A brit Pussyfoot együttest 1975-ben alapította Mick Flinn gitáros és Donna Jones énekesnő. Flinn végezte a háttérmunkát, és Jones volt a formáció arca. Bemutatkozó felvételük, a The Way That You Do It Ausztráliában futott be, miután kétértelmű szövege miatt a brit BBC betiltotta. A Pussyfoot figyelemre méltó sikert ért el a diszkókban a Dancer Dance című kislemezzel, amely eredeti formájában ma már egyike a diszkókorszak ritkaságainak. Az együttes 1980-ban stílust és arculatot váltott, és az I Want to be Me című dallal benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál brit selejtezőjére. A negyedik helyen végzett, ami a Pussyfoot pályafutásának végét jelentette. Mick Flinn és Donna Jones az 1980-as évek elejétől napjainkig a New Seekers együttes tagjai.
TAGOK
Az eredeti felállás
* Donna Jones [Doreen Jones] (Egyesült Királyság, Manchester, 1949. április 8.) – ének
* Mick Flinn [Michael E. Flinn] – gitár
Később csatlakoztak
* Jude Allen (billentyűs hangszerek, szintetizátor)
* Annabel Rees (billentyűs hangszerek, szintetizátor)
* Jackie Dixon (dobok)
* Fiona Tucker (basszusgitár)
KARRIERTÖRTÉNET
Az előzmények
Mick Flinn 1967 és 1972 között az ausztrál The Mixtures együttesben basszusgitározott: az 1965-ben alakult zenekar épp azokban az években élte fénykorát. A The Pushbike Song című felvétele 1970-ben vezette az ausztrál slágerlistát. A dal az Egyesült Királyságban is bejutott a Top 5-be: 1971 januárjában érte el legmagasabb pozícióját, a második helyet. Ebből az alkalomból a The Mixtures több hónapra Angliába utazott egy turnéra, melyet 1971 novemberében Ausztráliában folytatott, majd a zenészek a következő év januárjában visszatértek Angliába. Flinn úgy döntött, hogy végleg az Egyesült Királyságban telepszik le, ezért 1972 májusában kivált az együttesből. Rövidesen egy saját zenekart alapított Ray Martin gitáros-énekes (eredeti neve: Ray Hoskins) és Donna Jones énekesnő közreműködésével. A formáció a The Springfield Revival nevet vette fel. Donna Jones sem számított kezdőnek a szakmában. Hároméves korában már szorgalmasan tanult táncolni, tizenkét éves korában pedig a népszerű brit szappanopera, a Coronation Street egyik szereplője lett. Énekesi karrierje 1963-ban kezdődött, még Doreen Jones néven. Christine Lowe és Linda Susan Belcher (alias Lyn Paul) társaságában megalapította a The Chrys-Do-Lyns triót. Az elnevezés hármójuk keresztnevének kombinálásával született meg. Különféle klubokban léptek fel, és meghívták őket Olaszországba, Franciaországba és az NSZK-ba is. A külföldi vendégszereplések ellenére a The Chrys-Do-Lyns szekere nem akart igazán beindulni, ezért a lányok 1965-ben békében és barátságban búcsút mondtak egymásnak.
Donna ezután évekig szólistaként ténykedett. A manchesteri Mr. Smiths éjszakai klub állandó énekesnőjeként rendszeresen láthatta a közönség. Benevezett a Granada Tv First Timers című műsorába, ahol elnyerte a legjobb énekesnő díját. Ennek köszönhetően az MCA szerződést kötött vele, és megjelent első kislemeze, a Heaven Held. Karrierjében újabb fordulópontot jelentett találkozása Francine Rees énekesnővel és férjével, Roger Walburnnel, akikkel együtt lépett fel a Manchesteri Mecca klubban és annak blackpooli szórakozóhelyén. Az együttműködésnek a The Springfield Revival megalakulása vetett véget. Donna, Mick és Ray triója meglepően sikeresnek bizonyult, és minden fontosabb brit tévéshow-ban szerepelt, mint például a Morcambe and Wise, a The Two Ronnies és a Rolf Harris-show. Világ körüli turnén vettek részt a The Osmondsszal, és 1973. március 27-én felléptek a Los Angeles-i Dorothy Chandler-pavilonban megrendezett 45. Oscar-gálán. Mick és Donna között egyre szorosabb érzelmi szálak kötődtek, és a munkakapcsolat szerelemmé mélyült, ami házassághoz vezetett. Nem tudni, hogy a szerelem vagy egyéb okok játszottak közre abban, hogy Mick és Donna 1975-ben megvált Ray Martintól, és a The Springfield Revival megszűnt. A házaspár előbb a Mick and Donna nevet vette fel, majd a Pussyfoot mellett döntöttek. A hatékonyság érdekében abban maradtak, hogy Mick vállalja magára a háttérmunkát, és Donna lesz a Pussyfoot arca.
Táncolj, táncos!
1975-ben jelent meg a Pussyfoot első kislemeze, a The Way That You Do It, amely rögtön a közérdeklődés homlokterébe került, mivel kétértelmű szövege miatt a BBC betiltotta. A szabadabb elvű Ausztráliában azonban zöld utat kapott, és a Countdown című műsorban bemutatták a dalhoz forgatott promóciós klipet. A siker nem maradt el, Donna Jones sztárrá és szexszimbólummá vált. (Jelen sorok írójának Bódy Magdi jut róla eszébe, még kettőjük reklámszlogenje is véletlenül ugyanaz volt: „kis hölgy nagy hanggal”.) Az EMI Records végül kiadta a kislemezt, amely 1976 decemberétől nyolc hétig vezette az ausztrál toplistát. Ebben némi szerepet játszhatott az is, hogy egy diszkófelvételről volt szó, és világszerte akkoriban tombolt a diszkóláz. A következő kislemez, az Ooh Ja Ja már szerényebb érdeklődést keltett, ámbár Ausztráliában az is bejutott a Top 20-ba. Sajnos a további dalokkal már ezt az eredményt sem sikerült elérni. A kivételt az 1978-as Dancer Dance (Táncolj, táncos!) jelentette, amely a brit lemezklubok toplistáján a harmadik helyig jutott. Mivel a Pussyfoot nem igazán váltotta be a házaspár reményeit, Mick Flinn 1978-ban egy rövid életű új együttest alapított, Donna pedig 1979-ben csatlakozott a New Seekers együtteshez, ahol egyébként 2002-ben újra összekerült Francine Reesszel.
Más források úgy tudják, Donna csak 1981-ben ment át a New Seekersbe, miután a Pussyfoot utolsó nekifutása eredménytelenül zárult. I Want to be Me címmel Mick Flinn és Mark Stevens írt egy dalt, amellyel a Pussyfoot benevezett az 1980-as Eurovíziós Dalfesztivál brit selejtezőjébe. A diszkóhangzás helyébe a new wave lépett, és változott a felállás is. Donna mellett már nemcsak Mike lépett színpadra mint gitáros, hanem négy női zenész is Jude Allen, Annabel Rees, Jackie Dixon és Fiona Tucker személyében. A versenyre 1980. március 26-án került sor a Shepherd Bush Empire-ben, amely 1903-ban épült, és 1953-tól 1994-ig BBC Television Theatre néven működött. Itt rendezték meg a BBC égisze alatt készült színházi előadásokat és könnyűzenei műsorokat. A tizenkét versenyző közül a Pussyfoot utolsó előttiként lépett színpadra. Az I Want to be Me szélsőséges fogadtatásban részesült: a zsűritagok vagy nagyon szerették, vagy nagyon utálták. Az ír zsűritagok például szerették, és ez volt az egyetlen versenydal, amelynek mindegyikük a maximális pontszámot adta. 111 pont jött össze, amely csupán a negyedik helyre volt elegendő, ráadásul ezt meg kellett osztani az ugyanennyi pontot elért Plain Sailing együttessel. Nagyobb problémát jelentett, hogy az első helyen is holtverseny alakult ki: 131 pontot kapott a Prima Donna (Love Enough for Two) és Maggie Moone (Happy Everything). A zsűritagokat újabb szavazásra szólították fel, immár a két első helyezett vonatkozásában, és a második szavazás a Prima Donnát hozta ki győztesnek, amely a nemzetközi versenyben harmadik lett. Mick Flinn 1981-ben szintén csatlakozott a New Seekershez, amely egyébként ugyancsak benevezett erre az 1980-as eurovíziós selejtezőre, de kizárták, mert versenydala, a Tell Me a rendezvény előtt kijött kislemezen is, ami ellenkezett a fesztivál szabályaival.
DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1975: The Way That You Do It / I Think Like That
* 1977: Ooh Ja Ja / I Want You to Love Me
* 1977: Sugartime / Pussy-Footin' Round with Love
* 1978: A Night To Remember / Gotta Move On
* 1978: Dancer Dance / Dancer Dance Part II
* 1978: Dancer Dance (Long Version) / Dancer Dance (Short Version)
* 1979: Lay Your Love on the Line / Gotta Move On
* 1980: I Want to be Me / What'll We Do with the Money
* 1984: Mind Over Matter (Long Version) / Mind Over Matter (Short Version) / Hallowed Ground
Album
* 1977: Pussyfootin' Round With Love
VIDEÓK
Ooh Ja Ja (csak zene!)
Dancer Dance (részletek a Showgirls című filmből)
Lay Your Love on the Line (csak zene!)
