disco

disco

2011. december 16., péntek

HARPO

Harpo (Stockholm, 1950. április 5.) svéd énekes az 1970-es évek közepén egész Európában népszerű volt. Teljes neve: Jan Harpo Torsten Svensson. Legismertebb slágerei: Moviestar, Horoscope, Motorcycle Mama, Smile, Rock'n Roll Clown. Az új évezredben is aktív, lemezeket készít és koncertezik, noha annak idején viszonylag hamar eltűnt a nemzetközi élmezőnyből. Hazáján kívül főleg Németországban népszerű.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Harpo eredetileg színész szeretett volna lenni. Az 1960-as években egy gyerekszínházban lépett fel, amellyel beutazta Svédországot. Érdeklődése a könnyűzene felé fordult, dalokat kezdett írni. 1972-ben a Polar Music tulajdonosa, Stig Anderson szerződtette, aki Björn Ulvaeus és Benny Andersson (a későbbi ABBA tagjai) gondjaira bízta őt. Björn és Benny elképzelése az volt, hogy egy svéd nyelvű gyereklemezt vesznek fel Harpóval. A három fiatal művész azonban nem tudott igazán jól együtt dolgozni, ezért a lemez végül nem jelent meg, Anderson pedig felbontotta a szerződést Harpóval. A fiatalembernek azonban szerencséje volt, ugyanis az EMI fantáziát látott benne, és a cégnél Bengt Palmers producerrel sikerült a megfelelő munkakapcsolatot kialakítania. 1973-ban megjelent első kislemeze, a Honolulu, amely slágernek bizonyult, akárcsak következő dala, a Sayonara. Ez utóbbi 1974 elején öt héten keresztül vezette a svéd Tio-i-topp slágerlistát. Rövidesen megjelent a Leo the Leopard című debütáló albuma is, amelynek anyagával Harpo végigturnézta Nyugat-Európát. A nagylemezről még két dal jelent meg kislemezen, a My Teenage Queen és a Baby Boomerang. (A svédek körében a bumeráng akkoriban nagyon népszerű volt, lásd még az ABBA Bang-A-Boomerang című slágerét is.)


A világsiker
1975. február 26-án jelent meg Harpo pályafutásának legnagyobb slágere, a Moviestar. A háttérénekesnők egyike Anni-Frid Lyngstad az ABBA-ból, aki itt azonban nem Agnetha Fältskog, hanem Lena Ericsson társaságában énekelt. (Frida egyébként a Pin Up Girl című dalban, illetve a Harpo & Bananaband című albumon is vállalt háttér-énekesnői feladatot.) A Moviestar vezette a svéd és a nyugatnémet slágerlistát, második helyre került az ausztrál toplistán, a briten pedig a huszonnegyedikre. A svéd nyelvű változat heteken át a Svensktoppen (a Svéd Rádió slágerlistája) élén állt. Harpo természetesen rengeteg meghívást kapott különféle svéd és külföldi rádiós és televíziós műsorokba. Új dala, a Motorcycle Mama az NSZK-ban a kilencedik helyet foglalta el a slágerlistán, az 1976 elején megjelent Horoscope viszont Dániában listavezető volt. A fiatal énekes feleségével és Bengt Palmers producerrel 1977-ben az Egyesült Államokba utazott. Amerikai tartózkodásának eredménye a The Hollywood Tapes című album, amelyről a Television című dal vált slágerré. Ugyanabban az évben Harpo megtagadta, hogy bevonuljon a svéd hadseregbe, ezért egy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 1978-ban elővette és megjelentette azokat a dalait, amelyeket hat évvel korábban Björn Ulvaeusszal és Benny Anderssonnal vett fel. A gyerekeknek szánt Jan Banan och hans flygande matta című LP-t 1979-ben a kedvenc rock and roll-slágereit tartalmazó Råck änd råll rätt å slätt követte. Mindkét nagylemez svéd nyelven készült. 


Túl a csúcson
1980-ban Harpo a brit RAK lemezcéghez szerződött, ahol megjelent a She Loves It Too című kislemeze. A cég tulajdonosa, Mickie Most már 1973-ban szerződést ajánlott neki, ám Harpo akkor nem akart Londonba költözni. Az énekes számos kollégájához hasonlóan hobbiból lovakat tartott. 1980 augusztusában egyik lova, Starter elszabadult, és többször arcon rúgta a gazdáját. Sérülései következtében Harpo megvakult az egyik szemére, és elvesztette a szaglását. Hogy kimutassa, ennek ellenére mennyire nem haragszik Starterre, neki ajánlotta a következő nagylemezét. A szerencse azonban elpártolt mellőle, újabb felvételei már nem arattak a korábbiakhoz mérhető sikereket. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy az 1980-as évek közepétől egyre inkább a produceri munkára helyezte a hangsúlyt. Olyan svéd együtteseket támogatott, mint a Shanghai, a Suzzies Orkester és a +1. 1987-ben Igloo Records néven saját lemezcéget alapított. 1992-es nagylemezét követően már csak ritkán jelentkezett újabb dalokkal. Sounds Like Love című 1994-es kislemeze Németországban jelent meg. Három évvel később a Harpo Hits! című válogatáslemeze számára két új dalt írt. Ezt követően csak 2005 áprilisában hallatott magáról ismét, amikor piacra dobta a Jan Harpo Svensson 05 című új albumát. 2007-ben nagyszabású turnét bonyolított le Németországban, ahol mindmáig lelkes rajongótábora van. 


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a legmagasabb slágerlistás helyezések. Jelmagyarázat: NO = Norvégia, D = NSZK, AUT = Ausztria, SWI = Svájc, UK = Egyesült Királyság, NL = Hollandia, SWE = Svédország)

Kislemezek
* 1973: Honolulu / Harpos Helicopter
* 1973: Sayonara / I'm Comin' to Get You (NO #8)
* 1974: My Teenage Queen / I Don`t Know Why
* 1974: Baby Boomerang / Happy Birthday
* 1975: Rock’n Roll Maskin
* 1975: Moviestar / I Don't Know Why (D #1, AUT #1, SWI #1, UK #24, NL #3, SWE #1, NO #1)
* 1975: Moviestar / Teddy Love
* 1975: Motorcycle Mama / Beautiful Christmas (D #9, SWE #8)
* 1976: Horoscope / Jessica (D #3, AUT #17, SWE #5)
* 1976: Rock'n Roll Clown / Chelsea Lady (D #12, AUT #21)
* 1977: Som ett zom-zom-zommarbi
* 1977: In the Zum Zum Zummernight / Secret Silver Box (D #13)
* 1977: Television / Angel
* 1977: San Franciscan Nights
* 1978: Djungel Jim / Nothing to Hide
* 1978: With a Girl Like You / The Ballad of Los Angeles
* 1978: Bianca / Suzy, I Turn to Suzy
* 1979: Medicinman
* 1979: Hjälp mig Rune
* 1979: Johanssons boogie woogie vals
* 1980: She Loves It Too / I’m a Pretender
* 1981: Yes I Do / I’m a Cadillac
* 1982: Rain And Thunder / Records And Tapes
* 1982: Rain And Thunder / That`s The Way It Is
* 1983: Light a Candle / Somewhere in France
* 1985: Summer of 85 / Farewell to the 70’s
* 1986: På andra sidan Atlanten / On the Other Side of the Atlantic
* 1986: On the Other Side of the Atlantic (Single Version) / On the Other Side of the Atlantic (Dance Version)
* 1987: Living Legends / Levande Legenden
* 1987: Tear Gas
* 1988: London / Hourglass
* 1990: Moviestar ’90 / Wishing You Were Here
* 1991: Down at the Club / I Paint What I See
* 1991: Down at the Club / I Paint What I See / Moviestar (új változat)
* 1992: Lycka (duett Ted Gärdestaddal)
* 1994: Sounds Like Love / Hang On / Sounds Like Love (Karaoke Version) / Sounds Like Love (Club Version)
* 1997: Christmas / When You’re Gone / Moviestar
* 1999: Sayonara (1999 Remix – Radio Edit) / Sayonara (1999 Remix – Extended Version)
* 2000: Honolulu (Radio Edit) / Honolulu (Extended Honolulu Dance Mix)
* 2001: Love Is Just a Game / Romeo Julia
* 2005: Här är ängarna


Albumok
* 1974: Leo the Leopard
* 1975: Harpo & Bananaband
* 1975: Moviestar
* 1976: Smile
* 1977: The Hollywood Tapes
* 1978: Jan Banan och hans flygande matta
* 1979: Råck änd råll rätt å slätt (Jan Harpo Svensson néven)
* 1981: The Fool of Yesterday… Will be the Fool of Tommorow
* 1984: Let’s Get Romantic
* 1988: London
* 1990: Harpo Show – Hemliga lådan
* 1992: Harpo
* 2005: Jan Harpo Svensson 05 (Jan Harpo Svensson néven)

Válogatások
* 1977: Harpo Hits
* 1977: 20 Harpo Hits
* 1980: 20 Bästa
* 1991: Portrait of Harpo
* 1993: Moviestar – Greatest Hits
* 1995: Samlade-Hits
* 1996: Moviestar – Greatest Hits (nem azonos az 1993-as kiadással)
* 1997: Harpo Hits! (1973/97)
* 1999: Premium Gold Collection
* 1999: The Very Best of Harpo
* 1999: Moviestar: The HitStory of Harpo
* 2001: The Collection
* 2003: Klassiker

VIDEÓK

Honolulu  (csak zene!)

Sayonara (csak zene!)