Az amerikai Sparks együttes elődjét a Mael fivérek alapították 1968-ban Halfnelson néven. 1971-ben vették fel a Sparks nevet. Intelligens, szofisztikus dalszövegek jellemzik repertoárjukat, színpadi megjelenésük viszont gyakran ironikus, olykor egyenesen komikus hatást keltett. Ennek legfőbb oka a fivérek imázsának tudatos kontrasztja volt: a mogorva tekintetű, Hitler-bajuszú, szinte mozdulatlan, introvertáltnak tűnő Ron mellett Russell igazi extrovertált személyiség, hiperaktív frontember. Több mint négy évtizedes pályafutása során a Sparks mindig képes volt a megújulásra egyrészt azzal, hogy színvonalasan követte a legnépszerűbb könnyűzenei trendeket, másrészt olykor elébe is ment a divatnak. Az Egyesült Államokon kívül főleg az Egyesült Királyságban, Franciaországban és az NSZK-ban örvendett nagy népszerűségnek. Munkássága olyan jelentős előadókra hatott, mint Morrissey, Kurt Cobain, a Sonic Youth, a The Ramones, a Duran Duran, Björk, a Depeche Mode, a New Order, a Def Leppard, a Faith No More és sokan mások.
TAGOK
Az eredeti felállás
* Ron Mael [Ronald David Mael] (Egyesült Államok, Kalifornia, Culver City, 1945. augusztus 12.) – billentyűs hangszerek
* Russell Mael [Russell Craig Mael] (Egyesült Államok, Kalifornia, Santa Monica, 1948. október 5.) – ének
* Earle Mankey – gitár (1968–1973)
* Ralph Oswald – basszusgitár (1968–1971)
* John Mendelsohn – dobok (1968–1971)
Később csatlakoztak
* James Mankey – basszusgitár (1971–1973)
* Harley Feinstein – dobok (1971–1973)
* Dinky Diamond – dobok (1973–1975)
* Adrian Fisher – gitár (1973–1974)
* Peter Oxendale – billentyűs hangszerek (1973–1974)
* Martin Gordon – basszusgitár, ének (1973–1974)
* Ian Hampton – basszusgitár (1974–1975)
* Trevor White – gitár (1974–1975)
* Leslie Bohem – basszusgitár, ének (1980–1984)
* Bob Haag – gitár, ének (1980–1984)
* David Kendrick – dobok (1980–1984)
* James Goodwin – billentyűs hangszerek (1982–1983)
* Spencer Sircombe – gitár (1988)
* John Thomas – billentyűs hangszerek (1988)
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Mael fivérek a Los Angeles megyei Pacific Palisades városában nevelkedtek. A megyében – különösen Los Angeles városában – akkoriban pezsgett a zenei élet, olyan sztárokat láthatott a közönség, mint a The Doors, a Love, a The Sendells és a Beach Boys. A Mael fivérek ott voltak azon az 1966-os The Ronettes-koncerten, amelyet a Big TNT Show című nevezetes koncertfilm is megörökített. A fiúkat felvették a Los Angeles-i Egyetemre (közismert angol rövidítése: UCLA), ahol Ron filmművészetet és grafikát, Russell pedig színházművészetet és filmkészítést tanult. Az amerikai előadók helyett inkább az angol zenészeket favorizálták, mint például a The Who, a Pink Floyd, a The Kinks és a The Move. Emiatt társaik anglofileknek tartották őket, vagyis olyanoknak, akik már-már megszállottan rajonganak a brit kultúráért. A Mael fivérek 1968-ban Halfnelson néven együttest alapítottak: Russell énekelt, Ron volt a billentyűs, a doboknál John Mendelsohn rockkritikus ült, gitáron Earle Mankey, basszusgitáron Ralph Oswald játszott. Az új bandát Todd Rundgren menedzser beajánlotta a Bearsville lemezcéghez. Itt jelent meg a Halfnelson debütáló albuma 1971-ben.
Mendelsohnt időközben Harley Feinstein váltotta fel, Ralph Oswald helyett pedig Earle fivére, James basszusgitározott. Az LP iránt a közönség eleinte nem nagyon érdeklődött. 1972-ben a Bearsville Records a Warner Bros. Recordshoz került. Az új tulaj javaslatára az együttes felvette a Sparks nevet. Sparks Brothers: ez majdnem úgy hangzott, mint a legendás komikusok neve, a Marx Brothers (a Karl keresztnevű nem közülük való!), vagyis a filmbarát Mael fivéreket nem kellett különösebben noszogatni a névváltoztatás ügyében. Következő lépésként a Warner Bros. Records újra kiadta a banda debütáló albumát, amelyről a Wonder Girl című dal lokális sikert aratott. (Más források szerint erre az újrakiadásra csak 1974-ben, a Kimono My House sikere nyomán került sor.) Az 1972-es A Woofer in Tweeter's Clothing című album megjelenéséhez kapcsolódva a Sparks egy angliai turnén vett részt, amely nagyban hozzájárult szigetországi kultuszának kialakulásához. Fellépett a BBC Old Grey Whistle Test című rockzenei műsorában is, amelynek házigazdája szerint a Sparks olyan, mintha a Frank Zappa-féle Mother's of Invention és a The Monkees fúziója lenne.
Kicsi ez a város kettőnknek
Az angliai élmények hatására a Mael fivérek 1973-ban úgy döntöttek, hogy áttelepülnek az Egyesült Királyságba. A többiek nem tartottak velük, ezért a Sparks feloszlott, majd Angliában rögtön újjá is alakult John Hewlett irányításával. Az új menedzser még a Melody Makerben is feladott egy hirdetést, hogy basszusgitárost keresnek a Sparksba. A zenei tudást annyira magától értetődőnek vették, hogy a kikötés csupán ennyi volt: a jelentkezőnek ne legyen szakálla, de azért eredeti figura legyen. Ennek a kritériumnak Martin Gordon felelt meg a legjobban. Adrian Fisher gitárossal és Dinky Diamond dobossal kiegészülve a Sparks felvette a Kimono My House című nagylemezét, amely 1974-ben jelent meg. Az album egyik dala, a This Town Ain't Big Enough for Both of Us (Kicsi ez a város kettőnknek) kiugró sikert ért el: második helyezett lett az angol toplistán, és számos országban szintén bejutott a legnépszerűbbek közé. Elton John valószínűleg nem nagyon örült ennek a nagy sikernek, a megjelenés előtt ugyanis fogadott Muff Winwood producerrel, hogy ebből a dalból nem lesz sláger.
A This Town Ain't Big Enough for Both of Us természetesen elhangzott a BBC legendás könnyűzenei műsorában, a Top of the Popsban is. A Mael fivérek színpadi megjelenése egyszerre volt meglepő és mulatságos: Russell mozgékonyságával ellentétben Ron szinte meg se moccant, hanem blazírt pofával nézett maga elé, miközben a hangszerén játszott. Az albumról még egy dal felkerült a slágerlistákra, az Amateur Hour. 1975-ben a Sparks az Egyesült Államokban koncertezett: New York, Cleveland, Chicago, San Francisco és Los Angeles voltak a fontosabb turnéállomások. A koncerteken a banda a Kimono My House mellett a szintén 1974-ben kiadott nagylemeze, a Propaganda szerzeményeit is játszotta. Természetesen az amerikai televízió könnyűzenei műsoraiban is szerepelt, a rádióállomások pedig kitartóan sugározták aktuális slágereit. 1975-ös albuma, az Indiscreet producere Tony Visconti volt. (Tudomásom szerint Tonynak semmi köze sincs a méltatlanul elfeledett, nagyszerű olasz színházi és filmrendezőhöz, Luchino Viscontihoz.) A kislemezre kimásolt dalok közül a Looks, Looks, Looks, a Never Turn Your Back On Mother Earth és a Something for the Girl With Everything aratták a legnagyobb sikert.
Az édes élet
1976-ban a Mael fivérek visszatértek Los Angelesbe, hogy zenéjükhöz új inspirációkat szerezzenek. Stúdiómuzsikusok közreműködésével vették fel a Big Beat, 1977-ben pedig az Introducing Sparks című albumukat. Mindkét nagylemez a később igen divatossá vált west coast stílus jegyében készült, ám egyik sem lett kiemelkedően sikeres. 1976-ban a fiúk szerepet vállaltak a Hullámvasút (Rollercoaster) című filmben, amelyben két dalt (Fill 'Er Up, Big Boy) adtak elő. Az alkotók eredetileg nem rájuk gondoltak, de az elsőként felkért Kiss együttes nem fogadta el a filmszerződést. A James Gladstone által rendezett alkotás főszerepeit egyébként olyan jeles színészek játszották, mint Henry Fonda, George Segal, Richard Widmark és Timothy Bottoms. A Big Beat és az Introducing Sparks kudarca után a Sparks válaszút elé került. A west coast nem jött be nekik, a rockzenét megunták: merre tovább?
A válaszra nem kellett sokat várni. Ron és Russell nagy tisztelői voltak Giorgio Morodernek, aki a Donna Summer számára írt I Feel Love című 1977-es szerzeményével valósággal forradalmasította a diszkózene műfaját, de a könnyűzene egészére is nagy hatást gyakorolt. (Magyarországon sajnos még mindig gyakori az a téves értékítélet, hogy a klasszikus, 1970-es évekbeli diszkózene jelentéktelen és igénytelen zenei irányzat volt, énekelni egyáltalán nem tudó sztárokkal, akiknél bármelyik műrocker többet ér.) Moroder és a Sparks együttműködésének első eredménye az 1979-ben megjelent No. 1 in Heaven című nagylemez volt, amelynek szinte mindegyik felvétele szerepelt a slágerlistákon. Ezek közül a Magyar Rádió annak idején a La Dolce Vita címűt játszotta a leggyakrabban. (Federico Fellini klasszikus filmjére, az 1960-as Az édes életre való utalás teljesen érthető az olasz származású, filmzenéivel később hatalmas sikereket aratott Moroder és a filmrajongó Mael testvérek esetében.) Az No. 1 in Heaven nemcsak markánsan formálta át a Sparks zenei arculatát, hanem jelentős befolyást gyakorolt az elektronikus zene képviselőire is.
Film és zene
Az alkotói team következő albuma, a Terminal Jive különösen Franciaországban keltett nagy figyelmet, mindenekelőtt a kislemezre kimásolt When I'm With You című slágernek köszönhetően. A Mael fivérek egy esztendőt töltöttek Franciaországban, hogy személyes jelenlétükkel népszerűsítsék az LP-t. Russell ez idő alatt tökéletesen elsajátította a francia nyelvet. Az 1980-as évek elején jelentős változások zajlottak a könnyűzenében: a diszkózene divatja látványosan véget ért, de az elektronikus zene iránti érdeklődés is alábbhagyott. A Sparks zenéje természetesen követte ezeket a változásokat, amint azt az együttes következő három nagylemeze, a Whomp That Sucker, az Angst in My Pants és az In Outer Space is tükrözi. Az elsőről a Funny Face című dalt vált slágerré, a másodikról a címadó dal, amely a Valley Girl (1983) című filmben is elhangzott, a harmadikról pedig a Cool Places. Ez utóbbi a The Go-Go’s női rockegyüttes oszlopos tagja, Jane Wiedlin közreműködésével készült, aki korábban még egy Sparks rajongói klubot is irányított. A Cool Places sikerében oroszlánrésze volt a Los Angeles-i KROQ rádióállomásnak is, amely kiemelten játszotta a dalt. Az 1986-os album, a Music That You Can Dance To címadó felvételét szintén kedvezően fogadta a közönség, valószínűleg azért, mert az No. 1 in Heavenhez hasonlóan populárisabb hangzást képviselt. Az azt követő években a Mael fivérek különféle filmes projekteket tervezgettek, így például a Mai, The Psychic Girl című manga megfilmesítését musical formájában. Nem kisebb személyiség érdeklődött a téma iránt, mint napjaink kultrendezője, az akkor még pályakezdő Tim Burton, de a film a több évig tartó előkészületek ellenére végül nem valósult meg. Egyes hírek szerint Burton azóta sem tett le arról, hogy megvalósítsa ezt a projektet, ámbár szerintem az már erősen kétséges, hogy a Sparks közreműködésével fogja elkészíteni.
Nosztalgia és plágium
A Mael fivérek 1994-es albuma Gratuitous Sax and Senseless Violins címmel jelent meg, és az egész világon figyelemre méltó sikert aratott. A hangzás ismét az No. 1 in Heavent idézte, de ez a fajta popzene főleg a Pet Shop Boys jóvoltából akkoriban egyébként is népszerű volt. Elsőként a When Do I Get to Sing 'My Way' című szerzemény jelent meg kislemezen, ezt követte a When I Kiss You (I Hear Charlie Parker Playing). A modern hangszerelés ellenére egyfajta nosztalgia jellemezte az album dalait, és ezt a nagy slágerek videoklipjei is tükrözik. A nosztalgiát idézik a dalcímek is, hiszen a My Way nem más, mint Frank Sinatra egyik legismertebb örökzöldje 1969-ből, Charlie Parker pedig az 1940-es évek legendás dzsessz-szaxofonistája. 1997-ben került a boltokba a Plagiarism című újabb album, amelynek egyik felét Tony Visconti londoni stúdiójában vették fel, a másik felét pedig a fivérek saját Los Angeles-i stúdiójában. A címmel ellentétben semmiféle plagizálásról nincs szó, csupán arról, hogy a Mael fivérek új köntösbe öltöztették leghíresebb dalaikat olyan sztárok közreműködésével, mint Jimmy Somerville (a Bronski Beat volt énekese) és a Faith No More. Csak a velük készült feldolgozások (The Number One Song in Heaven, This Town Ain't Big Enough for Both of Us) arattak említésre méltó sikert, maga a nagylemez csupán szerény érdeklődést keltett. A következő évben Ron és Russell zenét írtak a Jean-Claude Van Damme főszereplésével forgatott Rajtaütés (1998) című akciófilmhez. Az opuszt a hongkongi Tsui Hark rendezte, aki a Mael fivérek egyik kedvence: a Gratuitous Sax and Senseless Violins című albumukon hallható a róla szóló Tsui Hark című szerzemény. (Érdemes megemlíteni, hogy Jean-Claude Van Damme az egyetlen akciósztár, aki mindhárom nagy tekintélyű hongkongi rendezővel – John Woo, Tsui Hark, Ringo Lam – forgatott, ámbár e sorok írójának véleménye szerint a belga izomfickó legjobb filmjeit nem ők rendezték.)
Az új évezred
A 2000-es évek nem indultak túl jól a Sparks számára, ugyanis a Balls című albuma megbukott. Annál kedvezőbb fogadtatása volt azonban a két évvel későbbi Lil' Beethovennek, amely a Record Collector értékelése szerint a 2002-es esztendő egyik legjobb albuma. A dicséretet a következő évben a magazin azzal fokozta, hogy minden idők egyik legjobb lemezének nevezte a Lil' Beethovent. A kiadványt a Sparks egy nagyszabású angol és európai turnéval népszerűsítette. Valamennyi koncert első felét a Lil' Beethoven dalai alkották, míg a másodikat az együttes legnépszerűbb slágerei. A turné gitárosa, Dean Menta a Faith No More-ból érkezett, a doboknál Tammy Glover ült. A Sparks régi rajongója, Morrissey meghívta az együttest, hogy vegyen részt a 2004-es Meltdown fesztiválon. A programban a Sparks a Kimono My House és a Lil' Beethoven teljes anyagát előadta. 2005-ben a Mael fivérek közreműködtek nagy slágerük, a This Town Ain't Big Enough for Both of Us Justin Hawkins által készített feldolgozásának videoklipjében. Az új verzió az angol slágerlista 6. helyéig jutott.
2006 februárjában került forgalomba a Hello Young Lovers, a Sparks 12. stúdióalbuma, amely a Lil' Beethovenéhez mérhető sikert aratott. Szeptemberben az együttes a londoni Forumban adott koncertet, amelyről DVD is megjelent. Ugyanabban az évben boltokba került a maga idejében rosszul fogadott Introducing Sparks régóta várt CD-változata is. A Hello Young Lovers nagy slágere, a Perfume egyébként elhangzott a Szívek szállodája (Gilmore Girls) című amerikai tévésorozat hatodik évadjának fináléjában, 2009-ben pedig egy Dolce & Gabbana tévéreklámhoz használták fel. 2008 szintén eseménydús esztendő volt a Sparks karrierjében. Májusban és júniusban a testvérek Sparks Spectacular címmel egy különleges koncertsorozaton vettek részt Londonban: összesen 21-szer léptek a közönség elé, és a kronológiát követve mindegyik koncerten bemutatták egy-egy albumuk teljes anyagát. Számos dal akkor hangzott el először élőben, ráadásul a zenészek mindegyik fellépést egy ritkaságszámba menő dal előadásával zárták. A 21. estén került sor megjelenés előtt álló új lemezük, az Exotic Creatures of the Deep bemutatójára. 2009. március 20-án és 21-én a Sparks újabb különleges koncerteket adott. Mindkét estén bemutatta az Exotic Creatures of the Deep teljes anyagát, ráadásként pedig az első koncerten a Kimono My House, a másodikon pedig az No. 1 in Heaven szerzeményei csendültek fel. Az első koncert műsorát a Mael fivérek egykori alma materükben, a Los Angeles-i Egyetemen is előadták a 2009-es Valentin-napon.
Ingmar Bergman elcsábítása
2009. augusztus 14-én sugározta a Svéd SR rádióadó a Mael fivérek The Seduction of Ingmar Bergman című musicaljét. Ebben közreműködött két svéd színművész, Elin Klinga és Jonas Malmsjö is, akik korábban mindketten dolgoztak Bergmannal. A részben angol, részben svéd nyelvű musical Bergman életének azt a periódusát eleveníti fel, amikor az Egy nyári éj mosolya (1955) című filmjének sikere után a svéd Mestert megpróbálták Hollywoodba csábítani. (A valóságban Bergman elutasította a filmfőváros ajánlatát, mert úgy érezte, képtelen lenne abban a légkörben alkotni. „Legamerikaibb” filmjének egyébként a németországi önkéntes száműzetésben forgatott 1977-es Kígyótojást tartják, ami nem csoda, hiszen a produkciót az Amerikában élő olasz producer, Dino De Laurentiis finanszírozta, a férfi főszerepet pedig az amerikai David Carradine játszotta.) A The Seduction of Ingmar Bergman 2009. október 28-án a BBC 6 műsorában is elhangzott, sőt a londoni közönség később színházban is megtekinthette. A Mael fivérek remélik, hogy a musical bekerül a színházi repertoárba, és majd film is készül belőle. Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban némi pesszimizmusra ad okot, hogy eddig még a testvérek egyetlen dédelgetett filmterve sem valósult meg.
A Mai, The Psychic Girlről már volt szó, de az elvetélt filmötletek között található a Confusion is, amely az 1980-as évek legelején kezdett formát ölteni a világhírű francia filmrendező, Jacques Tati számára. A mű Tati 1982-ben bekövetkezett halála miatt nem született meg. 2010. szeptember 2-án két új Mael-szerzemény, a Would We Be Without Books és az I Am a Bookworm debütált a Bookworm című rádióműsorban, amelynek házigazdája, Michael Silverblatt évek óta a Sparks nagy rajongója. A könyvekkel és irodalommal foglalkozó Bookworm 1989 óta van folyamatosan műsoron, és 21 év után először cserélték le a szignálzenéjét. 2011. június 25-én a Los Angeles-i Filmfesztivál egyik eseményeként bemutatták a The Seduction of Ingmar Bergman színpadi változatát. Bergmant Peter Franzén finn színművész, Greta Garbót Ann Magnuson amerikai színésznő alakította, a sztárjelöltet pedig Rebecca Sjöwall amerikai opera-énekesnő, akárcsak az eredeti hanglemezen. Guy Maddin rendezte az előadást, amelyen természetesen a Mael fivérek is felléptek. A rendezvény kedvező kritikai visszhangja felerősítette azt a reményt, hogy a mű belátható időn belül a filmvásznon is megjelenik majd.
DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1972: Wonder Girl / (No More) Mr. Nice Guy
* 1973: Girl from Germany / Beaver O'Lindy
* 1974: This Town Ain't Big Enough for Both of Us / Barbecutie
* 1974: Amateur Hour / Lost and Found
* 1974: Never Turn Your Back on Mother Earth / Alabamy Right
* 1974: Talent Is an Asset / Lost and Found
* 1975: Something for the Girl With Everything / Marry Me
* 1975: Get in the Swing / Profile
* 1975: Looks, Looks, Looks / Pineapple
* 1976: I Want to Hold Your Hand / England (withdrawn)
* 1976: Big Boy / Fill 'er Up
* 1976: I Like Girls / England
* 1977: A Big Surprise / Forever Young
* 1979: La Dolce Vita / My Other Voice
* 1979: The Number One Song in Heaven / The Number One Song in Heaven (Version)
* 1979: Beat the Clock / Beat The Clock (Alternative Mix)
* 1979: Beat the Clock / Tryouts for the Human Race
* 1979: Tryouts for the Human Race / Tryouts for the Human Race (Long Version)
* 1980: When I'm With You / When I'm With You (Instrumental)
* 1980: When I'm With You / Just Because You Love Me
* 1980: Young Girls / Rock'n'Roll People in a Disco World
* 1981: Funny Face / Tips for Teens
* 1981: Tips for Teens / Don't Shoot Me
* 1982: Eaten by the Monster of Love
* 1982: Modesty Plays / Angst in My Pants
* 1982: I Predict / Moustache
* 1983: Get Crazy
* 1983: Cool Places / Sports
* 1983: All You Ever Think About Is Sex / I Wished I Looked a Little Better
* 1984: With All My Might / Sparks in the Dark
* 1984: Pretending to Be Drunk / Kiss Me Quick
* 1985: Armies of the Night / Give It Up (Evelyn „Champagne” King)
* 1985: Change / This Town Ain't Big Enough for Both of Us (Acoustic)
* 1986: Fingertips / The Scene
* 1986: Music That You Can Dance To (UK Extended Club Version) / Fingertips (Extended Club Version)
* 1986: Rosebud (Extended Club Mix) / Theme from Rosebud (Cinematic Mix) / Rosebud (FM Mix)
* 1989: So Important / Just Got Back from Heaven
* 1993: National Crime Awareness Week (Psycho Cut) / National Crime Awareness Week (Highly Strung Hosedown) / National Crime Awareness Week (Complete Psycho) / National Crime Awareness Week (13 Minutes in Heaven)
* 1994: When Do I Get to Sing 'My Way'
* 1995: When I Kiss You (I Hear Charlie Parker Playing)
* 1996: Now That I Own the BBC
* 1997: The Number One Song in Heaven (with Jimmy Somerville)
* 1997: This Town Ain't Big Enough for Both of Us (Sparks vs. Faith No More)
* 1999: More Than a Sex Machine
* 2003: Suburban Homeboy
* 2006: Perfume
* 2006: Dick Around / Waterproof
* 2008: Good Morning
* 2009: Lighten Up, Morrissey
Albumok
* 1971: Halfnelson / Sparks
* 1973: A Woofer in Tweeter's Clothing
* 1974: Kimono My House
* 1975: Propaganda
* 1975: Indiscreet
* 1976: Big Beat
* 1977: Introducing Sparks
* 1979: No. 1 in Heaven
* 1980: Terminal Jive
* 1981: Whomp That Sucker
* 1982: Angst in My Pants
* 1983: In Outer Space
* 1984: Pulling Rabbits Out of a Hat
* 1986: Music That You Can Dance To
* 1988: Interior Design
* 1995: Gratuitous Sax & Senseless Violins
* 1997: Plagiarism
* 2000: Balls
* 2002: Lil' Beethoven
* 2006: Hello Young Lovers
* 2008: Exotic Creatures of the Deep
* 2009: The Seduction of Ingmar Bergman
Válogatások
* 1976: 2 Originals of Sparks
* 1979: Relativity
* 1979: The Best of Sparks
* 1981: The History of Sparks
* 1989: Just Got Back from Heaven
* 1990: Mael Intuition: The Best of Sparks 1974–76
* 1991: Profile: The Ultimate Sparks Collection
* 1993: In the Swing
* 1993: The Heaven Collection: The Very Best of the Mael Brothers
* 1993: The Hell Collection – Obscurities, Oddities And Rarities
* 1993: The Heaven Collection / The Hell Collection
* 1996: The 12 Inch Mixes
* 2000: The Best of Sparks 2
* 2002: This Album's Big Enough... The Best of Sparks
VIDEÓK
La Dolce Vita (másik klip)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.