disco

disco

2012. január 30., hétfő

MAN 2 MAN

Az amerikai Man 2 Man duót két fiútestvér alapította 1983-ban, ezt a nevet azonban csak 1984-től használták. Az együttes imázsa és repertoárja a tagok homoszexuális beállítottságát tükrözte. Korai felvételei Bobby Orlando, a legendás New York-i diszkóproducer támogatásával készültek. A Man 2 Man legismertebb slágere a Male Stripper, amely többféle változatban is megjelent. A Man Parrish társaságában felvett verzió lett a legsikeresebb, amelyet Man 2 Man meets Man Parrish néven adtak ki.


TAGOK
* Miki Zone [Bruno Cilione] (? – 1986. december 31.)
* Paul Zone [Paolo Cilione]

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
A Zone fivérek az 1970-es évek közepén jelentkeztek először a könnyűzenei életben. Harmadik testvérükkel, Armanddal 1975-ben megalapították a The Fast együttest, amelyben az évek folyamán megfordult még Louis Bova, Tommy Moonie, Tommy Victor, Ian North, Joe Poliseno, Peter Hoffman és Robert Hoffman is. A zenekar első kislemeze 1976-ban jelent meg a CBS Recordsnál Boys Will Be Boys címmel, a producer Bobby Orlando volt. A dal motívumai az 1960-as évek popzenéjét idézték, a szintetizátorok használata azonban az 1980-as évek new wave sztárjait előlegezte meg. A Blondie és a The Go-Go’s producere, Richard Gottehrer irányításával született meg az It's Like Love című kislemez, amely 1977-ben került a boltokba. Ugyanebben az évben készült a Kids Just Wanna Dance című felvétel is, amelyet 30 évvel később a Spin Magazine (a legendás szaklap, a Rolling Stone egyik konkurense) az 1977-es esztendő 20 legjobb kislemeze közé sorolt. 1978-ban Armand távozott az együttesből. A The Fast turnéra ment, ahol felfigyelt rá Ric Ocasek, a The Cars együttes frontembere. Ocasek meghívta a The Fastot, hogy lépjen fel a The Cars koncertjein mint előzenekar. Összeköttetéseit is felhasználta a Zone fivérek érdekében. Ennek köszönhetően a The Fast rövidesen lemezszerződést kapott a Columbia Recordsnál. Előbb egy új előadókat bemutató válogatásalbum elkészítésében vett részt, majd 1980-ban megjelent első nagylemeze, a The Fast for Sale. 1981-ben jött a folytatás, a Leather Boys from the Asphalt Jungle. A baráti támogatás ellenére a The Fastnek nem sikerült a nagy áttörés, lemezei csak szűk körben váltak ismertté, ezért Paul és Miki az arculatváltás mellett döntött. A Kraftwerk, a Yello, a Depeche Mode, a DAF és a Soft Cell példáját követve érdeklődésük az elektronikus zene felé fordult. Szerencséjükre régi barátjuk, Bobby Orlando is lépést kívánt tartani az új zenei trenddel.


Vetkőző férfi
Orlando 1980-ban alapított saját lemezcéget, és néhány év leforgása alatt a könnyűzene egyik meghatározó személyisége vált belőle. Szólólemezeket adott ki, producerként pedig olyan új sztárok karrierjét indította el, mint a The Flirts, Divine vagy a Pet Shop Boys. Anyagi ügyekben azonban a legkevésbé sem lehetett nagyvonalúnak nevezni, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy később több pártfogoltja is beperelte. A Zone fivérek az 1980-as évek elején három új dalt vettek fel Orlando cégénél: Male Stripper, At the Gym és Unisex Haircut. Az utóbbi jelent meg legelőször, egész pontosan 1983-ban. Orlando összehozta az előadókat Denny O’Conner producerrel, aki névváltoztatást javasolt. Előbb a Man's Favourite Sports nevet választották, de rövidesen kiderült, hogy ezt már egy másik együttes használja, így végül a Man 2 Man mellett döntöttek. 1984-ben megjelent a Hottest of the Hot című maxijuk, amelynek B oldalára a The Four Seasons 1963-as slágere, a Walk Like a Man feldolgozása került. Még ugyanabban az évben kiadták az All Men Are Beasts / Male Stripper című maxijukat is, amely az Egyesült Államokban ugyan nem sok vizet zavart, a szomszédos Mexikóban viszont nagy sikert aratott. A fivérek egy időre Mexikóba költöztek, amelyet második hazájuknak tekintettek. Mexico Cityben Jessica Williams énekesnővel közösen vették fel a These Boots Are Made for Walking című dalt, amelyet 1966-ban Nancy Sinatra vitt sikerre, egy évtizeddel később pedig Amanda Lear tűzött műsorára. 1986-ban a Zone testvérek visszatértek az Egyesült Államokba, ahol egy másik New York-i zenész-producerrel, Man Parrishsel kerültek kapcsolatba. Man Parrish újrakeverte az All Men Are Beasts / Male Stripper maxi dalait, és piacra dobta az új verziókat. A két szám sorrendjét azonban felcserélte, mert úgy gondolta, a Male Stripper esélyesebb arra, hogy slágerré váljon. Nem tévedett, hiszen a dal nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is felkerült a slágerlistákra, ami egy kimondottan meleg vonatkozású dal esetében addig csak a Village People-nek sikerült. A dal refrénje így hangzik: „Strip for me babe / Strip for you / Strip for me 'cause, I want you to”, egy géphang pedig ezt ismételgeti: „I was a male stripper in a gogo bar”.


A sikertől a feloszlásig
A Male Stripper épphogy elindult világhódító útjára, amikor a duó egyik tagja, Miki Zone 1986 szilveszterén agyhártyagyulladásban elhunyt. Pault természetesen megrázta fivére halála, de nem vonult vissza. Az együttes nevét Man to Manre változtatta, és újabb dalokat vett fel. Ezek között volt két diszkóklasszikus feldolgozása is, a Grace Jones által slágerré vált I Need a Man és a Gibson Brothers örökzöldje, a Cuba. Ez utóbbi kislemez B oldalán Patrick Cowley és Sylvester (szintén a melegdiszkó néhai sztárjai) Do Ya Wanna Funk? című slágerének feldolgozása hallható, amelyet Paul a másik fivérével, Armanddal, illetve Man Parrishsel közösen készített. A Village People volt producere, Jacques Morali jóvoltából az At the Gym című korai Man 2 Man-dal született újjá, és került fel a francia slágerlistára. Paul Zone egészen 1990-ig fellépett Man to Man néven. 1990-ben a Blondie énekesnőjével, Debbie Harryvel közösen énekelte lemezre a I'll Try Anything Once című dalt. A Man 2 Man karrierje ezzel véget ért. 1996-ban AIDS-ben elhunyt Armand Zone. Az egyetlen életben maradt fivér, Paul a Man 2 Man megszűnése óta eltelt húsz évben nem tért vissza a könnyűzenei életbe, fotóiból azonban időnként kiállítást szervez, mint például 2009 őszén Berlinben The New York Underground címmel. 2010. május 26-án Barcelonában nyílt újabb fotókiállítása.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1984: Hottest of the Hot (Sweat in the Dark Mix) / Hottest of the Hot (Sweaty Dub) / Walk Like a Man (Masculine Mix) / Walk Like a Man (Instrumental) / Walk Like a Man (Radio Walkman Mix)
* 1984: All Men Are Beasts / Male Stripper
* 1985: Mas Ardiente Que El Sol (Remix) / Mas Ardiente Que El Sol (Version Original) / Camina Como Un Hombre (Dance Mix) / Camina Como Un Hombre (Instrumental) / Camina Como Un Hombre (Radio Mix)
* 1986: These Boots Are Made for Walking / These Boots Are Made for Walking (Micromix) (Jessica Williams meets Man 2 Man)
* 1986: Energy Is Eurobeat (The 'Casey Jones' Mix) / Mexico (Vocal Edit) / Mexico (The 'Dos Hombre' Mix) / Energy Is Eurobeat (Edit) / Mexico (Spanish Vocal Edit)
* 1986: Male Stripper (UK Love Mix) / Male Stripper (Original US Remix) (Man 2 Man meets Man Parrish)
* 1986: Male Stripper (Bump N Grind Mix) / All Men Are Beasts (Bestiality Mix) (Man 2 Man meets Man Parrish)
* 1986: Who Knows What Evil / Who Knows What Evil (Nightmare Dub Mix)
* 1986: Sex Symbol (Lust-O-Rama Mix) / One Touch of Eros (Climax Mix) / The Art of Boise (Outro)
* 1987: Energy Is Eurobeat / Male Stripper (On the House Mix)
* 1987: Energy Is Eurobeat (UK Mix) / I Need a Man
* 1987: Hard Hitting Love / Hard Hitting Love (Nightmare Dub Mix)
* 1987: At the Gym (Breakdown Mix) / At the Gym (Instrumental) / At the Gym (7" Edit) / At the Gym (Build-Up Mix)
* 1987: I Need a Man / The Lonliest Man in the World / I Need a Man (Dub)
* 1987: I Need a Man / Energy Is Eurobeat (promóciós lemez)
* 1987: I Need a Man (New York Remix) / The Lonliest Man in the World / Love Me Like a Locomotive (Man-Hattan Express Mix) / I Need a Man (Original Mix)
* 1988: Cuba / Try My Love
* 1988: Energy Is Eurobeat (U.S. Remix) / Energy Is Eurobeat (U.K. Remix) / I Need a Man (Original Mix) / I Need a Man (New York Remix)
* 1988: I Wanna Dance With Somebody (Who Loves Me) / I Wanna Dance With Somebody (Who Loves Me) (Instrumental) (Barbara Doust Featuring Man 2 Man)
* 1988: New York City Beat / Everyday / Swinging on a Star / Swinging on a Star (Dub)
* 1988: Try My Love (Club Mix) / Try My Love (Street Mix) / Try My Love (A Cappela) / Try My Love (Jungle Mix) / Try My Love (Pop Radio) / Try My Love (Urban Radio)
* 1989: At the Gym / Energy Is Eurobeat
* 1989: Cuba / Do Ya Wanna Funk?
* 1989: I Need a Man / Swingin' on a Star
* 1989: Male Stripper (Out of the Ordinary Techno Mix) / Action! (Dance Floor Action!)
* 1989: Male Stripper / New York City Beat
* 1989: Male Stripper (Out of the Ordinary Techno Mix) / Male Stripper (Original Mix) / Action! (Dance Floor Action!) / Action! (Back Room Action!) / Action! (Action! Packed)

Albumok
* 1986: Malenergy
* 1988: Man to Man Featuring Paul Zone
* 1989: Man Two Man

Válogatások
* 1995: Male Stripper – The Best of Man 2 Man
* 2007: Male Stripper: Hits & Rarities 1985–1990 (2 CD)

VIDEÓK



Male Stripper (másik klip)






1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.