Joseph „Joe” Dolce (Egyesült Államok, Ohio, Painesville, 1947.) amerikai születésű ausztrál énekes, szövegíró, költő és esszéista 1980-ban világsikert aratott a Shaddap You Face című szatirikus hangvételű dalával, amely 15 országban vezette a slágerlistát. Több mint hatmillió eladott példányszámával mindmáig ez a felvétel számít a legsikeresebb ausztrál kislemeznek. Az énekes lemezei Joe Dolce Music Theatre néven jelentek meg, ám valójában egyszemélyes produkcióról van szó. Dolce a világirodalom számos kiválóságának verseit is megzenésítette már, saját költeményeiből 2010-ben kötet jelent meg. Az új évezredben gyakran publikál esszéket is. Aktív közreműködője az ausztrál kulturális életnek, nemzetközi viszonylatban azonban inkább a tegnap sztárjai között tartják számon.
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Joe Dolce egy Ohio állambeli kisvárosban, Painesville-ben született. Ötéves korában, 1952 karácsonyán édesapja egy pergődobbal ajándékozta meg. A kis Joe – akárcsak Oscar A bádogdob című regényben és filmben – igen lelkesen püfölte a dobját még olyankor is, amikor apja aludni próbált. A derék családfő több évi szenvedés – és a dob megrongálása – után megpróbálta fia érdeklődését egy „békésebb” hangszer felé irányítani: egy harmonikákkal házaló ügynököt fizetett meg azért, hogy harmonikaleckéket adjon a fiának. A tízéves kisfiút azonban akkoriban már inkább a kalandtörténetek foglalkoztatták, és mivel a harmonikaórák gyakran ütköztek kedvenc tévésorozata, a Zorro vetítési idejével, 1957-ben felhagyott a zenetanulással. 1965-ben érettségizett a Harvey High Schoolban, amely szülővárosában található. Mivel jó volt francia nyelvből, végzősként őt választották ki Mascarille szerepére Molière A kényeskedők (1659) című színdarabjának előadásához, melyre a Lake Erie Leánykollégiumban került sor. Nemcsak játszania, énekelnie is kellett. A női főszerepet Carol Dunlop, a későbbi író és műfordító játszotta. (Carol a 70-es években feleségül ment Julio Cortázar argentin íróhoz. Harminchat éves korában halt meg, két évvel Cortázar halála előtt.)
Az első zenei próbálkozások
1966-ban Joe-t felvették az Ohio Egyetemre, az építész szakra. Egyetemi évei alatt visszatért a zene iránti érdeklődése. 1968-ban Jonathan Edwards dalszerzővel és énekessel megalapította a Headstone Circus együttest, amely többször is átalakult, és különböző neveket vett fel. 1969-ben Sugar Creek néven New Yorkban adták ki a Please Tell a Friend című albumukat: akkor éppen négyen voltak, Joe szólógitározott. Dolce ellenezte a vietnami háborút. Önként jelentkezett az Athens Lunatic Asylum ideggyógyászati intézménybe, ahol 30 napig megfigyelés alatt tartották. Miután elengedték, részmunkaidőben dolgozni kezdett a Wendy’snél. A zene miatt teljesen elhanyagolta felsőfokú tanulmányait, és végül kirúgták az egyetemről. Saját maga eszkábált egy kilenchúros elektromos gitárt, amelyet a zene iránt még mindig nem túl fogékony apja kettétört, miután hazalátogató fia fülsértő gitározása felébresztette legszebb álmából. 1969-ben Return címmel megzenésítette Konsztandinosz P. Kavafisz görög költő egyik versét, melyet Rae Dalven fordított angolra. Ez az átirat mindmáig repertoárja állandó darabjának számít. Előbb Bostonban, majd a Massachusetts állambeli Cambridge-ben telepedett le. Kisegítőként vállalt munkát egy elmegyógyintézetben (végtére is egykori ápoltként már voltak tapasztalatai), majd egy fuvarozócégnél helyezkedett el.
A hetvenes évek
Az új évtized Joe életébe is jelentős változásokat hozott. 1971-ben a New York-i Wall Streeten már külföldi értékpapírokkal foglalkozott részmunkaidőben az Auchincloss, Parker and Redpath brókercégnél. 1973-ban egy újabb dalt írt My Home Ain't in the Hall of Fame címmel. Észak-Kaliforniában különféle country- és westernműsorokban lépett fel. Mondani sem kéne, hogy ebben az esztendőben már új lakó- és új munkahelye volt: a kaliforniai Berkeley-ben állapodott meg, bentlakásos ápolóként ténykedett kvadriplégiás betegek (olyanok, akiknek mind a négy végtagjuk lebénult) mellett. Bármilyen nemes volt is ez a hivatás, Joe nem tartott ki mellette túl sokáig. A hetvenes évek közepén különféle észak-kaliforniai és hawaii kommunákban élt. A Hawaaii-szigetcsoport második legnagyobb szigete, Maui egyik városában, Hanában tartott zenei versenyt Dolce nyerte meg az O Papaya Tree című szerzeményével. Ebben az időszakban egy egészséges ételeket forgalmazó cég sofőrjeként kereste kenyerét. 1977-ben társalapítója volt a berkeley-i Ripe Fruit Music And Dance Theatre-nek, amely experimentális tánccal és improvizációs zenével foglalkozott. Belekóstolt egy újabb szakmába is: ingatlanfelújítóként a burkolás, a mozaikablakok és a szekrénykészítés volt a specialitása. 1978-ban (más források szerint 1979-ben) elhagyta az Egyesült Államokat, és Ausztráliába távozott. (Csak 2004-ben kapta meg az ausztrál állampolgárságot.) Melbourne lett új otthona. 1979-ben komponálta a Boat People című békedalát, amely a vietnami menekültekkel való helytelen bánásmódra hívta fel a figyelmet. A szerzeményt vietnami nyelvre is lefordították.
Fogd be a szád!
1980 júliusában a melbourne-i Flagstaff Studiosban vették lemezre Dolce saját szerzeményét Shaddap You Face címmel. A dalszöveget Ohióban élő olasz nagyszüleinél tett látogatásai ihlették: a derék öregek szavajárása volt ugyanis a „What's the matter, you?” (Mi van veled?) és az „Eh, shaddap” (Ej, fogd be!). Mondani sem kéne, hogy a sláger Ausztráliában élő olaszokról szól, és már 1979-ben megszületett, sőt el is hangzott, legelőször Fitzroyban, a Brunswick Street-i Marijuana House-ban. A kislemez a Full Moon Records égisze alatt készült, Ausztráliában az Astor lemezcég hozta forgalomba. Nagyot tévedünk, ha azt hisszük, ezen cégek illetékesei felkarolták az Egyesült Államokból emigrált tehetséget. Joe-nak ötszáz ausztrál dollárt kellett kipengetnie azért, hogy elkészüljön a lemezfelvétel, és újabb ezer dollárt költött a klipre, melyet Chris Lofven melbourne-i filmes rendezett. A befektetés mindenesetre busásan megtérült. A kislemez csak Ausztráliában kétszeres rekordot állított fel: több mint 450 ezres eladott példányszámának köszönhetően kilencszeres platinalemez lett, és mindmáig az ausztrál könnyűzene történetének kereskedelmileg legsikeresebb felvételeként tartják számon. (Világszerte több mint hatmillió fogyott belőle.) Joe 1981-ben Advance Australia-díjat kapott: ezt az elismerést azoknak adják, akik tehetségükkel, újító szellemükkel az ország nemzetközi jó hírét növelik. A Shaddap You Face 15 országban vezette a slágerlistát, beleértve Ausztráliát, Új-Zélandot, az Egyesült Királyságot, Ausztriát és Svájcot. A lemez – akárcsak az előadó későbbi felvételei – a hangzatos Joe Dolce Music Theatre néven jelent meg, ámbár alapvetően egyszemélyes show-ról volt szó. A változó felállású kísérők közé tartozott Joe élettársa, Lin van Hek is, akivel több mint három évtizede él együtt tökéletes boldogságban. Ahogy egyébként a nagy slágerekkel lenni szokott, a Shaddap You Face sem jött be mindenkinek: a dotmusic.com 2000-es felmérése szerint a brit szavazók körében minden idők 10 legidegesítőbb slágere között a nyolcadik helyet foglalja el.
Az 1980-as évek
1981-ben jelent meg a Joe Dolce Music Theatre következő kislemeze, az If You Want to be Happy, amely már közel sem lett akkora sláger, mint a Shaddap You Face, mindazonáltal Ausztriában például bejutott a Top 10-be. Mondani sem kéne, hogy Joe úgy Európában, mint az Egyesült Államokban élő fellépésekkel népszerűsítette aktuális lemezeit. A maga sajátos stílusában karácsonyi dalokat is lemezre énekelt. 1984-ben a Fable Records jóvoltából egy újabb albuma jelent meg, de ez sem aratott átütő sikert. Klasszikussá vált viszont a maga műfajában a Terminátor (1984) című futurisztikus akciófilm – rendező: James Cameron, főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Michael Biehn és Linda Hamilton –, ámbár azt igen kevesen tudják, hogy az Intimacy című betétdal Dolce és Lin Van Hek közös szerzeménye. Előadó: Lin Van Hek, kiadó: a Dolceamore Music. A Joe Dolce Music Theatre hanyatlása miatt a pár „átfestette a cégért”, vagyis újabb formációkat alapítottak 1984-ben például La Somnambule, 1992-ben Difficult Women néven. Az 1980-as évek közepétől Dolce számos színdarabhoz komponált kísérőzenét, továbbá játszott színházban és filmen is. 1988-ban zenét írt Rosa Colosimo két filmjéhez (Closer and Closer Apart, Blowing Hot and Cold), és az utóbbinak a főszerepét is eljátszotta. Aktivitása a következő évben sem csökkent, sőt Vaffanculo Polka címmel kiadott egy új kislemezt is.
Költő, esszéista és zenész
Dolce az elmúlt évtizedekben olyan költők műveit zenésítette meg, mint például Szapphó, Sylvia Plath, Les Murray, Ali Cobby Eckermann és C. P. Cavafy. Louisa Lawson egyik versének felhasználásával írta a Hill of Death című dalát, amellyel Australian Gospel-díjat nyert. A The Wind Cries Mary című 2007-es albumán ez a dal is hallható. A címadó felvétel egy Jimi Hendrix-szerzemény feldolgozása, a For No One pedig John Lennon és Paul McCartney dalának átirata. 2010-ben HATBOX címmel verseskötete jelent meg. Az elmúlt években írt esszéi közül néhány on-line is olvasható, mint például a Biblical Imagery in the Songwriting of the Creative Infidels: Bob Dylan, Leonard Cohen, Nick Cave and Paul Kelly, a Hey Mr. Cowbell Man: Sir Christopher Ricks' Dylan's Visions of Sin, az Anti the Anti (mindhárom 2012-ből), a Father Scapegoat és a Shaddap You Facebook (mindkettő 2013-ból). 2013-ban többek között a Quadrant, a Meanjin és a Sotto közölte az esszéit, a Quadrant, az Australian Poetry és a PEN Melbourne pedig a verseit. Joe Dolce mindmáig aktív részvevője az ausztrál kulturális életnek, az európai közönség azonban inkább csak több mint három évtizedes világslágere miatt emlékszik rá.
Magánélet
Joe 1976-ban Berkeley-ben feleségül vette Zandie Actont, a divattervező Prue Acton húgát. A párnak két gyermeke született. A házasság 1980-ban válással végződött. Joe ugyanabban az évben találkozott Lin Van Hek énekes-író-festőnővel, akitől az évek folyamán négy gyereke született. Nem házasodtak össze, de jelen sorok írásakor is még együtt élnek. A hat gyermek mellé idővel tíz unoka született. Közös projektjük, a több mint húszéves Difficult Women zenés irodalmi show az új évezredben is létezik, a folyamatosan megújuló műsort az ausztrál közönség rendszeresen megtekintheti.
DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1979: Boat People
* 1980: Shaddap You Face / Ain't in No Hurry
* 1980: Shaddap You Face / Ain't Been Missing You
* 1980: If You Want to be Happy / Ain't Been Missing You
* 1981: If You Want to be Happy / Walking the Dog
* 1981: Shaddap You Face / Ain't No U.F.O. Gonna Catch My Diesel
* 1981: Ain't No U.F.O. Gonna Catch My Diesel / If You Wanna Be Happy
* 1981: Ain't No U.F.O. Gonna Catch My Diesel / Stick It Out
* 1981: Jingle Bell Rock / The Twelve Days of Christmas
* 1981: I Saw Mommy Kissing Santa Claus / Jingle Bell Rock
* 1981: Christmas in Australia
* 1981: Reggae Matilda / Ain't No U.F.O. Gonna Catch My Diesel
* 1981: Reggae Matilda / Stick It Out
* 1982: You Toucha My Car I Breaka You Face / Dolciato
* 1984: Pizza Pizza / How Can Our Love Be Gone
* 1989: Shaddap You Face (Italo House Mix) / Midnight Love
* 1989: Vaffanculo Polka / Vaffanculo Polka (Instrumental)
* 2011: Dead Cat Bounce
Albumok
* 1981: Shaddap You Face
* 1981: Christmas in Australia (Joe Dolce Christmas Album címmel is ismert)
* 1984: Pizza Pizza
* 1997: Memoirs of a Mouth Organ
* 1998: Difficult Women
* 1999: Steal Away Home
* 2000: FreeLoveDays
* 2001: Flower
* 2007: The Wind Cries Mary
VIDEÓK
Shaddap You Face (Musikladen)
Intimacy (Original Video Clip) (Előadó: Lin Van Hek)