disco

disco

2012. szeptember 22., szombat

C. W. McCALL

(Legjobb barátomnak születésnapja alkalmából)

C. W. McCall (Egyesült Államok, Iowa állam, Audubon, 1928. november 15.) amerikai énekes, aktivista és politikus eredeti neve: William Dale Fries Jr. Főleg a kamionosokról szóló countrydalai révén ismert. Ezek közül a legnépszerűbb az 1975-ös Convoy, amely Sam Peckinpah Magyarországon is bemutatott filmjét, a Konvojt (1978) ihlette, és kulcsszerepet játszott a CB-őrület elterjedésében. A hetvenes évek végén visszavonult a zenei életből, és a következő évtizedben politikusként aktivizálta magát: kétszer is megválasztották lakóhelye, Ouray polgármesterének. 1990-től újra hallatott magáról énekesként is, de régi sikereit nem tudta megismételni. 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek 
A Fries szülők zenészek voltak, akik némafilmek vetítése közben játszottak. William zenei tehetségére már gyerekkorában felfigyeltek: klarinétozott és énekelt, mindazonáltal a zenénél sokkal jobban érdekelte a művészet és a grafikai tervezés. A középiskolai évek alatt a sulizenekarban dobolt. Az Iowai Egyetemen zenét tanult, és játszott az iskolai együttesben is. A képzőművészetek iránti érdeklődése azonban nem múlt el, ezért szakot váltott, és kereskedelmi grafikát kezdett tanulni. A diploma megszerzése után művészeti területen helyezkedett el egy omahai tévéállomásnál. Öt évig dolgozott ott, saját műsort is kapott, amelyben hírességek karikatúráit rajzolta meg. A hatvanas évek elején az omahai Bozell & Jacobs reklámcéghez került mint művészeti igazgató. Egy péksüteményeket forgalmazó cég, a Metz Baking Companyhez tartozó Old Home Bread számára találta ki C. W. McCall figuráját, akit részben saját magáról mintázott. (A szerepet Jim Finlayson játszotta.) McCall az Old Home Bread kamionosaként szabad ideje javát az Old Home Filler-Up and Keep On a Truckin' Caféban töltötte, ahol barátnője, Mavis (Jean McBride Capps alakításában) a pincérnő. McCall fiktív figurája – akinek egy Sloan nevű kutyája is van – megtetszett a közönségnek, és a médiakampánynak köszönhetően Fries 1974-ben megkapta a reklámszakma egyik legrangosabb elismerését, a Clio-díjat. (Ezt két évvel később egy másik Old Home Bread-reklámért újra neki ítélték.) Ekkor úgy döntött, hogy az általa kitalált C. W. McCall népszerűségét megpróbálja kamatoztatni a popszakmában is. (Fries egyébként már az első reklámban is énekelt.) Ennek érdekében társult a szintén a Bozell & Jacobsnál dolgozó Chip Davis (Louis F. Davis Jr.) zeneszerzővel: Fries énekelt és szöveget írt, Davis pedig country stílusú zenét komponált. Az első dal természetesen McCall törzshelyéről kapta a címét: Old Home Filler-Up and Keep On a Truckin' Cafe. A kislemez szép sikert aratott, a Billboard slágerlistáján is felbukkant. Még ugyanabban az évben megjelent a folytatás, a Wolf Creek Pass, amely elődje népszerűségét is felülmúlta. 1975-ben a rajongók megvásárolhatták C. W. McCall első albumát, amely az említett sláger nyomán a Wolf Creek Pass címet kapta. 


Konvoj: a dal 
1975 novemberében jelent meg C. W. McCall legnépszerűbb slágere, a Convoy, amely természetesen Fries és Davis közös szerzeménye. A felvétel előbb az Egyesült Államokban, majd az egész világon nagy sikert aratott. Amerikában hat hétig vezette a country toplistát, és egy hétig állt a pop slágerlista élén. Mondani sem kéne, hogy aranylemez lett belőle. Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon szintén az első helyig jutott, az Egyesült Királyságban és Írországban második lett. Nyugat-Európában már nem volt annyira nagy a siker, ami részben azzal magyarázható, hogy egy jellegzetesen amerikai dalról van szó, és az azonos című film csak jóval később készült el. A Convoy az első körben az NSZK-ban csak a 43. lett a slágerlistán, Franciaországban pedig a 76. helyen állt meg. A dal egy Gumikacsa (Rubber Duck) nevű kamionosról szól, aki egy kamionos lázadás vezéralakjává válik. A megmozdulás jegyében a kamionok megállás nélkül mennek előre az Egyesült Államok területén nyugatról kelet felé. Zenei szempontból a felvétel három részből áll: a CB-rádión folytatott, szlenggel tarkított beszélgetésekből, a narrációból (amikor C. W. McCall a zene ritmusára elmondja a történéseket) és a kórusból, amely a refrénben a konvoj növekedéséről énekel: „'Cause we got a little ol' convoy / Rockin' through the night. / Yeah, we got a little ol' convoy, / Ain't she a beautiful sight? / Come on and join our convoy / Ain't nothin' gonna get in our way. / We gonna roll this truckin' convoy / 'Cross the U-S-A.” (Szabad fordításban: „Mert van egy kis konvojunk, / amely végiggurul az éjszakán. / Igen, van egy kis konvojunk, / nem csodálatos látvány? / Gyere és csatlakozz a konvojunkhoz, / amelyet semmi nem állíthat meg. / Ezt a kamionkonvojt keresztülvezetjük / az egész Egyesült Államokon.”) A refrén bevezető sora másodszorra így módosul: „'Cause we got a great big convoy” (Mert van egy nagyon nagy konvojunk), majd ez lesz belőle: „'Cause we got a mighty convoy” (Mert van egy hatalmas konvojunk). 


Konvoj: a film 
A dal sikerére felfigyeltek a filmesek is, akik igyekeztek kihasználni a C. W. McCall addigi ténykedésének köszönhető kamiondivatot. Bill L. Norton forgatókönyve azonban lényegében csak két szereplő (Gumikacsa, Kocaól) nevét és a kamionos lázadás motívumát vette át a slágerből, éppen ezért Fries egy új verziót készített a dalból, hogy a szöveg jobban illeszkedjen a film cselekményéhez. A rendezésre Hal Needham, a főszerepre pedig Burt Reynolds neve merült fel, ők azonban úgy döntöttek, hogy inkább a hasonló jellegű Smokey és a bandita (1977) című akcióvígjátékot készítik el. Felmerült, hogy a Konvoj legyen Gene Hackman rendezői debütálása, de a kiváló színész visszautasította a lehetőséget. (Azóta se rendezett filmet. Talán jobb is így, mert remek színészekből nem törvényszerűen lesznek jó filmrendezők.) A rendezést végül A vad banda (1969) című véres westernje révén ismert Sam Peckinpah vállalta, akinek égetően nagy szüksége volt egy újabb kasszasikerre. Négy előző filmje ugyanis anyagi szempontból megbukott, és Peckinpah alkohol- és drogproblémákkal küzdött. A munka nem indult túl jól, mivel a rendező elégedetlen volt a forgatókönyvvel, ezért megpróbálta rávenni a színészeket arra, hogy írják át a szövegüket, illetve improvizáljanak. Noha korábbi filmjeiben már mind a négy főszereplővel (Kris Kristofferson, Ali McGraw, Ernest Borgnine, Burt Young) dolgozott, egyik színész sem fogadta túl lelkesen Peckinpah reformjavaslatait. A forgatókönyvvel ellentétben a rendező ragaszkodott ahhoz, hogy színes bőrű szereplői is legyenek a Konvojnak: így került a történetbe Pók Mike (Franklyn Ajaye) és Fekete Özvegy (Madge Sinclair).


A forgatás 1977. május 2-án kezdődött, és szeptember 27-én fejeződött be. Peckinpah nem tudott teljesen felülkerekedni szenvedélybetegségein, ezért megkérte jó barátját, James Coburn színészt, hogy segédrendezőként legyen mindig mellette. Bizonyos jeleneteket állítólag Coburn irányításával vettek fel, amikor Peckinpah nem volt olyan állapotban, hogy részt vegyen a forgatáson. Nemcsak az új-mexikói forgatás csúszott 11 napot, hanem a gyártási költségek is megduplázódtak: a végösszeg 12 millió dollárra rúgott. Noha a kritikák nem voltak igazán lelkesek, a film mégis Peckinpah legnagyobb kereskedelmi sikerének bizonyult: több mint 45 millió dollárt jövedelmezett. A rendező sajnos szakmailag nem nagyon tudott profitálni a sikerből, szenvedélybetegségeiből ugyanis nem sikerült kilábalnia. Korai halála előtt csupán egy meglehetősen gyenge és zavaros thrillerre (Az Ostermann-hétvége, 1983) futotta még az erejéből. A Konvoj egyébként nagy sikert aratott a vasfüggöny innenső oldalán is, Magyarország sem volt kivétel. A Szovjetunióban különösen lelkesen fogadták az opuszt, a marxista filmkritikusok szerint a Konvoj az amerikai munkásosztály lázadásáról szól a korrupt kormány ellen. Ami a zenét illeti, az eredeti sláger új változata mellett olyan előadók dalai hangzanak el benne, mint például Kenny Rogers (Lucille), Gene Watson (Cowboys Don't Get Lucky All the Time), Crystal Gayle (Don't It Make My Brown Eyes Blue), Billie Jo Spears (Blanket ont he Ground) és Anne Murray (Walk Right Back).


Zene és politika 
Filmről még szó sem volt, de C. W. McCall már 1976-ban elkészítette a folytatást nagy slágeréhez: a 'Round the World with the Rubber Duck nem bizonyult annyira népszerűnek, mint a Convoy, mindazonáltal feljutott az amerikai slágerlistára. A dalszöveg szerint a kamionosok immár az egész világot beutazzák: megfordulnak Nagy-Britanniában, az NSZK-ban, a Szovjetunióban és Japánban, sőt még Ausztráliában is. (A filmesek viszont a kasszasiker ellenére sem folytatták a sztorit.) A Rubber Duck című harmadik albumon hallható az önéletrajzi vonatkozású Audubon, amely Fries szülővárosáról szól. Ennél nagyobb sikert aratott az 1977-es, lírai hangvételű Roses for Mama, amely a country toplista második helyéig jutott. A C. W. McCall-albumokat természetesen turnék is népszerűsítették, melyeken Fries és Davis mellett Ron Cooley, Jackson Berkey, Eric Hansen és más zenészek vettek részt. A megújulás jegyében mindazonáltal bővült a formáció szerzőgárdája is: a Roses for Mama és a C. W. McCall & Co. című albumok dalainak többségét már nem a Fries–Davis páros jegyezte. Mindazonáltal a Convoy nagy sikerét C. W. McCall már nem tudta megismételni. Nagy slágerének köszönhetően 1976-ban nemcsak a country hírességeinek csarnokába iktatták be, hanem a People magazin az esztendő 25 legbefolyásosabb embere közé is besorolta. Nyilvánvaló volt, hogy a csúcsról csak lefelé vihet az út, ezért az 1970-es évek végén Fries felhagyott az énekléssel, és visszavonult a polgári életbe.


A sztár a feleségével, Rena Jayne-nel – akit R. J. néven örökített meg a Black Bear Road című dalban – 1979-ben a Colorado állambeli Ouraybe költözött. A házaspárnak az évek folyamán két fia született, Mark és Bill Jr. Fries már legelső, 1975-ös albuma több dalában is énekelt Coloradóról, a következő évben pedig Ourayben megnyílt a Colorado természeti szépségeit bemutató C.W. McCall’s San Juan Odyssey multimédia kiállítás, amely húsz évig fogadta a látogatókat. 1986 januárjában Friest megválasztották Ouray polgármesterének, mandátumát 1989-ben újabb három évre hosszabbították meg. Hivatali működésének leglátványosabb eredménye a Walsh könyvtár felújítása volt. 1989-ben régi barátja, Chip Davis hívta fel azzal az ötlettel, hogy készítsenek egy új albumot a régi C. W. McCall-dalokból. A nyitó felvétel, a Comin 'Back for More viszont kifejezetten ehhez a kiadványhoz íródott, és a XIX. században kannibalizmussal vádolt Alfred Packer aranyásóról (1842–1907) szól. Davis és Fries közös munkájának eredménye, a The Real McCall: An American Storyteller című album 1990-ben jelent meg. Bár a rajongóknak köszönhetően a lemez az utolsó példányig elfogyott, C. W. McCall nem került vissza a nemzetközi könnyűzene porondjára. 1989 és 1998 között három sikeres válogatásalbuma jelent meg. 2003-ban újra Davisszel dolgozott együtt, aki ekkor a Mannheim Steamroller művésznevet használta. 2008-ban egy másik ourayi helyszínen újra megnyílt a San Juan Odyssey multimédia kiállítás, melynek anyagából DVD is megjelent. 2009-ben Friest beiktatták a Iowa állambeli rock and roll hírességek csarnokába. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1974: Old Home Filler-Up and Keep On a Truckin' Cafe / Old Thirty 
* 1974: Wolf Creek Pass / Sloan 
* 1975: Black Bear Road / Four Wheel Drive 
* 1975: Black Bear Road (promóciós lemez) 
* 1975: Classified / I've Trucked All Over This Land 
* 1975: Classified / Green River 
* 1975: Convoy / Long Lonesome Road 
* 1976: There Won't Be No Country Music (There Won't Be No Rock 'N' Roll) / Green River 
* 1976: Crispy Critters / Jackson Hole 
* 1976: Indicatif sur France-Inter de „Marche ou rêve” / Telluride Breakdown 
* 1976: Four Wheel Cowboy 
* 1976: 'Round the World with the Rubber Duck / Night Rider 
* 1977: Convoy / Roses for Mama 
* 1977: Columbine / Roses for Mama 
* 1977: Audubon 
* 1978: Outlaws and Lone Star Beer / Silver Cloud Breakdown 
* 1980: Kidnap America 
* 1989: Convoy / Long Lonesome Road 


Albumok 
* 1975: Wolf Creek Pass 
* 1975: Black Bear Road 
* 1976: Wilderness 
* 1976: Rubberduck 
* 1977: Roses for Mama 
* 1979: C. W. McCall & Co. 
* 1979: San Juan Odyssey (The London Symphony Orchestra and C. W. McCall) 
* 1990: The Real McCall: An American Storyteller 
* 2003: American Spirit (Mannheim Steamroller and C. W. McCall) 

Válogatások 
* 1978: C. W. McCall’s Greatest Hits 
* 1989: Four Wheel Cowboy 
* 1991: The Legendary C. W. McCall 
* 1998: The Best of C. W. McCall 

ZENEI VIDEÓK



Black Bear Road (csak zene!)


Convoy (részletek a Konvoj című filmből)


Audubon (csak zene!)


REKLÁMVIDEÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.