A nyugatnémet Patto duó 1984-ben figyelemre méltó sikert aratott a Black and White című angol nyelvű dallal. A formáció neve a két énekes keresztnevének (PATrick és ThOmas) kombinálásából származik. A duó debütáló albuma iránt sajnos a vártnál szerényebb érdeklődés mutatkozott, ezért a Patto pályafutása még a nyolcvanas évek első felében véget is ért. Később mindkét előadó tragikus körülmények között vesztette életét. Szigorú és kissé cinikus vélemények szerint a Patto rövid munkássága a rapzene felhígítására tett kísérlet volt, hogy ezt a nyolcvanas évek elején feltörekvőben lévő és még progresszívnek minősülő stílust befogadhatóvá tegyék a háziasszonyok és a nyárspolgárok számára is. Ez a törekvés két évvel később egy másik duó, a holland MC Miker G & Deejay Sven esetében látványosabb, de hasonlóan rövid életű sikereket (Holiday Rap, Celebrate Rap) eredményezett.
TAGOK
* Patrick Gammon [Philip Greenway Gammon] (1956. január 15. – 1996. október 28.)
* Thomas Fuchsberger [Thomas-Michael Fuchsberger] (NSZK, München, 1957. augusztus 5. – Németország, Kulmbach, 2010. október 14.)
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Patto énekeseiről keveset lehet tudni, de azt igen, hogy társulásuk előtt már mindketten rendelkeztek zenei tapasztalatokkal. A színes bőrű Patrick Gammon a hetvenes évek derekán Ike és Tina Turner kísérő együttesében zongorázott. Szólókarrierje 1976-ban kezdődött a diszkózene jegyében. Első két kislemeze, a Party Hardy (What I Like to Do) és a (Fly Me High) Dancing Shoes angol cégeknél jelent meg. Mindkét single az amerikai diszkózene hatását tükrözi, Gammon énekstílusa a (Fly Me High) Dancing Shoes című dalban helyenként Sylvesterére emlékeztet, legalábbis engem. 1977 végén az olasz Durium lemezcég égisze alatt Patrick diszkófeldolgozást készített a The Rolling Stones tizenhárom évvel korábbi klasszikusából, az (I Can't Get No) Satisfactionből. Ez tekinthető legismertebb szólófelvételének, 1978-ban több tévéshow-ba is meghívták vele. A nyugatnémet Musikladen 37. adásában is fellépett, többek között egykori „főnökasszonya”, Tina Turner, valamint Bonnie Tyler, a Blondie, a Sheila & B. Devotion, a Baccara és mások társaságában. 1979-ben újabb kislemezek (Cop An Attitude, Yo' Chevy (Chevrolet), Don't Touch Me) következtek, de sem ezekkel, sem albumaival nem sikerült az igazán nagy sztárok közé emelkednie. „Egyedül nem megy” – vonta le a tanulságot, ezért a nyolcvanas évek első felében ideig-óráig különféle együttesekhez csatlakozott. Részt vett például a Chime nevű stúdióegyüttes 1980-as (Keep It Up) és 1982-es (Disco) albumának elkészítésében, ám ezek a kiadványok csupán mérsékelt érdeklődést keltettek, hiszen a diszkó addigra már Európában is többé-kevésbé lefutott. Gammon ekkor átnyergelt a rockzenére, és megalapította a Gammarock nevű formációt, amelynek nemcsak vezetője volt, hanem énekese és billentyűse is. Zenésztársai: Eric Mena (Don Errico Zanantonio de Mena; gitár), Günter Winkler (dobok) és Reginald Worthy (ének, basszusgitár). Az 1982-ben kiadott (Don’t) Fool Around című kislemezzel és a Spread the News című LP-vel rögvest le is zárult a Gammarock pályafutása, a tagok azonban időnként vendégként segítették egymást egyéb projektjeikben is. 1983-ban Patrick színészként is bemutatkozott: nem énekest, még csak nem is billentyűst, hanem egy Amadu nevű dobost játszott a Magyarországon is népszerű krimisorozat, a Derrick egyik epizódjában, amely a Via Genua címet kapta. (A Magyar Televízió Genován át címmel vetítette.)
Thomas Fuchsberger színész szülők gyermeke. Édesapja, Joachim Fuchsberger (1927–2014) a német nyelvterület egyik sztárja volt, hazánkban azonban kevésbé ismerik a nevét, mert filmjeinek és sorozatainak többsége nem jutott el hozzánk. Az édesanya – Fuchsberger második felesége –, Gundula Korte színművésznő az ötvenes évek derekán játszott néhány filmben, Thomas születése után visszavonult, és a családnak szentelte magát. Tommy 1977-ben a müncheni Richard Strauss konzervatóriumban kezdte meg zenei tanulmányait, melyeket 1979-től az Egyesült Államokban, a bostoni Berklee College of Musicban folytatott. A countryzene fellegvárában, Nashville-ben készültek első stúdiófelvételei. A zenei pálya mellett érdeklődött a fotózás iránt is, különböző müncheni sajtóorgánumok számára dolgozott szabadúszó fotósként. A német nagyközönség előtt mint énekes 1981-ben mutatkozott be, amikor a Josefine című dalával benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál német selejtezőjére. A zenét ő szerezte, a szöveget édesapja írta. Tizenkét induló közül a hetedik helyet szerezte meg. (A válogatót Lena Valaitis nyerte a Johnny Blue című slágerrel, amely a nemzetközi versenyen második lett.) A következő évben az Ich würde gerne bei Dir sein című szerzeményt nevezte a selejtezőre. Ismét ő volt a zeneszerző, és édesapja a szövegíró, magát a dalt azonban nem Thomas, hanem Jürgen Marcus énekelte. Jürgen az ötödik lett: a német elődöntőt és később a nemzetközi versenyt is Nicole nyerte az Ein bißchen Frieden című dallal. (Magyar nyelven a Neoton Família énekelte Egy kis nyugalmat címmel.) 1981 és 1983 között öt kislemez jelent meg Thomas nevével.
A sztárcsinálók arra számítottak, hogy a kellemes hangú, jó megjelenésű fiatalember a közönség egyik kedvence lesz – különösen a lányoké és hölgyeké –, hiszen a Fuchsberger név jó ajánlólevelet jelentett. Ezek a remények mégsem váltak maximálisan valóra: Thomast ugyan megismerte a közönség, de már azokban az években is akkora volt a felhozatal jóképű, rokonszenves, bár őszintén szólva nem különösebben kimagasló férfi szólistákból, hogy Fuchsbergernek nem sikerült az olyan szupersztárok közé kerülnie, mint amilyen Engelbert Humperdinck, Roy Black vagy Rex Gildo volt. Néhány pillanatig látható volt A rajongó (1982) című nagy feltűnést keltett horrorfilmben: önmagát játszotta, egy népszerű slágerénekest. (Egy másik jelenetben édesapjának is volt egy cameója.) A különös történet egy zavart elméjű tizenéves lányról szól – a nyolcvanas évek német üdvöskéje, Désirée Nosbusch alakította –, aki ellenállhatatlanul vonzódik egy új hullámos sztár iránt. Össze is jönnek, a néző már-már happy endre gyanakszik, hiszen az énekes még kulcsot is ad a lánynak az otthonához. Ám amikor bejelenti, hogy nélküle megy egy hosszabb vakációra, a tini lány hirtelen felindultságában agyonveri szerelmét egy szoborral, aztán feldarabolja a holttestet, a testrészeket lefagyasztja, majd apránként megfőzi és megeszi, a lisztté darált csontokat pedig szétszórja az utcán… A film zenéjét a Neue Deutsche Welle (német zenei új hullám) egyik sztárcsapata, a Rheingold szerezte, énekesük, Bodo Staiger játszotta a férfi főszerepet. Az opusz iránti érdeklődést egy skandalum is fokozta: Désirée Nosbusch beperelte Eckhart Schmidt rendezőt, mivel a Staigerrel közös szexjeleneteiről készült fotókat az engedélye nélkül felhasználták a film reklámozásához. A művésznő emiatt sikertelenül próbálta megakadályozni A rajongó forgalmazását. Miután a botrány hullámai elültek, a mosolyszünet még eltartott egy darabig, végül Nosbusch és Schmidt békét kötöttek.
Fekete és fehér
A Patto megalakulásáról szóló közlemények szerint Patrick és Tommy már korábbról ismerték egymást (ugyanahhoz a lemezcéghez kötötte őket szerződés), többször is buliztak együtt, így egy idő után felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha közösen csinálnának valamit. A társulásban feltehetően szerepet játszott Paul McCartney és Stevie Wonder közös dala, az 1982-es Ebony and Ivory (Ébenfa és elefántcsont) világsikere is. A cím és a dalszöveg nem csupán a hagyományos zongora billentyűire utal (a fekete billentyűk ébenfából, a fehérek elefántcsontból készültek), hanem a faji kérdéseket is pedzegeti. (A Dél-Afrikai Köztársaság például 1994-ig apartheid politikát folytatott.) A siker hatására a könnyűzenében hirtelen a korábbinál is menőbb lett a fekete-fehér párosítás. McCartney a következő évben ráerősített erre a divatra, amikor egy újabb világsikerű duettet hozott össze Say Say Say címmel, ezúttal Michael Jacksonnal. Gammon és Fuchsberger személyében is egy fekete és egy fehér előadóművész társult egymással Patto néven. A közhiedelemmel ellentétben ez a név nem nem a spanyol pato (kacsa) szóból származik, hanem a két énekes keresztnevének kombinálásával született meg: PATrick és ThOmas. Bemutatkozó kislemezük címe mi más is lehetne, mint Black and White (Fekete és fehér)? Ahogyan McCartney-nak és Wondernek, úgy a Patto előadóinak is voltak közéleti ambícióik, hiszen a szövegben ilyesmiket énekelnek: „Black and white / It's like day and night / There's no wrong, just right in black and white! / Black and white! […] You call us n*ggers, but I got news for you / We're calling us n*ggers too!”
A nem túl bonyolult szöveghez populáris hangszerelés társult, amely valóságos felüdülés volt a szirupos német slágerek és a Neue Deutsche Welle minimálzenéi után. Egyes források úgy tudják, ez volt az első német rapfelvétel. A német nyelvterületen a Black and White határozottan bejött a közönségnek: az NSZK slágerlistáján például tizenhat hétig szerepelt, és a hatodik helyig jutott, svájci karrierje pedig tizenhárom hétig tartott, és a toplista második helyéig tornázta fel magát. Az osztrák fogadtatás valamelyest hűvösebbnek mondható: Ausztriában csupán négy hétig volt a legjobbak között, és a tizenharmadik helynél magasabbra nem jutott. A német sikeren felbuzdulva a Patto készített egy albumot is. A nyolc dalt Gammon és Fuchsberger írta vagy együtt, vagy külön. (A nagy sláger, a Black and White megírásában a lemez producere, Mal Luker is részt vett.) A háttérvokálban három hölgy énekelt: Victoria Miles, Judy Cheeks és Patricia Shockley. Közülük Judy Cheeks volt a legismertebb, 1978-ban figyelemre méltó sikert ért el a Mellow Lovin’ című slágerrel, amely jelen sorok írójának egyik kedvence abból a korszakból. A Patto albumát a nyolcvanas évek egyik legjelentősebb német kiadója, a Teldec forgalmazta. A menedzsment és az énekesek a Casablanca című daltól reméltek egy újabb, még nagyobb sikert, ami nem következett be, noha nekem például sokkal jobban tetszik, mint a Black and White. A lemezklubokban gyakran játszották, a slágerlistákon azonban nem jutott számottevő pozícióba egyik országban sem. A harmadik kislemez, a D.A.N.C.I.N. (T.A.N.Z.E.N.) sem változtatott a helyzeten, ezért a Patto 1984-ben megszűnt.
Külön utakon
Rögtön meg is cáfolom mindazt, amit az előző alfejezet végén írtam, hiszen pusztán az LP sikertelensége szerintem nem kielégítő magyarázat a formáció gyors megszűnésére, különösen ha arra gondolunk, hogy mindkét énekes zenei karrierje egy ideig a Teldecnél folytatódott. Szóval szerintem egy-két újabb Patto-kislemez még belefért volna a próbálkozásokba, elvégre ebben a szakmában nem mindenki az első albumával dobta a legnagyobbat. Ráadásul Patrick és Thomas oly rövid ideig dolgozott együtt, hogy az se túl valószínű, hogy megromlott volna közöttük a korábbi jó viszony, ámbár a könnyűzene szolgáltat példát erre is, elég csupán a Santa Esmeralda pályakezdésére gondolni. A találgatások helyett azonban nézzük a konkrétumokat! Patrick 1984-es albuma, a Cold Fever egy kevésbé ismert filmdráma, a Kaltes Fieber zenéjét tartalmazza. (Az album és a film címe egyaránt hideg lázat jelent.) A kiadvány megkapta a legjobb filmzenealbumnak járó Német Filmdíjat. Sem ez, sem újabb kislemezei és albumai nem hozták meg Patricknak azt a valóban nagy áttörést, amelyben már bő egy évtizede reménykedett. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy rászokott a kábítószerre. 1986-ban drogok hatása alatt balesetet szenvedett, amelyben lebénult a keze. Ez egy billentyűs számára különösen nagy csapást jelent, emiatt Gammon évekig nem hallatott magáról. 1993-ban megpróbálkozott a visszatéréssel, azonban az Outch Baby című új dala sem hozott jelentős fordulatot a karrierjében. A sorscsapások viszont folytatódtak: Patrick AIDS-fertőzést kapott, 1996-ban pedig tüdőrákban elhunyt. Mindössze negyvenéves volt.
Az igazán kiugró sikerek Thomas Fuchsbergert is elkerülték, aki a Patto utáni popzenei felvételeit különféle művészneveken hozta forgalomba. TMF néven 1984–85-ben három kislemezt jelentetett meg, mindegyiknek ő volt a zeneszerzője: California Cadillac, Eye to Eye, I’m Not Nervous. Az Eye to Eye vendégsztárja az amerikai Joe Esposito – Donna Summer kísérő együttese, a Brooklyn Dreams tagja – volt. Esposito 1983-ban komoly nemzetközi sikert ért el a Solitary Men című albumával, amely Giorgio Moroderrel közös produkció volt, illetve a Flashdance című filmben előadott Lady, Lady, Lady című dalával. A TMF 1985-ös kislemeze, az I’m Not Nervous elkészítésében a fentebb már említett Judy Cheeks nemcsak énekesnőként, hanem szövegíróként is részt vett. 1988-ban Fuchsberger Fun Gang néven egy kislemezt, Poesia néven pedig egy albumot jelentetett meg. 1984 és 2007 között filmzenéket is írt. Nekünk, magyaroknak a legelső a legérdekesebb, a Popcorn & Paprika (1984) ugyanis magyar–nyugatnémet koprodukció volt. Szalkai Sándor alkotása eredetileg mozifilmnek készült, Magyarországon azonban csak a televízió mutatta be Szerelem száz háton címmel. A pikáns tinivígjáték egy nemzetközi úszótáborban játszódik, s nemcsak a fiatalok, hanem az edző szerelmi ügyeibe is bepillantást enged. A különböző tévésorozatok és szórakoztató műsorok mellett Fuchsberger reklámzenéket is írt, például a Kraft Foods, az Astor és a L'Oréal számára. Folytatta fotósi ténykedését is, és 2002-ben műsorvezetőként is láthatta őt a német közönség az ottani X-Faktorban. 2008-ban Gefühlsecht címmel egy német nyelvű könnyűzenei CD-t jelentetett meg.
A nyolcvanas években Tommy feleségül vette Silvia Mrose stewardesst, aki két gyermeket szült neki: Jennifert és Julient. A házaspár 1990-ben elvált. Valószínűleg nem sikerült békében búcsút mondaniuk egymásnak, mert Fuchsberger évekig nem látta a gyerekeit. Élete utolsó éveiben Cornelia Corba színésznővel élt együtt. 2010-ben Jenny Fuchsberger levelet írt az apjának, hogy látta a tévében, és szeretne vele találkozni. Thomas boldogan beleegyezett, és úgy tűnt, a családi béke két évtized után helyre fog állni. A Sors azonban nem így akarta. Fuchsberger állítólag 1977 óta tudott arról, hogy cukorbeteg, és ebben a témában több könyvet is megjelentetett. Példát akart mutatni az embereknek, hogy a cukorbetegség mellett is lehet aktív, teljes életet élni. 2010. október 14-én mint díszvendég részt vett a kulmbachi akadémia egyik rendezvényén és az azt követő fogadáson. Ezután sétálni ment, hogy kiszellőztesse a fejét. Órák múlva sem tért vissza a szállodai szobájába, ezért nagy erőkkel keresni kezdték. Holttestét a Mühlbach folyóban találták meg, a vízimalom közelében. A nyomozás kizárta a bűncselekményt és az öngyilkosságot is. Az ügyet tragikus balesetként zárták le: feltételezhető, hogy a Fuchsberger által a fogadáson elfogyasztott alkohol hipoglikémiás rohamot idézett elő, melynek következtében az énekes eszméletlen állapotban a folyóba zuhant, és belefulladt a körülbelül két méter mély vízbe.
PATRICK GAMMON-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1976: Party Hardy (What I Like to Do) / Party Hardy (Disco Version)
* 1978: (Fly Me High) Dancing Shoes / Spinning on Top of the Hill
* 1978: (Fly Me High) Dancing Shoes / Don’t Let the Sun Go Down
* 1978: (I Can't Get No) Satisfaction / When Can I See You?
* 1979: Cop An Attitude / My Song in G
* 1979: Share It / Cruisin’ / My Island / Yo' Chevy (Chevrolet) (Smokey Robinson & Patrick Gammon)
* 1979: Yo' Chevy (Chevrolet) / Later for Love
* 1979: Don't Touch Me / Cop An Attitude
* 1983: Do My Ditty / T. O. P.
* 1983: Do My Ditty / Do My Ditty (Instrumental)
* 1984: Cold Fever / The Beat
* 1985: Help Me! / Tough Luck
* 1986: Cruel And Unusual (Dance Mix) / Cruel And Unusual (Radio Mix) / Cruel And Unusual (Track Mix)
* 1986: Night Life / Tuff Luck
* 1993: Outch Baby (Maxi Version) / Outch Baby (Radio Version) / Outch Baby (LP Version) / Put the Blame on Me
* 1993: Outch Baby (Luxor Version) / Outch Baby (Radio Version) / Outch Baby (Instrumental Version)
Albumok
* 1978: Rawness
* 1979: Don’t Touch Me
* 1983: Spin the Jam (Live)
* 1984: Cold Fever
* 1985: Live Music
* 1986: Emerge
* ????: Live at the Bavaria
Válogatás
* 1991: Hits It Again
THOMAS FUCHSBERGER-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1981: T.V.-Television / Die graue Maus (Tommy Fuchsberger néven)
* 1981: Josefine / Ich hab' das Alles nur geträumt (Tommy Fuchsberger néven)
* 1982: Ab nach Amerika / T.V. (Tommy Fuchsberger néven)
* 1982: Glaub' an dich selbst / Romantisch (Tommy Fuchsberger néven)
* 1983: Kleine Gedanken werden oft gross / Ich würd' viel dafür geben
* 1984: California Cadillac / California Cadillac (Instrumental) (TMF néven)
* 1984: California Cadillac (Long Version) / California Cadillac (Radio Version) / California Cadillac (Instrumental) (TMF néven)
* 1985: Eye to Eye / Eye to Eye (Instrumental) / Eye to Eye (Dub Version) (TMF néven)
* 1985: Eye to Eye / Eye to Eye (Instrumental) (TMF néven)
* 1985: I’m Not Nervous / I’m Not Nervous (Instrumental) (TMF néven)
* 1988: First Fleet / Welcome to Sydney
* 1988: Just for Fun / Fun Fun Fun (Fun Gang néven)
Albumok
* 1982: Glaub' an dich selbst
* 1984: Popcorn & Paprika (Soundtrack)
* 1988: Valet Parking (Valet Parking)
* 1988: Mondo Tiziano (Poesia néven)
* 2008: Gefühlsecht
PATTO-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1983: Black And White / Black And White (Instrumental)
* 1984: D.A.N.C.I.N. (T.A.N.Z.E.N.) / Hocus Pocus
* 1984: Casablanca / Casablanca (Instrumental)
Album
* 1984: Patto
PATRICK GAMMON-VIDEÓK
(Fly Me High) Dancing Shoes (csak zene!)
THOMAS FUCHSBERGER-VIDEÓK
Eye to Eye (Joe Esposito & Thomas Fuchsberger)
I’m Not Nervous (Judy Cheeks & Thomas Fuchsberger)
PATTO-VIDEÓK
Black And White (másik klip)
