disco

disco

2012. február 23., csütörtök

SPACE

A francia Space együttest Didier Marouani alapította 1977-ben. Az új trió debütáló kislemeze, a Magic Fly nagy sikert aratott. Főleg ennek köszönhető, hogy a Space mindjárt megalakulása évében két nagylemezt is kiadott. Ecama művésznéven Didier Marouani komponálta a szerzeményeket, amelyek közül elsősorban az instrumentálisak (Air Force, Running in the City, Final Signal stb.) voltak különösen népszerűek. Az együttes 1981-ben feloszlott. Ezt követően Marouani – aki már 1979-ben kivált a trióból – Didier Marouani & Space néven egy új csapatot szervezett, amely elsősorban látványos koncerteket adott. A Space az új évezredben is aktív, főleg a volt Szovjetunió területén, ahol különösen nagy népszerűségnek örvend. A Magyar Televízió több éve megszűnt Ablak című közszolgálati műsorának főcímzenéje a Final Signal című Space-melódia részlete volt.


TAGOK
Az eredeti felállás
* Didier Marouani (Ecama) 
* Roland Romanelli
* Jannick Top

Későbbi tagok és közreműködők
* Janny Loseth
* Yann Benoist
* Joe Hammer
* Cissy Stone
* Madeline Bell
* Patrice Tison

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Space meghatározó személyisége, Didier Marouani 1952-ben született Monacóban. Ötéves korában kezdett zenével foglalkozni: zongorázni és komponálni tanult. 15 évesen felvételt nyert a Párizsi Konzervatóriumba, ahol zongoraszakon és zeneszerzőként egyaránt diplomát szerzett. Első lemezfelvétele 1975-ben készült, ezen még mint háttérénekes hallható. Az ezt követő bő egy évben olyan sztárok társaságában lépett színpadra, mint Claude François, Joe Dassin és Johnny Halliday. Az éneklésnél azonban sokkal jobban vonzotta a hangszerelés, ezért Roland Romanellivel és Jannick Toppal 1977-ben megalapította a Space triót. Az új együttes zenéje szintetizátorokra épült, és legnépszerűbb szerzeményeivel az akkoriban divatos space-disco (űrdiszkó) trendet követte, erre utal a csapat neve is. Az első kislemez, a Magic Fly kiugró sikert aratott, az angol slágerlistán például a második helyig jutott, az NSZK-ban pedig egyenesen a toplista élére került. Az azonos című bemutatkozó albumról egy másik szerzemény, a Carry On, Turn Me On heteken át vezette az amerikai Billboard dance slágerlistáját. Ez volt az első alkalom, hogy egy francia előadó felvétele állt a tekintélyes tengerentúli szaklap említett toplistájának élén. 


A folytatás
A sikernek köszönhetően még 1977-ben megjelent a második Space-LP, a Deliverance. Erről az Air Force és a Running in the City című szerzemények voltak különösen népszerűek, de a Deliverance és a Prison című felvételek fogadtatására sem lehetett panasz. 1978-ban a Space élő fellépésekkel népszerűsítette addig megjelent albumait, illetve reklámozta a legújabbat, amely Just Blue címmel a következő esztendőben került a boltokba. A siker ezúttal sem maradt el, az LP 10 országban vezette az albumlistát. Ennek ellenére 1979-ben az alapító Didier Marouani a felmerült nézeteltérések miatt kivált a Space-ből. A Deeper Zone című negyedik album ugyan még Space néven jelent meg 1980-ban, de már Marouani közreműködése és jelentősebb visszhang nélkül. A magukra maradt társak – Roland Romanelli és Jannick Top – ezután Rusty Egan segítségével igyekeztek modernizálni a Space zenéjét. Egan egy új sikercsapat, a kezdetben csak stúdiófelvételeket (és az új zenei trendnek megfelelően videoklipeket is) készítő Visage karrierjének kulcsfigurája volt, vagyis meglehetősen jól ismerte a legdivatosabb popzenei trendeket. Az új munkatárs közreműködésével készült két felvétel, a Tender Force és a Robbots azonban nem lett igazán sikeres. A zenészek levonták a megfelelő következtetéseket, és 1981-ben a Space együttes megszűnt. 


A reneszánsz
Marouani 1982-ben társult a Titanic együttes énekesével, Janny Losethtel, és Paris-France Transit címmel egy új nagylemezt adott ki. Az LP megjelenése azonban pereskedést okozott a Space név használata miatt, hiszen hiába Marouani volt a megszűnt együttes alapító tagja, magát a nevet szerzői jogi szempontból nem ő birtokolta. A jogviták miatt az új formáció végül a Didier Marouani & Space nevet vette fel. Mivel a Space annak idején különösen nagy népszerűségre tett szert a Szovjetunióban, Marouani és társai 1983-ban egy 21 koncertből álló szovjet turnén vettek részt, amely több mint 600 ezer nézőt vonzott. A turné fénypontja a moszkvai Olimpiai Csarnokban adott koncert volt. 1987-ben jelent meg a Space Opera című album, amelynek zenei alapjait Marouani kizárólag szintetizátorokra komponálta. A vokális részeket a szovjet Vörös Hadsereg és az amerikai Harvard Egyetem kórusának közreműködésével rögzítették. A Space Opera egy példánya eljutott a szovjet Mir űrállomásra is, így ez volt az első olyan album, amelyet a világűrben is meghallgattak. 


1990-ben a Space a guyanai Cayenne-ben adott koncertet 40 ezer ember előtt. A nagyszabású eseményt az Ariane-1 űrrakéta tízéves jubileuma alkalmából szervezték a European Space Agency (ESA) kezdeményezésére. A következő évben május 20-ától június 10-éig a Space újra a Szovjetunióban lépett színpadra. 14 koncertből álló turnéjának három állomása Moszkva, Kijev és Leningrád volt. Marouani zenészekből és technikusokból álló 40 fős csoportot irányított annak érdekében, hogy a látványos koncerteken minden vizuális effekt, az összes lézer-, fény- és hanghatás a lehető legjobban érvényesüljön. A minden részletre kiterjedő szervezés meghozta gyümölcsét: a koncerteket több mint 200 ezer néző tekintette meg, és a nyilvánosságra került adatok szerint a Space-lemezek eladási példányszáma a Szovjetunióban addigra elérte a 12 milliót. Szinte hihetetlen, de ezt a sikert is lehetett még fokozni. Moszkva polgármestere és az orosz kormány egyeztető tárgyalásainak eredményeként 1992-ben Marouani engedélyt kapott arra, hogy egy nagyszabású koncertet szervezzen a Vörös térre. Maga a művész 10 évig dolgozott azon, hogy ez a monumentális show megvalósuljon, amelyre egyébként vendégsztárokat is meghívott. A látványos effektek természetesen ezúttal sem maradtak el. Az ingyenes koncertnek körülbelül 360 ezer látogatója volt. 1994-ben a Space Szevasztopolban adott koncertet 40 ezer néző előtt. Ez volt az első alkalom, hogy ebben a krími városban nem orosz előadó lépett fel. A nagyszabású orosz koncertek anyagából lemezfelvétel is megjelent.


Az új évezred sikerei
Az új évezredben a Space továbbra is aktív, érthető módon elsősorban a volt Szovjetunió területén: 2001 májusában Alma-Atában adott koncertet, júliusban pedig Ukrajnában. Ugyanabban az évben került az üzletekbe a Symphonic Space Dream című album, amely a korábbi Space Operához hasonlóan ismét egy újfajta zenei kísérlet volt. A Space és a Szentpétervári Szimfonikusok együttműködéséből egy olyan album született, amelyen a szintetizátormuzsika a szimfonikus zenével párosul. Hét és fél hónapig tartott a stúdiómunka, amelynek kulcsfigurája Marouani mellett Michael Drexler amerikai hangmérnök volt. A Symphonic Space Dream tartalmazza a Magic Fly és a Symphony című régebbi Space-szerzemények remixét is. Az album címadó dalát Deborah Cooper énekli. A különleges nagylemezt a Space a 110 zenészből álló Ukrán Nemzeti Szimfonikusok közreműködésével élő koncerten mutatta be Kijevben ötezer néző előtt. A műsorról videofelvétel készült. 2002 októberében újabb nagyszabású koncertekre került sor. Október 25-én a Space hatezer néző előtt lépett fel a moszkvai Kreml Színházban, két nappal később tizenkétezren látogattak el a szentpétervári koncertre, az október 31-én Novoszibirszkben megtartott fellépés pedig öt és félezer nézőt vonzott. 2003-ban az S Club Junior együttes feldolgozta a Magic Flyt, amellyel nyolc héten át vezette az angol slágerlistát. Két évvel később az amerikai De La Soul tűzte műsorára a Deliverance című Space-szerzeményt. Maga az együttes ezalatt továbbra is a volt Szovjetunióban vállalt fellépéseket. Oroszországban adták ki az együttes megalakulásának 30. évfordulójára azt a gyűjteményes kiadást, amely tíz Space-album mellett egy dupla válogatást is tartalmaz. A kiadványt egy 2006 áprilisában kezdődött egyesztendős turné népszerűsítette. Közben 2006 szeptemberében megjelent az első Space-DVD is, a Symphonic Concerts. 2009-ben a rajongók egy újabb válogatásalbum mellett egy remixeket tartalmazó Space-CD-t is megvásárolhattak. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1977: Magic Fly / Ballad for Space Lovers
* 1977: Magic Fly / Tango in Space
* 1977: Carry On, Turn Me On / Tango in Space
* 1977: Deliverance / Prison
* 1977: Running in the City / Deliverance
* 1977: Running in the City / Air Force
* 1978: Save Your Love for Me / Symphony
* 1978: Prison / Running in the City
* 1978: Just Blue / Secret Dreams
* 1978: My Love Is Music / Final Signal
* 1979: Just Blue / My Love Is Music
* 1979: On the Air / Love Starring at You and Me
* 1980: Inner Voices / Mixed Up
* 1980: Tender Force / Robbots
* 1985: Magic Fly (remix) / Carry On, Turn Me On (remix)
* 1996: Magic Fly (Gregorio's "Clanger" Mix) / Magic Fly (Rapinos Radio Mix) / Magic Fly (Rapidos "Charlie" And Marco On Drugs' Mix) / Magic Fly (Rapinos Buzzed Out Mix)
* 1999: Magic Fly ('99 Relaunch Radioedit) / Magic Fly ('99 Relaunch Clubmix) / Magic Fly (Down On A-Sit Dubversion) / Magic Fly (Düsseldorf Electromix) (Nalin I. N. C. feat. Space)
* 2008: Magic Fly (Original Mix) / Tango in Space (Original Mix) / Carry On, Turn Me On (Original Mix)
* 2008: Running in the City (4-féle remix)
* 2009: Carry On, Turn Me On (The Time & Space Machine Remix) / Carry On, Turn Me On (Architeq Version) / Carry On, Turn Me On (AN2 Remix)

Albumok, válogatások
* 1977: Magic Fly
* 1977: Deliverance
* 1978: Just Blue
* 1980: Deeper Zone
* 1981: Le meilleur de Space
* 1982: Paris-France Transit
* 1985: The Very Best of Space
* 1987: Space Opera
* 1990: Le Meilleur Du Synthétiseur (Volume 1)
* 1990: Magic Synthétiseurs
* 1995: Best of
* 1995: Space Magic Concerts
* 1996: Concert en URSS
* 1998: Best of
* 2001: Symphonic Space Dream
* 2007: Magic Fly / Just Blue (két sorlemez egy CD-n)
* 2009: The Best of
* 2009: The Space Remixes Volume 1.
* 2009: Starlight Hits
* 2011: From Earth to Mars 

VIDEÓK


Magic Fly  (másik klip)

Tango in Space (csak zene!)



Air Force (csak zene!)  


Final Signal (csak zene!) 

Inner Voices (csak zene!) 

Tender Force (csak zene!) 

Robbots (csak zene!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.