disco

disco

2013. január 10., csütörtök

ALICE

Alice (Olaszország, Forlì-Cesena, Forlì, 1954. szeptember 26.) olasz énekesnő, dalszerző és zongoraművésznő eredeti neve: Carla Bissi. 1971 óta van jelen a könnyűzenében, ahol eleinte a hivatalos nevét használta. 1975-ben felvette az Alice Visconti művésznevet, amelyet később Alicéra rövidített. 1981-ben a Per Elisa című dalával megnyerte a San Remó-i Dalfesztivált, és attól kezdve mind hazájában, mind Európában nagy figyelemmel kísérték további karrierjét. Eleinte a populárisabb irányzatokat képviselte, ebben a korszakában születtek olyan örökzöldjei, mint az Una notte speciale, a Messagio, a Summer on a Solitary Beach, a Nomadi, a Carthago és a Prospettiva Nevski. Kiugró sikert ért el a német Stefan Waggershausennel közös duettje, a Zu nah am Feuer. Az 1990-es évek a kísérletezés jegyében teltek, amihez számos nemzetközi hírű zenész nyújtott segítséget. A kedvező kritikák ellenére ekkoriban kiadott albumai nem fogytak túl jól, ami miatt az énekesnőnek szakmai vitái támadtak kiadójával, az EMI-jal. A megújulás iránti folyamatos igény, az önmagával és munkatársaival szemben támasztott magas követelmények és persze a kimagasló tehetség okán Alice az elmúlt három évtized egyik legfigyelemreméltóbb előadóművészévé nőtte ki magát. Magyar nyelven is énekelt: az Istenem, Istenem kezdetű népdalt két különböző lemezfelvételen is előadta. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Alice nyolcéves korában kezdett tudatosan készülni a könnyűzenei pályára, amikor szülei ének- és zongoraórákra íratták be a helyi konzervatóriumba. 1971-ben megnyerte a Castrocaro Festivalt a klasszikus olasz rockegyüttes, az I Pooh friss slágere, a Tanta voglia di lei előadásával. A versenyen saját nevén vett részt, akárcsak a következő évben Velencében, ahol Ezüst Gondola-díjat nyert a La festa mia című számával. Az ígéretes kezdeten felbuzdulva még 1972-ben indult a San Remó-i Dalfesztiválon is, az új reménységek mezőnyében, versenydala, az Il mio cuore se ne va azonban nem jutott be a döntőbe. Mindazonáltal a Carosello lemezcég fantáziát látott az ifjú tehetségben – aki mellesleg igen csinos is volt, ráadásul szépségén később a múló évek sem hagytak látványos nyomokat –, és megjelentette három kislemezét, ám ezek nem keltettek számottevő figyelmet. Carlát azonban nem olyan fából faragták, aki az első nehézségek láttán meghátrál. 1975-ben feladta állandó munkáját egy designstúdióban, és teljesen a zenei karrierjének szentelte magát. Felvette az Alice Visconti művésznevet, elvégre a Visconti név Olaszországban egyáltalán nem cseng rosszul. A CBS olasz leányvállalata szerződtette, és még abban az évben ki is hozta első albumát, amely a La mia poca grande età címet kapta. A kortárs olasz könnyűzene számos kiválósága állt csatasorba, hogy elindítsa az énekesnőt a sztárrá válás útján: a közreműködők között voltak az I Pooh zenészei is. A kislemezre kimásolt Io voglio vivere és a Piccola anima még a hagyományos olasz slágerzenét képviselték: a sikerlistákra is feljutottak, ámbár nem értek el jelentős pozíciókat. Mindazonáltal a Piccola animának köszönhetően Alicéra felfigyeltek Franciaországban is. A második album, a Cosa resta... Un fiore ugyanazzal az alkotógárdával készült, ám a remélt áttörést nem hozta meg. 


Sorsdöntő fordulatok 
1979 végén lejárt a CBS-szel kötött szerződés. Alice ezt követően találkozott azzal a férfival, akivel több mint három évtizeden át tartó együttműködése az olasz és a nemzetközi könnyűzene egyik legérdekesebb és legegyénibb előadóművészévé tette. Az 1945-ben született Franco Battiato épp akkoriban került az érdeklődés homlokterébe az EMI-nál megjelent L'era del cinghiale bianco című albumával, amelynek popzenei hangvétele kellemes meglepetést okozott. Korábban ugyanis Battiato éveken át az experimentális (kísérleti) zene egyik úttörőjének számított. Ajánlására az EMI szerződtette Alicét, és az új alkotópáros Angelo Carraro producer közreműködésével hozzálátott az énekesnő harmadik albumának elkészítéséhez. A kreatív trió mindjárt az elején kvartetté bővült Giusto Pio komponista, szövegíró és hegedűművész színre lépésével, akinek szintén oroszlánrésze volt Alice markáns repertoárjának kialakításában. Mindjárt az első kislemez, az Il vento caldo dell'estate jelezte, hogy valami izgalmasan új hangzás születik az EMI stúdiójában. Az album, a Capo Nord a kortárs rockzene és a divatos new wave hatását tükrözte, hangszerelésében a szintetizátorok és a torzított elektromos gitár dominált. Battiato és Pio érdemeinek elismerése mellett fontos hangsúlyozni, hogy Alice nem pusztán a két művész médiuma volt, hanem maga is tevékeny szerepet vállalt új imázsának kialakításában zeneszerzőként és szövegíróként éppúgy, mint hangmérnökként és persze énekesnőként. Művésznevéből is a stílusváltást jelentő LP kapcsán hagyta el a Viscontit. 


Für Elise – Per Elisa 
A Capo Nord kedvező fogadtatásának köszönhetően Alice 1981-ben ismét szerencsét próbált a San Remó-i Dalfesztiválon. Versenyszáma, a Per Elisa (szerzők: Alice, Battiato és Pio) lényegében Beethoven Für Elisének modern parafrázisa mind szövegét, mind zenéjét tekintve. Az akkor éppen 30 éves jubileumát ünneplő San Remó-i versenyeken addig többnyire a hagyományos, romantikus olasz slágerek, olykor a populárisabb zenei irányzatok (például a disco) képviselői domináltak, a Per Elisa azonban szakított ezekkel a tradíciókkal. Romantikus érzelmek helyett féltékenységről, árulásról, haragról és bosszúról szólt a szöveg, a zene pedig egyértelműen rock. Alice a dalban maximálisan kihasználta kontraalt hangjának erejét és terjedelmét: összesen négy oktávot énekelt ki. Énektudása – a kisebb bizonytalanságok ellenére, melyeket a stúdióváltozatban kiküszöböltek – nagy hatást gyakorolt a zsűrire és a közönségre. A fiatalok lelkesedtek érte: nemcsak előadásmódja volt modern, hanem megjelenésében is szakított a fesztivál-énekesnők külsejére vonatkozó poros hagyományokkal. 736 szavazattal nyerte meg a fesztivált, a második helyre szorítva ezzel jelen sorok írójának egyik kedvencét, Loretta Goggi Maladetta primavera című dalát. (A Ricchi e Poveri egyik legemlékezetesebb slágere, a Sarà perché ti amo az ötödik helyen végzett.) A Per Elisa nemcsak Olaszországban, hanem egész Európában meghozta a nagyon várt és megérdemelt áttörést Alice számára, hiszen minden nagyobb lemezpiacon bejutott a Top 10-be. A siker konzerválása érdekében az új sztár még abban az évben lebonyolította első európai turnéját. 


A német kedvenc 
Nem sokkal a fesztiválgyőzelem után boltokba került az énekesnő negyedik LP-je, az Alice, amelynek címe nem fantáziátlanság, hanem nyilvánvaló utalás arra, hogy az album valóban az ő egyéniségét és művészi elképzeléseit tükrözi. Mindazonáltal bizonyos országokban Per Elisa címmel forgalmazták a lemezt. A nyolc felvétel közül az Una notte speciale lett a következő sláger. Az újabb kis- és nagylemezek egyébként a Per Elisa méltó folytatásának bizonyultak, mindenekelőtt jelen sorok írójának egyik kedvence, az 1982-es Messagio, a Battiatóval felvett duett, a Chan-son Egocentrique, az A cosa pensano, a Notte a Roma, a Carthago, a Solo un' idea és az Il profumo di silenzio. Ezek a dalok különösen az NSZK-ban arattak jelentős sikert, ami egy közös duettet eredményezett a németek egyik sztárjával, Stefan Waggershausennel. A Zu nah am Feuer csak az NSZK-ban közel egymillió példányban kelt el, de vezette a slágerlistát Ausztriában és Svájcban is. Mondani sem kell, hogy angol nyelven is felvették a duettet, Close to the Fire címmel. Az 1980-as években Alice volt kereskedelmileg a legnépszerűbb olasz énekes a német nyelvterületen, népszerűsége, lemezeinek eladott példányszáma felülmúlta a hazájában elért eredményeit is.


Eurovíziós Dalfesztivál 
1984-ben Alice és Franco Battiato képviselte Olaszországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az I treni di tozeur című dallal, melyet az összeszokott alkotótrió jegyzett. (A fesztiválzenekart Giusto Pio vezényelte.) Ahogyan három évvel korábban San Remóban, úgy a művészek az Eurovíziós Dalfesztiválon is megpróbáltak szakítani a tradíciókkal, és egy rendhagyó dallal neveztek. Ez a módszer tíz évvel korábban az ABBA-nak egyértelműen bejött, hiszen a Waterloo is teljesen más hangvételű szerzemény volt, mint amilyennel addig a versenyzők indulni szoktak. A gálát 1984. május 5-én tartották a luxembourgi Théâtre Municipalban. A műsor háziasszonya a mindössze 19 esztendős Désirée Nosbusch volt, aki tapasztalt kollégákat megszégyenítő profizmusról tett tanúbizonyságot, és a dalokat felvezető szövegeket négy nyelven mondta el kifogástalanul. Mindazonáltal az est nem múlt el botrány nélkül: a hatodik fellépő, a brit Belle & The Devotions versenyszáma után a közönség pfujolni kezdett. Ilyen skandalumra addig nem akadt példa az elegáns fesztivál történetében. Az illetlenség magyarázata, hogy nem sokkal korábban Anglia 4:0-ra kapott ki éppen Luxemburgtól, és a vereség miatt nem vehetett részt az 1984-es foci-világbajnokságon. A csalódott, ám híresen erőszakos brit focihuligánok botrányt okoztak Luxembourgban. A helyi fesztiválközönség meglehetősen kisstílű revansa ellenére a brit együttes az összesítésben nem végzett rosszul: 19 indulóból a hetedik lett. Alice és Franco utolsó előttiként léptek színpadra. Produkciójukért két országtól (Spanyolország, Finnország) kapták meg a maximális 12 pontot, meglepően sok országtól viszont egyáltalán nem kaptak szavazatot: Svédországtól, Franciaországtól, az Egyesült Királyságtól, Ciprustól, Belgiumtól, Írországtól, Dániától, Hollandiától és Jugoszláviától. Különösen a skandináv és a Benelux-államok szigorúsága különös, hiszen ezekben az országokban Alice akkoriban igen népszerűnek számított. Az összesítésben az ötödik helyre kerültek 70 ponttal. Az általános nemzetközi fogadtatás mindazonáltal igazolta a dalválasztás helyességét, hiszen az I treni di tozeur számos országban Top 20-as slágerré vált, Olaszországban vezette a toplistát, és mindmáig egyike az énekesnő legnagyobb példányszámban eladott kislemezeinek. Az Eurovíziós Dalfesztivál 50. jubileuma alkalmából megjelent CD-n is megtalálható, mint a műsor történetének egyik legemlékezetesebb versenyszáma. 


Újabb nemzetközi sikerek 
Az eurovíziós versenydal egy nagyon rövid részletet tartalmazott Mozart A varázsfuvola című operájából, amelyet a fesztiválon egy háromfős női kórus adott elő. Alice soron következő albuma, a Gioielli rubati már egyértelműen a klasszikus szerzők – Brahms, Beethoven, Mozart, Bach – hatását tükrözte, a szintetizátoroknak és a dobgépeknek köszönhetően azonban a hangzás abszolút modern. A nyitófelvétel, a Prospettiva Nevski egy XX. század eleji, hideg szentpétervári napról szól a város legendás sugárútján, a Nyevszkij proszpekten. A kislemez kiemelkedő sikert aratott Európában, különösen a skandináv államokban. Jelen sorok írójának nagy kedvence a Summer on a Solitary Beach, de említést érdemel a Luna Indiana (Beethoven Holdfényszonátájának motívumaival) és az Il re del mondo is. A Milánóban felvett és a New York-i The Power Station Studiosban kevert albumért Alice megkapta a tragikus sorsú olasz énekesről, Luigi Tencóról elnevezett díjat. 1986-ban újabb kivételes tehetségű művésszel gyarapodott az alkotógárda: Francesco Messina billentyűs, hangmérnök és producer színre lépésével az énekesnő zenei világa tovább gazdagodott, aminek bizonyítéka következő albuma, a Park Hotel. A blues jellegű balladákban Alice énekhangjának újabb árnyalatait tudta bemutatni a közönségnek, ugyanakkor a dalok lehetőséget adtak arra is, hogy a kísérőzenészek – Tony Levin basszusgitáros, Michele Fedrigotti billentyűs, Jerry Marotta dobos és Phil Manzanera gitáros – profi hangszeres tudása is maximálisan érvényesüljön. Az album egyik legnagyobb slágere, a Nomadi szerzője Juri Camisasca volt. A Park Hotelt úgy a kritikusok, mint a közönség kedvezően fogadta, és egy újabb piacot hódított meg az énekesnő számára: Japánt. A kiugró nemzetközi siker azért is figyelemre méltó, mert Alice változatlanul az anyanyelvén énekelt, nem pedig angolul. 


1987-ben az olasz sztár egy újabb európai turnét bonyolított le, amelynek gerincét a Park Hotel dalai alkották. Korai repertoárjának néhány darabját (Il vento caldo dell'estate, Una notte speciale stb.) viszont új felfogásban adta elő, és innen származott az az ötlet, hogy ezekből a legjobbakat meg is jelentessék. Az Elisir című album nyolc felvétele közül hat néhány korábbi dal újraértelmezése, a másik kettő (Nuvole, A Fool on the Hill) pedig korábban nem jelent meg: az angol nyelvű dal egyébként egy John Lennon–Paul McCartney-szerzemény feldolgozása. Megint a német siker volt a legnagyobb, az Elisir megkapta a kereskedelmileg legsikeresebb albumnak járó, tekintélyes Goldene Europa díjat. Japánban a lemezt kibővítve, Kusamakura (Fűpárna) címmel jelentették meg: hallható rajta a Le scogliere di Dover is, amellyel Alice 1988 elején részt vett a tokiói Yamaha Dalfesztiválon. (A rendezvény történetében először nem hirdettek győztest. A következő évben egy jótékony célú gálát tartottak, és az a huszadik fesztivál volt mindmáig az utolsó.) 1988-ban az énekesnő egy különleges turnét bonyolított le Olaszországban és Svájcban: kisebb helyszíneken és koncerttermekben lépett fel a billentyűs Michele Fedrigotti kíséretében. Popzenei repertoárja helyett áriákat és a XIX. század végi klasszikus szerzők (Maurice Ravel, Gabriel Fauré, Erik Satie) műveit énekelte. A műsor anyagából készült a Mélodie passagère című albuma. 1989-es lemeze, az Il sole nella pioggia azonban egyértelműen a kortárs angol könnyűzene – főleg Kate Bush, Peter Gabriel és David Sylvain – hatását tükrözi, és kiváló – részben külföldi – zenészek vettek részt az elkészítésében. Érdemes kiemelni az Orléans című francia népdalt, amelyben Alice négy oktávos énekhangja az a cappella felfogás jegyében tökéletesen érvényesül, valamint a friuli nyelven előadott Anìn a Grîs című dalt. A japán fesztiválra írt Le scogliere di Dover új szöveggel került az albumra, ezért a címe is megváltozott: I cieli del Nord.


Az 1990-es évek zenei kísérletei 
Alice 1989-es albumát a megszokott egy év helyett három esztendő múlva követte újabb: a Mezzogiorno sulle Alpi az énekesnő talán legérettebb lemeze, amelyen különösen tág teret engedett a kísérletezésnek. (Nyilván ezért készült olyan sokáig.) Ismét nemzetközi hírű zenészek működtek közre a lemez megszületésében, mint például Steve Jansen, Richard Barbieri, Dave Gregory, Paolo Fresu, Danny Thompson, Gavin Harrison és Jakko Jakszyk. Nekünk, magyaroknak különösen szívet melengető ezt a lemezt hallgatni, hiszen az In viaggio sul tuo viso című nyitófelvétel legvégén az énekesnő magyarul (!) ad elő egy részletet az Istenem, Istenem kezdetű magyar népdalból. Vannak persze más zenei csemegék is az albumon: a La recessione alapja a tragikus sorsú olasz művész, Pier Paolo Pasolini egyik verse, a Luce della sera pedig Nacume Szószeki egyik haikujával kezdődik. A Mezzogiorno sulle Alpi javarészt lelkes kritikákat kapott, promóciós turnéja sem volt sikertelen, kereskedelmi szempontból azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ami vitákhoz vezetett Alice és kiadója, az EMI között. A lemezcég ugyanis egyáltalán nem lelkesedett azért, hogy sztárja szakított a korábbi évek populárisabb hangzásvilágával. 1993-ban és 1994-ben Alice az öt évvel korábbi Mélodie passagère mintájára összeállított Art et Décoration című műsorával turnézott, az EMI azonban nemcsak hogy kiadni nem volt hajlandó, de még stúdiót sem biztosított az énekesnőnek az igényes, ám egyáltalán nem populáris anyag rögzítéséhez. Kiadott viszont egy válogatást Alice engedélye nélkül a sztár 1980-as évekbeli slágereiből, rajta egy nem egyeztetett remixszel a Chan-son egocentrique-ből, amely eredetileg egy duett Franco Battiatóval. Emiatt az énekesnő és Franco Battiato egyaránt szakítani kívánt az EMI-jal, de Alicét a szerződése még egy album elkészítésére kötelezte. Közös megállapodással ez egy másik válogatás lett, amely immár a sztár felügyelete mellett született meg.


1995-ben Alice ötéves szerződést kötött a WEA / Warner Music céggel. Még ugyanabban az évben forgalomba került az együttműködés első terméke, a Charade, amely a Mezzogiorno sulle Alpi nyomdokain járt. Alice a színvonalból természetesen nem engedett, de figyelembe vette az éppen divatos zenei stílusokat is, a szövegekben pedig ragaszkodott az ezoterikus-evokatív témákhoz. 1996-ban turnéval népszerűsítette a Charade-ot, kísérőegyüttesének tagjai voltak: Robby Aceto (elektromos és akusztikus gitár), Ben Coleman (hegedű), Steve Jansen (dobok) és Mike Karn (basszusgitár és basszusklarinét). Ez volt egyben a sokoldalú énekesnő utolsó nagy európai turnéja. 1996-ban vendégelőadóként működött közre Trey Gunn albumán, illetve a Devogue nevű különleges projektben. 1998-ban jutott el a közönséghez az Exit című albuma, amely az urban dance hatását tükrözi, és – nyilván a kiadó nagy örömére – egyértelműen a populáris hangzásvilág jellemzi. Egy szakkritika szerint az Exit olyan, mintha „Sarah McLachlan az Enigmával társult volna”. Három dalt is kislemezre másoltak róla: I am a Taxi, Dimmi di sì, Open Your Eyes. (Ez utóbbi egy duett a fiatalok körében különösen népszerű Morcheeba együttes énekesével, Skye Edwardsszal.) A kilencvenes éveket Alice egy újabb rendhagyó albummal zárta, amelyet periférikus jellege ellenére a Warner hajlandó volt kiadni. A God Is My DJ javarészt szakrális és spirituális dalok újraértelmezett verzióit tartalmazza, köztük jó néhány kuriózummal más népek folklórkincséből: az Istenem, Istenem ezen a lemezen teljes egészében elhangzik. A XI. és XIV. századból származó himnuszokat Alice ógörögül és latinul adja elő. Az albumhoz kapcsolódó élő műsorral stílszerűen főleg templomokban lépett fel.


Az új évezred 
Tizenkilenc év után, 2000-ben Alice újra indult a San Remó-i Dalfesztiválon. Versenydala, az Il giorno dell'indipendenza bejutott a döntőbe, és a kilencedik helyen végzett. Ezzel a felvétellel indul 2000-es albuma, a Personal Jukebox, amely egyfajta speciális visszatekintés addigi életművére: hat régi dal eredeti formájában hangzik el, hét korábbi sláger pedig újraértelmezve került a CD-re, amelyen három vadonatúj felvétel is megtalálható. 2001-ben indult a Le parole del giorno prima elnevezésű turné, melynek műsorát Alice Olaszország leghíresebb énekeseinek, szerzőinek és szövegíróinak munkásságából válogatta. Sajnos a Warner úgy reagált az anyagra, mint korábban az EMI az Art et Décorationre: nem volt hajlandó megjelentetni. Végül egy független kiadó, a NuN hozta ki a turné műsorából összeállított albumot Viaggo in Italia címmel. A fogadtatás az énekesnőt igazolta, hiszen a kiadvány Olaszországban bejutott a Top 20-ba. Az új évezred második felében Alice továbbra is a kisebb koncerttermeket és templomokat részesíti előnyben, mivel aktuális repertoárjához az intimebb tér illik a legjobban. Több mint negyed század után, 2010-ben újabb duettet készített Stefan Waggershausennel Was soll ich dir sagen címmel. Ugyanabban az évben Franco Battiato is felelevenítette régi munkakapcsolatát Alicéval, 2011-ben pedig Tiziano Ferro írt két  dalt az énekesnő tervezett új albumára. A lemez 2012 őszén került forgalomba Samsara címmel. Azonnal a tizedik helyen startolt az olasz slágerlistán. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1972: La festa mia / Fai tutto tu (Carla Bissi néven) 
* 1972: Il mio cuore se ne va / Un giorno nuovo (Carla Bissi néven) 
* 1973: Il giorno dopo / Vivere un po' morire un po (Carla Bissi néven) 
* 1975: Io voglio vivere / Sempre tu sempre di più 
* 1976: Piccola anima / Mondo a matita 
* 1977: Un'isola / Alberi 
* 1978: ...e respiro / Un fiore 
* 1980: Il vento caldo dell'estate / Sera 
* 1981: Per Elisa / Non devi avere paura 
* 1981: Per Elisa / Bael 
* 1981: Una notte speciale / Senza cornice 
* 1982: Messagio / La Mano 
* 1982: A cosa pensano / Principessa 
* 1983: Chan-son egocentrique / Azimut (Alice & Franco Battiato)
* 1983: Il profumo del silenzio / Solo un'idea
* 1983: Carthago / Una sera di novembre 
* 1984: Zu nah am Feuer / Leider nur Liebe (Stefan Waggershausen & Alice) 
* 1984: Zu nah am Feuer / Osanna (Stefan Waggershausen & Alice) 
* 1984: I treni di tozeur / Le biciclette di forlì (Alice & Franco Battiato)
* 1985: Prospettiva Nevski / Luna Indiana 
* 1985: Summer on a Solitary Beach / Mal d'Africa 
* 1985: Luna Indiana / Un'altra vita 
* 1986: Nomadi / Segni nel cielo 
* 1989: Visioni / Il sole nella pioggia 
* 1989: Visioni / Il sole nella pioggia / Orléans 
* 1994: Chanson egocentrique (1994 Remix) / Chanson egocentrique (1994 Remix Dub Version)
* 1995: Non ero mai sola / Gli ultimi fuochi / Non ero mai sola (De Vogue Mix) / Non ero mai sola (Radio Edit) 
* 1996: Dammi la mano amore (The Remix) / Dammi la mano amore (Soft) / Dammi la mano amore (Original) / Dammi la mano amore (Devogue) 
* 1998: Open Your Eyes / Il vento soltanto / Da lontano (Bonus Track) (Alice + Skye of Morcheeba) 
* 1999: I Am a Taxi / Open Your Eyes / Da lontano / I Am a Taxi (Devogue Version) 
* 2000: Il giorno dell'indipendenza / I Am a Taxi (Remix) / Midnight Bells (Alice + Devogue) 
* 2004: Come un sigillo / Rose e limoni / Col tempo sai 
* 2012: Nata ieri 


Albumok 
* 1975: La mia poca grande età (Alice Visconti néven) 
* 1978: Cosa resta... Un fiore (Alice Visconti néven) 
* 1980: Capo Nord 
* 1981: Alice (Per Elisa címmel is megjelent) 
* 1982: Azimut 
* 1983: Falsi allarmi 
* 1985: Gioielli rubati 
* 1986: Park Hotel 
* 1987: Elisir 
* 1988: Mélodie passagère 
* 1989: Il sole nella pioggia 
* 1992: Mezzogiorno sulle Alpi 
* 1995: Charade 
* 1998: Exit 
* 1999: God is My DJ 
* 2000: Personal Jukebox 
* 2003: Viaggio in Italia 
* 2009: Lungo la Strada Live 
* 2012: Samsara 


Válogatások 
* 1979: Mi chiamo Alice 
* 1984: Alice 
* 1986: Alice (nem azonos az 1984-es albummal!) 
* 1988: Kusamakura 
* 1994: Il vento caldo dell' estate 
* 1995: Viaggiatrice Solitaria – Il meglio di Alice 
* 1997: Alice Canta Battiato 
* 1998: I primi passi 
* 2000: I grandi successi di Alice 
* 2001: Collezione 
* 2003: Le signore della canzone
* 2004: Made in Italy 
* 2005: Studio Collection (2 CD) 
* 2005: The Best of Alice 
* 2006: Le più belle canzoni di Alice
* 2006: Collezione italiana 
* 2006: D. O. C. 
* 2007: The Best of – Platinum 
* 2007: Solo grandi successi: Alice 
* 2008: Per Elisa: The Capitol Collection 
* 2009: Made in Italy (új kiadás) 
* 2009: Alice: The Best of Platinum 
* 2009: Per Elisa: The Capitol Collection (új kiadás) 
* 2011: Capo Nord / Alice (2 CD) 
* 2012: Alice canta Battiato / Park Hotel (2 CD) 
* 2012: Made in Italy – New Version 
* 2012: Essential 
* 2012: The Platinum Collection (3 CD) 

VIDEÓK

La festa mia (csak zene!)







Chan-son Egocentrique (Alice & Franco Battiato) (csak zene!) 



Il profumo di silenzio (csak zene!)  

Zu nah am Feuer (Stefan Waggershausen & Alice)  

I treni di tozeur (Alice & Franco Battiato)  

Prospettiva Nevski (részletek a Szárnyas fejvadász című filmből) 


Luna Indiana (csak zene!)  

Nomadi (csak zene!)  

Le scogliere di Dover (csak zene!)  

Orléans (csak zene!) 


I cieli del Nord (csak zene!)  



Luce della sera (csak zene!)  

I am a Taxi (New Version) (csak zene!) 

Open Your Eyes (Alice & Skye) 

Istenem, Istenem (csak zene!)  

Ághios O Theós (csak zene!) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése