disco

disco

2012. szeptember 25., kedd

PATRICK COWLEY

Patrick Joseph Cowley (Egyesült Államok, New York állam, Buffalo, 1950. október 19. – Egyesült Államok, Kalifornia, San Francisco, 1982. november 12.) amerikai zeneszerző, producer és zenész, a disco műfaj képviselője, a Hi-NRG irányzat egyik előfutára. Családi beceneve: Pat. A világhírű transzvesztita sztárral, Sylvesterrel való együttműködése hozta meg számára az első nemzetközi sikereket. 1981-től jelentek meg saját lemezei, melyek közül a Menergy, a Megatron Man, a Tech-No-Logical World és a Mind Warp a legismertebbek. Sylvester mellett mások számára is dolgozott: például bő negyedórás remixet készített Donna Summer I Feel Love című világhírű diszkóslágeréből, és beindította Paul Parker karrierjét. Az AIDS egyik első híres áldozataként hunyt el 1982-ben. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Patrick Cowley szülei: Ellen (1923–1984) és Kenneth Cowley (1919–2005). Három testvére született: egy bátyja, James, és két húga, Mariellen és Madonna. (Utóbbinak természetesen semmi köze a világhírű énekesnőhöz.) A Cowley család a New York állambeli Rochesterben élt. Patrick már tizenéves korában keresett dobosnak számított a helyi amatőr együttesekben, de tudott gitározni is, és billentyűs hangszereken játszani. Otthon, az alagsorban próbált, és bár családja majd megőrült a hangos zenétől, szülei mégis támogatták zenei ambícióit. Édesapja így emlékezett minderre: „Nem érdekelte őt az öltözködés, a pénz, de még a saját egészsége sem. Semmi sem jelentett olyan sokat számára, mint a zene.” Patrick előbb a lewistoni Niagara Egyetemre járt, majd átment a Buffalo Egyetemre, ahol angolt tanult. 1971-ben San Franciscóba költözött, a CCSF (City College of San Francisco) intézményében Jerry Mueller osztályának hallgatójaként a szintetizátorokkal ismerkedett. Különösen az E-MU System márkájú szintetizátort ismerte meg behatóan, amelyen mesteri módon megtanult játszani. Mueller visszaemlékezései szerint Cowley nem volt teljesen tisztában a zenei szakkifejezésekkel, de hallás után gyakorlatilag bármilyen dallamot el tudott játszani szintetizátoron. Patrick mindhárom osztálytársával – Arthur Adcock, Jerry Judnick, Maurice Tani – összebarátkozott. Arthurral és Maurice-szal alapította meg a Short Circuit produkciós céget, amely rádióállomások számára készített különféle zenei effekteket. 


Akarsz funkyt járni? 
A népszerű San Franciscó-i transzvesztita sztár, Sylvester hallotta Cowley néhány korai szintetizátorfelvételét, és meghívta őt, hogy csatlakozzon a kísérőegyütteséhez. Patrick akkoriban San Francisco legmenőbb melegdiszkójában, a Cityben dolgozott mint fénytechnikus. Sylvester rendszeresen fellépett a Cityben a kísérőzenészeivel. Az együttes tagjai eleinte idegenkedve fogadták Patrickot, aki ráadásul nem avatta be őket abba, hogy tulajdonképpen hogyan is dolgozik a hangszerén. Sylvester azonban ragaszkodott a felfedezettjéhez, és mint billentyűst magával vitte őt dél-amerikai és európai turnéjára. A sztár ugyanis úgy vélte, karrierje érdekében szüksége van a megújulásra, és ráérzett arra, hogy a Cowley-féle szintetizátoralapú zene lehet a jövő trendje. Rövidesen a többiek is megkedvelték Cowley-t, miután látták a zene iránti hatalmas lelkesedését és kreativitását, amellyel gyakran áthidalta a technikai nehézségeket. Az 1970-es években ugyanis a szintetizátorok még nem tartoztak a koncerteken gyakran használt hangszerek közé, ezért technikai hátterük meglehetősen kezdetleges volt. Sylvester 1978-as albuma, a Step II óriási sikert aratott, csak az Egyesült Államokban félmillió darab fogyott belőle. Cowley szintetizátorjátéka és Sylvester sajátos, magas regiszterű énekhangja tökéletes kombinációnak bizonyult. Az LP-ről a You Make Me Feel (Mighty Real) bombaslágerré vált, azóta egyike a disco műfaj legemlékezetesebb örökzöldjeinek. (Az 1980-as években egy másik meleg sztár, Jimmy Somerville is sikerrel énekelte.) A Dance (Disco Heat) szintén kedvező fogadtatásban részesült. Lényegében a Step II tette Sylvestert diszkósztárrá, akinek nevét az egész világ megismerte. A két művész együttműködésének másik csúcspontja az 1982-es Do Ya Wanna Funk (Akarsz funkyt járni?). A dal eredetileg az All I Need című Sylvester-albumon hallható, melyet később a nagy sláger címére átkeresztelve forgalmaztak tovább. 


Donna Summer, Paul Parker és mások 
1977 egyik legnagyobb világslágere volt Donna Summer I Feel Love című felvétele, Giorgio Moroder, Pete Bellotte és Summer közös szerzeménye. Az énekesnő „konceptalbumára”, az I Remember Yesterdayre készült, amely a múlt, a jelen és a jövő hangzásvilágát próbálta egységbe foglalni. Az I Feel Love képviselte a jövőt, de az illetékesek eleinte annyira nem láttak benne fantáziát, hogy csupán a Can't We Just Sit Down című – egyébként kiváló – R&B ballada kislemezének B oldalára tették rá. Nos, a ballada érdemtelenül kevés figyelmet keltett, annál nagyobb dobásnak bizonyult az I Feel Love. Ez volt a mainstream könnyűzene történetének első olyan felvétele, amelyet kizárólag szintetizátorokra hangszereltek. 35 év után is épp oly modernnek tűnik, mint annak idején, első megjelenésekor. Valósággal forradalmasította a könnyűzenét, mondhatni, „megágyazott” a techno műfajnak. Hatását sokan és sokféleképpen magyarázták. Egyes elméletek szerint a „férfias” gépzenei hatás és Donna Summer éterien lebegő, erotikus töltetű énekének kontrasztja teszi rendkívüli élménnyé a felvételt. Más elemzők szerint a lüktető ritmus és a szexi előadásmód valósággal kiszakítja a hallgatót a tér és idő korlátai közül, a ritmus, a gyönyör és az extázis öntörvényű birodalmába repít. Patrick Cowley már 1978-ban egy bő negyedórás remixet készített a slágerből, verzióját azonban csak 1981-ben jelentette meg Summer kiadója, a Casablanca Records. Különösen a lemezlovasok fogadták nagy tetszéssel Cowley munkáját, és ez a maxi mindmáig a legnépszerűbb I Feel Love-mixnek számít, noha a slágert azóta rengetegen mixelték és feldolgozták.

Patrick Cowley 1979 őszén ismerkedett meg Paul Parkerrel egy közös barátjuknak köszönhetően. Parker addig a beat és a rock területén volt érdekelt, Patrick azonban bevezette őt a diszkózene világába. Próbafelvételt készített vele, amelytől annyira el volt ragadtatva, hogy felajánlotta a közös munkát. Ennek első kézzel fogható eredménye, a Right on Target című kislemez 1982 nyarán vezette a Billboard Hot Dance Music/Club Play slágerlistáját. Mondani sem kéne, hogy Paul debütáló nagylemeze, a Too Much to Dream is Cowley felügyelete alatt készült, ámbár csak Patrick halála után jelent meg. A baráti segítséget Parker a maga módján viszonozta, és vokalistaként működött közre Cowley néhány szólófelvételén: a Lift-Off az 1981-es Megatron Man, a Tech-No-Logical World pedig a Mind Warp című 1983-as albumon hallható. Cowley barátai és munkatársai közül említést érdemel még Frank Loverde, Linda Imperial és Peggy Gibbons is. Hármójuk vokáljával vette fel a Die Hard Lover című szerzeményt, amely Loverde & Patrick Cowley néven jelent meg 1982-ben. (Négy évvel később Linda Imperial & Patrick Cowley néven is megjelent a Die Hard Lover egy vokális és egy instrumentális verziója.) 


Az első szólósiker 
1980 decemberében a Fusion Records jelentette meg Patrick Cowley első saját szólókislemezét: az A oldalon a Menergy, a B oldalon az I Wanna Take You Home kapott helyet. A Menergy kiugró sikert aratott az egész világon, két hétig vezette a Billboard dance/disco slágerlistáját. Emlékszem, amikor először meghallottam B. Tóth László egyik műsorában, teljesen magával ragadott a ritmus és a hangzás, és lestem, mikor tudnám magnóra venni. (Sokkal később jött össze a dolog, és nem a rádió által.) B. Tóth ráérzett arra, hogy a cím valamiféle szójáték, de vagy nem értette, vagy szemérmesen nem akarta megérteni a jelentését, ezért Menergia címmel konferálta fel. Arra hivatkozott, hogy az „energy” energiát jelent, ezt egybeolvasva a szókezdő „M” betűvel, kijön a Menergia. Ez is egy lehetséges magyarázat, de az is teljesen egyértelmű, hogy a „Men” szó férfiakat jelent, vagyis ha figyelembe vesszük Cowley homoszexuális hajlamait, mindenki előállhat egy új fordítással a „Men” és az „energy” kombinációjára. A több mint nyolcperces felvétel 1984-ben új változatban jelent meg, amelyen a fő szólamot a régi barát, Sylvester énekelte. Az eredeti felvételen azonban Michael Finden (Sylvester kísérőegyüttesének egyik zenésze) és három hölgyismerőse, Lauren Carter, Jo Carol Block és Carol McMackin vokálozott. Patrick annyira elégedett volt velük, hogy ők lettek állandó háttérénekesnői. Érdekes módon egyébként maga Cowley nagyon ritkán énekelt a saját lemezein, e ritka alkalmak egyikét a Teen Planet című szerzemény jelentette. 


Hi-NRG klasszikusok 
A Fusion Records adta ki Cowley első szólóalbumát, amely természetesen a Menergy címet kapta. A bő félórás zeneanyag öt tételből áll, a címadó szerzemény indítja, és a Menergy (reprise) zárja. Patrick a nagy sláger társszerzőjével, Marty Blecmannal együtt még 1981-ben megalapította saját lemezcégét, a Megatone Recordsot. Itt jelent meg következő albuma, a Megatron Man, szintén 1981-es évszámmal. (Más források úgy tudják, a lemezre valóban 1981-es évszámot írtak, de csak 1982 márciusában hozták forgalomba). A bő kilencperces címadó felvétel már 1981 áprilisában eljutott a rajongókhoz, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem ismételte meg a Menergy rekordját: a Billboard dance/disco slágerlistáján be kellett érnie a második hellyel. Az album hat felvételt tartalmazott közel háromnegyed óra terjedelemben, a címadó szerzemény mellett a már említett Lift Off a legismertebb. Patrick Cowley legnagyobb szenvedélye a zene volt, amely mellett nem maradt ideje egy komoly párkapcsolatra. Alkalmi kapcsolataiban állítólag nagyon merészen és vadul viselkedett, bár ő maga csak akkor mesélt barátainak a szerelmi kalandjairól, ha maga a történet vicces volt. Az 1980-as évek legelején az AIDS még nem volt széles körben ismert betegség, ezért amikor Cowley-n jelentkeztek az első tünetek, a zenész és környezete valamiféle egzotikus étel által okozott betegségre gyanakodtak. (Patrick ugyanis nem sokkal korábban járt Dél-Amerikában). 


A XX. század pestise 
Az orvosok képtelenek voltak diagnosztizálni a sztár betegségét, és úgy vélték, állapotának rohamos romlását (különös tekintettel feltűnő súlyveszteségére) valamilyen parazita vagy netán idegi eredetű betegség okozza. Cowley egészsége annyira megrendült, hogy 1981 végén kórházba került, és úgy tűnt, nem sok ideje van már hátra. 1982 elején azonban állapota valamelyest javult, ezért elhagyhatta a kórházat. Barátai, Paul Parker és Ken Crivello fogadták be, és ők gondoskodtak róla. Ekkor már kiderült, hogy a XX. század pestisében, AIDS-ben szenved, amelyről nagyon keveset lehetett akkor még tudni, és e kevés információ egyike az volt, hogy a betegség gyógyíthatatlan. Sok régi barát elmaradt Cowley mellől, mert attól féltek, hogy esetleg már attól is elkaphatják az AIDS-t, ha véletlenül megérintik őt. Sylvester úgy vélte, a munka az, amely reményt adhat a barátjának, és elterelheti a figyelmét a betegségéről. Ebben az időszakban született meg a korábban említett Do Ya Wanna Funk is. A taktika bevált, kerekes székből ugyan, de Patrick belevetette magát a munkába. Amennyire ereje engedte, dolgozott új albumán, amelynek a Mind Warp címet adta. A hét felvétel munkálatait még be tudta fejezni, de a barátai által az album megjelenése alkalmából rendezett partyn már nem tudott részt venni. 1982. november 12-én hunyt el az AIDS okozta szövődmények miatt. Édesanyja két évvel később követte őt. Cowley közeli barátai közül többen úgy tűnik, hogy nem tanultak Patrick tragédiájából: AIDS-ben hunyt el 1988-ban Sylvester, 1990-ben Frank Loverde, 1991-ben pedig Marty Blencman. 2009-ben Catholic címmel jelent meg az az album, amely Patrick Cowley és Jorge Socarras (az Indoor Life énekese) 1976 és 1979 között felvett dalait tartalmazza.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1981: Menergy / I Wanna Take You Home 
* 1981: Menergy / Menergy (Instrumental) 
* 1981: I Got a Line on You / X-Factor 
* 1981: Get a Little (R & B Radio Single) / Get a Little (LP Version) / Get a Little (Extended Version) 
* 1981: Megatron Man / Teen Planet 
* 1981: Megatron Man / Get a Little 
* 1981: Megatron Man / Megatron Man (Percussion Instrumental) 
* 1981: Menergy / Dyin’ to be Dancin’ (Patrick Cowley / Empress) (promóciós lemez) 
* 1981: Menergy Reprise 
* 1982: Do Ya Wanna Funk / Do Ya Wanna Funk (Instrumental) (Patrick Cowley featuring Sylvester) 
* 1982: Do Ya Wanna Funk / Do Ya Wanna Funk (Instrumental) / Do Ya Wanna Funk (Radio Version) (Patrick Cowley featuring Sylvester) 
* 1982: Do Ya Wanna Funk / Do Ya Wanna Funk (Instrumental) / Do Ya Wanna Funk (Short Version) (Patrick Cowley featuring Sylvester) 
* 1982: Tech-No-Logical World / Primitive World 
* 1982: Tech-No-Logical World / Mind Warp 
* 1982: Megatron Man / Lift Off 
* 1982: Megatron Man / Thank God for Music 
* 1982: So Glad I Have You / Megatron Man (Nikka Costa / Patrick Cowley) 
* 1982: Do Ya Wanna Funk / Misa Criolla (Patrick Cowley featuring Sylvester / Fuego) 
* 1982: Menergy / You’ve Got the Power (Patrick Cowley / War) 
* 1982: Die Hard Lover / My World Is Empty Without You (Loverde & Patrick Cowley / Loverde) 
* 1983: Do Ya Wanna Funk (Remix) / Don’t Stop (Patrick Cowley featuring Sylvester / Sylvester) 
* 1983: Mind Warp / Goin’ Home 
* 1983: Mind Warp / Mutant Man 
* 1983: They Came At Night (Special R.E.M.I.X.E.D. Disco Version) (Single Sided) 
* 1983: Goin’ Home / Tech-No-Logical World 
* 1983: Homenaje a Patrick Cowley (Parte 1) / Homenaje a Patrick Cowley (Parte 2) 
* 1983: Menergy / I Wanna Take You Home / Tommy Williams' Megamedley 
* 1984: Underwater / Menergy (Harry Thumann / Patrick Cowley) 
* 1984: Die Hard Lover (Original Version) / Die Hard Lover (7" Version) / My World Is Empty Without You (Original Version) / My World Is Empty Without You (7" Version) (Loverde & Patrick Cowley / Loverde) 
* 1986: Diehard Lover (Vocal) / Diehard Lover (Instrumental) (Linda Imperial / Patrick Cowley) 
* 1986: Right on Target (Instrumental) / Right on Target '86 
* 1986: Do You Wanna Funk (Brighton Summer Mix) / Menergy / Do You Wanna Funk (Original Mix) (Patrick Cowley with Sylvester) 
* 1987: Megatron Man '87 (Key of D 127 BPM) / If You Feel It / Megatron Man (Radio Edit) 
* 1988: Do You Wanna Funk (Housey Housey Mix) / Menergy / Do You Wanna Funk (Original Mix) (Patrick Cowley with Sylvester) 
* 1989: Do You Wanna Funk (Les Adams Club Remix) / Do You Wanna Funk (Housey Housey Mix) / Menergy / Do You Wanna Funk (Original Version) (Sylvester with Patrick Cowley) 
* 1989: Do You Wanna Funk (Les Adams Club Remix) / Do You Wanna Funk (Sylvester with Patrick Cowley) 
* 1989: Megatron Man (Remix) / Megatron Man (87' Remix) / Menergy (Remix) 
* 1989: Mind Warp / Invasion / Pushin' Too Hard 
* 1989: Tech-No-Logical World / Right on Target 
* 1991: From Here to Eternity / Invasion / Mind Warp (Giorgio Moroder / Patrick Cowley / Patrick Cowley) 
* 1991: Lovin’ Is Really My Game / Invasion / Mind Warp (Sylvester / Patrick Cowley / Patrick Cowley) 
* 2009: Burn Brighter Flame / Burn Brighter Flame (Instrumental) / Memory Fails Me (Oni Ayhun Remix) / Burn Brighter Flame (Morgan Geist Edit) (Patrick Cowley & Jorge Socarras) 
* 2009: Soon / Soon (Morgan Geist Remix) / Soon (KiNK Remix) / Robot Children 


Albumok 
* 1981: Megatron Man 
* 1981: Menergy 
* 1982: Mind Warp 
* 2009: Catholic (Patrick Cowley & Jorge Socarras) 

Válogatások 
* 1983: Patrick Cowley’s Greatest Hits Dance Party 
* 1988: 12 by 12 – The Patrick Cowley Collection 
* 1989: The Ultimate Collection 

VIDEÓK

I Feel Love (Patrick Cowley Mega Mix) (Előadó: Donna Summer) (csak zene!)

Menergy (csak zene!)

I Got a Line on You (csak zene!)

Megatron Man (csak zene!)

Teen Planet (csak zene!)

Do Ya Wanna Funk (Patrick Cowley featuring Sylvester)

Tech-No-Logical World (Patrick Cowley featuring Paul Parker) (csak zene!)

Mind Warp (csak zene!)

Sea Hunt (részletek az azonos című tévésorozatból)

Die Hard Lover (Patrick Cowley featuring Linda Imperial) (csak zene!)

1 megjegyzés:

  1. Boldogan olvastam ismét Patrick Cowlay-ról és talán ismerem a teljes munkáját és nagyon szomorú voltam mikor elhunyt pedig akkor még csak 19 éves voltam de aki szereti a jó zenét az már érezhette hogy Ő más mint a többi.Csodálatos amit alkotott-ha ma hallanánk elöször a számait úgyan úgy meg álnák a helyüket és ezt úgy gondolom hogy nagyon kevesen mondhatják el magukról véleményem szerint.Nyugodj békében

    VálaszTörlés