disco

disco

2011. december 9., péntek

M. A .R. R. S.

A M. A. R. R. S. együttes 1987-ben jött létre két brit zenekar, a Colourbox és az A. R. Kane alkalmi fúziójaként, a stúdiómunkában azonban mások is részt vettek. A fontosabb közreműködők keresztnevük kezdőbetűiből alkották meg az új együttes nevét. Egyetlen lemezük készült, a Pump Up the Volume / Anitina (The First Time I See She Dance), amely különböző variációkban jelent meg. A két felvétel közül a Pump Up the Volume kiemelkedő sikert aratott, és az első olyan világslágernek számít, amely alapvetően hangmintákra (sample) épül. Ezek felhasználása viszont szerzői jogi problémákat okozott, ami – a tagok között kezdettől fogva fennálló nézeteltérések mellett – hozzájárult ahhoz, hogy a M. A. R. R. S. a siker ellenére sem adott ki újabb lemezeket.


TAGOK
* Martyn Young
* Alex Ayuli
* Rudy Tambala
* Russell Smith
* Steven Young

További közreműködők
* Chris „C. J.” Mackintosh [Christopher John Mackintosh]
* Dave Dorrell
* John Fryer

KARRIERTÖRTÉNET
Az anyaegyüttesek
Az elektronikus zenét játszó Colourbox együttest két testvér, Martyn és Steve Young alapította 1982-ben. A 4AD lemezcéghez szerződtek, ahol megalakulásuk évében máris megjelent első kislemezük, a Breakdown / Tarantula, amelyen Debian Curry énekelt vokált. A következő esztendőben állandó tagként csatlakozott hozzájuk Lorita Grahame énekesnő. 1983-as, mindössze 4 számot tartalmazó mini albumuk és két évvel későbbi egyetlen stúdióalbumuk egyaránt Colourbox címmel jelent meg. Megkülönböztetésükre az 1985-ös album címéhez a katalógusszámot (CAD 508) is hozzá szokták tenni. Az LP első tízezer darabjához egy újabb mini album járt bónuszként, amely 7 szerzeményt tartalmazott. Amikor a Colourbox CAD 508 CD-n is megjelent, a bónusz mini album első négy felvétele is rákerült, a másik három viszont nem. 1986-ban a Colourbox egyetlen napon két különböző kislemezt is kiadott: az egyik, a The Official Colourbox World Cup Theme egy instrumentális felvétel volt az aktuális foci-világbajnokság alkalmából, a másik Lorita Grahame énekével a Baby I Love You So, egy Augustus Pablo-dal feldolgozása. A M. A. R. R. S. neve alatt megjelent Pump Up the Volume sikerét követő szerzői jogi problémák miatt a Colourbox már nem állt össze újból. Legnépszerűbb dalai 2001-ben jelentek meg először egy CD-válogatáson. 


Az alternatív tánczenét játszó A. R. Kane-t 1986-ban alapította Alex Ayuli és Rudy Tambala. Az A. R. kettőjük keresztnevének kezdőbetűiből származik. Előbb a One Little Indian, majd a 4AD független lemezcéghez szerződtek. Dalszövegeik gyakran szürrealisztikusak voltak, a zene viszont többnyire táncolható, és ez a kettősség egyfajta „lebegő” hatást eredményezett. A Colourboxszal ellentétben az A. R. Kane karrierje a Pump Up the Volume után bontakozott ki igazán. 1988-ban sixty-nine, 1989-ben i címmel jelent meg egy-egy albuma, amelyek igen jó kritikákat kaptak. Kiadója, a Rough Trade azonban 1991-ben csődbe ment. A következő évben David Byrne kiadója, a Luaka Bop Americana címmel megjelentette az A. R. Kane 15 felvételből álló válogatásalbumát. 1994-ben került forgalomba a formáció utolsó, harmadik stúdióalbuma, a New Clear Child. Sem a szakma, sem a közönség nem fogadta olyan lelkesen, mint az első kettőt, és az A. R. Kane még abban az évben feloszlott. Érdekes módon mégis a New Clear Child jelent meg először új kiadásban 2000-ben, majd négy év múlva a zenekar első kiadója, a One Little Indian is újra forgalomba hozta az A. R. Kane első két albumát. 


A felnőttek furcsák néha
1987-ben mindkét együttes a 4AD lemezkiadóval állt szerződésben, és Ivo Watts-Russell cégtulajdonosnak az az ötlete támadt, hogy készítsenek valamit közösen is. Egész pontosan egy táncorientált felvételt az egyre népszerűbb új amerikai zenei stílus, a house figyelembevételével. A kierőszakolt fúzió mintha csak a svéd Ingrid Sjöstrand A felnőttek furcsák néha című gyerekversét (fordító: Tótfalusi István) illusztrálta volna:

A felnőttek 
furcsák néha.

Azt hiszik, 
elég összeterelni
két „alkalmas korú” gyereket, 
és a két gyerek 
automatikusan jó haver lesz.

Szeretném összeterelni 
papát 
találomra egy „alkalmas korú” 
bácsival 
és megnézni, összehaverkodnak-e 
– biztosan nem akarna
engem se többé összeterelni 
Ulla-Gullával például.

Sokkal szívesebben játszom
Lill-Pärával, 
pedig Lill-Pära kis tökmag, 
de ugyanazt szereti 
és ugyanazt utálja, mint én 
– Ulla-Gullát például.

A zenészeknek a közös névben még sikerült megegyezniük, s az A. R. Kane mintájára a közreműködők keresztnevének kezdőbetűiből alkották meg a M. A. R. R. S. fantázianevet: Martyn, Alex, Rudy, Russell, Steven. Russell hivatalosan nem volt ugyan egyik együttes tagja sem, az A. R. Kane-hez azonban szoros munkakapcsolat fűzte. A stúdióban rövid idő alatt kiderült, hogy a művészek képtelenek összehangolni zenei elképzeléseiket és munkamódszereiket, ezért lényegében két részre szakadva, egymástól függetlenül dolgoztak. Az Anitina című dalt az A. R. Kane-tagok szerezték, a dobkíséretet azonban Steve Young szolgáltatta a Colourboxból. A Pump Up the Volume című szerzemény Martyn Young nevéhez fűződik. A különféle hangminták és effektek Chris „C. J.” Mackintoshtól és Dave Dorrelltől származtak, és az egészhez utólag hozzákeverték az A. R. Kane gitárjátékát. 


Nyomd fel a hangerőt!
A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem a Pump Up the Volume az első könnyűzenei felvétel, amely hangmintát tartalmaz, hiszen ilyesmire a korábbi Colourbox-lemezeken is akadt példa. Viszont az első olyan világsláger volt, amely alapvetően hangmintákra épült, és jelentősen hozzájárult a samplehasználat elterjedéséhez éppúgy, mint a house zene népszerűségének növekedéséhez. A felvétel hivatalosan ötféle változatban létezik: az eredeti angol verzió, az angol rádiós változat, az amerikai rádiós változat, az amerikai piacra készült remix és az ún. Bonus Beats verzió. Bizonyos hangminták mind az ötféle verzióban hallhatók, más hangmintákat viszont csak egyes változatokhoz használtak fel. A címként szolgáló Pump Up the Volume például Eric B. & Rakim I Know You Got Soul című felvételének acapella verziójából származik. A Pump Up the Volume eredeti angol verziója ezenkívül még további 25 felvételből tartalmaz hosszabb-rövidebb hangmintákat. Mackintosh és Dorrell többek között olyan sztárok dalainak néhány másodperces vokális és/vagy instrumentális részleteit vették kölcsön, mint például James Brown, a Bar-Kays, Tom Browne, a Kool & the Gang, a Montana Sextet, a Public Enemy, a Run–D. M. C. és a Trouble Funk. Még egy 1967-ben készült amerikai tévés sci-fi, a Mars Needs Women hanganyagából is idéztek. A kölcsönvett hangminták között volt a Stock–Aitken–Waterman-trió Roadblock című szerzeményének rövid részlete is. Dave Dorrell szerint a trió valószínűleg soha nem ismert volna rá a kölcsönvett részletre, ha Dorrell el nem kotyogja ezt az infót egy rádiós interjúban. A producertrió viszont azonnal jogi útra terelte a dolgot, és miközben a Pump Up the Volume már a brit slágerlista második helyén állt, letiltatták a további forgalmazást. 

Pete Waterman „nagyüzemi lopás”-nak minősítette a M. A. R. R. S. lemezét, Dave Dorrell szerint viszont ténykedésük – különösen a Roadblock esetében, amelynek ominózus 7 másodperces részlete még torzított is – egyáltalán nem minősül plágiumnak. Néhány napos egyeztető tárgyalások után sikerült konszenzusra jutni: a trió hozzájárult a kislemez további forgalmazásához, de ragaszkodott ahhoz, hogy az újabb verziókból hagyják ki a Roadblockból származó hangmintát. Bennfentesek szerint a SAW-triót valójában egyáltalán nem a jogsértés zavarta, hanem inkább az ellenfelet akarta volna ily módon lekapcsolni. A Pump Up the Volume legnagyobb konkurenciája ugyanis a SAW új favoritja, Rick Astley bemutatkozó kislemeze, a Never Gonna Give You Up volt. Ehhez állítólag maguk a producerek is használtak illegálisan kölcsönvett hangmintát, méghozzá Colonel Abrams Trapped című 1985-ös listavezető slágeréből. A Pump Up the Volume 1987-ben vezette a brit, a holland, a kanadai és az új-zélandi slágerlistát, valamint az amerikai Billboard Hot Dance Club Play slágerlistáját. 1989-ben a legjobb instrumentális popzenei felvételért járó Grammy-díjra jelölték, de veszített David Sanborn Close-Up című szerzeményével szemben. A M. A. R. R. S. hatására az 1980-as évek végén valóságos sample őrület tört ki, amelyet olyan lemezek fémjeleznek, mint például a Beat Dis (Bomb the Bass), a Theme from S-Express (S-Express), a Doctorin’ the House (Coldcut featuring Yazz and the Plastic Population), illetve a M. A. R. R. S., sőt az egész divathullám paródiájának felfogható Pump Up the Bitter a Star Turn on 45 (Pints) előadásában.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1987: Pump Up the Volume / Anitina (The First Time I See She Dance)
* 1987: Pump Up the Volume (Re-Mix) / Anitina (The First Time I See She Dance) (Re-Mix)
* 1987: Pump Up the Volume (Re-Mix) / Pump Up the Volume / Anitina (The First Time I See She Dance)
* 1987: Pump Up the Volume (Re-Mix) / Pump Up the Volume / Anitina (The First Time I See She Dance) / Anitina (The First Time I See She Dance) (Re-Mix)
* 1987: Pump Up the Volume / Pump Up the Volume (Bonus Beat) / Pump Up the Volume (Instrumental) / Anitina (First Time I See She Dance)
* 1987: Pump Up the Volume / Pump Up the Volume (Bonus Beat) / Pump Up the Volume (Radio Edit) / Pump Up the Volume (Instrumental) / Anitina (First Time I See She Dance) (promóciós lemez)
* 1987: Pump Up the Volume (Radio Edit) / Anitina (The First Time I See She Dance) (Radio Edit)
* 1987: Pump Up the Volume (7" Version) / Anitina (The First Time I See She Dance) (7" Version)
* 1987: Pump Up the Volume / Jack Up The Volume
* 1988: Pump Up the Volume (7" US Version) / Pump Up the Volume (Bonus Beat) / Pump Up the Volume (12" UK Version) / Pump Up the Volume (12" US Version) / Pump Up the Volume (Instrumental) / Anitina (The First Time I See She Dance)

VIDEÓK


Pump Up the Volume  (másik klip)


SAMPLE-SLÁGEREK 

Jack Your Body (Előadó: Steve „Silk” Hurley)

Beat Dis (Előadó: Bomb the Bass)

Theme from S-Express (Előadó: S-Express)

Pump Up the Bitter (Előadó: Star Turn on 45 [Pints])

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.