disco

disco

2011. december 28., szerda

MAYWOOD

A Maywood két holland lánytestvér, Alie és Doetie de Vries duója, amely 1979-ben alakult. A lányok művésznevük (Alice MAY és Caren WOOD) kombinálásával alkották meg az együttes nevét. Mindketten énekeltek, Alie azonban több hangszeren is játszott, valamint megtervezte a koreográfiát, és intézte a Maywood ügyeit. Nemzetközi viszonylatban az 1980-as évek elején voltak népszerűek, különösen az NSZK-ban. Repertoárjukon érzelemgazdag, lírai felvételek (Mother, How Are You Today?, Give Me Back My Love, I Believe in Love stb.) és lendületes ritmusú, vidám dalok (például Late at Night, Rio, Be My Man, Standing in the Twilight) egyaránt szerepeltek. 1995-ben a testvérek úgy döntöttek, hogy befejezik a közös munkát. Viszonyuk nem sokkal később megromlott, és az új évezred első évtizedében sem rendeződött.


TAGOK
* Alice May [Alie (Aaltje) de Vries] (Hollandia, Harlingen, 1954. december 20.)
* Caren Wood [Doetie (Doetje) de Vries] (Hollandia, Harlingen, 1953. február 24.) 

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Alice és Caren már a Maywood előtt együtt énekelt, duójuk, a De Karina’s azonban nem bizonyult hosszú életűnek. Csupán két kislemezük jelent meg 1975-ben, a Manana / Ik zal je nooit vergeten és a Wat jij verdient / De zon schijnt. Ezután a lányok csatlakoztak a Colt 45 nevű, countryzenét játszó együtteshez, amelynek tagja volt még Ries van Oostrom, Frans de Bruin, Harry de Vroege és Henk Smit. A formációnak egyetlen albuma jelent meg, az 1976-os Live Like a Hobo. 1978-ban a Colt 45 feloszlott, Alice és Caren pedig újra duóként próbált meg érvényesülni. Carennek az éneklés volt az erőssége, Alice-nek viszont a sokoldalúság: dalokat írt, gitározott, dobolt, szaxofonon és klarinéton játszott, koreográfiát tervezett, és intézte a duó ügyeit. A lányok művésznevük kombinálásával alkották meg a Maywood nevet. Pim Koopman producer figyelt fel rájuk, aki az EMI-hoz szerződtette őket. Első kislemezük, a Since I Met You / If You and I 1979-ben jelent meg, különösebb visszhang nélkül. A következőről azonban a You Treated Me Wrong már három hétig szerepelt a holland slágerlistán, ahol a 32. helyig jutott. A dal Skandináviában és Dél-Afrikában szintén népszerűvé vált. 1980-ban indult be igazán a Maywood szekere. A Mother, How Are You Today? című kislemezével újra felkerült a holland toplistára. A felvétel kilenc hétig szerepelt a legjobbak között, majdnem a Top 10-be is bejutott, hiszen legmagasabb helyezése a 11. hely volt.


A siker évei
A következő kislemez, a Late at Night nemcsak hogy bekerült a legjobb 10-be, hanem még vezette is a holland rangsort, amelyben egyébként 14 héten keresztül volt jelen. A vidám dal meghódította egész Európát: 14 ország slágerlistáján szerepelt, beleértve az NSZK-t is. A német piac számára a Maywood ebből és előző kislemezéből egyaránt készített német nyelvű változatot is, ám egyik sem lett annyira sikeres, mint az angol nyelvű verziók. Ugyanez volt a helyzet a Mother, How Are You Today? spanyol verziójával. 1980 őszén megjelent a duó nevét viselő bemutatkozó album, amelyről a lírai Give Me Back My Love szintén sikert aratott. A nagylemez fogadtatására sem lehetett panasz, hiszen mind Hollandiában, mind Svédországban aranylemez lett. 1981-ben folytatódott a lányok sikersorozata. Új kislemezük, a Distant Love második albumuk előhírnökeként jelent meg. A holland Top 10-be ugyan nem jutott be, ám mégis slágerré vált egész Európában. A trópusi hangulatot idéző Rio viszont a Late at Night fogadtatásához mérhető sikert aratott: 11 héten át szerepelt a holland slágerlistán, ahol bekerült a Top 3-ba is. (Magyar változatát az 1990-es években Szűcs Judit énekelte.) 1981 őszén megjelent Alice és Caren második nagylemeze, a Different Worlds, amely természetesen a tőlük megszokott stílust képviselte, vagyis vidám, lendületes ritmusú dalok váltakoztak lágyabb, érzelmesebb felvételekkel. Hollandiában ez az LP is „bearanyozódott”. Egy évvel később következett az utánpótlás, a Colour My Rainbow, amely 12 dalt tartalmaz. Elsőként a Get Away jelent meg róla kislemezen, majd a Star következett. (Ennek B oldalán hallható egyik kedvenc Maywood-dalom, a Be My Man.) További két kislemez került még forgalomba erről az albumról, a címadó dal azonban csak az NSZK-ban jelent meg. Ott egyébként a Colour My Rainbow volt az utolsó Maywood-kislemez. Dél-Afrikában 1982-ben a Maywood lett „Az év sztárja”.


Túl a csúcson
A Colour My Rainbow-val tulajdonképpen befejeződött a Maywood nagy sikereinek korszaka. A lányok európai karrierje ezzel az albummal lényegében lezárult, sőt ettől kezdve hazájuk slágerlistáján is ritkábban, inkább csak a középmezőnyben tűntek fel. Ennek oka elsősorban a könnyűzenei divat jelentős változása volt. 1982-ben véget ért az eurodisco évekig tartó egyeduralma, a vén kontinens már egészen másfajta zenei divatok lázában égett. A Maywood egy letűnt korszak sztárjaként divatjamúlttá vált. Mindazonáltal Caren és Alice szorgalmasan járta a világot, turnézott Dél-Amerikában és Dél-Afrikában, részt vett a szöuli dalfesztiválon és a tokiói Yamaha-fesztiválon is. A külföldi turnék gerincét természetesen a korábbi nagy slágerek alkották, melyek időről időre megjelentek egy-egy válogatásalbumon. Először természetesen Hollandiában jelent meg egy Best of-lemez, a Het beste van Maywood, amelyhez két új dal is készült, a Show Me the Way to Paradise és a My Love for You. Egyikből sem lett sláger, ahogyan abból a gospel-egyvelegből sem, amelyet egy japán koncert alkalmával rögzítettek, és szintén rátettek erre a holland válogatáslemezre. 


1984-ben a Polygram égisze alatt jelent meg a Standing in the Twilight című új kislemez, amely csupán mérsékelt sikert aratott. 1987-ben a lányok új stúdióalbuma szintén csak csekély érdeklődést keltett. Ugyanabban az évben a Wings of an Eagle című dallal részt vettek az NDK-beli Rostockban megrendezett Menschen und Meer elnevezésű fesztiválon. Ott három díjat is nyertek, ennek ellenére nem készült lemezfelvétel a dalból. (E sorok írója nem szeretné kisebbíteni a Maywood érdemeit, mindazonáltal megjegyezné, hogy az 1980-as évek végéig sajátos diplomácia jellemezte a keleti és nyugati dalfesztiválokat: Nyugaton a keleti, Keleten a nyugati résztvevőknek illett valamilyen díjat adni, és ez olykor teljesen független volt az előadott produkció zenei színvonalától.) Ugyancsak 1987-ben a Maywood elkészítette a Help the Children of Brazil című jótékonysági kislemezt. A jótékonyság egyébként nem állt távol a lányoktól, hiszen két évvel korábban az afrikai éhezők megsegítésére felvett Samen / Together című kislemez elkészítésében is közreműködtek. 


Holland nyelvű dalok
1989-ben a Maywood újra lemezcéget váltott, és egy új kiadóhoz, a Durecóhoz szerződött. A testvérek hazájuk közönségének kedvében kívántak járni azzal, hogy holland nyelvű felvételeket kezdtek énekelni. 1990-ben újra a világhírnév közelébe kerültek, hiszen az Ik wil alles met je delen című dallal ők képviselték Hollandiát a Zágrábban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Az eseményre összesen 22 ország küldött versenyzőt, akik a Vatroslav Lisinski Koncertteremben léptek a közönség elé. A Maywood ötödikként adta elő a versenydalát, a török versenyző, Kayahan után. Sajnos a szerencse nem szegődött melléjük: 25 pontot kaptak, amivel a 15. helyen végeztek. (A fesztivált az olasz résztvevő, Toto Cutugno nyerte 149 ponttal. Az Insieme: 1992 című dalt énekelte.) Mindazonáltal az Ik wil alles met je delen angol nyelven is megjelent No More Winds to Guide Me címmel. Az 1990-ben megjelent Achter de Horizon című új stúdióalbum egy tucat holland nyelvű felvételt tartalmaz. Caren és Alice a következő évben egy különleges kiadvánnyal lepte meg leghűségesebb rajongóit. A Six of the Thirties című CD mindössze 500 példányban került forgalomba. Mint a cím is utal rá, az album az 1930-as évek hangulatát idéző hat felvételt tartalmaz. A borítófotón a két énekesnő külseje természetesen ugyanerre a korszakra utal. Németországban még ugyanabban az évben megjelent az 1960-as éveket idéző Walking Back to Happiness című Maywood-CD, amelyen 15 régi sláger feldolgozása hallható, mint például a Stupid Cupid, a Da Doo Ron Ron, az I’m Sorry és a Let’s Dance.


1992-ben a holland EMI adott ki egy újabb Maywood-válogatást. A következő évben a két énekesnő átszerződött a Red Bullett céghez. Újra angol nyelven énekeltek, miként a már említett két nosztalgiaalbumon is. Új kislemezük, a You and I azonban nem került fel a slágerlistára, ahogyan az 1994-ben megjelent Blue Sunday Morning sem. Caren és Alice ekkor új változatban énekelte el első nagy slágerét, a Mother, How Are You Today? című dalt. More Maywood című friss válogatáslemezükre a Late at Night, a Give Me Back My Love és a Rio szintén új változatban került fel. Ez a kiadvány zárta le a Maywood pályafutását. A testvérek 1995-ben úgy határoztak, hogy befejezik a közös munkát. Alice 1997-ben jelentetett meg egy kislemezt a Rise in the Morning és a Stars Will Go on Shining című dalokkal, illetve részt vett egy újabb jótékonysági akcióban, a Srí Lanka-i gyerekek megsegítésére felvett Merry Christmas Everyone című CD elkészítésében.


Viták és comeback
Az 1995-ös megszűnést követően a két testvér között elmérgesedett a viszony, amivel a holland bulvárlapok előszeretettel foglalkoztak. A konfliktus 1999-ben élesedett ki, amikor Alice pert indított Caren ellen a Maywood név használata miatt. Álláspontja szerint ő írta a dalok szövegét és zenéjét, ezért őt illeti meg a névhasználat joga. A bíróság Alice javára döntött. 2004-ben egy békéltető tárgyaláson vettek részt, amely azonban sikertelenül zárult. 2006-ban bejelentették, hogy Alice újjászervezi a Maywoodot. Új partnernője Rose Louwers lett volna, ám a meghirdetett koncertet lemondták, mivel az előkészületi munkák alatt kiderült, hogy Alice és Rose mégsem illenek össze. 2010-ben Inge Peters személyében Alice végre megtalálta új társát, akivel azóta többször is fellépett. A média érdeklődésére mindazonáltal nem zárta ki a Carennel való újabb együttműködést sem, hiszen mint mondotta: „csodák mindig történhetnek”. Közben Caren sem tétlenkedett, 2007-ben társult Henk Smaling kabarésztárral, akivel közösen állította össze a Nostalgia Hotel című műsorát. 


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a slágerlistás helyezések. Rövidítések: D = NSZK, NL = Hollandia, S = Svédország)

Kislemezek, maxik
* 1979: Since I Met You / If You and I
* 1979: You Treated Me Wrong / I Can't Let You Go Now (NL #32)
* 1980: Mother, How Are You Today? / Let Me Know (NL #11)
* 1980: Late at Night / One, Two, Three (D #18, NL #1, S #7)
* 1980: Mutter / Gib mir Zeit (csak az NSZK-ban)
* 1980: Lichtermeer / Gib mir Zeit (csak az NSZK-ban)
* 1980: Give Me Back My Love / That Certain Feeling (D #27, NL #5)
* 1981: Distant Love / I'm in Love for the Very First Time (D #38, NL #15)
* 1981: Rio / It's a Different World (D #22, NL #3)
* 1981: Mano / Just a Little Bit of Love (NL #14)
* 1981: Pasadena / Just a Little Bit of Love (csak Japánban)
* 1982: Get Away / What a World (NL #11)
* 1982: Star / Be My Man (NL #15)
* 1982: Colour My Rainbow / I Believe in Love (csak az NSZK-ban)
* 1982: I Believe in Love / Friday Night
* 1983: Ask for Tina / Circumstance
* 1983: Show Me the Way to Paradise / Un Poquito Mas de Amor
* 1984: Late at Night / Mother, How are You Today?
* 1984: Standing in the Twilight / Stay with Me (NL #31)
* 1985: It Takes a Lifetime / You
* 1985: Lonely Nights / You
* 1986: When I Look Into Your Eyes / Oh, What a Lonely Day
* 1987: Help the Children of Brazil / Help the Children of Brazil (gyerekkórus nélkül) 
* 1987: If You Need a Friend / Someone Like Me
* 1987: Break Away / Live it Up
* 1989: Kom In Mijn Armen / Waar is Onze Liefde Heen
* 1989: Hey Hey Hey / Die Regenboog
* 1990: Ik Wil Alles Met Je Delen / Wat Zijn We met de Wereld aan het Doen? (NL #36)
* 1990: No More Winds to Guide Me / I Was Born to Love You (csak az NSZK-ban)
* 1991: Ik Blijf Naar Jou Verlangen / Zonder Jou
* 1992: Stupid Cupid / The End of the World / Sixties Medley
* 1993: You and I (Face to Face) / Losing You
* 1993: Give Me Something / Mother, How are You Today?
* 1993: Blue Sunday Morning / You're Making Me Crazy
* 2010: Late@Night 2010 


Albumok
* 1980: Maywood
* 1981: Different Worlds
* 1982: Colour My Rainbow
* 1987: Beside You
* 1990: Achter de Horizon
* 1991: Six of the Thirties
* 1991: Walking Back to Happiness
* 2000: Maywood / Different Worlds (két sorlemez egy CD-n)

Válogatások
* 1983: Collection
* 1983: Het beste van Maywood
* 1989: Het beste van Maywood (CD)
* 1990: Famous Favourites – Mother, How Are You Today?
* 1992: De Hits van Maywood
* 1993: Late at Night
* 1994: More Maywood
* 1996: Good for Gold
* 2001: Maywood
* 2003: Hit Expresse – Late at Night
* 2003: Hollands Glorie: Maywood
* 2004: Cantado en Español
* 2005: The Biggest Hits of Maywood (csak Dél-Afrikában)
* 2005: Premier Collection (csak Dél-Afrikában)
* 2006: Box Set 4 CD Collection
* 2008: Hollands Stierne Collection

VIDEÓK




Late at Night (másik klip) 


Give Me Back My Love (másik klip) 


Rio 

Rio (másik klip) 

Rio (még egy klip) 

Mano 






   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.