disco

disco

2012. január 6., péntek

RAFFAELLA CARRÀ

Raffaella Carrà (Olaszország, Bologna, 1943. június 18. – Olaszország, Róma, 2021. július 5.) olasz színésznő, énekesnő és televíziós műsorvezető eredeti neve: Raffaella Maria Roberta Pelloni. Egyik őse állítólag a híres-hírhedt zsivány, Stefano Pelloni (1824–1851). Raffaella gyerekszínészként került a filmvilágba, ahol eleinte Raffaella Pelloni néven kapott kisebb szerepeket. Az évek múlásával szerepei egyre nagyobbak lettek, ő maga pedig egyre sokoldalúbbá vált. Gyerekkorától kezdve folyamatosan képezte az énekhangját, és intenzív táncleckéket vett. Kitartása és szorgalma eredményeként az 1960-as évektől kezdve egyre gyakrabban meghívták a televízióba is, ahol mind a mai napig nagy sztárnak számít, akinek saját show-ja van. Énekesnői karrierje az 1970-es évek elején indult be igazán, és az évtized végén tetőzött. Számos dala Európa-szerte nagy sláger lett, mint például a több nyelven is előadott A far l’amore comincia tu, a Tanti Auguri, az E salutala per me, a Pedro vagy a Ballo ballo. Olaszországon kívül főleg a spanyol nyelvterületen igen közkedvelt, számos slágerét spanyol nyelven is lemezre énekelte. Hazájában egyszerűen csak La Carrà néven tisztelik, míg a latin-amerikai országokban keresztnevén tartják számon. Az olasz közönség szeretetét bizonyítja, hogy úgy is emlegetik kedvencüket, mint Raffa Nazionale (A nemzet Raffája). A Carrà művésznevet egyébként Dante Guardamagna rendező javasolta a kortárs olasz festőművész, Carlo Carrà (1881–1966) nevéből, mivel a Raffaella keresztnév eleve egy másik festőművészre, Raffaellóra (1483–1520) utal.


KARRIERTÖRTÉNET
A filmszínésznő
Raffaella kilencéves korában tűnt fel először a filmvásznon Mario Bonnard Tormento del passato (1952) című filmjében. A tehetséges kislány akkoriban már szorgalmasan tanult énekelni és táncolni. A filmezés azonban annyira megtetszett neki, hogy később beiratkozott a római filmfőiskolára, ahol 1960-ban kapta meg a diplomáját. Főiskolásként újabb szerepeket osztottak rá, főleg az akkoriban igen népszerű történelmi szuperprodukciókban, amelyek őszintén szólva nem ragaszkodtak túl mereven a történelmi hűséghez. Végigfilmezte az 1960-as éveket olyan híres kollégák partnereként, mint például Virna Lisi, Alida Valli, Maurice Ronet, Ugo Tognazzi, Ciccio Ingrassia, Jean Marais, Curd Jürgens, Gian Maria Volontè, Philippe Leroy, Marcello Mastroianni, Annie Girardot, Frank Sinatra és Trevor Howard. Filmjei közül külön említést érdemel a Florestano Vancini által rendezett Ferrara hosszú éjszakája (1960) című háborús dráma, Mario Monicelli Elvtársak (1963) című munkás témájú drámája, illetve Az elrabolt expresszvonat (1965) című háborús kalandfilm. Ez utóbbi produkció forgatásának évében az Egyesült Államokba költözött, mivel a 20th Century Fox szerződést ajánlott számára. Nem sokáig bírta az Atlanti-óceán túlsó partján: honvágya is volt, amerikai karrierje se igazán indult be, ezért a hazatérés mellett döntött. Az 1960-as évek végén kis szerepet játszott Franz Antel Warum hab ich bloß 2x ja gesagt? (1969) című vígjátékában, amelynek Tordai Teri volt a női főszereplője. Az 1970-es években fokozatosan felhagyott a filmezéssel, és énekesnői, valamint televíziós karrierjére koncentrált.


A tévésztár és az énekesnő
Raffaella tehetségére a tévések is korán felfigyeltek, és már 1961-től kezdve rendszeresen hívták szerepelni olyan show-műsorokba, mint például a Tempo di Danza, az Il Paroliere és a Questo Sconosciuto. Természetesen tévéfilmekben is foglalkoztatták. 1970-ben sugározták az Io, Agata e Tu Carrà című szórakoztató műsort, amelyhez Raffaella akkori élettársa, Gianni Boncompagni komponált egy dalt Tuca tuca címmel. A szerzemény – amelyet az énekesnő különleges koreográfiával adott elő – óriási sikert aratott, a következő évben lemezen is megjelent. (Egyes források szerint a Tuca tuca a RAI tévécsatorna Canzonissima című táncdalfesztiváljának 1970-es adásában szerepelt, de az sem kizárt, hogy mindkét műsorból ismerheti az olasz közönség.) A sikerhez botrány is társult: az egyedi szabású kosztüm ugyanis megmutatta az énekesnő köldökét, és ez a merészség akkoriban még kivívta a Vatikán haragját. (Ne is feszegessük, hogy azóta viszont mi mindent mutattak meg magukból a nők az olasz televízióban.) 1971-ben vásárolhatták meg az olasz rajongók a Chissà se va című kislemezt is, amely a Canzonissima 1971-es rendezvényének hivatalos dala lett. A fesztivált – akárcsak az előző évben – Raffaella és Corrado vezette a népszerű színművész, Alighiero Noschese társaságában. Három évvel később Carrà újra elvállalta a Canzonissima vezetését, immár a Cochi e Renato kettős társaságában. (A Canzonissima 1956-ban indult, és a 20. adással 1975-ben ért véget.) 


A televíziós sikerekkel párhuzamosan kezdett felfelé ívelni Raffaella énekesnői karrierje. Nemzetközi viszonylatban az 1976-ban megjelent A far l’amore comincia tu volt az első nagy slágere, amely az NSZK-ban Liebelei, Spanyolországban En el amor todo es empezar, Franciaországban Parce que tu l'aimes dis-le lui, Angliában pedig Do It, Do It Again címmel futott. Az Egyesült Királyságban ez lett az egyetlen olyan felvétele, amely felkerült a brit slágerlistára. (1998-ban a Chilli együttes – nem tévesztendő össze a blogomban is szereplő Chillyvel! – Say I’m Your No. 1 címmel új szöveggel, modern hangszerelésben énekelte lemezre a slágert.) Európa többi országában azonban az 1978-as Tanti Auguri még nagyobb slágernek bizonyult. E sorok írója nem ismeri a dal szövegét, ezért nem tudja, hogy egész pontosan miért, mindenesetre a Tanti Auguri a homoszexuálisok körében különösen népszerűvé vált. A következő évben a lírai hangvételű E salutala per me került fel a slágerlistákra, 1980-ban pedig a Raffaellától megszokott temperamentumos stílusban előadott Pedro lett a közönség kedvence. Olaszország mellett Carrà főleg a spanyol nyelvterületen különösen népszerű, ami részben annak is köszönhető, hogy az 1970-es évek közepén előbb Spanyolországban élt és dolgozott, majd az argentínai Buenos Airesbe költözött. Az argentin állami televízió, az ATC egyik meghatározó személyisége vált belőle. Latin-amerikai koncertjeit óriási érdeklődés kísérte, fellépéseivel hatalmas sportcsarnokokat volt képes megtölteni. 1980-ban főszerepet játszott a nagy költségvetésből forgatott Bárbara című romantikus komédiában, amelyben helyi sztárokkal szerepelt együtt. 1982-ben fellépett a Vina del Mar fesztiválon, majd ezt követően visszatért Olaszországba. A sikerek ellenére számos bírálat is érte az argentin kitérő miatt, mert egyesek úgy vélték, valójában az ottani katonai rezsim kirakatfigurája volt. 


Az 1980-as években tovább folytatódott Raffaella sikersorozata Olaszországban és Spanyolországban. 1983 és 1985 között egy rendkívül népszerű telefonálós játékshow-t vezetett a RAI 1-en Pronto, Raffaella? címmel, amelynek később spanyol, argentin és perui változata is készült ottani tévésztárok vezetésével. 1976-ban indult a RAI szórakoztató hétvégi show-műsora, a Domenica In, amelynek egyik műsorvezetője 1986. szeptember 21-től 1987. április 26-ig Raffaella Carrà volt. 1992 és 1995 között az énekesnőt a spanyol televízió Hola Raffaella című műsorának háziasszonyaként láthatta az ottani közönség. 1995-től újra Olaszországban dolgozott, újabb tévéshow-kban szerepelt, s noha új albumai is megjelentek, egyre több válogatást dobtak piacra korábbi slágereivel. 2001-ben felkérték az 51. San Remó-i Dalfesztivál egyik műsorvezetőjének. Túl a 65. életévén hazájában még mindig az egyik legnagyobb show-sztárnak számít. Fiatal kollégája, Tiziano Ferro neki ajánlotta az E Raffaella è mia című dalát, amely 2006-ban megjelent albumán (Nessuno è solo) hallható. Raffaella 2021. július 5-én délután hunyt el egy hosszan tartó betegségben, melyet mind ez idáig nem neveztek meg nyilvánosan.


Magánélet
Raffaella élettársa több mint 20 évig Sergio Japino koreográfus és tévés rendező volt, akivel mind a mai napig barátságot ápol, és közös programokat szervez. Az 1960-as években állítólag nyolc évig tartó viszony fűzte a Juventus játékosához, Gino Stacchinihez. Az 1980-as évek közepén az énekesnő éles konfliktusba keveredett a Novella 2000 bulvármagazinnal, amely egy olyan írást publikált, amely szerint a sztár elhanyagolta haldokló édesanyját. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1970: Ma che musica maestro / Non ti mettere con Bill
* 1970: Reggae rrrrr / Reggae rrrrr (parte seconda)
* 1971: Chissà chi sei / Dudulala
* 1971: Chissà se va / Perdono non lo faccio più
* 1971: Tuca tuca / Vi diró la verità
* 1972: Maga Maghella / Papà
* 1972: Borriquito / Raindrops Keep Fallin’ on My Head
* 1972: Tuca tuca, si / Accidenti a quella sera
* 1973: T’ammazzerei / Era solo un mese fa
* 1974: Din Don Dan / Bumba Mama
* 1974: Felicità tà tà / Ma che sera
* 1974: Rumore / Si, ci sto
* 1974: Rumore / Mi viene da piangere
* 1974: Felicità tà tà / Il guerriero
* 1975: Male / Sciocco
* 1975: Tornerai / 53 53 456
* 1976: Forte forte forte / A far l’amore comincia tu
* 1977: Fiesta / Puisque tu l’aimes dis-le lui
* 1978: Black Cat / California
* 1978: Tanti Auguri / Black Cat / A Million Dollars (EP)
* 1978: Tanti Auguri / Amoa
* 1979: E salutala per me / Ciak
* 1980: Pedro / Maria marà
* 1980: Mi spendo tutto / Io non vivo senza te
* 1982: Ballo ballo / Dammi un bacio
* 1983: Soli sulla luna / Ahi!
* 1983: Fatalità / Ne con te, ne senza te
* 1984: Que dolor / Spera, aspetta e spera
* 1984: Dolce far niente / Io ti amo
* 1985: Amico / Tele-telefonarti
* 1985: Fidati! / Bacio
* 1988: Voglio tutto, sopratutto te / Abbracciami
* 1990: Ballando Soca dance / Sognando Soca dance
* 1999: Presidance
* 1999: Fiesta


Albumok
* 1970: Raffaella
* 1971: Raffaella Carrà
* 1972: Raffaella... Senzarespiro
* 1973: Scatola a Sorpresa
* 1974: Milleluci
* 1974: Felicità tà tà
* 1976: Forte Forte Forte
* 1977: Fiesta
* 1978: Raffaella
* 1979: Applauso
* 1980: Mi Spendo Tutto
* 1982: Raffaella Carrà (in duetto con Franco Bracardi)
* 1983: Fatalità
* 1984: Bolero
* 1985: Fidati
* 1986: Curiosità
* 1988: Raffaella
* 1990: Mi Spendo Tutto (új kiadás)
* 1990: Inviato Speciale
* 1991: Raffaella Carrà
* 1996: Carramba che Rumba
* 1998: Carramix
* 2001: Raffaella (új kiadás)
* 2001: Raffaella Carrà (új kiadás)
* 2001: Raffaella... Senzarespiro (új kiadás) 


Válogatások
* 1975: Il meglio di Raffaella Carrà
* 1977: I successi di Raffaella Carrà
* 1977: Ritratto di... Raffaella Carrà
* 1978: Carrà Sera
* 1978: Cante sus grandes exitos
* 1982: Fantastica!
* 1984: Pronto... Raffaella?
* 1987: I Grandi Successi di Raffaella Carrà
* 1988: Parti di Me
* 1993: I Miei Successi
* 1993: Ciao Raffaella – 24 Grandes Exitos
* 1994: I Successi di Raffaella Carrà
* 1996: Fantastica Carrà
* 1997: Gli Anni d'Oro
* 1997: Raffaella Carrà
* 1998: Raffaella Carrà
* 1999: Fiesta / I Grandi Successi
* 1999: Tutto Carrà
* 2000: Raffaella Carrà
* 2000: I Grandi Successi Originali
* 2001: Fiesta / I Grandi Successi (digipack)
* 2001: Raffaella Carrà
* 2001: Tutto Carrà (új kiadás)
* 2003: Exitos Originales
* 2005: Raffaella Carrà
* 2006: Raffaella Carrà
* 2007: Raffica (2 CD + 1 DVD)
* 2008: Raffica – Balletti & duetti (2 CD + 1 DVD) 


FILMOGRÁFIA
* 1952: Tormento del passato (Raffaella Pelloni néven)
* 1959: Caterina Sforza, la leonessa di Romagna
* 1959: Valeria ragazza poco seria (Raffaella Pelloni néven)
* 1960: Il peccato degli anni verdi (Raffaella Pelloni néven)
* 1960: La furia dei barbari (Raffaella Pelloni néven)
* 1960: Ferrara hosszú éjszakája (La lunga notte del '43) (Raffaella Pelloni néven)
* 1961: Maciste nella terra dei ciclopi (Raffaella Pelloni néven)
* 1961: Maciste, l'uomo più forte del mondo
* 1961: Odüsszeusz Héraklész ellen (Ulisse contro Ercole)
* 1962: 5 marines per 100 ragazze
* 1962: Giulio Cesare, il conquistatore delle Gallie
* 1962: Zorro árnya (L'ombra di Zorro)
* 1962: Ponzio Pilato
* 1963: Elvtársak (I compagni)
* 1963: Il terrorista
* 1964: La chance et l'amour (a Lucky la chance című epizódban)
* 1964: I grandi camaleonti (tévéfilm)
* 1965: La Celestina P... R...
* 1965: Scaramouche (tévésorozat)
* 1965: Von Ryan Expressz / Az elrabolt expresszvonat (Von Ryan's Express)
* 1966: I Spy (tévésorozat, a Sophia című epizódban)
* 1966: Il vostro superagente Flit
* 1966: Az Angyal lesen (Le Saint prend l'affût)
* 1967: Del vento tra i rami del sassofrasso (tévéfilm)
* 1968: Processo di famiglia (tévéfilm)
* 1968: Vörös rózsák Angelikának (Rose rosse per Angelica)
* 1969: Comando al infierno
* 1970: Cran d'arrêt
* 1969: Warum hab ich bloß 2x ja gesagt?
* 1971: Arsène Lupin (tévésorozat, a La femme aux deux sourires című epizódban)
* 1976: Ekeines... ki ego (tévésorozat)
* 1980: Bárbara
* 1997: Mamma per caso (tévésorozat)

VIDEÓK





Tuca tuca (Közreműködik: Alberto Sordi)












Tanti Auguri (másik klip)


E salutala per me (másik klip)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.