disco

disco

2012. április 16., hétfő

GOOMBAY DANCE BAND

A Goombay Dance Band az 1970-es évek végén alakult az NSZK-ban. Tagsága az évek folyamán többször megváltozott, ám a frontember Oliver Bendt, az együttes alapító tagja maradt. A Goombay Dance Band zenéje a karibi szigetvilág forró ritmusait elegyítette az eurodisco dallamosságával. Az együttes az 1980-as évek elején volt igazán népszerű, dalait akkoriban sokat játszották a diszkókban és a rádióállomások könnyűzenei műsoraiban. Több alkalommal fellépett Magyarországon is, először 1982. május 15-én és 16-án a budapesti Kisstadionban. Az óriási érdeklődés miatt 17-én a Budapest Sportcsarnokban egy ráadáskoncertet is adott. Oliver lánya, az 1986-ban született Yasmin K. egy 2001-es német tehetségkutató tévéműsorban vált ismertté mint énekesnő.


EREDETI FELÁLLÁS
* Oliver Bendt [Jörg Knoch] (Németország, Potsdam, 1946. október 29.)
* Alicia Bendt
* Dorothy Hellings
* Wendy Doorsen
* Mario Slijngaard

KARRIERTÖRTÉNET
Oliver!
A Goombay Dance Band alapítója és kulcsembere, Oliver Bendt alias Jörg Knoch Potsdamban született. (A város három évvel később lett az NDK része.) Gyerekszínészként került a szórakoztatóiparba, játszott például a Königswalzer (1955) című romantikus filmben, amely Ferenc József és tragikus sorsú felesége, Sisi sokszor megfilmesített románcának egyik mozgóképes feldolgozása volt. (A témán kívül semmi köze nincs a Romy Schneider nevével fémjelzett Sisi-trilógiához, melynek első részét szintén 1955-ben mutatták be.) Egy évvel később a Weil du arm bist, musst du früher sterben (1956) című opuszban szerepelt. Ekkoriban kezdett hegedű-, zongora- és gitárleckéket venni. Tagja lett a Regensburger Domspatzen gyermekkórusának, amely a világon az egyik legrégebb óta létező és leghíresebb fiúkórus. Énektudását a Hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskolán képezte tovább. 1967-ben a Ralf Arnie Musikverlag szerződtette, ahol a jövő egyik reménységeként tartották számon. Jörg művésznéven 1967-ben és 1968-ban több kislemeze is megjelent, de egyikkel sem aratott különösebb sikert. Annál nagyobb feltűnést keltett ismert angol slágerek német nyelvű feldolgozásaival, melyek 1971 és 1974 között jelentek meg kislemezen Oliver Bendt néven. A repertoárban szerepelt például az Is This the Way to Amarillo, a Lady Promise és az I Did What I Did for Maria. 1970-ben a híres musical, a Hair német előadásain énekelt. Mint köztudott, az eredeti amerikai színpadi változat több meztelen jelenetet is tartalmazott. A világháló infóiból nem derül ki, hogy a német előadások ezen a téren mennyire voltak hűségesek az eredetihez, és Oliver mire volt még hajlandó az éneklésen kívül. Ami egészen biztosnak mondható, hogy akkoriban ismerte meg későbbi feleségét, Aliciát. Az 1970-es évek második felében Oliver több évig élt az egyik karibi szigeten, St. Lucián. Itt támadt az az ötlete, hogy együttest alapít, amely a karibi szigetvilág muzsikáját párosítja az európai popzenével.


Jamaica, Eldorado, Marrakesh, Santorini
Az új együttes a Goombay Dance Band nevet vette fel. A Dance Band jelentése valószínűleg nem szorul különösebb magyarázatra. A Goombay egy kis öböl neve St. Lucián, ugyanakkor goombay-nek nevezik azt a dobon alapuló zenét is, amely a Bahamákra jellemző. A Goombay Dance Band az NSZK-ban adta ki első kislemezét: a Sun of Jamaica óriási slágernek bizonyult, eladási példányszáma a tízmilliót (!) is meghaladta. A dal heteken át vezette a nyugatnémet toplistát, de más európai országok slágerlistáján is előkelő helyezéseket ért el. A sikernek köszönhetően hamar elkészült az együttes első nagylemeze, a Zauber der Karibik, amely hasonló hangvételű, slágergyanús felvételeket tartalmazott. A német cím ellenére az előadók angol nyelven énekeltek, a legtöbb külföldi országban azonban Sun of Jamaica címmel forgalmazták az albumot, hogy kihasználják a húzósláger reklámértékét. (Valószínűleg külföldön az eredeti német lemezcím elriasztotta volna a vásárlók egy részét. Az angolszász poppiacon ugyanis a német nyelvű popzene soha nem volt igazán kelendő: például a német nyelven éneklő Dschinghis Khan is inkább a német nyelvterületen és a Távol-Keleten örvendett kiemelkedő népszerűségnek.) 


A Goombay Dance Band második nagylemeze, a Land of Gold sem okozott csalódást a rajongóknak. Az LP két legnépszerűbb slágere a kislemezen is kiadott Eldorado, illetve a Rain. A Seven Tears című dallal – amely a harmadik album, a Holiday in Paradise (1981) nagy slágere – az együttes figyelemre méltó külföldi sikert ért el: a felvétel 1982-ben három hétig vezette a brit sikerlistát. Ez a tény azért elismerésre méltó, mivel egyrészt Angliában az eurodisco sohasem volt különösebben népszerű, másrészt addigra már elmúlt az európai diszkóláz, és a brit toplistát az egészen más zenei hangzást képviselő new wave sztárok dalai uralták. A Holiday in Paradise-ról feltétlenül említést érdemel még a Marrakesh is, e sorok írójának egyik favoritja a GDB-től. A Tropical Dreams című nagylemezén az együttes feldolgozta a My Bonnie című jól ismert örökzöldet. A Goombay Dance Band – diszkózenekarokra kevéssé jellemző módon – számos élő koncertet adott Európa-szerte: Magyarországon is többször jártak az évek folyamán, először 1982 májusában Budapesten. 


A zenei divatok folyamatos változását természetesen a Goombay Dance Band karrierje is megsínylette. Bár az együttes az 1980-as évek közepéig folyamatosan jelentkezett kis- és nagylemezekkel, 1985-től már ritkábban jelent meg új felvétele. Az előadók elsősorban a világot járták régebbi slágereiken alapuló koncertjeikkel, és az 1990-es években főleg válogatáslemezeket adtak ki. Mivel Németországban szűk, de lelkes rajongótáboruk van, ezért 1993-as albumuknak már nemcsak a címe volt német, hanem a dalokat is német nyelven énekelték. A Goombay Dance Band mind a mai napig aktív, noha az örökifjú Oliver mellett folyamatosan cserélődnek a táncosok és a háttérénekesek. A csapat 2007-ben egy újabb albumot kívánt piacra dobni, vadonatúj felvételekkel. Ez a terv – jelen sorok írójának tudomása szerint – végül nem realizálódott, 2008-ban azonban a boltokba került egy háromlemezes válogatás, amely a Rain és a Seven Tears ritkaságnak számító maxiverzióját is tartalmazza. Alapításának harmincadik évfordulója alkalmából, 2009-ben a Goombay Dance Band nevével egy újabb CD jelent meg, amelyen hallható a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra írt Is This the Way to the World Cup című dal is.


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a legmagasabb slágerlistás helyezések. Rövidítések: D = NSZK, AUT = Ausztria, SWI = Svájc, UK = Egyesült Királyság)

Kislemezek
* 1979: Sun of Jamaica / Island of Dreams (D #1, AUT #1, SWI #3, UK #50)
* 1979: Ring Ting Ting / Sunny Caribbean
* 1980: Aloha-Oe (Until We Meet Again) / Conga Man (D #5, AUT #1)
* 1980: Eldorado / Love and Tequila (D #4, AUT #14)
* 1980: Rain / King of Peru (D #9)
* 1981: Seven Tears / Mama Coco (D #13, AUT #15, UK #1)
* 1981: Christmas at Sea / Ave Maria No Morro (D #22)
* 1982: Santorini Goodbye / Carry the Load
* 1982: Robinson Crusoe / The Magician
* 1982: My Bonnie / Alice, My Love (D #50)
* 1982: Sun of Jamaica / Seven Tears / Eldorado / Aloha-Oe (Until We Meet Again)
* 1983: If You Ever Fall in Love / Jericho
* 1983: Born to Win / Caribbean Dreams
* 1984: Don't You Cry, Caroline / Storybook Lovers
* 1985: Marlena / Young Hearts
* 1985: A Typical Jamaican Mess / Canta mi lengua
* 1995: Sun of Jamaica ’95 Version (Goombay Dance Band & Cool Summer Cuts)
* 1995: I Love the Melody / Island of Dreams / Party Megamix
* 1999: Take Me Home to Jamaica (Radio Mix 2000) / Take Me Home to Jamaica (Original Version) / Take Me Home to Jamaica (Mega Mix 2000)
* 1999: Sun of Jamaica (Off Beat Radio Edit) / Sun of Jamaica (Off Beat Extended) / Sun of Jamaica (Ballinero Extended) / Sun of Jamaica (Club Extended) (MC Sol featuring Goombay Dance Band)
* 2005: Sun of Jamaica (3-féle mix) / The Spirit (Antibazz & Sunstarz featuring Goombay Dance Band)

Albumok
* 1980: Zauber der Karibik (Sun of Jamaica címmel is kiadták) (AUT #1)
* 1980: Land of Gold
* 1981: Holiday in Paradise
* 1982: Born to Win
* 1993: Sommer, Sonne, Strand

Válogatások
* 1982: Tropical Dreams
* 1986: Karibische Träume
* 1991: Sun of Jamaica 1991
* 1992: Greatest Hits
* 1995: Island of Dreams (D #57)
* 1995: Sun of Jamaica 1995
* 1995: Caribbean Beach Party
* 1996: The Hits Collection
* 1997: Christmas by the Sea
* 1998: Sun of Jamaica 1998
* 2002: Goombay Dance Band
* 2006: Best of Goombay Dance Band
* 2008: The Ultimate Hit Box (3 CD)
* 2009: 30th Anniversary Collection

VIDEÓK



Conga Man (csak zene!)



Eldorado (másik klip)


Rain (12 inch Single Version) (csak zene!)

Love and Tequila (csak zene!)




Long Time Ago (csak zene!)








3 megjegyzés:

  1. Fantasztikusak! Bárcsak manapság is lennének ilyen örökzöld dallamok, melyek jót tesznek a léleknek.

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosak,látszik, hogy örömmel énekeltek.

    VálaszTörlés
  3. The best band ever! And Oliver Bendt is the singer with the most beautiful voice in the world <3 Love from Holland

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.