disco

disco

2011. december 6., kedd

16 BIT

A 16 Bit duót Michael Münzing és Luca Anzilotti német lemezlovasok alkották, egyes felvételek elkészítésében azonban kollégájuk, Sven Väth is közreműködött. Ők hárman ugyanabban az időben Off néven is együtt dolgoztak. A 16 Bit első kislemeze, a Where Are You? 1986-ban jelent meg. A következő évben került a boltokba egyetlen nagylemeze, az Inaxycvgtgb. Erről a Changing Minds, az (Ina) Gadda-Da-Vida és a Too Fast to Live című szerzemények szintén sikert arattak az európai diszkókban. A formáció 1989-ben szűnt meg, mert a tagok egy újabb zenei projekten kezdtek dolgozni. 


TAGOK
* Michael Münzing
* Luca Anzilotti (1963. február 9.)

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A 16 Bit története tulajdonképpen a legendás frankfurti Dorian Gray diszkóban kezdődött. Itt dolgozott lemezlovasként Michael Münzing, Luca Anzilotti és Sven Väth. Sikereikben valószínűleg fontos szerepet játszott az, hogy húszas éveik elején jártak, vagyis jól ismerték a hasonló korúakból álló törzsközönség zenei ízlését. Természetesen nem elégedtek meg csupán azzal, hogy mások lemezeit játsszák, hanem mixeket, majd saját felvételeket is készítettek. Első közös zenei projektjük, az Off 1985-ben debütált. A produkció arcát Sven Väth jelentette, Münzing és Anzilotti a háttérben maradtak. Az első kislemez, a Bad News még nem keltett igazán nagy érdeklődést, ám a következő évben megjelent Electrica Salsa már az egész kontinensen nagy sikert aratott. Ezzel párhuzamosan a három lemezlovas egy újabb zenei projektet is elindított, amelynek a 16 Bit nevet adták. A név a számítógépek világából származik, akkoriban egy 16 bites processzor még nagynak számított. A 16 Bit első kislemeze, a Where Are You? 1986-ban jelent meg, és rövid idő alatt bekerült a német Top 20-ba. A vokált Sven Väth énekelte, de mivel az Off szekere is beindult, ezért Sven a továbbiakban már nem tudott aktívan részt vállalni a 16 Bit munkájában. Mivel sem Münzing, sem Anzilotti nem akart előtérbe kerülni, ezért rendhagyó módon egy Amiga–500 számítógép lett a formáció imázsa. (Mindazonáltal a Where Are You? kislemez leggyakoribb borítóján Anzilotti látható.)


Változó gondolatok
1987-ben került forgalomba a duó újabb kislemeze, a Changing Minds, amely szintén sikert aratott, és a Where Are You?-hoz hasonlóan bekerült a német Top 20-ba. Lemezlovasokról lévén szó, szinte törvényszerű, hogy mindkét slágerből különféle mixek és remixek is megjelentek. (E sorok írójának véleménye szerint mindkét felvétel hosszabb változata jobb, mint a kislemezverziók.) A duó gyorsan növekvő rajongótábora még 1987-ben megvásárolhatta a 16 Bit első (és egyetlen) nagylemezét, amely az Inaxycvgtgb címet kapta. (Hogy ez a betűhalmaz mit jelent, azt talán maguk a tagok sem tudják.) Az albumról még két felvétel került fel a slágerlistákra. Az egyik az Iron Butterfly 1968-as örökzöldje, az In-A-Gadda-Da-Vida feldolgozása. Ezt korábban olyan diszkósztárok is műsorukra tűzték, mint a Hot R. S., a Boney M. és a Disco Circus. A 16 Bit verziójában a vokált Eddie Hind énekelte, akinek a hangja egyébként a Raindance című felvételen is hallható. Az albumverzió stílusa jóval közelebb áll az eredeti dalhoz, mint a már említett együttesek diszkófeldolgozásai, ám a táncoslábúak kedvéért a 16 Bit maxin adott közre egy dance-változatot. Érdemes megemlíteni, hogy az (Ina) Gadda-Da-Vida kislemez B oldalán szintén egy Iron Butterfly-feldolgozás hallható, a The Garden of Eden, ám ez a felvétel a nagylemezre nem került rá. 

Az Inaxycvgtgb negyedik slágere a Too Fast to Live, amely kislemezen 1988-ban jelent meg. Ezen ismét Sven Väth énekelte a vokált. A következő évben a 16 Bit még megjelentette a Hi-Score című kislemezt, amelyet következő albumuk előhírnökének szántak, ám a kiadvány nem aratott különösebb sikert. Münzing és Anzilotti ezért véget vetett a 16 Bitnek, és Snap! néven egy újabb együttest indított el a siker útján. A 16 Bit munkásságát ma már a német elektronikus zene jelentős állomásának tartják, az Inaxycvgtgb korlátozott példányszámban megjelent CD-verziója pedig kincsnek számít a gyűjtök körében. 2008-ban a duó valamennyi slágerét újra kiadták maxi CD-ken, melyek az összes ismert változatot tartalmazzák.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1986: Where Are You? / Where Are You? (Instrumental)
* 1986: Where Are You? (Mix I) / Where Are You? (Mix II) / Where Are You? (Instrumental)
* 1987: Where Are You? (Remix) / Here We Are! (Dub)
* 1987: Where Are You? / Where Are You? (Remix)
* 1987: Where Are You? (Mix 1) / Where Are You? (Instrumental) / Where Are You? (Remix) / Where Are You? (Version Radio)
* 1987: Where Are You? (Remix) / Here We Are! (Dub) / Where Are You? / Where Are You? (Radio Version)
* 1987: Changing Minds / Changing Minds (Instrumental)
* 1987: Changing Minds (Remix) / Changing Minds (Remix Dub)
* 1987: Changing Minds (Original Mix) / Changing Minds (Remix "Save Your Printer!"-Version)
* 1987: (Ina) Gadda-Da-Vida / The Garden of Eden (featuring Eddie Hind)
* 1987: (Ina) Gadda-Da-Vida (Dance Mix) / The Garden of Eden (Dub Mix) (featuring Eddie Hind)
* 1987: (Ina) Gadda-Da-Vida (Dance Remix) / (Ina) Gadda-Da-Vida (Club Mix)
* 1988: Too Fast to Live (Left Lane Edit) / Be Quiet (Laser Edit)
* 1989: Hi-Score (Level 01 Mix) / Hi-Score (Level 02 Mix)
* 1995: Where Are You? (Remake '95) / The Raven (Live!)
* 1995: Where Are You? (Remake '95 Radio Edit) / Where Are You? (DJ Dag Mix '95) / Where Are You? (12" Remake '95) / The Raven (Live!) (Edit)
* 1998: Où-Es-Tu? (12" Vocal Version) / Où-Es-Tu? (Instrumental Version) / Où-Es-Tu? (Original Version) / Where Are You? (12" B-Dub 1986)
* 1998: Où-Es-Tu? (Video Version) / Où-Es-Tu? (Original Version) / Où-Es-Tu? (12'' Vocal Version)
* 1998: Where Are You? (Vocal Version) / Where Are You? (Instrumental Version) / Where Are You? (Whodless Version) / Where Are You? (Original B-Dub) (promóciós lemez)
* 2008: Where Are You? (Mix 1) / Where Are You? (Mix 2) / Where Are You? (Instrumental) / Where Are You? (Remix) / Here We Are!
* 2008: Changing Minds (7" A) / Changing Minds (12" A) / Changing Minds (12" B) / Changing Minds (12" A Remix) / Changing Minds (12" B Remix)
* 2008: (Ina) Gadda-Da-Vida (12") / The Garden of Eden (12") / (Ina) Gadda-Da-Vida (12" Remix) / The Garden of Eden (12"Remix)
* 2008: Too Fast to Live (12") / Too Fast to Live (Lane Edit)
* 2008: Hi-Score (7" A) / Hi-Score (7" B) / Hi-Score (12" A) / Hi-Score (12" B) / Hi-Score (12" Remix)

Album
* 1987: Inaxycvgtgb

VIDEÓK




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.