Grace Jones (Jamaica, Spanish Town, 1948. május 19.) jamaicai származású amerikai modell, énekesnő és színésznő eredeti neve: Grace Mendoza. A modellvilágban szerzett hírnevét az 1970-es évek közepétől kezdte kamatoztatni a popszakmában is. Mint „diszkókirálynő”, Donna Summer és Amanda Lear legnagyobb riválisaként emlegették, noha énekhangjának fogyatékosságait számos kritika érte a popsajtóban. Még időben műfajt váltott, és mire a diszkónak leáldozott, már új imázsa volt, és új zenei világot képviselt. Az 1980-as évek első felében megjelent albumait az addig vele igen szigorú kritikusok is többnyire elismerően méltatták. Filmszínésznői karrierjének két legjelentősebb darabja, a Conan, a pusztító és a James Bond-sorozat részeként készült Halálvágta ugyancsak az 1980-as évekből származik. Az 1990-es évektől kezdve mind a pop-, mind pedig a filmvilágban kiszorult az élvonalból. 2008-ban – közel 20 év után – új stúdióalbuma jelent meg Hurricane címmel, és azóta ismét a figyelemre méltó előadók sorában jegyzik.
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Grace Jones pontos születési időpontja vita tárgyát képezi: egyes források szerint 1948-ban született, más források 1952-es dátumról tudnak. Az Ebony magazin egyik 1979-es számának borítóján Grace látható, a lapban olvasható interjú szerint pedig akkor volt 27 éves, ami 1952-es születési dátumnak felel meg. A dolgot bonyolítja, hogy Grace-nek van egy Noel Jones nevű ikertestvére, vagyis elvileg mindketten ugyanazon a napon születtek. Ehhez képest az IMDB Noel esetében 1948. január 31-i, Grace esetében pedig 1948. május 19-i születési időpontot ad meg. Ez még akkor is ellentmondás, ha mégsem ikertestvérek, ugyanis akkor születési időpontjaik között legalább 9 hónap különbségnek kéne lennie, nem pedig bő 3 és fél hónapnak, hiszen édesanyjuk, Marjorie ugyanaz a személy. (Az IMDB időközben Noel Jones születési dátumát 1950. január 31-re módosította, de meghagyta azt az immár egyértelműen tévesnek mondható információt, hogy a férfi Grace ikertestvére.) Az édesapa: Robert Jones politikus és lelkész. A szülők 1965-ben New York állam Syracuse nevű városába küldték Grace-t és egyik testvérét, Randyt. A helyi egyetemen Grace színművészeti tanulmányokat folytatott. Syracuse után New York volt a következő jelentős állomás, ahol a fiatal lány egzotikus megjelenése hamar felkeltette a fotósok és a divatdiktátorok figyelmét. A leghíresebb magazinok számára fotózták, keresett modellé vált, ám Amerika számára ő mégis túl modernnek és merésznek bizonyult. Ezért a divatvilág fellegvárába, Párizsba utazott, és ott lett igazán világhírű mint modell. Énekesnői és filmszínésznői karrierje időszakában ugyan ritkábban lépett a kifutókra, de az azokban az években róla készült számtalan reklámfotót és -filmet bátran tekinthetjük modell pályafutása részének.
A kezdetek
Grace Jones pontos születési időpontja vita tárgyát képezi: egyes források szerint 1948-ban született, más források 1952-es dátumról tudnak. Az Ebony magazin egyik 1979-es számának borítóján Grace látható, a lapban olvasható interjú szerint pedig akkor volt 27 éves, ami 1952-es születési dátumnak felel meg. A dolgot bonyolítja, hogy Grace-nek van egy Noel Jones nevű ikertestvére, vagyis elvileg mindketten ugyanazon a napon születtek. Ehhez képest az IMDB Noel esetében 1948. január 31-i, Grace esetében pedig 1948. május 19-i születési időpontot ad meg. Ez még akkor is ellentmondás, ha mégsem ikertestvérek, ugyanis akkor születési időpontjaik között legalább 9 hónap különbségnek kéne lennie, nem pedig bő 3 és fél hónapnak, hiszen édesanyjuk, Marjorie ugyanaz a személy. (Az IMDB időközben Noel Jones születési dátumát 1950. január 31-re módosította, de meghagyta azt az immár egyértelműen tévesnek mondható információt, hogy a férfi Grace ikertestvére.) Az édesapa: Robert Jones politikus és lelkész. A szülők 1965-ben New York állam Syracuse nevű városába küldték Grace-t és egyik testvérét, Randyt. A helyi egyetemen Grace színművészeti tanulmányokat folytatott. Syracuse után New York volt a következő jelentős állomás, ahol a fiatal lány egzotikus megjelenése hamar felkeltette a fotósok és a divatdiktátorok figyelmét. A leghíresebb magazinok számára fotózták, keresett modellé vált, ám Amerika számára ő mégis túl modernnek és merésznek bizonyult. Ezért a divatvilág fellegvárába, Párizsba utazott, és ott lett igazán világhírű mint modell. Énekesnői és filmszínésznői karrierje időszakában ugyan ritkábban lépett a kifutókra, de az azokban az években róla készült számtalan reklámfotót és -filmet bátran tekinthetjük modell pályafutása részének.
A diszkókirálynő
Grace első kislemeze 1975-ben jelent meg. Az I Need a Man sikert aratott, hiszen akkortájt kezdett kibontakozni a diszkózene divatja, és a közönség lelkesen fogadta az új stílus új sztárjait. Grace erotikával párosuló egzotikus külseje, jellegzetes, bár szűk terjedelmű énekhangja (az angol Wikipédia szerint Grace hangterjedelme két és fél oktáv!) révén alkalmas volt arra, hogy „diszkókirálynő” legyen. A homoszexuálisok körében különösen sok rajongója akadt, sőt mindmáig „A melegdiszkók királynője”-ként szokták emlegetni. Ezt az imázsát erősítették az újabb dalok, illetve első három nagylemeze is, amelyeket az Island Records lemeztársasággal szerződve készített. Az 1977-ben megjelent Portfolio című nagylemezén diszkóverzióban dolgozta fel Édith Piaf La vie en rose című klasszikus sanzonját, valamint a Send in the Clowns és a Tomorrow című Broadway-slágereket. Az LP kelendőnek bizonyult, a kritikusok viszont epébe mártott tollal cikkeztek róla. A tekintélyes brit szaklap, a New Musical Express egyenesen azt írta az albumról, hogy „dalok szvingelő eunuchok számára”. A negatív kritikák ellenére Grace felkapott híresség lett, Andy Warhollal barátkozott, aki szívesen fotózta őt, és vele együtt bejáratos lett a legendás Studio’54 diszkóba, amelynek tulajdonosa még az „elit” vendégeket is megrostálta a bejáratnál.
1978-ban került a boltokba Grace második nagylemeze, a Fame, amelyen a La vie en rose után egy másik francia sanzon, Kozma József örökzöldje, az Yves Montand előadásában ismert Autumn Leaves (Les Feuilles Mortes: Őszi falevelek) diszkóverziója is hallható. Az LP nagy slágere mégsem ez, hanem a Do or Die lett. A díva 1978-ban szerepelt az olasz televízió Stryx című show-jában, amelyben rajta kívül olyan hírességek működtek közre, mint például Amanda Lear, Asha Puthli, Anna Oxa, Patty Pravo és mások. Mivel a Stryx tabutémákat is érintett, ráadásul meztelenség is bőven akadt benne, hat rész után – állítólag a nézők tiltakozása miatt – leállították. Grace harmadik albuma, az 1979-es Muse már nem volt akkora siker, mint az előző kettő. (2007 végéig ez volt az énekesnő egyetlen stúdióalbuma, amelyet hivatalosan nem adtak ki CD-n.) Szerepel rajta az I'll Find My Way to You című dal, amelynek eredetijét I Still Get the Blues címmel Jones három évvel korábban énekelte a Colt 38 Special Squad című filmben. A Muse sikertelensége arra utalt, hogy az énekesnő csillaga leáldozott, és Grace eltűnik a süllyesztőben a többi „egynyári” diszkósztárral együtt. Az Island Records azonban nem írta le a sztárját. A cég illetékesei új zenészekkel ismertették meg Grace-t, hogy egy teljesen új zenei világot alakítsanak ki számára.
A popzene ikonja
Alex Sadkin és Chris Blackwell producerek, valamint Jean-Paul Goude fotós-rendező játszottak kulcsszerepet az új Grace Jones-stílus megteremtésében. Ez természetesen együtt járt külsejének radikális megváltoztatásával is. Mivel Grace a melegek körében különösen népszerű volt, ezért imázsának maszkulin vonásait erősítették: meghökkentő „brikettfrizurá”-t csináltak neki, és szögletes, kipárnázott zakókat adtak rá. Zenéje is „férfiasabb” lett: producerei az aktuális trend, a új hullám zenei eszköztárából merítettek, de hatott rájuk a reggae, a funky és a rap is. A többféle stílusból kialakított zenei világba tökéletesen beleillett Grace sajátos orgánumú hangja, különleges, félig beszélő, félig éneklő előadói stílusa. A műfajváltás első darabja a Warm Leatherette című LP volt 1980-ban. A 8 felvételt tartalmazó albumon több feldolgozás is szerepel. A nagy sláger, a Private Life például a The Pretenders egyik dalának feldolgozása, a Love is the Drug eredetijét a Roxy Music adta elő, a The Hunter Gets Captured by the Game Smokey Robinson, a Breakdown pedig Tom Petty szerzeménye. Kritika és közönség egyaránt lelkesen fogadta a megújult énekesnő albumát, és a siker a következő évben nemcsak megismétlődött, hanem fokozódott is.
1981-ben került a lemezboltokba Grace talán legkiforrottabb albuma, a Nightclubbing, amelyről elragadtatott kritikák jelentek meg, a szakmában mérvadónak számító zenei lap, a New Musical Express kritikusa egyszerűen „tökéletes”-nek nevezte. A 9 dal között ezúttal is több feldolgozás kapott helyet. A Use Me Bill Withers egyik szerzeményének feldolgozása, a címadó Nightclubbing egy Iggy Pop-felvételen alapul, melynek átdolgozásában David Bowie is közreműködött, a Demolition Man eredeti előadója Sting volt, a Walking in the Rain pedig az akkoriban még kevésbé ismert Flash and the Pan egyik dalának átirata. A legnagyobb – és teljesen megérdemelt – sikert azonban a Pull Up to the Bumper és az I’ve seen that Face before (Libertango) című dalok aratták. Utóbbi Ástor Piazzolla 1974-es szerzeményének feldolgozása. A Libertango cím valójában egy szójáték: a „libertad” – a spanyol nyelvben szabadságot jelent – és a „tango” szó összevonásával Piazzolla arra kívánt utalni, hogy szerzeménye szakít a klasszikus tangó hagyományaival. Jones verziójához maga az énekesnő írt szöveget Barry Reynolds közreműködésével. A dal egésze, különös tekintettel a francia nyelvű részre, a párizsi éjszakai élet árnyoldalait kívánta érzékeltetni: „Tu cherches quoi? À rencontrer la mort? Tu te prends pour qui? Toi aussi tu détestes la vie...” (Mit keresel? Találkozást a halállal? Mit gondolsz, ki vagy? Te is gyűlölöd az életet...)
A Sadkinnel és Blackwell-lel való gyümölcsöző szakmai kapcsolat harmadik, egyben utolsó állomása volt a Living My Life című 1982-es LP. Ennek elkészítésében Grace már nemcsak énekesnőként, hanem szerzőként is részt vett. A 7 dal közül csupán egyetlenegy, a The Apple Stretching nem saját szerzemény, hanem a színészként ismert Melvin Van Peebles slágere. Kissé meglepő módon az albumra épp a címadó felvétel, a Living My Life nem került fel. (Évekkel később kislemezen jelent meg.) A lemez dalai közül különösen a My Jamaican Guy, a Nipple to the Bottle és a Cry Now, Laugh Later lettek népszerűek. Nem kis teljesítmény volt 3 év alatt 3 igényes és sikeres nagylemezt elkészíteni, talán éppen ezért csak 1985-ben jelent meg Grace újabb albuma: a Slave to the Rhythm produceri teendőit Trevor Horn látta el. A nagylemez tulajdonképpen egyetlen felvétel, a címadó dal különböző változatait tartalmazza, melyeket Grace-szel készített rövid beszélgetésfoszlányok kapcsolnak össze. Az érdekes koncepciójú nagylemez fogadtatása kedvező volt, ami talán annak is köszönhető, hogy Grace épp akkoriban aratta legnagyobb mozifilmes sikereit is. (Több mint érthetetlen azonban, hogy a legelső CD-változat miért nem egyezik meg az LP anyagával. A CD-n ugyanis nemcsak felcserélték a dalok sorrendjét, hanem ezek közül többnek az időtartamát is megrövidítették, az egyiket például több mint 2 perccel!) A Grace személye iránti élénk érdeklődést az Island Records azzal is meglovagolta, hogy kiadta az Island Life című válogatáslemezt, amely kitűnő keresztmetszetet ad az énekesnő pályafutásának első 10 esztendejéről. Ez a kiadvány egyben le is zárta Grace és az Island Records együttműködését.
Az Inside Story már a Manhattan Records címkéje alatt jelent meg 1986-ban. Az album producere a Chic együttes alapító tagjaként ismertté vált Nile Rodgers volt, aki addig olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint például a Sister Sledge, a Blondie-ból ismert Debbie Harry, David Bowie, Johnny Mathis, Kim Carnes, Mick Jagger, az INXS vagy Madonna. Az új LP 10 dalának mindegyike Grace és Bruce Woolley közös szerzeménye. A slágerlistákon csupán az I’m Not Perfect (But I’m Perfect for You) ért el említésre méltó helyezést, a Billboard Hot Dance Club Play listáján például a negyedik lett. Az album kétségtelenül nem olyan erős anyag, mint amilyen az előző négy LP volt, mindazonáltal a Chan Hitchhikes to Shanghai, a Party Girl, a Victor Should Have Been a Jazz Musician vagy a Scary but Fun is jogosan kerülhetett volna fel a népszerűségi listák előkelőbb helyeire. 1989-ben jelent meg az újabb stúdióalbum, a Bulletproof Heart. A produceri feladatokat a C+C Music Factoryból (Gonna Make You Sweat) ismert David Cole és Robert Clivilles végezték. Az eredeti CD-változat 2 bónuszdalt tartalmaz, amelyek a bakelitlemezen nem szerepelnek: Dream; Don’t Cry Freedom (ez utóbbi egy duett Chris Stanley-vel). A 2004-ben megjelent CD-n további két felvétel, a két „húzósláger” – Love on the Top of Love, Amada Mio – egy-egy remixe is helyet kapott. A maga idejében a Bulletproof Heart nem volt igazán sikeres, és az énekesnőnek 2008 végéig nem is jelent meg újabb stúdióalbuma.
Persze ez nem jelentett visszavonulást. Sőt az 1990-es években két újabb nagylemez anyagát is felvették vele, ám sem a Black Marilyn (1994), sem a Force of Nature (1998) nem jutott el a közönséghez. 1993-ban megjelent maxija, a Sex Drive őrületes tempójával az aktuális elektronikus hangzás divatját próbálta követni, számottevő eredmény nélkül. A következő évben a Slave to the Rhythmből jelentek meg különféle remixek egy maxilemezen. Érdekesség, hogy a maxi időtartama bő negyedórával hosszabb, mint az eredeti stúdióalbumé! 2000-ben a remixek akkoriban divatos képviselője, a Funkstar De Luxe dolgozta fel a Pull Up to the Bumper című dalt, természetesen Grace énekének felhasználásával. Az új verzió sikert aratott a diszkókban. 2005-ben DJ Hell készítette el az I’ve seen that Face before (Libertango) remixét. Az évek folyamán számos válogatásalbum is megjelent az énekesnő nagy slágereiből. Az 1998-ban kiadott Private Life: The Compass Point Sessions 2 CD-ből áll, amelyeken Grace slágereinek addig csak kis- és maxilemezeken megjelent változatai is helyet kaptak. A 2006-os keltezésű The Grace Jones Story a CD-n ki nem adott Muse című diszkóalbumról is tartalmaz dalokat. Ugyancsak 2006-ban került az üzletekbe a The Ultimate Collection, melynek harmadik CD-je a nagy slágerek különböző változatait tartalmazza.
Grace élő fellépései közül érdemes kiemelni a 2002. május 18-án Modenában tartott koncertet, melyen Luciano Pavarottival lépett színpadra. A Pavarotti and Friends gála célja az angolai menekültek támogatása volt. 2004 novemberében Grace a londoni Wembley-stadionban, a Trevor Horn tiszteletére adott koncerten a Slave to the Rhythm című dalt énekelte, óriási sikerrel. Nem feledkezett meg eredeti hivatásáról sem: 2006 februárjában modellként lépett a kifutóra a New York-i Diesel’s Show-ban. 2007-ben bejelentették új albumát, melynek a Corporate Cannibal címet adták. A közreműködők között szerepel Sly and Robbie, Brian Eno, Wally Badarou, Tricky, Uzziah Sticky Thompson, Mikey Mao Chung, Barry Reynolds, John Justin, Martin Slattery, Philip Sheppard, Paulo Goude, Robert Logan, Don-E és Tony Allen. A címadó dalhoz videoklip is készült. Az album 2008 októberében jelent meg, végleges címe Hurricane lett. Oly nagy sikert aratott, hogy Grace turnéra ment az új dalokkal. A koncerteken készült filmfelvételekből a második kislemez, a Williams' Blood klipjéhez is válogattak. 2009-ben hozták forgalomba Brigitte Fontaine avantgárd költőnő Prohibition című albumát, melyen vendégművészként Grace is közreműködött, duettjük címe: Soufi. 2010. április 26-án az énekesnő a londoni Royal Albert Hallban lépett fel. Műsoráról lelkes kritikák jelentek meg. A rajongók kedvéért végre DVD-n is megjelent legendássá vált klipgyűjteménye, a One Man Show, amelyhez bónuszként még 3 klipet mellékeltek: Slave to the Rhythm, Love Is the Drug, Crush. A Hurricane diadalútja is folytatódott: az újabb kislemez (Love You to Life) 2010. május 2-án került a boltokba. 2011-ben a Hurricane dub verziója is várható, sőt bejelentették, hogy a következő esztendőben a sztár egy újabb albummal örvendezteti meg hűséges rajongóit. 2011-ben Grace ismét társult Brigitte Fontaine-nel: ezúttal két dalt (Dancefloor, La Caravane) énekelt a költőnővel együtt Fontaine L'un n'empêche pas l'autre című nagylemezén.
A filmszínésznő
Grace 1973-ban játszotta első filmszerepét, egy Mary nevű drogfutárt a Gordon’s War című akciófilmben. Színésznői karrierje a Conan, a pusztító (1984) című fantasyvel indult be igazán. Ebben egy igazi amazont, Zulát játszotta Arnold Schwarzenegger oldalán. Az osztrák izompacsirta „túl erős”-nek találta partnernőjét, mindazonáltal annyira jól összebarátkozott vele, hogy Maria Shriverrel 1986-ban tartott esküvőjére is meghívta. Grace alakításának kedvező volt a visszhangja, ezért újabb szerepekre szerződtették. A soron következő James Bond-filmben, a Halálvágtában (1985) ő volt a brit szuperügynök egyik veszedelmes ellenfele, May Day. (A 007-est Roger Moore játszotta, aki ezzel a filmmel búcsúzott a szereptől.) Noha Grace akkoriban énekesnői karrierje csúcsán állt, a főcímdal (A View to a Kill) kapcsán mégsem merült fel a neve: azt a korszak népszerű együttese, a brit Duran Duran énekelte. Jones összebarátkozott a zenekar tagjaival, akiknek épp akkortájt egy időre kétfelé váltak az útjaik: hárman az Arcadia, ketten a The Power Station nevű formációt hozták létre. Grace közreműködött az Arcadia Election Day című kislemezén. A Halálvágta ugyan nem tartozik a legjobb és legsikeresebb Bond-filmek közé, mégis nagy érdeklődést keltett. A többség szerint Grace igazán remekül játszott May Day szerepében. Voltak azonban olyanok is, akiknek nem nyerte el a tetszését az alakítása: ők főleg azt kifogásolták, hogy a láthatóan túlkoros Moore és a maszkulin Grace ágyjelenete kifejezetten kínos, és már-már a homoszexualitás gyanújába keveri Bondot. Grace szereplése volt az igazi fénypontja a Vamp (1986) című horrorkomédiának. Kevésbé tetszett a közönségnek és a kritikusoknak a Bumeráng (1992) című vígjátékban nyújtott alakítása Eddie Murphy partnereként. Későbbi filmszerepei nem különösebben érdekesek, bár játszott a tévénézők körében oly népszerű Hulk Hogan és David Hasselhoff partnereként is.
Magánélet
Grace magánélete többé-kevésbé a nyilvánosság előtt zajlott, bár ez a dívát valószínűleg a legkevésbé sem zavarta. Az 1970-es években hosszabb élettársi kapcsolat fűzte Jean-Paul Goude-hoz, akitől Paulo nevű fia is született. (A srác a La Gouche nevű francia popegyüttes alapító tagja, és édesanyja 2008-as albumának egyik közreműködője.) Goude sokat tett Grace jellegzetes imázsának kialakításáért: tőle származnak például a díva extravagáns öltözékei, és számos, ma már legendásnak mondható fotót is készített kedveséről, így például a Private Life és a Nightclubbing jól ismert borítófotóit. (Amikor a Nightclubbing sikere után újra kiadták a Private Life-ot a Goude által készített kitűnő fekete-fehér fotót érthetetlen módon lecserélték egy homályos, kékes árnyalatú fényképre, mely Grace egyik koncertjén készült.)
Az 1980-as évek első felében Grace a testőrével, Dolph Lundgrennel esett szerelembe. A svéd testépítőt be is ajánlotta egy kisebb szerepre a Halálvágta című filmbe. Nagy feltűnést keltettek közös meztelen fotóik, melyek a Playboy 1987. szeptemberi számában jelentek meg. Mivel a magazin célközönségét a heteroszexuális férfiak jelentik, ezért tényleges meztelenséget csak Grace mutatott a fényképeken. Noha állítólag eljegyezték egymást, a kapcsolatból mégsem lett házasság. A pletykalapok tudni vélik, hogy Grace és Dolph annak idején közösen élvezték Janice Dickinson szupermodell bájait, aki mozgalmas magánélete során Mick Jagger, Warren Beatty, Albert herceg, John Cusack, Sylvester Stallone, Liam Neeson, Jack Nicholson, Bruce Willis és Frank Zappa ágyában is megfordult. Grace magánéletében Lundgren utódja egy másik skandináv testépítő, Arnold Schwarzenegger jó barátja, a dán Sven-Ole Thorsen lett, aki a Conan, a pusztítóban is játszott. Ez a viszony is barátsággá változott az idők folyamán, és Grace 2007 májusában csak azért vállalt fellépést a dán televízióban, hogy ezzel népszerűsítse Thorsen akkor megjelent önéletrajzi könyvét. 1996-ban Grace az oltár elé állt: új szerelme ismét aktuális testőre volt, az egyes források szerint magyar, más források szerint török származású Atila Altaunbay. Noha ez a házasság állítólag még tart, a pletykalapok szerint Grace-t 2006. augusztus 18-án eljegyezte az arisztokrata Ivor Guest, a IV. Viscount Wimborne.
Botrányok
Grace pályáját végigkísérték a különféle botrányok, melyek egy része alighanem reklámcélokból szított, mesterséges skandalum volt. Egyik leghíresebb afférja egy 1981-es tévéshow-hoz fűződik, amelyben arcul ütötte Russel Harty sztárriportert, aki a vele való beszélgetés közben a műsor többi vendége felé fordult. 1998 szeptemberében Grace-t kitiltották az összes Walt Disney-létesítményből, miután a Disney Worldben tartott koncertjén lemeztelenítette az egyik mellét. 2005 áprilisában a Eurostar vasútvonal egyik alkalmazottjával keveredett nagy nyilvánosságot kapott incidensbe.
Érdekességek
* Grace a Channel 5 toplistája szerint a 19. helyet foglalja el minden idők legnagyobb szupermodelljei között.
* A VH1 tévécsatorna a 81. helyre sorolta a dívát minden idők legnagyobb női rock and roll előadóinak listáján.
* Az 1980-as évek közepén felmerült az az ötlet, hogy mozifilmet készítsenek az ismert képregényhősnő, Catwoman kalandjaiból. A szerep legnagyobb esélyese Grace volt. A film végül csak 2004-ben valósult meg, a szerepet pedig Halle Berry kapta.
* Grace egyik leghíresebb élő fellépése az 1985-ös New York-i Paradise Garage koncerten volt, melyre különleges megjelenését Keith Haring látványtervező találta ki.
* Az énekesnő egyik leghíresebb slágere, az I've seen that Face before (Libertango) Roman Polański Őrület (1988) című alkotásának visszatérő zenei motívuma. A film női főszereplője, Polański harmadik felesége, a francia Emmanuelle Seigner Grace-szel együtt vett részt Brigitte Fontaine költőnő 2011-es albumának elkészítésében.
* A Microfilm chicagói együttes 2007-es dala, a Paris szövegének egyik strófája („Tour Eiffel / You wear it well / Like Grace Jones / I think I fell…for you”) Grace-nek a Halálvágtában nyújtott alakítására utal, amikor May Day hajmeresztő akrobatamutatványt produkál az Eiffel-tornyon, hogy kereket oldjon Bond elől.
DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1975: I Need a Man (Alternative Version) / Again and Again
* 1976: Sorry (Album Version) / That’s the Trouble (Alternative Version)
* 1976: Sorry (Disco Mix) / That’s the Trouble (Disco Mix)
* 1977: I Need a Man (Disco Mix) / I Need a Man (Instrumental Version)
* 1977: La vie en rose (7" Edit) / I Need a Man (Album Version)
* 1978: Do or Die (7" Edit) / Comme Un Oiseau Qui S'envole (7" Edit)
* 1978: Do or Die (12" Mix) / Comme Un Oiseau Qui S'envole (Full Version)
* 1978: Fame (Edit) / Am I Ever Gonna Fall in Love in NYC (Album Version)
* 1979: On Your Knees (7" Edit) / Don't Mess with the Messer (7" Edit)
* 1979: On Your Knees (Album Version) / Don't Mess with the Messer (Extended Version)
* 1980: Private Life (7" Mix) / She's Lost Control (7" Mix)
* 1980: Private Life (Long Version) / She's Lost Control (Long Version)
* 1980: Love is the Drug / Sinning (7” Edit)
* 1980: Breakdown (Stereo 7" Edit) / Breakdown (Mono 7" Edit)
* 1980: A Rolling Stone (12" Extended Version) / Sinning (Album Version)
* 1980: The Hunter Gets Captured by the Game (Album Version) / The Hunter Gets Captured by the Game (Alternate Version)
* 1981: Demolition Man (7" Mix) / Warm Leatherette (7" Edit)
* 1981: Pull Up to the Bumper (7” Edit) / La vie en rose (7” Edit)
* 1981: Pull Up to the Bumper (Party Version) / Feel Up (Long Version)
* 1981: I've seen that Face before (Libertango) (Album Version) / I've seen that Face before (Libertango) (Spanish Version) (Esta Cara Me Es Conocida címen is ismert)
* 1981: I've seen that Face before (Libertango) (Album Version) / I've seen that Face before (Libertango) (Italian Version) (promóciós kislemez)
* 1981: Use Me (Stereo Edit) / Use Me (Mono Edit) (promóciós kislemez)
* 1981: Walking in the Rain (UK Remix Edit) / Peanut Butter (A Pull Up to the Bumper instrumentális változata)
* 1981: Walking in the Rain (UK Remix) / Pull Up to the Bumper (Disconet Version) / Peanut Butter (A Pull Up to the Bumper instrumentális változata)
* 1981: Feel Up (Stereo Edit) / Feel Up (Mono Edit) (promóciós kislemez)
* 1982: My Jamaican Guy (7" Edit) / Cry Now, Laugh Later (7" Edit)
* 1982: My Jamaican Guy (12" Mix) / J. A. Guys (Dub Version of My Jamaican Guy) / Cry Now, Laugh Later (Steven Stanley Remix)
* 1982: Nipple to the Bottle (7" Version) / J. A. Guys (Dub Version of My Jamaican Guy)
* 1982: The Apple Stretching (7" Version) / Nipple to the Bottle (Club Cut 7" Version)
* 1982: The Apple Stretching (Long Version) / Nipple to the Bottle (Club Cut)
* 1983: Living My Life / Living My Life (Dub Version)
* 1985: Slave to the Rhythm (7" Edit) / Annihilated Rhythm
* 1985: Slave to the Rhythm (Blooded) (Extended 12" Version) / Junk Yard / Annihilated Rhythm
* 1985: Jones the Rhythm (7" Edit) / Junkyard
* 1986: Pull Up to the Bumper (Paul 'Groucho' Smykle 1986 Remix) / La vie en rose (Album Version) / Nipple to the Bottle (Album Version)
* 1986: Grace Jones Musclemix (Les 'MixDoctor' Adams of the Disco Mix Club UK): (a) Pull Up to the Bumper (b) Slave to the Rhythm (c) Warm Leatherette (d) Private Life (e) Walking in the Rain (f) Use Me (g) Love is the Drug / La vie en rose (Album Version) / Pull Up to the Bumper (Paul 'Groucho' Smykle 1986 Remix)
* 1986: Love is the Drug (Paul 'Groucho' Smykle 1986 Remix) / Living My Life (Alternative 7" Edit)
* 1986: Love is the Drug (Paul 'Groucho' Smykle 1986 12" Remix) / Living My Life (Alternative 12" Edit) / The Apple Streching (Steve Stanley 1986 12" Remix)
* 1986: Private Life (Paul 'Groucho' Smykle 1986 Remix) / My Jamaican Guy (Steve Stanley 1986 Remix)
* 1986: Private Life (Paul 'Groucho' Smykle 1986 12" Remix) / My Jamaican Guy (Steve Stanley 1986 12" Remix) / Feel Up (Alternative 12" Edit) / She's Lost Control (Alternative 12" Edit)
* 1986: I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (7" Version) / Scary but Fun (Album Version)
* 1986: I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (Perfectly Exteneded Remix) / I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (Instrumental Version) / Scary but Fun (Album Version)
* 1986: Crush (Extended Remix) / Crush (Dub) / Crush (7" Version)
* 1986: Party Girl
* 1986: Victor Should Have Been a Jazz Musician (Album Version) / Crush (Album Version)
* 1986: Election Day (Arcadia featuring Grace Jones)
* 1989: Love on Top of Love / Killer Kiss
* 1990: Amado Mio
* 1992: 7 Day Weekend
* 1993: Evilmainya
* 1993: Sex Drive
* 1994: Slave to the Rhythm (2 eredeti felvétel + 8 új remix)
* 1996: Love Bites
* 1998: Storm
* 1998: Cradle to the Grave
* 2000: The Perfect Crime
* 2000: Pull Up to the Bumper (Funkstar De Luxe-remix)
* 2005: Libertango (I've Seen That Face Before) (DJ Hell-remix)
* 2008: Corporate Cannibal (6-féle verzió)
* 2008: Williams' Blood (Yam Who? Electric Dub) / Williams' Blood (Yam Who? Cosmic Jam) (promóciós lemez)
* 2008: Williams' Blood (Aeroplane Remix) / Williams' Blood – feat. Mad Professor & Joe Ariwa (The Trixters Mix) / Williams' Blood (Greg Wilson Version) / Williams' Blood (Ivor Guest Breaks Version)
* 2009: Well Well Well
* 2010: Love You to Life (Radio Edit) / Love You to Life (Mala/Digital Mystikz Remix) / Love You to Life (Cagedbaby & Guy Williams Paradise 45 Rework) / Love You to Life (Pitron & Sanna Remix) / Love You to Life (Dub)
* 2010: Love You to Life (Mala/Digital Mystikz Remix)
Albumok
* 1977: Portfolio (Island)
* 1978: Fame (Island)
* 1979: Muse (Island)
* 1980: Warm Leatherette (Island)
* 1981: Nightclubbing (Island)
* 1982: Living My Life (Island)
* 1985: Slave to the Rhythm (Manhattan / Island)
* 1986: Inside Story (Manhattan)
* 1989: Bulletproof Heart (Capitol)
* 2008: Hurricane (Wall of Sound)
Válogatások
* 1985: Island Life (Island)
* 1993: The Ultimate (Island, Hollandia)
* 1996: Island Life 2 (Universal International, Franciaország)
* 1998: Private Life: The Compass Point Sessions (Island)
* 2003: 20th Century Masters – The Millennium Collection: The Best of Grace Jones (Island)
* 2003: The Universal Masters Collection (Universal)
* 2004: The Collection (Spectrum)
* 2006: The Grace Jones Story (Island Cat # 9833286)
* 2006: Colour Collection (Universal)
* 2006: The Ultimate Collection (CCM) box set
* 2008: Eternity (Rhythm Club Records / Universal Music Group)
FILMOGRÁFIA
Mozifilmek
* 1973: Gordon's War
* 1976: Let's Make a Dirty Movie
* 1976: Colt 38 Special Squad
* 1979: Army of Lovers or Revolution of the Perverts (dokumentumfilm)
* 1981: Deadly Vengeance
* 1984: Made in France (dokumentumfilm)
* 1984: Conan, a pusztító (Conan the Destroyer)
* 1985: Halálvágta (A View to a Kill)
* 1986: Vamp
* 1987: Egyenesen a pokolba (Straight to Hell)
* 1987: Szieszta (Siesta)
* 1990: Superstar: The Life and Times of Andy Warhol (dokumentumfilm)
* 1992: Bumeráng (Boomerang)
* 1995: Cyber Bandits
* 1998: Kincs, ami van (McCinsey's Island)
* 1999: Palmer's Pick Up
* 2006: No Place Like Home
* 2008: Falco – Verdammt, wir leben noch!
Tévés munkák
* 1982: A One Man Show
* 1988: Pee-wee's Playhouse Christmas Special
* 2001: Wolf Girl
* 2001: Shaka Zulu: Az erőd (Shaka Zulu: The Citadel)
FONTOSABB JELÖLÉSEK SZAKMAI DÍJAKRA
POPZENE
Grammy-díj
* 1984: A One Man Show (Best Long Form Video)
MTV Video Music Award
* 1986: Slave to the Rhythm (legjobb videoklip – énekesnők)
FILM
Arany Málna-díj
* 1987: Szieszta (legrosszabb női mellékszereplő)
Saturnus-díj
* 1985: Conan, a pusztító (legjobb női mellékszereplő)
* 1986: Halálvágta (legjobb női mellékszereplő)
* 1987: Vamp (legjobb női mellékszereplő)
VIDEÓK
My Jamaican Guy (csak zene!)
The Apple Stretching (csak zene!)
Victor Should Have Been a Jazz Musician (csak zene!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.