BARRABÁS

A spanyol Barrabás együttes 1971-ben alakult Fernando Arbex dobos vezetésével. Két évvel később csatlakozott José Luis Tejada, akinek hangja meghatározóvá vált a formáció zenei világában. A Barrabás eredetileg dzsessz- és funkyelemekkel színesített latin rockot játszott, később azonban zenéje diszkóorientálttá vált. Az együttes 1978-ban feloszlott, 1980-ban azonban újjászerveződött. Korai korszakából a Woman, a Wild Safari és a Hi-Jack, diszkókorszakából pedig az On the Road Again és a The Lion (Don't Kill the Lion) című felvétele a legismertebb. 

TAGOK

Az eredeti felállás

* Fernando Arbex [José Fernando Arbex Miró] (Spanyolország, Madrid, 1941. május 28. – Madrid, 2003. július 5.) – dobok, ének (1971–78)

* Iñaki Egaña [Ignacio Egaña Azpeitia] (Spanyolország, Baszkföld, Portugalete, 1948.) – ének, basszusgitár (1971–1972, 1985-től)

* Tito Duarte [Ernesto Duarte Hernández] (Kuba, Havanna, 1946. augusztus 7. – Spanyolország, Córdoba, 2003. július 14.] – szaxofon, fuvola, kongadobok (1971–1978)

* Ricky Morales [Enrique Morales] (Fülöp-szigetek, Manila, 1945. május 25.) – szólógitár, ének (1971–1978)

* Miguel Morales (Fülöp-szigetek, Manila, 1949. április 17.) – ritmusgitár, basszusgitár, ének (1971–1978, 1985-től)

* Juan Vidal [Juan „Joao” Antonio Vidal] (Portugália, Lisszabon, 1945. január 10.) – ének, orgona, zongora (1971–1978)

Később csatlakoztak

* José María Moll [José María Moll de Alba y Fernández-Cela] (Spanyolország, Madrid, ?) – dobok (1972–1974 és 1980-tól)

* José Luis Tejada (Spanyolország, Barcelona, 1944. augusztus 16. – Spanyolország, Mataró, 2014. április 20.) – szólista (1973–1978, 1980–1983)

* Daniel Louis – dobok (1974–1978)

* Koky [Jorge Eduardo Maning] (Costa-Rica, ?) – gitár, háttérvokál (1980–1983)

* Jesús Gordaliza – basszusgitár, háttérvokál (1980–1983)

* Armando Pelayo – billentyűs hangszerek, háttérvokál (1980–1983)

KARRIERTÖRTÉNET

Az előzmények

Fernando Arbex tizenhat éves korában kezdett dobolni. 1964-ben Manuel Gonzálezzel (basszusgitár), Juan Pardóval (gitár) és Antonio „Junior” Moralesszel (gitár) közösen megalapította a Los Brincos együttest, amelyet „a spanyol Beatles”-ként reklámoztak. Valamennyien énekeltek is, ami zenei világuk egyik fő jellegzetességének számított. Noha már első felvételeik sikert arattak, Pardo és Morales két évvel később kiváltak, és duóban zenéltek tovább. Helyükre Vicente Jesús Martinez és Morales egyik fivére, Ricky érkezett. Az új felállást hamar elfogadta a közönség, mindazonáltal rövidesen Martinez is lelépett. Távozása után a harmadik Morales fiú, Miguel csatlakozott a zenekarhoz. Arbex úgy gondolta, hogy zenéjüknek haladnia kell a korral, ezért a Los Brincos a liverpooli hangzást idővel felcserélte a pszichedelikus rockkal. Ennek jegyében készült albuma, a Mundo, demonio y carne angol nyelvű változatban is megjelent – World, Evil & Body címmel –, ám akkora kudarcnak bizonyult, ami az együttes feloszlásához vezetett. Arbex 1970-ben egy újabb együttest alapított Alacrán (Skorpió) névvel, Iñaki Egaña (szólógitár, ének) és a kolumbiai Oscar Lasprilla (gitár, billentyűs hangszerek) közreműködésével. Az új formáció 1970-ben kiadta a Sticky / Take a Look Around You, Baby című kislemezét, a következő évben pedig a nevével azonos című debütáló albumát. A kiugró közönségsiker ezúttal is elmaradt, ám Arbex nem csüggedt. Időközben feladta a pszichedelikus rockzenével kapcsolatos ambícióit, és egy olyan együttest akart szervezni, amely a Santanához és az Osibisához hasonló zenét játszik. Ennek jegyében még 1971-ben megalakult a Barrabás. Az Alacránból átjött Iñaki Egaña, a néhai Los Brincost pedig Ricky Morales és Miguel Morales képviselte. További tagok: Tito Duarte (szaxofon, fuvola, kongadobok) és Juan Vidal (ének, orgona, zongora). 

A kezdeti sikerek 

A Barrabás 1972-ben készítette el első albumát az RCA Victor cégnél, amelynek igazgatója Ernesto Duarte volt, az egyik zenész, Tito Duarte édesapja. Az LP a rock & roll, a fekete zene, az afro-kubai rock és az úgynevezett música caliente stíluselemeit ötvözte. A nyolc felvétel mindegyike angol nyelvű, a kiejtésben amerikai akcentus érződik, ami miatt sokáig még Spanyolországban is azt hitték, hogy a Barrabás egy amerikai együttes. Elsőként a Wild Safari vált ismertté az egész világon: vezette az amerikai R&B slágerlistát, és toplistás volt a latin-amerikai országokban, Kanadában, Németországban és Franciaországban is. Hasonló sikert ért el a Woman, amely különösen a lemezklubokban örvendett nagy népszerűségnek, egyes szakmai weboldalak a diszkózene egyik előfutáraként értékelik. A sikerrel azonban megérkeztek a problémák is: Egaña valamilyen kábítószerügybe keveredett, és kivált a zenekarból. Arbex úgy ítélte meg, hogy a Barrabás ügyeinek intézése túl sok idejét és energiáját elveszi, ezért nem tud a kellő aktivitással részt venni a szorosan vett zenei munkában. A problémák megoldására két új zenész érkezett az együtteshez: José Luis Tejada énekesként pótolta Egañát (a basszusgitárosi pozíciót Miguel Morales vette át), míg a dobos José María Moll Arbex helyébe lépett. (Moll kezdettől fogva dobolt a Barrabás koncertjein, de csak 1972-ben lett hivatalosan is a zenekar tagja.)

A nemzetközi sikerektől a feloszlásig

Az új tagokkal készült el a Barrabás második albuma, az 1973 januárjában kiadott Power, amelyről a Mr. Money és a Children aratott kiemelkedő sikert. Előbbit az Egyesült Államokban reklámzeneként is felhasználták, utóbbi pedig Venezuelában valóságos himnusszá vált. Az együttes venezuelai koncertjének biztosítására állítólag még a hadsereget is bevetették. A latin-amerikai turné El Salvadorban, Nicaraguában, Panamában, Kolumbiában, Guatemalában és Peruban folytatódott: a záró koncertnek nem kevesebb, mint hatvanezer nézője volt. A nemzetközi sikernek köszönhetően a zenekar harmadik nagylemeze, a ¡Soltad a Barrabas! már nem az RCA Victor spanyolországi stúdiójában, hanem a hollywoodi MGM Polydor Studiosban készült, amelyet akkoriban a világhírű énekes-színész, a spanyolul folyékonyan beszélő Sammy Davis Jr. vezetett. Az LP-n hallható kilenc track közül a legelső, a Hi-Jack lett a legnépszerűbb, bizonyos országokban az album ezzel a címmel jelent meg. A dal vezette a spanyol slágerlistát, és első lett az amerikai diszkólistán is. 1975-ben a világhírű dzsesszzenész, Herbie Mann készített belőle egy sikeres feldolgozást, melynek vokálját Cissy Houston (Whitney Houston édesanyja) énekelte. A Hi-Jack időszakában felmerült az a lehetőség, hogy a Barrabás legyen a Rolling Stones amerikai turnéjának előzenekara, ehhez azonban az együttesnek az Egyesült Államokba kellett volna áthelyeznie a székhelyét. Arbex a zenekar tagjai között szavazásra bocsátotta a dolgot, aminek eredményeképpen az ajánlatot visszautasították. 

1974-ben különböző nézeteltérések miatt José María Moll távozott a Barrabásból, helyére Daniel Louis érkezett. Vele vették fel a zenekar következő három albumát, elsőként a Heart of the Cityt, amely bizonyos országokban a nagy sláger reklámértékét kihasználva Checkmate címmel jelent meg. Maga az LP azonban a vártnál szerényebb sikert aratott, a Billboard toplistáján például csak a 149. helyig jutott. Érdekesség, hogy az egyik track, az instrumentális Mellow Blow egyike volt a legelső maxilemezeknek, sőt a kiadónak, az Atlantic Recordsnak ez volt az első ilyen kiadványa. A Barrabás ötödik albuma, a Watch Out az Atlantic Records New York-i stúdiójában készült. A vendégzenészek között találjuk Herbie Mann (fuvola) és Michael Brecker (szaxofon) nevét. A lemezborítón látható hölgy Ellen Michaels, az amerikai Playboy 1972. márciusi számának playmate-je. A sikeres modellt más előadók (például Eric Clapton és a Salsoul Orchestra) lemezeinek borítóján is megcsodálhattuk. A szépségkirálynők mindig előszeretettel hangoztatják, hogy mily nemes célok érdekében szeretnék kamatoztatni hírnevüket, Ellen azonban nem beszélt, inkább cselekedett: a fogyatékkal élőket, vakokat, időseket segíti, szabadidejében pedig természetfotósként ténykedik. Ahogy az már megszokottnak mondható a Barrabás esetében, a Watch Out is megjelent a nagy sláger, a Desperately címére keresztelve. Az viszont furcsa, hogy a hatodik album, az 1976-os Swinger egyik alternatív címváltozata: Watch-out, noha a lemezen nincs ilyen című track, viszont a cím miatt könnyen összekeverhető az előző LP-vel. Az együttes zenéje akkoriban kezdett egyértelműen a diszkó felé orientálódni. Nem tudni, hogy ennek a stílusváltásnak volt-e köze ahhoz, hogy a tagok között egyre több feszültség keletkezett. Ámbár a Barrabást a Playboy magazin 1977-ben a világ harmadik legjobb funky együttesévé választotta, a zenekar 1978-ban feloszlott.

Újra az úton

A Barrabás 1971-ben a dobos, Fernando Arbex kezdeményezésére alakult meg, 1980-as újjászerveződése pedig a másik dobosnak, José María Mollnak köszönhető. A régi felállásból visszatért José Luis Tejada énekes, az új tagok: Jorge Eduardo Maning alias Koky (gitár), Jesús Gordaliza (basszusgitár) és Armando Pelayo (billentyűs hangszerek). Mindazonáltal az ősalapító Fernando Arbex sem tűnt el, aki a továbbiakban producerként és szerzőként vette ki a részét a munkából. Az új felállás első lemeze, a Piel de Barrabas a zenekar történetének egyik legnépszerűbb albuma lett. A felvételek helyszíne a madridi Estudios Kirios volt. A húzósláger, az On the Road Again (Újra az úton) világsikert aratott, kétmillió példányban kelt el: a spanyol nyelvű verzió egész Latin-Amerikában vezette a toplistákat, az angol nyelvű változat pedig Franciaországban, Olaszországban, az NSZK-ban és a skandináv államokban került a legkedveltebb kislemezek közé. Arbex szerzeménye a másik sláger is, a Please Mr. Reagan, Please Mr. Breznev is, amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok között zajló hidegháború ihletett. A Barrabás hirtelen ismét felkapott együttes lett, turnékra, tévéshow-kba hívták.

Az 1982-es album, a Bestial részben a müncheni Musicland Studiosban készült. Erről is egy Arbex által írt dal, a The Lion (Don't Kill the Lion) vált a legnépszerűbbé. A Viva María különösen az olasz közönségnek tetszett, és a klip gyakori televíziós sugárzásának köszönhetően Itáliában a toplista élére került. A teljes album élő bemutatójára a madridi Pacha klubban került sor La noche Bestial de Barrabas címmel: a koncertről film- és hangfelvétel is készült. A biztató újrakezdés ellenére azonban az RCA Victor ejtette az együttest, és ezért Moll kivételével mindenki lapátra került. A Barrabás azonban nem szűnt meg: Moll mellé visszatért Iñaki Egaña és Miguel Morales, az alkalmilag szerződtetett zenészek között pedig ott volt Tito Duarte is. Ez a felállás Forbidden címmel egyetlen albumot jelentetett meg, méghozzá a CBS gondozásában. A Saint-Valentine, a Lovers in the Rain és a Sex Surprise Big Surprise keltette a legnagyobb figyelmet, mindazonáltal a Forbidden valószínűleg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert az együttesnek évekig nem jelent meg újabb stúdióalbuma. Ezek az esztendők a zenekar honlapja szerint főleg spanyolországi és latin-amerikai turnékkal teltek. 1994-ben Moll saját stúdiójában, a madridi Solerában készült a Barrabas Power – Abraxa című album, amely azonnal megjelent CD-n is, sőt kazettán is forgalomba került. (Mint tudjuk, a kazetták akkoriban kezdtek kimenni a divatból, és már nem volt teljesen természetes, hogy egy új lemez kazettán is kijön.) A lemez a zenekar nagy slágereit tartalmazza új változatokban. A válogatáslemezek közül említést érdemel az 1999-es Barrabas vive, amely addig meg nem jelent dalokat is tartalmaz. 2010-ben Barrabas in Concert címmel egy DVD került az üzletekbe. Ezen a koncertfelvételen természetesen felcsendültek a formáció legnépszerűbb slágerei is. Bár az alapító Fernando Arbex és Tito Duarte 2003-ban elhunytak, a Barrabás karriertörténete jelen sorok írásakor is folytatódik. 

DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1972: Wild Safari / Rock and Roll Everybody

* 1972: Woman / Cheer Up

* 1972: Woman / Chicco

* 1972: You Know / Keep on Moving

* 1973: Casanova / Children

* 1973: Mr. Money / Boogie Rock

* 1973: Boogie Rock / Casanova

* 1973: Boogie Rock (mono) / Boogie Rock (stereo) (promóciós lemez)

* 1973: Boogie Rock / The Horse

* 1973: Wild Safari (Safari salvaje) / Woman (Mujer)

* 1973: Woman / Never in This World

* 1974: Mad Love / Funky Baby

* 1974: Hi-Jack / Lady Love

* 1974: Hi-Jack / Susie Wong ‎

* 1974: Hi-Jack (mono) / Hi-Jack (stereo) (promóciós lemez)

* 1974: Mr. Money / Casanova

* 1975: Mellow Blow / Checkmate

* 1975: Checkmate / Family Size

* 1975: Checkmate / Four Season Woman

* 1975: Make It Easy / Take a Wild Ride

* 1976: Desperately / Broadway Star

* 1976: Desperately / It

* 1976: Desperately (mono) / Desperately (stereo) (promóciós lemez)

* 1976: Family Size / Make It Easy

* 1976: Family Size / Take a Wild Ride

* 1977: Swinger / Week End

* 1977: Desperately / Mellow Blow

* 1981: Please Mr. Reagan, Please Mr. Breznev / Laura

* 1981: On the Road Again / Hardline for a Dreamer

* 1981: On the Road Again / Please Mr. Reagan, Please Mr. Breznev

* 1982: On the Road Again / Wild Cat

* 1982: (Be My) Rebel / Dolores

* 1982: The Lion (Don't Kill the Lion) / Lover of the Night

* 1982: The Lion (Don't Kill the Lion) / Viva Maria

* 1982: Viva María / So Long

* 1983: (Be My) Rebel / Viva Maria

* 1983: (Be My) Rebel (Long Version) / Viva Maria (Long Version)

* 1983: Saint-Valentine / Lovers in the Rain

* 1984: Saint Valentine (Special Remixed Version) / Hollywood Ten O' Clock at Night / Inside of Me

* 1984: St. Valentine (Long Version – Special Disco Mix) / Sex Surprise / Black Cotton Plantation

* 1984: St. Valentine / Black Cotton Plantation

* 1984: Lovers in the Rain / Sex Suprise, Big Surprise

* 1995: Caribe / On the Road Again

* 2007: Woman (Funk Foundation Afroholics Vocal) / Woman (Funk Foundation Afroholics Dub)

Albumok

* 1972: Barrabás (Wild Safari címmel is megjelent)

* 1973: Power

* 1974: ¡Soltad a Barrabas! (Hi-Jack címmel is megjelent)

* 1975: Heart of the City (Checkmate címmel is megjelent)

* 1976: Watch Out (Desperately címmel is megjelent)

* 1977: Swinger (Watch-out és Barrabás címmel is megjelent)

* 1981: Piel de Barrabas

* 1982: Bestial

* 1983: Forbidden (Forbidden Fruits címmel is megjelent)

* 1994: Barrabas Power – Abraxa

Válogatások

* 1974: Lo mejor de Barrabas

* 1975: The Very Best of Barrabas

* 1975: Safari Rock

* 1999: Barrabas vive

* 2000: Todos sus grandes exitos

* 2000: The Best of The Original Barrabas 1971–1984 (2 CD)

* 2005: Sus primeras grabaciones (1972–1975) (2 CD)

* 2005: Musica Caliente (2 LP)

DVD

* 2010: Barrabas in Concert

VIDEÓK

Wild Safari

Woman

Casanova (csak zene!)

Boogie Rock (csak zene!)

Hi-Jack

Mellow Blow (csak zene!)

Checkmate (csak zene!)

Desperately (csak zene!)

On the Road Again

(Be My) Rebel (csak zene!)

The Lion (Don't Kill the Lion)

St. Valentine (csak zene!)

Lovers in the Rain (csak zene!)

PUSSYFOOT

A brit Pussyfoot együttest 1975-ben alapította Mick Flinn gitáros és Donna Jones énekesnő. Flinn végezte a háttérmunkát, és Jones volt a formáció arca. Bemutatkozó felvételük, a The Way That You Do It Ausztráliában futott be, miután kétértelmű szövege miatt a brit BBC betiltotta. A Pussyfoot figyelemre méltó sikert ért el a diszkókban a Dancer Dance című kislemezzel, amely eredeti formájában ma már egyike a diszkókorszak ritkaságainak. Az együttes 1980-ban stílust és arculatot váltott, és az I Want to be Me című dallal benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál brit selejtezőjére. A negyedik helyen végzett, ami a Pussyfoot pályafutásának végét jelentette. Mick Flinn és Donna Jones az 1980-as évek elejétől napjainkig a New Seekers együttes tagjai. 

TAGOK

Az eredeti felállás

* Donna Jones [Doreen Jones] (Egyesült Királyság, Manchester, 1949. április 8.) – ének

* Mick Flinn [Michael E. Flinn] – gitár

Később csatlakoztak

* Jude Allen (billentyűs hangszerek, szintetizátor) 

* Annabel Rees (billentyűs hangszerek, szintetizátor) 

* Jackie Dixon (dobok) 

* Fiona Tucker (basszusgitár)

KARRIERTÖRTÉNET

Az előzmények

Mick Flinn 1967 és 1972 között az ausztrál The Mixtures együttesben basszusgitározott: az 1965-ben alakult zenekar épp azokban az években élte fénykorát. A The Pushbike Song című felvétele 1970-ben vezette az ausztrál slágerlistát. A dal az Egyesült Királyságban is bejutott a Top 5-be: 1971 januárjában érte el legmagasabb pozícióját, a második helyet. Ebből az alkalomból a The Mixtures több hónapra Angliába utazott egy turnéra, melyet 1971 novemberében Ausztráliában folytatott, majd a zenészek a következő év januárjában visszatértek Angliába. Flinn úgy döntött, hogy végleg az Egyesült Királyságban telepszik le, ezért 1972 májusában kivált az együttesből. Rövidesen egy saját zenekart alapított Ray Martin gitáros-énekes (eredeti neve: Ray Hoskins) és Donna Jones énekesnő közreműködésével. A formáció a The Springfield Revival nevet vette fel. Donna Jones sem számított kezdőnek a szakmában. Hároméves korában már szorgalmasan tanult táncolni, tizenkét éves korában pedig a népszerű brit szappanopera, a Coronation Street egyik szereplője lett. Énekesi karrierje 1963-ban kezdődött, még Doreen Jones néven. Christine Lowe és Linda Susan Belcher (alias Lyn Paul) társaságában megalapította a The Chrys-Do-Lyns triót. Az elnevezés hármójuk keresztnevének kombinálásával született meg. Különféle klubokban léptek fel, és meghívták őket Olaszországba, Franciaországba és az NSZK-ba is. A külföldi vendégszereplések ellenére a The Chrys-Do-Lyns szekere nem akart igazán beindulni, ezért a lányok 1965-ben békében és barátságban búcsút mondtak egymásnak. 

Donna ezután évekig szólistaként ténykedett. A manchesteri Mr. Smiths éjszakai klub állandó énekesnőjeként rendszeresen láthatta a közönség. Benevezett a Granada Tv First Timers című műsorába, ahol elnyerte a legjobb énekesnő díját. Ennek köszönhetően az MCA szerződést kötött vele, és megjelent első kislemeze, a Heaven Held. Karrierjében újabb fordulópontot jelentett találkozása Francine Rees énekesnővel és férjével, Roger Walburnnel, akikkel együtt lépett fel a Manchesteri Mecca klubban és annak blackpooli szórakozóhelyén. Az együttműködésnek a The Springfield Revival megalakulása vetett véget. Donna, Mick és Ray triója  meglepően sikeresnek bizonyult, és minden fontosabb brit tévéshow-ban szerepelt, mint például a Morcambe and Wise, a The Two Ronnies és a Rolf Harris-show. Világ körüli turnén vettek részt a The Osmondsszal, és 1973. március 27-én felléptek a Los Angeles-i Dorothy Chandler-pavilonban megrendezett 45. Oscar-gálán. Mick és Donna között egyre szorosabb érzelmi szálak kötődtek, és a munkakapcsolat szerelemmé mélyült, ami házassághoz vezetett. Nem tudni, hogy a szerelem vagy egyéb okok játszottak közre abban, hogy Mick és Donna 1975-ben megvált Ray Martintól, és a The Springfield Revival megszűnt. A házaspár előbb a Mick and Donna nevet vette fel, majd a Pussyfoot mellett döntöttek. A hatékonyság érdekében abban maradtak, hogy Mick vállalja magára a háttérmunkát, és Donna lesz a Pussyfoot arca.

Táncolj, táncos!

1975-ben jelent meg a Pussyfoot első kislemeze, a The Way That You Do It, amely rögtön a közérdeklődés homlokterébe került, mivel kétértelmű szövege miatt a BBC betiltotta. A szabadabb elvű Ausztráliában azonban zöld utat kapott, és a Countdown című műsorban bemutatták a dalhoz forgatott promóciós klipet. A siker nem maradt el, Donna Jones sztárrá és szexszimbólummá vált. (Jelen sorok írójának Bódy Magdi jut róla eszébe, még kettőjük reklámszlogenje is véletlenül ugyanaz volt: „kis hölgy nagy hanggal”.) Az EMI Records végül kiadta a kislemezt, amely 1976 decemberétől nyolc hétig vezette az ausztrál toplistát. Ebben némi szerepet játszhatott az is, hogy egy diszkófelvételről volt szó, és világszerte akkoriban tombolt a diszkóláz. A következő kislemez, az Ooh Ja Ja már szerényebb érdeklődést keltett, ámbár Ausztráliában az is bejutott a Top 20-ba. Sajnos a további dalokkal már ezt az eredményt sem sikerült elérni. A kivételt az 1978-as Dancer Dance (Táncolj, táncos!) jelentette, amely a brit lemezklubok toplistáján a harmadik helyig jutott. Mivel a Pussyfoot nem igazán váltotta be a házaspár reményeit, Mick Flinn 1978-ban egy rövid életű új együttest alapított, Donna pedig 1979-ben csatlakozott a New Seekers együtteshez, ahol egyébként 2002-ben újra összekerült Francine Reesszel. 

Más források úgy tudják, Donna csak 1981-ben ment át a New Seekersbe, miután a Pussyfoot utolsó nekifutása eredménytelenül zárult. I Want to be Me címmel Mick Flinn és Mark Stevens írt egy dalt, amellyel a Pussyfoot benevezett az 1980-as Eurovíziós Dalfesztivál brit selejtezőjébe. A diszkóhangzás helyébe a new wave lépett, és változott a felállás is. Donna mellett már nemcsak Mike lépett színpadra mint gitáros, hanem négy női zenész is Jude Allen, Annabel Rees, Jackie Dixon és Fiona Tucker személyében. A versenyre 1980. március 26-án került sor a Shepherd Bush Empire-ben, amely 1903-ban épült, és 1953-tól 1994-ig BBC Television Theatre néven működött. Itt rendezték meg a BBC égisze alatt készült színházi előadásokat és könnyűzenei műsorokat. A tizenkét versenyző közül a Pussyfoot utolsó előttiként lépett színpadra. Az I Want to be Me szélsőséges fogadtatásban részesült: a zsűritagok vagy nagyon szerették, vagy nagyon utálták. Az ír zsűritagok például szerették, és ez volt az egyetlen versenydal, amelynek mindegyikük a maximális pontszámot adta. 111 pont jött össze, amely csupán a negyedik helyre volt elegendő, ráadásul ezt meg kellett osztani az ugyanennyi pontot elért Plain Sailing együttessel. Nagyobb problémát jelentett, hogy az első helyen is holtverseny alakult ki: 131 pontot kapott a Prima Donna (Love Enough for Two) és Maggie Moone (Happy Everything). A zsűritagokat újabb szavazásra szólították fel, immár a két első helyezett vonatkozásában, és a második szavazás a Prima Donnát hozta ki győztesnek, amely a nemzetközi versenyben harmadik lett. Mick Flinn 1981-ben szintén csatlakozott a New Seekershez, amely egyébként ugyancsak benevezett erre az 1980-as eurovíziós selejtezőre, de kizárták, mert versenydala, a Tell Me a rendezvény előtt kijött kislemezen is, ami ellenkezett a fesztivál szabályaival.

DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1975: The Way That You Do It / I Think Like That

* 1977: Ooh Ja Ja / I Want You to Love Me

* 1977: Sugartime / Pussy-Footin' Round with Love

* 1978: A Night To Remember / Gotta Move On

* 1978: Dancer Dance / Dancer Dance Part II

* 1978: Dancer Dance (Long Version) / Dancer Dance (Short Version)

* 1979: Lay Your Love on the Line / Gotta Move On

* 1980: I Want to be Me / What'll We Do with the Money

* 1984: Mind Over Matter (Long Version) / Mind Over Matter (Short Version) / Hallowed Ground

Album

* 1977: Pussyfootin' Round With Love

VIDEÓK

The Way That You Do It

Ooh Ja Ja (csak zene!)

Dancer Dance (részletek a Showgirls című filmből)

Lay Your Love on the Line (csak zene!)

I Want to be Me

DINGO

A holland Dingo együttes Hans van Hemert producer kezdeményezésére alakult 1978-ban. Két kislemeze jelent meg, de mivel egyik se váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért a formáció a következő évben megszűnt, és a tagok más együttesekben folytatták pályafutásukat.

TAGOK

* Reinie Ijsseldijk – ének

* Dave Dean [Dick Joustra] (Hollandia, Drenthe, Emmen, 1948.) – ének

* Lourens Leeuw (Hollandia, Groningen, 1946. június 17.) – basszusgitár

* Frits Verboon – ütős hangszerek

* Klaas van Dijk – billentyűs hangszerek

* Robert (Robbie) Brans – dobok

* Henry Hart – gitár

KARRIERTÖRTÉNET

A holland popzene slágergyárosa

Willy van Hemert televíziós rendező és Miep Kronenburg táncosnő fia, Hans Christiaan Willem van Hemert (Hollandia, Voorburg, 1945. április 7.) eredetileg színész szeretett volna lenni, de ehhez a pályához nem volt elegendő kitartása és tehetsége, ezért a könnyűzene világában próbált érvényesülni. 1965-ben a The Caps együttes énekeseként kezdte a pályát, majd két évvel később közös kislemezt jelentetett meg Peter Koelewijnnel. Előadóként nem ért el számottevő sikereket, annál eredményesebb volt azonban a Phonogram cég producereként. Védencei közül nemzetközi viszonylatban először a Mouth & MacNeal duó vált ismertté a How Do You Do? című 1971-es szerzeménnyel, melyet a formáció 1974-es feloszlásáig néhány újabb sláger követett. A következő nagy dobást az 1976-ban alakult női trió, a Luv’ jelentette, amely 1981-ig visszatérő szereplője volt a holland és külföldi toplistáknak, köszönhetően főleg a Janschen en Janschens szerzőkettős által írt daloknak. (Valójában Van Hemert és állandó munkatársa, Piet Souer rejtőzött e név mögött.) A diszkóőrület idején Van Hemert és Souer együtt és külön-külön is megpróbált újabb és újabb sztárokat befuttatni. A jelöltek egyike volt a Dingo.

Hollywood

Az új együttes 1978-ban megjelent első kislemeze, a Hollywood / Lookin' Back borítóján még csak ketten láthatók: Dave Dean (alias Dick Joustra) és Reinie Ijsseldijk énekesek. Az eredeti elképzelés ugyanis az volt, hogy kettőjük duójaként fut majd a Dingo. Közülük Dick Joustra mondhat magáénak komolyabb (vagy legalábbis a világhálón jobban dokumentált) pályafutást. 1968-ban csatlakozott a The Hartung Sounds együtteshez, amelyben nemcsak énekelt, hanem billentyűs hangszereken is játszott. Némi tagcsere után a formáció Zingara néven futott egy ideig. Közben Joustra a The Scandals és a Shamrock együttesben is zenélt, Dave Dean néven pedig 1973-ban (The Man / Jamaica) és 1976-ban (Motorbike / Make This World Worth to Live In) jelent meg egy-egy szólókislemeze. Reinie Ijsseldijkről nem találtam adatokat. Visszatérve a Dingóra, a kislemez dalait természetesen a Janschen en Janschens páros írta. A Hollywood annak idején gyakran elhangzott a Magyar Rádióban, egyike volt gimnazista korom nagy diszkókedvenceinek, és ennek köszönhető, hogy most a Dingo is bekerült ebbe a blogba. Nemzetközi viszonylatban azonban nem lett különösebben nagy sláger, és talán ez lehet az oka annak, hogy afféle arculatváltásként az 1979-es második kislemez borítóján már a háttérzenészek is láthatók. (Lásd a legfelső képet, balról jobbra: Robert Brans, Dick Joustra, Reinie Ijsseldijk, Henry Hart, Lourens Leeuw és Klaas van Dijk.) Az On a Sunny Day / Coconut Cruise (szerzők: Janschen en Janschens) szintén elkerülte a toplisták magasabb régióit, ezért a Dingo még 1979-ben megszűnt. Jómagam igazán sajnálom, hogy nem jutottak el az albumkészítésig. Souer 1980-ban a Doris D. & Pins nevű női együttest futtatta be, Van Hemert pedig a Vulcano együttessel dolgozott. A Dingo tagjai közül Dick Joustra és Henry Hart a Tiger együtteshez csatlakozott, Lourens Leeuw a Nina Hagen Bandbe ment, Klaas van Dijk a Fandango, Robert Brans pedig a Boozy csapatát erősítette.

DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1978: Hollywood / Lookin' Back

* 1979: On a Sunny Day / Coconut Cruise

VIDEÓK (CSAK ZENE!)

Hollywood

Lookin' Back

On a Sunny Day

Coconut Cruise

JAY BASTÓS

Jay Bastós (NSZK, Köln, 1952. január 7.) német énekes, szerző és producer eredeti neve: Rolf Steitz. 1971-ben vált ismertté a Loop di Love című dallal, amelynek oly sok feldolgozása ismeretes, hogy ma már kevesen emlékeznek az eredetire. Későbbi felvételei már nem voltak kiemelkedően sikeresek. 1978-ban Günter Lammers társaságában megalapította a Bogart duót, amely egy évtizedes működése alatt néhány kisebb slágert produkált.

KARRIERTÖRTÉNET

A szerelem hurokja

Az 1970-es évek első felének egyik népszerű slágere volt a Loop di Love (A szerelem hurokja), melynek előadójáról azonban nem lehetett sokat tudni, sőt a sok feldolgozás miatt idővel már az sem volt egyértelmű, hogy ki énekelte az eredetit. Nézzük a tényeket! A szerzők: Dieter Dierks és Michael Schepior, ámbár a dallam egy görög népdal, a Darla dirladada motívumain alapul. (Ezt a népdalt a poprajongók jól ismerhetik a Disco Bouzouki Band 1978-as albumáról, a Greek Magic című egyvelegből vagy Dalida feldolgozásából.) Mindkét szerző akkoriban kezdte karrierjét, és különösen Dieter Dierks vitte sokra, ámbár nem a popzene, hanem inkább a rock világában: 1973-ban például az Omegával is dolgozott, de a neve olyan hírességek lemezein is olvasható, mint a Tangerine Dream, a Passport, az Eric Burdon Band, a Scorpions, Rory Gallagher, az Accept, a Twisted Sisters és a Die Toten Hosen. A Loop di Love állítólag még 1969-ben megszületett, és 1970-ben meg is jelent, de csak 1971-ben vált népszerűvé, különösen Németországban és Hollandiában. Ha hinni lehet a poppletykáknak, eredetileg csupán emelkedett hangulatban lévő barátok zenés viccelődéséről volt szó, ami aztán később világslágerré izmosodott. A hivatalos felvételen az akkor még tizenéves Rolf Steitz énekelt, aki talán a nemzetközi könnyűzenei piac vélt elvárasainak megfelelően (ugyan, ki venne meg külföldön egy Rolf Steitz-lemezt?) vette fel a jól hangzó Jay Bastós nevet, ámbár a leggyakrabban csak J. Bastos olvasható a borítókon. (Egyes források szerint a J. valójában a Juan rövidítése, ami ugyan a Bastós névhez tényleg jobban illene, de amikor kiírták az előadó teljes nevét saját lemezein, akkor Jay, és nem Juan volt a keresztnév.) A siker érdekében a Loop di Love-hoz még egy promóciós klip is készült, ami 1971-ben egyáltalán nem volt mindennapos a könnyűzenében. A sláger szövege egy fiatalember és egy prostituált véletlen találkozásának történetét mondja el.

„I saw you walking down the street

Love di loop di love

Your hair was hanging down to knees

Love di loop di love

Your waist was waving like a ship

Love di loop di love

The way you look made me sick

Love di loop di love

I risk a glance you give a smile

Love di loop di love

I coudn't breath felt really high

Love di loop di love

Some other man were standing 'round

Love di loop di love

You looked at me that make me proud

Love di loop di love

I asked you: „Baby what's the time?”

Love di loop di love

You looked right deep into my eyes

Love di loop di love

It made me brave and soon you smile

Love di loop di love

Said : „What you gonna do tonight?”

Love di loop di love

I'm in the mood of going out

Love di loop di love

You held my hand and than we went

Love di loop di love

To different places that I said

Love di loop di love

Come on and let us go to bed

Love di loop di love

You made me singing loop di luv

Love di loop di love

You made me singing loop di love

Love di loop di love

Love di loop di loop di love

Love di loop di love

Love di loop di loop di love

Love di loop di love

we´re singing loop di loop di love

Love di loop di love

we're doing loop di loop di love

Love di loop di love

Love di loop di loop di love

Love di loop di love

Love di loop di loop di love

Love di loop di love

I kiss your lips and close your eyes

Love di loop di love

You held me tide and kiss you're twice

Love di loop di love

You start a loving bitter wave

Love di loop di love

So there was nothing to be said

Love di loop di love

And than you whispered in my ear

Love di loop di love

It's time to pay the work my dear

Love di loop di love

I hope you really satisfied

Love di loop di love

Another one's waiting outside

Love di loop di love

You made me singing loop di love

Love di loop di love

Love di loop di loop di love

Love di loop di love ”

Ahogy az lenni szokott, a dal és az énekes sikerét mások is igyekeztek meglovagolni, és egymás után jöttek a feldolgozások. A legismertebb ezek közül a brit Jonathan Kingé, amely 1972 augusztusában jelent meg saját új kiadója, a UK Records gondozásában, Shag művésznéven. A brit toplistán a negyedik helyig jutott. King egyébként – akárcsak Giorgio Moroder vagy Bobby Orlando – előadóként sem ismeretlen, ámbár a szakmában leginkább producerként jegyzik. Ő fedezte fel például a Genesist, ő futtatta a Bay City Rollerst, és nála készültek a 10cc első slágerei is. Karrierjének azonban vannak nem igazán dicső mozzanatai is: 2000-ben pedofíliával vádolták, mely bűncselekményt állítólag 1970 óta folyamatosan követte el. Végül öt konkrét esetért állították bíróság elé, és ítélték hét év börtönre 2001-ben, de négy év múlva feltételesen szabadlábra helyezték. Az ellene felhozott vádakat mindvégig tagadta: azt állította, az igazságtalan jogrendszer, egy bírói tévedés és a szenzációhajhász média áldozata. A Loop di Love egyébként az évek folyamán megjelent még például a Phantom Band (NSZK, 1971), a Four Jets (Norvégia, 1972), a Thorleifs (Svédország, 1973), Mario Martens (NSZK, 1984), a Back to Fun (Németország, 1989), Tony Marshall (Németország, 1993), a 4T6 (Belgium, 1994) és DJ Ostkurve (Németország, 2003) előadásában is, hogy csak néhányat emeljek ki a sorból. 

De térjünk vissza az eredeti előadóra, Jay Bastósra, akiről oly keveset lehet tudni! Egyes források szerint még a Loop di Love előtt a Faces és a Hush együttesekben zenélt. Ez utóbbi formáció szintén Dieter Dierkshez kapcsolódik, hiszen ő alapította 1969-ben Tommy Engellel és Frieder Viehmann-nal. Dierks honlapja nem említi, hogy Steitz/Bastós is az együttes tagja lett volna. Amúgy a Hushnak egyetlen kislemeze jelent meg még 1969-ben, az Oh! Darling / Schau mir in die Augen. Bastóst egyébként bizonyos források a Santiago együttes tagjaként is megemlítik, amely formáció a New Guitar című 1974-es albumát Dieter Dierks irányításával vette fel, de a zenekarról on-line fellelhető fotók és szöveges adatok nem támasztják alá azt az infót, hogy Jaynek köze lett volna az 1973-ban Spanyolországban alakult chilei együtteshez. A Loop di Love után több kislemez és egy album is megjelent Jay Bastós nevével, de ezek már nem voltak annyira sikeresek, mint a debütáló felvétel. Az 1972-ben kiadott Holy Goly Girl / Alice szintén Dieter Dierks nevéhez fűződik: az utóbbi önálló szerzeménye, az előbbinél Chris Andrews volt a társszerzője. (Andrews főleg a Yesterday Man című 1965-ös sláger előadójaként ismert.) Aztán valamiért megszakadt a jól indult együttműködés, és Jay előbb 1974-ben, majd 1976-ban próbált ismét a reflektorfénybe kerülni, immár saját szerzeményeivel. A disco-rock hangzású Just Be Crazyt a londoni CBS stúdiójában vették fel Neil Lancaster produceri irányításával, míg az I Do Believe I'm Happy című érzelemgazdag ballada elkészítését Shel Talmy felügyelte a szintén londoni IBC-Studióban, neves stúdiózenészek és a Londoni Szimfonikusok néhány tagjának közreműködésével. Az újabb nekifutás nem hozta meg a kívánt eredményt, és az 1978-as For Your Love után évekig nem jelent meg újabb Jay Bastós-lemez, ámbár az előadó nem tűnt el a popszakmából.

Bogart

Jay 1978-ban együtt dolgozott Günther Lammers szerző-énekessel a közismertnek aligha mondható Liane Lee (ki hallott már róla?) egyetlen kislemezén (Lay Me Down / Mr. Crawford). Valószínűleg jól kijöttek egymással, mert még abban az évben társultak, és duójuk felvette a Bogart nevet. (Nem tudni, hogy a legendás hollywoodi sztár, Humphrey Bogart személye inspirálta-e a névválasztást.) Egy évtizeden át dolgoztak együtt, közösen komponálták a dalokat, olykor igénybe véve például Geoff Morrow, Rolf Lammers (Günther tesója) és Serge Maillard közreműködését is. (Maillard egyébként 1976-ban csatlakozott a fentebb említett Santiago együtteshez, ami arra utal, hogy Bastósnak valami köze mégiscsak lehetett ehhez a csapathoz, ha épp onnan jött hozzá egy vendégszerző.) A Bogart repertoárjából számomra a Primaballerina című 1980-as felvétel a legismerősebb, amely önálló kislemezen került forgalomba, a duó egyik albumán sem szerepel. A dal a nyugatnémet toplistán a 40. helyig jutott. Az 1982-es Bogart-kislemez A oldalán hallható Shadow-ról azért kell megemlékezni, mert kivételesen nem a tagok írták, hanem Lenny Macaluso (zene) és Nat Kipner (szöveg) szerzeménye. Jay és Günther 1987-es kislemezének A oldalára a Puttin’ on the Ritz című 1982-es világsláger előadója, Taco írt egy dalt (Call Me Up), míg a B oldalon hallható What You Want a színes bőrű basszusgitáros, Ken Taylor szerzeménye. A Bogart 1988-ban búcsúzott a közönségtől egyik korai felvétele, az On Broadway remixeivel. Jay Bastósról még annyit tudni, hogy már a Bogart-korszakban is ténykedett producerként. Dolgozott például Peter Kenttel (You're All I Need), a Pussycattel (Say One Word; Lovers of a Kind; Chicano), az imént említett Tacóval (Got to be Your Lover; Love Touch), sőt még Szűcs Judittal is (Seit Dieser Nacht). 1991-ben a Ritchie művésznevet viselő énekessel (vajh ki lehet ő?) német nyelven lemezre énekelte Zucchero és Paul Young Senza una donna című világslágerét. Az on-line adatbázisok szerint ez volt utolsó munkája a popszakmában, ráadásul a produceri teendőket már nem is ő látta el, hanem Tony Hendrik és Karin Hartmann, akik előbb az Á La Carte, később a Bad Boys Blue sikerkovácsai voltak. (Egyébként Günther Lammers néhány Bad Boys Blue-lemezen háttérénekesként és stúdiózenészként működött közre.) 

JAY BASTÓS-DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1970: Loop di Love / I Follow You

* 1972: Loop di Love / Alice

* 1972: Loop di Love / Holy Goly Girl

* 1972: Holy Goly Girl / Alice

* 1974: Lucy / Ich geh' mit Dir durch Dick und Dünn

* 1976: Just Be Crazy / I Do Believe I'm Happy

* 1977: Happy Hawaii / My Doors to Love

* 1977: Let Me Love / Summerdream

* 1978: For Your Love / Touch That Girl

* 1991: Senza Una Donna (Nie wieder lieben) / In deinen Augen (Instrumental) (Bastos & Ritchie)

Album

* 1972: J. Bastós

BOGART-DISZKOGRÁFIA

Kislemezek, maxik

* 1979: Stop Lovin' You / Overnight

* 1979: On Broadway / Love Makes It Easy

* 1980: Primaballerina / I Play My Music

* 1980: Dance When the Music Plays / Primaballerina

* 1981: It's Gotta Work Out / Sweet Darlin'

* 1981: Rockin' on the Radio / Looking for a Good Thing

* 1981: A Rider in the Sky / Sunday Morning

* 1982: Shadow / And the Sirence Call

* 1984: When the Sun Goes Down / I'm the One

* 1985: Modern Girl / Tonight

* 1987: Call Me Up / What You Want

* 1988: On Broadway (Street Mix) / On Broadway (Single Mix) / On Broadway (Tough & Rough Mix)

Albumok

* 1980: Brandnew…

* 1981: …Again

JAY BASTÓS-VIDEÓK

Loop di Love

Loop di Love (original promo clip)

Holy Goly Girl (csak zene!)

I Follow You (csak zene!)

Senza una donna (Nie wieder lieben) (Bastos & Ritchie)

BOGART-VIDEÓK

On Broadway (csak zene!)

Primaballerina (csak zene!)

LOOP DI LOVE-FELDOLGOZÁSOK

Shag

Sidney Harrison (csak zene!)

Os Carbonos (csak zene!)

4T6 (csak zene!)

DJ Ostkurve

Tony Marshall

The Bodies