A Milli Vanilli Frank Farian német zenei producer projektje volt az 1980-as évek végén. Farian 1988-ban stúdióénekesekkel vette fel a Girl You Know It's True című slágergyanús dalt, ám úgy ítélte meg, hogy énekesei nem színpadképesek, ezért két jó megjelenésű, képzett táncost szerződtetett, hogy velük adja el a produkciót. A két fiatalember, Fab Morvan és Rob Pilatus később azt állította, hogy becsapták őket, mert azt hitték, énekelniük is kell majd, de erre Farian nem adott lehetőséget, a szerződés felbontása pedig vállalhatatlan hátrányokat okozott volna nekik. A producer számítása bevált: nemcsak a Girl You Know It's True aratott világsikert, hanem az újabb dalok is, a Baby Don't Forget My Number, a Blame It on the Rain, a Girl I'm Gonna Miss You és az All or Nothing. A Milli Vanillit elárasztották az ezüst-, az arany- és a platinalemezek. Karrierje tetőpontjaként a duó 1990 elején Grammy-díjat kapott. Ezt néhány hónappal később azonban vissza kellett adniuk, mert nyilvánosságra került, hogy a dalokat nem Rob és Fab énekli. Immár a botrány reklámértékében reménykedve Farian az eredeti előadók arcával The Real Milli Vanilli néven dobta piacra a második albumot, de a siker elmaradt. Fab és Rob sem tudott érvényesülni. 1997-ben a két fiatalember és a producer megegyezett egy új Milli Vanilli-album elkészítésében, amelyen valóban a srácok énekelnek. A promóciós turné előestéjén Rob Pilatus elhunyt. A tervezett comeback mindörökre elmaradt, Fab azóta hol szólóban, hol újabb formációk tagjaként próbál visszakerülni a rivaldafénybe. Az új évezredben szóba került, hogy játékfilm készül a Milli Vanilli felemelkedéséről és bukásáról, de a projekt évek óta csak tervezési fázisban van.
MILLI VANILLI-TAGOK
* Fab Morvan [Fabrice Morvan] (Guadeloupe, 1966. május 14. – Más források szerint Párizsban született.)
* Rob Pilatus [Robert Pilatus] (Egyesült Államok, New York állam, New York, 1964. június 8. – Németország, Frankfurt, 1998. április 2. – Más források szerint 1965. június 8-án született az NSZK-beli Münchenben.)
THE REAL MILLI VANILLI-TAGOK
* John Davis [Johnny Davis Lewis]
* Linda Rocco (Egyesült Államok, Ohio, Cleveland, 1966. június 19.)
* Charles Shaw [Charles Harald Edward Shaw] (Egyesült Államok, Texas, Houston, 1960. április 7.)
* Ray Horton [Rayland Horton]
KARRIERTÖRTÉNET
Rob Pilatus egy afroamerikai katona és egy német sztriptíztáncosnő gyermeke volt, aki árvaházba került. Innen egy német család fogadta örökbe. A fiú Münchenben nevelkedett. Gyerekkorát később megrázónak és frusztrálónak nevezte. Mérnök nevelőapja például nem engedte, hogy amerikai filmeket nézzen a tévében és a moziban, és a képregényektől is eltiltotta. Rob ezért nemigen talált közös témát az osztálytársaival, ráadásul bőrszíne miatt eleve idegenként kezelték. Miután jóképű fiatalember vált belőle, modellként és breaktáncosként kezdték foglalkoztatni, beutazta Európát és az Egyesült Államokat. Egy müncheni klubban ismerkedett meg a Párizsból érkezett Fab Morvannal, aki szintén modellként és táncosként kereste a kenyerét. Összebarátkoztak, és azt tervezgették, hogy a vándorlét után stabil munkát keresnek maguknak. Pilatus 1987-ben rövid időre beszállt a nyugatnémet Wind együttesbe, amely 1985-ben második lett az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahová két évvel később újra kijutott – természetesen ismét az NSZK színeiben – a Laß die Sonne in dein Herz című dallal. A történelem megismételte önmagát: a Wind újra a második helyen végzett. (A formáció 1992-ben, immár Pilatus nélkül, újra részt vett az Eurovízión, ahol ezúttal már csak a tizenhatodik helyet tudta megszerezni.)
Fab Morvan édesapja építész volt, édesanyja gyógyszerész. Gyermekkorában az olyan angol és az amerikai előadókat kedvelte, mint például a Beatles, a Queen és a Jackson Five. Tizenéves korában apjával beutazta a karibi szigetvilágot, ekkor került Bob Marley reggae zenéjének hatása alá. Miamiban nevelkedett, majd édesanyjával együtt Párizsba költözött. Tizennyolc éves korában ment az NSZK-ba, ahol breaktáncos és modell lett belőle. Korábban tornász volt, sportkarrierjéről azonban egy komoly nyaksérülés miatt végleg le kellett mondania. Zenei ízlését akkoriban már a funky, a soul, a rap és a popzene formálta, és olyan előadókért rajongott, mint a Run DMC, Prince, a Gap Band, valamint a Sly & the Family Stone. Miután összebarátkozott Rob Pilatussal, kiderült, hogy nemcsak a foglalkozásuk ugyanaz, hanem a zenéről alkotott elképzeléseik is megegyeznek. Elhatározták, hogy együttest alapítanak, amely rock és soul stílusú zenét fog játszani. Az Empire Bizarre nevű triónak (a harmadik tag egy hölgy volt, nevét nem sikerült kiderítenem) 1988-ban egy sikertelen kislemeze jelent meg, a Dansez!, amelynek nem lett folytatása.
Sorsdöntő találkozás
Frank Farian német producer 1976 és 1986 között a könnyűzene történetének egyik legsikeresebb popegyüttesét, a Boney M.-et menedzselte, amelynek az 1980-as években már közel sem ment annyira jól, mint a diszkózene fénykorában. Az élelmes menedzser ezért úgy gondolta, ideje meghallani az új idők hangját, és előállni egy újabb együttessel, amely az aktuális trendet képviseli. Rockzenével kísérletező formációja, a FAR Corporation azonban nem sok vizet zavart, ezért Farian kitartóan folytatta a tehetségkutatást. Talált is néhány tehetséges énekest Charles Shaw, John Davis, Brad Howell és egy ikerpár – Jodie és Linda Rocco – személyében, de úgy ítélte meg, hogy egyikőjük sem igazán színpadképes előadó. A szerencse hozta össze Fabbel és Robbal, akik nemcsak fotogének voltak, hanem tánctudásuknak köszönhetően a színpadon és a klipeken egyaránt meg tudták állni a helyüket. Farian állítólag igen tisztességtelenül járt el a két fiatalemberrel. Első lépésként szerződtette őket, jelentős összegű előleget fizetett ki nekik, és a kulisszák mögött megkezdték az imázsformáló háttérmunkát. Néhány héttel később Farian telefonon közölte a két sztárjelölttel, hogy ne fáradozzanak az énektanulással, előre felvett énekre kell majd tátogniuk és táncolniuk. Fabnek és Robnak nagyon nem tetszett ez a váratlan fordulat, de a másik lehetőség a szerződés azonnali felbontása és a felvett előleg egy összegű haladéktalan visszafizetése volt. Ebben a kényszerhelyzetben elfogadták Farian ajánlatát abban a reményben, hogy később lehetőséget kapnak majd arra, hogy saját maguk énekeljenek. Farian praxisában egyébként nem először történt hasonló eset: a Boney M. négy énekese közül például a lemezeken csak ketten énekeltek, az örökmozgó táncos, a 2010-ben elhunyt Bobby Farrell mély énekhangja valójában a menedzseré volt.
Girl You Know It's True
1988. június 25-én megjelent az új formáció első kislemeze, a Girl You Know It's True. A Milli Vanilli név állítólag egy török reklámszlogenből származott: a menedzser ugyanis nem sokkal azelőtt járt Törökországban. Magát a dalt Bill Pettaway, Sean Spencer, Kevin Lyles, Rodney Hollaman és Ky Adeyemo írta, sőt Numarx néven 1987-ben lemezre is énekelték, de a kiadvány nem keltett számottevő figyelmet. Annál nagyobb sikert aratott a Milli Vanilli verziója, amely szinte az összes nagy poppiacon bejutott a Top 3-ba. A harmadik helyig jutott az angol, az ír és a kanadai toplistán, második volt az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 toplistáján, valamint Hollandiában, Franciaországban, Norvégiában és Svájcban, és vezette az osztrák, a német és a spanyol slágerlistát, valamint a Billboard Hot Dance Music toplistáját. A távoli Ausztráliában már nem volt annyira népszerű, ott megállt a slágerlista 80. helyén. Ahogy az már a 80-as években megszokottá vált, a Girl You Know It's True többféle változatban is megjelent. Az úgynevezett NY Subway Mix számos más felvételből tartalmaz hangmintákat, mint például a Don't Believe the Hype (Public Enemy), a Soul Makossa (Manu Dibango), az AJ Scratch (Kurtis Blow), a Slave to the Rhythm (Grace Jones), a Don’t Be Cruel (Bobby Brown), a Straight Up (Paula Abdul) és a Ma Baker (Boney M.). Különösen az amerikai siker volt kiemelkedő: a Girl You Know It's True 26 hétig szerepelt a tengerentúli toplistán, és platinalemez lett belőle. Érdekes módon a dal a Milli Vanilli bukása után is népszerű maradt, többen is feldolgozták, például a Centory német eurodance együttes 1996-ban.
Mindent vagy semmit
1988 novemberében került az európai boltokba a Milli Vanilli első albuma, az All or Nothing (Mindent vagy semmit). A német kiadás 13 tracket tartalmazott, bizonyos országokban ezek közül vagy a Hush, vagy a Too Much Monkey Business maradt ki. Az előbbit a rockrajongók a Deep Purple húsz évvel korábbi verziójából ismerhetik, és csak kevesen tudják, hogy igazából már az is feldolgozás volt: az eredetit 1967-ben énekelte lemezre Billy Joe Royal. Akad egyébként más feldolgozás is a lemezen, például a Boney M. örökzöldje, a Ma Baker 1977-ből. A nagy sláger, a Girl You Know It's True több mint nyolcperces változatban szerepel az albumon, amelyről a Baby Don't Forget My Number jelent meg második kislemezként 1988. december 10-én. A siker újfent az Egyesült Államokban volt a legnagyobb, ahol a kiadvány vezette a Billboard Hot 100 slágerlistáját. Kanadában és Spanyolországban harmadik, Norvégiában ötödik, Hollandiában hetedik, Németországban és Új-Zélandon kilencedik volt. Az első két kislemez kedvező amerikai fogadtatása kétséget sem hagyott afelől, hogy a Milli Vanillinek nagyon is érdemes fokozottan figyelnie a tengerentúlra. Az amerikai Arista Records 1989. március 7-én adta ki a Girl You Know It's True címre keresztelt Milli Vanilli-albumot, melynek tracklistája több ponton eltér az All or Nothingétól. Tizenhárom helyett csak tíz dal kapott helyet rajta: kimaradtak az amerikai fülek számára kevésbé érdekes felvételek, mint a Can't You Feel My Love, a Boy in the Tree, a Money, a Dance With a Devil, az Is It Love, a Ma Baker, a Hush és a Too Much Monkey Business. Bekerültek viszont az ottani ízlésnek jobban megfelelő új dalok, mint a More Than You'll Ever Know, a Take It as It Comes, az It’s Your Thing és a Blame It on the Rain.
A Blame It on the Rain jelent meg harmadik kislemezként. Tökéletes választásnak bizonyult, amit a siker fényesen igazolt. A Billboard Hot 100 toplistájának első helyezése szinte már borítékolható volt. További eredmények: második hely Hollandiában, harmadik Kanadában, Németországban és Új-Zélandon, ötödik Ausztráliában és nyolcadik Ausztriában. Az eladott példányszámoknak köszönhetően a Blame It on the Rain platinalemez lett az Egyesült Államokban, és aranylemez Kanadában, valamint Svédországban. És még ezt a sikert is lehetett fokozni! Az 1989 júliusában megjelent Girl I'm Gonna Miss You vezette az osztrák, a kanadai, a holland és a svájci toplistát, no és persze – ugye, mindenki rájött már? – a Billboard Hot 100 slágerlistáját is. Második volt Németországban, Írországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban, harmadik Ausztráliában és Franciaországban, negyedik Norvégiában, hetedik Spanyolországban, Új-Zélandon pedig a nyolcadik. A Girl I'm Gonna Miss You az Egyesült Államokban „csak” aranylemez státusig jutott, akárcsak Kanadában és Svédországban, viszont Ausztriában és Németországban platinalemez lett. Az óriási nemzetközi sikernek köszönhetően 1989-ben megjelent Európában az All or Nothing album remix változata is, amely ugyan az európai kiadás címét viselte, a tracklista azonban az amerikai verzióhoz, a Girl You Know It's True-hoz áll közelebb. A címadó dal, az All or Nothing 1990. január 20-án jelent meg kislemezen. Érdekes módon Új-Zélandon lett listavezető, ahol az ennél populárisabb korábbi Milli Vanilli-dalok nem kerültek az élre, a Billboard Hot 100-on a negyedik helyig jutott, Kanadában a kilencedik helyet érte el, de a többi fontosabb lemezpiacon még a Top 20-ba sem mindenhol került be.
A bukás
A Milli Vanilli karrierjének csúcspontját a Grammy-díj jelentette, amelyet 1990 februárjában nyert el a „Legjobb új művész” kategóriában. Az elismerésben nyilván szerepet játszott az is, hogy a Girl You Know It's True album hatszoros platinalemez lett az Egyesült Államokban. A díjra a következő előadók voltak még esélyesek: Neneh Cherry, az Indigo Girls, a Soul II Soul és Tone Lōc. Hogy a Milli Vanilli háza táján nincs minden rendben, az viszont valójában már a Grammy előtt is sejthető volt. Beth McCarthy-Miller, a Music Television akkori gyakornoka annyira gyengének találta a két fiatalember angoltudását a velük készített interjúban, hogy komolyan kételkedni kezdett abban, tényleg ők énekelnek-e a lemezeiken. 1989 nyarán a duó fellépett egy MTV által szervezett nyilvános koncerten. A Girl You Know It's True alatt azonban a playback beragadt, és ismételni kezdte a cím első felét. A fiúk néhány pillanatig úgy tettek, mintha énekelnének és táncolnának, majd váratlanul lefutottak a színpadról. A közönség nagy részének állítólag fel sem tűnt az incidens. A Time magazin 1990. márciusi számában Rob Pilatus egyenesen „az új Elvis”-nek nevezte magát, és azt nyilatkozta, a Milli Vanilli többet tett a könnyűzenéért, mint Bob Dylan, Paul McCartney és Mick Jagger együttvéve.
Ellentétben az Európában megjelent All or Nothing albummal, az amerikai kiadás, a Girl You Know It's True borítóján Fabet és Robot kizárólagos előadókként tüntették fel. Az eredeti énekesek egyike, Charles Shaw ezen úgy felháborodott, hogy 1989 decemberében a New York Newsday újságírójának, John Lelandnak elárulta, hogy Morvan és Pilatus csalók, a Milli Vanilli dalait valójában Shaw és még ketten éneklik. Farian állítólag 15 ezer dollárt fizetett Shaw-nak, hogy vonja vissza az állításait. A botrányt azonban már nem lehetett megakadályozni. Fab és Rob úgy gondolta, a küszöbön álló skandalum az ő malmukra hajtja a vizet, és megpróbáltak nyomást gyakorolni a producerre, hogy a következő albumukra már valóban ők énekelhessék fel a dalokat. Válaszlépésként Farian 1990. november 12-én újságírók előtt elismerte, hogy a Milli Vanilli lemezein valóban nem Morvan és Pilatus énekel. Az amerikai média rávetette magát a botrányra, ezért négy nappal később az illetékesek bejelentették, hogy az új fejleményekre való tekintettel a Milli Vanillitől elveszik a néhány hónapja neki ítélt Grammy-díjat. A három American Music-díjtól azonban nem fosztották meg az előadókat, mert a szervezők álláspontja szerint azok nem szakmai elismerések voltak, hanem a lemezvásárló közönség tetszését fejezték ki. Az együttes lemezeinek amerikai kiadója, az Arista Records azonnal törölte katalógusából a Milli Vanilli-kiadványokat.
A botrány azonban ezzel még nem ért véget. Huszonhét különböző per indult Morvan, Pilatus és az Arista Records ellen lényegében a fogyasztók tudatos megtévesztésének vádjával. Az első per 1990. november 22-én kezdődött Ohióban. Az ügy eleinte nem sok reménnyel kecsegtetett, de számtalan huzavona (és újabb perek) hatására végül megszületett az a megállapodás, hogy bárki visszakapja az általa vásárolt Milli Vanilli-hanghordozó árát, ha 1992. március 8-áig bejelenti erre vonatkozó igényét. A playbackre tátogás akkoriban már egyáltalán nem számított új jelenségnek a nemzetközi könnyűzenében, ezért sokan nem értették, miért épp a Milli Vanilli körül támadt ekkora cirkusz. Egy másik német együttes, a Silver Convention női trió 1976-ban például egy olyan dalért (Fly, Robin, Fly) kapott Grammy-díjat, amely valójában stúdióénekesek előadásában vált világslágerré. (A három hölgy mindazonáltal ártatlan volt a dologban, mert akkor váltak a trió arcaivá, amikor az említett dal befutott, és azt később már valóban ők énekelték a fellépéseiken.) Farian korábbi együttese, a Boney M. esetében a menedzser szinte „észrevétlenül”, az Oceans of Fantasy című 1979-es album borítóján tüntette fel, hogy a férfiszólamokat igazából ő énekli, és nem Bobby Farrell. Az 1980-as évek divatos trendje, az italodisco számos előadója esetében is köztudott volt, hogy nem az énekel, akit a közönség lát.
A Milli Vanilli ügye részben a Grammy-díj miatt kavart olyan nagy hullámokat, részben pedig azért, mert előtte Fab és Rob többször és nem egyszer meglehetősen önhitten állította, hogy ők maguk énekelnek. A bukásban persze egyéb szempontok is szerepet játszottak. Sokan úgy vélik, a Milli Vanilli-botrány bizonyította be a leglátványosabban, hogy a modern populáris zene valójában nem az előadókról, hanem a producerekről szól, és a közönség elsősorban látványt vásárol a lemezekért és koncertjegyekért kiadott pénzéért, nem pedig zenét. Hónapokkal később a Carefree cukormentes rágógumi vicces reklámjában Fab és Rob kiparodizálta a botrányt és lényegében saját magukat is, talán abban a reményben, hogy így sikerül hamarabb túllépni a dolgon. Az idegileg labilis Pilatus ugyanis addigra már túl volt egy színpadias öngyilkossági kísérleten: egy Los Angeles-i szállodában megpróbálta felvágni az ereit, a kihívott rendőrségnek és az újságíróknak pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik lakosztálya kilencedik emeleti erkélyéről.
Az igazi Milli Vanilli
A Milli Vanilli második albuma még a botrány előtt elkészült, és előzetesként 1990 őszén kislemezen jelentették meg róla a Keep on Running című dalt. Ausztriában, Németországban, Svájcban és Hollandiában a felvétel bejutott a Top 10-be, de számos más országban csak a „futottak még” kategóriába került be. A skandalum kirobbanását követően Farian menteni próbálta a menthetőt – cinikusabbak szerint csupán ki akarta használni az ügy reklámértékét –, ezért sebtében átnevezte az együttest The Real Milli Vanillire (Az igazi Milli Vanilli), és új albumborítót készíttetett, amelyen az eredeti előadók láthatók. A jó ég tudja, miért, de Ray Hortont állította középre, kinek külseje Rob és Fab megjelenésére emlékeztetett, noha az eredeti szándék állítólag az volt, hogy a bukott sztárokra semmi ne utaljon. A már megjelent kislemezre utaló Keep on Running helyett az album új, bombasztikus címet kapott: The Moment of Truth (Az igazság pillanata). A kapkodásra jellemző, hogy a tervező a gerincen elfelejtette elvégezni a szükséges korrekciót, így ott ez olvasható: Milli Vanilli – Keep on Running. Figyelmetlenségre utal az is, hogy az elülső borító alján ottmaradt a „The 2nd Album” (A második album) felirat, holott ez már nem a Milli Vanilli második, hanem a The Real Milli Vanilli első albuma volt. A Keep on Running kislemez egyébként szintén új borítóval került forgalomba, ám erre még nem tették rá az igazi előadók fotóját. Az albumról még két dalt másoltak kislemezre, de sem a Too Late, sem a Nice 'N Easy nem aratott különösebb sikert. 1992-ben Farian újabb ötlettel állt elő. Megvált a korosodó Brad Howelltől és John Davistől, a helyükre Tracy Gansert és Kevin Weatherspoont szerződtette. Az új formációt Try’N’B névre keresztelte, majd kiadta az azonos című albumot is. Ezen javarészt a The Moment of Truth dalainak az új tagok közreműködésével felvett verziói hallhatók, illetve a Dr. Hook 1980-as örökzöldje, a Sexy Eyes feldolgozása. Noha az Egyesült Államokban a Try’N’B sikeresebb lett, mint a The Real Milli Vanilli, az együttes nem bizonyult hosszú életűnek. A The Real Milli Vanilli repertoárjából a When I Die évek múlva egy másik Farian-féle együttes, a No Mercy nagy slágere lett.
Visszatérési kísérletek
Fab és Rob közben leszerződött a Joss Entertainment Group lemezcéghez, ahol felvették a Rob & Fab című albumot. A 11 dal többségét Kenny Taylor írta. A komponálásban Fab és Rob egyaránt részt vett, és ezúttal valóban ők énekeltek. Anyagi okok miatt azonban a Joss Entertainment Group csak az amerikai megjelenést tudta vállalni, a tengerentúlon azonban a két énekes a Milli Vanilli zajos botránya miatt eleve bukásra volt ítélve. Ezt igazából már a promócióként kiadott We Can Get It On című kislemez fogadtatásából is lehetett sejteni. A Rob & Fab álltólag összesen kétezer példányban fogyott el, ami csúfos kudarc a Milli Vanilli milliós eladásaihoz képest. Talán valamiféle bűntudat miatt, talán egyszerűen csak üzletet szimatolva, mindenesetre Frank Farian 1997-ben beleegyezett abba, hogy újra Robbal és Fabbel dolgozzon, és egy olyan Milli Vanilli-albumot vegyen fel velük, melyen valóban ők énekelnek. Még abban az évben hozzáláttak a Back and in Attack című album elkészítéséhez, amely reményeik szerint végre újra egyenesbe hozta volna a karrierjüket. A megbékélés jegyében, baráti gesztusként néhányan az eredeti stúdióénekesek közül hajlandóak voltak közreműködni a stúdiómunkában, amit jelen sorok írója emberileg nagyra értékel, szakmailag azonban nem tartja túl jó ötletnek. Rob Pilatus időközben sajnos már a lejtőre került, drogfüggővé vált, sőt garázdaságért és rablási kísérletért még több hónapos börtönbüntetést is kapott Kaliforniában. Farian kifizetett egy féléves amerikai rehabilitációs kezelést Robnak, és repülőjegyet küldött neki, hogy visszatérhessen Németországba. A Back and in Attack promóciós turnéjának előestéjén, 1998. április 2-án Rob Pilatust holtan találták egy frankfurti szállóban. Alkohol és kábítószerek együttes hatása okozta a halálát, amelyet szerencsétlen balesetnek minősítettek.
Egyedül
A Milli Vanilli tervezett comebackjét Pilatus halála miatt lefújták, Fab magára maradt. Vendégzenészként és műsorvezetőként jutott munkához. 1998-ban a Los Angeles-i KIIS-FM rádióállomás lemezlovasaként ténykedett. Közben szorgalmasan gyakorolt, és azt tervezte, hogy idővel eredményesen vissza tud majd térni a könnyűzenei életbe. 1999. június 12-én ötvenezer néző előtt lépett fel a KIIS-FM évente megrendezett sztárfesztiválján, a Wango Tangón. Ugyanezen a koncerten lépett színpadra Britney Spears, Will Smith, Ricky Martin, a 98 Degrees, a Blondie, a UB 40, Shaggy, Nancy Sinatra és Enrique Iglesias is. 2001-ben szólóban koncertezett, a következő évben a Velvet Lounge nevű új formációhoz csatlakozott, amely a Hard Rock Café Hotelben (Ontario, Florida, USA) lépett fel. 2003-ban megjelent Fab szólóalbuma, a Love Revolution. Valamennyi dalt ő írta és énekelte. A kritikusok jól fogadták a lemezt, kereskedelmileg viszont nem aratott átütő sikert. 2011. április 14-én digitális formában jelent meg új dala, az Anytime. 2012. május 25-én ugyancsak digitális formában vált elérhetővé Morvan új együttese, a Fabulous Addiction bemutatkozó felvétele, a See the Light. Még 2007. február 14-én jelentették be, hogy a Universal Pictures filmet készít a Milli Vanilli tündökléséről és bukásáról. A forgatókönyvet Jeff Nathanson (Kapj el, ha tudsz) írja, a produceri teendőket Kathleen Kennedy és Frank Marshall látja el. Közel négy évvel később érkezett az újabb hír, hogy a tervezett filmet átírják, és Florian Gallenberger rendezésében készítik el. Fab állítólag tanácsadói szerepet kapott, hogy a filmben ő és Pilatus nézőpontja kellőképpen érvényesüljön.
MILLI VANILLI-DISZKOGRÁFIA
* 1988: Girl You Know It's True / Magic Touch
* 1988: Baby Don't Forget My Number / Too Much Monkey Business (Maxi Mix)
* 1989: Blame It on the Rain / Money (Remix)
* 1989: Blame It on the Rain / Dance With a Devil
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You (Single Version) / Girl I'm Gonna Miss You (Album Version)
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You (Extended Remix) / Girl I'm Gonna Miss You (Single Version)
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You / Can't You Feel My Love
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You / All Or Nothing (Remix)
* 1989: All Or Nothing (The U.S. Remix) / Dreams to Remember (Radio Remix)
* 1990: Keep on Running / The End of Good Times
* 1988: Girl You Know It's True (Super Club Mix) / Girl You Know It's True (Radio Mix) / Magic Touch
* 1988: Girl You Know It's True (N.Y.C. Subway Mix) / Girl You Know It's True (G Spot Remix Beats) / Magic Touch
* 1988: Girl You Know It's True (N.Y.C. Subway Mix) / Girl You Know It's True (G. Spot - Remix Beats) / Girl You Know It's True (Super Club Mix)
* 1988: Girl You Know It's True (N.Y. Subway Mix) / Girl You Know It's True (Balearic Mix) / Magic Touch
* 1988: Girl You Know It's True / Girl You Know It's True (Radio Mix) / Magic Touch
* 1988: Girl You Know It's True (Super Club Mix) / Girl You Know It's True (G Spot Remix Beats) / Girl You Know It's True (Single Version) / Girl You Know It's True (N.Y.C. Subway Mix) / Magic Touch
* 1988: Girl You Know It's True (Super Club Mix) / Girl You Know It's True (Radio Mix) / Magic Touch
* 1988: Baby Don't Forget My Number (Subway Mix) / Baby Don't Forget My Number (G. Spot Remix Beats) / Too Much Monkey Business
* 1988: Baby Don't Forget My Number (Pennsylvania Six-Five Thousand Heart Line Mix) / Too Much Monkey Business / Baby Don't Forget My Number (Radio Mix)
* 1988: Baby Don't Forget My Number (Pennsylvania Six-Five Thousand Heart Line Mix) / Too Much Monkey Business / Baby Don't Forget My Number (Radio Mix) / Ma Baker
* 1988: Baby Don't Forget My Number (Special Club Mix) / Girl You Know It's True (G-Spot Remix Beats) / Girl You Know It's True (NY Subway Mix)
* 1989: Baby Don't Forget My Number (Subway Mix) / Baby Don't Forget My Number (Pennsylvania-Six-Five-Thousand-Heartline-Mix) / Too Much Monkey Business
* 1989: Baby Don't Forget My Number (Extended Subway Mix) / Baby Don't Forget My Number (The Hype Version) / Baby Don't Forget My Number (G Spot Beats) / Baby Don't Forget My Number (Single Version) / Baby Don't Forget My Number (Album Version) / Too Much Monkey Business
* 1989: Baby Don't Forget My Number (Subway Mix) / Baby Don't Forget My Number (Radio Mix) / Too Much Monkey Business (Maxi Mix) / Girl You Know It's True (Super Club Mix) / Girl You Know It's True (Radio Mix) / Magic Touch
* 1989: Blame It on the Rain (Extended Remix) / Blame It on the Rain (G-Spot Remix Beats) / Girl I'm Gonna Miss You (Extended Remix)
* 1989: Blame It on the Rain (Club Mix) / Money (Remix) (Long Version) / Blame It on the Rain (Radio Version)
* 1989: Blame It on the Rain (Club Mix) / Money (Remix) / Baby Don't Forget My Number (European Mix)
* 1989: Blame It on the Rain (Album Version) / Blame It on the Rain (Single Remix) / Blame It on the Rain (Extended Version)
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You (Long Version) / Can't You Feel My Love / Baby Don't Forget My Number (European Mix) / Girl I'm Gonna Miss You (7 inch Version)
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You (Long Version) / More Than You'll Ever Know / Can't You Feel My Love / Girl I'm Gonna Miss You (Single Version)
* 1989: Girl I'm Gonna Miss You (Long Version) / Can't You Feel My Love / Baby Don't Forget My Number (European Mix) / Girl I'm Gonna Miss You (7" Version)
* 1989: All Or Nothing (The U.S. Mega Mix) / Dreams to Remember (Radio Remix) / All Or Nothing (The U.S. Remix)
* 1989: Girl You Know It's True / All Or Nothing / Baby Don't Forget My Number / Hush
* 1989: Maximum Milli Vanilli – The Hits That Shook the World (promóciós CD)
* 1990: Keep on Running (Club Mix) / The End of Good Times / Keep on Running (Running Man Mix) / Keep on Running (Radio Mix)
Albumok
* 1988: All or Nothing (csak Európában)
* 1989: All or Nothing (Remix Album)
* 1989: Girl You Know It’s True (csak az Egyesült Államokban)
* 1989: 2 x 2 (csak az Egyesült Királyságban)
* 1990: All or Nothing – The U. S. Remix Album (Kanadában Quick Moves címmel jelent meg)
* 1992: Girl You Know It’s True
* 2006: Greatest Hits
THE REAL MILLI VANILLI-DISZKOGRÁFIA
* 1990: Keep on Running / The End of Good Times
* 1991: Too Late (True Love) / Dance With the Devil
* 1990: Keep on Running (Club Mix) / The End of Good Times / Keep on Running (Running Man Mix) (promóciós lemez)
* 1990: Keep on Running (Club Mix) / The End of Good Times / Keep on Running (Running Man Mix) / Keep on Running (Radio Mix)
* 1991: Too Late (True Love) (Club Mix) / Too Late (True Love) (Radio Version) / Too Late (True Love) (Saka Wonder Club Mix) / Dance With the Devil (Remix)
* 1991: Nice 'N Easy (Easy Lover Mix) / Body Slam / Nice 'N Easy (Radio Version)
* 1991: Tell Me Where It Hurts / Crazy Cane / When I Die / Big Brother / Too Late (True Love) / Nice 'N Easy / Keep on Running (Remix)
* 1991: The Moment of Truth
* 1992: Tell Me Where It Hurts (Club Mix) / Family Affair / Tell Me Where It Hurts (Radio Version)
* 1992: Sexy Eyes (Club Mix) / Sexy Eyes (Radio Mix) / Tell Me Why
* 1992: Sexy Eyes (Club Mix) / Sexy Eyes (P. O. Mix) (promóciós lemez)
* 1992: Sexy Eyes (Radio Mix) (promóciós lemez)
* 1992: Sexy Eyes (Radio Mix) / Tell Me Why
* 1993: Ding Dong (Radio Edit) / Ding Dong (Extended Mix) / Ding Dong (Really Stupid Mix)
* 1992: We Can Get It On (Radio Mix) / We Can Get It On (12" Mix) / We Can Get It On (House Mix) / We Can Get It On (Bonus Beats)
