disco

disco

2012. április 26., csütörtök

GIANNI MORANDI

Gianni Morandi (Olaszország, Monghidoro, 1944. december 11.) olasz énekes, dalszerző és színész, a romantikus olasz könnyűzene máig aktív sztárja. Eredeti neve: Gian Luigi Morandi. Az 1960-as évek elején tűnt fel. Pályafutásának legnagyobb slágere az 1964-es In ginocchio da te (Térden állva jövök hozzád), amelyet az azonos című filmben is elénekelt. Az 1970-es években kiesett a közönség kegyeiből, és évekig alig lehetett hallani róla. Az 1980-as évek közepén, egy részben Budapesten játszódó tévéfilmnek köszönhetően sikerült visszakerülnie hazája kedvencei közé, és ezt a pozícióját azóta is őrzi. 2009. június 27-én a Margitszigeti Nagyszínpadon adott jótékonysági koncertet a koraszülöttek megmentésére létrejött Peter Cerny Alapítvány javára. Morandi az olasz könnyűzene egyik élő legendájának számít, lemezeiből több mint 49 millió példány talált gazdára. Hazájában sportemberként és sportrajongóként is népszerű, 2010 decembere óta a bolognai focicsapat tiszteletbeli elnöke.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Morandi szegény családból származik, ugyanakkor egyáltalán nem érzi úgy, hogy emiatt boldogtalanul telt volna a gyermekkora. Szülei (Renato és Clara Morandi) erejükhöz és jövedelmükhöz mérten igyekeztek mindent megadni neki és a húgának. A cipész édesapa szigorúan beosztotta gyermekei idejét. A két testvér hamar megszokta a szigorúságot, és Morandi évtizedekkel később elismerte, hogy édesapja következetessége nagyon sokat segített neki a pályáján, ahol a pontosságra, a fegyelemre és a tisztelettudásra nagy szükség volt. Hogy a baloldali eszmékre is feltétlenül szükség volt-e, azon persze már lehetne vitatkozni, mindenesetre az édesapa az Olasz Kommunista Párt aktivistája volt, ezért fiát gyakran magával vitte a pártközpontba. Olyankor Gianninak – aki az ötödik elemi után befejezte a tanulást – el kellett mélyednie Marx, Engels és Lenin műveiben. A család nőtagjai – az édesanya és az apai nagymama – mindenesetre keresztülvitték, hogy a kisfiú elsőáldozó lehessen, noha az édesapa Lenin nyomán azt vallotta, hogy a vallás a nép ópiuma. Gianni nemcsak a pártközpontban segített az édesapjának, hanem segédkezett a cipészműhelyben is. Eleinte csak kisebb munkákat végzett, később azonban nagyobb javításokat is rá lehetett bízni. Esténként cukrot és perecet árult a közeli moziban, ahol valósággal megbabonázta őt a film világa. Tudták róla, hogy otthon, a műhelyben szívesen énekelget, ezért 1956 legelső napjának estéjén a moziban lehetőséget kapott arra, hogy igazi közönség előtt mikrofonba énekeljen. Produkcióját nagy tapssal jutalmazták, és Gianni talán ekkor határozta el magában, hogy nem az édesapja mesterségét fogja követni.


Az első sikerek
Fiuk sikerét látván a szülők úgy döntöttek, hogy egy bolognai zeneiskolába íratják át Giannit. Az intézményben a fiú énektanára Alda Scaglioni volt, aki a fiatal Morandinak nemcsak a hangját képezte, hanem a színpadi előadás fortélyaiba is beavatta. Morandi hivatalosan 1958-ban debütált a Ravenna tartományhoz tartozó Alfonsine-ban. 17 éves korában együttest alapított, és rövidesen úgy emlegették őt, mint „az olasz Paul Anka”. 1962-ben – 18 éves korában – megnyert egy regionális tehetségkutató versenyt, ahol felfigyelt rá Paul Lionetti impresszárió, aki meghallgatást szervezett Morandi számára az RCA lemezcégnél. Az illetékesek fantáziát láttak a tehetséges és jóképű fiúban, ezért szerződést ajánlottak neki. Első dalait a Tony Dori – Franco Migliacci szerzőkettős írta. Az Andavo a 100 all'ora című debütáló kislemez sikerének természetesen az énekes édesapja is örült, aki azonban hosszabb távon pesszimista volt. Szerinte minden csoda három napig tart, a gyors énekesi sikerek még gyorsabban elmúlnak, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy fia továbbra is a műhelyben dolgozzon. Az üzlet forgalma igencsak megélénkült, mivel a fiatal lányok szinte egymásnak adták a kilincset, hogy autogramot kérjenek az újdonsült sztártól. A Fatti mandare dalla mamma a prendere il latte című dal volt Morandi első kiugró sikere, amely főleg a kamaszok körében lett igen népszerű. Gianni azonban már túljutott a kamaszkoron, és úgy érezte, dalainak is tükröznie kellene azt, hogy férfivá érett. Migliacci ajánlotta a figyelmébe az In ginocchio da te című szerzeményét, amely egy olyan férfiról szól, aki megcsalta a kedvesét, de aztán térden állva kér tőle bocsánatot, miután rádöbbent arra, hogy mekkora hibát követett el. A hangszerelést Ennio Morricone vállalta, a dal pedig – nem kis részben az azonos című filmnek köszönhetően – óriási sikert aratott, és Olaszország határain túl is sztárrá avatta az akkor 20 esztendős fiatalembert. Ritratto di Gianni című második nagylemezéért az énekes több pénzt kapott, mint amennyit addig a szülei egy egész évben megkerestek. Ezek után az apa is belátta, hogy kár erőltetnie fia számára a cipész szakmát.


Sikerek és bukások
Morandi az 1960-as évek elején már szerepelt a legendás olasz komikus, Totò két filmjében, de a Térden állva jövök hozzád volt az első főszerepe. Beleszeretett partnernőjébe, Laura Efrikianba, akit két évvel később feleségül vett. Tizenhárom évig voltak együtt, két gyermekük született: Marco és Marianna. (Harmadik gyermekük, Serena néhány órával a születése után meghalt.) Az esküvő előtt azonban az álompár újra a kamerák elé állt sikeres filmje két folytatásában is. A második rész címadó slágere, a Non son degno di te a RAI televízió Canzonissima című 1965-ös dalversenyén győzelmet hozott Morandi számára. Filmjeinek sikere megszédítette a fiatalembert. Azt hitte magáról, hogy jó színész, hiszen több volt a gázsija, mint Marcello Mastroianninak. Csak későn döbbent rá arra, hogy a közönség a filmvásznon is az énekest akarta látni, nem pedig a színészt. Esküvője évében jelent meg a C'era un ragazzo che come me amava i Beatles e i Rolling Stones című kislemeze, amely egy olyan fiúról szól, aki rajongott a dal címében szereplő együttesekért, ám gitár helyett fegyvert kellett a kezébe vennie, mert Vietnamba küldték harcolni. Morandi pályafutása egyik legkedvesebb slágereként emlékszik erre a felvételre. 1968-ban és 1969-ben ismét ő nyert a Canzonissimaversenyein a Scende la pioggia, illetve a Ma chi se ne importa című dalokkal.


Az 1970-es évek nem sok jót hoztak Morandi számára. 1970-ben nyilvánosan bírálta a közönség másik nagy kedvencét, Adriano Celentanót, aki akkor nyerte meg a San Remó-i Dalfesztivált a Chi non lavora non fa l'amore (Aki nem dolgozik, ne is szeretkezzék) című szerzeményével, amely az egész Olaszországon végigsöprő sztrájkhullám ellen irányult. A két énekes – politikai véleménykülönbségeken alapuló – nézeteltérése olyannyira tartósnak bizonyult, hogy csak 2002-ben békültek ki egymással egy tévéműsorban. Az 1970-es években bebizonyosodtak Morandi papa korábbi szavai a siker mulandóságáról. Gianni óriási népszerűsége az új évtizedben szertefoszlott. Sem filmjei, sem lemezei nem keltettek különösebb figyelmet: állítólag volt olyan albuma, amely csupán alig 3000 példányban kelt el. Az énekes nehezen dolgozta fel pályájának ezt a kedvezőtlen fordulatát, de igyekezett úrrá lenni kétségbeesésén. Elfogadott minden felkérést, hogy eltartsa a családját, ugyanakkor igyekezett továbbképezni magát. Megtanult nagybőgőn játszani, megbarátkozott a klasszikus zenével, Mozart, Schubert és Verdi muzsikájának szerelmese lett. Az 1970-es évek második felében felbomlott a házassága, és úgy tűnt, mind karrierje, mind pedig magánélete végleg félresiklott.


Vissza a csúcsra
Az újrakezdés lehetőségét egy négyrészes olasz tévésorozat, a Voglia di cantare jelentette Morandi számára. A főhőst – Paolo Fontana – mintha csak róla mintázták volna: a valaha sikeres énekes beleszeret egy lányba, akiért a világ végére (egész pontosan: Budapestre!) is hajlandó elutazni, és végül nemcsak a boldogságot találja meg újra, hanem karrierje is megint szárnyalni kezd. A sorozat betétdala, az Uno su mille nagy slágerré vált, amelyet Morandi a budapesti forgatáson énekelt először. A közönség imádta a dalt, amely az újrakezdés lehetőségéről szól, és visszafogadta a kegyeibe a negyvenes éveibe lépett énekest. 1987-ben Morandi – Enrico Ruggeri és Umberto Tozzi társaságában – megnyerte a San Remó-i Dalfesztivált a Si può dare di piùcímű szerzeménnyel, amelyet közösen adtak elő. Az 1990-es évek elején a sztár magánélete is kedvező fordulatot vett. 50 éves volt, amikor egyik barátja lemezstúdiójában találkozott egy nálánál 12 évvel fiatalabb lánnyal. Anna Dan menedzser volt egy számítástechnikai cégnél. A szerelem hamar fellángolt közöttük, és amikor Anna teherbe esett, megvált a cégétől, hogy családjának szentelje magát. A közös gyermek 1997-ben született, és a Pietro nevet kapta. Morandi mind a mai napig fürdik a népszerűségben. Folyamatosan új lemezeket készít, de természetesen a régi slágereiből készült válogatások is kelendőek. Gyakori vendége az olasz televízió szórakoztató műsorainak, és szívesen koncertezik. 2008-ban például végigkoncertezte Olaszországot, fellépésein gitárral kísérte saját magát. 2009 júniusában Budapesten vendégszerepelt nagyzenekari kísérettel egy jótékonysági koncerten. 2011-ben ő volt a San Remó-i Dalfesztivál egyik műsorvezetője. A következő évi rendezvényen egykori riválisával – azóta jó barátjával –, Adriano Celentanóval közösen énekelte el a Ti penso e cambia il mondo című dalt.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1962: Andavo a 100 all'ora / Loredana
* 1962: Go-Kart Twist / Donna da morire
* 1962: Fatti mandare dalla mamma a prendere il latte / Meglio il madison
* 1962: Twist dei vigili / Corri corri
* 1963: Ho chiuso le finestre / Sono contento...
* 1963: Che me ne faccio del latino / Il primo whisky
* 1963: Il ragazzo del muro della morte / La mia ragazza
* 1964: In ginocchio da te / Se puoi uscire da sola una domenica con me
* 1964: Non son degno di te / Per una notte no
* 1965: Se non avessi più te / I ragazzi dello shake
* 1965: Si fa sera / E' colpa mia
* 1966: Mi vedrai tornare / La fisarmonica
* 1966: Notte di ferragosto / Povera piccola
* 1966: C'era un ragazzo che come me amava i Beatles e i Rolling Stones / Se perdo anche te
* 1967: Un mondo d'amore / Questa vita cambierà
* 1967: Dammi la mano per ricominciare / Mille e una notte
* 1967: Tenerezza / Israel
* 1967: Mezzanotte fra poco / Una domenica così
* 1967: Marianna del Grand Hotel / Prendi prendi
* 1968: Una chimera / Una sola verità
* 1968: Noi siamo le pantere / Ciao Pavia
* 1968: Il giocattolo / La mia ragazza sa
* 1968: Tu che m'hai preso il cuor / Prendi prendi
* 1968: Scende la pioggia / Il cigno bianco
* 1969: Parlami d'amore / Torna e ritorno
* 1969: Ma chi se ne importa / Isabelle
* 1969: Belinda / Non voglio innamorarmi più
* 1970: Occhi di ragazza / T'amo con tutto il cuore
* 1970: Al bar si muore / Delirio
* 1970: Capriccio / Chissà però
* 1971: Ho visto un film / Com'è grande l'universo
* 1971: Buonanotte Elisa / A quel concerto di Chopin
* 1972: Vado a lavorare / Una ragazza di nome Mariarosa
* 1972: Principessa / Sta arrivando Francesca
* 1972: Parla più piano / Rosabella
* 1972: Il mondo cambierà / L'ospite
* 1973: Vidi che un cavallo / Prendi me
* 1974: Come ogni sera / Bambolina fatta a pezzi
* 1975: Il mondo di frutta candita / La caccia al bisonte
* 1976: E' già mattina / Giorni migliori
* 1976: Sei forte papà / Sei già qui
* 1978: La Befana trullallà / In cambio che mi dai
* 1979: Abbracciamoci / Come l'aria
* 1980: Mariù / Non mi dire no
* 1981: Canzoni stonate / Immaginando
* 1981: Marinaio / Solo all'ultimo piano
* 1982: Fumo negli occhi / Canzoni stonate
* 1983: La mia nemica amatissima / Tu o non tu
* 1983: Nel silenzio splende / Mi manchi
* 1983: Grazie perché / Magari
* 1985: Uno su mille / 1950
* 1987: Si può dare di più / La canzone della verità
* 1988: Dimmi dimmi / Pomeriggio in ufficio
* 1989: Varietà / Occhi chiusi
* 1989: Bella signora / Un pugno in faccia
* 1990: Animale / Ti comunico amore / Animale (mix) / Animale (radio v.) / Bella signora (live)
* 1992: Banane e lampone (v. pop) / Banane e lampone (radio v.) / Banane e lampone (Max Matrix dance remix) / Banane e la lampone (Club club remix) / Banane e lampone (v. karaoke)
* 1996: Angelita / Che cos'è / Domani
* 2000: Non ti dimenticherò (radio v.) / Canzone libera / Volevo farti innamorare / Non ti dimenticherò (album v.)
* 2002: L'amore ci cambia la vita / L'amore ci cambia la vita (v. strumentale)
* 2002: Uno di noi (radio v.) / Uno di noi (extended v.)
* 2003: Il mio amico
* 2004: Solo chi ama veramente / 'Questo grande pasticcio
* 2005: Al primo sguardo
* 2005: Corre più di noi
* 2007: Stringimi le mani
* 2008: Un altro mondo
* 2009: Grazie a tutti


Albumok, válogatások
* 1963: Gianni Morandi
* 1964: Ritratto di Gianni
* 1966: Gianni 3
* 1967: Per amore... per magia...
* 1967: Gianni 4
* 1968: Gianni 5
* 1969: Gianni 6
* 1970: Gianni 7
* 1971: Un mondo di donne
* 1972: Il mondo cambierà
* 1973: Jacopone
* 1975: Il mondo di frutta candita
* 1976: Per poter vivere
* 1977: Old Parade
* 1978: Gianni Morandi
* 1979: Abbracciamoci
* 1980: Cantare
* 1982: Morandi
* 1983: La mia nemica amatissima
* 1984: I grandi successi – Grazie perché
* 1984: Immagine italiana
* 1985: Uno su mille
* 1986: Morandi in teatro
* 1987: Le italiane sono belle
* 1987: Amici miei
* 1988: Dalla/Morandi
* 1988: In Europa
* 1989: Varietà
* 1992: Morandi, Morandi
* 1995: Morandi 2
* 1997: Celeste, azzurro e blu
* 1998: 30 volte Morandi
* 2000: Come fa bene l'amore
* 2002: L'amore ci cambia la vita
* 2004: A chi si ama veramente
* 2006: Il tempo migliore
* 2007: Grazie a tutti
* 2008: Ancora... Grazie a tutti
* 2009: Canzoni da non perdere
* 2011: Rinascimento


FILMOGRÁFIA
* 1960: Totò ciak
* 1963: Totò sexy
* 1964: Térden állva jövök hozzád (In ginocchio da te)
* 1965: Non son degno di te
* 1965: Ha már nem lennél az enyém (Se non avessi più te)
* 1965: Altissima pressione
* 1965: James Tont operazione U.N.O.
* 1966: Mi vedrai tornare
* 1967: Per amore... per magia...
* 1968: Vissza a rivaldafénybe (Chimera)
* 1970: Faccia da schiaffi
* 1970: A gesztenyék finomak (Le castagne sono buone)
* 1971: Il provinciale
* 1972: La cosa buffa
* 1984: Voglia di volare (tévéfilm)
* 1985: Voglia di cantare (tévésorozat)
* 1987: La voglia di vincere (tévésorozat)
* 1988: Diventerò padre(tévéfilm)
* 1992: In fuga per la vita (tévésorozat)
* 1995: A szív hangja (La voce del cuore) (tévésorozat)
* 1998: Drága húgom (La forza dell'amore) (tévésorozat)
* 2004: Natale a casa Deejay - A christmas carol (videófilm)

VIDEÓK



In ginocchio da te (részlet a Térden állva jövök hozzád című filmből)










Grazie perché (Közreműködik: Amii Stewart)



Ti penso e cambia il mondo (Közreműködik: Adriano Celentano)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.