disco

disco

2013. április 3., szerda

NIK KERSHAW

Nik Kershaw (Egyesült Királyság, Bristol, 1958. március 1.) angol dalszerző és énekes teljes neve: Nicholas David Kershaw. A hetvenes évek közepétől foglalkozik aktívan a zenével. 1983-ban jelent meg első kislemeze, az I Won’t Let the Sun Go Down on Me. Az igazi áttörést a Wouldn't It Be Good hozta meg számára. Első két nagylemeze – mindkettő 1984-ből – platinaalbum lett az Egyesült Királyságban. További slágerei: The Riddle, Wide Boy, Don Quixote. Későbbi kis- és nagylemezei már korántsem voltak annyira sikeresek, mint a korai kiadványok. Az 1990-es években főleg szerzőként dolgozott, ő írta például Chesney Hawkes The One and Only című 1991-es slágerét. Nik Kershaw az új évezredben is aktív: nemcsak lemezeket ad ki, hanem rendszeresen koncertezik is. 2010-ben lépett fel Budapesten egy retrogálán Kim Wilde, Rick Astley, Boy George és Paul Young társaságában. Kétszer nősült, két házasságából négy gyermeke született. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
A Kershaw család fiuk egyéves korában költözött Bristolból Ipswichbe, Nik itt élt a következő húsz esztendőben. A Morland Road-i Általános Iskola elvégzése után a Northgate Fiúgimnázium tanulója lett. Itt találkozott Russell Chestermannel, akinek volt egy Gibson 335 márkájú gitárja. A srácok gyorsan összehaverkodtak, és vasárnap délutánonként együtt zenéltek. A Black Sabbath és a Deep Purple dalait játszották: Russell gitározott, Nik énekelt. 1974 augusztusában Rushmere-ben léptek először a gyanútlan közönség elé Thor néven: Nik gitározott és énekelt, Russell basszusgitáron játszott, Roger Waters (a Pink Floydból!) dobolt, Nig Cook pedig szintén gitározott. David Bowie Gene Jeanie és a Slade együttes Look Wot You Dun című örökzöldje is szerepelt a műsorukban. Produkciójuk egyáltalán nem aratott sikert, ám ez Niket egyáltalán nem zavarta. Meggyőzte Kim Williamsont, hogy legyen az állandó dobosuk (Waters csak vendégzenész volt), és a kvartett felvette a Half Pint Hogg nevet. Nik 1975-ben abbahagyta az iskolát, hogy zenei karrierjére koncentráljon. Kettős életet élt: nappal jól öltözött, szolid tisztviselő volt az Ipswichi Munkaügyi Központban (Ipswich Unemployment Benefit Office), este viszont divatos trapéznadrágba és tarka pólóba bújt. Együttese nevét rövidesen Hoggra rövidítette. A dolgok nem alakultak túl biztatóan, ezért Chesterman és Cook kivált a zenekarból, helyükre Paul Hart és Roy Little érkezett. 


Egy alkalommal Ipswichben adott koncertet a dzsesszt, funkyt és rockzenét játszó Fusion. Az együttes basszusgitárosa, Kenn Elson a városban bolyongva elvetődött a Hogg egyik próbájára. Talán maga sem tudta, hogy pontosan miért, de ott helyben meghívta Kershaw-t, hogy legyen a Fusion gitárosa, merthogy ez a poszt éppen megüresedett. Az első közös fellépések kissé kínosak voltak, még csak nem is Nik csiszolatlan gitárjátéka miatt, hanem inkább azért, mert kénytelen volt elődje lila-zöld fellépőruháját viselni, amely azonban túl nagy volt rá. A Fusionnek 1980-ban jelent meg első és egyetlen albuma, a 'Til I Hear from You, amelyen Kershaw gitározott és énekelt. A másik énekes, Roger Webb játszott a billentyűs hangszereken, a dobokat Alan Clarke püfölte. A Fusion 1982-ben feloszlott, és Nik hirtelen munkanélkülivé vált. Megfelelő állásajánlat híján bőven volt ideje arra, hogy dalokat írjon. Ezekből egyik haverja segítségével demókat készített, melyeket számos kiadóhoz eljuttatott. Külön dossziét nyithatott az elutasító leveleknek. Végül mindent egy lapra tett fel, és hirdetést tett közzé a Melody Makerben. Erre összesen tíz választ kapott. Ezekből az tűnt a legígéretesebbnek, amelyik Mickey Modern álnéven érkezett. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a Nine Below Zero együttes menedzseréről van szó, aki új kihívásokat keresett, és felajánlotta szolgálatait a tehetséges és találékony Kershaw-nak. 


I Won’t Let the Sun Go Down on Me
Mickey nem beszélt a levegőbe, hanem energikusan hozzálátott, hogy befuttassa új védencét. Ugyanazoknál próbálkozott, akik magát Niket korábban elutasították. Mickey azonban nem hagyta magát lerázni: az a típus volt, akit ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Az MCA Records egyik lányvállalata, az A&R főnöke, Charlie Eyre végül beleegyezett abba, hogy lehetőséget adjon Kershaw-nak a bizonyításra. Rövid ideig Rupert Hine producer foglalkozott Nikkel, majd Peter Collins vette át a feladatot. Az ő irányításával készült 1983 nyarán Nik Kershaw debütáló albuma, a Human Racing. A munka tíz héten át zajlott a londoni Sarm East Studiosban és a Sarm West Studiosban, valamint a Los Angeles-i Cherokee Studiosban. Az album beharangozójaként 1983. szeptember 16-án megjelent Nik debütáló kislemeze, az I Won’t Let the Sun Go Down on Me. Mi tagadás, nem keltett különösebb figyelmet, a brit slágerlistán csupán a 47. helyig jutott. 


Az MCA mindazonáltal nem írta le az új tehetséget, hanem 1984. január 21-én egy újabb kislemezt jelentetett meg tőle. Ez volt a Wouldn't It Be Good, amely meghozta a várt eredményt: a brit toplistán a negyedik helyre küzdötte fel magát, és ezt a pozícióját három hétig meg tudta őrizni. Külföldön is meghódította a közönséget, Írországban és az NSZK-ban például második lett. A siker farvizén 1984. február 24-én boltokba került maga az album, a tíz felvételt tartalmazó Human Racing, amelyről áprilisban a Dancing Girls jelent meg kislemezen: Angliában tizenharmadik, Írországban tizennegyedik, az NSZK-ban pedig huszonegyedik lett. Az MCA ekkor gondolt egy merészet, és újra piacra dobta az I Won’t Let the Sun Go Down on Me kislemezt. A taktika bevált, a dal a brit toplistán meg sem állt a második helyig, és szinte mindegyik nagyobb poppiacon bekerült a Top 20-ba. A fülbemászó sláger valójában nagyon is komoly témáról szólt: az 1980-as évek elején újra kiéleződött a viszony a két világhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, és ismét a nukleáris háború réme fenyegetett. Mindazonáltal a dalszöveg inkább szatirikus hangvételű, semmint drámai. Ironikus az is, hogy bár az I Won’t Let the Sun Go Down on Me végül népszerűbb lett, mint a Wouldn't It Be Good, Kershaw-t mégis az utóbbi miatt sorolták be az „egyslágeres csodák” közé  – szerintem indokolatlanul, hiszen nem csak egy slágerrel büszkélkedhet. 


The Riddle 
Addig kell ütni a vasat, amíg meleg, ezért Nik Kershaw második albuma, a szintén tíz dalt tartalmazó The Riddle még 1984-ben eljutott a közönséghez. Ha lehet, még nagyobb sikert aratott, mint a Human Racing. A címadó felvétel szinte az összes fontosabb lemezpiacon bejutott a Top 10-be, Angliában és Írországban például harmadik volt. A dalszöveget többen is megpróbálták megfejteni, elvégre a The Riddle „talány”-t, „rejtély”-t, „rejtvény”-t jelent, Kershaw azonban azt állította, szó sincs semmiféle mélyebb értelemről, az egész csupán egy nyolcvanas évekbeli popsztár zavaros fecsegése. Akár van értelme a dalnak, akár nincs, kétségtelen, hogy fülbemászó slágerről van szó, melyet 1999-ben Gigi D’Agostino is műsorára tűzött. Majdnem akkora sikert ért el vele, mint az eredeti előadó, ámbár gyorsított a tempón, és megváltoztatta a verssorok sorrendjét: nyilván úgy gondolta, ha úgy sincs értelme az egésznek, teljesen lényegtelen, hogy milyen sorrendben énekli a sorokat. Kershaw második albumáról egyébként a Wide Boy és a Don Quixote szintén kislemezre került, és jelentős sikert aratott világszerte. Úgy a Human Racing, mint a The Riddle platinalemez lett az Egyesült Királyságban. Nem sok pályakezdő dicsekedhet egyetlen esztendő alatt két platinaalbummal is, ám ennek hátulütője, hogy a csúcsról csakis lefelé vihet az út: Kershaw későbbi lemezei meg sem közelítették első két albumának sikerét. Mindez azonban nem valamiféle látványos színvonaleséssel, inkább a zenei divatok megváltozásával magyarázható, valamint azzal, hogy az énekes tudatosan el akart szakadni a trendektől, és megpróbált divatoktól független, szuverén előadóművésszé válni. 


Az 1980-as évek második fele 
Mint az egyik legdivatosabb új sztár, Nik Kershaw is fellépett az 1985-ös Live Aid-koncerten, a londony Wembley Stadionban. A következő slágereit énekelte: Wide Boy, Don Quixote, The Riddle, Wouldn't It Be Good. A szupersztár Elton John is vendégszereplésre kérte: népszerű slágere, a Nikita lemezfelvételén Kershaw gitározik, és háttérvokált énekel George Michaellel. Az Act of War című Elton John–Millie Jackson-duettben szintén Kershaw gitárjátéka hallható. 1986-ban a Wouldn't It Be Good a Danny Hutton Hitters előadásában hangzott el az Álmodj rózsaszínt című romantikus tinivígjátékban. Nik harmadik albuma, a szintén 1986-os Radio Musicola igen jó kritikákat kapott, kereskedelmileg viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy Kershaw megpróbált kikerülni az „ügyeletes tinibálvány” kategóriából, ami egy 28 éves énekes esetében mellesleg nagyon is érthető törekvés. Úgy a borító, mint a tíz felvétel az 1950-es évek hangulatát idézte, a dalszövegek is túlléptek a popslágerek szokásos csacskaságain, ámbár ezen a téren Nik korábbi felvételeire is az átlagosnál nagyobb igényesség volt jellemző. Mindazonáltal 1989-es albuma, a The Works sem röpítette vissza a toplisták élére. Ez persze egyáltalán nem meglepő, mivel ő sem volt elégedett a végeredménnyel, noha a lemez majdnem három évig készült. Elégedetlensége miatt nem vett részt a The Works promóciójában: később úgy nyilatkozott, képtelen volt arra, hogy egy olyan albumot reklámozzon, melyet ő maga nem vásárolna meg szívesen. Peter Wolf producerrel sem tudott jól együtt dolgozni: Wolf a slágergyártás zenei paneljeit erőltette, Kershaw viszont saját elképzeléseit szerette volna megvalósítani. Gyakori összetűzéseik mindig kompromisszummal zárultak, melynek eredményeként azonban egy olyan album született, amely igazából egyik félnek sem tetszett. A The Works megjelenése után az MCA Records és Nik munkakapcsolata véget ért.


Az újrakezdés 
A The Works kudarcát követő egy évtizedben Kershaw főleg szerzőként volt jelen a könnyűzenében. Ebben az időszakban kezdett olyan sztárok számára komponálni, mint például Chesney Hawkes, Cliff Richard, Bonnie Tyler, Lulu, Ronan Keating, Jason Donovan, Nick Carter, a The Hollies és Gary Barlow. Kiemelkedő sikert aratott a The One and Only című 1991-es szerzeménye, melyet Chesney Hawkes vitt sikerre, és eredetileg a Buddy's Song című filmhez vették fel. A sláger vezette a brit és az osztrák toplistát, de a többi nagy lemezpiacon is általában bejutott a Top 10-be, sőt olykor a Top 5-be is. A Let Loose fiúegyüttes számára írt Seventeen című szerzeményével lényegében ugyanaz történt, mint annak idején az I Won’t Let the Sun Go Down on Me című saját dalával: a kislemez az első kibocsátáskor (1994-ben) nem aratott különösebb sikert, a második megjelenéskor (1995-ben) viszont slágerré vált. Az 1990-es évek végére egy albumnyi anyag gyűlt össze azokból a dalokból, melyeket Kershaw nem tudott elképzelni mások előadásában, ezért úgy döntött, saját maga énekli fel őket a stúdióban. A tizenhárom dal közül kettő jelent meg kislemezen, a What Do You Think of It So Far? és a Somebody Loves You. Valószínű, hogy ezeket az Eagle Records kiadó választotta ki, mert maga Kershaw 2008-ban úgy nyilatkozott, hogy két legkedvesebb szerzeménye két másik dal ugyanerről az albumról: a Billy és a Have a Nice Life, melyeket mellesleg a szokásosnál jóval rövidebb idő alatt komponált, annyira belülről jött mindkettő. 


2001-es To Be Frank című albumát egy on-line szakkritika sikertelen kísérletnek és ügyetlen marketingnek minősítette, mellyel Nik alighanem korai nagy slágereinek hangulatát próbálta felidézni. A közönség sem fogadta jól a kiadványt: a kislemezre kimásolt Wounded megállt a brit toplista 100. helyén. Egyértelműen a múltidézés jellemzi a 2005-ben megjelentetett Then & Now című albumot is: tizenhat kisebb-nagyobb sláger az elmúlt bő húsz évből és ráadásként négy vadonatúj dal (Times Like These, Dangerous Eyes, Cloud Nine, What It Is). A kiadványhoz egy DVD is járt, amelyen tíz népszerű Kershaw-felvétel klipje kapott helyet. A 2006-os album, a You've Got to Laugh eleinte csak az énekes saját weboldalán keresztül, illetve az iTunes által volt elérhető, később megjelent Kershaw saját cége, a Shorthouse Records forgalmazásában is. A két albumot Nik egy turnéval népszerűsítette. 2009-ben írt dala, a Falling Backwards a Heavy Rain című play-station játék kísérőzenéjeként ismert. 2010-ben az If It Gets Much Better Than This című saját szerzeményét énekelte a Round Ireland With a Fridge című film fő zenei témájaként, sőt statisztaként is megjelent a produkcióban. 2012-es albuma, az Ei8ht megjelenése alkalmából nemcsak Angliában, hanem Európában is vállalt néhány koncertet. Ugyanebben az évben megjelent klasszikussá vált albuma, a Human Racing remaszterizált és kibővített változata. A kedvező fogadtatáson felbuzdulva bejelentette, hogy 2013-ban a The Riddle is korszerűsített formában jut el majd újra a közönséghez. Nik Kershaw koncertezett Magyarországon is: 2010. október 2-án Kim Wilde, Boy George, Rick Astley és Paul Young társaságában lépett fel egy retrogálán. Dolgozott hazánkfiával, Mándoki Lászlóval (Leslie Mandoki) is, aki ugyan évek óta a rock és a dzsessz egyik művelőjének és propagátorának számít, mégis legtöbben a Dschinghis Khan popegyüttesből emlékeznek rá. Bár a nagyobb sikerek jó ideje elkerülik Nik Kershaw-t, 2010-ben Spilling the Beans on Making It in Music címmel vicces útmutatót jelentetett meg arról, hogyan lehet érvényesülnie egy kezdőnek a könnyűzenei szakmában. 


Magánélet 
Nik Kershaw húsz évig élt együtt első feleségével, Sherivel – korai albumainak háttérénekesnőjével –, akitől három gyermeke született. 2003-ban váltak el. Hat évvel később feleségül vette Sarah nevű barátnőjét. 2010. június 10-én az énekes bejelentette, hogy megszületett első közös gyermekük, egy fiú. (Sarah-nak korábbi kapcsolatából már van egy gyermeke.) Felváltva élnek az angliai Little Dunmow-ban és az írországi West Corkban. 


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1983: I Won’t Let the Sun Go Down on Me / Dark Glasses 
* 1983: I Won’t Let the Sun Go Down on Me (Extended Remix by Simon Boswell) / Dark Glasses
* 1984: I Won’t Let the Sun Go Down on Me / Dancing Girl (Special New Mix) 
* 1984: Wouldn't It Be Good / Monkey Business 
* 1984: Wouldn't It Be Good (Special Extended Mix) / Monkey Business 
* 1984: Wouldn't It Be Good (Long Version) / Wouldn't It Be Good (LP Version) (promóciós lemez) 
* 1984: Wouldn't It Be Good (3:58) / Bogart / Dancing Girls / Wouldn't It Be Good (4:30) (promóciós lemez) 
* 1984: Human Racing (Re-mix by Simon Boswell) / Faces (Re-mix by Simon Boswell) 
* 1984: Human Racing (Special Extended Mix) / Wouldn't It Be Good (Remix) / Faces (Special Remix)
* 1984: Human Racing / Faces / Cloak And Dagger (Live at Hammersmith Odeon) / Drum Talk (Live at Hammersmith Odeon) 
* 1984: The Riddle / Progress (Live at Hammersmith Odeon) 
* 1984: The Riddle (Extended Riddle) / Progress (Live) 
* 1984: Dancing Girls (Remixed Version) / She Cries 
* 1984: Dancing Girls (Remixed Version) / Drum Talk (Special Extended Version) / She Cries 
* 1984: Dancing Girls (Special Hi-energy Remix) / Drum Talk (Special Hi-energy Remix) / She Cries 
* 1984: Dancing Girls (Remixed Version) / She Cries 
* 1984: Don Quixote / Don't Lie 
* 1985: Don Quixote (Extra Special Long Mix) / Don't Lie 
* 1985: Wide Boy (Remix) / So Quiet 
* 1985: Wide Boy (Extended Mix) / Shame On You / So Quiet 
* 1985: When a Heart Beats / Wild Horses 
* 1985: When a Heart Beats (Extended Mix) / Wild Horses (Extended Mix) 
* 1986: Radio Musicola / L.A.B.A.T.Y.D. 
* 1986: Radio Musicola (Extended Version) / L.A.B.A.T.Y.D. / Radio Musicola 
* 1987: James Cagney (Extended Version) / Radio Musicola (Remix) 
* 1987: James Cagney (Edit) / Radio Musicola 
* 1987: I Won’t Let the Sun Go Down on Me / Wide Boy 
* 1988: One Step Ahead / When I Grow Up 
* 1988: One Step Ahead (Industrial Mix) / One Step Ahead (7" Version) / When I Grow Up 
* 1988: One Step Ahead (7" Version) / When I Grow Up / Wouldn't It Be Good / The Riddle 
* 1989: Elisabeth's Eyes / My Friend John 
* 1989: Elisabeth's Eyes (Extended Version) / My Friend John / Elisabeth's Eyes (Club Dub) 
* 1989: Elisabeth's Eyes (7" Version) / My Friend John / Elisabeth's Eyes (Extended Version)
‎* 1991: Wouldn't It Be Good (Extended Mix) / The Riddle / Wouldn't It Be Good (7" Mix) 
* 1991: I Wanna Change the Score / Hero for an Hour (Tony Banks & Nik Kershaw) 
* 1991: I Wanna Change the Score / Hero for an Hour / Big Man / The Waters of Lethe (Tony Banks & Nik Kershaw) 
* 1997: On And On / Diggin' Down Too Deep / Borrowed Love (Man Doki With Ian Anderson, Nik Kershaw, Jack Bruce, Bobby Kimball, Chaka Khan, Guru & David Clayton-Thomas) 
* 1998: Wouldn't It Be Good '98 (Hartmann's Radio Mix) / Wouldn't It Be Good '98 (Five Key Cut) / Wouldn't It Be Good '98 (Phunky Rabbits' Havana Club Mix) 
* 1998: Wouldn't It Be Good '98 (Hartmann's Radio Mix) / Wouldn't It Be Good '98 (Five Key Cut) / Wouldn't It Be Good '98 (Phunky Rabbits' Havana Club Mix) / Wouldn't It Be Good '98 (Phunky Rabbit's Havana Club Mix) / Wouldn't It Be Good (Original Version) 
* 1998: I Won’t Let the Sun Go Down on Me '98 (Rio Planet's Radio Remix) / Wouldn't It Be Good '98 (Hartmann's Radio Mix) / I Won’t Let the Sun Go Down on Me '98 (Dean'N's Radio Cut) / I Won’t Let the Sun Go Down on Me '98 (Phunky Rabbits' Cobacabana Club Mix) / Wouldn't It Be Good '98 (Phunky Rabbits' Havanna Club Mix) / I Won’t Let the Sun Go Down on Me '98 (Revival Dub) / Wouldn't It Be Good (Original Version) / I Won’t Let the Sun Go Down on Me (Original Version) 
* 1998: Somebody Loves You (Radio Edit) / The Wrong Man / Woman 
* 1999: Somebody Loves You (Single Edit) / Wouldn't It Be Good ('99 Acoustic) / The Riddle (Acoustic – Live) 
* 1999: What Do You Think of It So Far? / Oxygen (Acoustic) / Woman 
* 2001: Wounded (Single Edit) / They Said / Food for Fantasy 
* 2001: Wounded (Radio Edit) (promóciós lemez) 
* 2005: The Riddle (Pete Lorimer Club Mix) / The Riddle (Pete Lorimer Dub Mix) / The Riddle (Pete Lorimer Radio Mix) (promóciós lemez) 
* 2012: The Sky's the Limit (Single Version – Robbie Bronnimann Mix) / I Fell / The Sky's the Limit (Album Version – Mark 'Tufty' Evans Remix) 


Albumok 
* 1984: Human Racing 
* 1984: The Riddle 
* 1986: Radio Musicola 
* 1989: The Works 
* 1998: 15 Minutes 
* 2001: To Be Frank 
* 2006: You've Got to Laugh 
* 2010: No Frills 
* 2011: Live in Germany 1984 
* 2012: Ei8ht 
* 2012: Human Racing (2 CD) (az 1984-es album bónuszfelvételekkel) 

Válogatások 
* 1985: Anthology 
* 1991: The Collection 
* 1993: The Best of Nik Kershaw 
* 1993: Wouldn't It Be Good 
* 1998: Greatest Hits 
* 2000: The Essential Nik Kershaw 
* 2005: Then & Now – The Very Best of Nik Kershaw 

VHS, DVD 
* 1984: Live from The Hammersmith Odeon (VHS) 
* 2005: Classic (DVD) 

VIDEÓK (MINT ELŐADÓ)











Billy (csak zene!)


VIDEÓK (MINT KÖZREMŰKÖDŐ VAGY SZERZŐ)

Nikita (Előadó: Elton John)

Act of War (Előadó: Elton John és Millie Jackson)

Love Conquers All (Előadó: Kim Wilde és Nik Kershaw) (csak zene!)

The Lamia (Előadó: Steve Hackett és Nik Kershaw)

The One and Only (Előadó: Chesney Hawkes)

Seventeen (Előadó: Let Loose)