Pierre Bachelet (Franciaország, Párizs, 1944. május 25. – Franciaország, Suresnes, 2005. február 15.) francia zeneszerző, szövegíró és énekes bizonyos források szerint nem Párizsban, hanem az északi régióban (Nord-Pas-de-Calais) található Roubaix-ban született. Nagyon erősen kötődött gyerekkora helyszíneihez, melyeknek később több dalt is szentelt. Zenei karrierjét a Résonance együttes tagjaként kezdte; a formáció 1973-as kislemeze, az O. K. Chicago annak idején hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett. A Résonance után pályafutása két párhuzamos ösvényen futott. Egyrészt filmzenéket írt javarészt Magyarországon is bemutatott produkciók számára, melyek közül az Emmanuelle (1974) címadó dala kiugró sikert aratott. Másrészt szólistaként is kedvencnek számított, számos sanzonja szólt a tengerről és a természet szépségeiről. Fontosnak tartotta a közönséggel való élő kapcsolatot, a show-business talmi csillogását azonban igyekezett elkerülni. Tüdőrákban halt meg.
KARRIERTÖRTÉNET
O. K. Chicago
A Bachelet család Pierre gyerekkorában Calais-ba, az apa szülővárosába költözött, majd néhány év múlva visszatért Párizsba. A fiú nagyon megszerette a La Manche csatorna partján fekvő Calais-t, később szívesen járt oda pihenni. 1966-ban filmszakon diplomázott a párizsi L'École nationale supérieure Louis-Lumière (ENS Louis-Lumière) intézményében. Ezt követően Brazíliába utazott, hogy leforgassa a Bahia meu Amor című dokumentumfilmet. Hazatérése után a reklámszakmában kezdett dolgozni, ahol megismerkedett számos olyan művésszel (például Patrice Leconte és Jean-Jacques Annaud rendezőkkel), akikkel később gyümölcsöző alkotói együttműködést alakított ki. Kezdetben reklámokhoz és dokumentumfilmekhez komponált. Nagy sikert aratott a népszerű vasárnapi tévés magazinműsor, a Dim Dam Dom számára írt zenéjével. (Ő volt a rendszeresen jelentkező adás hangmérnöke is.) 1973-ban társult Mat(hias) Camisonnal, és megalapították a Résonance együttest a következő felállással: Mat Camison (billentyűs hangszerek), Pierre Bachelet (gitár), Pierre Alain-Dahan (ütős hangszerek), Tonio Rubio (basszusgitár), Claude Angel (gitár) és Pierre Dutour (trombita).
Közös szerzeményeiket Bacson néven jegyezték, amely a BAChelet és a CamiSON kombinációjából született. A formáció 1973-as kislemeze, az effektekre épülő, instrumentális O. K. Chicago annak idején a Magyar Rádióban is gyakran elhangzott. Géppisztolysorozattal indul a felvétel, majd kocsiajtók csapódását halljuk, és megkezdődik a zenével kísért autós üldözés, amely fékcsikorgással és csattanással (nyilván egy karambol hangjaival) ér véget. A bő két és fél perces szerzemény elején és végén egy mély férfihang mindössze ennyit mond: Oké. Olyan volt az egész, mintha egy akciófilm zenéjét hallanánk, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy Bachelet egyik specialitása hamarosan a filmzene lett. (Igaz, akciófilmekhez nem komponált.) A Résonance nevével egyébként még két kislemez és két album (az első a The Peppersszel közös dupla LP) jelent meg, de egyik sem keltett akkora feltűnést, mint az O. K. Chicago. A Résonance 1976 után eltűnt a könnyűzene világából, Bachelet és Camison együttműködése azonban nem szakadt meg.
Emmanuelle
1959-ben jelent meg Emmanuelle Arsan (igazi neve: Marayat Rollet-Andriane) Emmanuelle című erotikus regénye a szerző nevének feltüntetése nélkül, majd 1967-ben már névvel ellátva. A mű az évek folyamán világszerte nagy érdeklődést keltett, és bestsellerré vált. A történet címszereplője egy fiatal mérnökfeleség, aki Bangkokba utazik a férjéhez. Már a repülőn átél egy erotikus kalandot, de a java még csak ezután következik. Az egyszerre érzéki és szinte gyermekien ártatlan Emmanuelle nem túl járatos a szexualitás világában, a felfedezőkedv azonban nem hiányzik belőle, ezért hamar akadnak környezetében vállalkozó szellemű mentorok, akiknek szívügyük lesz a szexuális továbbképzése. Marie-Anne, Bee és Ariane a leszbikus örömökbe vezetik be Emmanuelle-t, az olasz Mario pedig a tabuktól mentes érzéki gyönyörökkel ismerteti meg. A férjnek nincs különösebben ellenére, hogy gyönyörű neje nem csinál lelkiismereti kérdést a házastársi hűségből, már csak azért sem, mert maga is tesztelheti, Emmanuelle mennyit tanult az érzékek iskolájában. A könyv főleg a feministák körében aratott átütő sikert, elvégre egy olyan nőről szól, aki felfedezi önnön szexualitását, és passzív résztvevőből aktív kezdeményezővé válik. Heves vitát váltott ki a mű filozófiája, mely szerint az erotikát külön kell választani a szerelemtől, és senki nem érezheti magát szabadnak addig, amíg le nem vetkőzi szexuális gátlásait. Igen élénk disputa alakult ki a szexualitás különböző formáiról is, hiszen Emmanuelle végső soron biszexuálisként viselkedik, barátnői inkább leszbikusok, fő tanítómestere, Mario pedig meleg. A regény egy hármas szeretkezéssel zárul: egy bennszülött fiatalember Emmanuelle-t teszi magáévá, miközben őt Mario hágja meg.
Az Emmanuelle iránti érdeklődést fokozta, hogy a szerző teljesen ismeretlen volt, és vad találgatások kezdődtek arról, ki is lehet valójában Emmanuelle Arsan. Végül kiderült, hogy egy UNESCO-diplomata feleségéről van szó, aki úgy írta meg a regényt, mintha önéletrajzi mű lenne. Bonyolódott a dolog, amikor lelkes kutatók feltárták, hogy igazából nem is a nő, hanem a férj, Louis-Jacques-Rollet Andriane a tényleges szerző. (A házaspár az Emmanuelle moziváltozatának sikerén felbuzdulva 1976-ban egy hasonló stílusú filmet készített Laure címmel, melynek Andriane volt az egyik rendezője, Arsan pedig az egyik főszereplője.) Az Emmanuelle filmváltozata 1974-ben készült el Just Jaeckin képzőművész rendezésében: a hősnő mérnök helyett egy diplomata felesége lett, akárcsak a valóságban. A főszerepre egy nem különösebben ismert holland modellt választottak az akkor 21 éves Sylvia Kristel személyében. A kimagasló IQ-val rendelkező Kristel tökéletes választásnak bizonyult, egyszerre árasztotta magából az ártatlan naivitást és a vérforraló érzékiséget. (Mellesleg ugyancsak 1974-ben az NSZK-ban forgatta a Der Liebesschüler című filmet, amelyben a másik női főszerepet Tordai Teri játszotta.) Bár folyékonyan beszélt angolul (is), furcsamód később mégsem őt kérték fel, hogy saját magát szinkronizálja az amerikai verzióban. Jaeckin és Bachelet jól ismerték egymást, ezért kézenfekvő volt az ötlet, hogy Pierre írja meg a film zenéjét. A zeneszerző nem is okozott csalódást, az általa írt soundtrack legalább annyira sikeres lett, mint maga a film; a későbbi folytatásokhoz is felhasználták. (A kislemezre kimásolt dal négymillió példányban kelt el, az albumból egymillió 400 ezer darab fogyott.) Bachelet érdemeit azonban némileg kisebbíti, hogy plagizálást követett el: a King Crimson Larks' Tongues In Aspic, Part 2 című 1973-as felvételéből kölcsönzött zenei motívumokat. Ez nem kerülte el az eredeti szerző, Robert Fripp figyelmét sem, de végül peren kívüli megegyezéssel sikerült lezárni az ügyet.
Az Emmanuelle óriási sikert aratott, 1974 legsikeresebb filmje volt Franciaországban, egy párizsi mozi évekig folyamatosan játszotta. Magyarországra jelentős késéssel, 1989-ben jutott el, amikor a művészi igényű erotika helyett honfitársaink inkább a kemény pornó lázában égtek, ugyanis a pornográf művek hivatalos behozatalát – korlátozott példányszámban – akkoriban engedélyezték. A prominens hazai kritikus, Bikácsy Gergely így írt a filmről: „A Broadway moziban jó, ha háromnegyed-ház van, s a közönség némi csöndes tisztelettel bámulja, mint egy kihalt, nemes vadat. […] Nem tudom, Nyugat-Európában mennyire szabadította fel a gyönyörűen maszturbáló és szeretkező Emmanuelle a nőket meg a férfiakat. Magyarországon semmiféle ilyen üdvös hatása már nem lesz, olyan, mintha múzeumi tárgyat látnánk. Itt használhatatlan. A lemezboltokból a lakodalmas rock hangjai szólnak: »Julcsa, hol a bugyi kulcsa?«” Noha Bachelet slágere már a maga idejében gyakran szerepelt a Magyar Rádió műsoraiban, magyar változata csak az itthoni mozipremier után készült el Gergely Róbert előadásában. A „Mélodie d'amour chantait le cœur d'Emmanuelle / Qui bat cœur à corps perdu / Mélodie d'amour chantait le corps d'Emmanuelle / Qui vit corps à cœur déçu…” verssorok magyar nyelven így hangzanak: „A szerelem dalára, / Elindult Emmanuelle, / Ledobva láncait, / Távol otthonától / Kóborolt Emmanuelle, / Elkísérte vágyait…” Annyit még érdemes megjegyezni, hogy az Emmanuelle szériává terebélyesedett, ám Kristelt az 1984-es negyedik részben lecserélték Mia Nygrenre. 1993-ban egy tévésorozatban újra eljátszotta híres szerepét, de az igazi erotikus kalandokat akkor már fiatalabb alteregója, Marcela Walerstein élte át. 2012. június 12-én Sylviát eszméletlenül találták amszterdami otthonában: szélütés érte. Mivel korábban tüdő- és gégerákkal kezelték, szenvedélybetegségei pedig legyengítették a szervezetét, állapota komoly aggodalomra ad okot. (Jelen sorok írója igen sajnálja ezt a szomorú fordulatot, Kristel ugyanis egyike nagy kedvenceinek, már csak ezért is bízik a művésznő mielőbbi felépülésében. – Utóirat: Sylvia 2012. október 17-én meghalt. Álmában érte a halál. Isten nyugosztalja.)
Egyéb filmzenék
Az Emmanuelle sikerét követően megszaporodtak Bachelet filmzenére szóló felkérései. Just Jaeckin természetesen továbbra is igényt tartott Pierre képességeire, és rábízta az O története (1975), Az utolsó romantikus szerető (1978), A szírének szigete (1979, erotikus szkeccsfilm) és a Gwendoline (1983) zenéjének megírását is. Ezek közül az O története keltette a legnagyobb visszhangot, részben azért, mert maga a film is felkavarta a kedélyeket. Pauline Réage világhírű – és az irodalomkritikusok körében az Emmanuelle-nél többre értékelt – regényéből, az önként vállalt szexuális rabszolgaság különös, mazochista színezetű történetéből Jaeckin esztétizáló, helyenként giccsbe hajló ponyvát rendezett, amelynek főszerepe világhírűvé tette Corinne Cléry olasz színésznőt. Egy életunt asszony és egy oroszlánszelídítő egymásra találásáról szól Az utolsó romantikus szerető (női főszereplő: Dayle Haddon), míg a Gwendoline John Willie képregénye alapján készült. Utóbbi mű egy fiatal lányról szól, aki eltűnt apját kutatva keveredik különféle szexuális színezetű, egzotikus kalandokba. A címszerepet alakító Tawny Kitaent (aki mellesleg Emmanuelle szerepére is esélyes volt) a magyar közönség a Legénybúcsú (1984) című Tom Hanks-vígjátékból ismerheti a legjobban. Bachelet két, hazánkban is bemutatott filmben dolgozott együtt Jean-Jacques Annaud-val: az első, a Fekete-fehér színesben (1976) 1977-ben megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A második, a Csatár a pácban (1979) című vígjáték főszerepét Patrick Dewaere játszotta, aki három évvel később, 35 éves korában öngyilkosságot követett el. Láthattuk a magyar mozikban azt a két produkciót is, melyek Bachelet utolsó filmes megbízásai voltak: A lápvidék gyermekei (1999) az 1920-as években játszódik Marais varázslatos vidékén, a Bűntény a paradicsomban (2001) pedig egy kisvárosi házaspár egymással szembeni kicsinyes gonoszkodásainak tragikomikus története. Megvallom, a zenéjére nem emlékszem, viszont jól szórakoztam A bronzbarnák síelni mennek (1979) című vígjátékon (rendező: Patrice Leconte), amely szintén Pierre filmzeneírói munkásságának része.
A romantika sztárja
Bachelet nem filmekhez írt dalai közül a L'Atlantique (Toi, moi et la musique) volt az első nagy siker, amelyet hamarosan követett az azonos című album. Ennek mind a 11 felvétele Bachelet saját munkája úgy zeneszerzőként, mint szövegíróként. A fentebb részletezett filmzeneírói tevékenység miatt azonban öt évet kellett várni Pierre következő szólólemezére: az Elle est d'ailleurs kilenc felvételt tartalmaz, melyek közül a címadó dal kislemezre kimásolva másfél millió példányban kelt el. A slágerhez Jean-Pierre Lang írt szöveget, akivel Bachelet évekig tartó, gyümölcsöző alkotói együttműködést alakított ki. Az 1982-es Les Corons dalaihoz – a Papillon (Pierre Bachelet – Pierre Grosz) kivételével – már Lang írta a szöveget. (A Souvenez-vous szövegét közösen jegyzik.) A címadó felvétel Észak-Franciaország szépségének himnusza, amely az énekes egyik legnagyobb klasszikusává vált. Bachelet 1982-ben lépett fel először a párizsi Olympia színpadán, és még ugyanabban az évben egy nagyszabású turnét bonyolított le hazájában, továbbá Belgiumban és Svájcban. Découvrir l'Amérique című 1983-as albumának két nagy slágerével – Embrasse la, Quitte-moi – akkoriban elhunyt édesanyjának állított emléket. 1984-ben egy újabb Olympia-koncertre került sor, melyet egy francia turné követett. Szólóalbumainak sikere lehetővé tette Pierre számára, hogy gondtalan életet biztosítson a családjának. (Felesége, Danièle 1977-ben szülte meg fiukat, Quentint, akiből később szintén zenész lett, apja albumain is közreműködött.) Igyekezett távol maradni a show-business felszínesen csillogó világától, inkább utazgatott, pilótaengedélyt szerzett, és vásárolt egy hajót, hogy romantikus színezetű hobbijainak hódolhasson. Az 1985-ös album, az En l'an 2001 megjelenését a szokásosnak mondható szakmai elfoglaltságok követték: egy hazai turné és egy fellépés az Olympiában, amiről ezúttal lemezfelvétel is készült.
Tenger, szárazföld, város
Az 1987-ben kiadott Vingt ans című albumról a címadó dal, továbbá a Partis avant d'avoir tout dit és a C'est pour Elle című felvételek váltak különösen népszerűvé. Bachelet karrierjében hagyománnyá vált, hogy mindegyik albumát egy-egy fellépés az Olympiában és egy turné követte, és ez most sem történt másképp. A hűséges rajongóknak köszönhetően a fellépések telt házak mellett zajlottak, és Pierre soha nem csalódott a közönségben. Szeretetüket 1989-ben egy újabb (ezúttal dupla) albummal hálálta meg. A Quelque part... c'est toujours ailleurs 18 felvétele közül kilencnek a tenger, másik kilencnek a szárazföld a témája. (A CD-változatról viszont kimaradt az egyik „tengeri” dal, az On s'reverra.) A tenger szerelmesének számító Bachelet egy női tengerészt hívott meg duettpartnernek Florence Arthaud személyében. A tengerről szóló szekcióban három dalt énekelnek közösen: Quelque part… c'est toujours ailleurs, Flo, Typhon. A kilencvenes éveket Pierre karrierjében előbb egy koncertlemez, majd egy dupla válogatás-CD indította. 1992-ben került a boltokba az új stúdióalbum, a Les Lolas, amelyet az énekes egy minden addiginál nagyobb turnéval népszerűsített: Franciaország, Svájc és Belgium mellett fellépett Réunion, Madagaszkár és Mauritius szigetén is. 1994-ben Montréalban állt színpadra. Tizedik stúdióalbuma, az 1995-ös La ville ainsi soit-il dalszövegeit Jean-Pierre Lang helyett a Goncourt-díjas Yann Queffélec írta. (Jegyezzük meg róla, hogy első, 1981-es keltezésű könyve Bartók Béláról szólt!) A borító és a booklet a science-fiction képregényeiről ismert Philippe Druillet képzőművész munkája. Az album vezérmotívuma immár nem a tenger és a szárazföld, hanem a város. A bő egyperces intrót leszámítva a felvételek kifejezetten hosszúaknak mondhatók, mindegyik legalább ötperces, de inkább hat vagy hét percnél is hosszabb. Természetesen a koncertezés most sem maradt el, Bachelet számára ugyanis mindig nagyon fontos volt, hogy élő kapcsolatban maradjon a közönséggel.
Az utolsó évek
Az Un homme simple című 1998-as albumon tizenegy felvétel kapott helyet. A szövegírók között nemcsak a régi munkatársak – Jean-Pierre Lang és Yann Queffélec – neve olvasható, hanem egy újabb szerzőé, Nelly Melláé is. Érdekesség, hogy a zenét ezúttal már nem kizárólag Bachelet szerezte: két dal (Un homme simple, On ne sera jamais grand) Philippe Delevingne szerzeménye, egy pedig Delevingne és Bachelet közös alkotása (À perpetuité). A Le Voilier noir zenés tisztelgés Éric Tabarlay (1931–1998), a számos ragyogó eredményt elért vitorlázó előtt, aki 1998-ban egy vitorlásverseny közben veszett a tengerbe. Holttestét öt héttel később Írország partjainál találták meg. 1999 januárjában Pierre-t újra a párizsi Olympia színpadán láthatta a közönség. Lemezei ekkoriban már nem voltak annyira kelendőek, mint korábban, de a fellépései iránti érdeklődés megmaradt. 2001-es albuma, az Une autre lumière a korábbiaknál is bensőségesebb hangvételű dalok gyűjteménye, fogadtatása azonban nem volt túl lelkes. A legendás belga sanzonénekes, Jacques Brel halálának negyedszázados évfordulóján, 2003-ban került forgalomba a Tu ne nous quittes pas (Bachelet chante Brel) című album, amelyen Bachelet 11 klasszikus Brel-sanzont énekel, és egy versét mondja el. Az album Jean-Pierre Lang szerzeményével (Tu ne nous quittes pas) indul, amely természetesen szintén Brel emléke előtt tiszteleg. A kiadvány megjelentetésében nem az anyagi, hanem a művészi-emberi szempontok játszották a legfőbb szerepet, hiszen Pierre-t gyakran hasonlították belga kollégájához. 2004. október 19. és október 24. között Bachelet egy nagyszabású fellépéssorozattal ünnepelte pályakezdése harmincéves jubileumát. A koncertek helyszíne a Casino de Paris volt. A rokonszenves, a média tolakodó kíváncsiságát kerülő énekesről kevesen tudták, hogy tüdőrákkal küzd. 2005. február 15-én otthonában hunyt el.
RÉSONANCE-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1973: O. K. Chicago / Yellow Train
* 1974: Moto Rock / Safari Love
* 1976: Boxing Joe / Go! Go! Go!
Albumok
* 1975: O. K. Chicago (Résonance / The Peppers) (2 LP)
* 1976: The Time Machine
PIERRE BACHELET-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1974: Emmanuelle / Emmanuelle en Thaïlande (Instrumental)
* 1975: Histoire d’O / O' et la rencontre
* 1975: Histoire d’O / O' comme Histoire d'O
* 1975: Histoire d’O / O dé sir de faire l'amour
* 1975: L'Atlantique (Toi, moi et la musique) / La Connerie
* 1976: Viens / Jamais 2 sans 3
* 1976: Paristory / Je suis comme je suis
* 1977: Baby Bye Bye / Histoire de coeur
* 1978: Romantic Lover / Disco Circus
* 1980: Elle est d'ailleurs (Nouvelle Version) / Carnaval
* 1982: Les Corons / Nos jours heureux
* 1982: Écris-moi / Sans amour
* 1982: Souvenez-vous / Donne-moi la main
* 1983: Quitte-moi / On s'aimera, on s'aimera
* 1983: Mais l'aventure / Prends Ton Courage
* 1983: Embrasse la / Des nouvelles de vous
* 1985: Marionnettiste / Coeur de Goeland
* 1985: En l'an 2001 / La chanson de Presley
* 1985: Elle ne sait faire que ah! / Derrière le grand Abat-Jour
* 1985: Quand l'enfant viendra / Mais chez Elle
* 1987: Vingt Ans / Tout se ressemble, rien n'est pareil
* 1987: Partis avant d'avoir tout dit / Destinée
* 1987: C'est pour Elle / L'argument du séducteur
* 1989: L'homme en blanc / On s'reverra
* 1989: Tu es là au rendez-vous / Tu es là au rendez-vous (Enregistrement Public)
* 1990: Pleure pas Boulou / J'les oublierai pas
* 1990: Yé yé les tambours / La terre est basse
* 1991: Le déversoir / Théo je t'écris
* 1992: Les Lolas / Ils se sont retrouvés
Albumok
* 1975: L’Atlantique
* 1980: Elle est d'ailleurs
* 1982: Les Corons
* 1983: Découvrir l'Amérique
* 1985: Marionnettiste
* 1985: En l'an 2001
* 1987: Vingt ans
* 1989: Quelque part... c'est toujours ailleurs
* 1992: Les Lolas
* 1995: La ville ainsi soit-il
* 1998: Un homme simple
* 2001: Une autre lumière
* 2003: Tu ne nous quittes pas (Bachelet chante Brel)
* 2008: Essaye
Koncertlemezek
* 1983: Un soir.. Une scène
* 1986: Olympia 86
* 1988: Tu es là au rendez-vous
* 1991: La Scène
* 2005: 30 ans
Válogatások
* 1984: Succès
* 1992: 10 ans de Bachelet pour toujours (2 CD)
* 1994: Bachelet l'intégrale (8 CD)
* 1998: Le Meilleur de Bachelet
* 2002: Pierre Bachelet
* 2006: Les Corons
* 2006: Les Grands Succès de Pierre Bachelet
* 2010: L'album souvenir
Filmzenék
* 1973: Quelques messieurs trop tranquilles
* 1973: Français si vous saviez (dokumentumfilm)
* 1974: Emmanuelle
* 1975: O története (Histoire d’O)
* 1975: Maître Pygmalion
* 1976: La victoire en chantant [a Fekete-fehér színesben (Noirs et blancs en couleurs) című filmhez]
* 1977: Si un jour (rövidfilm)
* 1977: Monsieur Sade
* 1978: Az utolsó romantikus szerető (Le Dernier Amant romantique)
* 1979: Magángyűjtemények (Collections privées) [A szirének szigete (L'île aux sirènes) című epizód]
* 1979: Pour tout l'or du Transvaal (tévésorozat)
* 1979: A bronzbarnák síelni mennek (Les Bronzés font du ski)
* 1979: Csatár a pácban (Coup de tête)
* 1980: Sex with the Stars
* 1982: La Cassure
* 1983: Un homme à ma taille
* 1983: Capitaine X (tévésorozat)
* 1983: Gwendoline
* 1987: Emmanuelle V
* 1988: Médecins des hommes (tévésorozat, a Les Karen, le pays sans péché című epizód)
* 1990: Constance et Vicky (tévésorozat)
* 1992: Port-Breac'h (tévésorozat)
* 1993: Les Contes sauvages
* 1993: Mindörökké Emmanuelle (Éternelle Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle bosszúja (La revanche d'Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle Velencében (Emmanuelle à Venise) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle szerelme (L'amour d'Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle varázsa (Magique Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle illata (Le parfum d'Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle titka (Le secret d'Emmanuelle) (tévéfilm)
* 1993: Emmanuelle 7. – Virtuális valóság (Emmanuelle au 7ème ciel) (tévéfilm)
* 1993: Les noces de carton (tévéfilm)
* 1993: Un soleil pour l'hiver (tévéfilm)
* 1999: A lápvidék gyermekei (Les Enfants du marais)
* 2001: Bűntény a paradicsomban (Un crime au paradis)
* 2001: Vertiges (tévésorozat, a Mauvais présage című epizód)
* 2003: L'agence coup de coeur (tévésorozat, a La stratégie des petits bonheurs című epizód)
RÉSONANCE-VIDEÓK
Yellow Train (csak zene!)
PIERRE BACHELET-VIDEÓK
Emmanuelle (csak zene!)
Histoire d'O (csak zene!)
Histoire d'O (részletek az O története című filmből)
Typhon (csak zene!)
Le Voilier (csak zene!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.