CHRISTIE

Az 1969-ben alakult brit Christie együttes alapítójáról és állandó szerzőjéről, Jeff Christie-ről kapta a nevét. Jeff eredetileg a The Tremeloes számára írta a Yellow River című dalt, amely azonban imázsproblémák miatt végül az ő neve alatt jelent meg. A felvétel kiugró világsikert aratott, egyike az 1970-es évek legemlékezetesebb örökzöldjeinek. A sláger előadásához verbuválódott együttes az évek folyamán többször is átalakult, első nagy sikerét azonban nem tudta megismételni. Az új évezredben a Christie különféle nosztalgikus tévéshow-k és koncertek fellépője. 

TAGOK 

Az eredeti felállás 

* Jeff Christie (Egyesült Királyság, Yorkshire, Leeds, 1946. július 12.) – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek 

* Vic Elmes [Victor George Elmes] (Egyesült Királyság, Essex, Dagenham, 1947. május 10.) – szólógitár, ének 

* Mike [Michael] Blakley (Egyesült Királyság, Kent, Bromley, 1947. január 12.) – dobok 

Később csatlakoztak 

* Paul Fenton (Egyesült Királyság, Yorkshire, Huddersfield, 1946. július 4.) – dobok 

* Lem Lubin [Howard Lubin] (Egyesült Királyság, Middlesex, Hampton Court, 1944. január 20.) – basszusgitár 

* Terry Fogg [Terrence George Fogg] (Egyesült Királyság, Derbyshire, Chesterfield, 1945. szeptember 25.) – dobok

* Roger Flavell – basszusgitár, ének 

* Danny Krieger – szólógitár 

* Greg Ainsworth – szólógitár 

* Tony Ferguson – gitár

* Roger Willis – dobok 

A jelenlegi felállás 

* Jeff Christie – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek 

* Kev [Kevin] Moore – basszusgitár, ének

* Simon Kay – dobok 

* Adrian Foster – szólógitár 

KARRIERTÖRTÉNET 

A kezdetek 

Jeff Christie szülei, Mickey és Toni Christie művészetkedvelők voltak, így érthető, hogy a srác szinte már az anyatejjel magába szívta a zene szeretetét. Van egy bátyja, Lester, továbbá két öccse, Mark és Robin. Édesanyja balett-táncos volt, aki megismertette fiait a klasszikus zenével. Mozart és Beethoven helyett azonban Jeff érdeklődését inkább a flamenco keltette fel, majd Elvis Presley hatására a rock and roll iránt is érdeklődni kezdett. Szülei természetesen gondoskodtak arról, hogy gyermekük színvonalas zenei képzésben részesüljön, ezért zongoraórákra is járatták. A klasszikus zenei tanulmányok kiváló alapot jelentettek ahhoz, hogy Jeffből később sikeres dalszerző váljon. Szülővárosában, Leedsben alapította első együttesét, amely a The 3Gs+1 nevet viselte. A „+1” volt maga Jeff, a „3G” pedig arra utalt, hogy a többiek neve „G” betűvel kezdődött. A formáció úgynevezett skiffle-t játszott, vagyis olyan zenét, amelyet alapvetően saját készítésű házi hangszereken adtak elő. Jeff idővel elveszítette érdeklődését a skiffle iránt, ezért egy új együttest hívott életre, amely a The Tremmers nevet vette fel. Ebből a formációból nőtt ki a The Outer Limits, amelynek 1967-ben már kislemeze is megjelent, a Just One More Chance / Help Me Please, amelyet a következő évben a Great Train Robbery / Sweet Freedom követett. Az együttesben Jeff gitározott és énekelt, a másik két gitáros Gerry Layton és Gerry Smith volt, a dobokat Stan Drogie püfölte. A Just One More Chance viszonylagos sikere lehetővé tette, hogy a The Outer Limits olyan, ma már legendás előadókkal koncertezzen, mint például Jimi Hendrix, a Pink Floyd, a Move és a The Nice. Ez utóbbi együttes egyik zenésze, Lee Jackson hallotta a The Outer Limits egyik saját számát, a Sweet Freedomot, és ezt követően arra biztatta Christie-t, hogy hagyjanak fel a divatos Motown-slágerek előadásával és általában a feldolgozásokkal, inkább alakítsanak ki saját repertoárt. 

Sárga-folyó 

Az ígéretes kezdet ellenére a The Outer Limits az 1960-as évek végén feloszlott. Jeff úgy döntött, szerzőként, és nem zenészként dolgozik tovább. A Yellow River (Sárga-folyó) című 1969-es szerzeményét felajánlotta az akkoriban igen népszerű The Tremeloes együttesnek. Ajánlatát elfogadták, a felvétel el is készült, ám az események váratlan fordulatot vettek. A The Tremeloes ugyanis a Call Me Number One című saját dalával jelentős sikert aratott, ezért menedzsere, Mike Smith úgy döntött, hogy védencei következő kislemeze is egy „házon belüli” dal lesz. Nem volt azonban sem szívtelen, sem pancser üzletember: sejtette, hogy a Yellow River nagy sláger lehet, csak éppen nem illett a The Tremeloes jövőjéről alkotott elképzeléseibe. Átengedte tehát Christie-nek a The Tremeloes által felvett zenei alapokat, és elvállalta, hogy a dal producere lesz. Jeff úgy döntött, együttest alapít a Yellow River sikere érdekében. A The Tremeloes egyik tagja, Alan Blakley gitáros, énekes és billentyűs ajánlott is egy dobost az új bandába öccse, Mike Blakley személyében, aki éppen a The Epicsben játszott. Innen érkezett a gitáros is, Vic Elmes. Az új trió a Christie nevet vette fel: akkoriban nem volt ritkaság, hogy egy zenekar a frontemberről nevezi el magát. A Yellow River 1970. április 23-án jelent meg, és néhány hét alatt világslágerré vált. Huszonhat országban vezette a slágerlistát, például az Egyesült Királyságban, Írországban és Norvégiában. A dal egy leszerelő fiatal amerikai konföderációs katonáról szól, aki hazakészül a Sárga-folyó partján fekvő szülővárosába. Hogy pontosan melyik városról van szó, és hol van ez a Sárga-folyó, az nem derül ki a dalszövegből. (A hivatalos klipet a Temze londoni szakaszán hajózva forgatták.) A kislemezből egyes források szerint húszmillió darab fogyott (az angol Wikipédia mértéktartóbb, és csak hárommillióról tud), tíz aranylemezt eredményezett, és az előadó megkapta a rangos brit Ivor Novello-díjat is. Érdekes módon épp az amerikai siker volt szerényebb: a dal a 23. helyig jutott a Billboard slágerlistáján. Igaz, 23 hétig volt az első 100 között, és ennyi ideig azok a slágerek sem tudták tartani magukat, amelyek magasabb helyezést értek el. A Yellow Rivert az évek során nagyon sokan feldolgozták, neves sztárok és ismeretlen előadók egyaránt. A legemlékezetesebb feldolgozást a francia Joe Dassin készítette L'Amérique címmel. 

San Bernadino 

Addig kell ütni a vasat, amíg még meleg, tehát a Christie még 1970-ben előállt az újabb slágergyanús dallal: a San Bernadino címe legalább akkora rejtély, mint a Yellow River. Egyikről sem tudni ugyanis, hogy pontosan hol található. A San Bernadino esetében elképzelhető, hogy csupán elírásról van szó, és a szerző a kaliforniai San Bernardinóra gondolt. Évekkel később Jeff viszont úgy nyilatkozott, hogy ezt a slágerét a Daily Express egyik híre inspirálta, amely egy San Bernadino nevű börtönben kitört lázadásról tudósított. Az új kislemez egyébként nem aratott olyan átütő sikert, mint az előző, mindazonáltal egyáltalán nem szerepelt rosszul a slágerlistákon: az első helyig jutott az NSZK-ban, második volt Vietnamban (!!), hetedik helyezett az Egyesült Királyságban, tizedik Olaszországban, és általában a legnagyobb lemezpiacok mindegyikén bekerült a Top 20-ba. Az Egyesült Államokban viszont megint nem sikerült a nagy áttörés, hiszen ott a kislemez megállt a slágerlista 100. helyén. A trió 1970-ben megjelent debütáló albuma természetesen mindkét nagy slágert tartalmazta. A 11 track közül 10-nek Jeff Christie a szerzője, a New York City című szerzeményt azonban Elmes és Blakley jegyzi. (A dobos valamely oknál fogva szerzőként H. Blaikley néven szerepel a lemezen.) A Sors tréfája, hogy a kislemezekkel ellentétben az album az Egyesült Államokban sikeresebbnek bizonyult, mint Európában. A siker konzerválása érdekében a Christie világ körüli turnéra indult. Mike Blakley-t azonban anyaegyütteséhez, a The Epicshez kötötték a kötelezettségei, ezért kivált a Christie-ből. Helyét Paul Fenton foglalta el. (Arról nem szólnak az on-line források, hogy Vic Elmesnek miért nem voltak egyeztetési problémái, hiszen főállásban ő is a The Epics tagja volt.) 

Menedzselési problémák 

A debütáló LP bármelyik felvétele alkalmasnak tűnt arra, hogy a Yellow River és a San Bernadino nyomdokaiba lépjen, ám a menedzsment érthetetlen módon úgy döntött, nem másol ki újabb kislemezt az albumról. 1971-ben jelent meg a formáció harmadik kislemeze, a Man of Many Faces, amely már a második nagylemez előhírnökeként került a boltokba, noha akkor még az első sem futotta ki magát. Azok, akik megint könnyed popslágereket vártak, meglehetősen csalódtak a For All Mankind LP hallatán. Jeff ugyanis visszatért progresszív gyökereihez, és ezen az albumon inkább a rock, a blues és a country hatása fedezhető fel. A CBS – a Christie kiadója – a Picture Painter című dalra koncentrált, még videót is forgatott hozzá, de kislemezen végül csak Ázsiában jelent meg. Jeff kénytelen volt levonni a kézenfekvő következtetéseket, és visszatért a popzenéhez. Számos kritikus szerint az 1972-es Iron Horse a legjobb szerzeménye. Megjelentetése megfelelő alkalmat jelentett az új tag, a Unit 4+2-ból átigazolt Lem Lubin basszusgitáros bemutatására is. Bennfentesek azonban tudni vélik, hogy hiába szerepel Lubin neve a kislemezen, hiába látható a borítón és a videoklipben, a gitáros valójában nem játszott ezen a felvételen. Christie azért vette be az együttesbe, hogy a koncerteken Lubin gitározzon, így a szintén gitáros Jeff más hangszeren tudott játszani. Az Iron Horse különösen Dél-Amerikában örvendett nagy népszerűségnek, akárcsak a Jo-Jo's Band, amely kivételesen nem a zenekarvezető, hanem Vic Elmes szerzeménye. A harmadik Christie-album készítése közben Jeff és Vic munkakapcsolata végzetesen megromlott, és Elmes kivált a zenekarból. Utódja Roger Flavell lett. Nem sokkal később Paul Fenton is bejelentette távozási szándékát. Noha ő jó barátja volt Jeffnek, karrierjét a Carmen együttesben kívánta folytatni. Christie előbb azt tervezte, hogy bejelenti együttese feloszlását, és szólókarrierbe kezd, de aztán meggondolta magát. 

Újabb próbálkozások 

Jeff és Roger Flavell mellé beszállt Terry Frogg, a Sounds Incorporated dobosa és az amerikai Danny Krieger gitáros. A megújulás jegyében Christie nagyobb teret engedett más szerzőknek is. A The Dealer (Down And Losin') című dalt például már nem ő, hanem Bob Ruzicka írta. Az 1973-as kislemez jó kritikákat kapott, és bekerült a brit Top 100-ba. A következő évben a kvartett a CBS egyik leányvállalatához, az Epichez került át, ahol újabb kislemeze jelent meg, az Alabama / I'm Alive. Ezt egy spanyolországi turné követte, melynek kellős közepén Danny bejelentette, hogy hazatér az Egyesült Államokba. Mivel nemcsak további spanyol, hanem NSZK-beli fellépések is már le voltak kötve, a távozó zenészt sebtében pótolták Greg Ainsworth szólógitárossal. Alighogy véget ért a turné, Greg és Terry egyaránt kilépett a Christie-ből. Roger javasolta, hogy a helyükre hívják meg a Capability Brown három zenészét: Tony Ferguson gitárost, Roger Willis dobost és Graham Whyte gitárost. A kvintett azonban rövidesen ismét kvartetté vált. Az új tagok ugyanis épphogy begyakorolták a repertoárt egy mexikói és dél-amerikai turnéhoz, amikor Whyte meggondolta magát, és lelépett. A tervezett turné javarészt spanyol anyanyelvű közönségének meghódítása érdekében a Christie két spanyol nyelvű dal, a Guantanamera és a Navajo feldolgozását jelentette meg következő kislemezként. Noha a taktika bevált, és a Christie nagy sikert aratott, a turné végén Jeff bejelentette az együttes feloszlását. 

Mindazonáltal 1976-ban egy újabb Christie-kislemez jelent meg, a Most Wanted Man in USA, amelyet Jeff stúdiózenészekkel vett fel. Alkalmi segítői koncertezni is mentek vele, ennek ellenére hivatalosan egyikőjük sem számított a Christie tagjának. 1980-ban Jeff két kislemezt adott ki a saját neve alatt: Tightrope / Somebody Else; Both Ends of the Rainbow / Turn on Your Lovelight. Mivel a kiadó, az RK rövidesen csődbe ment, ezért ezek a kislemezek hamar eltűntek a piacról, és idővel keresett és értékes relikviákká váltak. Kicsit viccesen hangzik, de hiába Jeff volt az együttes alapítója, frontembere és névadója, az 1980-as években mégis jogvitába keveredett, mivel egykori barátja, Vic Elmes is igényt tartott a Christie név használatára. Elmes végül Christie Again névre keresztelte saját együttesét, amellyel Európában koncertezett. 1990-ben Jeff újjászervezte a Christie-t, ezúttal Kevin Moore basszusgitáros, Simon Kay dobos és Adrian Foster szólógitáros csatlakozott hozzá. Beneveztek az 1991-es Eurovíziós Dalfesztiválra, de már a brit selejtezőn kiestek. Az angol Wikipédia ezzel kapcsolatban ellentmondó információkat közöl: az együttesről szóló cikk szerint a Christie a Safe in Your Arms című dallal nevezett, magáról a versenyről írt szócikk szerint viszont a Nothing on This Earth volt a versenydaluk. Mint a legtöbb, valaha sikeres és még létező brit együttes, a Christie is afféle nosztalgiabanda lett: a 70-es éveket idéző különféle show-kban lép fel, és járja a világot régi nagy slágereivel. Az újjáalakulás óta eltelt bő két évtized alatt viszont egyetlen tagcserére sem került sor. Ez is figyelemre méltó rekord az együttes karriertörténetében. 

DISZKOGRÁFIA 

Kislemezek, EP-k 

* 1970: Yellow River / Down the Mississippi Line 

* 1970: San Bernadino / Here I Am 

* 1971: Man of Many Faces / Country Sam 

* 1971: Peace Lovin' Man / Picture Painter 

* 1971: Everything's Gonna Be Alright / Freewheelin' Man / Magic Highway / Inside Looking Out 

* 1971: Everything's Gonna Be Alright / Inside Looking Out 

* 1972: Yellow River / Iron Horse 

* 1972: Iron Horse / Every Now and Then 

* 1972: Iron Horse / Every Now and Then /Everything's Gonna Be Alright 

* 1972: Caballo de Hierro / De vez en cuando 

* 1972: Jo-Jo's Band / California Sunshine 

* 1972: Fools Gold / Born to Lose 

* 1972: Fools Gold / California Sunshine 

* 1973: The Dealer (Down And Losin') / Pleasure & Pain 

* 1974: Alabama / I'm Alive 

* 1974: Guantanamera / Navajo 

* 1974: Guantanamera / Navajo / Inside Looking Out / New York City 

* 1976: Most Wanted Man in the USA / Rockin' Suzanna 

* 1986: Yellow River / San Bernadino 

* 1990: Safe in Your Arms 

* 2006: Tonight / Movin'On / Ba Ba Boo Bah 

* 2010: Hattrick of Lions (Come on England) 

Albumok, válogatások 

* 1970: Christie 

* 1971: For All Mankind 

* 1972: Iron Horse 

* 1972: Los Mas Grandes Exitos 

* 1974: Navajo 

* 2009: Jeff Christie – Floored Masters (Past Imperfect) 

* 2012: No Turn Unstoned 

VIDEÓK

Yellow River

Yellow River (másik klip)

Yellow River (hivatalos klip)

San Bernadino

Man of Many Faces

Picture Painter

Iron Horse

Alabama

Guantanamera (csak zene!)