L-VIRA

L-Vira (Hollandia, Ouderkerk aan den IJssel, 1968. június 8.) holland énekesnő eredeti neve: Linda Snoeij. 1983-ban fedezték fel. Két évvel később említésre méltó sikert aratott az európai diszkókban a Talkin 'Bout Rambo című felvétele. Az 1980-as évek végén a Toy Toy, 1996 és 2000 között pedig a Mrs. Einstein nevű női együttes tagja volt. Az 1990-es évektől kezdve rendszeresen vokálozik népszerű holland énekesek lemezein és koncertjein.

KARRIERTÖRTÉNET 

Rambolina 

Linda Snoeij egy néhány ezer főt számláló faluban született Dél-Hollandiában. Tizenöt éves korában, 1983-ban fedezték fel az Op Volle Toeren című tehetségkutató tévéműsorban. Ugyanabban az évben három kislemeze is megjelent, de egyik sem aratott igazán átütő sikert. (Ezeket a kiadványokat a Rate Your Music zenei weboldal valamely oknál fogva 1973-ra datálja, noha a lemezborítók egyértelműen egy kamaszlányt ábrázolnak, és nem egy ötéves kislányt.) A tehetséges lányra felfigyelt Aad Klaris (Adrianus Klaris) szerző-producer is, aki a jövő egyik popsztárját látta benne. 1985-ben eljött a tettek ideje. Klaris szerette volna meglovagolni a Sylvester Stallone főszereplésével készült Rambo 2 (1985) című akciófilm sikerét. Ennek érdekében az Adams & Fleisner teammel társulva egy angol nyelvű dalt írt Talkin 'Bout Rambo címmel. Eléneklésére az akkor 17 éves Lindát kérte fel, aki felvette a jól hangzó L-Vira művésznevet. Ezt teljes joggal olvassa (és mondja) mindenki „Elvirá”-nak, a különleges írásmódnak köszönhetően azonban az „L” az énekesnő eredeti keresztnevére (Linda) utal. Linda imázsát természetesen a dalhoz igazították: „dzsungelkülső”-t terveztek számára (ámbár öltözéke szerintem inkább egy szafarira készülő, unatkozó milliomoslányét idézi, semmint egy dzsungelharcosét: lásd azokat a méretes klipszeket), nem feledkezve meg a Rambo által divatba hozott homlokpántról sem. A Talkin 'Bout Rambo az NSZK-ban aratta a legnagyobb sikert, 14 hétig szerepelt az ottani toplistán, ahol a 26. helyig jutott. Európa többi országában sem volt éppen sikertelen, mindazonáltal inkább a diszkók és a rádióállomások lemezlovasai favorizálták.

Beszéljünk Rambóról! 

Ha már a sláger címében is erre buzdítanak minket, tegyünk egy kis kitérőt, és beszéljünk Rambóról! John J. Rambo nevét 1972-ben ismerhette meg a világ. Ebben az évben jelent meg ugyanis David Morrell Első vér című regénye, amely egy vietnami veteránról szól, aki konfliktusba keveredik egy amerikai kisváros seriffjével. A kezdeti összetűzés kiterjedt hajtóvadászathoz és élethalálharchoz vezet. Morrell így írta le a hősét könyve legelején: „Rambónak hívták, és mindenkinek, aki látta, csak egy kósza madár volt, aki a Kentucky-beli Madison külvárosának benzinkútjánál ácsorog. Hosszú, sűrű szakálla volt, a haja eltakarta a fülét, a válláig lógott.” A szerző elkövette azt a hihetetlen baklövést, hogy 1947. július 6-án született hősét könyve végén megölte. (Bizony, bizony, viszonylag kevés magyar filmrajongó tudja, hogy az eredeti könyvben Rambo meghalt!) Mindazonáltal nem követett el még nagyobb hibát azzal, hogy Bobby Ewingot csináljon belőle, és feltámassza. A filmesek előrelátóbbak voltak, az 1982-ben bemutatott filmben ugyanis Rambo életben maradt, vagyis a folytatásoknak nem volt semmi akadálya. Az első rész – a későbbiekkel ellentétben – még nem afféle háborús akciófilm, hanem inkább egy pszichológiai thriller; a „Vietnam-szindróma” populáris feldolgozása. A főszerepet a Rockyként világhírűvé vált Sylvester Stallone alakította, akinek Rambo az egyik leghíresebb alakítása. (Hogy az egyik legjobb is-e, azt inkább ne feszegessük.) Az egyik producer a magyar filmgyártás jelenlegi mindenhatója, Andy Vajna (Andrew G. Vajna alias Vajna András György) volt. A Rambo nem jutott el a magyar mozikba, viszont évekig a hazai videós feketepiac egyik legnagyobb slágere volt, akárcsak az 1985-ben bemutatott folytatás. Természetesen ez az opusz is nemkívánatosnak minősült a magyar kultúrpolitikában, mint hidegháborús, szovjetellenes propagandafilm, hogy az Afganisztánban játszódó, 1988-as harmadik részről már ne is beszéljünk. (Tényleg ne beszéljünk: rettenetesen rossz film volt!) A széria negyedik része, a 2008-as John Rambo volt az egyetlen Rambo-film, amely végre moziban is látható volt nálunk, és amely mellesleg ismét megnövelte Sylvester Stallone ázsióját.

Living in the Background 

A popzenei Rambo-imázs legnagyobb problémája természetesen az volt, hogy hamar korszerűtlenné vált, hiszen a film által biztosított ingyen marketingnek gyorsan vége szakadt, miután az opusz lefutott a mozikban. A filmhősről szóló slágert nem követte folytatás, és L-Vira a süllyesztőbe került, ahonnan nem sikerült újra kiemelkednie, ámbár derekasan próbálkozott. 1989-ben már a Toy Toy nevű lányegyüttesben bukkant fel, ám a Don't Play Dummy (csípőből fordítva: Ne játszd a hülyét!) című dalból nem lett sláger. Az L-Vira helyett újabb művésznévvel is megpróbálkozott: Linda Michelle néven három kislemezét hozták forgalomba, de a szerencse ezúttal sem pártolt mellé. Pedig gyakran vendégszerepelt a holland médiában, a rádiós lemezlovasok is szorgalmasan játszották mindhárom kislemezt, de a kereskedelmi siker mégsem jött össze. Az 1990-es évek elején Linda a népszerű holland slágerénekes, Marco Borsato vokalistájaként dolgozott. Az eleinte olaszul éneklő Borsato első albumán (Emozioni, 1990) az As Love Begins például kettőjük duettje. 1995-ben Snoeij egy másik népszerű holland énekes, Wolter Kroes lemezein vokálozott. 1996 és 2000 között a Mrs. Einstein női együttes tagja volt. A formáció 1997-ben Hollandiát képviselte a Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Noha versenyszáma, a Niemand heeft nog tijd mindössze 5 pontot kapott a szavazáskor, Hollandiában mégis népszerűvé vált. 2001-ben Linda kivált a Mrs. Einsteinből, hogy ismét szólóban próbáljon érvényesülni. Ehhez élettársa, Giovanni Caminita – a már említett Marco Borsato basszusgitárosa – nyújtott segítséget, a tervezett album azonban a Dureco lemezcég csődje miatt végül nem jelent meg. (Nem kizárt, hogy Linda és Giovanni valamikor házasságot kötöttek, mivel néhány weboldalon az énekesnőt Linda Caminita néven tartják számon.) Az új évezredben rendszeresen fellép Wolter Kroes koncertjein mint háttér-énekesnő. Pályafutása során többször részt vett gyermekekhez szóló, illetve gyermekek megsegítésére készült popzenei kiadványok megszületésében. 2004-ben egy 120 tagú kórus (60 gyerek, 60 nő) számára adott énekleckéket, melyek során többek között az artikuláció, valamint a helyes testtartás és légzéstechnika fontosságára hívta fel a figyelmet. 

DISZKOGRÁFIA 

Kislemezek, maxik 

* 1983: Lucky Lips / Ik hou van jou (Linda Snoeij néven) 

* 1983: Marmer breekt / Zie je niet.... (Linda Snoeij néven) 

* 1983: Bye Bye Love / Hé, Hé, Ho (Linda Snoeij néven)

* 1985: Talkin 'Bout Rambo / Don't Do It, Buddy (L-Vira néven) 

* 1989: Still Lovin' You / You're Coming Home Soon / Still Lovin' You (Extended Version) (Linda Michelle néven) 

VIDEÓK

Bye Bye Love (Előadó: Linda Snoeij) (csak zene!) 

Talkin 'Bout Rambo (Előadó: L-Vira)

Talkin' 'Bout Rambo (Előadó: L-Vira) (másik klip)

As Love Begins (Előadó: Marco Borsato és Linda Michelle) (csak zene!) 

Niemand heeft nog tijd (Előadó: Mrs. Einstein)