disco

disco

2012. március 15., csütörtök

PATRICK JUVET

Patrick Juvet (Svájc, Montreux, 1950. augusztus 21.) svájci énekes, zeneszerző és szövegíró pályafutása kezdetén modellként dolgozott az NSZK-ban. Énekesi karrierje az 1970-es évek elején indult Franciaországban. Eleinte a romantikus popzenét képviselte, az 1970-es évek közepén azonban átváltott a diszkóra. A Village People menedzserének, Jacques Moralinak köszönhetően világsikert aratott olyan slágereivel, mint például a Got a Feeling és az I Love America, amelyeket a The Bee Gees által divatba hozott, úgynevezett falsetto hangfekvésben (konyhanyelvre lefordítva: fejhangon) énekelt. A diszkóláz elmúltával nemzetközi karrierje lényegében véget ért, sőt Franciaországban is hullócsillaggá vált. Az 1990-es évek közepén a retrohullám őt is újra a magasba emelte, ám régi nagy sikereit már nem tudta megismételni.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Patrick édesapjának egy híradástechnikai eszközöket forgalmazó üzlete volt, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy a kisfiú korán érdeklődést mutatott a zene iránt. Hétéves korában kezdett zongoraleckéket venni. Sok kortársával ellentétben nemcsak hogy nem utálta a zongoraórákat, hanem kifejezetten szorgalmas diáknak bizonyult. A konzervatóriumi órák után otthon is sokat gyakorolt, kamaszkorában azonban őt is magával ragadta a világméretű Beatles-láz, és egyre inkább hátat fordított a komolyzenének. A szülők ezt már nem nézték tétlenül, és sikerült meggyőzniük a fiukat, hogy folytassa konzervatóriumi tanulmányait. Tizennyolc éves korában Patrick arról ábrándozott, hogy a fények városába, Párizsba utazik, ábrándja megvalósításához azonban nem volt pénze. Egyik barátja az NSZK-ba hívta őt modellnek, mivel előnyös adottságai különösen alkalmassá tették erre a munkára. Patrick két évig modellkedett Düsseldorfban. Keresete nagy részét félretette, ezért 1970-ben végre valóra válthatta az álmát, és elutazott Párizsba.


A romantikától az uniszexig
Az előnyös külső, a modellként szerzett színpadi magabiztosság és a zenei előképzettség ellenére természetesen némi időbe telt, amíg Patrick be tudott kapcsolódni a francia könnyűzenei életbe. Saint-Tropezban találkozott az egyik legismertebb francia producerrel, Eddy Barclay-vel. A rutinos szakember hamar felismerte, hogy a jóképű fiatalemberben megvan a sztárrá válás minden külső és belső feltétele. Szerződést ajánlott neki, és 1971 őszén felvették Patrick első kislemezét, amely a Romantiques pas morts címet kapta. A felvétel nem aratott igazán átütő sikert, ellentétben Juvet-nek a népszerű francia sztár, Claude François számára írt Le lundi au soleil című szerzeményével. Következő saját kislemeze, a La Musica viszont rakétasebességgel száguldott a toplista élére, csak Franciaországban több mint egymilliót adtak el belőle. Ezt olyan, ma már a francia könnyűzene örökzöldjei közé tartozó szerzemények követték, mint például az Écoute-moi, az Au même endroit à la même heure és a Sonia. Patrick a hazáját, Svájcot képviselte az 1973-as Eurovíziós Dalfesztiválon a Je vais me marier, Marie című szerzeménnyel: a szöveget az elismert francia szövegíró, Pierre Delanoé írta, a zenét Juvet szerezte. Az 1973. április 7-én a luxemburgi Nouveau Théâtre-ben rendezett döntőn 17 indulóból Patrick a 12. helyen végzett 96 ponttal. (A versenyt a luxemburgi előadó, a szintén franciául éneklő Anne-Marie David nyerte a Tu te reconnaîtras című dallal.) A rendezvény szokatlanul szigorú biztonsági előírások mellett zajlott, mivel a szervezők az 1972-es müncheni olimpia tragikus eseményei miatt terrortámadástól tartottak. A közönséget például előzetesen arra kérték, hogy senki ne álljon fel tapsolás közben, mert azt kockáztatja, hogy a biztonsági emberek esetleg lelövik.


Hosszú, szőke hajának, romantikus imázsának és szentimentális dalainak köszönhetően Patrick a francia tizenévesek egyik bálványa lett, posztereivel tinilányok tízezrei tapétázták szobájuk falát. Az énekes viszont nem igazán érezte jól magát ebben a szerepkörben, mert szerinte semmi köze sem volt valódi személyiségéhez. A szőke álomlovag egyébként nem csak a tizenévesek, és nem csak a lányok szívét dobogtatta meg. Az 1970-es években például aktfotót készített róla a valaha még képzőművészi ambíciókat dédelgető Jean-Daniel Cadinot (1944–2008), aki később a melegpornók egyik legsikeresebb rendezőjévé vált, produkciói több díjat is nyertek ebben a periférikus műfajban. Patrick aktképe már csak azért is nagy feltűnést keltett, mert akkoriban nem volt – sőt igazából azóta sem – túl gyakori, hogy férfi énekesek ruhátlanul fotóztatják magukat. Juvet persze nem csak a külsőségeket illetően akart imázsváltást. Összebarátkozott az akkor még alig ismert zenésszel – a későbbi szintetizátormágussal –, Jean-Michel Jarre-ral, akivel közösen látott hozzá új albumának elkészítéséhez. A Love címmel megjelent LP egyik szerzeménye, az Unisex például már sokkal személyesebb hangot ütött meg, mint a korábbi slágerek.


A diszkósztár
1973 novemberében Patrick először lépett a párizsi Olympia színpadára. A háromezer néző lelkesen fogadta a sztárt, aki a David Bowie által divatba hozott Ziggy Stardust stílusú jelmezt viselt. Forró hangulatú műsoráról a következő évben nagylemez jelent meg. Ugyancsak 1974-ben került az üzletekbe a Rappelle-toi minette című kislemeze, amely vezette a francia slágerlistát. A fiatal énekes iránti óriási érdeklődésnek köszönhetően Eddy Barclay még 1974-ben forgalomba hozta Patrick új stúdióalbumát, a Chrysalidét. Az egyik felvétel háttérvokalistája a kezdő Daniel Balavoine volt, akiből később szintén Barclay faragott sztárt. Jean-Michel Jarre és Juvet együttműködése 1976-ban a Mort ou vif című LP-vel folytatódott, amelyről a Faut pas rêver aratott kiugró sikert. A két fiatalember együtt mutatkozott a legelegánsabb klubokban és bulikon, luxuslimuzinokban utaztak, és élvezték a sztárlét minden örömét. A diszkózene nemzetközi népszerűsége természetesen Patrick figyelmét sem kerülte el, és híres kolléganőihez – Dalida, Sheila, Sylvie Vartan – hasonlóan ő is átnyergelt az új zenei divatra. Új kislemeze, az Où sont les femmes? az európai diszkók egyik kedvencévé vált. 


Patrick sikereire felfigyelt a Village People és a Ritchie Family francia származású menedzsere, Jacques Morali, aki kezébe vette a fiatalember amerikai karrierjének irányítását. Először is elkészítették az Où sont les femmes? angol nyelvű változatát (Where Is My Woman?), amelynek szövegét a Village People énekese, Victor Willis írta. Ezt követően Patrick már eleve angol nyelven énekelte lemezre az újabb diszkószerzeményeket, melyek közül a Got a Feeling és az I Love America idővel a műfaj örökzöldjei közé kerültek. Utóbbi például 15 országban vezette a slágerlistát, beleértve az Egyesült Államokat is. A lemezek terjesztését a Casablanca Records intézte: ez a cég tette világsztárrá Donna Summert is. 1979-ben Juvet újabb emlékezetes koncertet adott a párizsi Olympia közönsége előtt. A műsorról természetesen megint nagylemezfelvétel készült. Ugyanebben az évben Patrick kísérőzenét írt David Hamilton Laura című erotikus filmjéhez. Az opusz női főszerepét a svéd Maud Adams játszotta, aki leginkább arról nevezetes, hogy ő az egyetlen színésznő, aki – 9 év különbséggel! – kétszer is Bond-lányként domboríthatott (Az aranypisztolyos férfi, Polipka). 1980-ban került sor Patrick Juvet első európai turnéjára, amely nagy érdeklődés kíséretében zajlott.


Túl a diszkón
A diszkósztár életformának idővel meg kellett fizetni az árát. A műfaj óriási népszerűsége az Egyesült Államokban szinte egyik napról a másikra ért véget, és Juvet hiába próbálkozott újabb stílusváltással: személye túlságosan kötődött a divatjamúlttá vált stílushoz, és a közönség nem fogadta el az újabb arculatváltást. Az énekes nemzetközi karrierje az 1980-as évek elején lényegében véget ért. Rêves Immoraux című 1982-es albumát már a francia közönség is hűvösen fogadta, hiszen a korábbi mesés példányszámok helyett ebből az LP-ből csupán kétszázezer darab fogyott el. A sikertelenség labilissá tette Patricket, aki a depresszió és az alkoholizmus csapdájába került. Önpusztító életvitelének egy ideig megvolt az anyagi fedezete, hiszen folyamatosan érkeztek a korábbi lemezei után járó jogdíjak, mindazonáltal a régi luxuséletről le kellett mondania. A Rêves Immoraux bukása után előbb Londonban, majd Los Angelesben próbált gyökeret ereszteni, mígnem fokozódó anyagi nehézségei miatt 1985-ben családjával együtt visszatért Svájcba. Öt év múlva azonban ismét Párizst vette célba, ahol Solitudes címmel egy újabb albumot jelentetett meg. A rendkívül személyes hangvételű, szinte nyilvános lelki terápiának nevezhető album elkészítéséhez a francia könnyűzene olyan nagyságai nyújtottak segítséget, mint Françoise Hardy, Luc Plamondon és Marc Lavoine. 


A közönség azonban az elmúlt években szinte teljesen elfeledte egykori kedvencét, s akik még emlékeztek rá, azok inkább a diszkósztárt szerették volna újra látni és hallani. Erre 1995-ben nyílt igazán ragyogó alkalom, méghozzá egy jótékonysági gálán, amelynek bevételeit az AIDS-kutatás céljaira fordították. Juvet húszperces műsorának gerincét örökzölddé vált diszkóslágerei alkották, melyeket a nyolcezer főnyi közönség óriási ovációval fogadott. A sikert kihasználva a Le Zenith lemezcég válogatást adott ki Patrick legnépszerűbb slágereiből. A kiadványnak köszönhetően az énekes a lemezklubok és a szórakoztató tévéműsorok egyik kedvencévé lépett elő, régi nagy sikereit azonban már nem tudta megismételni. Az azóta eltelt bő másfél évtizedben sem jelent meg újabb stúdióalbuma, csupán további válogatásokat adtak ki gazdag popzenei életművéből. 2005-ben került a könyvesboltokba önéletrajzi regénye, a Les bleus au coeur, amelyben nyíltan beszél biszexualitásáról is. Így például arról, hogy 1994 és 1996 között együtt élt Manuel Moreirával, továbbá arról, hogy örökbe fogadott egy Julien nevű kisfiút. 2008 és 2010 között egy nagyszabású nemzetközi nosztalgiaturnén vett részt olyan egykori sztárokkal, mint például Sheila, Danyel Gérard, a La Compagnie Creole, Annie Hardy és Bobby Solo. Az új évezredben a spanyolországi Barcelonában él.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1971: Romantiques pas morts / Comme un ballon rond
* 1972: La Musica / À la lumière du jour
* 1972: La Musica / Dann wird es Tag
* 1972: Au même endroit à la même heure / Écoute-moi
* 1972: Sonia / Le lundi au soleil
* 1972: Sonia / I Will Be in L. A.
* 1973: Je vais me marier, Marie / Moi j'ai le cœur sauvage
* 1973: Toujours du cinéma / Au jardin d'Alice
* 1973: Love / Unisex
* 1974: Ce n'est pas un chagrin d'amour / Europa
* 1974: Nama / Les voix de Harlem
* 1974: Rappelle-toi minette / Il faut mourir d'amour
* 1974: Regarde / Soleil et mer
* 1975: Il est trop tard pour faire l’amour / Le monde change
* 1975: Magic / J'ai peur de la nuit
* 1976: Faut pas rêver/ L'enfant aux cheveux blancs (Chant) / L'enfant aux cheveux blancs (Instrumental)
* 1977: Où sont les femmes? (Extrait) / Les bleus au cœur
* 1977: Où sont les femmes? (Full Length Disco Version) / Megalomania (Full Length Disco Version)
* 1977: Où sont les femmes? / Paris by Night
* 1977: Les bleus au cœur / Pas assez de toi
* 1977: Megalomania (Chant) / Megalomania (Instrumental) / Jessica
* 1978: Got a Feeling / Another Lonely Man
* 1978: Got a Feeling / I Love America
* 1978: I Love America / I Love America (Edit)
* 1978: I Love America Part 1 / I Love America Part 2
* 1978: I Love America / Where Is My Woman?
* 1978: De plus en plus seul / Another Lonely Man
* 1979: One Way Love / Tristesse de Laura
* 1979: Lady Night / Viva California
* 1979: Lady Night / Swiss Kiss
* 1979: Viva California / French Pillow Talk
* 1979: Viva California / The Gay Paris
* 1979: Swiss Kiss / French Pillow Talk
* 1979: Swiss Kiss / I Love America
* 1979: Another Lonely Man / Where Is My Woman?
* 1980: Sounds Like Rock'N'Roll / On with the Show
* 1980: Transit / Still Alive
* 1981: Sans amour / C'est de moi
* 1982: Pas folle de moi (I'm a Survivor) / Alibi (I'm Dreaming)
* 1982: Rêves immoraux / Du tac au tac
* 1983: Getting to the Heart of Me / Change Your Mind
* 1984: Je tombe amoureux / L'amour n'est pas pressé
* 1986: Thinking with Your Body / Broken Glasses
* 1987: L'amour avec les yeux / It's Gotta Change
* 1988: Rêve / Take It Out on Me
* 1988: I Love America / Got a Feeling
* 1991: Solitudes / Salut
* 1992: Cruising Bar
* 1993: Deep Dark Night
* 1995: Où sont les femmes? (O-Mega Remix) / Où sont les femmes? (Tête Dans L'Seau Mix) / Où sont les femmes? (Original Version Remastered) / Où sont les femmes? (Moonlight Dub Mix)
* 1995: Où sont les femmes? (O-Mega Remix Edit Radio) / Où sont les femmes? (Version Originale Remasterisée Edit)
* 1995: I Love America (Remix 95) / I Love America (P. J. Mix 95) / I Love America (Version Originale)
* 1995: I Love America (Original Version) / I Love America (Remix 95) / I Love America (Jack House Mix)
* 1998: Rester Cool
* 2000: Ca c'est Paris (Radio Edit) / Ca c'est Paris (Disco Mix) / Ca c'est Paris (Club Mix) / Ca c'est Paris (House Mix)
* 2010: Don’t Be Afraid


Albumok
* 1973: La Musica
* 1973: Love
* 1974: Chrysalide
* 1974: Vous Raconte Son Rêve – Olympia 1973 (koncertlemez)
* 1976: Mort ou vif
* 1977: Paris by Night
* 1978: Got a Feeling – I Love America
* 1979: B. O. „Laura, les ombres de l'été”
* 1979: Lady Night
* 1980: Live (koncertlemez)
* 1980: Still Alive
* 1982: Rêves Immoraux
* 1991: Solitudes


Válogatások
* 1983: 16 Grands Succès
* 1991: Master Serie
* 1995: Best of Patrick Juvet
* 2000: Best of Disco
* 2002: L’essentiel (2 CD)

VIDEÓK











I Love America (másik klip)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése