disco

disco

2013. március 14., csütörtök

GUILLERMO MARCHENA

Guillermo Marchena (Curaçao, Willemstad, 1947. január 19. – Curaçao, Willemstad, 1994.) holland dobos és énekes 1988 elején nagy sikert aratott a német nyelvterületen a My Love Is a Tango című dallal, amely egy tévésorozathoz íródott. Ez volt pályafutása egyetlen slágere, amely után a nagyközönség elfeledkezett róla. Valamikor 1994-ben AIDS-ben hunyt el a szülővárosában.


KARRIERTÖRTÉNET 
Guillermo Marchena a Holland Antillák egyik szigete, a Venezuelához közel eső Curaçao fővárosában, Willemstadban született. A világhálón kevés információ található az életéről, ráadásul azok is ellentmondóak. Az 1960-as évek végén jött Hollandiába, ahol eleinte különféle klubokban dobolt. 1972-ben a szintén Curaçaóból érkezett Louis fivérekkel – Royjal és Elmerrel – megalapította a rövid életű Shield együttest. 1974-ben ment Münchenbe, ahol csatlakozott Klaus Doldinger dzsesszegyütteséhez, a Passporthoz, amelynek két évvel később Roy és Elmer Louis is a tagja lett. 1978-ban a Puerto Ricó-i Freddie Santiagóval (ütős hangszerek) és a német Siegfried Schwabbal (gitár) megalapította a Sigi Schwab & Percussion Academia nevű formációt, amely tizenöt évig létezett. Számos koncertjük közül az a két 1978-as tévészereplés a legemlékezetesebb, amelyeken Marcio Montarroyos brazil trombitással és Mark Egan New York-i basszusgitárossal léptek fel. Mindegyik zenész érdekelt volt azonban egyéb projektekben is: Marchena például egy időben a Maniacs hardrock együttesben énekelt, de 1979-ben a Louis testvérekkel is újra együtt zenélt a Head, Heart & Hands együttesben. 1987 karácsonyán a német ZDF tévécsatorna egy hatrészes minisorozatot tűzött műsorra, melynek zenéjét Sigi Schwab komponálta. Az Anna egy tizenéves lányról (Silvia Seidel) szól, akinek a tánc a legnagyobb szenvedélye. Egy sajnálatos baleset miatt a hősnő tolókocsiba kényszerül, de balett-táncosnői álmáról továbbra sem akar lemondani.

A My Love Is a Tango című betétdalt Schwab és Frank Strecker írta, előadására pedig több énekest is kipróbáltak, míg úgy döntöttek, Guillermo a legmegfelelőbb. Emlékezzünk meg a producerről is, aki nem volt más, mint Bernie Paul, a német slágerzene népszerű sztárja. Ahogy elhangzott a dal a tévében, az emberek megrohanták a hanglemezboltokat, és a kislemez rövid időn belül több mint 600 ezer példányban fogyott el. A My Love Is a Tango természetesen a slágerlistára is felkerült, ahol két hétig állt az első helyen. Ausztriában szintén listavezető volt, Svájcban pedig az ötödik helyig jutott. Mondani sem kéne, hogy nem kellett sokat várni az azonos című albumra sem, de a másodikként kimásolt kislemez, a Time for Lovers épphogy bekerült a német Top 50-be. Guillermo Marchena szólókarrierje ezzel lényegében véget is ért, ámbár 1990-ben is kiadott egy albumot az új táncőrület, a soca jegyében. Sigi Schwabbal élete végéig együtt dolgozott. A halál valamikor 1994-ben érte szülővárosában, egyike volt az AIDS áldozatainak. 47 évesen hunyt el. Tragikusan alakult az Anna címszereplőjének sorsa is: Silvia Seidel édesanyja 1992-ben öngyilkos lett, a fiatal színésznő karrierje pedig félresiklott. 2012. augusztus 4-én Silviát holtan találták müncheni otthonában, miután egyik barátja, akivel napi kapcsolatban állt, bejelentette a rendőrségen, hogy július 31-e óta nem látta Seidelt. A halál pontos dátumát nem sikerült megállapítani, a talált búcsúlevél alapján a hatóságok öngyilkosságként zárták le az ügyet. Silvia Seidel 42 évet élt.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1987: My Love Is a Tango / I Wanna Share My Private Heaven / Anna's Theme (Finale) (Guillermo Marchena / G. M. / Ensemble Siegfried Schwab) 
* 1987: My Love Is a Tango (Dance Mix) / I Wanna Share My Private Heaven / Anna's Theme (Finale) (Guillermo Marchena / G. M. / Ensemble Siegfried Schwab) 
* 1987: My Love Is a Tango / Anna's Theme (Finale) (Guillermo Marchena / Ensemble Siegfried Schwab)
* 1988: Time for Lovers / Easy Way In / My Love Is a Tango (Version '88) 

Albumok 
* 1988: My Love Is a Tango 
* 1990: Soca Dance – Sensation 

VIDEÓK


Time for Lovers (csak zene!)