disco

disco

2018. december 15., szombat

PINO D’ANGIÒ

Pino D’Angiò (Olaszország, Pompeji, 1952. augusztus 14.) olasz zeneszerző, szövegíró és énekes eredeti neve: Giuseppe Chierchia. 1979-ben jelent meg első kislemeze. A nyolcvanas években aratta legnagyobb sikereit Olaszországban és Nyugat-Európában, különösen Spanyolországban. Legismertebb felvétele a Ma quale idea, amelynek az első megjelenése óta eltelt közel negyven évben számos remixe készült, és egyike a legjobb és legnépszerűbb olasz slágereknek a nyolcvanas évekből. Pino dalszövegeinek egyik jellegzetessége a kissé cinikus humor és az önirónia. 1978 és 2012 között több filmzenét is írt, egy kivételével mindegyiket a nemzetközi hírű olasz rendezőnő, Lina Wertmüller alkotásai számára. (Itt jegyezzük meg, hogy D’Angiò nem azonos a szintén olasz filmzeneszerzővel, Pino Donaggióval!) Pino D’Angiò az új évezredben is aktív, 2009-ben diagnosztizált torokrákja azonban jelentősen hátráltatta énekesi karrierjét. Imázsának része volt, hogy több lemezborítóján cigarettával pózolt, és fellépései közben is gyakran dohányzott. Nem ért egyet azzal, hogy munkássága korai szakaszát italodiscóként emlegetik: szerinte ez a műfaj később jött, és alapvetően kereskedelmi célú irányzat volt, amelyet kevés eredetiség és zenei ötlet jellemez. (A maga részéről például Gazebo dalait sorolja az italodisco igényesebb produktumai közé.) Külföldön – így hazánkban is – kevésbé köztudott, hogy Pino D’Angiò verseket és színdarabot is írt. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Pino D’Angiò édesapja, Francesco Chierchia mérnök volt, édesanyja, Franca Romana pedig tanítónő. Gyerekkorát az Egyesült Államokban töltötte, mivel apja évekig a tengerentúlon dolgozott. Itáliába visszatérve Pino eleget tett sorkatonai kötelezettségének, utána orvosi képzésre jelentkezett Sienában. Hogy pénzt keressen tanulmányaihoz, elhatározta, hogy klubokban próbál fellépési lehetőségekhez jutni, hiszen szerette a zenét, és úgy érezte, tehetsége is van hozzá: saját maga írta a szövegeket, egyedül hangszerelt, és persze ő is énekelt. (Igaz, első daláról, a tizennégy éves korában írt Elenáról ő maga mondta évek múlva, hogy pocsék volt.) Az egyik klubban találkozott Ezio Leonival, az 1959-ben alapított Rifi (Ri-Fi) lemezcég producerével, aki hajlandó volt kiadni vele egy kislemezt. Az 1979-ben megjelent kiadvány A oldalán az È libero, scusi?, a B-n pedig a La bottega di Mefistofele található. Bár a nagy áttörés nem következett be (állítólag alig háromezer darab kelt el a kislemezből), a Rifi nem ejtette a tehetséges sztárjelöltet, hanem újabb lehetőséget biztosított neki. Az illetékesek jól döntöttek, ugyanis a következő kislemez, a Ma quale idea kiugró sikert ért el: csak Olaszországban két és félmilliót adtak el belőle, világszerte pedig tizenkétmilliót. Természetesen ezúttal is Pino volt a zeneszerző és a szövegíró is. Ami a zenét illeti, bizonyos motívumokat a McFadden & Whitehead duó 1979-es klasszikusából, az Ain't No Stoppin Us Now-ból vett át, mindazonáltal úgy tudom, a dologból nem lett plágiumügy. Maga D’Angiò ezt azzal magyarázta, hogy nem lopott az említett dalból, hanem ihletet merített belőle, és szerinte nincsenek olyan egyezések a két slágerben, amelyek megalapoznák a plágium vádját. Állítólag a Ma quale idea volt az első olyan olasz dal, amely a funkyzenét a feljövőben lévő új zenei divattal, a rappel párosította, sőt lelkes rajongók szerint erre addig nemcsak hogy Itáliában, de Európában sem volt példa. D’Angiò szerint a rapet igazából Adriano Celentano találta ki a Prisencolinensinainciusol című 1973-as felvételével, és csak jóval ezután jött az amerikai rapőrület, amelyre az első európai reakció valóban a Ma quale idea volt. A slágernek köszönhetően 1980-ban Pino kapta meg hazájában a legjobb szövegírónak járó díjat. Szerzeménye nem kevesebb, mint huszonkét ország toplistájára került fel, Francesco Napoli is a műsorára tűzte. Spanyolországban oly nagy népszerűségre tett szert, hogy ott 1980-ban Pinót választották az év énekesének. 1981-ben megjelent bemutatkozó albuma, a ...Balla!, melynek tíz felvétele közül nyolc kizárólag az ő szerzeménye, és csak két dal (Signorina, Okay Okay) esetében volt társszerzője. 


A nyolcvanas évektől napjainkig 
Pino D’Angiò nem tartozik azon művészek közé, akik unalomig ismétlik önmagukat, és legnagyobb slágerükről próbálnak minél több bőrt lenyúzni, ámbár Okay Okay című dala bátran tekinthető a Ma quale idea egyfajta variációjának. Munkásságának egyik kulcsfogalma a kísérletező kedv: mindig megpróbált akár a hangszerelésben, akár a szövegben valami újat, valami mást hozni, mint ami akkor éppen divatos volt. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a Ma quale idea utáni kislemezeivel és albumaival nem tudta megismételni világslágerének kiugró hazai és nemzetközi sikerét. A Julius Caesar Plum-Cake Dance című felvételén például latin nyelven is énekelt, ami a könnyűzenében mindmáig nem nevezhető gyakorinak. A Sors iróniájának – és a popipar kiszámíthatatlanságának – köszönhetően az ötletből végül nem ő, hanem Diana Est profitált: az androgün imázst kialakító előadóművész Tenax című 1982-es dalának szövege részben szintén latin nyelven íródott, ráadásul zenei szempontból is megfigyelhető némi hasonlóság a két felvétel között. Pino nagyvonalúságára jellemző, hogy nem hisztizett emiatt, nem emlegetett plágiumot, hanem ezt az esetet is olyan szemszögből nézte, mint amikor például ő merített ihletet a McFadden & Whitehead duótól. Elmondta, hogy nagyra becsüli a Tenax szövegíróját, Enrico Ruggerit, aki túl intelligens és tehetséges ahhoz, hogy ilyesmire vetemedjen: egyszerűen arról van szó, hogy akkoriban rajta kívül mások is folytattak zenei kísérleteket, és ezek között olykor voltak átfedések. (Jelen sorok írójának ízléséhez a Julius Caesar Plum-Cake Dance közelebb áll, mint a Tenax.) 


A zenei csemegéket kedvelők számára még az új évezredben is érdekesek lehetnek Pino kislemezei és albumai. Ő maga úgy gondolja, hogy például a Gente intelligente című dalából is lehetett volna akkora sláger, mint a Ma quale ideából, mert más volt, mint az akkori tucatzenék. Jómagam két 1988-as felvételét kedvelem különösen: a Lettera Universale és a Chiquita szerintem simán leköröz jó néhány olyan dalt, amely akkoriban a nemzetközi slágerlisták élmezőnyében tanyázott. 1990-ben újra D’Angiòra mosolygott a szerencse: Bruno Sanchionival közös felvétele, a The Age of Love elképesztő nemzetközi sikert aratott. A kritikusok szerint ez volt az első igazi trance felvétel, a műfaj első nagy nemzetközi sikere. 2007-re már nem kevesebb, mint 73 (!) különböző változata létezett – köztük olyan sztárok verziója, mint Paul van Dyk –, 346 (!) válogatásra került fel, és több mint húszmillió példányt adtak el belőle. Bő másfél évtizeddel később D’Angiò így idézte fel a körülményeket: „Belgiumban voltam éppen, egy ottani kiváló barátom, a belga–francia Philippe De Keukeleire otthonában. Ő azt mondta: »Gyere el velem a stúdióba, van egy zenei alapom, szeretném, ha meghallgatnád, talán tudsz vele kezdeni valamit…«” Pino őszintén szólva borzalmasnak találta az anyagot, ám merő barátságból kezelésbe vette, rengeteget változtatott rajta, angol nyelvű szöveget írt hozzá (az énekesnő Karen Mulder), és a munka végén így szólt a barátjához: „Ez minden, amit tehettem. Csinálj vele azt, amit akarsz, csak arra kérlek, ha megjelenteted, nehogy véletlenül rátedd a nevemet a borítóra.” A producer nem akart se hálátlan lenni, se félrevezetni a barátját, ezért áthidaló megoldást választott: Pino D’Angiò nevét valóban nem tüntette fel sehol, helyette a művész eredeti nevét, a Giuseppe Chierchiát használta. 


2001-ben jelent meg Lola Massey spanyol énekesnővel közös albuma, a Distintos, amelyen számos klasszikus régi sláger (Strangers in the Night, Pata Pata, Venus, Stumblin´In stb.) mellett a Ma quale idea egyik verziója s elhangzik. A következő évben került forgalomba D’Angiò egyik legérdekesebb munkája, a Lettere a Federico Fellini című kétnyelvű lemez, melynek tíz felvétele az első CD-n olasz, a második CD-n spanyol nyelven hangzik el. (Az album olasz–francia változatban is eljutott a közönséghez.) 2016-ban jelent meg a Dagli italiani a Beethoven, melyről Pino azt nyilatkozta, hogy valószínűleg ez az utolsó albuma, egyfajta összegzése sokszínű zenei munkásságának. Olaszul, spanyolul és angolul énekel rajta, sőt egy arab dalt és egy Beethoven-szonátát is előad. Úgy gondolja, az album elsősorban azokhoz szól, akik nemcsak hallgatni szeretik a zenét, hanem szívesen gondolkodnak is a muzsika és a dalszövegek inspirációjára. D’Angiò nincs túl jó véleménnyel a jelen könnyűzenéjéről sem olasz, sem nemzetközi viszonylatban, s ez az egyik oka annak, hogy nem tervez újabb albumot. A másik ok, hogy nem nagyon szereti, ha énekesként emlegetik, mert szerinte ennél még a könnyűzenében is szerteágazóbb volt a tevékenysége. Nemcsak saját magának írt dalokat az elmúlt közel negyven évben, hanem olyan pályatársainak is, mint például Mina, Sergio Mallandro és Marina Occhiena (a Ricchi e Poveri volt énekesnője), nem is beszélve írói és színészi ténykedéséről, melyet ő maga előadó-művészete szerves részének tekint. Több évtizedes karrierje során Pino D’Angiò az egész világot beutazta. Többször koncertezett például Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban, Németországban, Chilében, Argentínában, Venezuelában, a volt Szovjetunióban, Ecuadorban, Kolumbiában, Bolíviában, az Egyesült Államokban és Kanadában. Az olasz mellett folyékonyan beszél franciául, spanyolul és angolul is, így jó néhány dalát ezeken a nyelveken is lemezre énekelte, illetve élőben is előadta. 


Fesztiválszereplések 
1980-ban Pino a Gondola D'Argento című dallal fellépett a velencei könnyűzenei versenyen, melynek műsorvezetője abban az évben Amanda Lear és Enrico Beruschi volt. A hazai előadók versenyében Pupo Cosa farai, a külföldiek közül a holland Spargo You and Me című versenyszáma bizonyult a legjobbnak. 1981-ben D’Angiò az Un concerto da strapazzo című szerzeményével a veronai Festivalbar seregszemléjén vett részt. Hazája könnyűzenéjét olyan előadók képviselték, mint például a Ricchi e Poveri (M'innamoro di te), Gianna Nannini (Vieni ragazzo), Nada (Dimmi che mi ami che mi ami che tu ami che tu ami solo me), Riccardo Fogli (Malinconia), Umberto Tozzi (Notte rosa), Loredana Bertè (Ninna Nanna) és Drupi (10.08.80 Un'estate fa), míg a nemzetközi könnyűzenét olyan sztárok reprezentálták, mint például Phil Collins (In the Air Tonight), Joe Dolce (Shaddap You Face), Keith Marshall (Only Crying), a Trix (C’est la vie), Eddy Grant (Can’t Get Enough of You) és George Harrison (All Those Years Ago). (A versenyt egy számomra teljesen ismeretlen énekesnő, Donatella Rettore nyerte a Donatella című dallal.) Pino a következő évben szintén fellépett a Festivalbar programjában, ezúttal a Make Me a Sandwich című szerzeménnyel. Versenytársai között ismét ott volt Loredana Bertè (Non sono una signora), Umberto Tozzi (Eva) és Nada (Ti stringerò), valamint Alice (Messagio), Peppino Di Capri (Forever), Gianni Morandi (Marinaio) és sokan mások, míg a külföldi könnyűzene képviseletében az Imagination (Music and Lights), David Bowie (Cat People), Elton John (Blue Eyes), a Chicago (Hard to Say I’m Sorry), a Genesis (Paperlate), a Roxy Music (More Than This) és a Lime (Baby, We're Gonna Love Tonite) is színpadra lépett. Az első helyen hármas holtverseny alakult: Loredana Bertè (Non sono una signora), Miguel Bosé (Bravi ragazzi) és Ron (Anima) versenydala ugyanannyi szavazatot kapott. A színfalak mögött kisebbfajta botrányba fulladt Pinónak az 1989-es sanremói dalfesztiválon való szereplése. Eleve nem akart indulni a versenyben, mert nem érzi magáénak a fesztivál szellemiségét és giccsbe hajló külsőségeit, kiadója azonban ragaszkodott a részvételéhez. A szervezők viszont – egy évtizeddel a pályakezdése után és egy világslágerrel a háta mögött! – a feltörekvő tehetségek kategóriájában indították a Bella Margherita című szerzeményével. A visszalépés különféle retorziókkal járt volna, így D’Angiò végül csak a produkció közben színlelt rosszulléttel tudta kiszabadítani magát a kínos helyzetből. 


Pino és a film 
Azt hiszem, egy átlag filmbarát hosszabb-rövidebb időre elgondolkodna, ha arra kérném, hogy nevezzen meg legalább egy külföldi filmrendezőnőt. Pedig vannak néhányan, és nem is akárkik: Agnès Varda, Věra Chytilová, Larisza Sepityko, Liliana Cavani, Margarethe von Trotta és a többiek. Az olasz Lina Wertmüllerre valószínűleg kevesen gondolnának, pedig ő volt az első nő, akit a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra jelöltek 1977-ben a Világszép Pasqualino (1975) című filmjéért. (Ugyanezen alkotásáért mint forgatókönyvírót is nevezték.) 1978-ban kezdődött Lina és Pino együttműködése, az előzményekről azonban jelenleg nincsenek közelebbi információm. Egy interjúban Wertmüller azt mondta, hogy mindig olyan tehetséges zenészekkel kereste az együttműködést, akik szerzeményeikkel képesek érzékeltetni a film lényegét és az egyes jelenetek hangulatát, és akiknek zenéje közel áll az ízléséhez. A két művész első közös filmje, az 1978-as Véres föld (Magyarországon csak a tévében láthattuk) cselekménye a harmincas években játszódik. A Sophia Loren által játszott állapotos hősnő férjét megölte a maffia, s az asszony elvetélt. Szeretne bosszút állni az őt ért tragédiáért, ám mindenki retteg a bűnszövetkezettől, melynek egyik feje ráadásul szemet vet a szenvedélyes özvegyre… D’Angiò és Wertmüller együttműködése csak a nyolcvanas évek közepétől bontakozott ki igazán. Nem térek ki részletesen ezekre a filmekre, mivel többségüket nem láthattuk, vagy már elfeledtük, és kísérőzenéjük sem vált saját jogon olyan klasszikussá, mint mondjuk Ennio Morricone jó néhány filmzenéje. 


Visszatérve a Wertmüllerrel közös alkotásokra, a Notte d'estate con profilo greco, occhi a mandorla e odore di basilico (1986) című fekete komédiát Olaszország a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára is nevezte, de nem jutott be a legjobb öt közé. Egy rendhagyó emberrablási történetet láthatunk (főszereplők: Mariangela Melato és Michele Placido), ismét szicíliai miliőben. Az Egy holdfényes éjszakán (1989) főszerepeit olyan sztárok játsszák, mint Rutger Hauer, Nastassja Kinski, Peter O’Toole, Faye Dunaway és Dominique Sanda. A főszereplő újságíró elhíreszteli magáról, hogy HIV-fertőzött, mert ily módon akarja tanulmányozni az emberek spontán reakcióit. Egyik ismerőséről viszont kiderül, hogy valóban fertőzött, ráadásul egyik közös hölgyismerősükkel mindketten testi kapcsolatba kerültek… A Szombat, vasárnap és hétfő (1990) a legendás nápolyi komikus, Eduardo De Filippo színműve alapján készült, a női főszerepet ismét Sophia Loren alakította. Az Egy autószerelő és egy fodrásznő politikai és szerelmi csatározásai (1996) tipikus Wertmüller-film, a nemek kapcsolatát az aktuálpolitikai problémák és a társadalom vonatkozásában vizsgálja. Pino mind ez idáig utolsó filmzenéje A két mesterlövész (2012) című francia vígjátékhoz íródott, melynek hét mulatságos története a férfiúi hűtlenkedés témáját járja körül hét különböző rendező szemszögéből nézve. 


A színész 
Pino D’Angiò a színjátszás területén is kipróbálta magát. Verzella szerepét játszotta Giuseppe Tornatore első mozifilmjében, A hírhedt nápolyiban (1986). A történet főszereplője a Professzor álnévre hallgató bűnöző (az amerikai Ben Gazzara megformálásában), aki épp börtönbüntetését tölti, mert megölte azt a férfit, aki túlságosan nagy érdeklődést tanúsított hősünk húga iránt. A Professzor a rácsok mögött határozza el, hogy szembeszáll a nápolyi maffiával, a Camorrával, és ebben egyebek mellett húga segítségére is szüksége van. A terv eleinte kivitelezhetőnek látszik, de aztán egyre több nehézség merül fel, egyre több gyilkosság történik a cél elérése érdekében… Ezután állítólag Martin Scorsese is filmszerepet ajánlott Pinónak, ám ő visszautasította a felkérést. Manapság leginkább a MeToo-botrányok kapcsán hallani Woody Allenről, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy olaszországi népszerűségét nagymértékben olasz szinkronhangjának, Oreste Lionellónak köszönheti, aki szerinte nálánál is jobb színész. Nos, Lionello többször is meghívta Pinót, hogy részt vegyen egy-egy Woody Allen-film szinkronizálásában, mint például a Kairó bíbor rózsája (1985), a Broadway Danny Rose (1984) vagy A varázsige: I Love You (1996). Az olasz közönség színpadi színészként is ismerheti D’Angiòt. 2005-ben a Molière-mű alapján született L'Avaro Napoletano című előadásban lépett színpadra, Gigi De Luca rendezésében. Pino írta Az éjszaka, amikor Glenn Miller és George Gershwin vacsorázni ment című kétfelvonásos zenés vígjátékot. A 2007-es előadásokon Millert maga D’Angiò alakította (a zene is részben saját szerzeménye), Gershwint pedig Nino Castelnuovo, aki valaha Catherine Deneuve partnere volt A cherbourgi esernyők (1964) című klasszikus filmmusicalben. Pino elmondta, hogy nagy tisztelője Millernek és Gershwinnek, akik bár kortársak voltak, állítólag sosem találkoztak, ezért legalább a színpadon szerette volna összehozni őket. Hogy mennyire nem a valóságot követi a darab, annak egyik bizonyítéka, hogy Gershwin harminckilenc éves korában halt meg, míg a szerepét alakító Castelnuovo a premier évében már hetvenegy éves volt. 


Jótékonyság és szakmai elismerések 
Pino D’Angiò az egyik alapító tagja az olasz énekesek jótékony célok érdekében szervezett focicsapatának, melyben rajta kívül olyan hírességek játszottak az elmúlt évtizedekben, mint például Gianni Morandi, Eros Ramazzotti, Riccardo Fogli, Umberto Tozzi, Pupo, Luca Barbarossa, Andrea Mingardi és mások. A művészek 1981-től napjainkig több mint negyvenmillió eurót adományoztak különféle jótékony célokra. Pino 2001-ig bezárólag a válogatott nyolcvanhat meccsén vett részt mint balszélső, és huszonhat gólt lőtt. A Sony Music 2003-ban World Tribute to the Funk címmel egy DVD-t jelentetett meg, amelyet egy világméretű funky enciklopédiának szánt. Ezen a kiadványon Pino D’Angiò az egyetlen olasz művész, és 2001-ben az amerikai Rhythm & Soul Music Award könnyűzenei díjat is egyedüli olasz előadóművészként vehette át. Ő maga rendkívül büszke arra is, hogy olyan kimagasló művészek gratuláltak már neki könnyűzenei munkásságához, mint például Ennio Morricone és Monica Vitti


Magánélet
Pino D’Angiò nős ember, 1992-ben született a fia, Francesco. 2005-ben szarkómát, 2009-ben pedig torokrákot diagnosztizáltak nála, ezzel hat év alatt hétszer operálták. Betegségei értelemszerűen erősen hátráltatták sokirányú karrierjét, de végül mindegyikből felépült. A művész az új évezredben Amalfiban (Campania régió, Salerno megye) él. Magánemberként sokféle zenét és előadót kedvel, mint például a Pink Floyd, a Dire Straits és a Kid Creole & The Coconuts. 


ÉNEKESI DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1979: È libero, scusi? / La bottega di Mefistofele 
* 1980: Ma quale idea / Lezione d'amore 
* 1981: Ma quale idea / Me ne frego di te 
* 1981: Un concerto da strapazzo (Scusate sono impazzito) / Me ne frego di te (Disco Charleston) 
* 1981: Okay Okay / Una notte da impazzire / Mannaggia rock and roll 
* 1981: Okay Okay / Me ne frego di te 
* 1981: Okay Okay / Signorina 
* 1981: Okay Okay / Notte d’amore 
* 1981: Una notte da impazzire / Signorina 
* 1981: Una notte da impazzire / Okay Okay 
* 1981: Una notte da impazzire / Notte d’amore 
* 1982: Fammi un panino / Questo amore è un motore 
* 1982: Fammi un panino / Julius Caesar Plum-Cake Dance 
* 1982: Ti regalo un reggae and roll / Cosi grassa come sei 
* 1982: Ti regalo un reggae and roll / Un po d’uva è un liquore 
* 1983: Evelonpappà evelonmammà / Mani in alto 
* 1983: Evelonpappà evelonmammà / Zitti buffoni 
* 1983: Evelonpappà evelonmammà / Una notte maladetta 
* 1983: Evelonpappà evelonmammà / I tabaccai 
* 1983: Una notte maledetta / I tabaccai 
* 1983: Una notte maledetta / Il rapido di mezzanotte / Zitti buffoni / I tabaccai 
* 1983: Che strano amore questo amore / Cosi grassa come sei 
* 1983: Mais quelle idée (Lache le collant) / Notte d’amore 
* 1984: Il rapido di mezzanotte / Una notte maledetta 
* 1985: Sono Latino / È libero, scusi? 
* 1987: Più sexy / Alquanto arrabbiati (Pino D’Angiò & tutti gli altri... néven) 
* 1987: Più sexy (Version Española) / Più sexy (Version Italiana) 
* 1987: Più sexy (Part 1) / Più sexy (Part 2) 
* 1987: Più sexy / Più sexy (Versione francese) 
* 1988: Speedy Gonzalez / Chiquita 
* 1988: Chiquita / Tutti gatti 
* 1988: Lettera Universale / Ma quale idea 
* 1988: Ma quale idea / Favole 
* 1988: Ma quale idea / Lezione d'amore / Okay Okay 
* 1988: Non ti ricordi di me / Favole 
* 1989: Bella margherita / Gente intelligente 
* 1990: The Age of Love 
* 1990: Ma Quale Idéa (Remix 90 – By The Ray Mix Gang) / Ma Quale Idéa (Original Version) 
* 1991: Gli sgarbi si pagano / L'inverno 
* 1991: Without Without You / Montecarlo 
* 1991: Lasciami Toccare / Without Without You 
* 1991: Ma quale idea (Dub Version) / Ma quale idea (Remix '91) 
* 1995: Ma quale idea (Version Originale) / Ma quale idea (Remix) 
* 1999: Ma quale idea (Radio Version 2000) / Ma quale idea (Radio Club Version) / Ma quale idea (Funky Version) 
* 2000: Tropezando (Stumblin´In) (Versión Español) / Stumblin´In (Tropezando) (Versión Inglés) / Cuando Amanece (Pino D’Angiò & Lola Massey) 
* 2000: Ma quale idea (Extended Version) / Back to Balla (Dub Mix)
* 2000: Ma quale idea (Radio Edit) / Back to Balla (Dub Mix) 
* 2002: Farfalle / Papillons / Mariposas 
* 2006: Ma quale idea / Okay Okay 
* 2016: Ma quale idea (Jamie Lewis Sex On The Beach Mix) / Ma quale idea (Francesco Cofano Mix) 
* 2016: Ma quale idea (Jamie Lewis Sex On The Beach Mix) / Ma quale idea (Francesco Cofano Mix) / Ma quale idea (Francesco Cofano Sensual Mix) 
* 2016: Okay Okay (Original Remastered) / Okay Okay (Sleazy Mcqueen & VinylAddicted Edit) / Okay Okay (Lillo Carillo & Deaf Kick Edit) / Hey Ciao Tu (Guido Minisky / The Reflex Edit) 

Albumok 
* 1981: ...Balla! (Ma quale idea címmel is megjelent) 
* 1982: Ti regalo della musica 
* 1983: Una notte maledetta (Evelonpappà evelonmammà címmel is megjelent) 
* 1985: Sunshine Blue 
* 1988: Gente sì & gente no 
* 1989: Dancing in Jazz 
* 1991: STS: Siamo tutti stufi 
* 1996: Notte d'amore (Pino D’Angiò & Powerfunk néven) 
* 2001: Distintos (Pino D’Angiò & Lola Massey) 
* 2002: Lettere a Federico Fellini (2 CD) 
* 2010: The Only One 
* 2016: Dagli italiani a Beethoven 

Válogatások 
* 1999: Una notte maledetta 
* 1999: I successi 
* 1999: Ma quale idea? e le altre storie 
* 2002: I grandi successi 
* 2005: Ma quale idea? 


FILMZENÉK 
* 1978: Véres föld (Fatto di sangue fra due uomini per causa di una vedova. Si sospettano moventi politici) (Dangio néven) 
* 1986: Notte d'estate con profilo greco, occhi a mandorla e odore di basilico 
* 1989: A titkos tizedik (Il decimo clandestino) (tévéfilm) 
* 1989: Egy holdfényes éjszakán (In una notte di chiaro di luna) 
* 1990: Szombat, vasárnap és hétfő (Sabato, domenica e lunedì) 
* 1992: Io speriamo che me la cavo 
* 1996: Egy autószerelő és egy fodrásznő politikai és szerelmi csatározásai (Metalmeccanico e parrucchiera in un turbine di sesso e di politica) 
* 1999: La coccinella (rövidfilm) 
* 2012: A két mesterlövész (Les infidèles) 


VIDEÓK 



Ma quale idea (Original Extended Version)

Me ne frego di te (csak zene!)








Gente intelligente (csak zene!) 

Chiquita (csak zene!)

Lettera Universale (csak zene!)


Tontitos en la playa (Pino D’Angiò & Lola Massey)

Strangers in the Night (Pino D’Angiò & Lola Massey) (csak zene!)

2 megjegyzés:

  1. Most akadtam erre az írásra. Nagy kedvencem. Köszönöm az információt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Üdv a blogon! Szerintem is méltánytalanul kevéssé ismert a fickó. Van egy Best of-lemeze az mp3-lejátszómon, és amikor sorra kerül, mindig nagy örömmel hallgatom, mert hangulatos zenék.

      Törlés