Az amerikai Shirley & Company 1974-ben alakult Sylvia Robinson Shame, Shame, Shame című szerzeményének előadására. A dal a diszkózene egyik korai világslágerévé vált, amely azóta a műfaj egyik legnépszerűbb és legtöbbet feldolgozott örökzöldjének számít. Az együttes kulcsfigurája, a molett Shirley Goodman az 1950-es évek egyik népszerű duója, a Shirley & Lee énekesnője volt. A Shame, Shame, Shame óriási sikere egyszeri csodának bizonyult, ezért az együttes 1976-ban feloszlott. Shirley ezután végleg visszavonult a könnyűzenei életből.
TAGOK
* Shirley Mae Goodman (Egyesült Államok, New Orleans, 1936. június 19. – Egyesült Államok, Los Angeles, 2005. július 5.)
* Jesus Alvarez
* Bernadette Randle
* Clarence Oliver
* Jonathan Williams
* Seldon Powell
* Walter Lee Morris
KARRIERTÖRTÉNET
Az énekesnő
A Shirley & Company elsősorban Shirley Goodman énekesnő tehetségére épült. Goodman az 1950-es években kezdte könnyűzenei pályafutását. Sok pályatársnőjéhez hasonlóan egy templomi kórusban kezdett énekelni. Mindössze 14 éves volt, amikor egy baráti társasággal együtt 1950-ben elkészítette első demóját. Énekhangja felkeltette az Aladdin Records tulajdonosa, Eddie Messner figyelmét. Messner leszerződtette Shirley-t és a lány egyik iskolatársát, Leonard Lee-t. 1952-ben jelent meg a Shirley & Lee kettős első kislemeze, az I’m Gone. (Egyes források szerint az a bizonyos demo is már az I’m Gone volt.) Shirley szopránja kellemes kontrasztban állt Leonard baritonjával, és ezt az ellentétet a dalszerzők később is igyekeztek kihasználni. Ők voltak a blues műfaj tizenéves kedvencei. Az I’m Gone a második helyig jutott a Billboard R&B slágerlistáján, az 1956-ban megjelent – és egyben stílusváltást is jelentő – Let the Good Times Roll című rock and roll-slágerük viszont már listavezető volt. Több mint egymillió fogyott el belőle, vagyis aranylemezzé vált.
A Lee által írt dal az évtizedek során örökzölddé érett, amelyet olyan sztárok is műsorukra tűztek, mint például a The Righteous Brothers, Barbra Streisand, a The Searchers, a The Rolling Stones, Roy Orbison, a Slade és a The Animals. A Shirley & Lee I Feel Good című felvétele ugyan szintén sikert aratott, ám a duó népszerűsége csökkenni kezdett. 1959-ben átszerződtek a Warwickhoz, ahol újra felvették a Let the Good Times Roll című nagy slágerüket. Azonban a kiadóváltás sem hozott fordulatot a pályájukon, ezért Shirley és Leonard 1962-ben búcsút mondtak egymásnak. Lee kiadott még néhány szólófelvételt, de egyik sem lett igazán sikeres. Az egykori sztár pályát módosított, és szociális munkásként dolgozott tovább. 1976-ban mindössze 40 évesen vesztette életét egy szívrohamban. A duó feloszlása után Shirley Kalifornia felé vette az irányt. Háttérénekesnőként dolgozott többek között Sonny and Cher, valamint Dr. John lemezein, továbbá a The Rolling Stones Exile on Main Street című albumán. A szintén színes bőrű Jessie Hill-lel is alapított egy rövid életű duót. Utána évekre eltűnt a szakmából, és csak 1974-ben került ismét reflektorfénybe.
Szégyen, szégyen, szégyen
Shirley régi barátnője, Sylvia Robinson énekesnőt keresett egy általa írt dal, a Shame, Shame, Shame (Szégyen, szégyen, szégyen) előadásához. Robinson ugyan korábban maga is énekesnőként szerzett nevet magának (1973-as slágere a Pillow Talk), 1974-ben azonban már minden idejét lekötötték saját lemezcége, az All Platinum Records ügyei. A kislemez még 1974-ben forgalomba került Shirley & Company néven, és a kibontakozóban lévő diszkó műfaj egyik korai világslágerének bizonyult. A „Company” elsősorban a férfi szólamot éneklő Jesus Alvarezt jelentette, ámbár a stúdiómunkában természetesen mások is részt vettek. (Egyes források arról szólnak, hogy a dalt eredetileg maga a szerző, Sylvia Robinson és Donnie Elbert énekelte volna, és csak az utolsó pillanatban cserélték le őket Shirley-re és Jesusra.) Nyilvánvaló, hogy Shirley és Jesus párosa a Shirley & Lee duó nyomdokain járt, legalábbis ami az énekhangok érdekes párosítását illeti. A Shame, Shame, Shame világsikerének köszönhetően 1975-ben megjelent az együttes első és egyetlen nagylemeze, amely bizonyos országokban Disco Dynamite! címmel került a lemezboltokba. A borítón látható grafika Shirley-t és Richard Nixon amerikai exelnököt ábrázolja, akinek akkoriban a Watergate-ügy miatt volt meglehetősen sok szégyellnivalója. (A botrány miatt 1974-ben – az amerikai történelemben először – lemondott az elnöki tisztségről.) A 11 felvétel többsége természetesen a Shame, Shame, Shame-re hajazott, némelyiket kislemezen is kiadták. Érdekes apróság, hogy az egyik dal címe az albumon Jim Doc Kay, a kislemezre kimásolt verzióé viszont Jim Doc C’Ain.
Az együttes utolsó két kislemezének A oldalán egy-egy olyan dal szerepelt – I Like to Dance (Dance, Dance, Dance), Mr. Frenchman –, amelyek a nagylemezen nem hallhatóak, ezért elképzelhető, hogy egy újabb album előzetesét jelentették. Ez a második LP azonban végül nem készült el, vagy legalábbis nem jelent meg. Az együttes 1976 közepéig vállalt fellépéseket, majd szép csendben eltűnt a süllyesztőben. Az 1970-es évek végén Shirley visszatért New Orleansba, és végleg visszavonult a zeneiparból. 1994-ben szélütés (agyi érkatasztrófa) érte. Miután valamennyire felépült a betegségből, Kaliforniába költözött. Los Angelesben halt meg egy kórházban. Szülővárosában hamvasztották el alig másfél hónappal azelőtt, hogy a Katrina hurrikán lerombolta New Orleanst. A Shame, Shame, Shame addigra már nem csupán a diszkó műfaj egyik korai világslágerének számított, hanem az egyik legnépszerűbbnek is, amelyet számos feldolgozás bizonyít. Talán a legismertebb a Linda & The Funky Boys 1975-ös verziója, amelyet sokan összekevernek az eredetivel, leginkább azért, mert a különféle nosztalgiaválogatásokon gyakrabban előfordul, mint az eredeti változat. 1983-ban két feldolgozás is megjelent, az egyiket a Dynamic Seven, a másikat a Red Lipstique készítette. 1989-ben Debbie D tűzte műsorára a dalt. 1992-ben ismét kétféle feldolgozás jelent meg. Az egyiket Sinitta énekelte, a másikat a későbbi Bond-lány (Aranyszem), a lengyel–svéd Izabella Scorupco. Az utóbbi lett a sikeresebb, több európai országban a slágerlista élmezőnyében szerepelt. 2003-ban az A*Teens előadásában született újjá az örökzöld sláger, amely olyan sztárok előadásában is elhangzott az évek során, mint például Tina Charles, illetve Tina Turner és Cher alkalmi duója.
DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a slágerlistán elért nlegmagasabb helyezések. Jelmagyarázat: US = Egyesült Államok, UK = Egyesült Királyság, D = NSZK, SWI = Svájc, AUT = Ausztria)
Kislemezek, maxik
* 1974: Shame, Shame, Shame / Shame, Shame, Shame (Instrumental) (US Pop #12, US R&B #1, UK #6, D #1, SWI #2, AUT #1)
* 1975: Shame, Shame, Shame / More „Shame”
* 1975: Disco Shirley / I Guess Things Have to Change (D #41)
* 1975: Cry Cry Cry (Vocal) / Cry Cry Cry (Instrumental) (US Pop #91, US R&B #38)
* 1975: I Like to Dance (Dance, Dance, Dance) (featuring Peppi Marchello) / Jim Doc C’Ain (US R&B #91)
* 1975: Mr. Frenchman / Mr. Frenchman (Instrumental)
Album
* 1975: Shame, Shame, Shame (Disco Dynamite! címmel is megjelent)
SHIRLEY & COMPANY-VIDEÓK
Cry Cry Cry (csak zene!)
SHAME, SHAME, SHAME-FELDOLGOZÁSOK
Dynamic Seven (csak zene!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.