disco

disco

2012. március 2., péntek

FRANCE GALL

France Gall (Párizs, 1947. október 9.) francia énekesnő eredeti neve: Isabelle Geneviève Marie Anne Gall, családi beceneve: Babou. Kamaszlányként került a szórakoztatóiparba, ahol gyorsan népszerűvé vált. 1965-ben Luxemburg színeiben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált Serge Gainsbourg Poupée de cire, poupée de son (magyar változatban: Viaszbaba, rongybaba) című szerzeményével. Külföldön különösen az NSZK-ban volt népszerű, ahol bő két évtizeddel később az Ella, elle l'a című dallal heteken át vezette a német slágerlistát. 1976-ban Michel Berger zeneszerző-énekessel kötött házasságot, amely a férfi 1992-ben bekövetkezett haláláig tartott. Egy fiuk és egy lányuk született. 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
France Gall zenészcsaládból származik. Édesapja, Robert Gall (1918–1990) szövegíró a francia sanzon olyan sztárjainak dolgozott, mint például Édith Piaf, Charles Aznavour és Marie Laforêt. Édesanyja, Cécile Berthier szintén énekelt, akárcsak később a lánya. A nagyapa, Paul Berthier (1884–1953) a híres Manécanterie des Petits Chanteurs à la Croix de Bois fiúkórus egyik alapító tagja volt. France nagybátyja, Jacques Berthier (1923–1994) zeneszerző és orgonaművész. Isabelle ötévesen már zongorázni és gitározni tanult, később pedig két fivérével (Patrice és Philippe) afféle családi együttest alapított. Tizenöt éves korában édesapja segítségével néhány demofelvételt készített, amelyeket Robert Gall eljuttatott Denis Bourgeois lemezproducerhez. A tehetséges kamaszlányt Monsieur Bourgeois meghallgatásra hívta a párizsi Théâtre des Champs-Élysées-be, ahol Isabelle olyan meggyőző volt, hogy a Philips cég azonnal szerződtette. Első kislemeze, a Ne sois pas si bête megjelenése alkalmából vette fel a France keresztnevet. A debütáló kiadvány igencsak jól fogyott, hiszen kétszázezer példányban kelt el. 

Bourgeois úr ekkor felkérte másik pártfogoltját, Serge Gainsbourg szerző-énekest, hogy írjon dalokat France számára. A Gainsbourg által írt N'écoute pas les idoles volt az énekesnő második kislemeze, amellyel 1964 márciusában a francia slágerlista élére került. Ugyanabban az időszakban lépett először élőben a közönség elé, méghozzá Sacha Distel belgiumi koncertjén. France szövetkezett Distel menedzserével, Maurice Tézé szövegíróval, hogy közösen alakítsanak ki egy saját repertoárt, amely eltér a kortárs francia popcsillagokétól, akik többnyire az ismert angol slágerek francia változatait énekelték. A fiatal énekesnő számára édesapja mellett olyan kiválóságok írtak dalokat, mint Gérard Bourgeois, Jean-Pierre Bourtayre, Vline Buggy, Pierre Cour, Joe Dassin, Jacques Datin, Pierre Delanoë, Jean Dréjac, Alain Goraguer, Hubert Giraud, Georges Liferman, Guy Magenta, Eddy Marnay, Jean-Michel Rivat, Jean-Max Rivière, Frank Thomas, Maurice Vidalin, André Popp, Gilles Thibaut és Jean Wiener. A tizenéves France szerette volna elkerülni, hogy gyereksztár váljék belőle, ám ez annyira kézenfekvő lehetőség volt, hogy mégsem lehetett teljesen kihagyni. 1965-ben végül beleegyezett abba, hogy lemezre énekelje a kifejezetten gyerekeknek szánt Sacré Charlemagne című szerzeményt, amelynek édesapja írta a szövegét, George Liferman pedig a zenéjét. A kislemez kiugró sikert aratott, kétmillió példányt adtak el belőle.


Eurovíziós siker
Gall és Gainsbourg együttműködésének tetőpontját kétségtelenül az 1965-ös Eurovíziós Dalfesztivál jelentette, amelyen az énekesnő Luxemburg képviseletében vett részt. France számára tíz dalt ajánlottak fel, amelyek közül ő Gainsbourg Poupée de cire, poupée de son című szerzeményét választotta. A fesztivál döntőjét 1965. március 20-án tartották Nápolyban. Az előjelek nem voltak túl jók, hiszen a dalt a próbák alatt többen kifütyülték, a döntőben pedig az énekesnő sem volt a legjobb formában, ennek ellenére a produkció végül meggyőzte a zsűrit. A Poupée de cire, poupée de son 32 ponttal megnyerte a fesztivált. (Ez volt Luxemburg második eurovíziós győzelme.) A sláger Európa-szerte ismertté tette France Gall nevét, és az énekesnő a francia mellett német, olasz és japán nyelven is lemezre énekelte a dalt. Az angol nyelvű változat azonban a korszak brit tinisztárja, Twinkle énekével jelent meg. Egyes források szerint France is készített egy angol nyelvű verziót, melyet azonban nem hoztak forgalomba. A francia közönség egy része egyébként rossz néven vette, hogy Gainsbourg és Gall nem Franciaország, hanem Luxemburg képviseletében indult a fesztiválon. France akkoriban túl fiatal volt ahhoz, hogy megértse a sláger szövegének mögöttes, szexuális vonatkozású jelentéstartalmát, és csak egy későbbi Gainsbourg-szerzemény, a Les Sucettes (Nyalókák) döbbentette rá arra, hogy valójában milyen kétértelmű szövegeket énekel. Későbbi nyilatkozatai szerint úgy érezte, Gainsbourg valójában kihasználta őt, és talán ennek is tulajdonítható, hogy aktív pályája utolsó éveiben már nem volt hajlandó élőben elénekelni fesztiválnyertes dalát.


Sikerek és csalódások
1965 nyarán az énekesnő sikeres koncertkörutat bonyolított le hazájában. Repertoárján olyan Gainsbourg-szerzemények is szerepeltek, mint az Attends ou va-t'en és a Nous ne sommes pas des anges, illetve Eddy Marnay és Guy Magenta szerzeménye, az Amérique. A fiatal sztárt maga Walt Disney kérte fel, hogy legyen az Alice Csodaországban tervezett zenés filmváltozatának női főszereplője. Noha France nem akart filmszínésznő lenni, ezt az ajánlatot mégis komolyan fontolóra vette. A produkció végül Disney halála miatt nem valósult meg. (Évekkel később Bernardo Bertolucci a hírhedtté vált Utolsó tangó Párizsban női főszerepét ajánlotta fel France-nak, ám a szemérmes énekesnő ezt a felkérést is visszautasította.) 1966-ban France Gall és Serge Gainsbourg alkotói kapcsolata válságba került, majd a következő évben megszakadt. A Baby pop című sláger szövegéről az énekesnő később azt mondta, hogy „brutális”, ám a „sötétebb jelentéstartalmakat” akkoriban még sem a 18 éves énekesnő, sem a közönség nem vette észre. A botrányt a következő dal, a Les Sucettes robbantotta ki. A szöveget Gainsbourg nagyon is egyértelmű kétértelműségekkel és erős szexuális célzásokkal tűzdelve írta meg. A szerzemény egy Annie nevű lányról szól, aki imádja a nyalókát, ám ezt a gyermeki szenvedélyt Gainsbourg lényegében az orális szex metaforájává tette. Noha a Les Sucettes slágerré vált, élesen elüt az azonos című debütáló album valóban teljesen ártalmatlan szövegű dalaitól, mint például a Je me marie en blanc vagy a Ça me fait rire.

1967 elején France és Maurice Biraud közös duettje, a La Petite szintén viharos fogadtatásban részesült. A dal ugyanis egy olyan fiatal lányról szól, akit apja egyik barátja kíván meg. Az újabb botrány mellett szinte észrevétlen maradt a Néfertiti című felvétel, amelyet szintén Gainsbourg komponált. Gall rövidesen megszakította az együttműködését Gainsbourggal, ám újabb dalai egyrészt nem lettek túl sikeresek Franciaországban, másrészt a korábbi skandalumok nyomán a közönség azokban is mögöttes tartalmakat vélt felfedezni. A John Fitzgerald Kennedy emlékére írt Bonsoir John John című dalával kapcsolatban még a nekrofilia (szexuális vonzódás a halottakhoz) vádja is elhangzott. Ártalmatlan gyermekdalai közül a Les Leçons particulières (Magánórák) és a J'ai retrouvé mon chien (Megtaláltam a kutyámat) is utólagos elemző kritika tárgya lett. Gainsbourggal készített dalai közül egyébként említést érdemel még az LSD-ellenes Teenie Weenie Boppie, illetve a Qui se souvient de Caryl Chessman? Ez utóbbi felvétel az amerikai Caryl Chessmannek állít emléket, akit a nemzetközi tiltakozás ellenére 1960-ban gázkamrában végeztek ki bankrablás és nemi erőszak vádjával, noha bűnösségét illetően számos kétely merült fel már a nyomozás során is. A dalt végül nem jelentették meg. David Whitaker, Frank Thomas és Jean-Michel Rivat France számára írt szerzeményei szintén sikertelenek voltak. 


A német sztár
Miközben Gall hazai karrierje leszálló ágba került, Nyugat-Németországban 1966 és 1972 között a legnépszerűbb énekesek között tartották számon. A világhírű színész, Horst Buchholz (A hét mesterlövész) és az akkor még kevésbé ismert Giorgio Moroder írt France számára német nyelvű dalokat. A Love, l'amour und Liebe, a Hippie, hippie, az Ich liebe dich, so wie du bist, a Mein Herz kann man nicht kaufen, a Haifischbaby (Bébé requin), a Die schönste Musik, die es gibt, a Was will ein Boy, a Ja, ich sing, az A Banda (Zwei Apfelsinen im Haar), a Der Computer Nr. 3., az Ein bisschen Goethe, ein bisschen Bonaparte, az I like Mozart, a Dann schon eher der Piano player és a Komm mit mir nach Bahia, Miguel a maguk idejében igen nagy sikert arattak a német közönség körében. 


Újrakezdés otthon
1968-ban lejárt a Philips céggel kötött szerződés, és az énekesnő úgy döntött, hogy egy új céggel köt megállapodást. A La Compagnie vállalat szakemberével, Norbert Saadával azonban nem sikerült megtalálnia a kellő összhangot. Nyilván ennek is köszönhető, hogy Gall újabb felvételei, mint például a Des gens bien élevés, a La Manille et la révolution, a Zozoï és az Les Éléphants sem keltettek különösebb érdeklődést. 1969-ben műsorára tűzte olasz kolléganője, Gigliola Cinquetti La pioggia című aktuális slágerét, valamint a Barbara Ruskin előadásában ismertté vált Gentlemen Please című szerzeményt. A La Compagnie csődje szintén hozzájárult ahhoz, hogy France stagnáló pályáján továbbra sem következett be számottevő fordulat. Egyértelműen régi sikereinek köszönhető, hogy az elsők közé került, akik az Atlantic Records cégnél lemezfelvételeket készíthettek, ám a C'est cela l'amour és a Chasse neige című kislemezek nem kerültek fel a slágerlistára. Lehetséges, hogy az énekesnő ekkor már maga is úgy gondolta, hogy csak egy újabb botrány hozhatna kedvező fordulatot a karrierjében, mindenesetre ismét Serge Gainsbourg közreműködését kérte. A skandalum azonban elmaradt, ugyanis sem a Frankenstein, sem a Les Petits ballons című dalok nem keltették fel a közönség érdeklődését.

Valószínűleg a hazai kudarcok is szerepet játszottak abban, hogy a fiatal énekesnő egyre gyakrabban vágyódott külföldre. Az 1970-es évek elejétől kezdve gyakran ellátogatott Szenegálba, amelyet nagyon megszeretett. Olyannyira, hogy 1990-ben birtokot vásárolt a Dakarhoz közeli N'Gor szigetén. A szakmai és magánéleti újrakezdés valódi lehetőségét Michel Berger szerző-énekes jelentette. France 1973-ban hallotta a férfi Attends-moi című felvételét, amely teljesen elbűvölte. Később egy élő rádióműsorban Berger véleményét kérte azokról a dalokról, amelyeket akkori producere ajánlott számára. Berger válasza nem volt igazán hízelgő, ennek ellenére kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük. Fél évvel később France vokált énekelt a Mon fils rira du rock'n'roll című felvételen, amely Berger új albumára készült, majd felkérte a férfit, hogy írjon dalokat a számára. Kedvező választ kapott, a La Déclaration d'amour című szerzemény pedig végre meghozta a régen várt fordulatot az énekesnő pályáján, sőt a magánéletében is. 1976. június 22-én a pár összeházasodott. Kapcsolatukból két gyermek született, egy fiú és egy lány.


Színpadi show-k
Berger javaslatára France 1978-ban újra a Théâtre des Champs-Élysées színpadára lépett, méghozzá a Made in France című show egyik sztárjaként. A produkció érdekessége, hogy nem voltak férfi közreműködők még a zenekarban sem, a hölgyek mellett a Les Étoiles nevű brazil transzvesztita csoport lépett fel a műsorban. Gall a Maria vai com as outras című számot énekelte, amely a Plus haut que moi portugál változata. A következő évben a Párizsi Kongresszusi Központ műsorára került a Starmania, Berger és Luc Plamondon közös rockoperája, amely egy hónapig volt látható. 1982-ben a párizsi Palais des Sportsban bemutatott Tout pour la musique érdekessége, hogy a különleges látványhoz elektronikus zenei kíséret társult. A Gall által előadott Résiste és az Il jouait du piano debout azóta a francia popzene örökzöldjei közé tartozik.  


Az 1980-as évek
Valerie Lagrange énekesnő felkérésére France Gall is csatlakozott a Chanteurs Sans Frontières-hez: az alkalmi társulás művészei az Ethiopie című közös kislemez bevételeivel szerették volna segíteni az éhező etióp népet. Olyan hírességek vettek részt a lemezfelvételen, mint például Michel Delpech, Coluche, Josiane Balasko és Gérard Depardieu. France természetesen részt vállalt az S.O.S Ethiopie munkájában is. Ezzel párhuzamosan sikeres koncerteket adott Párizsban, ahol olyan új dalait énekelte, mint a Débranche, a Hong-Kong Star, a Plus haut, a Diego libre dans sa tête és a Cézanne peint. Gall, Berger, Richard Berry színész, Daniel Balavoine szerző-énekes és Lionel Rotcage újságíró közösen támogatták az Action Écoles jótékonysági szervezet tevékenységét. A cél szintén az afrikai éhezők megsegítése volt. 1986. január 14-én útban Afrika felé Balavoine helikopterszerencsétlenségben életét vesztette. 34 éves volt. Emlékére komponálta Berger az Évidemment című dalt, amely France következő albumán, a Babacaron hallható. Erről a nagylemezről azonban egy másik emlékdal aratott kiugró sikert. Az Ella Fitzgerald művészete előtt tisztelgő Ella, elle l'a a francia toplistán a második helyig jutott, az NSZK-ban viszont heteken át vezette a slágerlistát. A Babacar album sikerének köszönhetően Gall előbb a párizsi Le Zénith színpadán lépett fel egy új show-val, majd végigturnézta Európát. A koncertkörút franciaországi programjából állította össze a Le Tour de France '88 című koncertlemez anyagát.


Az 1990-es évektől napjainkig
A Babacar után France Gall néhány évig pihenni akart, ezért nem készített újabb felvételeket, és nem vállalt további koncerteket sem. Bergerrel azonban felvett egy különleges dalt, egy rendhagyó duettet: a Double Jeu az 1992-es francia lemezpiac egyik meglepetése volt. A házaspár ezt követően különböző párizsi helyszíneken lépett fel nagy érdeklődés kíséretében. Az újabb sikersorozatnak a férfi váratlan halála vetett véget: 1992. augusztus 2-án Michel Berger szívrohamban elhunyt. Az énekesnő úgy érezte, férjének azzal állít méltó emléket, ha egyedül valósítja meg közös terveiket. Éppen ezért a temetés után sem vonult vissza, hanem élő fellépéseken igyekezett népszerűsíteni utolsó közös munkáikat. Nyolc hónappal férje halála után France-nál mellrákot diagnosztizáltak. Sikerült legyőznie a halálos kórt, és 1993 szeptemberében újra színpadra lépett. A repertoárt saját híres dalai mellett természetesen főleg a Bergerrel közös számokból állította össze. Egy év múlva egy új show-ban láthatta a közönség, amely új zenészekkel és a korábbiaknál merészebb színpadképekkel készült. A program gerincét ismét a közös dalok alkották. Az 1990-es évek közepén az énekesnő egy évre Los Angelesbe utazott. Hazatérését követően készítette el új stúdióalbumát, amely France címmel került az üzletekbe. Ezen Gall a férje által írt dalok saját verzióit adta elő. Ugyanabban az évben még fellépett a párizsi Olympia színpadán, majd 1997-ben egy tévéshow forgatása közben bejelentette visszavonulását. Ugyanazon év decemberében újabb súlyos csapás érte. 19 éves lánya, Pauline cisztás fibrózis következtében elhunyt. Pauline betegségéről a nagyközönségnek nem volt tudomása. Lánya halála miatt France Gall teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A közönség azonban nem felejtette el, és 2001-ben kilencmillió francia néző tekintette meg a tévében a France Gall par France Gall című dokumentumfilmet, amely a sztár életútjáról szól. 2007-ben Michel Berger halálának tizenötödik évfordulóján France Gall újra megjelent a nyilvánosság előtt a férje emlékének szentelt Tous pour la musique című műsorban. Napjainkban az egykori sztár a Coeurs de Femmes jótékonysági szervezet tagjaként hajléktalan asszonyok számára próbál segítséget nyújtani. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1963: Ne sois pas si bête
* 1964: N'écoute pas les idoles
* 1964: Jazz à gogo
* 1964: Laisse tomber les filles
* 1964: Sacré Charlemagne
* 1965: Poupée de cire, poupée de son
* 1965: Attends ou va-t'en
* 1965: Nous ne sommes pas des anges
* 1966: Baby pop
* 1966: Les Sucettes
* 1967: Néfertiti
* 1967: Bébé requin
* 1967: Toi que je veux
* 1968: Le Temps du tempo
* 1968: Y'a du soleil à vendre
* 1968: 24 / 36
* 1969: Homme tout petit
* 1969: Les Années folles
* 1969: Baci, baci, baci
* 1970: Zozoï
* 1970: Les Éléphants
* 1971: C'est cela l'amour
* 1971: Chasse neige
* 1972: Frankenstein
* 1972: 5 minutes d'amour
* 1973: Plus haut que moi
* 1973: Par Plaisir
* 1974: La Déclaration d'amour
* 1974: Mais, aime la
* 1975: Comment lui direer
* 1976: Ce soir je ne dors pas
* 1976: Ça balance pas mal à Paris (duett Michel Bergerrel)
* 1977: Musique
* 1977: Si, maman si
* 1978: Le meilleur de soi-même
* 1978: Viens je t'emmène
* 1979: Besoin d'amour
* 1980: Il jouait du piano debout
* 1980: Bébé, comme la vie
* 1980: Donner pour donner (duett Elton Johnnal)
* 1981: Tout pour la musique
* 1981: Résiste
* 1981: Amor También
* 1984: Débranche
* 1984: Hong Kong Star
* 1984: Calypso
* 1984: Cézanne peint
* 1987: Babacar
* 1987: Ella, elle l'a
* 1988: Évidemment
* 1988: Papillon de nuit
* 1989: La chanson d'Azima
* 1992: Laissez passez les rêves (duett Michel Bergerrel)
* 1992: Superficiel et léger
* 1993: Les élans du coeur
* 1993: Mademoiselle Chang (live)
* 1993: Si, maman si (live)
* 1993: Il jouait du piano debout (live)
* 1994: La négresse blonde (live)
* 1994: Paradis Blanc (live)
* 1994: Les princes des villes
* 1996: Plus haut
* 1996: Privée d'amour
* 1996: Message personnel
* 1997: Résiste (remix)
* 1997: Attends ou va-t'en (live)
* 2004: Zozoï (az 1970-es kislemez újra kiadása)
* 2004: La seule chose qui compte


Albumok, válogatások
* 1964: France Gall
* 1965: Poupée de cire, poupée de son
* 1965: Les Sucettes
* 1966: Baby Pop
* 1967: 1968
* 1972: Portrait in Musik (2 LP)
* 1975: Les Grands Succès De France Gall (2 LP)
* 1975: Poupée de cire, poupée de son (2 LP)  
* 1976: France Gall
* 1977: Dancing disco
* 1978: France Gall Live (live)
* 1978: Starmania (various artists)
* 1980: Paris, France
* 1981: Tout pour la musique
* 1982: Palais des Sports (live)
* 1982: France Gall (3 LP)
* 1984: Débranche!
* 1985: Sur Scènes – 1978 – 1982 – 1984
* 1985: France Gall au Zénith (live)
* 1987: Babacar
* 1988: Le Tour de France '88 (live)
* 1989: France Gall
* 1990: Les années musique
* 1990: Sacré Charlemagne
* 1990: Les Années Musique – Ihre Größten Erfolge (2 CD)
* 1992: Volume 1: Laisse tomber les filles
* 1992: Volume 2: Poupée de cire, poupée de son
* 1992: Volume 3: Les Sucettes 
* 1992: Volume 4: Bébé Requin
* 1992: Double jeu (Michel Bergerrel)
* 1993: Simple je (Débranchée à Bercy 93) (live)
* 1994: Simple je (Rebranchée à Bercy 93) (live)
* 1994: Pleyel (live, csak 2005 decemberében jelent meg)
* 1994: Les plus belles chansons de France Gall
* 1996: France
* 1996: Star Gala 
* 1997: Concert public (live, Olympia 1996) & Concert privé (Concert acoustique TV M6 1997)
* 1998: En Allemand – Das Beste in Deutsch
* 2001: Box Set (3 CD)
* 2001: Poupée de son
* 2004: Live 
* 2004: Best of France Gall
* 2004: Évidemment
* 2005: Pleyel 

VIDEÓK


Ne sois pas si bête (másik klip)






Les Sucettes (Közreműködik: Serge Gainsbourg) 


La Petite (Közreműködik: Maurice Biraud)








Zozoï (csak zene!)










Laissez passez les rêves (Közreműködik: Michel Berger) 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése