disco

disco

2012. június 2., szombat

SAPHIR

A nyugatnémet Saphir együttes Walter Gerke és Mick Hannes producerek kezdeményezésére jött létre. A három férfi énekesből álló trió 1985-ben mutatkozott be a Shot in the Night című diszkófelvétellel. A következő évben további kislemezei és egy albuma jelent meg. A trió dalai közül különösen az I Feel Good (I Feel Fine), az I Am Alive és a The Witch-Queen of New Orleans vált népszerűvé a rajongók körében. A sikerek ellenére a Saphir hamar megszűnt. Egyetlen hivatalos válogatáslemeze az új évezredben Magyarországon jelent meg.


TAGOK
* Frank Niedeggen – vokál
* Arno Krause (Kräuse?) – ének
* Pierro Copertino (Coupertino?) – vokál

KARRIERTÖRTÉNET 
Az előzmények 
A Saphir létrejötte Michael (Mike) Hannes (1951. július 15.) és Walter Gerke producereknek köszönhető. Mindketten régi motorosok a szakmában: Hannes az 1969-ben alakult Franz K. együttesben gitározott, Gerkének pedig 1976-ban két szólókislemeze jelent meg az EMI Electrolánál: Großstadtmädchen / Rock'N'Roll (Ich gab dir meine schönste Zeit), Me and The Bankdirector's Daughter / Mit Zwei Paar Jeans. Az első két dalt önállóan komponálta, a másik kettőt már Hannesszel közösen. A világháló információiból nem derül ki sem az, hogy vajon ez volt-e az első közös munkájuk, sem az, hogy egyáltalán miként találtak egymásra. Ami egészen biztos, hogy 1979-ben átvették az akkor már másfél évtizede sikerrel működő német slágerzenekar, a Die Flippers karrierjének intézését. Gerke 1980-ban egy hölggyel társult Capuccino néven, a duónak azonban csak egyetlen kislemeze jelent meg, az I Got No Choice / Marrakesch. (Utóbbinak semmi köze a Goombay Dance Band azonos című slágeréhez.) A Hannes–Gerke-slágergyárból feltétlenül említést érdemel Christopher Stone 1980-as kislemeze, a Shotgun Angel, amely abból a korszakból egyike azon kevés kedvencemnek, amelyik még mindig nincs meg a gyűjteményemben. A páros legnagyobb sztárja azonban kétségtelenül a macedón származású Ibo (Ibrahim Bekirović) volt, akivel 1984-ben kezdtek dolgozni, és sikert sikerre halmoztak a hagyományos német slágerzenét kedvelők körében. A gyümölcsöző együttműködésnek Ibo tragikus halála vetett véget: 2000. október 18-án Ausztriában meghalt egy karambolban. Az általa vezetett kisbusz frontálisan ütközött egy kamionnal, amely megcsúszott az úton, és így került át az énekes sávjába. Ibo a helyszínen életét vesztette. 39 éves volt, két kislány maradt utána árván. (Ausztria veszélyes ország a popsztároknak: mint blogom olvasói nyilván tudják, a London Boys is Ausztriában halt meg egy karambolban, és autóbalesetben vesztette életét az osztrák világsztár, Falco is: igaz, ő nem a hazájában, hanem a Dominikai Köztársaságban.)


Tökéletes kombináció 
1985-ben Gerke és Hannes egy új együttest indított el a siker útján. A formáció a Saphir nevet vette fel. A három férfi énekesnek csupán a keresztnevét tüntették fel a Perfect Combination albumon: Frank, Pierro és Arno. A klipeken ugyan mindannyian énekelnek és zenélnek, ám valószínű, hogy a hangszereken valójában mások játszottak. Az album borítója szerint a doboknál Wolfgang Pentinghaus ült, a billentyűs hangszereken Reiner Burmann, gitáron pedig természetesen Mick Hannes játszott. Háttérénekesek: Walter Gerke, Mick Hannes, Molly Schreiber és Werner Peters. A Saphir első kislemeze 1985-ben jelent meg Shot in the Night címmel, és az 1980-as évek popzenéjének valószínűleg nincs olyan rajongója, aki ne ismerné ezt a dalt. 1986-ban egy feldolgozás következett, a The Witch-Queen of New Orleans, amelynek eredetijét az amerikai Redbone együttes készítette 1971-ben. A refrénben ismétlődő „Marie, Marie, da voodoo veau / She's the witch queen (ahhhh) of New Orlea-eans” verssor egy valós személyre utal: Marie Laveau (1782–1881) New Orleans leghíresebb voodoo papnője volt, ámbár a köznyelvben egyszerűen csak boszorkányként emlegették. Ugyancsak 1986-ban még két Saphir-kislemez is megjelent, az I Feel Good (I Feel Fine) és az I Am Alive. (Ez utóbbit 1991-ben Ibo is lemezre énekelte Spieglein, Spieglein an der Wand címmel, 2008-ban pedig a Lazard dance változata aratott sikert.) Perfect Combination címmel jelent meg a Saphir első és egyetlen albuma. A tíz felvétel között természetesen helyet kaptak a kislemezekről már ismert dalok. A már említett I Feel Good (I Feel Fine) a reggae hatását tükrözi, a Little Rock – mint a címéből is sejthető – a (populáris) rockzene felé kacsint, a Through Your Eyes pedig olyan, akár egy Beatles-ballada. (E sorok írójának kedvence az említetteken kívül a Storms of Love.) Mondani sem kéne, hogy a The Witch-Queen of New Orleans kivételével valamennyi felvétel Hannes és Gerke szerzeménye. Noha a Saphir-kiadványok nem voltak sikertelenek, az együttes karrierje mégis gyorsan véget ért, ami talán a producerek egyéb irányú elfoglaltságaival magyarázható. Egyikőjük sem vonult vissza, sőt Hannes amolyan öreg rockerként még 2012-ben is fellépett az újjáalakult Franz K.-val. 2011-ben Hargitay Gábor összeállításában jelent meg egy 13 számból álló, hivatalos Saphir-válogatás, a bónusz (14.) felvétel az I Am Alive instrumentális változata. NaszP italo- és eurodiscorajongó információi szerint Arno ma már nyugdíjas elektronikai szakember, Pierro egy fodrászszalont nyitott, Frank pedig olykor még zenélget.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1985: Shot in the Night (Extended Remix) / Shot in the Night (7" Version) / Shot in the Night (Instrumental Version) 
* 1985: Shot in the Night / Shot in the Night (Instrumental Version) 
* 1986: I Feel Good (I Feel Fine) (Extended Version 12") / I Feel Good (I Feel Fine) (Instrumental) 
* 1986: I Feel Good (I Feel Fine) / I Feel Good (I Feel Fine) (Instrumental) 
* 1986: I Am Alive (Extended Remix) / I Am Alive (Instrumental Version) / I Am Alive (7" Version) 
* 1986: I Am Alive / I Am Alive (Instrumental Version) 
* 1986: The Witch-Queen of New Orleans (Special Witch-Mix) / Little Rock 
* 1986: The Witch-Queen of New Orleans / Little Rock 

Albumok 
* 1986: Perfect Combination 
* 2006: Perfect Combination (nem hivatalos, remaszterizált orosz kiadás 6 bónuszfelvétellel) 
* 2011: Best of Saphir (válogatás) 

VIDEÓK 





Storms of Love (csak zene!)

FELDOLGOZÁSOK

Spieglein, Spieglein an der Wand (Előadó: Ibo) (csak zene!)

I Am Alive (Előadó: Lazard)

4 megjegyzés:

  1. Pár megjegyzés a Saphir együttesről:

    a tagok pontos neve Arno Krause (vagy Kräuse?), Frank Niedeggen, Pierro Copertino (vagy Coupertino?). Mivel én is az italo-eurodiszkó örökös rajongója vagyok, ezért pár dolgot leírnék, ill. pontosítanék a Saphir-ral kapcsolatban. Mind a három tag önálló személy, és nem azonos Arno Walter Gerkével, Pierre nem azonos Pentinghausszal és Frank pedig nem azonos Burmann-nal. A project kiagyalói tényleg a Hannes/Gerke páros. Szerintem igazából ők zenéltek, a 'hármas' a borítókon és a 'klipekben' pedig csak kirakat... Pár éve felvettem a kapcsolatot Mick Hanness-szel, és két-három levélváltás volt köztünk. A végén még egy dedikált Saphir képet is küldött (az egyetlen, utolsó darabot, amit őrizgetett egy magyar fanatikusnak:)), és pár információval szolgált. Ezek szerint Arno visszavonult, nyugdíjas elektronikai szakember. Piero fodrásszalont nyitott, Frank pedig zenélget (http://www.youtube.com/watch?v=5WQilTN1Nuw). Sikerült kinyomoznom Frank Niedeggen címét, és tőle is kikönyörögtem egy dedikált képet... Elég ritka darabok ezek az ereklyék, ugye???

    Sajnos, a másik két taggal nem sikerült kapcsolatba lépni. Mick Hannes nagyon örült a megkeresésemnek, a mai napig visszasírja a régi szép időket. Együtt dolgoznak Walter Gerke-vel, ja, és Mick a Franz K. német kultband tagja....

    Remélem, szolgáltam némi új információval.

    Egy kérés: ha valaki tud valamit Kay Franzes-ről, kérem, keressen meg (esetleg egy új blogbejegyzés ide?????). Tőle van két dedikált képem, nagyon szeretem a zenéit, és csak annyit tudok, hogy 1960-ban született, ill. 12 éve halt meg 2000-ben. Sajna, semmi több....

    Üdv: NaszP.
    nszp@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a kiegészítéseket. Ma már késő van ahhoz, hogy bedolgozzam őket a szövegbe, holnap meg egész nap foglalt leszek. Szerdán este viszont jön a következő frissítés, annak kapcsán a Saphirt is átírom. Aztán úgyis pauza következik mindkét blogomban: igazából még magam sem tudom, hogy egész pontosan mennyi ideig állok le. Kifogytam az előre megírt szövegeimből, és igazából nincs is nagy kedvem újakat írni, ámbár vannak félkész vázlataim. Nagy meló ez egy embernek, túl sok adatnak kell utánajárni, és még így is becsúsznak kisebb-nagyobb hibák, hogy az eltünedező videókról és a feltöltés technikai nehézségeiről ne is beszéljek. (Épp ma este frissítettem a másik blogom: ha tíz percig tart a feltöltés, akkor normális esetben már szüttyögtem is, ehhez képest viszont ma bő egy óráig tartott a publikálás, és végül már új dízájnt kellett választanom, hogy valahogy kiküszöböljem a szövegmegjelenítés érthetetlen hibáját.)

      Alapvetően netes forrásokból írom-írtam a szövegeim, de használom a rendelkezésemre álló könnyűzenei könyveket, újságokat és újságkivágásokat is. Néhány előadóról (Saphir, Hot Blood, Hot Shot, Wee Papa Girl Rappers, Snoopy, Danuta stb.) alig található valamilyen információ, de ennek ellenére sem akartam kihagyni őket, hiszen más rajongók talán ennyi adatot se tudnak összegyűjteni, pedig érdekelné őket. Mindegyik szöveg esetében állandó célkitűzésem a frissítés, a pontosítás, a kiegészítés, ezért is örülök minden észrevételnek és új adatnak.

      Sajnos Kay Franzesről semmit nem tudok, így egyelőre életrajzot sem tervezek róla. A látogatottsági adatok valamelyest befolyásolják, hogy kikről írok, és az italoelőadókról szóló írások nem tartoznak a legolvasottabb bejegyzéseim közé, ezért ezt a vonalat csak módjával bővítem.

      Üdvözlettel:

      Tony

      Törlés
    2. Esetleg valami információ Peter Richard-ról (For you, for only you, Walking in the Neon)? NaszP.

      Törlés
    3. Szia!

      Bocs a kései válaszért, nyári szünetet tartok.

      Sajnos nem tudok mit mondani Peter Richardról. Lehet, hogy valami régi újságomban esetleg lenne róla valami, de mivel nem ismerem őt, valószínűleg átsiklottam a róla szóló hírről, ha volt esetleg.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.