disco

disco

2012. január 14., szombat

SANDRA

Sandra (NSZK, Saarbrücken, 1962. május 18.) német popénekesnő eredeti neve: Sandra Ann Lauer. Első férje után évekig a Sandra Cretu nevet használta, második házassága óta hivatalos neve: Sandra Menges. Az Arabesque trió vezető énekesnőjeként szerzett magának nemzetközi hírnevet. 1985-től szólistaként dolgozik. Rövid időn belül ő lett az első számú német popdíva, és ezt a pozícióját évekig meg tudta őrizni. Szólókarrierjében első férje, a román származású Michael Cretu támogatta. Sandra részt vett a férfi világsikerű projektje, az Enigma lemezeinek elkészítésében. A házaspár Ibizán telepedett le. 1995-ben születtek gyermekeik, egy ikerpár: Nikita és Sebastian. Sandra és Michael házassága az új évezredben válságba került, 2007 végén elváltak. Az énekesnő vegetáriánus, az egészséges táplálkozás híveként csak bioételeket fogyaszt. Részt vesz a közéletben is, harcol az állatok jogaiért, és támogatja a melegek mozgalmát.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Az énekesnő francia édesapja, Robert Lauer egy saarbrückeni borkereskedés tulajdonosa volt, német édesanyja, Karin Lauer pedig egy cipőboltot vezetett. Sandrának volt egy két évvel idősebb mozgássérült bátyja is, Gaston, aki 1995-ben elhunyt. A szülők balett-táncosnak szánták a lányukat, aki ötéves korától kezdve tíz éven át klasszikus balettre járt, heti kétszer 3 órában. Emellett két évig dzsesszbalettet is tanult. Mindazonáltal nemcsak hogy nem lázadozott szülei akarata ellen, hanem mindig is jó kapcsolatban volt velük. Persze nem titkolta, hogy az éneklés jobban érdekli a táncnál, ezért tízéves korában szülei megajándékozták egy gitárral. Sandra hamarosan gitárleckéket vett az utcájukban lakó zenetanártól, és megpróbálta kamaszos ábrándjait dalszövegekbe önteni. Szülei nem ellenezték ezt a szabadidős programot, mert lányuk ugyan nem volt kiváló tanuló, de tanulmányi eredményei nem voltak rosszak. 1974-ben a család részt vett a saarbrückeni Tanz im Mai fesztiválon. Ott Sandra titokban benevezett egy tehetségkutató versenyre Olivia Newton-John egyik dalával. A szülők igencsak meglepődtek, amikor a fesztivál forgatagában eltűnt lányukat hirtelen a színpadon látták viszont. A meghökkenés csak fokozódott, amikor Sandra megnyerte a versenyt. (Az angol Wikipédia életrajza szerint Sandra nem vett részt a tulajdonképpeni versenyen. Miután a versenyzők előadták a számaikat, a zsűri pedig éppen a végeredményről tanácskozott, Sandra azt mondta édesanyjának, hogy a mosdóba megy. Valójában felosont a színpadra, ahol a DJ kezébe nyomta Olivia Newton-John egyik lemezét, hogy játssza le azt. A zenei alapokra énekelt, és nagy sikert aratott. Az eseményt az angol Wikipédia 1975-re datálja, ám számos egyéb forrás – köztük az énekesnő több interjúja – szerint a rendezvény 1974-ben volt.) Néhány hónappal később jelentkezett egy producer, George Roman, aki lemezt szeretett volna készíteni az ifjú üdvöskével. A szülők nem lelkesedtek túlzottan, szerintük a tanulás fontosabb lett volna, végül mégis beadták a derekukat. 1976-ban jelent meg az Andy mein Freund című kislemez, amely azonban megbukott. Sandra tehát visszatért az iskolapadba, és úgy tűnt, énekesnői karrierje a távoli jövő homályába vész.


Arabesque
Az Arabesque női trió 1977-ben alakult Frankfurtban. Már első kislemeze, a Hello Mr. Monkey nagy sikert aratott, a távoli Japánban egyenesen a slágerlista élére került. Az Arabesque iránt hirtelen megnőtt az érdeklődés, ám ekkor néhány hónap leforgása alatt a három lányból kettő is távozott a trióból. Egyikőjük azért, mert állapotos lett. A pótlásukra érkezett énekesnők sem váltak be. Hans Scherer producernek ekkor eszébe jutott, hogy nemrég egy tehetséges fiatal lány, egy bizonyos Sandra Ann kislemezét hallotta. Rögvest próbaéneklésre hívta őt Frankfurtba. Sandra szülei ismét a tanulás mellett voksoltak, látván azonban, hogy lányuknak mennyire fontos az éneklés, beleegyeztek az utazásba. Megállapodtak abban, hogyha a próbaéneklés nem sikerül, Sandra folytatja a tanulást. Erre azonban nem került sor: a producer annyira elégedett volt a próbaénekléssel, hogy az Arabesque vezető énekesnőjévé tette új felfedezettjét. A trió központi figurája immár Sandra lett, ő énekelte a dalok többségét, és az élő fellépéseken is többnyire ő került középre. Egy japán turné miatt a lányoknak intenzíven kellett gyakorolniuk a tánckoreográfiát. A tökéletes végeredmény érdekében Sandra nap mint nap vonattal ingázott Saarbrücken és Frankfurt között a próbákra, míg a producer egy egyszobás lakást bérelt számára.


A szülők fájó szívvel váltak meg a lányuktól, aki kezdetben nehezen találta fel magát az új városban. Az Arabesque tagjaként azonban egy idő után megszokta a felpörgetett életmódot: fellépések, próbák, utazások, interjúk, lemezfelvételek. Utóbbiakra többnyire a frankfurti Europasound Studiosban került sor, ahol Sandra mind gyakrabban futott össze a szomszédos teremben dolgozó Michael Cretuval. A férfi öt évvel volt idősebb, de ugyanazon a napon született, mint Sandra. A futó ismeretségből szerelem, majd évekkel később házasság lett. Addig azonban az Arabesque végigturnézta fél Európát és a Távol-Keletet, ahol különösen népszerű volt. Egyik sláger jött a másik után: City Cats, Marigot Bay, Take Me Don’t Break Me, In for a Penny, Midnight Dancer, Indio Boy stb. Az 1980-as évek elején azonban már érezhető volt, hogy a sikersorozatnak rövidesen vége, a diszkózene nagy népszerűsége egyre inkább a múlté. Sandra 1984-ben Cretu segítségével egy újabb szólókislemezt adott ki. A Japan ist weit a szintén német Alphaville együttes akkoriban rendkívül népszerű angol nyelvű slágerének (Big in Japan) német változata, amely azonban nem lett sikeres. A következő évben az Arabesque ténylegesen feloszlott, amiben szerepet játszott Sandra újabb önálló kislemeze, a Maria Magdalena hatalmas sikere. (A felhasznált források Sandra szólókarrierjének kezdetére vonatkozóan ellentmondásosak. Egyes infók szerint a Japan ist weit egy évvel korábban, 1983-ban jelent meg. Más források szerint viszont az Arabesque már 1984-ben feloszlott, és csak ezután került sor előbb a Japan ist weit, majd a Maria Magdalena megjelenésére.)


A német Madonna
A Maria Magdalena óriási európai slágernek bizonyult: 21 országban (!) került a toplista élére, további 5 országban pedig a Top 10-be. Akik azt hitték, Sandra csupán egyslágeres előadó lesz, rövid időn belül csalódtak: a következő kislemez, az In the Heat of the Night szintén sikert aratott. (Ehhez a dalhoz készült az énekesnő első videoklipje.) A szerzeménnyel Sandra részt vett az 1986-os Tokyo Music Festivalon, ahol második helyezést ért el. Előtte azonban – még 1985-ben – megjelent első albuma, a The Long Play. A nyolc dalt tartalmazó LP-ről a Little Girl szintén feliratkozott a slágerlistákra. A nemzetközi siker tartósítása érdekében Sandra hat hónapra Londonba utazott, hogy tökéletesítse angol nyelvtudását, és énekleckéket vegyen Helena Shelennél. A fél év alatt azonban többször visszatért Münchenbe, hogy következő albumán dolgozzon.


1986 októberében került az üzletekbe a Mirrors című LP, amelyről négy dal került fel a toplistákra Európa-szerte: Innocent Love, Hi! Hi! Hi!, Midnight Man, Loreen. Az album nyitófelvétele, a (Don't Cry) The Breakup of the World a néhány hónappal korábbi csernobili atomkatasztrófa hatására született. A következő évben Sandrának egy válogatásalbuma jelent meg Ten on One (The Singles) címmel. Voltak, akik azt hitték, a kiadvány énekesnői pályafutása lezárásának tekintendő, de tévedtek. A nagy sikerszámok mellé két vadonatúj dal is felkerült a lemezre, és mindkettő slágerré vált. Az Everlasting Love Sandra gyerekkori kedvenc számának feldolgozása, a Stop for a Minute pedig eredetileg a Magyarországon is népszerű krimisorozat, a Tetthely számára íródott. Az angol popzenében akkoriban egyeduralkodónak számító szerző-producer trió – Stock, Aitken és Waterman – kísérletet tett arra, hogy Sandrát befuttassa Angliában is, ám az Everlasting Love remixe nem lett sikeres a szigetországban. Svédországban és a Dél-afrikai Köztársaságban azonban ez a változat is népszerűvé vált.


Sandrát ekkoriban az európai popzene királynőjeként emlegette a média, egyenesen Madonna legfőbb riválisát látták benne. Sandra elismerően nyilatkozott amerikai kolléganőjéről, ugyanakkor úgy vélte, ő minden téren sokkal visszafogottabb, mint Madonna. 1988. január 7-én mondta ki a boldogító igent Michael Cretunak. Az esküvő lakhelyváltozást is jelentett: addigi székhelyükről, Münchenből – itt található Cretu saját stúdiója, a Data-Alpha is – Ibiza szigetére költöztek. Az újabb album, az Into a Secret Land némi stílusváltást tükröz Sandra korábbi LP-ihez képest, ám a siker ezúttal sem maradt el. A dalok közül ismét négy szerzemény került fel a toplistákra Európa-szerte, és természetesen maga az album is igen kelendőnek bizonyult. Az állatbarát énekesnő 1989-ben részt vett az állatok jogaiért küzdő zenei projekt, az Artists United for Nature munkájában olyan világhírű kollégák társaságában, mint Brian May, Harold Faltermeyer és Chaka Khan. Az 1980-as éveket Sandra Európa egyik legnépszerűbb énekesnőjeként zárta, aki Moszkvában is teltházas koncerteket adott. (A Szovjetunió utódállamaiban egyébként az Arabesque is mindmáig rendkívül népszerű.)


A 1990-es évektől napjainkig
Az 1990-es évek első Sandra-albuma, a Paintings in Yellow már nem aratott olyan elsöprő sikert, mint az előzőek. A Wishful Thinking együttes Hiroshima című 1978-as felvételének feldolgozása volt a nagylemez legnépszerűbb slágere. A World Music Awards Monte-Carlóban megrendezett gáláján Sandra a legsikeresebb német énekesnőnek járó díjat vehette át, elsősorban a (Life May Be) A Big Insanity című dal előadásának köszönhetően. Még ugyanabban az évben az Enigma nevű „arctalan” együttes világsikert aratott a Sadeness (Part I) című szerzeménnyel, amely a gregorián zene és a popzene párosításából született. Csak a siker fényében derült ki, hogy az Enigma név mögött valójában Cretu rejtőzik. Felesége, Sandra jellegzetes hangját egyébként a rajongók meglehetősen hamar azonosították. Az Enigma óriási sikere miatt csak 1992-ben került sor az énekesnő újabb szólóalbumának elkészítésére. A Close to Seven kevésbé tánczene-orientált, mint a korábbi albumok, ami főleg annak köszönhető, hogy az akkor harmincéves énekesnő végleg le szeretett volna számolni tinilányos imázsával. A Don't Be Agressive című kislemez népszerűsége arra engedett következtetni, hogy az arculatváltás sikeres lesz.


A következő single, az I Need Love azonban megbukott. Meglehet, talán ez is szerepet játszott abban, hogy az arculatváltásnak Sandra állítólag azzal próbált még nagyobb nyomatékot adni, hogy meztelenül pózolt a német Playboy számára. A képek körül kisebb skandalum támadt. Az aktfotózásról ugyanis először a Bravo magazin számolt be, az énekesnő azonban nem sokkal később helyreigazítást kért. Állítása szerint soha nem pózolt ruhátlanul se a Playboynak, se más férfimagazinnak, a Bravo által közölt illusztráció csupán egy fotómontázs. Sandra szavait igazolja, hogy ezek az állítólagos aktfotók hosszas kutatás ellenére sem találhatók meg az interneten, ami elképzelhetetlen lenne, ha valóban léteznének. Mindazonáltal a Playboy-balhét követően – Michael Cretu szerint – a Bravo soha többé nem foglalkozott hosszabb cikkben Sandrával. A kissé különös tréfának (és alighanem a Maria Magdalena '93 sajátos promóciójának) nevezhető állítólagos aktfotózásnál mindenképpen fontosabb esemény volt, hogy 1992-ben Golden Europe Award-díjjal ismerték el Sandra és Michael sikeres zenei pályafutását. Ugyanabban az esztendőben egy újabb válogatásalbum is megjelent az énekesnőtől. Ezen új változatban hallható két évvel korábbi dala, a Johnny Wanna Live. A felvételhez készült videoklip sokkoló hatást keltett, mert az állatokkal szembeni kegyetlenség elleni tiltakozásul számos megdöbbentő képsort tartalmazott. (A dalt később Sarah Brightman is feldolgozta, nem teljesen véletlenül: akkori élettársa, Frank Peterson ugyanis aktív résztvevője volt az Enigma munkájának.)


1995 mozgalmas év volt Sandra számára. Megjelent következő nagylemeze, a Fading Shades, amelyről ismét egy feldolgozás, a Moody Blues Nights in White Satin című örökzöldjének átirata vált különösen népszerűvé. Mivel Sandra akkoriban már állapotos volt, a következő kislemezhez – Won't Run Away – nem készült videoklip. Ez a popvilágban akkoriban a bukás kockázatát jelentette, ami be is következett. Kárpótlást jelentett viszont, hogy 1995. július 6-án egy müncheni kórházban világra jöttek Sandra ikrei, Nikita és Sebastian. Az anyai örömök mérsékelték szeretett bátyja, Gaston elvesztése miatti fájdalmát. (A férfi 35 éves korában hunyt el). Az énekesnő úgy döntött, hogy néhány évet kizárólag a családjának szentel.


Hogy ne kerüljön ki teljesen a popzene körforgásából, 1999-ben egy újabb válogatást adtak ki a slágereiből. A dalokat az éppen népszerű diszkózenei hangzásnak megfelelően „felturbósították”. A dupla CD-n Sandra kedvenc balladái is helyet kaptak. A legnagyobb sikert a Secret Land '99 aratta, amelynek klipjében a popdíva rövid hajjal látható. 2000-ben az énekesnő háttérvokált énekelt Andru Donalds Precious Little Diamond című kislemezén. 2002-ben a lelkes rajongók örömmel fogadták a soron következő Sandra-albumot, ám a The Wheel of Time végső soron nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ugyanabban az évben egy Monte-Carló-i zeneidíj-átadón – ahol ezúttal csak Cretu kapott díjat – Sandra találkozott a népszerű svájci popsztárral, DJ BoBóval. A találkozás eredménye négy évvel később vált kézzel foghatóvá egy kislemez formájában: a Secrets of Love slágerré vált. Sandra még arra is hajlandó volt, hogy az 1980-as éveket idéző megjelenésével népszerűsítse a dalt. Annak viszont kevésbé örült, amikor a Virgin Music France egy újabb remix válogatáslemez ötletét vetette fel, hiszen 1999-ben már megjelent egy ilyen albuma. Végül mégis beleegyezett a dologba, és az album nagy sikernek bizonyult. Érdekes módon kislemezt nem másoltak ki róla, csupán promóciós példányok jelentek meg egyes dalokból. A sikernek köszönhetően 2007 februárjában megjelent Sandra újabb szólólemeze, a The Art of Love, amely nagy érdeklődést keltett. Michael Cretu már semmilyen szerepet nem vállalt az új album elkészítésében és megjelentetésében. A házaspár 2007 novemberében csendben elvált. Mindketten Ibizán maradtak új partnereikkel. Sandra 2010-ben házasságot kötött Olaf Menges nevű barátjával.


2008-ban az énekesnő egy nagyszabású európai turnét bonyolított le, amelynek során fellépett Moszkvában, Kazahsztánban, Ukrajnában, Litvániában és a görögországi Athénban. Lengyelországban egy retrófesztivál egyik fellépőjeként három nagy slágerét énekelte: Maria Magdalena, In the Heat of the Night, Hiroshima. A program többi részében olyan, 1980-as évekbeli sztárok léptek még színpadra, mint Kim Wilde, Samantha Fox, Sabrina, Shakin’ Stevens, Limahl és a Modern Talking. A 2008. augusztus 24-én tartott koncertet a Sopoti Dalfesztivál részeként rendezték meg, és közvetítette a lengyel televízió. 2009. március 27-én került az üzletekbe a popdíva új szólóalbuma, a Back to Life, amelyet New Yorkban rögzítettek. Erről először az In a Heartbeat című dal jelent meg kislemezen, majd a Modern Talking volt énekesével, Thomas Andersszel készített duett, a The Night Is Still Young. 2009. november 6-án volt a világpremierje a 3 CD-t tartalmazó The Platinum Collection című válogatásalbumnak. Az első két lemez 40 dalt tartalmaz – a legnagyobb slágerek mellett néhány, addig kiadatlan felvételt is –, míg a harmadik CD-n a legismertebb dalok hosszabb verziói, illetve remixei hallhatók.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1976: Andy mein Freund / Ich bin noch ein Kind (Sandra Ann néven)
* 1984: Japan ist weit / Sekunden
* 1985: (I'll Never Be) Maria Magdalena / Party Games (Instrumental)
* 1985: In the Heat of the Night / Heatwave (Instrumental)
* 1985: Little Girl / Sisters and Brothers
* 1986: Hi! Hi! Hi! (Extended Version) / You'll Be Mine / Hi! Hi! Hi!
* 1986: Hi! Hi! Hi! / You'll Be Mine
* 1986: Innocent Love / Innocent Theme
* 1986: Innocent Love / Hi! Hi! Hi!
* 1985: In the Heat of the Night / (I'll Never Be) Maria Magdalena
* 1986: Loreen / Don't Cry (The Breakup of the World)
* 1987: Midnight Man / Mirror of Love
* 1987: Everlasting Love (Extended Version) / Change Your Mind / Everlasting Love (Single Version)
* 1987: Everlasting Love / Change Your Mind
* 1988: Sisters and Brothers / Stop for a Minute
* 1988: Everlasting Love (PWL Hammond Mix)
* 1988: Stop for a Minute / Two Lovers Tonight
* 1988: Stop for a Minute (Extended Version) / Two Lovers Tonight / Stop for a Minute
* 1988: Heaven Can Wait (Extended Version) / Heaven Can Wait (Dub Mix) / Heaven Can Wait (Single Version)
* 1988: Heaven Can Wait / Heaven's Theme
* 1988: Secret Land (Reverse Mix) / Secret Land (Single Version) / Secret Land (Dub Mix)
* 1988: Secret Land / Around My Heart
* 1988: Everlasting Love / Little Girl / Maria Magdalena / Midnight Man
* 1989: We'll Be Together ('89 Remix)
* 1989: We'll Be Together ('89 Remix Single Version) / It Means Forever (Instrumental)
* 1989: Around My Heart (Single Version) / Around My Drums (Instrumental)
* 1989: Around My Heart (Extended Version) / Around My Drums (Instrumental) / Around My Heart (Single Version)
* 1989: Secret Land / Children of England
* 1989: La vista de luna (promóciós lemez)
* 1989: Hiroshima (Single Version) / Hiroshima (Extended Version) / Hiroshima (Dub Mix) / Heaven Can Wait (US-Remix)
* 1989: Hiroshima (Extended Version) / Hiroshima (Dub Mix) / Heaven Can Wait (US-Remix)
* 1989: Hiroshima / La vista de luna
* 1990: (Life May Be) A Big Insanity (Radio Edit) / (Life May Be) A Big Insanity (Club Mix) / (Life May Be) A Big Insanity (Dance Mix) / (Life May Be) A Big Insanity (Dub Mix) / The Skin I'm In (Single Version)
* 1990: (Life May Be) A Big Insanity (Dance Mix) / (Life May Be) A Big Insanity (Club Mix) / (Life May Be) A Big Insanity (Dub Mix)
* 1990: (Life May Be) A Big Insanity / The Skin I'm In
* 1990: One More Night (Single Version) / Journey (Album Version) / One More Night (Extended Version)
* 1990: One More Night / Journey
* 1992: Don't Be Aggressive (The Midnight Hour Mix) / Seal It Forever / Don't Be Aggressive (Radio Edit)
* 1992: Don't Be Aggressive / Seal It Forever
* 1992: I Need Love (Trance-Techno Mix) / I Need Love (Radio Edit) / Shadows
* 1992: Steady Me (promóciós lemez)
* 1992: Johnny Wanna Live / Johnny Wanna Live (Extended Version) / Mirrored In Your Eyes
* 1992: Johnny Wanna Live / Mirrored In Your Eyes
* 1993: Maria Magdalena '93 (Radio Edit) / Maria Magdalena '93 (Club Mix) / Maria Magdalena (Original Version)
* 1993: Maria Magdalena '93 (Radio Edit) / Maria Magdalena '93 (Club Mix) / Maria Magdalena (Original Version) / Maria Magdalena '93 (Vega Sicilia Mix)
* 1993: Maria Magdalena '93 (Club Mix) / Maria Magdalena '93 (Vega Sicilia Mix)
* 1995: Nights in White Satin (Radio Edit) / Nights in White Satin (Club Mix) / Nights in White Satin (Techno Mix) / Nights in White Satin (Jungle Mix) / Nights in White Satin (Dub Version)
* 1995: Nights in White Satin (Club Mix) / Nights in White Satin (Techno Mix) / Nights in White Satin (Jungle Mix) / Nights in White Satin (Dub Version)
* 1995: Won't Run Away (Radio Edit) / Won't Run Away (The Sunshine Mix) / Won't Run Away (Happy Dancer Mix) / Won't Run Away (Extended Guitar Mix)
* 1999: Secret Land (Radio Edit) / Secret Land (Ultra Violet Club Mix) / Secret Land (La Danza Club Mix) / Secret Land (Ultra Violet Radio Edit)
* 1999: Maria Magdalena (Original Version) / Maria Magdalena (99 Remix) (promóciós lemez)
* 2001: Forever (Radio Edit) / Forever (Straight 4 U Radio Edit) / Forever (Beatnik Club Mix) / Forever (Straight 4 U Remix)
* 2002: Such a Shame (Radio Edit) / Such a Shame (Straight Dance Mix) / Such a Shame (Cool Club Mix) / Such a Shame (Karaoke Version)
* 2002: Such a Shame (promóciós lemez)
* 2002: Forgive Me (promóciós lemez)
* 2002: I Close My Eyes (Radio Edit) / Forgive Me (Chill Out Radio Edit) / The Wheel of Time (Album Version) / Forever (Multimedia Track)
* 2006: Secrets of Love (Radio Version) / Secrets of Love (Club Mix Radio Edit) / Secrets of Love (Club Mix) / Secrets of Love (Instrumental) / Secrets of Love (duett DJ BoBóval)
* 2006: Everlasting Love 2006 (promóciós lemez)
* 2006: Around My Heart 2006 (promóciós lemez)
* 2007: The Way I Am (Radio Edit) / The Way I Am (Extended Club Edit) / The Way I Am (Lounge Edit) / Logical Love / Sleep (Alternative Version „Casino Royale”)
* 2007: In the Heat of the Night 2007 (négyféle verzió)
* 2007: What Is It about Me (Radio Edit) / What Is It about Me (Lounge Edit) / What D'Ya Think of Me / Les qu'est-ce que c'est / Silencio a mi lado
* 2007: All Your Zombies (promóciós lemez)
* 2009: In a Heartbeat (Album Version) / In a Heartbeat (NYC 38th Street Mix) / These Moments (Album Version) / Kiss My... (Exclusive Track)
* 2009: The Night Is Still Young (featuring Thomas Anders) / The Night Is Still Young (Casa Sylt Mix) / The Night Is Still Young (Solo Version) / Redis Moi 
* 2012: Maybe Tonight (Single Version) / Maybe Tonight (Extended Version) / Maybe Tonight (Dub Version) / Maybe Tonight (Instrumental Version)


Stúdióalbumok
* 1985: The Long Play
* 1986: Mirrors
* 1988: Into a Secret Land
* 1990: Paintings in Yellow
* 1992: Close to Seven
* 1995: Fading Shades
* 2002: The Wheel of Time
* 2007: The Art of Love
* 2009: Back to Life
* 2011: 4 Albums (az első négy sorlemez, 4 CD) 


Válogatásalbumok
* 1987: Ten on One (The Singles)
* 1988: Everlasting Love
* 1992: 18 Greatest Hits
* 1999: My Favourites (dupla CD)
* 2001: Portrait
* 2003: The Essential
* 2006: Reflections – The Reproduced Hits
* 2007: Reflections – The Reproduced Hits (Special Edition) (3 bónusz felvétellel)
* 2009: The Platinum Collection (3 CD) 


VHS, DVD
* 1987: Ten on One (VHS)
* 1992: 18 Greatest Hits (VHS)
* 2003: The Complete History (DVD)

VIDEÓK

Andy mein Freund (csak zene!)

Japan ist weit (csak zene!)




















Secrets of Love (DJ BoBo featuring Sandra)  

The Night Is Still Young (Sandra & Thomas Anders)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.