disco

disco

2011. október 21., péntek

DANUTA

Danuta Lato (Lengyelország, Szufnarowa, 1963. november 25.) lengyel modell, színésznő és énekesnő, aki a Danuta Duvall művésznevet is használta. Eredeti neve: Danuta Irzyk. Egyes internetes források szerint 1965-ben született. Az 1980-as évek elején az NSZK-ba költözött, ahol előbb aktmodellként aratott nagy sikert, majd néhány kisebb-nagyobb filmszerepet is kapott. 102 (más források szerint: 110) centiméteres természetes mellbőségével igazi kebelcsodának számított. Samantha Fox és Sabrina énekesnői sikerein felbuzdulva vele is felvettek néhány kislemezt, énekesnőként azonban nem jelentett számottevő konkurenciát pályatársnői számára. Ismertebb slágerei: Touch My Heart, Whenever You Go.


KARRIERTÖRTÉNET
Danuta lengyelországi éveiről kevés információ áll rendelkezésre. Ami egészen biztos, hogy egy ideig részmunkaidőben dolgozott egy óvodában. (E sorok írójának meggyőződése, hogy ott alighanem inkább az apukák hozták-vitték a kisdedeket.) Életébe egy váratlan találkozás hozott gyökeres fordulatot. Megismerkedett egy Gregor nevű német férfival, aki magával vitte az NSZK-ba. A férfi állítólag rögtön felismerte Danuta ösztönös tehetségét, amely figyelemre méltó külső adottságokkal párosult. Danuta élete szerelmének nevezte Gregort, és így nyilatkozott róla: „A szerelemben nem léteznek határok! Egy olyan férfiért, mint Gregor, akár meghalni is képes vagyok! A német férfiak egyébként nagyon romantikusak, ugyanakkor fantasztikusan határozottak.” Gregor a szükséges határozottsággal látott hozzá a lengyel lány menedzseléséhez, melynek eredményeként a mindössze másfél méter magas bombázóról a német Penthouse 1984 októberében közzétette az első fotósorozatot. A képek óriási sikert arattak, Danuta rövid időn belül a legkeresettebb modellek egyike lett. Kezdeti tapasztalatait így összegezte: „Eleinte roppant kínosan éreztem magam, amikor le kellett vetkőznöm a fotókhoz. Azt hittem, hogy ez erkölcstelenség. Azután ráeszméltem, hogy a világ legszebb és legsikeresebb színésznői semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha ruhátlanul mutatkoznak a kamerák előtt.”


Ami az erkölcstelenséget illeti, számos internetes oldal szerint a lengyel lány nemcsak aktmodell volt, hanem egyértelműen pornográf képeken is szerepelt, félreérthetetlen szexuális helyzetekben. E sorok írója egyik életcéljának tekintette, hogy tisztázza ezt a kérdést. A magánnyomozás eredménye, hogy a világhálón található fotók többségén a Danutának vélt hölgy nem ismerhető fel egyértelműen, mivel a modell parókát visel és erősen kisminkelték, ezért csupán a nagy mellek bizonyítanák a személyazonosságot. Ugyanakkor valóban létezik néhány olyan képsorozat, melyeknek ártalmatlanabb bevezető fotói egyértelműen őt ábrázolják, ezért nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy Danuta pornófotózásokon is részt vett. 


Aktfotóinak sikere nyomán Danuta szerepet kapott néhány kevésbé jelentős német mozi- és tévéfilmben, melyek csak pillanatnyi szenzációknak bizonyultak. A Drei und eine halbe Portion című bűnügyi vígjátékban stílszerűen sztriptíztáncosnőt játszott. Dús idomai bemutatását többi filmjében is elvárták tőle. A Soldier of Fortune című kis költségvetésű olasz akciófilmben a műfaj D-kategóriás sztárja, Daniel Greene partnere volt. A magyar közönség számára Danuta filmográfiájából A Guldenburgok öröksége és a Két férfi, egy eset című tévésorozatok lehetnek ismerősek, melyekben a kebelcsoda csak egy-egy epizód erejéig tűnt fel. Danuta nagy reményeket fűzött a Pommes Rot-Weiß című filmhez, amelyben egy olyan titkárnőt alakított, aki – a reklámszlogen szerint – megszabadítja főnökét a hétköznapok gondjaitól. A produkció azonban nem lett túl sikeres, ráadásul az 1990-es évek elejére a szexis lány énekesnői karrierje is véget ért.


Az első kislemezt az NSZK-ban vették fel vele 1987-ben Touch My Heart címmel. A dal a németeknek nem tetszett különösebben, Spanyolországban viszont bekerült a Top 10-be, Japánban pedig aranylemez lett. Danuta persze tisztában volt azzal, hogy a közönség legkevésbé az énekhangjára kíváncsi, ezért a dalhoz készült klipben és a kislemezt népszerűsítő élő fellépéseken is elsősorban kebleire irányította a publikum figyelmét. Megvolt az esélye arra, hogy Samantha Fox és Sabrina vetélytársnője legyen, de a közönség a vártnál csekélyebb érdeklődéssel fogadta újabb kislemezeit. Az 1990-es évek végén Danuta teljesen eltűnt a reflektorfényből, noha hivatalosan nem vonult vissza. Gregor is lemorzsolódott valahol, mert a kebelcsodáról szállingózó hírek szerint Danuta végül egy honfitársához ment feleségül. Egy lánygyermeket szült a férjének, házasságuk azonban azóta állítólag válással végződött. A legutóbbi hírek szerint napjainkban egy erlangeni egyetemi klinikán dolgozik, ahol a rehabilitációs program a szakterülete. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1987: Touch My Heart / I Need You
* 1988: Sensual Mix
* 1989: Nobody’s Woman / Nobody’s Woman (Instrumental)
* 1989: Whenever You Go / Nobody’s Woman


FILMOGRÁFIA
* 1985: Drei und eine halbe Portion
* 1986: Nipagesh Basivuv
* 1986: Total bescheuert
* 1987: Soldier of Fortune
* 1987: Nipagesh Bachof
* 1988: Felix
* 1989: Busen 2
* 1989: A következőnél minden másképp lesz (Beim nächsten Mann wird alles anders)
* 1989: W labiryncie (tévésorozat, a Na ratunek, az Operacja és a Gdzie jest moje dziecko? című epizódokban)
* 1990: Neshika Bametzach
* 1990: A Guldenburgok öröksége (Das Erbe der Guldenburgs) (tévésorozat, a Der verwunschene Schloss című epizódban)
* 1991: Pommes Rot-Weiß
* 1997: Két férfi, egy eset (Ein Fall für zwei) (tévésorozat, az Alle für einen című epizódban)

VIDEÓK

Whenever You Go (csak zene!) 


1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.