disco

disco

2011. december 17., szombat

VISAGE

Az angol Visage együttes 1978-ban alakult. 1980 végén vált ismertté a Fade to Grey című dallal, amely a következő év elején világszerte nagy sikert aratott. A hat előadóból négyen más zenekarokban is érdekeltek voltak, ezért a Visage eleinte stúdióegyüttesként működött, vagyis kizárólag lemezeket és videoklipeket készített, élő fellépéseket nem vállalt. 1984-re változott az eredeti felállás, és ezzel párhuzamosan a Visage is végre a közönség elé lépett. Az általa képviselt újromantikus stílus viszont addigra kiment a divatból, és a zenekar feloszlott. A Fade to Grey 1993-ban egy remixnek köszönhetően újra felkerült a slágerlistákra. A Visage 2004-ben alakult újjá, ám az eredeti felállást csupán a továbbra is frontemberi szerepkört betöltő énekes, Steve Strange képviseli.


TAGOK
A klasszikus felállás
* Steve Strange [Steven John Harrington] (Egyesült Királyság, Dél-Wales, Newbridge, 1959. május 28.) – ének 
* Rusty Egan (London, 1957. szeptember 19.) – dobok, ütős hangszerek, háttérvokál 
* Midge Ure [James Ure] (Egyesült Királyság, Skócia, Cambuslang, 1953. október 10.) – gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, háttérvokál 
* Billy Currie [William Lee Currie] (Egyesült Királyság, West Yorkshire, Huddersfield, 1950. április 1.) – hegedű, billentyűs hangszerek 
* John McGeoch [John Alexander McGeoch] (Egyesült Királyság, Skócia, Greenock, 1955. augusztus 25. – 2004. március 4.) – gitár, szaxofon, háttérvokál 
* Dave Formula [David Tomlinson] (Egyesült Királyság, Manchester, 1946. augusztus 11.) – billentyűs hangszerek 

Később csatlakoztak
* Gary Barnacle (Egyesült Királyság, Dover, 1955.) – szaxofon 
* Steve Barnacle – basszusgitár 
* Andy Barnett – gitár 

A jelenlegi felállás (2004-től)
* Steve Strange
* Steven Young
* Sandrine Gouriou
* Rosie Harris
* Ross Tregenza

KARRIERTÖRTÉNET
Az előzmények
A Visage kulcsfigurájának és frontemberének egyértelműen Steve Strange énekest tekinthetjük. Steve 1976-ban egy newporti Sex Pistols-koncert után barátkozott össze az együttes basszusgitárosával, Glen Matlockkal. Ezt követően belevetette magát a helyi könnyűzenei életbe, és hamarosan újabb fontos barátokra tett szert, mint például a The Stranglers basszusgitárosa, Jean-Jacques Burnel. Karrierjének következő jelentős állomása London, ahol a Sex Pistols menedzserével, az előadóművészként sem ismeretlen Malcolm McLarennel kezdett dolgozni. 1977-ben Soo Catwoman társaságában saját együttest alapított, amely a The Moors Murderers nevet vette fel. Steve állítólag csupán néhány promóciós fotósorozatot akart készíttetni, de aztán mégis úgy döntött, hogy igazi együttessé alakítja át a The Moors Murdererst. A felkért zenészek közül később mindenki jelentős karriert futott be. A gitáros Chrissie Hynde a The Pretenders oszlopos tagja lett, Topper Headon dobos a The Clash legénységét erősítette, Vince Ely (szintén dobos) a The Psychedelic Furshoz csatlakozott, a gitáros The Kid (igazi neve: Mark Ryan) pedig az Adam and the Antsben tépte a húrokat. A basszusgitáros Tex (Anthony Doughty) legismertebb zenekarának a Transvision Vamp számít. A The Moors Murderers adott néhány koncertet, sőt Free Hindley címmel egy kislemezt is felvett, amely azonban csak kalózkiadásban jelent meg. Elsősorban a gyakori viták miatt Strange elveszítette érdeklődését a zenekar iránt, és a The Moors Murderers 1978 elején feloszlott. Egy újabb rövid kitérő következett, a The Photons együttes. Az addig saját nevét használó Steve ezután vette fel a művésznevét, és két barátjával, Rusty Egannel és Midge Ure-ral még 1978-ban megalapította a Visage-t.


A név és a stílus
Az együttes neve többjelentésű. A visage a francia nyelvben arcot jelent, a zenekar „arca” pedig a mindig feltűnőre sminkelt Steve Strange volt. Az énekes szerint azonban a „visage” szó a popzene új korszakára is utal, amelyben a vizualitás játssza a főszerepet. (A visualization [vizualizáció] szóból származik a „vis”, az „age” jelentése pedig: korszak.) Strange nem nevezhető ugyan prófétának, hiszen az 1970-es évek második felében már született néhány videoklip, ám azt tagadhatatlanul jól és előre látta, hogy a következő évtized könnyűzenéjét a látvány, a videoklipek határozzák majd meg. Az a dal, amelyhez nem forgattak klipet, az 1980-as évektől kezdve gyakorlatilag esélytelen volt arra, hogy slágerré váljon. Egy-egy jó klip pedig sztárrá tehetett olyan előadót is, aki addig még sohasem lépett fel élőben a közönség előtt. A Visage is ilyen stúdióegyüttesként indult, de érdemes megemlíteni, hogy a pop egyik állócsillagának számító Madonna is csak második albumának sikere után adott először élő koncertet.

A Visage zenéje az úgynevezett újromantikus stílust képviseli, amely 1979 és 1982 között az egyik legdivatosabb könnyűzenei irányzat volt. A Visage mellett olyan sikeres zenekarok reprezentálják, mint például a Culture Club, az Ultravox, az Adam and the Ants, a Duran Duran, a Spandau Ballet és a Japan. Az újromantika részben a spontán eredetiségét mindinkább elveszítő punk alternatívájaként jött létre, noha maga sem igazán vádolható eredetiséggel. Sokat merített ugyanis az 1970-es évek első felében oly népszerű glam(our) rock extravaganciájából és látványcentrikusságából, zenei vonatkozások terén pedig főleg a punk, a disco és az experimentális zene elemeiből építkezett. A nihil és az anarchia helyett az újromantikusok a hedonizmust tűzték zászlajukra. A Visage első lemezének borítója pontosan tükrözi a tipikus újromantikus imázst: a táncoló pár, háttérben a zenekar sziluettjével a XX. század első évtizedeinek hangulatát idézi, a frizura, a smink és a színvilág azonban a jelen, sőt bizonyos értelemben a jövő divatját reprezentálja.


A Blitz klub
A Visage törzshelyének a Covent Gardenben található Blitz klub számított. Rusty Egan volt a lemezlovas, a Culture Club majdani énekese, Boy George a ruhatáros, a később Marilyn néven szólistaként befutott transzvesztita fiatalember a pultos, Steve Strange pedig az ajtónálló, aki gondosan megrostálta a belépésre váró vendégeket. Divatosnak és stílusosnak kellett lenni ahhoz, hogy valaki bebocsátást nyerjen. A különcség nem volt elegendő, aki azt hitte, elég csupán „hülyén” öltöznie, az kapun kívül maradt. Egyszer még maga Mick Jagger sem mehetett be a Blitzbe. Az esetet felkapta a popsajtó, és úgy tálalta, hogy a klub az új poparisztokrácia gyülekezőhelye, ahová a levitézlett sztárok már nem tehetik be a lábukat. Mondani sem kell, hogy ettől fogva mindenki, aki számított vagy számítani akart, a Blitz ajtaja előtt tolongott. 2002-es önéletrajzi könyvében Strange bevallotta, hogy a Jagger-eset háttere valójában egyáltalán nem volt olyan (új)romantikus, mint ahogyan azt a média akkoriban tálalta. Az állandóan telt házzal üzemelő Blitzet ugyanis gyakran ellenőrizték a hatóságok. A hivatalnokok persze szabálytalanságokat is találtak (hol ne lehetne találni?), ezért a klubot állandóan a bezárás réme fenyegette. Az erősen ittas Jagger és társai akkor érkeztek, amikor a klub már megtelt. Strange megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy emiatt nem juthatnak be, hiszen a hatóságok azonnal bezáratják a Blitzet, ha az a befogadóképességén felül üzemel. Jagger persze jelenetet rendezett, de józanabb kísérői végül is elfogadták Strange magyarázatát, és a társaság máshová ment mulatni. A Blitzben viszont mindig szívesen látott vendég volt David Bowie, a glam rock fénykorában feltűnt sztár, aki innen válogatta Ashes to Ashes című 1980-as slágere klipjének szereplőit, például magát Steve-et is. 


Elszürkülni
Strange, Egan és Ure első demója a Zager and Evans duó 1969-es örökzöldje, az In the Year 2525 feldolgozása volt, amely akkor még nem jelent meg. A trióhoz csatlakozott Billy Currie, John McGeoch és Dave Formula. A hattagúvá bővült formáció a Radar Recordshoz szerződött, ahol 1979 szeptemberében megjelent első kislemeze, a Tar. Ezen és néhány későbbi felvételen Barry Adamson basszusgitáros is közreműködött, hivatalosan azonban ő sohasem volt a Visage tagja. A Tar nem aratott sikert, ennek ellenére később rákerült a Visage debütáló albumára. A kislemez B oldalán hallható Frequency 7 viszont igazi kuriózumnak számít, mivel egyetlen későbbi Visage-kiadványon sem ebben az eredeti formájában hallható. A sikertelenség ellenére a Visage-ra felfigyeltek a tekintélyes Polydor lemezcégnél, ahová az együttes rögvest át is szerződött. Megérte, hiszen 1980 novemberében megjelent második kislemeze, a Fade to Grey (Elszürkülni) egész Európában nagy slágerré vált.

A dalt Midge Ure, Billy Currie és Christopher John Payne írta. A zenészek már javában dolgoztak első nagylemezükön, amikor Currie megkomponálta a Fade to Grey melódiáját, amelyhez Midge Ure írt dalszöveget. Steve Strange a Top Ten New Romantics című 1999-es brit popzenei tévéműsorban azt állította, ő javasolta, hogy a szöveg egy része francia nyelvű legyen. Midge Ure cáfolta ezt az állítást, szerinte a francia szöveg ötlete tőle származott, bár azt nem ő, hanem Christopher John Payne írta. Payne és Ure állítólag már akkor felvette a Fade to Grey első változatát a francia szövegrésszel, amikor Strange még nem is tudott a szerzeményről. A Visage neve alatt megjelent verzióban Rusty Egan akkori barátnője, Brigitte Arendt (egyes forrásokban: Arens) énekli a francia nyelvű részeket. A Fade to Grey a brit toplistán a 8. helyig jutott, és a Top 10-be került Írországban (7.), Ausztráliában (6.), Olaszországban (4.) és Ausztriában (3.) is. Az NSZK-ban és Svájcban vezette a slágerlistát, Svédországban azonban „csak” a 12. lett, Hollandiában pedig a 22. helyen állt meg. A dal az újromantikusok egyik legismertebb örökzöldjének számít, amely később több feldolgozást is megért, nem csak a Visage jóvoltából. Talán a legismertebb a belga Neon 1987-es verziója, amely már egy másik zenei divat, a new beat jegyében készült.


Kis- és nagylemezek
Az együttes nagylemeze, a tíz felvételt tartalmazó Visage egyszerre jelent meg a Fade to Grey kislemezzel, amelynek sikere kedvezően befolyásolta az LP eladási példányszámait is. Az A oldalon az első három, a B oldalon pedig az első négy felvétel alkot folyamatos egészet. A nyitó felvétel, a Visage kezdősorai nemcsak az együttes, hanem az egész újromantikus irányzat ars poeticáját tömörítik: „New styles, new shapes, new modes” (Új stílusok, új formák, új divatok). 1981 márciusában jelent meg a következő Visage-kislemez, a Mind of a Toy, amely 13. lett a brit slágerlistán. A klipet a 10cc együttesből kivált, és duóként dolgozó Godley & Creme kettős rendezte. 1981 júniusában került a boltokba a negyedik kislemez, a már említett Visage. Ez már nem jutott be a brit Top 20-ba, a 21. helyen állt meg. A lemezklubokban viszont szép sikert aratott a Moon over Moscow című szerzemény, a rádióállomások pedig gyakran játszották a B oldal nyitó felvételét, a Malpaso Mant. 

A sikernek köszönhetően Strange még 1981-ben összetrombitálta zenésztársait, hogy felvegyenek egy újabb albumot. Mint arról már szó volt, a Visage stúdióprojektként startolt, mert a zenészek – Strange-t és Egant leszámítva – más együttesekben is érdekeltek voltak: Ure és Currie az Ultravoxban – amelynek ráadásul a Visage-zsal egy időben indult be a szekere –, Formula és az outsider Adamson a Magazine-ban, McGeoch pedig a Siouxsie and the Bansheesben. 1981 őszén mindazonáltal mindannyian stúdióba vonultak, hogy felvegyék a Visage második albumát. Csupán McGeoch nem tudott részt venni a munkában, mivel anyaegyüttesével éppen Spanyolországban turnézott. Mindössze egyetlen szabadnap állt volna a rendelkezésére ahhoz, hogy hazautazzon, és részt vegyen a stúdiómunkában, ennyi idő azonban kevés lett volna. Rusty Egan mindenáron azt szerette volna, ha McGeoch gitározna a lemezen. Ennek érdekében még műholdas kapcsolatot is próbáltak teremteni London és Madrid között, ám a dolog nem jött össze. A kilenc felvételt tartalmazó The Anvil 1982 márciusában jelent meg, és a debütáló LP-nél is nagyobb sikert aratott, mivel bejutott a Top 10-be. A róla kimásolt két kislemez, a The Damned Don’t Cry és a Night Train a 20 legnépszerűbb kislemez között szerepelt. Az album vendégénekeseinek egyike Perri Lister, Billy Idol akkori barátnője volt. (Egyes biográfusok szerint annak idején maga Billy hívta Steve-et Newportból Londonba.) A The Anvil 1997-ben két, 2008-ban pedig hat bónuszfelvétellel kiegészítve jelent meg CD-n.


A válságtól a feloszlásig
A The Anvil megjelenése után Midge Ure kivált a Visage-ból. A hivatalos bejelentés szerint a továbbiakban saját együttese, az Ultravox karrierjére akart koncentrálni. (Tette mindezt annyira eredményesen, hogy az Ultravox végül sikeresebb lett, mint a Visage.) Bennfentesek szerint azonban valójában áthidalhatatlan kreatív nézeteltérései támadtak az énekessel. A távozó zenészek (McGeoch, Ure és Adamson) helyére Steve Barnacle basszusgitáros érkezett. Vele vették fel a Pleasure Boys című kislemezt, amely 1982 októberében került az üzletekbe. Tulajdonképpen megbukott, még a Top 40-be sem jutott be. Különböző jogi problémák miatt a Visage ezután két évig nem jelentkezett új felvétellel. Hogy a név ne merüljön feledésbe, a Polydor 1983-ban válogatásalbumot jelentetett meg az együttes addigi slágereiből. A kiadvány már a megjelenés előtt aranylemez lett, később viszont épphogy bejutott a Top 40-be. Kuriózumként szerepel rajta a Visage legelső, még 1978-ból származó demója, az In the Year 2525, amely akkor jelent meg először. A szerencsésebbek olyan példányt vásárolhattak meg, amelyhez a Pleasure Boys képlemeze is járt. A rajongóknak ráadásul érdemes volt beszerezniük a kazettaverziót is, amelyen a tízből hat sláger hosszabb (dance) változatban hallgatható meg, sőt van egy bónusz szerzemény, a Der Amboss is. 

Miután tisztázódtak a felmerült problémák, 1984-ben végre megjelenhetett a Visage harmadik, egyben utolsó stúdióalbuma, a Beat Boy, amelynek anyagát valójában már az előző két év folyamán felvették. Addigra azonban Dave Formula és Billy Curie is távozott a Visage-ból. Őket már csak vendégzenészként tüntették fel a lemezborítón. Helyükre Steve Barnacle testvére, Gary Barnacle és Andy Barnett érkezett. A Beat Boy nem aratott sikert, mindössze a 79. helyig jutott az angol toplistán. A címadó felvételt, illetve a Love Glove című dalt másolták ki kislemezre, ám azok sem szerepeltek túl jól, hiszen egyik sem került be a Top 40-be. Pedig Steve Strange és a zenészek mindent megtettek a siker érdekében. Mivel az újromantikus stílus akkor már nem volt annyira menő, az LP dalainak hangszerelésében megjelentek az éppen divatos, amerikai stílusú rockzene elemei is. A kazettaverzió remixeket, sőt egy bónuszfelvételt is tartalmazott. Az előadók még arra is rászánták magukat, hogy a közönség elé álljanak, és élőben lépjenek fel, de ezzel sajnos már elkéstek. A Visage iránti csökkenő érdeklődés 1985-ben az együttes feloszlásához vezetett. Búcsúzóul megjelent a Visage videoklipjeit tartalmazó VHS-kazetta, amelyről azonban valamiért kihagyták a Love Glove eredeti klipjét. Helyhiányról aligha lehetett szó, hiszen a kiadványra még Strange egy évvel korábbi észak-afrikai utazásának képanyaga is ráfért. 


Strange Cruise
A Visage feloszlását követően Steve Strange új együttest alapított Strange Cruise néven. Ebben részt vett Steve Barnacle is a Visage-ból, Gary helyett azonban Pete Barnacle (dob) csatlakozott az új bandához. Frankie Hepburn gitározott, Pete Murray szintetizátoron játszott, és mind a négy zenész háttérvokálozott. Steve mellett a másik vezető szólista Wendy Wu, a The Photos együttes korábbi énekesnője volt. Egy 1985-ös nyugatnémet tévéinterjúban Steve még arról beszélt, hogy az Elite magazin modellje, Leza Cruz lesz a Strange Cruise énekesnője, ám ez az elképzelés végül nem valósult meg. Az új zenekart az EMI szerződtette. 1986-ban jelent meg a Strange Cruise első és egyetlen albuma, amelyen tíz szerzemény kapott helyet. Ezek egyike a Sonny & Cher kettős örökzöldje, a The Beat Goes On feldolgozása. Kislemezen is kiadták, akárcsak a Rebel Blue Rocker című dalt, de sem a kislemezek, sem az album nem keltette fel a közönség érdeklődését. A Strange Cruise karrierje ezzel véget is ért. A Visage neve azonban 1993-ban újra felbukkant a slágerlistákon, mivel ekkor jelent meg nagy slágere, a Fade to Grey Bassheads-féle remixe.


Az újjáalakulás
Steve Strange 2002-ben tért vissza a zenei életbe. Előtte éveken át küzdött heroinfüggőségével, amelyről szintén 2002-ben kiadott önéletrajzi könyvében, a Blitzed!-ben is őszintén vallott. Beszélt szexuális életéről is: nőkkel és férfiakkal egyaránt viszonyt folytatott. A visszatérés első, valóban fontos állomása az 1980-as évek sztárjait felvonultató Here and Now Xmas turné volt, amelyen Steve természetesen a Visage nagy slágereit adta elő. Ekkor derült ki, hogy a zenekarnak még mindig jelentős rajongótábora van. Strange úgy döntött, hogy újjászervezi a Visage-t, amelybe a Seize együttes három tagját (Steven Young, Sandrine Gouriou, Rosie Harris), valamint a Goteki zenekarból Ross Tregenzát hívta meg. (Érdekesség, hogy korábban Rosie Harris is a Goteki tagja volt.) Miután híre ment annak, hogy megalakult a Visage Mark II, a zenekar számos televíziós felkérést kapott. A tagok előbb leporolták a Fade to Grey-t, és 2005-ben egy újabb változatát jelentették meg. A következő évben elkészült első saját felvételük, az In the Dark, amely a Punx Soundcheck's elektroduó debütáló dupla albumán jutott el a közönséghez.

Ugyancsak 2006-ban végre DVD-n is forgalomba került a Visage videoklipjeinek gyűjteménye, amelynek azonban érthetetlen módon a Visage Live címet adták, noha egyetlen koncertfelvételt sem tartalmaz. A 2007-es Diary of a Madman Strange és Ross Treganza közös szerzeménye, a producer pedig nem más, mint az egykori kolléga, Dave Formula. A zenekar honlapjáról letölthető dal bevételei jótékony célt szolgáltak, ugyanis a rászoruló gyerekek támogatására fordították. 2008-ban Steve és Sandrine Gouriou együtt léptek fel a BBC Ashes to Ashes című sorozatában, amely 1981-ben játszódik. A legendás Blitz klubot bemutató jelenetben a Fade to Grey című Visage-slágert adták elő. A következő évben Strange és Rusty Egan a Pop Goes the Band című tévéműsorban szerepelt, amely az 1980-as évek sztárjairól szólt. A Visage-ról szóló részt 2009. március 16-án sugározták. Akkor már több mint 20 év telt el azóta, hogy a két művész utoljára szóba állt egymással, szemmel láthatóan mégis jól kijöttek. Igaz, nagyon nem is volt min összeveszniük, hiszen a televíziósok nem nagyon feszegették a köztük lévő viszonyt. A műsor fénypontja természetesen újfent a Fade to Grey volt. 2010-ben a 30. évforduló alkalmából újabb remixek készültek a dalból, ezúttal Michael Gray és Lee Mortimer lemezlovasoknak köszönhetően. Ezek a remixek a Visage legújabb válogatásalbumán jelentek meg. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1979: Tar / Frequency 7
* 1980: Fade to Grey / The Steps
* 1981: Fade to Grey / Moon Over Moscow
* 1981: Mind of a Toy / We Move
* 1981: Mind of a Toy (Dance Mix) / We Move (Dance Mix) / Frequency 7 (Dance Mix)
* 1981: Visage / Second Steps
* 1981: Moon Over Moscow / We Move
* 1981: We Move / Fade to Grey
* 1981: We Move (Dance Mix) / Frequency 7 (Dance Mix) / Blocks on Blocks / Fade to Grey (Dance Mix) / Tar
* 1982: Der Amboss / Der Amboss (Instrumental) (promóciós lemez)
* 1982: Whispers / The Horseman
* 1982: The Damned Don't Cry / Motivation
* 1982: Night Train / I'm Still Searching
* 1982: Night Train (Dance Mix) / Night Train (Dub Mix) / I'm Still Searching
* 1982: Pleasure Boys / The Anvil
* 1984: Love Glove / She's a Machine
* 1984: Love Glove (Full Version) / Love Glove (Instrumental) / She's a Machine
* 1984: Beat Boy (Single Edit) / Beat Boy (Dance Dub)
* 1986: Fade to Grey / Mind of a Toy
* 1988: Fade to Grey / Night Train (Dance Mix)
* 1988: Fade to Grey / The Steps
* 1988: Fade to Grey / Mind of a Toy / The Damned Don't Cry / Beat Boy
* 1992: Mind of a Toy / Fade to Grey / Visage
* 1993: Fade to Grey ('93 Remixes)
* 2007: Diary of a Madman


Albumok
* 1980: Visage
* 1982: The Anvil
* 1984: Beat Boy
* 1997: Visage (az 1980-as album CD-n + bónusz: Fade to Grey [Dance Mix])
* 1997: The Anvil (az 1982-es album CD-n + 2 bónuszfelvétel)
* 2008: The Anvil (az 1982-es album CD-n + 6 bónuszfelvétel)
* 2009: Beat Boy (az 1984-es album CD-n + bónuszfelvételek)


Válogatások
* 1983: Fade to Grey – The Singles Collection
* 1983: Fade to Grey – The Singles Collection (Extended Versions)
* 1993: Fade to Grey – The Best of Visage
* 1997: Master Series
* 2000: The Damned Don't Cry
* 2010: The Face: The Very Best of Visage

VIDEÓK


Fade to Grey  (másik klip)







 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése