerencsére azonban sérülései nem voltak súlyosak. Újabb fesztiválokon vett részt, illetve Gigliola lustrissima circola con la gente címmel egy új rádióműsort készített. Természetesen tévéfellépésekre is sor került, illetve a szokásos San Remó-i versenyre, ahol az énekesnő a Romantico blues című dalt énekelte Bobby Solo társelőadójaként. A következő évben ugyanott Ray Conniff-fal lépett fel, versenydaluk a Rose nel buio volt, amelynek magyar nyelvű változatát Kovács Kati énekelt Rózsák a sötétben címmel. Cinquetti 1972-es San Remó-i versenydalának (Gira l’amore) szövegét a cenzúra miatt meg kellett változtatni. A sláger később elkészült francia, spanyol, japán, görög és német nyelven is. Különösen a francia verzió lett sikeres, aminek köszönhetően Franciaországban Une vedette et son public címmel egy külön tévéműsort szenteltek az olasz csillagnak, Párizsban pedig rajongói klubot alapítottak a tiszteletére. Színésznőként az olasz tévében tündökölt: az Il bivio című kétrészes filmet Brigitte Bardot exférje, Roger Vadim filmrendező is látta, aki szerződést ajánlott Gigliolának, ám a szemérmes lány elutasította az erotikus töltetű filmjeiről ismert művészt.


Az Eurovíziós Dalfesztivál másodszor
Cinquetti 1973-ban a Mistero című dallal vett részt a San Remó-i fesztiválon, de nem jutott tovább az elődöntőből. Noha ennek ellenére kedvező kritikákat kapott, úgy döntött, a továbbiakban nem vesz részt a versenyen. 1978-ban vendégsztárként elfogadta a rendezőség meghívását, magán a versenyen azonban csak 1985-ben indult újra. 1973-ban viszont megnyerte a Canzonissima televíziós táncdalfesztivált az Alle porte del sole című dallal. Az éneklés mellett (sőt kicsit helyette is) ekkoriban mesekönyv-illusztrációkat készített. 1974-ben újra elindult az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet valószínűleg meg is nyert volna (a második helyen végzett), ha nem a svédek nemzetközileg akkor még szinte ismeretlen együttese, az ABBA lett volna az egyik vetélytársa a Waterloo című szerzeménnyel. A Sors iróniája, hogy Gigliola versenydalát éppen hazájában cenzúrázták: a RAI ugyanis úgy ítélte meg, hogy a Si (Igen) című dal valójában egy burkolt kampány, hogy befolyásolja a következő hónapban esedékes népszavazást, amelynek témája a válások engedélyezése vagy további tiltása volt. Éppen ezért a RAI és számos rádióállomás a szavazásig megtagadta a Si játszását. Az angol nyelvű változat, a Go (Before You Break My Heart) azonban a brit sikerlistán egészen a nyolcadik helyig jutott. 1975. március 30-án elhunyt Gigliola édesapja. A tragédia nagyon megviselte az énekesnőt, mivel azonban édesapja mindig is támogatta a pályafutását, úgy döntött, hogy nem vonul vissza a nyilvánosság elől. Az 1970-es évek második felében a hagyományos tánczenei seregszemlék válságba kerültek, és a romantikus olasz popzene számos egykori csillagának népszerűsége jócskán megcsappant. A változások Gigliola karrierjének alakulásán is érződtek. Az énekesnő főleg a tévében lépett fel, és külföldi meghívásoknak tett eleget, illetve folytatta könyvillusztrátori munkáját. 1979-ben bejelentette, hogy férjhez megy. Vőlegénye Luciano Teodori volt. A lagzi nagy médiaérdeklődést keltett, és döntően befolyásolta Cinquetti karrierjét: az énekesnő úgy döntött, a továbbiakban családi életét helyezi előtérbe a karrier helyett.


Az 1980-as évek
1980-ban Gigliola teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Októberben otthon szülte meg első gyermekét, Giovannit. A következő esztendőben a tévében mint riporter és háziasszony vállalt különféle felkéréseket, melyek az 1960-as évek iránt kialakuló nosztalgia jegyében érkeztek. Ehhez kapcsolódva kezdték kiadni nagy slágereit különféle válogatásokon. Cinquetti a siker hatására elvállalt egy olaszországi turnét, egy újabb tévéfellépést és egy új albumot, amely 1982-ben jelent meg Portobello címmel. Ez volt az utolsó albuma a CGD Musicnál, ahol karrierje első két évtizedét töltötte. A nosztalgiahullám az 1980-as évek elején ismét a legnépszerűbb előadók közé emelte Gigliolát, aki 1984-ben adott életet második fiúgyermekének, Constantinónak. A következő évben ismét elindult a San Remó-i fesztiválon. Versenydala, a Chiamalo amore az első körben még vezetett, a végső összesítésben azonban a harmadik helyre szorult vissza. A tévéállomások egymással versenyezve ajánlottak szerződést Cinquetti számára, ő azonban a rádiót választotta. Az 1980-as évek második felében az énekesnő visszaszerzett népszerűsége kicsit megcsappant. Ebben szerepet játszott az is, hogy Marco Pannella nehéz anyagi helyzetben lévő Radikális Pártját kezdte támogatni, amiért szülővárosa folyóirata, a L’Aurora hevesen támadta. A vihar később elcsendesült, és Gigliola újra élvezhette a közönség kegyeit, miután a tévében nagy érdeklődés kíséretében levetítették régi filmjeit. 1989-ben még egyszer indult a San Remó-i fesztiválon, amely addigra már elveszítette régi fényét. Az énekesnőt ugyan a nagy sztároknak kijáró ovációval fogadták, szereplésének azonban hazáján kívül már nem volt különösebb visszhangja.


Az 1990-es évektől napjainkig
1990-ben – 26 év után – ismét Olaszország nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált Toto Cutugno Insieme: 1992 című dalával. A verseny szabályai értelmében a következő fesztiválnak Itália adhatott otthont. A szervezők Cutugno mellé Gigliolát kérték fel a műsor vezetésére. 1991-ben az énekesnő Tuttintorno címmel egy új albumot készített, amelyet spanyol nyelven is felvettek. Az albumot Cinquetti az Eurovíziós Dalfesztivált követően kezdte népszerűsíteni médiafellépésekkel, illetve a kor igényeinek megfelelően egy videoklippel, melyet az Io sono tua című dalhoz forgattak. Érdekes módon a klip fekete-fehérben készült, ami ebben a műfajban nem túl gyakori. 1993-ban az Gigliola egy japán turnén vett részt, amelynek anyaga CD-n is megjelent. 1995-ben a Giovane vecchio cuore című dallal utoljára vett részt a San Remó-i Dalfesztiválon, melyen rajta kívül olyan egykori sztárok is felléptek, mint Gianni Morandi és Massimo Ranieri. Még ugyanabban az évben boltokba került a Giovane vecchio cuore című album is. 1996-ban szülővárosa lapja, a L’Aurora újságírói szerződést ajánlott Cinquetti számára, és annak lehetőségét, hogy ezentúl szabadon elmondhatja véleményét a lapban az aktuális közéleti és kulturális témákról. Az énekesnő elfogadta az ajánlatot. A következő évben színházban lépett fel mint színésznő egy vidám darabban. Az előadás sikert aratott, több olasz városban is bemutatták, és Gigliolának olyan művészek gratuláltak alakításáért, mint Franco Nero és Michele Placido. 1998-ban a RAI meghívta a Donne - Viaggio nella storia delle donne italiane című ötrészes sorozatába, amelyben híres olasz nők nyilatkoztak a történelemről a nők szemszögéből, az 1950-es évektől napjainkig. Bár az adás a vártnál szerényebb érdeklődést keltett, Gigliola egy újabb tévéműsorra kapott felkérést. A Vivendo parlando című talk-show hétfőtől péntekig napi 3 alkalommal volt látható a SAT 2000 csatornán. Összesen 587 adást ért meg, 1500 vendég lépett fel benne. Az énekesnő az utóbbi években elsősorban a tévében látható szórakoztató műsorokban hol vendégként, hol háziasszonyként. Olykor persze énekel is, néha pedig tévéjátékokban szerepel mint prózai színésznő. Sokak meglepetésére visszautasította azt a felkérést, hogy fellépjen a San Remó-i dalfesztivál 50 éves jubileuma tiszteletére rendezett gálán. 2011-ben az olasz tévénézők az Attenti a quei due című tehetségkutató tévéshow zsűrijében láthatták. A műsor kiugró nézettségnek örvendett, hétről hétre mintegy ötmillió néző követte figyelemmel.


SAN REMÓ-I FELLÉPÉSEK
* 1964: Non ho l'età (per amarti) – társelőadó: Patricia Carli (1. hely)
* 1965: Ho bisogno di vederti – társelőadó: Connie Francis (döntő)
* 1966: Dio come ti amo – társelőadó: Domenico Modugno (1. hely)
* 1968: Sera – társelőadó: Giuliana Valci (8. hely)
* 1969: La pioggia – társelőadó: France Gall (6. hely)
* 1970: Romantico blues – társelőadó: Bobby Solo (6. hely)
* 1971: Rose nel buio – társelőadó: Ray Conniff (9. hely)
* 1972: Gira l'amore (Caro bebè) (9. hely)
* 1973: Mistero (nem jutott a döntőbe)
* 1985: Chiamalo amore (3. hely)
* 1989: Ciao (18. hely)
* 1995: Giovane vecchio cuore (14. hely)


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1963: Penso alle cose perdute / Quando vedo che tutti si amano
* 1964: Non ho l'età / Sei un bravo ragazzo
* 1964: Anema e core / Napoli, fortuna mia
* 1964: Caro come te / Barbablù
* 1964: Con Amore / Luna nel blu (Non Ho l'Eta)
* 1964: Il primo bacio che darò / Non è niente, lasciami stare
* 1964: Je suis a toi / Sei un bravo ragazzo
* 1964: Oh warum / Ich will nicht wissen wer du bist
* 1964: Prima o poi…telefonerai / Quando passo il ponte con te
* 1964: Sui Scalini dell'Arena / Se a Verone Ghe Fusse el Mar
* 1964: Vroeg of Laat / Pepino, Pepino
* 1965: Ho bisogno di vederti / Grazie, amore (San Remo '65)
* 1965: Il primo bacio / Barbablù
* 1965: Un bel posto / Sfiorisci bel fiore / Mille anni
* 1966: Cinque son le dita / Testadirapa / Hai imparato da me
* 1966: Dio come ti amo / Vuoi (San Remo '66)
* 1966: Dommage dommage / L'usignolo
* 1966: Tu non potrai mai più tornare a casa / La bohème
* 1967: La rosa nera / Ho il cuore tenero
* 1967: Piccola città / Millie
* 1967: Una storia d'amore / Quando io sarò partita
* 1968: Giuseppe in Pennsylvania / Come una foglia
* 1968: Quelli eran giorni / Volano le rondini
* 1968: Sera / Se deciderai
* 1969: Il treno dell'amore / Lo specchio
* 1969: L'orage / Vole petite hirondelle
* 1969: La lluvia
* 1969: La pioggia / Zero in amore (San Remo '69)
* 1969: Liverpool / L'aeroplano
* 1970: Romantico blues / T'amo lo stresso (San Remo '70)
* 1970: La domenica andando alla messa / La Pastora
* 1971: Sciur padrun da li beli braghi bianchi / Amor dammi quel fazzolettino
* 1971: Amarti e poi morire / Tardi (Come una foglia)
* 1971: Rose nel buio / Quando morire era un piacere
* 1971: Canta Bambino / Montagnes Valdotaines
* 1972: El domingo al ir a misa / Aquí soy yo quien manda
* 1972: Gira l'amore (Caro Bebè) / Fatalità
* 1972: Stasera Io Vorrei Sentir La Ninna Nanna / Il primo giorno si può morire
* 1972: Un coin de terre, un Olivier (Gira l'amore) / Pourquoi (Fatalità)
* 1972: Je suis timide / Parti sans adresse
* 1973: Alle porte del sole / Mr. Chipp
* 1973: Mistero / Non battere cuore mio
* 1974: Go (Before You Break My Heart)
* 1974: Si / Il pappagallo verde
* 1974: Auf der Strasse der Sonne (Alle porte del sole) / Abendwind
* 1974: ...Man spricht nicht von Liebe / Wolkenschloß
* 1974: L'edera / Ti dico addio
* 1974: Alle porte del sole / Tango Deole Capinere
* 1974: A Las Puertas Del Sol / Alle porte del sole
* 1975: Bravo / Perdere per perdere
* 1976: Di chi sarò, di chi sarai / Amore aiutami
* 1976: Unser Sommer der Liebe / Hast Du Dich wirklich entschieden
* 1976: Comment fait-elle, dis-moi ? / La Joconde
* 1976: La Primavera / Sans toi
* 1977: Un momento fa / Lasciarsi d’inverno
* 1978: O que serà / Frutaflor matutina
* 1978: Ma chi l'avrà inventato quest'uomo / Sono un robot
* 1978: Ma chi l'avrà inventato quest'uomo / When You Lose What You Love
* 1982: Bella questa Italia / Gli sfrattati
* 1985: Chiamalo amore / Telecomando
* 1986: Una Donna Distante / Una Donna Distante (Instrumental)
* 1989: Ciao / Ciao (Versione Mix)
* 1995: Giovane vecchio cuore


EP-k
* 1964: Canta en español
* 1964: Il primo bacio
* 1964: Le mie poesie preferite
* 1964: Non ho l'età (per amarti)
* 1964: Sull'acqua
* 1964: Tout un dimanche loin de toi
* 1965: Ho bisogno di vederti
* 1966: Testadirapa
* 1967: La Rosa Negra

Albumok
* 1964: Gigliola Cinquetti
* 1967: La rosa nera
* 1967: Per I piu’ piccini
* 1968: Gigliola Cinquetti e il Trio Los Panchos in Messico
* 1969: Il treno dell’amore
* 1969: L’orage
* 1971: Cantando con gli amici
* 1972: …E io le canto cosi’
* 1972: Su e giu’ per le montagne
* 1973: Stasera ballo liscio
* 1974: Auf der Strasse der Sonne
* 1974: Bonjour Paris
* 1974: Gigliola Cinquetti in Francia
* 1974: Gigliola Cinquetti in Giappone
* 1974: Go (Before You Break My Heart)
* 1974: L’edera e altre fantasie
* 1974: Un clown sur une eglise
* 1975: Cinquetti e la banda
* 1975: El Bimbo
* 1977: Giro del mondo in dodici canzoni
* 1977: Addio mia bella, addio
* 1978: Pensieri di donna
* 1980: La smortina
* 1982: Portoballo
* 1991: Tuttintorno
* 1995: Giovane vecchio cuore
* 1995: Mi fermerò con te
* 1996: Live in Tokyo
* 1997: Prima del Temporale

Válogatások
* 1972: I vari volti di Gigliola Cinquetti
* 1974: Canzone Best Star Best Album
* 1974: The Best of Gigliola Cinquetti
* 1974: Grands Succes (2 LP)
* 1975: Il meglio di Gigliola Cinquetti
* 1976: I grandi successi di Gigliola Cinquetti
* 1978: Ritratto di Gigliola Cinquetti
* 1983: Non ho l’età
* 1983: Alle porte del sole
* 1989: …E inoltre ciao
* 1995: Luna nel blu… con amore
* 1995: Il meglio di Gigliola Cinquetti (nem azonos az 1975-ös albummal)
* 1999: Il meglio
* 1999: Non ho l’età: i grandi successi
* 2000: Gigliola Cinquetti (nem azonos az 1964-es albummal)
* 2000: Masterpiece
* 2004: Collezione privata
* 2006: Il meglio di Gigliola Cinquetti

VIDEÓK















Ciao 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.