disco

disco

2014. október 30., csütörtök

HOLLY JOHNSON

Holly Johnson (Egyesült Királyság, Liverpool, Merseyside, 1960. február 9.) angol énekes, zenész, dalszerző és képzőművész születési neve: William Johnson, hivatalos neve: William Holly Johnson. Az 1970-es évek második felében kezdődött a zenei karrierje. Az 1980-as évek egyik hírhedt botránybandája, a Frankie Goes to Hollywood énekese volt. A formáció első albuma, az 1984-es Welcome to the Pleasuredome és a róla kimásolt kislemezek (főleg a Relax és a Two Tribes) elsöprő sikert arattak. Ennek ellenére az együttes csak 1986-ban hallatott magáról ismét, ám a második album, a Liverpool nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Holly és társai között egyre feszültebbé vált a viszony, és az énekes 1987-ben kivált a zenekarból, hogy szólókarriert kezdjen. Ezt kiadója, a ZTT Records peres úton próbálta megakadályozni, ám a két évig elhúzódó ügy Johnson győzelmével zárult. Első szólóalbuma, a Blast a Welcome to the Pleasuredome-hoz mérhető sikert aratott olyan slágereknek köszönhetően, mint a Love Train, az Americanos, az Atomic City és a Heaven’s Here. Sajnos Hollynak rövidesen az új kiadójával, az MCA Recordsszal is nézeteltérései támadtak, és miután második szólóalbuma az elégtelen promóció miatt megbukott, távozott a cégtől. 1993-ban nyilvánosságra hozta, hogy HIV-fertőzött. A kilencvenes években festőművészként is aktívan ténykedett, több kiállítása is volt. 1999-ben saját cége, a Pleasuredome gondozásában jelent meg harmadik önálló albuma, a Soulstream. Noha a médiában viszonylag folyamatosan jelen van, és fellépéseket is vállal, csak 2014 szeptemberében adott ki új CD-t Europa címmel. 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Holly Johnson a liverpooli Rathbone Road 206. szám alatt született. Szülei Eric és Pat Johnson. Van egy John nevű bátyja, egy öccse, Jimmy és egy nővére, Clare. A családi legenda szerint Holly ötéves korában már verseket írt, egy glockenspielen („harangjáték”) megkomponálta első dalát, és rendszeresen fellépett az iskolai színielőadásokon. A középiskolában tagja volt a rögbicsapatnak, és továbbra is élénk érdeklődést mutatott a könnyűzene iránt. Gyerekszobáját anno a Beatles poszterei díszítették, tizenhárom éves korában azonban már új bálványai voltak: a T. Rex énekese, a fiatalon elhunyt Marc Bolan (1947–1977), a Velvet Underground, illetve a glam-rock egyik sztárja, David Bowie, akinek akkoriban éppen uniszex megjelenése volt. Különösen Bowie extravaganciája hatott rá: Holly is befestette a haját, meghökkentő öltözékekbe bújt, ami miatt őt és legjobb barátját különféle atrocitások érték a suliban. Nem csoda, hogy Holly idővel kerülni kezdte az iskolát. Bowie-gyűjteményét elcserélte, vett egy akusztikus gitárt, és újra megpróbálkozott a komponálással. Tizennégy éves korában felfedezte magának a társművészetek olyan ikonikussá vált homoszexuális személyiségeit, mint Andy Warhol, Derek Jarman, William Burroughs és Jean Genet. 1976-ban otthagyta az iskolát, és csatlakozott a Liverpool's Demi Monde együtteshez. 


A következő évben egy new wave banda, a Big in Japan basszusgitárosa lett. A formációnak a híres-hírhedt liverpooli Eric’s klubban volt a székhelye. Holly az együttes egyik tagjával, Jayne Casey-vel The Sausages from Mars néven is vállalt fellépéseket. A Big in Japan igazi „pre-supergroup” volt, mivel a tagok nem a közös munka előtt (és által), hanem azt követően váltak ismertté. Az erős egyéniségek jelenléte miatt gyakoriak voltak a konfliktusok és az ezekből fakadó tagcserék. Holly távozása után nem sokkal az együttes is megszűnt: munkásságát mindössze hét hivatalos felvétel őrzi. Az Eric’s klub saját kiadója jelentette meg Holly első két szólókislemezét: a Yankee Rose 1979-ben, a Hobo Joe 1980-ban került forgalomba. Az ezeken hallható öt felvétel mindegyike saját szerzemény. Tulajdonképpen már ekkoriban összeállt a Frankie Goes to Hollywood legeslegelső felállása, de három havi próba után megszakadt a közös munka, mert Holly inkább beszállt Steve Lowell Win nevű stúdióprojektjébe, amely két évig létezett. Közben dolgozott egy londoni építkezésen is, majd kiruccant Párizsba, hogy felkeresse egyik bálványát, Jean Genet írót. Matrózsapkában tért vissza Liverpoolba. (Genet egyik leghíresebb műve, a Magyarországon inkább filmről ismert melegdráma, a Querelle címszereplője egy matróz.) A belvárosban, Toxteth-ben lakott, és egyáltalán nem zavarta, hogy ott akkoriban zavargások törtek ki. Az 1980-as évek elején kipróbálta az LSD-t, és kisebb szerepet kapott egy „gótikus operá”-ban, amely H. P. Lovecraft The Case of Charles Dexter Ward (Charles Dexter Ward esete) című kisregényén alapult.


Frankie Hollywoodba megy
Miközben Holly – részben Warhol munkásságának hatására – egyre intenzívebben kezdett foglalkozni a képzőművészettel, sőt egy művészeti iskolába is felvételt nyert, új felállásban összeállt a Frankie Goes to Hollywood is. Johnson azt állította, hogy a The New Yorker magazin egyik Frank Sinatráról szóló cikkének címéből származik a nevük. A kiadók kezdetben nem sok lelkesedést mutattak a zenéjük iránt, de aztán mégis beindult a gépezet. A BBC 1 felvett velük négy dalt, a Channel 4 tévécsatorna pedig lehetővé tette, hogy videó készüljön a Relax című szerzeményükhöz. Ezek az anyagok felkeltették a zenészből producerré avanzsált Trevor Horn érdeklődését, és az FGTH leszerződött Horn újonnan alakult cégéhez, a ZTT Recordshoz. A kiváló szakember mindazonáltal csak Holly Johnson énekesi produkciójával volt elégedett, ezért a Relax zenei alapjait vendégzenészekkel vette fel. Az FGTH megbízott Horn szakértelmében, és a fogadtatás a producert igazolta. A Relax megjelenését kiterjedt, merész és kissé agresszív médiakampány kísérte, amely a toplista élére repítette a dalt. A szexuális tartalmú szöveg miatt viszont több lemezlovas és rádióállomás bojkottálta a felvételt, a homoszexuális utalásokkal tarkított klipet pedig sem a BBC, sem a Music Tv nem volt hajlandó játszani. A cenzúra bizonyos fokig növelte a dal és a botránybanda iránti érdeklődést, ellenben a nemzetközi piac meghódítása érdekében muszáj volt egy konzervatív klipet is forgatni, melyet elvileg bármelyik tévécsatorna lejátszhatott, ha a kétértelmű szöveg nem okozott problémát számára. 


A következő kislemez, a Two Tribes leszorította a slágerlista első helyéről a Relaxet, ámbár végül kevesebb fogyott belőle, mint az elődjéből. A klip ezúttal nem a (homo)szexuális utalások, hanem az erőszakos motívumok miatt ütközött cenzúrába: az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár képzeletbeli összecsapását láthatjuk, melynek során Reagan beleharap Csernyenko fülébe. A harmadik kislemez, a The Power of Love is listavezetővé vált, és ezzel az FGTH megismételte a szintén liverpooli Gerry and the Pacemakers rekordját: első három kislemeze a brit toplista élére került. Debütáló albuma, a Welcome to the Pleasuredome címadó felvételét ugyancsak kimásolták kislemezre, és bár listavezetőként hirdették, valójában „csak” a második helyig jutott. Maga az album viszont vezette a slágerlistát, és külföldön is jól fogadták, akárcsak az addigi kislemezeket. Az igencsak pozitív fogadtatás ellenére közel másfél évig nem jelent meg újabb FGTH-lemez, és mire a második album, a Liverpool eljutott a közönséghez, az együttes iránti érdeklődés jelentősen visszaesett. Az első kislemez, a Rage Hard negyedik lett a brit slágerlistán, az NSZK-ban viszont egészen a csúcsig jutott. Ellenben a Warriors of the Wasteland és a Watching the Wildlife után már korántsem kapkodott úgy a lemezvásárló közönség, mint a korábbi kiadványokért. Ennek oka lehetett az is, hogy az FGTH imázsa némi generálozásra szorult volna, a ZTT Records azonban továbbra is az eredeti arculatot népszerűsítette. Még nagyobb problémának bizonyult, hogy Holly és a többiek között feszültségek támadtak. Johnson egyre látványosabban elkülönült a társaitól, ami egyre élesebb vitákhoz vezetett. Még az énekes menesztése is szóba került, ám 1987-ben maga Holly jelentette be, hogy kiválik a Frankie Goes to Hollywoodból.


Szabadságharc
Az FGTH feloszlását követően az MCA Records szerződést ajánlott Holly Johnsonnak szólólemez készítésére. A ZTT azonban túl sok pénzt fektetett a Liverpoolba, különösen a digitális felvételi rendszerbe, és úgy ítélte meg, hogy amíg ezek a befektetések nem térülnek meg, addig Johnson velük kötött szerződése van érvényben, ami a ZTT-hez köti az énekest. Mivel Holly ezt nem így gondolta, a lemezcég és leányvállalata, a Perfect Songs beperelte őt. A ZTT álláspontja szerint amíg az eredeti szerződésben vállalt kötelezettségeket az FGTH nem teljesíti, addig a távozó énekes a szólóanyagait is csak a ZTT-nek adhatja át. A pereskedés mindkét fél számára kínossá vált, az indiszkrét brit popsajtó ugyanis számos belső titkot kürtölt világgá. Két év után a bíróság Johnson javára döntött, és megállapította, hogy az eredeti szerződés kirívóan előnytelen volt az énekes számára: „Mr. Johnsont még hetvenéves korában is kötötte volna a szerződése”. Mondani sem kéne, hogy a ZTT Records fellebbezett, de a Fellebbviteli Bíróság 1989. július 26-án kelt ítélete szintén az énekesnek adott igazat. Johnson győzelme egyet jelentett azzal, hogy volt zenésztársai is kiszabadultak a ZTT-szerződés korlátjai közül. A peres ügy precedenst teremtett a nemzetközi könnyűzenei életben, mert korábban nem volt példa arra, hogy hasonló ügyekben ne a lemezcég javára döntöttek volna. Egyes médiavélemények szerint a bírósági ítélet alapjaiban rengette meg a zeneipart. Holly 2001-ben úgy nyilatkozott, hogy Trevor Horn és Jill Sinclair (a ZTT társtulajdonosa és Horn felesége) sosem bocsátották meg neki, hogy a bírósági ítéletek jóvoltából visszanyerte szabadságát. Hozzátette, hogy a legrosszabb dolog, amit az FGTH tett a karrierje során, hogy aláírta a ZTT-szerződést. Az előzmények után talán nem meglepő, hogy Holly nem vett részt azon a 2004-es jubileumi koncerten, melyet Trevor Horn negyedszázados szakmai pályafutása tiszteletére rendeztek a londoni Wembley stadionban, ámbár néhány volt zenésztársa fellépett az eseményen. 


Robbanás és pukkanás
A Fellebbviteli Bíróság ítéletét követően még 1989-ben megjelenhetett Holly első szólóalbuma, a Blast (Robbanás). A címet a XX. század elejének radikális avantgárd mozgalma, a vorticizmus rövid életű irodalmi magazinjának nevétől vette kölcsön. Az album sikere talán még őt magát is meglepte: 17 héten keresztül szerepelt a brit toplistán, ahol egészen a csúcsig jutott, és több mint 300 ezer eladott példányszámának köszönhetően platinalemezzé vált. A tíz felvétel mindegyike Johnson saját szerzeménye, kivétel az Atomic City, melynek Dan Hartman a társszerzője. A tíz dal közül négyet másoltak ki kislemezre, és az első kettő (Love Train, Americanos) bejutott a brit Top 5-be. A sort a Love Train indította, melynek gitárszólóját a Queen gitárosa, Brian May játszotta. A sikerben nagy szerepe volt a kétértelmű dalszövegnek és a bolondos klipnek, melyben az ismert kanadai komikus, John Candy is feltűnt. A következő kislemez, az Americanos elődjéhez hasonlóan a negyedik helyig jutott a brit toplistán, első volt viszont Ausztriában, második Franciaországban és Németországban, és minden nagyobb európai poppiacon bejutott a Top 10-be. A klip a bárgyú és értelmetlen amerikai televíziós játékshow-kat figurázta ki. A harmadik kislemez, az Atomic City valamelyest szerényebb sikert aratott, a Top 20-on belül maradt. A Heaven’s Here című ballada Írországban szerepelt a legjobban, de ott is csak a 22. hely jött össze. Mellesleg magának Johnsonnak állítólag a Heaven’s Here és a Love Will Come a kedvencei az albumról. A Blast húsz évvel később, 2009 novemberében újra megjelent, 2010 decemberében pedig egy speciális, két CD-s változat került forgalomba. Ehhez a remaszterizált eredeti anyagot ritkaságokkal és remixekkel egészítették ki. A kiadvány része egy DVD is, amely öt promóciós klipet tartalmaz.


Johnson még a Blast megjelenése előtt részt vett egy jótékony célú kislemez, a Ferry Cross the Mersey elkészítésében. A Gerry and the Pacemakers 1964-es slágerének feldolgozásában közreműködött még maga a szerző (Gerry Marsden), valamint Paul McCartney, a The Christians és a Stock Aitken Waterman szerző-producertrió. A kiadvány három hétig vezette a brit toplistát, bevételeit a hillsborough-i focikatasztrófában elhunytak hozzátartozóinak megsegítésére ajánlották fel. 1989. április 15-én a sheffieldi Hillsborough Stadionban tartották volna a Liverpool FC – Nottingham Forest FA-kupa elődöntőt. A szurkolók beengedése túlságosan lassan haladt, és nem sokkal a meccs kezdése előtt még mindig ezrek várakoztak türelmetlenül, hogy beengedjék őket. A rendőrség végül megnyitotta a kapukat a kint rekedtek előtt, akik épp abba a két szektorba nyomultak be, amely már amúgy is zsúfolásig telt. Az elöl állókat a mögöttük lévő tömeg nekinyomta a biztonsági rácsoknak. Aki nem tudott ezeken a rácsokon keresztül átmászni egy másik szektorba vagy le a játéktérre, azt halálra taposták. A tömegpánik miatt hat perccel a kezdés után lefújták a mérkőzést. 95-en (más források szerint: 96-an) vesztették életüket, és több száz volt a sebesültek száma. Könnyűzenei érdekesség, hogy a dalt már 1983-ban feldolgozta Holly együttese, a Frankie Goes to Hollywood a Relax egyik maxijának B oldalán, de rákerült debütáló albumukra is.


Az új évezredben már igazi kuriózumnak számít Johnson remixalbuma, a Hollelujah, amely még 1989-ben megjelent. A Blast négy nagy slágerének egy-egy remixe hallható rajta, valamint egy kislemezen addig ki nem adott dal, a Perfume új változata, továbbá a címadó Hollelujah, amely Georg Friedrich Händel (1685–1759) zenéjére épül. A kritikusok igencsak fanyalogtak, és az volt a véleményük, hogy csupán egy rókabőrről van szó, melyet sebtében lehúztak a remekül sikerült szólóalbumról. Kereskedelmi kudarcot jelentett az 1991-ben megjelent album, a Dreams That Money Can't Buy (Az álmokat nem lehet pénzért megvenni). A címet Hans Richter 1947-ben bemutatott szürrealista filmjétől vették kölcsön. A beharangozóként megjelent két kislemez (Across the Universe, Where Has Love Gone?) nem szerepelt túl jól az angol slágerlistán, mert a kiadó elhanyagolta a promóciót. Ez Holly és az MCA Records közötti kapcsolat megromlásához vezetett. Miután az énekes szembesült azzal, hogy a cég magára az albumra is csak szerény reklámköltséget irányzott elő, megvált az MCA-tól. Több hónapos jegelés után a Dreams That Money Can't Buy végül mégis megjelent, de éppúgy nem került fel a toplistára, ahogyan a harmadik kislemez (The People Want to Dance) sem. Johnson egyébként sokkal jobb döntésnek tartotta volna, ha személyes kedvence, a Penny Arcade jelent volna meg kislemezen, de az MCA nem osztotta a véleményét. Az idő egyébként az énekest igazolta: 2011-ben már pazar kiadásban hozták újra forgalomba a lemezt. Az első CD-n az eredeti album anyaga és a kislemezek B oldalai hallhatók remaszterizálva, a másodikon remixek és ritkaságok kaptak helyet. A kiadványhoz járt egy DVD is, rajta három promóciós klippel. 


Meleglista
Holly 1991 novemberében tudta meg, hogy HIV-fertőzött. A megdöbbentő hír miatt hosszabb időre visszavonult a nyilvánosság elől, ámbár a médiában időnként mégis hallani lehetett róla. Betegségét saját maga hozta a közönség tudomására egy interjúban, melyet a The Times készített vele 1993 áprilisában. Közel egy évvel később, 1994 márciusában került a könyvesboltokba önéletrajza, az A Bone in My Flute, amelyben saját szemszögéből írta meg az FGTH karriertörténetét is. A kötet bestsellerré vált. 1994-ben Legendary Children címmel egy újabb kislemezt adott ki. A dalszövegben híres homoszexuálisok nevét sorolja fel, köztük van ő maga és élettársa, Wolfgang Kuhle. A felvétel már megjelenése előtt kisebbfajta vihart kavart, mert az a pletyka terjedt el róla, hogy a szövegben Johnson olyan személyiségekről akarja lerántani a leplet, akik a nyilvánosság előtt titkolják másságukat. Holly természetesen tagadta, hogy ez lett volna a szándéka, mindazonáltal az ingyen reklám jól jött. Talán mondani sem kéne, hogy a dal óriási sikert aratott a melegek körében, valóságos meleghimnusszá vált: Holly az 1994-es londony Gay Pride-on is előadta a Relax és a The Power of Love mellett. A meleg fogadtatás ellenére a Legendary Children csak egyetlen országban, Izraelben (!) lett listavezető. Szemezgessünk egy kicsit az ominózus névsorból: minden bizonnyal lesz, akin meglepődünk, vagy esetleg azt se tudjuk, kicsoda! „Michelangelo, Leonardo da Vinci, William Shakespeare, Nyizsinszkij, Nagy Sándor, Csajkovszkij, Bernstein, Mahler, Liberace […] Andy Warhol, Johnny Ray, William Burroughs, Jean Genet, Isherwood, Wilde, Capote, Auden, Jean Cocteau, Joe Orton […] Mapplethorpe, Crisp, Keith Haring, Derek Jarman, Candy Darling, Hartman, Somerville […] Gyagilev, Nurejev, Michael Mouse, Little Richard, George O´Dowd, Divine, Cole Porter...” 


A zenei visszatérés
Az 1990-es években Johnson festőművészként is nevet szerzett magának, műveit többek között kiállították a Tate Liverpool és a Royal Academy of Arts (London) galériában. Dolgozott a Modern Painters és a Carlos magazin számára is. A könnyűzene világába való visszatérését a Hallelujah! című 1998-as kislemez harangozta be, amely két különböző verzióban jelent meg. Az első alcíme: The First Cut Is the Deepest, a másodiké: The Second Cut is the Neatest. A szerző természetesen ismét Holly Johnson, társ-zeneszerzője: Nick Bagnall. 1999-ben Soulstream címmel jött ki a várva várt új album, melyet Holly saját otthoni stúdiójában vett fel, és a Pleasuredome nevű saját cégén keresztül forgalmazott. A cím ismét kultúrtörténeti utalás, ezúttal egy Florence Margaret Smith (ismertebb nevén: Stevie Smith) költő- és írónőről szóló 1978-as filmre. A másodikként kiadott kislemez, a Disco Heaven vendégelőadója Boy George. A dal szép sikert aratott a diszkókban, de a slágerlistára nem került fel. Az album tracklistáján megtalálható a Legendary Children új verziója és a jól ismert örökzöld, az In the House of the Rising Sun feldolgozása is. A toplistára azonban csak az FGTH klasszikusának 1999-es verziója, a The Power of Love került fel, de az se jutott feljebb az 56. helynél. 2011-ben a Soulstream is exkluzív kiadásban jelent meg újból: a 2 CD az eredeti zeneanyag remaszterizált változata mellett ritkaságokat és remixeket tartalmaz. 


2009 augusztusában Johnson bemutatta a Beatlesről szóló egyórás show-ját In the Beginning címmel, és közreműködött az FGTH örökzöldje, a Relax aktuális változatának klipjében is mint DJ. Ugyanabban az évben egy interjúban bejelentette, hogy egy új albumon dolgozik. 2010-ben az Americanos című szólóslágerével a német tévében lépett fel, a francia televízióban pedig a Relaxet adta elő. 2011-ben Bécsben, a Life Ball megnyitóján hallhatta őt a közönség, a The Power of Love-ot énekelte. 2011 februárjában Jools Hollanddal és annak együttesével újra feldolgozta a The House of the Rising Sunt, melyet tizenkét évvel korábbi saját albumán már elénekelt. 2011 augusztusában a Rewind Festivalon lépett a publikum elé: az FGTH nagy slágereiből készített egyvelege mellett előadta saját örökzöldjeit (Americanos, Love Train, Heaven’s Here) is. 2014 májusában kezdte meg első angliai szólóturnéját, amely Dancing with No Fear címmel futott. A hét koncert Holly új albuma, a Europa közelgő megjelenését reklámozta. A 2014. szeptember 29-én megjelent CD kétféle változatban is beszerezhető: a Deluxe Edition az eredeti 11 felvétel mellett még két bónuszt [Europa (Original Mix), So Much It Hurts (Piano Mix)] tartalmaz. Az iTunes által beszerezhető verzión a két bónusz: a Europa (Club Ralph Mix) és a Glorious (Demo Version). Eddig két kislemez került forgalomba a Europáról: a Follow Your Heart és az In and Out of Love. A korlátozott példányszámban forgalomba hozott remix CD-n e két dal négy-négy remixe kapott helyet. A Europa 2014 októberében feljutott a brit slágerlistára, ahol jelen sorok írásakor a 63. helyen áll.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1979: Yankee Rose / Treasure Island / Desperate Dan (Holly néven)
* 1980: Hobo Joe (The Windblow) / Stars of the Bars (Holly néven)
* 1989: Love Train / Murder in Paradise
* 1989: Love Train (Americana Big Beat Version) / Love Train (Iron-Horse Instrumental) / Love Train (Americana 12" Version) / Love Train (Bonus Big Beat Radio Version) / Love Train (Americana Pop Version)
* 1989: Love Train (Ride The 'A' Train) / Love Train (Stoke It Up) (7" Mix) / Murder in Paradise
* 1989: Love Train (Americana Big Beat Mix) / Amercianos (PWL U.S. Mix) (promóciós lemez)
* 1989: Americanos (Liberty Mix) / Americanos (Radio 7" Mix) / Americanos (Mambo Dub Mix)
* 1989: Americanos / Americanos (Mambo Dub Mix)
* 1989: Americanos (Extended Version) / Americanos (P. W. L. Extended Version)
* 1989: Americanos (Megamix) / Americanos (Megamix Dub)
* 1989: Americanos (House Piano Remix) / Americanos (Bonus Piano And Effects)
* 1989: Heaven's Here (Mount Olympus Mix) / Hollelujah / Heaven's Here
* 1989: Heaven's Here / Hollelujah
* 1989: Atomic City / Beat the System
* 1989: Atomic City (Extended Version) / Beat the System
* 1989: Atomic City / Beat the System / Atomic City (Extended Version)
* 1989: Atomic City (The Bona Biodegradable Mix) / Beat the System / Atomic City (Environmental Instrumental)
* 1989: Ferry 'Cross the Mersey / Abide With Me (Gerry Marsden & The Christians & Holly Johnson & Paul McCartney / The Liverpool Metropolitan Cathedral Choir)
* 1990: Where Has Love Gone? / Perfume (Aromatherapy Mix) / Where Has Love Gone? (The Search for Love Mix)
* 1990: Where Has Love Gone? (The Search For Love Mix) / Perfume (Aromatherapy Mix)
* 1990: Where Has Love Gone? (G. T. O. Mix) / Where Has Love Gone? (Dreaming Mix)
* 1990: Americanos / Natural / Americanos (P. W. L. Extended Version)
* 1991: The People Want to Dance (Raving Harder! Mix) / The People Want to Dance (Apollo 440 Mix) / Love Train (Americanos Big Beat Version)
* 1991: The People Want to Dance (Rave Hard Mix) / The People Want to Dance (Apollo 440 Mix)
* 1991: The People Want to Dance (Rave Hard! Mix) / Love Train (Americanos Big Beat Version) / The People Want to Dance (Raving Harder! Mix)
* 1991: Across the Universe (Space-A-Go-Go Mix) / Across the Universe / Funky Paradise
* 1991: Across the Universe (Space-A-Go-Go-Mix) / Across the Universe (Space-A-Go-Go Instrumental Mix) (promóciós lemez)
* 1989: Across the Universe / Funky Paradise
* 1994: Legendary Children (The Loop's Radio Cut) / Legendary Children (The Loop's Classic Extended Mix) / Legendary Children (The Hall of Trance Mix) / Legendary Children (Rick's Queer Piano Version) / Legendary Children (Percapella)
* 1994: Legendary Children (The Loop's Radio Cut) / Legendary Children (The Loop's Classic Extended Mix) / Legendary Children (The Hall of Trance Mix) / Legendary Children (Percapella)
* 1994: Legendary Children (Dances With Handbags) / Legendary Children (Saturday Night in Heaven Mix) / Legendary Children (The Loop's Classic Extended Mix) / Legendary Children (The Hall of Trance Mix) / Legendary Children (Rick's Queer Piano Version)
* 1994: Legendary Children (Saturday Night in Heaven Mix) / Legendary Children (Dances With Handbags) / Legendary Children (London 12" Dub) / Legendary Children (Rick's Queer Piano Version) / Legendary Children (Radio Mix)
* 1994: Legendary Children (Radio Mix) / Legendary Children (Dances With Handbags) / Legendary Children (Saturday Night in Heaven Mix) / Legendary Children (London 12" Dub) / Legendary Children (The Loop's Radio Cut) / Legendary Children (The Loop's Classic Extended Mix) / Legendary Children (The Hall of Trance Mix) / Legendary Children (Rick's Queer Piano Version) / Legendary Children (Percappella)
* 1994: Love & Hate (Edit) / Love & Hate (Love Mix) / Love & Hate (Hate Mix) / Love & Hate (NYC Personal Mix) / Love & Hate (Extended Mix) (Ryuichi Sakamoto featuring Holly Johnson)
* 1994: Love & Hate (Love Mix) / Love & Hate (Hate Mix) / Love & Hate (Extended Mix) / Love & Hate (NYC Personal Mix) (Ryuichi Sakamoto featuring Holly Johnson) (promóciós lemez)
* 1994: Love And Hate (Hate Mix) / Love And Hate (Message Mix-Single Edit) / Love And Hate (Love Mix) / Love And Hate (NYC Personal Mix) (promóciós lemez)
* 1998: The First Cut Is the Deepest: Hallelujah! (Soundscapers, Jazzed Up Club Mix) / Hallelujah! (Eric Kupper, 12" Pump Mix) / Hallelujah! (Eric Kupper, 12" Pump Mix Dub)
* 1999: The Power of Love (Radio Mix) / In the House of the Rising Sun (12" Definitive Mix) / In the House of the Rising Sun (Doogs House Mix)
* 1999: The Power of Love (Radio Mix) / The Power of Love (Millennium Mix) / In the House of the Rising Sun (12" Definitive Mix) / In the House of the Rising Sun (Doogs House Mix) / In the House of the Rising Sun (DNA Instrumental Mix)
* 1999: The Power of Love (Millennium Mix) / In the House of the Rising Sun (DNA Instrumental Mix) / All U Need Is Love (Demo Version)
* 1999: Disco Heaven (Wayne G's Heaven Mix) / Disco Heaven (Sicario Club Mix) / Disco Heaven (Frankie Says... Edit) / Disco Heaven (7" Version)
* 1999: Disco Heaven (Sicario Club Mix Radio Edit) / Disco Heaven (Daz & Andy's Heavenly Remix) / Disco Heaven (Sicario Club Mix)
* 2014: Follow Your Heart (Frankie Knuckles And Eric Kupper Director's Cut Signature Mix) / Follow Your Heart (Extended Mix)
* 2014: Follow Your Heart (Radio Edit) / Follow Your Heart (Frankie Knuckles And Eric Kupper Director's Cut Signature Mix Radio Edit) / Follow Your Heart (Extended Mix) / Follow Your Heart (Frankie Knuckles And Eric Kupper Director's Cut Signature Mix) / Follow Your Heart (Hard Ton Remix) / Follow Your Heart (Frankie Knuckles And Eric Kupper Director's Cut Signature Mix Instrumental)
* 2014: Follow Your Heart (Radio Edit) (promóciós lemez)


Albumok
* 1989: Blast
* 1989: Hollelujah (The Remix Album) 
‎* 1991: Dreams That Money Can't Buy
* 1999: Soulstream
* 2014: Europa

VHS
* 1989: Blast – The Video

VIDEÓK





Ferry Cross the Mersey (Gerry Marsden & The Christians & Holly Johnson & Paul McCartney / The Liverpool Metropolitan Cathedral Choir)




Love & Hate (Ryuichi Sakamoto featuring Holly Johnson)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése