disco

disco

2012. április 30., hétfő

TRANS-X

A kanadai Trans-X 1983-ban vált világhírűvé a Living on Video című szerzeménnyel, amely az évek folyamán több különböző változatban is megjelent. Mivel a duó többi dala nem lett igazán sikeres, ezért a Trans-X 1988-ban feloszlott. Hat évvel később a frontember Pascal Languirand újjászervezte az együttest, amely időnként megjelentet egy-egy maxilemezt vagy albumot. 


TAGOK
Az eredeti felállás
* Pascal Languirand (Franciaország, Párizs, 1955. május 3.)
* Laurie Ann Gill (Kanada, Montreal, 1964. július 18.)

Későbbi tagok
* Lady D [Denise Languirand]
* Nadia Sohaei
* Corina Lawrence
* Emilio Acevedo

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Pascal Languirand az 1970-es évek végétől van jelen a könnyűzenei életben, a New Age irányzat egyik kanadai úttörőjének számít. 1978-ban jelent meg első szólóalbuma, a Minos. Két évvel későbbi nagylemezén (De Harmonia Universalia) gregorián zenei motívumok hallhatók. (Ezzel a zenei ötlettel mellesleg tíz évvel előzte meg a Michael Cretu nevével fémjelzett Enigmát.) A (nyugat)német Kraftwerk együttes szintén hatott rá, különösen a Trans-Europe Express című 1977-es album. Olyannyira, hogy még a Trans-X név is a Kraftwerk-kompozíció címének rövidítése, a híresztelésekkel ellentétben azonban semmi köze a transzszexualitáshoz. (A magyar Trans-X-nek viszont annál több, hiszen ezt a formációt két magyar transzvesztita előadó alapította 1999-ben.) Egyes források szerint a Kraftwerk inspirálta a Living on Video című szerzeményt is, amely ugyan már 1981-ben elkészült, de csak 1983-ban jelent meg. Pascal Languirand egy interjúban viszont azt mondta, hogy az ihletet részben a francia popzene, részben a Magyarországon is bemutatott Tron, avagy a számítógép lázadása (1982) című amerikai film jelentette. Kevesen tudják egyébként, hogy valójában a francia nyelvű verzió, a Vivre sur Video volt hamarabb. Ami egészen biztos, hogy a slágergyanús dal előadásához Pascal egy énekesnőt keresett maga mellé, akit a montreali születésű Laurie Ann Gill személyében talált meg. Kettőjük társulásával született meg a Trans-X. Laurie korábban háttér-énekesnőként ténykedett a Nudimension szintipop trióban. A Living on Video 1983 egyik legnépszerűbb slágerének bizonyult, több mint kétmillió kislemezt adtak el belőle. Angliában a kilencedik, Hollandiában a hetedik, Belgiumban a harmadik, Franciaországban pedig az első helyre került a slágerlistán. Laurie egyébként idővel kitűnt a képből, legalábbis néhány on-line forrás szerint 1987-től Pascal felesége, a Lady D művésznevet használó Denise működött közre a Trans-X fellépésein.

Természetesen nem kellett sokat várni a duó azonos című bemutatkozó albumára sem. Az LP-ről a Message on the Radio és a 3-D Dance című dalokat másolták ki kislemezre. Mindkettőt sokat játszották a rádióállomások és a lemezlovasok, ám egyik kiadvány sem közelítette meg a Living on Video népszerűségét. Pascal úgy vélte, a kudarc a kiadó hibája. A Polydor ugyanis meg akarta lovagolni a hirtelen jött sikert, minél több pénzt akart kaszálni a Trans-X-ből, ezért nem volt idő a kísérletezésre, és mindössze két hét alatt készült el az album a felvételektől a keverésig. Languirand jobban szerette volna, ha a Living on Video után újabb kislemezek és maxik készítik elő a nagylemez megjelenését, de nem volt abban a helyzetben, hogy ő diktáljon. Újabb nagy slágerek nélkül viszont a Trans-X gyorsan jött népszerűsége 1984-ben megcsappant, ezért a duó jobb híján a Living on Video új változatával próbálkozott. Az ötlet bevált, az 1985-ös remix is sikert aratott. Mivel a Trans-X különösen népszerű volt az NSZK-ban, ezért Pascal írt egy német nyelvű dalt. Az Ich liebe Dich előadásához a németek üdvöskéjét, Nenát szerette volna megnyerni. Az énekesnő azonban a CBS-hez tartozott, Pascal viszont a Polydorhoz, ezért az együttműködés meghiúsult, ámbár a dal végül megjelent. A többi felvétel azonban Kanadán kívül sehol nem keltett számottevő figyelmet, ahogyan az On My Own című 1988-as album sem. Languirand ekkor úgy döntött, hogy a Trans-X megszűnik, ő maga pedig szólóban folytatja a zenélést a New Age jegyében. 


Az újjáalakulás
1994-ben Pascal ismét Trans-X néven lépett a közönség elé. Új partnernője Nadia Sohaei lett, aki nemcsak énekelt, hanem billentyűs hangszereken is játszott. Noha a régi-új duó friss szerzeményekkel is előállt, a legnagyobb sikert megint a Living on Video aratta, természetesen az 1990-es évek zenei divatjához igazított új hangszereléssel. A Trans-X-szel párhuzamosan Pascal szólólemezeket is megjelentetett 2002-ben Renaissance, 2003-ban LSD (Cybernium), 2005-ben pedig Incanta címmel. A Living on Video 2006-os remixén Cerstin „Cessy” Strecker német énekesnő vokálozik, aki azonban nem volt a Trans-X tagja, sőt Pascal állítólag soha nem is találkozott vele személyesen. A Trans-X székhelye időközben Kanadából Mexikóba került át, mert a mexikóiak állítólag fogékonyabbak az elektronikus zenére. Pascal Mexikóban találta meg új zenésztársait is Corina Lawrence és Emilio Acevedo személyében. (Egy 2008-as interjúban Languirand azt állította, hogy aktuális partnernője 1998 óta a barcelonai Lali, akiről azonban sehol máshol nem találtam részletesebb információt.) A reklámok 2010 első felére ígérték a Trans-X új albumát, a Hi-NRG-t, amely Pascal elképzelése szerint megújítaná a műfajt, ám az album végül csak 2012 tavaszán jutott el a közönséghez. (Ajánlom minden érdeklődő figyelmébe Zenebuzi barátunk weblapját, ahol gyakorlatilag minden előadó életműve hozzáférhető, aki itt szóba kerül, sőt azoké is, akikre még nem jutott időm. A Trans-X legutóbbi albuma például ide kattintva érhető el.) 


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a legmagasabb slágerlistás helyezések. Rövidítések: D = NSZK, AUT = Ausztria, SWI = Svájc, NL = Hollandia, BEL = Belgium, F = Franciaország, UK = Egyesült Királyság, US = Egyesült Államok)

Kislemezek, maxik
* 1983: Living on Video / Digital World
* 1983: Message on the Radio / Nitelife
* 1983: 3-D Dance / 3-D Dance (Instrumental)
* 1983: 3-D Dance / Message on the Radio
* 1983: Living on Video / Living on Video (Remix) / Vivre sur Video (D #4, AUT #9, SWI #2, NL # 7, BEL # 3, F #1, UK #9, US #61)
* 1983: Vivre sur Video / Living on Video
* 1983: Vivre sur Video / Digital World
* 1984: 3-D Dance (Remix) / 3-D Dance (Instrumental) (D #58)
* 1983: Message on the Radio / Nitelife / Living on Video (Special Re-Mix Version) (D #28)
* 1983: Message on the Radio / Message on the Radio (Instrumental) / Message on the Radio (Radio Version)
* 1984: Living on Video (Vocal) / Living on Video (Dub)
* 1985: Living on Video ('85 Big Mix) / Living on Video (Dub Mix) / Digital World
* 1986: Ich liebe Dich (I Love You) (Edit) / Living on Video (Canadian Mix)
* 1986: Ich liebe Dich (Continental Mix) / Ich liebe Dich (Original Version)
* 1986: Ich liebe Dich (I Love You) / Something's in the Air
* 1986: Living on Video (86 Remix) / Living on Video (Instrumental)
* 1986: Living on Video (Remix) / Living on Video (Instrumental) / Living on Video (Radio Version)
* 1986: Monkey Dance / Hey Boy Get It Right
* 1988: Maria / Dreams I Have Had
* 1989: Living on Video / 3-D Dance / Message on the Radio / Digital World
* 1995: A New Life on Video (Club Mix) / A New Life on Video (Underground Mix) / A New Life on Video (After Hours Mix) / A New Life on Video (Cherry Mix) / A New Life on Video (Basic Mix)
* 1995: To Be... Or Not to Be (Extended Mix) / To Be... Or Not to Be (Instrumental) / To Be... Or Not to Be (Radio Version)
* 2001: I Feel the Passion (Happy Mix) / I Feel the Passion (22 House Mix) / I Feel the Passion (Ibiza Sound Mix) / I Feel the Passion (Mr Brutus House Mix) / I Feel the Passion
* 2006: Living on Video (Sammy Gonzales Remix) / Living on Video (David Keno Remix) / Living on Video (Pele Remix) / Living on Video (Original Mix)
* 2010: I Want to Be With You Tonight (Extended Version) / How Long Last Love (Extended Version)

Albumok
* 1983: Living on Video
* 1988: On My Own
* 2001: 010101
* 2003: The Drag-Matic Album
* 2012: Hi-NRG Album 

Válogatások
* 1995: Trans-X_xcess
* 2003: Remixes 
* 2010: V. S. O. P. – The Genuine Recordings from 1994 to 2004

VIDEÓK


Living on Video (másik klip)



3-D Dance (háromdimenziós klip)


Ich liebe dich (Continential Mix) (csak zene!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.