disco

disco

2011. november 4., péntek

MIDDLE OF THE ROAD

A skóciai Middle of the Road együttes 1970-ben alakult, ám a tagok már 1967 óta együtt zenéltek. Nemzetközi karrierjük Olaszországban kezdődött. 1971 és 1974 között a Middle of the Road állandó szereplője volt az európai és a távol-keleti slágerlistáknak olyan dalokkal, mint például a Chirpy Chirpy Cheep Cheep, a Tweedle Dee Tweedle Dum, a Soley Soley, a Sacramento vagy a Samson and Delilah. A diszkózene népszerűségének növekedésével egyre inkább háttérbe szorult, végül 1977-ben megszűnt. 1981-ben rövid időre ugyan újra felbukkant a popvilágban, ám igazi reneszánszára várni kellett még egy évtizedet. A Middle of the Road az új évezredben is koncertezik, az eredeti felállás azonban időközben többször megváltozott.


TAGOK
Az eredeti felállás
* Sally Carr [Sarah Cecilia Carr] (Muirhead, 1945. március 8. vagy 28.) – ének, ütős hangszerek, tamburin
* Ken Andrew [Kenneth Ballentyne Andrew] (Glasgow, 1942. augusztus 28.) – dob, billentyűs hangszerek
* Eric Lewis Campbell [Eric McCredie] (Glasgow, 1945. július 17. – 2007. október 6.) – basszusgitár, ének 
* Ian Lewis Campbell [Ian C. McCredie] (Glasgow, 1947. július 15.) – gitár

Később csatlakoztak
* Neil Henderson (Glasgow, 1953. február 11.) – gitár (1974–2003) 
* Shug Devlin [Hugh Devlin] (1963. január 28.) – billentyűs hangszerek (1991-től)
* Phil Anderson [Philip James Anderson] (1962. április 2.) – gitár, ének (1991–1997)
* Pat Monaghan [Patrick Monaghan] (1972. január 28.) – gitár, ének (1997–1999)
* Derek Hall (1958. szeptember 8.) – gitár, ének (1999–2002)
* Kenny McKay (1959. május 22.) – gitár, ének (2002-től)
* Stewart McEwan [Stewart William McEwan] (1962. június 10.) – basszusgitár, ének (2004-től)

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Middle of the Road története tulajdonképpen már 1967-ben elkezdődött. Sally Carr skót énekesnő akkoriban az Egyesült Államokba akart utazni. Ehhez úgy próbálta előteremteni a pénzt, hogy három hónapig helyettesítette a glasgow-i Karen and The Sofisticats együttes eredeti énekesnőjét. A csapatból három zenész – Ken Andrew (állítólag ő magyar származású), Eric McCredie és fivére, Ian – külön repertoárt alakított ki, amellyel szabad estéiken Glasgow keleti részében léptek fel Part Three néven. Néhány héten belül nyilvánvalóvá váltak mindkét együttes korlátai. A Part Three zenei világa sokkal szélesebb skálát képviselt, mint a Karen and The Sofisticatsé, viszont a három fiú énekhangja behatárolta a vokális lehetőségeket. Megoldásként a fiúk felkérték Sallyt, hogy menjen át hozzájuk a másik együttesbe, hiszen úgyis letelt a három hónap, és visszatért a Karen and The Sofisticats eredeti énekesnője, Karen. Sally végül lemondott az eredetileg tervezett amerikai utazásról, és csatlakozott a három fiúhoz. A kvartett ekkor Part Fourra változtatta a nevét. (Sallyvel együtt a fiúk is végleg távoztak a Karen and The Sofisticatsből.) Néhány hónap leforgása alatt a Part Four egyre nagyobb hírnévre tett szert Skóciában. Jelentkezett egy ügynök, aki azt javasolta nekik, hogy egyetlen zenei stílus mellett kötelezzék el magukat, és ahhoz igazítsák az imázsukat. S persze szükség lenne egy jó csengésű névre is a kissé szürke Part Four helyett. Mivel az együttes több latin-amerikai dalt játszott, ezért a tagok latin-amerikai öltözékekbe bújtak, és felvették a Los Caracas nevet.

Tanácsadójukat rövidesen új menedzserre cserélték, aki kitartóan kereste számukra a fellépési lehetőségeket szállodákban, klubokban, esküvőkön. 1968-ban beneveztek az Opportunity Knocks című többfordulós tehetségkutató tévéműsorba, amelynek mindegyik fordulóját megnyerték. A következő állomás az All Winners című tévéműsor volt, amely egész Angliában ismertté tette a Los Caracast. 1969-ben a tagoknak már egyre nehezebb volt összeegyeztetniük a hobbinak tekintett fellépéseket a polgári foglalkozásukkal. Sally fodrász volt, Ken operatőr, Ian tisztviselő, Eric pedig eladó. Hosszas tanakodás után a négy fiatal úgy döntött, hogy feladják addigi életformájukat, és a továbbiakban a popzenét tekintik élethivatásuknak. 1970. április 1-jén – egyáltalán nem tréfából – megalakult a Middle of the Road, amely már nevével hirdette az általa képviselt zenei világot. (A Middle of the Road szó szerinti jelentése: „az út közepe”, ám a nemzetközi popszakmában ezt a kifejezést használják a hagyományos tánczenére is.) Az „új” együttes 1970 májusában kapta első szerződését, amely három hétre szólt egy Karib-szigetekre tartó óceánjárón. Hazatérésük után egy glasgow-i kaszinóban találkoztak egy argentin krupiéval. A férfi azt állította, hogy komoly összeköttetésekkel rendelkezik az argentin popszakmában és médiában, tehát be tudná futtatni az együttest. Azt javasolta, hogy a zenészek utazzanak Olaszországba, Genovában pedig szerződjenek el egy Argentínába tartó hajóra. (Bizonyos források szerint a Los Caracas csak az olasz út előtt vette fel a Middle of the Road nevet, amelyet Ken Andrew javasolt.)


Olasz furcsaságok
A Middle of the Road mindent egy lapra tett fel. A zenészek Skóciában hagyták családjukat, és Franciaországon keresztül autóval jutottak el Olaszországba. A napfényes Itáliában kiderült, hogy szó sincs Argentínába tartó hajóról. Egy olasz ügynök közreműködésével azonban sikerült munkához jutniuk a római Helio Caballa éjszakai klubban. A világhírű filmdíva, Sophia Loren valószínűleg nem zárta szívébe a skót együttest, ugyanis a klub a művésznő villájának közelében volt, és a Middle of the Road műsorának köszönhetően Loren gyermeke állítólag minden éjszaka felébredt, és felsírta szüleit is. Sophia nagy örömére a Middle of the Road 1970 nyarán már Forte dei Marmi egyik klubjában szórakoztatta a közönséget. Műsorát meghallgatta az RCA Italiana egyik menedzsere, aki lemezfelvételre hívta az együttest Rómába. Három dalt vettek fel: Yellow River, I Can't Tell the Bottom from the Top, Jesus Christ Superstar. Az RCA Italiana elégedett volt a végeredménnyel, s a dalok később felkerültek a zenekar debütáló albumára is. Az argentin „menedzser” nyilván látta, hogy a Middle of the Road elboldogul nélküle is, ezért egy óvatlan pillanatban meglógott a zenekar félretett pénzével, „természetesen” kifizetetlenül hagyva az összes számlát. Sally és Ken szerencsére elég jól megtanultak olaszul, ráadásul az RCA Italiana érdeklődése is komolyra fordult az együttes iránt. Ennek kézzelfogható eredménye az a szerződés lett, amelyet 1970 októberében írtak alá. Az együttes ügyeit ezután az RCA Italiana egyik menedzsere, Giacomo Tosti intézte. 


Az első sikerek
Lally Scott, a Rómában élő különc angol zeneszerző írta a Middle of the Road első slágerét Chirpy Chirpy Cheep Cheep címmel. Eredetileg arról volt szó, hogy a kislemez csak Olaszországban kerül forgalomba. Ám épp aznap, amikor a lemezfelvétel zajlott, külföldi szakemberek látogattak el az RCA Italiana stúdiójába. Gyakorlatilag mindenki másolatot kért a készülő lemezből, hogy saját cégénél minél előbb forgalomba hozza. Újabb szerencsés fordulatként Sophia Loren épp akkoriban forgatta A pap felesége (1971) című filmjét, amelyet később Magyarországon is bemutattak. A produkció zeneanyaga az RCA Italianánál készült. A cég illetékesei nem akarták elszalasztani azt a lehetőséget, hogy a filmcsillag hírnevét saját céljaikra is felhasználhatják, ezért új sztárjelöltjük, a Middle of the Road kapta a felkérést, hogy írjon szöveget a szerelmi témához, és kísérje Sophia énekét a stúdióban. A kislemez kiugró sikert ért el Olaszországban. Közben a Chirpy Chirpy Cheep Cheep elindult világhódító útjára, amelyet az együttes egy európai turnéval támogatott. Olaszországon kívül fellépett Franciaországban, Spanyolországban, az NSZK-ban, Hollandiában, Belgiumban, Svédországban, Norvégiában és Dániában. Ezekben az országokban a kislemez a slágerlista élére került. 

Persze a legfontosabb cél Nagy-Britannia meghódítása volt. Amikor 1970-ben elutaztak, Ken állítólag kijelentette, hogy addig nem lép újra brit földre, amíg sikeres nem lesz. A Middle of the Road 1971. június 21-én érkezett vissza Angliába. A Chirpy Chirpy Cheep Cheep ekkor még negyedik volt az angol toplistán. Az együttes a Heathrow repülőtérről egyenesen a BBC stúdiójába ment a közönség körében különösen népszerű Top of the Pops műsorába. A fellépését követő héten a Chirpy Chirpy Cheep Cheep átvette a vezetést a brit slágerlistán. A zenészeket azonban szerződésük visszaszólította Rómába, ahol az RCA Italiana illetékesei térdig gázoltak a Chirpy Chirpy Cheep Cheep sikere miatt érkezett gratuláló táviratokban és a folytatás iránt érdeklődő üzenetekben. A Middle of the Road számára megkezdődött a sztárléttel együtt járó feszített tempójú életvitel: a lemezfelvételek, koncertek és médiaszereplések forgatagában a magánélet háttérbe szorult. Giacomo Tosti bemutatta a kvartettnek új munkatársaikat, a Mario és Giosy Capuano szerzőpárost. 


Újabb világsikerek
1971-ben a Middle of the Road a Fiat cég új mini autója, a Fiat 127 reklámfilmjében szerepelt, amelyet Európa-szerte a Love Story című világsikert aratott amerikai melodráma kísérőfilmjeként mutattak be. Ebben hangzott el legújabb dala, a Tweedle Dee Tweedle Dum, amely hamar felkerült a slágerlistákra. Pedig még a Chirpy Chirpy Cheep Cheep sikere sem múlt el, hiszen a dal 35 hétig szerepelt az angol toplistán, a kislemezből pedig nyolcmilliót adtak el világszerte. A Tweedle Dee Tweedle Dum „csak” ötmilliós példányszámot ért el, de ez is kiemelkedően magas eredménynek számított. A zenekar harmadik slágere, a Soley Soley az RCA madridi stúdiójában készült, a dalt Fernando Arbex szerezte. A felvétel sikerének köszönhetően a Middle of the Road rekordot állított fel, hiszen addig még nem fordult elő, hogy egy új együttes egyszerre három kislemezével szerepeljen a brit Top 40-ben, ráadásul az élmezőnyben. 1972 az elismerések esztendeje volt a csapat történetében: a Tweedle Dee Tweedle Dum elnyerte a Velencei Dalfesztivál nagydíját, az NSZK-ban a népszerű tinimagazin, a Bravo olvasóinak szavazatai alapján a Middle of the Road Ezüst Ottó-díjban részesült, Angliában az előadók Carl Alan-díjat vehettek át a fellépéseikért, Hollandiában pedig Arany Szélmalom-díjat kaptak mint a kereskedelmileg legsikeresebb együttes. Addig megjelent lemezeik eladási példányszámainak köszönhetően 32 aranylemezzel büszkélkedhettek. Sacramento című kislemezük a vasfüggöny innenső oldalán is slágerré vált, aminek eredményeként a Middle of the Roadot felkérték, hogy vegyen részt az 1972-es sopoti (Lengyelország) dalfesztiválon.

Futószalagon jöttek az újabb slágerek – Samson and Delilah, Yellow Boomerang, Talk of All the U.S.A. –, melyek mindegyike aranylemezzé vált. A Chirpy Chirpy Cheep Cheep ezalatt meghódította a Távol-Keletet is, s a Middle of the Roadot meghívták Japánba. Elsőként a japán televízió egyik reggeli műsorában léptek fel. Fél 7-kor kezdtek, az időzónák miatti eltérés következtében fáradtan és kimerülten. Ennek ellenére a stúdió közönsége tomboló lelkesedéssel fogadta a műsorukat. Állítólag a zenészeket végül egy mentőkocsiban kellett „kicsempészni” a helyszínről, mert félő volt, hogy a lelkes nézők megrohamozzák őket. Európába visszatérve a Middle of the Road kiadót váltott, és az olasz RCA-tól a nyugatnémet Ariolához szerződött. A Bottoms Up volt az utolsó kislemeze az RCA-nál. 1974-ben ötödikként csatlakozott az együtteshez a Bay City Rollers gitárosa, Neil Henderson. (Henderson 1971-ben vált ki a Bay City Rollersből, és bizonyos források szerint már 1972-ben csatlakozott a Middle of the Roadhoz.) 


Az út vége
Az Ariola-korszak is hozott néhány slágert, mint például a Samba d'amour és a Rockin' Soul, de az RCA-nál megjelent kislemezek sikerét megismételni sem sikerült, nemhogy felülmúlni. Az 1970-es évek közepén diszkólázban égett az egész világ, és a Middle of the Road ekkor már egyre inkább a tegnap zenéjét képviselte. Az együttes rohamosan fogyatkozó népszerűsége miatt Sally és Ken elhatározták, hogy felhagynak a turnézással, és hazatérnek Skóciába. Az énekesnő akkoriban veszítette el az édesanyját, ezért nagy megkönnyebbülést jelentett számára, hogy már sehol sem kellett vidáman azt énekelnie, hogy „Where's your Mama gone?”, vagyis: Hová ment a mamád? (A Chirpy Chirpy Cheep Cheep kezdősoráról van szó.) Feleségül ment Chic Young újságíróhoz és televíziós sportriporterhez, akinek 1980-ban egy Ken nevű fiút szült. A gitáros Ken Andrew visszatért a filmiparba, később EPM Production néven saját televíziós társaságot szervezett. 1981-ben a holland Stars on 45 stúdióegyüttesnek köszönhetően igen sikeresek voltak a különféle diszkóegyvelegek. Ennek köszönhetően Sallyt és Kent felkérték, hogy a Middle of the Road nagy slágereiből készítsenek egy diszkóegyveleget. A kislemez mérsékelt sikert aratott, ezért mindketten visszatértek a polgári életbe.


Újra az úton
1991-ben a Middle of the Road meghívást kapott egy német tévéműsorba, amelyet egy keletnémet tévésztár tiszteletére sugároztak. A műsor szervezője, Rainer Haas a Middle of the Road nagy rajongójaként természetesen érdeklődött arról is, hogy az együttes tervez-e koncerteket. Nem tervezett, hiszen az előadók mintegy másfél évtizede nem léptek élőben a közönség elé, ezért még egy rövid fellépés is számos próbát igényelt volna. (Az említett tévéműsorban playbackről játszottak.) Szerencsére akkortájt a holland televízió egy nagyszabású tévégálát szervezett, amelyre meghívták az 1960-as, 1970-es évek nagy sztárjait, hogy élőben lépjenek fel a közönség előtt. A Middle of the Road is a meghívottak között volt, hat számot kértek tőlük. Sally és Ken úgy döntöttek, ha a holland fellépés sikert arat, akkor megfontolják a németországi turnét is. Bombasikerük volt, ezért ígéretüknek megfelelően igent mondtak a németországi koncertmeghívásokra. Hat hét alatt összeállították és begyakorolták a turné műsorát, amelyet a Rainer Haas által lekötött helyszíneken adtak elő. Mindenhol óriási ovációval fogadták őket. 

A sikernek köszönhetően azonban színre lépett a konkurencia, egy másik együttes, amely szintén a Middle of the Road nevet használva lépett fel Németországban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a formáció sem volt teljesen új keletű. Az 1980-as években ugyanis, amikor Sally és Ken visszavonultak, az eredeti banda két gitárosa – a McCredie fivérek – egy ideig Middle of the Road néven koncertezett tovább. Fellépett velük Ian McCredie fia, Stewart, és Eric McCredie barátnője, Lorraine Fehlberg is. Az 1990-es évek elején, amikor az eredeti együttes ismét összeállt, újra feltűnt Stewart és Lorraine, ezúttal mint duó. Az eredeti előadók azonban elérték, hogy a kettős ne használhassa a Middle of the Road nevet. Ez azonban vitát eredményezett a McCredie fivérek között. A konfliktus azzal zárult, hogy Ian távozott a zenekarból, és csatlakozott fia együtteséhez. (A srác egyébként időközben feleségül vette Lorraine-t, vagyis nagybátyja exnőjét.) Ez a fordulat újabb jogi helyzetet teremtett, hiszen az egyik alapító tag csatlakozásával immár a konkurencia is jogosult lett a Middle of the Road név használatára. Ráadásul két évvel később Eric McCredie is kivált az eredeti együttesből. Sallyék végül átengedték a névhasználatot a konkurens együttesnek, és ők maguk a továbbiakban Middle of the Road featuring Sally Carr néven léptek fel. Ezzel azonban sikerült kellőképpen összezavarni a belviszályokban kevésbé tájékozott német rajongókat, akik már nem tudták, hogy most tulajdonképpen melyik az igazi Middle of the Road, és melyik az utánzat. 

A Middle of the Road featuring Sally Carr az 1990-es években számos nosztalgiakoncerten lépett fel Németországban, Svájcban, Ausztriában, Dániában, Belgiumban és Spanyolországban. Vele együtt léptek színpadra olyan régi sztárok is, mint a The Tremeloes, a The Searchers, a Gerry and the Pacemakers, a The Mamas and the Papas, a The Troggs, Chubby Checker és a The Lovin' Spoonful. 1996 októberében az együttes Pozsonyban adott koncertet, 1997 áprilisában pedig a belga televízió sugározta új showműsorukat. 1997-ben az új tagok egyike, Phil Anderson bejelentette, hogy a továbbiakban csak a stúdiómunkákban tud részt venni. Személyét Pat Monaghannal pótolták, ámbár hébe-hóba Phil is fellépett az együttes egy-egy koncertjén. 1998-ban a Middle of the Road featuring Sally Carr új verzióban vette fel a Chirpy Chirpy Cheep Cheep és a Tweedle Dee Tweedle Dum című slágereket. A modernizált változatok egy új CD-n jelentek meg, amely a BMG jóvoltából 1998 szeptemberében került a boltokba. A Summertime című új album Glasgow-ban készült, Phil Anderson stúdiójában, minden szempontból ideális körülmények között. Szó volt egy újabb albumról is, amelyre régi olasz szerzőgárdájuk írt volna dalokat, ám ez az anyag azóta sem készült el. 1999-ben az együttes repertoárja két új, saját dallal bővült: Get Down to Party Town, Carry Me Away. A zenekartól újabb stúdióalbumot ugyan azóta sem adtak ki, de rendszeresen megjelennek a válogatáslemezei, és természetesen a koncertezést sem hagyta abba. 2003-ban a régi tagok egyike, Neil Henderson gitáros bejelentette a visszavonulását. 2007. október 6-án elhunyt az együttes egyik alapító tagja, az 1990-es években kivált Eric McCredie. 


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a slágerlistán elért legmagasabb helyezés. Jelmagyarázat: UK = Egyesült Királyság, D = NSZK, AUT = Ausztria, SWI = Svájc, NOR = Norvégia, NL = Hollandia)

Kislemezek
* 1971: Chirpy Chirpy Cheep Cheep / Rainin' 'n Painin' (UK #1, D #2, AUT #2, SWI #1, NOR #1, NL #2)
* 1971: Tweedle Dee Tweedle Dum / Give It Time (UK #2, D #15, NOR #6, NL #7)
* 1971: Soley Soley / To Remind Me (UK #5, D #2, SWI #1, NOR #1, NL #1)
* 1971: Chirpy Chirpy Cheep Cheep / Soley Soley
* 1971: Sacramento / Love Sweet Love (UK #23, D #1, SWI #1, NOR #1, NL #1)
* 1972: Bottoms Up / See the Sky (D #2, NOR #8, NL #5)
* 1972: Samson and Delilah / Try a Little Understanding (UK #26, D #2, SWI #3, NOR #11, NL #1)
* 1973: Hitchin' a Ride in the Moonlight / But Tomorrow
* 1973: Honey No / Union Silver (D #31, SWI #5)
* 1973: Kailakee Kailako / Blind Detonation (D #29, SWI #5, NL #19)
* 1973: Sacramento / Samson and Delilah
* 1973: Samba d'amour / Winter's Sun (D #35)
* 1973: The Talk of All the U.S.A. / Samson and Delilah
* 1973: Union Silver / Blind Detonation
* 1973: Yellow Boomerang / Eve (D #6, AUT #14, SWI #2, NOR #8, NL #2)
* 1974: Bonjour ca va / Jitter Buggin' Jildy
* 1974: Rockin' Soul / Gone's the Time (D #31)
* 1974: Sole Giallo / Italy
* 1975: Happy Song / Do You Wanna Be With Me?
* 1975: Hitchin' a Ride in the Moonlight / But Tomorrow
* 1976: Bubblegum Baby / You Never Leave Me Alone
* 1976: Everybody Loves a Winner / Flying High (D #43)
* 1979: Space Machine / Nightmare in Zanzibar
* 1980: Sugar Jo Jo / Lonely
* 1981: Middle of The Road Hits Medley (disco version) / Postcard
* 1987: Midnight Blue / Turn On Your Radio
* 1989: One More Night / The Feelin's Right

EP-k
* 1972: Acceleration "to" Sacramento
* 1972: Soley Soley
* 1972: The Talk of All the U.S.A.

Albumok
* 1972: Chirpy Chirpy Cheep Cheep (NOR #3)
* 1972: Acceleration (D #13, NOR #2)
* 1973: Drive On (D #48)
* 1973: Music Music (D #45)
* 1973: You Pays Yer Money and You Takes Yer Chance
* 1974: Postcard
* 1976: Black Gold
* 1989: Today
* 1994: A New Chapter
* 1998: Summertime
* 2001: Black Gold Resurfaced

Válogatások
* 1971: Chirpy Chirpy Cheep Cheep, Tweedle Dee Tweedle Dum And Other Great Hits
* 1973: Middle of the Road
* 1973: The Best of Middle of the Road
* 1982: Gold
* 1989: The Very Best of Middle of the Road
* 1990: The Original Hits
* 1992: The Collection
* 1997: Greatest Hits
* 1998: Greatest Hits
* 1998: Middle of the Road
* 2000: Millenium Collection
* 2002: The Best of Middle of the Road
* 2004: Die Hits der 70er
* 2010: The RCA Years

VIDEÓK


Anyone (Ének: Sophia Loren)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.