disco

disco

2011. november 9., szerda

EL PASADOR

El Pasador olasz énekes, zenész és zenei producer eredeti neve: Paolo Zavallone. Rómában született, a pontos időpont azonban nem ismert, csak feltételezhető, hogy valamikor az 1930-as években. Pályafutását zenészként kezdte az 1950-es évek elején. Egy évtizeddel később énekesként is bemutatkozott. 1975-től használja az El Pasador művésznevet, amelyen az eurodisco fénykorának olyan slágereit énekelte, mint az Amada mia, amore mio, a Bamba badam és a Mucho mucho. (Életéről és munkásságáról sajnos nagyon kevés adat található az interneten, ezért valószínű, hogy diszkográfiája – különös tekintettel az együttesével készített lemezeire – hiányos.) 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Paolo Zavallone zenei karrierje az 1950-es évek elején kezdődött. Billentyűsként csatlakozott az Asternovas együtteshez, amelyet a korszak egyik legnépszerűbb olasz énekese, Fred Buscaglione alapított 1949-ben. (Buscaglione 1960-ban, 38 éves korában autóbalesetben elhunyt.) 1952-ben saját együttest szervezett Henghel Gualdi klarinétos és Luciana Sasdelli énekesnő közreműködésével. 1962-ben debütált énekesként. Első kislemezén a Cuando calienta el sol című örökzöld slágert is elénekelte, amelyet az elmúlt évtizedek során többek között Petula Clark, Bing Crosby, Connie Francis, Engelbert Humperdinck, Agnetha Fältskog és Luis Miguel is műsorára tűzött. Öt kislemeze jelent meg a Dischi Ricordi lemezcéghez tartozó Club kiadónál, majd átigazolt az Italian Yank kiadóhoz, amelyet Alessandro Celentano (Adriano fivére) alapított 1964-ben. Itt csupán egyetlen kislemeze jelent meg. Igaz, maga a kiadó sem volt különösebben aktív, a világháló adatai szerint 1967 után csupán terjesztőként működött. Paolo az 1960-as években kollégáinak is komponált. Ő írta például Adriano Celentano számára a Le notti lunghe című dalt, amely a népszerű sztár Non mi dir című 1965-ös albumán hallható. Lalla Leone az évenként megrendezett olasz rádiós és televíziós dalfesztivál, az Un disco per l'estate 1967-es mezőnyében a Non mi capirai című Zavallone-szerzeménnyel indult, amelyhez Vito Pallavicini írt szöveget. (Nem került be a legjobb 10 közé.)

Amada mio, amore mio
Zavallone pályáján az 1970-es évek közepén állt be újabb jelentős fordulat. 1974-es albuma, a Cocktail di stili még eredeti nevén jelent meg, a következő esztendőben azonban felvette az El Pasador művésznevet, és átállt az új zenei divatra, a diszkóra. (A pasador a spanyol nyelvben elsősorban csempészt jelent.) Repertoárján instrumentális és vokális szerzemények egyaránt szerepeltek, utóbbiakat jellegzetesen mély, kissé rekedtes hangja tette egyedivé. Legnagyobb sikerét az 1977-ben megjelent Amada mio, amore mio című dallal érte el, amelyet Celso Vallival és Bruno Pallesivel közösen írt. Vallit az olasz diszkózene egyik szürke eminenciásaként tartják számon, aki a műfaj hőskorában olyan előadókkal dolgozott, mint például Macho (Marzio Vincenzi) és az Azoto, az 1980-as években pedig többek között a Matia Bazar Ti sento és Raf Self Control című slágerének producere volt. Az Amada mio, amore mio az 1977-es Festivalbar egyik versenydalaként is elhangzott. A mezőnyben olyan előadók szerepeltek még, mint például Frank Sinatra (New York, New York), Donna Summer (I Feel Love), a Gibson Brothers (Come to America), Claudja Barry és Ronnie Jones (It Takes Two), a Chicago (If You Leave Me Now), Cerrone (Cerrone’s Paradise), Roberta Kelly (Zodiacs), a Matia Bazar (Solo tu), a Champagne (Oh Me Oh My Goodbye) és a későbbi győztes, Umberto Tozzi (Ti amo).


Bamba badam 
El Pasador slágerei közül valószínűleg a műfaj magyar rajongói is emlékeznek a Bamba badam és a Mucho mucho című szerzeményekre. Az utóbbi a Festivalbar 1978-as versenyprogramjában szerepelt, szintén rangos mezőnyben. Csak néhány név a közreműködők közül: a Bee Gees (Too Much Heaven), Amanda Lear (Enigma – Give a Bit of Mmh to Me), Grace Jones (Do or Die), Sheila (You Light My Fire), Kate Bush (Wuthering Heights), John Paul Young (Love Is in the Air), Julio Iglesias (Sono un pirata, sono un signore) és a Ricchi e Poveri (Questo amore). Érdekesség, hogy a versenyen indult az egykori kolléga, Henghel Gualdi is a Sweet Time című szerzeménnyel. (A győztesek: az angol Kate Bush és az olasz Alunni del Sole együttes.) Az 1977-es Non Stop, az 1978-as La sberla és az 1979-es Kilimangiaro című El Pasador-dalok eredetileg egy-egy RAI-tévéműsorhoz íródtak. Az 1978-as San Remó-i Dalfesztivál karmestere El Pasador volt, aki a Mucho mucho című slágerével a gálaműsorban is fellépett. A gálán az olasz könnyűzenét olyan előadók képviselték, mint Gigliola Cinquetti, Riccardo Cocciante, Loredana Bertè és Patty Pravo, a nemzetközi sztárok közül pedig a Belle Epoque, Bonnie Tyler, Grace Jones, Asha Puthli és a Sheila & B. Devotion lépett színpadra. 

1980-ban El Pasador fontos szerepet játszott Franco Abussi Sbamm! című vígjátékában, melynek természetesen ő komponálta a zenéjét is. 1982-ben akkor tizenegy éves kislányával, Cristinával közösen énekelte lemezre a Papà ha la bua című dalt, amelyet egy televíziós gyermekműsor számára írtak. Az 1980-as években leginkább a televízióban láthatta őt az olasz közönség. 1982-ben a RAI 2 minden vasárnap este 9 órakor sugárzott varietéműsora, a Ci pensiamo lunedì zenekarát dirigálta. Az 1987/88-as szezonban a Rai 1-en bemutatott Porto Matto zenéjét állította össze. 2009-ben az I migliori anni című televíziós műsor egyik vendégeként tért vissza a képernyőre.


PAOLO ZAVALLONE-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1962: Cuando calienta el sol / Solo un'ora (Cha cha delle ore)
* 1962: Jingle Bells Twist / Il vagabondo
* 1962: Daniela / Moliendo Café
* 1962: Tango italiano / Quando quando quando
* 1963: Lacrime di una tromba / Gina
* 1965: Surf dell'amore / Non mandarmi via
* 1978: Jeans Flower / Io e te

Album
* 1974: Cocktail di stili

EL PASADOR-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1975: Madrugada / Ritratto di Luisa
* 1976: Amazonas / Tu amor
* 1977: Amada mia, amore mio / Una rosa
* 1977: Non Stop / For Piano In Sol
* 1978: Mucho mucho / Bamba badam
* 1978: La sberla / Rock traumatologico
* 1979: Kilimangiaro / Senorita c'est la vie
* 1980: Good Bye Amore I Love You / Toca... toca...
* 1980: Sbamm / Ragdo
* 1981: Mexico / Maraja
* 1981: Papà ha la bua / Mettiti la maglia (Közreműködik: Cristina Zavallone)

Albumok, válogatások
* 1975: Madrugada
* 1975: Non Stop
* 1976: Il meglio de El Pasador

VIDEÓK

Non Stop  

Amada mia, amore mio  

Bamba dabam  

Mucho mucho  

Papà ha la bua (Közreműködik: Cristina Zavallone)